Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1996. 2. szám

KARL KRAUS-ROVAT - Igazmondó Juhász Lógok a mesék tején

benne, s ha a vízjel valóban maga a pleonazmus, akkor ez azt jelenti, hogy Mészöly idegen anyanyelvének éppen ez lehet a domináns (talán még a metaforá­nál is fontosabb) trópusa. „A próza különböző formái jellemezhetők annak a domináns trópusnak az alapján, amely a nyelv által nyújtott paradigma­ként szolgál egy olyan világ valamennyi jelentőségteljes viszonya számára, ame­lyet bárki, aki e viszonyokat a nyelvben kívánja ábrázolni, felfoghat” (Hayden White). A pleonazmus mint nyelv által nyújtott paradigma, a kérdezés alakzata. Hiszen­­kiinduló példáinkra visszatérve): akit felbosszantottak, az többnyire érzé­kenyebb, mint máskor? Aki ideges, az általában fel van hangolva? Aki pedig ra­vasz, az mindig okos is? A pleonazmus a Mészöly idegen anyanyelvének „szűk­szavúság és bőbeszédűség”, a „textuali­­tás és anekdotizmus”, „anekdota és mí­tosz”, „rend és káosz” rajzolta belső ha­tárain, a magától értődő azonosságokra való folyamatos rákérdezésével, az is­mert definíciók állandó megszellőzteté­­sével annak a nyelvi magatartásnak a legfontosabb trópusa, amelynek jelmén­UGYAN KIRÁLYLÁNY! - legyint rosszallóan a királyfi, s odébbáll anélkül, hogy valami nagyratörőt bejelentene, akár egy kisebb méretű Üveghegy megmászását vagy három apróbb, teljesített próbát. A királyfit Orsi, a májaskrém izgatja, s hiába szegény királylány nőisége, asszonyisága, az ő portékája bizony­latára Garaczi László (Kalligram 1996. január) már felhívta a figyelmet. A pleo­nazmus a (korán felbukkanó, egy egész bekezdést elfoglaló) „Persze, kérdés"­­mondat (12.) pszeudo alakzata. Annak a wittgensteini javaslatnak az újragondolá­sa, miszerint az »a , a« képletből egy »a« és egy egyenlőségjel eltávolítható, vagyis (ellentétével, a nem kevésbé gya­kori oxymoronnal párosulva) annak a kérdése, hogy létezik-e bármi, ami ön­magával teljesen azonos. „Együttérző részvét.” (150.) „Szenvedé­lyesen szenvtelen.” (150.) Pleonazmus? Oxymoron? Egyik sem? Mindkettő? Mi az, hogy együttérzés. Részvét. Szenve­dély. Szenvtelenség. Ebben az értelemben a pleonazmus a (Mészöly-)szöveg talán mégsem olyan nagyon könnyen hamisítható ékítménye és védjegye. Bélyeg (145.) és embléma (145.). Mesterjel, mint a díszvas parókia­kerítésnek a cintermi tippanféle égben hajózó magocskáit gyöngéden, de gyil­kosan másoló, csavarosra kovácsolt csúcsai. („Az öreg még büszke is volt rá, hogy ilyen mesterjelet sikerült a művébe belopnia." 108.) A még alakítható, még nem kelendő. Persze a királyfi sem járna jobban hasonló esetben. A nőt álmaiban ugyanis fehér lovon más látogatja, például a tévéreklámférfi, akinek édesítő csókja Orbittal olvadó. Álmainkban eljő a nanoszféra, történeteinkben eljő a másképp látás, és rákérdezünk a múltra. Hogyan is volt akkor, mikor még nem volt nedves (nyelvi) anyagon végzett munka nyoma, a szöveget elvékonyító, át­tetszővé tevő, de csak a világosság felé fordítva látható nyomat. Stílus (20.), örö­kös refrén, folyékony dadogás, állandó mellébeszélés, korai kukac (18.), sala­­mucci (41.), relikviák túlzsúfolt polca (44.) és Börcsök úr agancsnyelű kései­nek művészi elrendezése (145.), kézzel­­foghatóság és készséges vonatkozás (45.), egy széthullott, de végre valódi di­menzió (95.), folytonossági hiány a mese felelőtlenül szőtt szövetén (97.), valódibb inverz, és a múlandóságba beépíthetet­­len rend-paragrafus (113.), tárgyaláspa­ródia (122.), a most csak körülírt, de nemsokára néven neveződő, egykor nagy reményű lyuk, ahonnét többé nem szivárog ki sugárzás, üzenet (137.) ráfo­­gások tetszetős csapdáinak kikerülése (137.), egyben pedig a rend egy szemér­mesebb vallomása (150.). Betörési pont, amely - hogy szónokias zárlatomban magam is egy pleonaszti­­kus oxymoronnal éljek - nem vezet se­hova, hiszen ő maga az a régóta hiába (mert ugyanazon a felületen nem) kere­sett mélyebb értelem. Maggi-alap, Romulus és Remus. Kosárka. Farkas. Gúnyolja. Átugorja. Reménytelen történet. Nincs kapcsa a jelenhez. Hacsak az idők során ki nem hullott belőle néhány igen fontos elem. Mondjuk egy végtelenül praktikus farkasszőrgyűjtőkefe - kedvenceink otthoni ápolásához. Vagy egy Tini Ugrópad. Ki tudja? Lehet, hogy a mitológia, a mesevilág és az irodalmi toposzok kincsgyűjtő szakjából épp a lényeg pottyant ki? Valójában üres helyeivel, kihagyásaival hív föl bennünket arra, hogy lássuk meg, azért az az ódon világ is tükrözi a jelenvaló mélységeit? (a tévéreklámokról, szelíden, megértéssel) Lógok a mesék terén 130 KARL KRAUS-ROVAT

Next