Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)

1876-04-22 / 33. szám

Mit kívánnak a herczegovinaiak? A herczegovinaiak fölkelő skupsztinája, Rodich bárónak egy memorandumot nyújtott át, melyből ki­­vonatilag közöljük a következőket : Nem vehetni tehát tőlünk rész néven, ha tény­leges garantiákat keresünk, melyeket röviden ezennel előadunk exodnak : 1) Követeljük, hogy a herczegovinai keresztény nép a földnek legalább egy harmadát tulajdonául kap­ja, nemcsak azért, mivel azt minden jog és törvény ellenére haszonélvezik és birtokukban tartják a törö­kök, hanem azért is, mivel a herczegovinai keresztény nép ennyi tulajdon nélkül nem élhet meg, és azért kíván inkább tönkre menni, mint oly helyzetbe vissza­térni, mely mellett nincs élet. 2) Hogy Törökország véglegesen vissza­vonja Herczegovinából hadseregét , csak annyit tartson ott, mennyi őrségül elégséges a következő városokban: Mostar, Stolacz, Trebinje, Niksics, Pled­je, Foca. 3) Hogy Törökország felépítse minden keresztény család számára az elhamvasztott házakat és nekik leg­alább egy évre eleséget adjon, a földmivelésre gaz­dasági eszközöket, és a keresztény családok visszaté­résüktől számítva 3 évig semmi adót ne fizessenek. 4) Hogy a herczegovinai keresztény nép addig ne rakja le fegyvereit, mig a mohamedánok ezt nem te­szik s az igért reformok nem vitettek keresztül. 5) Hogy, ha az összes herczegovinai keresztény nép visszatér, vezetőik a hatóságokkal tanácskozzanak a reformok mikénti keresztülvitele felett és, hogy együtt alkotmányt készítsenek, mely megfelelő volna az An­­drássy gróf ő excellentiája reformtervezetében felemli­­tetthez. Magától értetődik, hogy e reformokat azonnal életbeléptetni kívánjuk Bosznia és Herczegovina azon részeiben is, melyek még nem keltek fel, mivel ez­által garancia adatnék első­sorban nekünk, másod­sorban pedig a török kormánynak, hogy ott is nem fog előállani oly állapot, amilyen most van nálunk. 6) Hogy miután a fölkeltők nem támaszkodhatnak a porta üres ígéreteire, melyeket eddig sohasem tar­tott meg; miután a porta alig képes eltartani saját hadseregét s a felkelők attól félnek, hogy a pénz, melyet a porta a herczegovinai keresztyén népnek szánna, a török hivatalnokok kezébe jutna, minek kö­vetkeztében a nép nemcsak meg nem kapná azt, ha­nem ellen is halhatna , miután a fölkelők tudják, hogy mi haszna sem volna, ha a nagyhatalmak előtt protes­tálnának is , tehát követeljük a nép nevében, hogy ezen pénz kezelése egy európai bizottság közvetlen felügyelete alá helyeztessék s hogy e bizottság kapja meg az egész pénzt, a templomok és házak fölépíté­sére, valamint házi eszközök beszerzésére , hogy e bizottság a menekült családok visszatérése előtt néhány főélettárt rendezzen be minden szükségessel. 7. Végül követeljük, hogy a hat garnison-helyre Ausztria és Oroszország ügynököt rendeljenek, kik felügyeljenek arra, hogy a reformok teljesen végre­hajtassanak. Ezek k­öveteléseink. Excod, meg vagyunk róla győződve, be fogja látni, hogy nem kívántunk túlságos sokat s hogy kevesebbet nem követelhetünk, bizton­ságunk s némileg jobb sorsunk érdekében, mire mint népnek megingathatlan jogunk van. A befejező sor és kelet után 28 aláírás és majd­nem ugyanannyi pecsét. Egy koponya története. — Elbeszélés. — Irta: Aigner Ferencz. (Folytatása.) Midőn nehány óra múlva betekintek ismét ven­dégeimhez a Milady anyját nem találtam ágyában, ha­nem leánya mellett ülve a pamlagon. — Nemde csodálkozik, hogy már elhagytam az ágyat — mondá kezét nyújtva üdvözletül. — Kedvem