Napsugár, 1962 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 1. szám
VÁRADI ANDRÁS Évszakok új változása Furcsa képeskönyv ám a kalendárium. Mert az olyan, hogy alig van kép benne, csak éppen tessék-lássék pingáltak bele valami ábrákat. A miénkben mindössze négy efféle rajz van: egy virágos ág, egy traktor a búzamezőben, meg egy új iskola, szélesre tárt kapuval. Akinek van sütnivalója, az egyből ki is találja, hogy mindez a négy évszakot jelenti, amelyeket szépen meg is láthatunk annak rendje és módja szerint, mikor az idejük elkövetkezett. Garázda Karcsi is megnézte a naptárunkat, s nem volt vele megelégedve. Megnézte, megvakarta a fejét s elégedetlenül hümmögött. Azt mondta: ez szóról szóra olyan, mint a tavalyi, amelyikből annak idején kitépett egy csütörtököt és ha jól emlékszem, egy hétfőt. De az esztendőből ez nem hiányzott, bizonyára ti is észrevettétek, hogy megvolt minden csütörtök, legalábbis a tavaly. Hát Karcsinak most éppen az nem tetszett, hogy megint csak téllel kezdődik az év, s jönnek szép sorjában a napok, megbonthatatlan rendben. — A tudósok ebben is kitalálhatnának valamit — állapította meg Karcsi. — Föltalálhatnának néhány újabb vasárnapot. — De azt már nem lehet — feleltem én —, ne is törd a fejedet ilyesmin. Ez úgy van elosztva, hogy minden vasárnap előtt pontosan hat hétköznap mendegéljen, többek között a tanítás kedvéért. A tudósoknak is van eszük, hogy a naptárt ne tömjék teli vasárnappal. Karcsi erre egy darabig töprengett, mikor a hétköznapokat így megvédelmeztem. De azután megintcsak kibökte: — De az évszakokat kellene összébbhúzni. Hogy ma korcsolyázzunk, holnap mehessünk fürödni, s a jövő héten szedhessünk a kertben körtét. Ezt mondta Karcsi, s én rögtön reá is akartam vágni, hogy azt sem lehet, mert a tudósok nem engedik meg az effélét senki fiának. Mert négy évszak van, s ki kell várni mindeniknek a végét. Igenám, de hirtelen meggondoltam magamat. Ugyanis eszembe jutott, mit meséltek a szovjet űrhajósok az évszakokról. — Figyelj ide — feleltem Karcsinak —, ha hirtelen át akarsz ugrani a télből a tavaszba, a tavaszból pedig a nyárba, akkor én csak egy tanácsot adhatok: menj űrhajósnak. Mert az űrhajósok ott fenn a magasban egy óra alatt végigszáguldhatják az esztendőt, s egyszerre láthatnak havat, virágzó cseresznyefát és pirosodó őszi körtét. Ha innen indulsz — s egy űrhajóshoz úgy dukál, hogy a hazájának földjéről szökkenjék a magasságba — akkor először föl kell menni a Feleki tetőre. Az most talpig fehér, szánkón vontathatod föl az űrhajót. A következő pillanatban már ott repülhetsz a Kárpátok fölött, egyenesen északnak, amelyik felé az iránytűk kék hegye mutat. Odalent a mélységben városok és falvak pipálnak, piros arcú gyerekek készítenek millió répaorrú hóembert, ha összeszámolnád, csak a répából kijönne egy egész vonatrakomány. Sok ezer ember járkel szőrcsizmában, és fülvédővel járják a fehér telet, meleget, fényt, gazdagságot támasztanak a fehérségből, s a terjengő hideg is odalent békével telik meg körülöttük. De az űrhajó to-