Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)

1874-04-22 / 32. szám

hang, a roppant bukások következtében pedig mind a reális ,mind a personális hitel annyira megrendült, hogy a határidő hosszabítás kérése csaknem egyértelművé vált a bukás bejelentésével. Az eddig leginkább jövedelmező iparágak csenevészni kezdenek, mert az általános szegény­ség a legszükségesebbek nélkülözésére kénysze­ríti az embereket, így aztán nyerni fogunk, két — hazánkban még eddig nem igen szerepelt — néposztályt, tőkéik után éledő henye pénzaristokrátiát és az alkalmazás nélküliek proletár-kasztját. Eltekintve az anyagtól: mi lesz még a mo­rális hatás? És a szegény Székelyföldnek még mind nem volt elég. A gyergyó-szt.-miklósi roppant égés 400 épületnél többet hamvasztott el. Mikor és hogyan fogják szegény atyánkfiai a milliónyi kárt kiheverhetni? Vájjon nem igényelhetnék-e a hazától, hogy hosszabb időtartamra olcsó kölcsönt kaptassanak? Mert a­mi a megkezdett adakozásokból begyül végre is egy csöpp a tengerhez képest. Talán nem egészen közönyös kérdések ezek országgyűlésünk előtt sem? Vájjon lesz-e, a­ki föl fogja, a szerencsétle­nek ügyét? Szívünkből kívánjuk, hogy legyen. E.­ludali Gyula: O­r­b­a­i - B­o­r­c­z­f­a­l­v­a, márt. 30-án 1874. Midőn világszerte minden szív a legnemesebb érzéssel dobog a szabadságért—a jogért és igazságért, Midőn minden helyesen gondolkodó ember a sza­badságot az emberiség elidegenitltetlen köz kincsének tartja s szoromu lelkiismerettel tűnődik a felett, hogy a szabadság áldásaiban miként részesítessék kivétel nélkül mindenki. Midőn a szolgaság békéinak széttörésére szent­lelkesedéssel egyesül nyelv , vallás és nemzetségi tekintetek mellőzésével minden jóra való ember. Midőn mindenki szentnek és sértetlennek tartja az idegen tulajdont, s megérteni igyekszik ama nagy erkölcsi szabályt. Ne kívánd a mi a másé! Midőn az emberi jog és szabadság szent ügyének védelme és kivivása, s különösen a szívtelen kegyet­lenséggel fönntartott rabszolgaság­nak eltörlése, földré­szünkről is nem egy rettenhetlen hős harczost birt arra hogy a vissza­riasztó nagy távolság mellett, még a tengertúli világrészre is elvigye a szabadságnak szent áldozatát, a legnemesebb indulattal feláldozandó életet. Itt hazánk földjén, az ország keleti határán egy kis vidéken, jobb sorsa érdemes véreinknek mesterség­ezen elgyengített erőtelen karjaira, kiméltelenül kínzó keménységgel vannak fölverve a szolgaságnak birdat­­lan nehéz bilincsei. It hazánk szabadnak hiresztelt földjén, van még egy kis darab földterület mint­egy 83 ezer lakossal, hol a rabszolgaság sötét éjjeléből nem birja magát leküz­deni a közös élvezetre kivívott szabadság napsugára s a vidék népességéből szinte­­50 ezer kinos szolgaság­ban sinlődő lakos —s azok közt mintegy 25 ezer ma­gyar ajkú testvérünk — polgári jog — személy va­gyon és szabadság­­biztonság nélkül, idegen érdekek­ért lelkesedő kiváltságosok könyörü­letességére utasítva koldusmódra megalázottan, elsatnyító kínos életet él, ha életnek nevezhetni tengődését, mely szerint pol­gári jogoktól megfosztva, anyagilag megszegényítve szellemi fejlődésekben akadályozva, még csak édes anyai nyelvüket és nemzetiségeket ezen nagy csodára még eddig valamiképen megőrzött egyetlen egy érté­kes kincsüket is komoly veszély fenyegeti. Tudom hogy megütköznek igen sokan e sorokon, s kétkedve kérdik: hol van a szabaddá tett hazának szent földjén ez a hely," melyik vidék az, hova az 1848-ban kivívott jog és szabadság áldott napsugára még nem hatott el? hol van az a hely, melyik vidék az, hol a jog és szabadság nem tétetett meg az egyen­lő polgárok igazságosan megosztott közkincsévé, ha­nem azokat egy különvált s a többiek felébe emelke­dett osztály kizárólagosan gyakorolja. — Most a Szt.