volna keményen megleczkéztetni en­­gedetlenségeért, mert kegyed igen megerőlteti magát — felelém udvariasan ajkaimhoz emelve kezét s helyet foglaltam. — Ne féltsen orvos úr. Ez még a legkisebb baj , mi­ért már az életben és mégis élek — mondá fájdalmas mosolylyal. — Aki a szenvedések iskoláját egyszer megis­merte, az nem könnyen vesz el — tévé utána. — Leonora — fordult most leánya felé — adj egy pohár vizet. Magára siettem óhaját teljesiteni. Mohon ürítette ki a pohár tartalmát s melytől egészen fölfrissülni lát­szott. Ez az én életitalom, én a vizből raeritem erő­met szólt letéve az üres poharat az asztalra. — De most jut eszembe, hogy ön orvos ur még nem is ismer bennünket közelebbről. — A körülmény legkevésbbé se jogosított arra fel, hogy ez iránt kérdést koczkáztassak — válaszol­tam meghajolva. — Igaz, igaz — felesé a beteg — Én Chester Ed­várd lord leánya vagyok és Leonora egyetlen gyer­mekem. — 130 — Néhány észrevétel Szeremlei Sámuel „Vallás, erkölcsi és társadalmi élet 1848 óta Magyarországon“ czimű művére. Nem rég olvasom a felnevezett könyvet, mely a magyarországi protenstáns egylettől pályadijt nyert. Az egész mű­ felett illetékes helyről kedvező vé­lemény van mondva. Azonban ennek daczára engedje meg szó, hogy én az Apelles vargáját utánozva, müve egy részével szemben nyilváníthassam ellennézetemet. Művének 86. lapján ez áll: „A talaj gazdagsága, mely az Európán kívüli kultur népeken a megcsökö­­nösödés és az erkölcsi rothadás előidézője, nálunk is kedvezett a henyeségnek. A rengeteg erdőség, a ha­tártalan nádasok és rétségek, a kiterjedő vizek és puszták, csekély árok, úgyszólva ingyen szolgáltatták a kunyhó alkatrészeit, a tűzre valót és a vadat; az el­­kü­löníthetlen legelők mindenkire nézve könnyűvé tet­ték a marhatartást; a nyári 5—6 heti takarási idő megadta az egész évi kenyérnek valót, úgy hogy a folytonos munkálkodás és szorgalmatoskodás s a szel­lemi erőnek kifejtése valóban feleslegessé vált. S ez egyik fő oka annak, hogy a természet által leginkább megáldott rónaságok a mivelődésben leghátrább ma­radtak, míg az északi hegyes és terméketlen talajú vidékek a polgárosodásnak sokkal nagyobb fokra ju­tott helyi központokat állítottak elő. A földrajzi viszonyok, melyeknek befolyását a lélek tehetségeinek ezen hibás alakulásaira kimutatni igyekeztünk, egyátalában meg nem változtathatók, va­lamint nem ismerjük azt a titkot sem, melynél fogva meg tudnék mondani, mit kellene tennie, hogy olyan szellemi irányzatok és fogékonyságok, melyek az egyéni és közéletnek hátrányára vannak, ne szülesse­nek többé velünk.“ Hogy a gyermek más sajátságokkal szülessék ez után, mint a­hogy a természet örök törvényénél fogva született eddig, azt a titkot bárki is hiában keresi , de ez engemet legkevésbé sem aggaszt ; mert arra nézve, hogy a gyermek irányzata s fogékonysága olyan-e, hogy az mind az egyéni, mind a a közéletnek hátrányára van, egészben más nézetem van, melyet az alábbiakban közlök : Annyi észlelés, kutatás és tanulmány mellett, mennyit az ember minden irányban véghez vitt s melynek bámulatos hatása volt a múltban s még na­gyobb lesz a jövőben, nézetem szerint kevés gondot fordított arra, hogy tanulmány­ozza az embert. Illetőleg tanulmányozta, de úgy látszik nem a gyermekkorban, hanem akkor, midőn az egyén hatása délpontján leg­érdekesebb jelenség, de legnehezebben kifürkészhető talány, s midőn a temérdek szintés és tettetés, mely a mult nevelési rendszer természetes eredménye, átgá­­zolhatlan hinárba terelő, s midőn , ha béketűrése