Nemzeti Sport, 1904. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-03 / 1. szám
4- oldal Heroizeti Sport 1. szám A helyárak a következők: a) A záró akadémiára : Páholyok 100, 80 és 50 koronáért. Fentartott helyek az elnökség tagjai és családtagjai részére 20 korona. Számozott ülőhelyek az I. sorban 20 koronáért. Emelvényhelyek és számozott ülőhelyek 10 koronáért. Emelvényhelyek 6 koronáért. Erkélyhelyek és számozott ülőhelyek 5 koronáért. Számozott ülőhelyek 4 koronáért. Belépőjegyek 2 koronáért. Karzati jegyek 1 koronáért. b) A versenyre : Érvényesek a fenti páholy-, továbbá a 20 és 10 koronás jegyek. Kiadatnak a következő, az egész versenyrészre érvényes jegyek is. Ülőhelyek 4 koronáért. Sportjegyek 1 koronáért (sportegyesületi tagoknak). * * * Az intéző bizottság a nevezések tekintetbe vételével a verseny lefolyása tekintetében a következő határozatokat hozta: A verseny sorrendje: 1904. január 6-án (Vízkereszt), d. e. 9 órakor A verseny megnyitása, a középverseny minősítése karddal és tőrrel d. u. 3 órakor. Gyermekverseny d. u. 6 órakor a középverseny körvívása. 1904. január 7-én (csütörtök) d. u. 4 órakor. A főverseny minősítése karddal és tőrrel és a tőr körvívás. 1904. január 8-án (péntek) d. u. 4 órakor a vidéki vívók minősítése. A kard főverseny körvívása a döntő küzdelemig (A fent említett mérkőzések e napon okvetlen befejeztetnek.). 1904. január 9-én (szombat) teljes szünet. 1904. január 9-én d. e. 9 órakor a tőr döntő küzdelem d. e. 11 órakor Iskola akadémia d. u. 3 órakor. Kard döntő küzdelem este 71 órakor Záró akadémia. A gyermek- és középversenyre nevezetteknek 1904 január hó 6-án, a főversenyre nevezetteknek pedig 1904 január hó 7-én a verseny megkezdésére kitűzött idő előtt egy félórával személyesen kell a székesfővárosi Vigadóban jelentkezniök. A főversenyre vidékről nevezők január 8-án is jelentkezhetnek. Az iskolaakadémián részt vesznek a közép- és gyermekverseny helyezettjei, valamint bemutathatja iskoláját egy tanítványával minden olyan mester, akinek éremre jogosult tanítványa vesz részt a versenyen. E szándékot 1904 január 6-áig kell a rendezőségnek bejelenteni. Az iskolának oly rövidnek kell lenni, hogy az egész iskola-akadémia körülbelül 2 óra alatt befejezhető legyen. Hölgyek az iskola-akadémián vesznek részt. A záróakadémián részt vehet a kard-főverseny 3 a tőr főverseny 2 helyezettje, a jury tagjai és az elnökség által felkért mesterek és külföldi amatőrök. A záróakadémia összeállítását, különös tekintettel a rendelkezésre álló idő rövid voltára, a rendezőség fentartja magának, mindazonáltal a felkért vívók óhajtása a pár megválasztása tekintetében figyelembe fog vétetni. A záróakadémián résztvevők a fenséges főhercegi udvar jelenléte alatt a vívás, illetve a szabályszerű hármas tisztelgés megkezdése előtt, teljesen a vívó emelvénynek a cukrázda felöli ! Emlékeimből. Irta: Auto Mobil. A Nemzeti Sport eredeti tárcája. A gyár versenykocsija elkészült. Ott áll a tágas udvaron a monstrum négy arasznyi széles gummi abroncscsal felszerelt kerekén. Sárvédő, reflektor hiányzik róla s az ideiglenes ülések vas vázát alig takarja el a kényelmetlen bőrpárna. A kocsi körül a gyár mérnökei s szerelő munkásai állanak, kik a kocsit papiroson megszerkesztették, illetve a tervet acélból, vasból, alumíniumból kivitték. A főmérnök műértő szemekkel egy darabig mereven nézi a járóművet, azután hozzálép s itt-ott igazgat rajta. Néma, szinte ünnepélyes csend