­­István koronájához tartozó földön nem volna szabad lenni sem földes urnák zsaroló előjogokkal és kivált­ságokkal, sem koldussá tett nyomorult szolgának kí­nos kötelezettségekkel megterhelve, mely szerint a római költő a nép ezen leigázott osztályáról ma is el­mondhatná: „Sic vos non nobis...........! és még is az úri jognak néptipró hatalmas fellegvárai fönn állanak e mai napig — nem messze tőlünk Székelyektől, épen a mi fő szomszédságunkban s nem a haza védelmére­­hanem a mi nemzetiségünkhöz tartozó édes testvérek nyomorgatásával a haza gyengítésére áll fönn, s tartja magát e jogsértő hatalom, még pedig a Barcán. A midőn a magyar nemzet kiváltságait előjogai­­s szabadságának kizárólagos élvezetét 1848-ban test­véri szeretettel megosztotta a társ népekkel, a jóté­konyság e kedvezményében ekkor sem részesítettek barczai véreink­— és sem az igazságosztó korszellem sürgősen követelő igénye, sem bölcs törvényhozásunk czélszerű rendszabályai, sem a kormányhatalom erél­­yes intézkedései nem szüntették meg e pillanatig e visszás helyzetet. Egy rövid czikk szűk keretében nem soroltatni föl mindazon sok visszaélést és jogtiprást, mely szerint barczai véreink leigázására, a nehezebb hazai viszo­nyok borús pillanataiban rát-árulással gyalázatosan ki­csikart kiváltságok nyomán, az itt megnyittatott. — Ma a Barczának mintegy 25 ezer magyar- 32 ezer román ajkú lakói, minden polgári jogok élvezetéből kizárva mint vagyontalan koldusok kétségbe ejtő nyomorral és rémséges ínséggel kénytelenek küzködni, épen azon a földön, melyet idegen megtámadás és ellenséges beü­tések ellen hosszú századokon át teljes odaadással s meg­­törhetlen hű­séggel a haza határával együtt becsülete­sen — védettek és otalmaztak. Lehetnek a kik a leigázott barczai-, magyar- és román-ajkú testvérek sorsának ezen vonásaiban nagyir­tást képzelünk, épen azért szóljanak itt a megtagad­­hatlan tények. A „Nemere“ múlt évi 48-ik számához mellékelt hirdetésből is szomorúan meggyőződhetni arról, hogy Brassó városának tanácsa 3064—1873 szám alatt, a barczai Magyar és Románok által lakó 11 községben a malom és korcsma jogoknak árvereztetéséről földes­úri tekintélyes kizárólagosan intézkedik. Hogy pedig e malom és korcsma jogok feletti intézkedés a községi lakosok teljes mellőzésével ki­zárólagosan csak csupán Brassó városát illetné bajo­san sőt sehogy sem igazolható. De menjünk tovább a sérelmeknek csak nagyjábani felhord­álásában. Az épen most említett barczai 11 község lakói érdekében a m. kir. főmért. és közoktatási miniszté­riumhoz a mult év végén fölterjesztett föliratból vilá­gosan kitűnik az is, hogy Brassó várárosa fokozatosan növekedő visszaéssel a magok rendszeresitett zsaro­lásait és jogtiprásait csak is az 1855-ik év végén vitte annyira, hogy a magyar­ és román községek szabad faizását is a nép kezeiből kicsikarva jogtalanul saját kizárólagos tulajdonává tegye. Ezen eljárás megnevezésére nézve tekintve az időt is mikor a jogsérelem elkövettetett alig lehet méltó kifejezést találni. Nem is említve e szerencsétlen községeknek a barom legeltetésbeni gátoltatását és megszorittatását, mely még azon földterületre is kiterjesztetett, melyet a szék nem oly rég saját pénzén örök vásári joggal megvásárlóit, mely körülmény különösen az 1850-ik éven innen, mint megbizhatlanná fokozódott terv, két­­ségbeejtőleg aggodalmassá tette a lakosok helyzeti — e nyomorított községeknek Brassó városa ellen támasztott számtalan panaszaiból — polgári pereiből — folyamodásaiból s e lap hasábjain is szakadatlanul — özönlő áradattal tért foglaló sérelmeiből eléggé ki­tűnik az, hogy a barczai magyar és román ajkú la­kosok sorsa épen oly kétségbeejtőleg szomorú, mint­­minő valamely rabszolga állam földjein lehetett valaha a baromi állapotra leigázott szerencsétleneké. Ezen községekben az ország törvényeinek nyilvános sé­­relmével, minden jogélvezetből teljesen ki van zárva a nép. A nép fiai nem csak a vidék közigazgatási, sőt a községek belü­gyeinek elintézésében sem nyer­nek befolyást, annál kevesebbé alkalmazást. Egyházi és iskolaügyeikben sem szerencsésebbek, mintha a a vallás vigasztalásai és a miveltség jótékonyságai és áldásaira nézve is a kiváltságos jognak kizárólagos Hogy üzlet helyett mindenek előtt a pénzről be­szélek, oka azon bölcs tanács, melyet a szakácsművé­szet nem tudom minemű­ irodalmi kitűnőségének _ nagynéném szerint — „halhatatlan müvéből" s a sza­kácskönyvek valóban mind halhatatlanok) mentettem. A kérdéses passus igy szólott: „Hogyan lehet nyulat jól elkészíteni?