Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1989. 2. szám

Szőcs Géza: Kontinensünk, melyneknevétmindannyian tudjuk

Szőcs Géza 1953- ban született Ma­rosvásárhelyen. Kötetei: Te mentél át a vi­zen? (1975.); Kilátótorony és környéke (1977.); Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás (1979.); A szélnek eresz­tett bábu (1986.); Az uniformis láto­gatása (1­986.); Kitömött utcák, hegedűk (1988.); A sirálybőr cipő (1989.). Szőcs Géza KONTINENSÜNK, MELYNEK NEVÉT MINDANNYIAN TUDJUK Hölgyeim és U­raim, ezelőtt több mint kétezer évvel a Görögországtól nyugatra eső világ leg­régebbi magaskultúrája, az azonosíthatatlan eredetű, titokzatos nyelvű és életét talányos értékválasztás alapján strukturáló etruszk civilizáció viszonylag rövid idő alatt és tulajdonképpen anélkül, hogy különösebb ellenállást fejtett volna ki, áldozatául esett a szomszédos Róma koloni­­zációs becsvágyának, pontatlanul és anakronisztikusan megnevezve: latinizálási, vagy másként mondva: romanizálási, asszimilációs, szóval egyneműsítő, homogenizáló törekvéseinek, vagy ha úgy tetszik, tele­pülésrendezési és kultúrpolitikai programjának. Róma örült a pompás győzelemnek, az ellenfél nem csatát vagy háborút veszített, hanem identitása épült le s még hagyományai is megsemmisültek, és ekkor úgy tűnt,az etruszk kérdés végképp lekerült az európai napirendről, kultú­rájukat pedig nyom nélkül elnyelte a kollektív feledés. A feledés azonban a tényeket - és az etruszkokat is - nem megsem­misíti, csak eltakarja. Csoda-e hát, ha föld­részünk kollektív történelmi­szellemi tudatalattijából új­ra meg új­ra fölbukkannak az etruszkok, mint egy Fellini-film végén a kihalászott tengermélyi szörnyeteg. Az etrusz­kokat még csak kihalászni sem kell, felszínre dobják őket azok a belső szeizmikus mozgások, amelyek kontinensünk kulturális és morális én­­jében, tudatában és lelkiismeretében végbemennek. Az etruszkok tehát megszólaltak és visszatértek, ami azért annál is furcsább, mert soha nem álltak igazán perben a történelemmel, és pél­dátlan képességgel rendelkeztek - nem arra, hogy beletörjenek és be­letörődjenek sorsukba, vagyis az eltűnésbe, hanem arra, hogy ezt a sor­sot elfogadják, mi több, anticipálják, előre megfogalmazzák, s mi még több, interpretálják, s mi legtöbb, hogy ne csak előre fölismerjék, ne csak értelmezzék, és ne csak elfogadják, hanem tudatosan válasszák is mint fátumot,sőt mint alternatívát. A szükségszerűséget felismerni és vállal­ni akkor is, ha elkerülhetetlen - hát még ha tragikus is - erre csak egy lel­kében szabad nép képes: ez valóban a legtöbb, ameddig bölcsességben egy civilizáció élt ütött. Mint tudj­uk, az etruszkok távolról sem az egyetlenek voltak, akiket az a sors ért, hogy eltűnjenek a történelem folyamán, de az egyetlenek, akik számára ez az eltűnés sorsválasztás,­­ ha úgy tetszik, értékválasz­tás­ volt, ráadásul minden heroikus és drámai felhang nélkül. Jelenlé­tük a számukra mind kedvezőtlenebb történelmi helyzetben nemcsak hogy nem ellenálló, de még csak nem is passzív volt, hanem egyszerű­en­ tudatos, amit jól jellemez - Szilágyi János György szavával - szün­telen készenlétük és figyelmezésük az életüket irányító jelekre. Az et­ruszkok már jóval eltűnésüket megelőzően tudták, hogy a számukra

Next