Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)
1874-04-22 / 32. szám
hang, a roppant bukások következtében pedig mind a reális ,mind a personális hitel annyira megrendült, hogy a határidő hosszabítás kérése csaknem egyértelművé vált a bukás bejelentésével. Az eddig leginkább jövedelmező iparágak csenevészni kezdenek, mert az általános szegénység a legszükségesebbek nélkülözésére kényszeríti az embereket, így aztán nyerni fogunk, két — hazánkban még eddig nem igen szerepelt — néposztályt, tőkéik után éledő henye pénzaristokrátiát és az alkalmazás nélküliek proletár-kasztját. Eltekintve az anyagtól: mi lesz még a morális hatás? És a szegény Székelyföldnek még mind nem volt elég. A gyergyó-szt.-miklósi roppant égés 400 épületnél többet hamvasztott el. Mikor és hogyan fogják szegény atyánkfiai a milliónyi kárt kiheverhetni? Vájjon nem igényelhetnék-e a hazától, hogy hosszabb időtartamra olcsó kölcsönt kaptassanak? Mert ami a megkezdett adakozásokból begyül végre is egy csöpp a tengerhez képest. Talán nem egészen közönyös kérdések ezek országgyűlésünk előtt sem? Vájjon lesz-e, aki föl fogja, a szerencsétlenek ügyét? Szívünkből kívánjuk, hogy legyen. E.ludali Gyula: Orbai - Borczfalva, márt. 30-án 1874. Midőn világszerte minden szív a legnemesebb érzéssel dobog a szabadságért—a jogért és igazságért, Midőn minden helyesen gondolkodó ember a szabadságot az emberiség elidegenitltetlen köz kincsének tartja s szoromu lelkiismerettel tűnődik a felett, hogy a szabadság áldásaiban miként részesítessék kivétel nélkül mindenki. Midőn a szolgaság békéinak széttörésére szentlelkesedéssel egyesül nyelv , vallás és nemzetségi tekintetek mellőzésével minden jóra való ember. Midőn mindenki szentnek és sértetlennek tartja az idegen tulajdont, s megérteni igyekszik ama nagy erkölcsi szabályt. Ne kívánd a mi a másé! Midőn az emberi jog és szabadság szent ügyének védelme és kivivása, s különösen a szívtelen kegyetlenséggel fönntartott rabszolgaságnak eltörlése, földrészünkről is nem egy rettenhetlen hős harczost birt arra hogy a visszariasztó nagy távolság mellett, még a tengertúli világrészre is elvigye a szabadságnak szent áldozatát, a legnemesebb indulattal feláldozandó életet. Itt hazánk földjén, az ország keleti határán egy kis vidéken, jobb sorsa érdemes véreinknek mesterségezen elgyengített erőtelen karjaira, kiméltelenül kínzó keménységgel vannak fölverve a szolgaságnak birdatlan nehéz bilincsei. It hazánk szabadnak hiresztelt földjén, van még egy kis darab földterület mintegy 83 ezer lakossal, hol a rabszolgaság sötét éjjeléből nem birja magát leküzdeni a közös élvezetre kivívott szabadság napsugára s a vidék népességéből szinte50 ezer kinos szolgaságban sinlődő lakos —s azok közt mintegy 25 ezer magyar ajkú testvérünk — polgári jog — személy vagyon és szabadságbiztonság nélkül, idegen érdekekért lelkesedő kiváltságosok könyörületességére utasítva koldusmódra megalázottan, elsatnyító kínos életet él, ha életnek nevezhetni tengődését, mely szerint polgári jogoktól megfosztva, anyagilag megszegényítve szellemi fejlődésekben akadályozva, még csak édes anyai nyelvüket és nemzetiségeket ezen nagy csodára még eddig valamiképen megőrzött egyetlen egy értékes kincsüket is komoly veszély fenyegeti. Tudom hogy megütköznek igen sokan e sorokon, s kétkedve kérdik: hol van a szabaddá tett hazának szent földjén ez a hely," melyik vidék az, hova az 1848-ban kivívott jog és szabadság áldott napsugára még nem hatott el? hol van az a hely, melyik vidék az, hol a jog és szabadság nem tétetett meg az egyenlő polgárok igazságosan megosztott közkincsévé, hanem azokat egy különvált s a többiek felébe emelkedett osztály kizárólagosan gyakorolja. — Most a Szt.István koronájához tartozó földön nem volna szabad lenni sem földes urnák zsaroló előjogokkal és kiváltságokkal, sem koldussá tett nyomorult szolgának kínos kötelezettségekkel megterhelve, mely szerint a római költő a nép ezen leigázott osztályáról ma is elmondhatná: „Sic vos non nobis...........! és még is az úri jognak néptipró hatalmas fellegvárai fönn állanak e mai napig — nem messze tőlünk