Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1993. 3. szám
Tandori Dezső: Az éj, a bor, a cigaretta
hajam lassú fogyásának megfelelője lehetne a forint romlása, mondom, és akkor kibírnám valahogy a következő tíz évet, mondom, lassú!, mondom, kinek van ilyen hosszú programja ma Magyarországon, mi?, a dráma ma, ha-ha, eszembe jut, még 86 kilóval találtam ki bár: „Mimimi, mi? Mi Mimi mimikrijét jöttünk felderíteni!" Ez kilences ismétlés, lehet próbálni. Az MI, ld. Anglia, nem fair, csak magyarnak elfogadható szó, szótag jöhet számításba. Tessék játszani. Hazafele a Lehár Eurocity vonaton nem játszom. Próbálnék cigizni, a cigi nem jött be a bor helyett, marad a fogkrém, az állandó borotválkozás kis Braunommal, aki törött és kopott, de hű vagyok hozzá, marad a sziaporral a kézdörzsölés, nyakdörzsölés, most a nyelvtövem fáj, Bécsben a bal sípcsontom szinte puhulni kezdett, az az érzésem volt, nem bírtam a tornacipős lábfejem (zokni nélkül se!) megemelni, araszolva jártam, és ordítani tudtam volna a kíntól, ha a nyelvem engedi. Öröm volt a feladat, még az váltott meg (ld. platán), t.i. hogy barátoméknak kellett kutyanyíró gépbe kész vennem kettőt, és Musick bácsinál meg is lett, átellenben a Dudasszal. Hársfa utca, ott. A Strudlhof-lépcsőzethez azért elbotorkáltam másnap (kicsit javult a láb), öröm volt nézni a Glauss borboltot, hát itt se fogok én venni többet semmit, egyáltalán, még ha a 7000 napot nem érem is meg (bár ez a „zitty-zutty kijelentés" mintha értelmet és bíztatást is adna: öcsike, tessék a 7000 napot még megérni, az 74. életévedet jelenti)s milyen szép dolgok nyitjára jön az ember: a 7000 pl. osztható 56-tal, meg ilyenek!, ezt csak azért mondom, mert számolom mindig, „hányás ló" vagyok, a 70. napon vagyok 100:1-hez, a 100. napon leszek 70:1-hez, a 1000. napon leszek - meg kell érnem! - 7:1-hez. Londonban a dinoszaurusz-kiállítás hirdetését látva, hogy „9 millió éve" - 75 millió? - „nem mutatkoztak így a dinoszauruszok", nyomban arra gondoltam: 7000 napommal a Victoria és Albert múzeum útján, a Cromwell Roadon tehát, is második helyen állok, tavaly láttam unalmamban egy dinoszaurusz-kutató filmet, a Mato Groso feletti tájon kutatták a hegy gyomrában az utolsó maradvány dinó tojásait a fiúk és a lányok, és leltek egyet etc., kalandok!, ám nekem: kaland: London, a Balbek Szálló előtti időben, februárban, a Star Streeten a fogadóiroda, egy dél-afrikai versenyen a dél-amerikai nevű Mato Grosoló fut, viszi egy új-zélandi zsoké, és én, magyar, kellett volna, nekem kellett volna nyernem rajta, és nem, és onnét lefelé ment minden, pedig a dinoszaurusz arcát látva Szpéróékra gondoltam, a sárkány - gyík fej etc., kedves a dinó, na így, persze), ha nem leszek Werner Degreif: Mégis bemenni. Még szórakozott, 1991. Az éj, a bor, a cigaretta - „Thomas Mann” 87