e közben ki nem merült, annyi ellenmondást, annyi el­térést talált a szabályoktól, hogy bármely mélyebben észlelő látható, hogy az emberi természet sajátságaira vonatkozó szabályok megközelítőleg se teljesek. S igy nemzedékről nemzedékre újabb meg újabb vonalak jelölék az emberi természet sajátságaira vonatkozó szabályokat, a­melyeken azonban az utódok nyomai többször kívül mint belől valának észlelhetők, s emiatt az ember számára kijelölt igaz útra bármely sort­rt volt felállítva figyel­­eztetéskép a pokol tüzének ijesztő s a menynek kitartásra buzdító képe, amaz nem volt elég iszonyú, ez nem elég varázsló, hogy az ember ki ne törjön. De hát a kijelölt igaz itt annyira járhatlan-e, hogy emiatt mintegy szükségkép jön elő a sok kitörés esannyira, hogy a nyomokból alig ismerhető fel? — -- Lehetséges volna ez ? — kérdéra megütődve, mert az emlitett lord egyike volt London legelőkelőbb férfiainak. — Nincs semmi különös ebben, — mondá fájdal­mas iróniával a beteg — Hisz nem ez az első eset, hogy a legtehetősbb család gyermeke földönfutóvá le­het, ha annak gondjaira jut csupán, kit „férj“-nek ne­veznek. Atyám elhalt s férjem kifosztott minden va­­gyonomból — E vallomás elérzékenyitett. E perczben belépett a nőcseléd. — Egy előkelő ur óhajt beszélni az asszonyság­gal — jelenté. — Bocsássa be — parancsolá a lady. A nőcseléd távozta után nemsokára belépett egy elegáns fiatal ember s egy livrés inas, ki utána egy kisded szekrényt hozott. — Lady — szólt a fiatal udvariasan meghajolva betegem előtt — Lord V­illot Róbert felkért, hogy e szekrény átadásánál jelen legyek. — Erre a livrés inastól átvéve a szekrényt, az asz­talra helyezte; az inas aztán egy intésre elsietett. Az ifjú kellemes arcza, finom magatartása azon­nal megnyerte rokonszenvemet. A Lady sáppadtan, mereven tekintett az ifjúra, mit különösnek találtam, habár a Willet lord neve említése alkalmával már észrevettem, hogy borzalmasan összerázkódott. — Istenem, talán rosszul érzi magát ? — kérdem aggodalmasan. — Semmi, csak egy kis szédülés — válaszolt alig hallhatóan. — De már elmúlt. — Ez alatt az ifjú, ki kínálásomra már leült — le nem vette szemeit Leonora bájos arczáról, ki az át­ható tekintet alatt szemérmesen lesütve tartotta sze­meit. — Uram!— rezzenté fel e perczben a Lady a a merengő ifjút — van tudomása e szekrény tartal­máról ? (Melyik szó lenne itt helyén, a kitörés-e, vagy tán az időnkénti b­e­botlás?) Ezen it teljességgel nem mondható járhátla­pjnak. Vagy talán az emberi természetben van a baj oka ? Nézetem szerint nincs, mert ez nem hagy semmi kí­vánni valót a bölcsőnél. És ha a 'm­egelőző két tétel áll, ki a hibás ? A kalauz. Helyzetünkben főbotránykő: a munka­iszony. Ez az akadály, ami miatt sem az egyén, sem a csa­lád, sem a társadalom és állam czélját el nem érheti, rendeltetésének meg nem felelhet. Mert az egyén ren­deltetésével ellentétesen, a munkanélküli tétlen élet után cseng s a távirányból fejlődő elégületlenség foly­tonos izgatottságban tartva az egyént, nem lehet nyu­godt a tenger, ha babjait vész korbácsolja, nem az állam, midőn a többségnek az Eldoradó ideája. Ezen botránykő, a munkaviszony alapját előidézte a paradicsomi mese, melyet általánossá tett, megismer­tetett a papság, s ennélfogva eljárása a néppel szem­ben hasonlít, azon nem csekély számban látható anyá­kéhoz, kik a túlvitt anyai aggodalom miatt, mint mon­dani szokás: gyermekeiket a széltől is óva, annyira elkényeztetik, s emiatt a gyermek a szükséges moz­gás és szabad lég hiányában oly gyengévé lesz, hogy később valóságos szükséggé válik az, mit korábban csak az eszélytelenség láta szükségesnek, az egyénnek óvakodása a légmérséklet bármi csekély változásával szemben is. Mindezen eredmény azonban a kalauz eljárásá­nak természetes eredménye, kinek nevéhez van kap­csolva a paradicsomi mese, melynek alább egy részé­t idézni fogom. Ezen mesének több rész oldala van, pl. ott lát­ható a nőre vonatkozólag : „a te akaratod a te férjed birodalmában lészen és neki birodalma leszen rajtad.