Székelyektől, épen a mi fő szomszédságunkban s nem a haza védelmérehanem a mi nemzetiségünkhöz tartozó édes testvérek nyomorgatásával a haza gyengítésére áll fönn, s tartja magát e jogsértő hatalom, még pedig a Barcán. A midőn a magyar nemzet kiváltságait előjogais szabadságának kizárólagos élvezetét 1848-ban testvéri szeretettel megosztotta a társ népekkel, a jótékonyság e kedvezményében ekkor sem részesítettek barczai véreink— és sem az igazságosztó korszellem sürgősen követelő igénye, sem bölcs törvényhozásunk czélszerű rendszabályai, sem a kormányhatalom erélyes intézkedései nem szüntették meg e pillanatig e visszás helyzetet. Egy rövid czikk szűk keretében nem soroltatni föl mindazon sok visszaélést és jogtiprást, mely szerint barczai véreink leigázására, a nehezebb hazai viszonyok borús pillanataiban rát-árulással gyalázatosan kicsikart kiváltságok nyomán, az itt megnyittatott. — Ma a Barczának mintegy 25 ezer magyar- 32 ezer román ajkú lakói, minden polgári jogok élvezetéből kizárva mint vagyontalan koldusok kétségbe ejtő nyomorral és rémséges ínséggel kénytelenek küzködni, épen azon a földön, melyet idegen megtámadás és ellenséges beütések ellen hosszú századokon át teljes odaadással s megtörhetlen hűséggel a haza határával együtt becsületesen — védettek és otalmaztak. Lehetnek a kik a leigázott barczai-, magyar- és román-ajkú testvérek sorsának ezen vonásaiban nagyirtást képzelünk, épen azért szóljanak itt a megtagadhatlan tények. A „Nemere“ múlt évi 48-ik számához mellékelt hirdetésből is szomorúan meggyőződhetni arról, hogy Brassó városának tanácsa 3064—1873 szám alatt, a barczai Magyar és Románok által lakó 11 községben a malom és korcsma jogoknak árvereztetéséről földesúri tekintélyes kizárólagosan intézkedik. Hogy pedig e malom és korcsma jogok feletti intézkedés a községi lakosok teljes mellőzésével kizárólagosan csak csupán Brassó városát illetné bajosan sőt sehogy sem igazolható. De menjünk tovább a sérelmeknek csak nagyjábani felhordálásában. Az épen most említett barczai 11 község lakói érdekében a m. kir. főmért. és közoktatási minisztériumhoz a mult év végén fölterjesztett föliratból világosan kitűnik az is, hogy Brassó várárosa fokozatosan növekedő visszaéssel a magok rendszeresitett zsarolásait és jogtiprásait csak is az 1855-ik év végén vitte annyira, hogy a magyar és román községek szabad faizását is a nép kezeiből kicsikarva jogtalanul saját kizárólagos tulajdonává tegye. Ezen eljárás megnevezésére nézve tekintve az időt is mikor a jogsérelem elkövettetett alig lehet méltó kifejezést találni. Nem is említve e szerencsétlen községeknek a barom legeltetésbeni gátoltatását és megszorittatását, mely még azon földterületre is kiterjesztetett, melyet a szék nem oly rég saját pénzén örök vásári joggal megvásárlóit, mely körülmény különösen az 1850-ik éven innen, mint megbizhatlanná fokozódott terv, kétségbeejtőleg aggodalmassá tette a lakosok helyzeti — e nyomorított községeknek Brassó városa ellen támasztott számtalan panaszaiból — polgári pereiből — folyamodásaiból s e lap hasábjain is szakadatlanul — özönlő áradattal tért foglaló sérelmeiből eléggé kitűnik az, hogy a barczai magyar és román ajkú lakosok sorsa épen oly kétségbeejtőleg szomorú, mintminő valamely rabszolga állam földjein lehetett valaha a baromi állapotra leigázott szerencsétleneké. Ezen községekben az ország törvényeinek nyilvános sérelmével, minden jogélvezetből teljesen ki van zárva a nép. A nép fiai nem csak a vidék közigazgatási, sőt a községek belügyeinek elintézésében sem nyernek befolyást, annál kevesebbé alkalmazást. Egyházi és iskolaügyeikben sem szerencsésebbek, mintha a a vallás vigasztalásai és a miveltség jótékonyságai és áldásaira nézve is a kiváltságos jognak kizárólagos Hogy üzlet helyett mindenek előtt a pénzről beszélek, oka azon bölcs tanács, melyet a szakácsművészet nem tudom minemű irodalmi kitűnőségének _ nagynéném szerint — „halhatatlan müvéből" s a szakácskönyvek valóban mind halhatatlanok) mentettem. A kérdéses passus igy szólott: „Hogyan lehet nyulat jól elkészíteni?