“ „Mindenek előtt iparkodjunk nyulat szerezni, sőt" Kiki beláthatja ugyanis (s bár képzeletét sem kell megerőltetnie,­­hogy ma már pénz nélkül üzletet csinálni akarni épen oly képtelenség, mint nyúlpecse­­nyét nyúl nélkül enni akarni. Azonban nyulat venni, a vadász­­törvénynek e füles komák védelmére kiküldött, legdühösebben te­­kergődző paragraphus — sárkánya daczára is, köny­­nyebb, mint „Pénz kisasszony" kegyeibe jutni. Ugyanis a kisasszony, — kinek most már (vagy talán még most is) igéző szép alakja, kellemesen csengő hangja, fényes külsője s nagyon vonzó lénye van, — igen sajátságos szellemi tulajdonokkal bir, melyek közül kiemelendők: hallatlan szeszélye, határt nem ismerő változékonysága, páratlan ízléstelensége sat. s mi" olykor előbb ezerszeres kegyeivel elárasztott dúsgaz­dagokat, azáltal hogy őket azonnal és váratlanul a fa­­képnél hagyja, szerencsétlenné tesz, addig gyakran földhöz ragadt koldusokat épen oly váratlanul ölel boldogító kebelére, — nem ritkán megvetéssel néz deli ifjakra, kik semmi küzdelemtől nem rettennek vissza, csakhogy birtokába juthassanak, holott ugyan­akkor ki­ért, kopasz öregek után szalad,­­a miért egyébiránt rendesen lakói is, mert az ilyenek majdnem mindig más, könnyű erkölcsű hölgyek szeszélyében áldozzák fel őt.) — sajátságos, hogy míg a legarany­­hímesebb tárczábani tartózkodást is csakhamar meg­unja, addig békén marad a fösvény küzhödt ládája fenekén hosszú ideig. A legtöbb országban kegyet­lenül s gonosz kitartással gyötri a „személye körüli" minisztereket (pénzügyéreket­) azonban végleg megtö­rik hatalma a sivatagban, hol tehetetlenségének egész súlyát kell éreznie. — A kisasszony rendkívüli szép­sége magyarázza meg a féltékenységet, mellyel fér­jezett fiatal hölgyek viseltetnek iránta, felhasználva minden eszközt hogy férjeik tőle megváljanak, ugyany­­nyira, hogy ha nem használ kérés és követelés, elő­veszik könnyeiket, ha ez sem használ, úgy nyakukra küldik szövetségesük a divatárus legjelesebb hatalmi eszközét, a „kontót" Azonban elég a kisasszonyról. „Üzletasszony“ arczát lefesteni ma már lehetetlen mert a leghihetlenebb alakokat ölti magára, minden perezben változik és gyakran oly rút, hogy örülhetünk ha nem látjuk. Az üzlet szoros értelmében véve oly egyenetlen csere­­viszony, melynek előnye mindig arra háromlik, ki egy másiknak anyagi vagy szellemi szükségét fe­dezni képes és hajlandó.­­ Ezen előnytől függ aztán az üzlet becsületes vagy csalárd volta. Az erkölcstan szerint az üzletből valamely egyénre háromló előny­nek nem szabad nagyobbnak lennie, mint a­mely életfenntartására okvetlenül szükséges. Azonban nap­­ainkban az üzlet mind tárgyára, mind eredményére nézve túlhaladta a jelölt határokat. Üzlet tárgyát ma már nemcsak valamely egyén szüksége képezi, mert hiszékenysége, tudatlansága, jó és rosz szenvedélye, de különösen az illető nyomasztó, kényszerült helyzete mindmegannyi tőke, melyből a haszonlesés gyakran több százszoros kamatokat húz. De most veszem észre, hogy mind csak korunk túlkapásairól beszélek, holott, ha egy pillantást vetünk Habozás nélkül fogadod el a hallgatás „arany“ diját s nemcsak, hogy meg vagy nyugodva lelkiisme­retben, de még örülsz is, hogy komádat, sógorodét, szomszédodat vagy barátodat gazdagabbá tetted a be­széd (árverezés) „ezüst“ dijával. Nem lesz talán érdektelen, ha betekintünk „üz­let néni“ tulajdonképi lakába, a boltba. Tudom, kedves olvasó, hogy nem egyszer volt alkalmad ezt tehetni, s ilyen alkalmak tapasztalatai ta­lán kételyt ébresztenek benned, ha várjon kövess­e vagy ne ? Azonban mitől se tarts, ez alkalommal nem teendesz kitéve azon veszélynek, hogy akaratos leá­nyod vagy nőd hiúságszülte kívánsága szerint, kétsze­res árt fizess valamely kelméért, csupán azért, mert ők szégyenük felvenni olyat, mi nem a hianeves „Mer­cator“ ezég boltjából került ki. Most bátran beléphetsz, mert nem kell megfizet­ned amaz üde mosolyt, melynek a főnök ur fogad­­fölnyitva általa zsebedet mint napsugár a virág-kely­­het. Attól se tarthatsz, hogy fel leend számítva — an­ a fény, melyet az áruczikkek körözvék, mint körül van véve az izetlen, kiaszott kappan-sült a saláták csábitó de nem tápláló tömegével. (Folytatása köv.) — 126 —

Next