“ Ez a néhány szó, úgy összeállítva, a­hogy ott áll, elég ok volt, hogy a nő oly hosszú időn keresztül hordozza a rablánczot. Alig hiszem, hogy elég vigasz­taló lehetne a nőkre nézve, hogy idő folytán a láncz, mely őket a szabadságtól elzáró, folytonosan könny­eb­­­büll, mig a közelebbi időkben mintegy szalag helye­­tesíti a lánczot, hisz a megszokás folytán a szalag is nyügzőleg hat, s mikor fog ezen nyűg teljesen el­enyészni ? Kérdhetnék : mit vesztett az emberiség az által, hogy a nő kevés kivétellel csaknem mi­den ne­velés nélkül volt kénytelen irányt adni gyermekeinek azon korban, midőn a lélek legfogékonyabb ? Én azt hiszem, hogy azon előzmény után, mely a nevelésben irányadó volt, semmit, de sőt, mert a nő a nevelés czége alatt nem lett úgy kizökkentve a természetes jó irányból, a­mi eléhaladás van, nagyrészt annak kö­szönhető, hogy ők kevesebbet kaptak a nevelés ily nemű áldásából s némileg a természetes irányban maradtak. (Folyt, követk.) KÜLFÖLD. A szerb minisztérium legközelebb beadja le­mondását s Ristics veszi kezébe ismét a közügyek ve­zetését. Az uj kabinet megalakulása gyorsan fog vég­bemenni annyival inkább, mimhogy a jelen kormány két tagja, nevezetesen Kaljevics miniszterelnök és Ni­ko­lics hadügyminiszter marad.­­ E szerint az uj Ristics kabinet következőleg alakul meg: Ristics miniszterelnök és külügyér, Gruics belügyi, Kaljevics pénzügyi, Nikolics hadügyi miniszter. Az igazságügyi tárczára valószínűleg Milojkovics, Ristics sógora fog — Ez titok még előtttem — válaszolt az ifjú. — Fölkérem tehát, legyen tanú a felbontás­nál is. — Az ifjú meghajolt. Erre Chester lord leánya felállott és segélyem­mel az asztalon fekvő szekrényhez közeledett, melynek zárában volt a kulcs s erőtlen kezével lassan fordított egyet rajta. Az ajtó hirtelen felpattant. A Lady nagyot síkoltva hátra tántorodott s földre roskad, ha fel nem fogom karjaimba idejekorán. Az ifjú rémült arcczal szintén szolgálatára sietett. Már azt gondoltam, eszméletét vesztette a kar­jaimban fekvő nő, midőn végtelen erőfeszítéssel fele­gyenesedett. — Férjem ajándéka borzasztó — susogá rémül­ten és kezével a szekrény felé mutatott. Csak most figyeltünk oda. De a borzalom szülte megütődés hangja szállt el mindnyájunk ajkairól és egész lényünkben megrázkódtunk. Ijjesztő látomány tárult előnkbe. A szek­rényben egy emberi koponya volt. Megdöbbentő, vérfagylaló ajándék volt ez. — Nézzék, nézzék — szólt ezután a Lady — ilyen ajándékot küldött az a férfiú nekem, ki egykor férjem volt s leányom atyja. — Hűen írja le e jelene­tet uram — fordult most az ifjúhoz — ha majd vissza tért hozzá. Az ifjú elsápadt s szivére tette kezét: — Mylady — mondá remegő hangon — az ég tanúm, hogy e játékban nem vagyok részes s esküm nem marad büntelenül. Az, kit egy férfiú fel tudott használni a legocsmányabb szolgálatra, tudni fogja a megsértett nőért vérét ontani. Fogadja tőlem e szolgá­latot, mert az ön szenvedése boszut kiván — — Ön valóban nemes ember, bocsássa meg sza­vaimat — viszontá most a Mylady. (Folyt. köv.

Next