“ „Mindenek előtt iparkodjunk nyulat szerezni, sőt" Kiki beláthatja ugyanis (s bár képzeletét sem kell megerőltetnie,hogy ma már pénz nélkül üzletet csinálni akarni épen oly képtelenség, mint nyúlpecsenyét nyúl nélkül enni akarni. Azonban nyulat venni, a vadásztörvénynek e füles komák védelmére kiküldött, legdühösebben tekergődző paragraphus — sárkánya daczára is, könynyebb, mint „Pénz kisasszony" kegyeibe jutni. Ugyanis a kisasszony, — kinek most már (vagy talán még most is) igéző szép alakja, kellemesen csengő hangja, fényes külsője s nagyon vonzó lénye van, — igen sajátságos szellemi tulajdonokkal bir, melyek közül kiemelendők: hallatlan szeszélye, határt nem ismerő változékonysága, páratlan ízléstelensége sat. s mi" olykor előbb ezerszeres kegyeivel elárasztott dúsgazdagokat, azáltal hogy őket azonnal és váratlanul a faképnél hagyja, szerencsétlenné tesz, addig gyakran földhöz ragadt koldusokat épen oly váratlanul ölel boldogító kebelére, — nem ritkán megvetéssel néz deli ifjakra, kik semmi küzdelemtől nem rettennek vissza, csakhogy birtokába juthassanak, holott ugyanakkor kiért, kopasz öregek után szalad,a miért egyébiránt rendesen lakói is, mert az ilyenek majdnem mindig más, könnyű erkölcsű hölgyek szeszélyében áldozzák fel őt.) — sajátságos, hogy míg a legaranyhímesebb tárczábani tartózkodást is csakhamar megunja, addig békén marad a fösvény küzhödt ládája fenekén hosszú ideig. A legtöbb országban kegyetlenül s gonosz kitartással gyötri a „személye körüli" minisztereket (pénzügyéreket) azonban végleg megtörik hatalma a sivatagban, hol tehetetlenségének egész súlyát kell éreznie. — A kisasszony rendkívüli szépsége magyarázza meg a féltékenységet, mellyel férjezett fiatal hölgyek viseltetnek iránta, felhasználva minden eszközt hogy férjeik tőle megváljanak, ugyanynyira, hogy ha nem használ kérés és követelés, előveszik könnyeiket, ha ez sem használ, úgy nyakukra küldik szövetségesük a divatárus legjelesebb hatalmi eszközét, a „kontót" Azonban elég a kisasszonyról. „Üzletasszony“ arczát lefesteni ma már lehetetlen mert a leghihetlenebb alakokat ölti magára, minden perezben változik és gyakran oly rút, hogy örülhetünk ha nem látjuk. Az üzlet szoros értelmében véve oly egyenetlen csereviszony, melynek előnye mindig arra háromlik, ki egy másiknak anyagi vagy szellemi szükségét fedezni képes és hajlandó. Ezen előnytől függ aztán az üzlet becsületes vagy csalárd volta. Az erkölcstan szerint az üzletből valamely egyénre háromló előnynek nem szabad nagyobbnak lennie, mint amely életfenntartására okvetlenül szükséges. Azonban napainkban az üzlet mind tárgyára, mind eredményére nézve túlhaladta a jelölt határokat. Üzlet tárgyát ma már nemcsak valamely egyén szüksége képezi, mert hiszékenysége, tudatlansága, jó és rosz szenvedélye, de különösen az illető nyomasztó, kényszerült helyzete mindmegannyi tőke, melyből a haszonlesés gyakran több százszoros kamatokat húz. De most veszem észre, hogy mind csak korunk túlkapásairól beszélek, holott, ha egy pillantást vetünk Habozás nélkül fogadod el a hallgatás „arany“ diját s nemcsak, hogy meg vagy nyugodva lelkiismeretben, de még örülsz is, hogy komádat, sógorodét, szomszédodat vagy barátodat gazdagabbá tetted a beszéd (árverezés) „ezüst“ dijával. Nem lesz talán érdektelen, ha betekintünk „üzlet néni“ tulajdonképi lakába, a boltba. Tudom, kedves olvasó, hogy nem egyszer volt alkalmad ezt tehetni, s ilyen alkalmak tapasztalatai talán kételyt ébresztenek benned, ha várjon kövesse vagy ne ? Azonban mitől se tarts, ez alkalommal nem teendesz kitéve azon veszélynek, hogy akaratos leányod vagy nőd hiúságszülte kívánsága szerint, kétszeres árt fizess valamely kelméért, csupán azért, mert ők szégyenük felvenni olyat, mi nem a hianeves „Mercator“ ezég boltjából került ki. Most bátran beléphetsz, mert nem kell megfizetned amaz üde mosolyt, melynek a főnök ur fogadfölnyitva általa zsebedet mint napsugár a virág-kelyhet. Attól se tarthatsz, hogy fel leend számítva — an a fény, melyet az áruczikkek körözvék, mint körül van véve az izetlen, kiaszott kappan-sült a saláták csábitó de nem tápláló tömegével. (Folytatása köv.) — 126 —