van, melyet néha megszakít az elfordított csapok sivítása, az emeltyű csattanása, amint kampója a fogakról átcsapódik. A fiatalabb mérnökök, kik a gép egyik-másik részét szerkesztették, fontoskodó arccal vizsgálják: vájjon rendben van-e az is, a többiek hol a terveket nézik, hol a kocsit. — Rendben minden. Johanni indíts! Johanni, a művezető, a kocsihoz ugrik s a járómű elején lelógó forgattyút hirtelen mozdulattal átlöki. A motor tompa zuhogó hangokat hallatva megindul s a főmérnök — aki a német gyárakban rangban mindjárt az Úristen után következik — a kocsi mellett állva a szabályzót forgatja. A motor hol gyorsabban, hol lassabban forog; a kipufogás zaja hol élesebb, hol tompább. Most a motort figyelik, hallgatják a robbanásokat, a kipufogást, vizsgálják a szeleprudak, gyújtószerkezetek mozgását s lesik a főmérnök arcvonásait. — All right. Beülni — igy szólt — elhelyezkedve a kormánykerék előtt. Melléje húzódott a művezető s a hátsóülések egyikébe a kísérleteket vezető mérnök ült. A nagy csendességben megszólalt a kürt: töff-töff-töff... s a főmérnök a kormánykereket markába szorítva, lábát a pedálra helyezte.» Ebben a pillanatban a hátrább álló munkások tömegéből előfurakodott egy kék zubbonyos fiatal munkás s a kocsi mellé futott. A főmérnök visszanézett. A fiú odahajolt a művezetőhöz s rimánkodó hangon kérte: — Művezető úr, vigyenek ki engem is. Kérem — engedjék meg . . . A főmérnök mogorva arccal nézte végig a kipirult arcú sihedert s a művezetőhöz fordulva kérdé: — Mit akar ez? — Fél esztendeje van a szerelőben főmérnök úr, szorgalmas gyerek. Már régen kunyerál, hogy egy próbakocsira felülhessen. Különben nem idevaló, Ausztriából jött — magyar. A főmérnök végignézett az Ausztriából jött magyaron s a pedált felengedve, valószínűleg a könyörgő pillantáson megindulva, odaszólt. — Mászsz fel. De ebben a pillanatban a kocsi elindult. A munkások „hurrák“ kiáltásába vegyült a kürt búgó hangja s a kocsi fokozódó gyorsasággal haladt körül a tágas udvaron. A fiatal szerelő nekirugaszkodott s néhány hatalmas ugrással el is érte a kocsi hátulját: itt egyik kezével megkapta az ülés peremét. A rohanó járómű magával rántotta a szerencsétlent, ki lélekjelenlétét elvesztve, a lépcsőre fellépni nem tudott. A hátul ülő mérnök megragadta a szerelő kezét s elkiáltotta magát. — Hollá, hollá stopp!! A főmérnök e pillanatban kormányozott az udvar erős kanyarodójába s a művezető hátratekintve csak annyit látott, hogy az „ungar“ elereszti a kocsiperemet s a mérnök kezéből a kanyarodás erejétől kilódíttatva, az út mellett fekvő régi géprészek és öntvények közé esett. A kocsi után siető munkások, kik néhány pillanattal előbb nevették a gyerek merészségét, ijedt ordítással rohantak hozzá. A gépkocsi pár lépésre megállott, a bent ülők leugrálva, a halott halvány arccal fekvő szerelőhöz szaladtak. A munkások közül előfurakodott a szerencsétlenül járt emberrel egy városból való másik „ungar“ s remegő hangon kérdezte, honfitársa fénytelen szemeibe nézve : — Mi az Sanyi! Mi bajod? Megütötted magad? — Mondd meg ezeknek, szólt az nagyon csendes, tőre- idező hangon — Ausztriában nincs . . . magyar ... az csak nálunk van otthon . . . Magyarországban — és lehanyatlott a feje. Aztán, aztán egy édesanya hiába várta otthon a napfényes rónaságon az ő kedves fiát, szemefényét, öreg napjai reményét, aki elment messze távolba a jó magyar lovak helyett az ördög szekerét hajtani. A másik „ungar“, aki én voltam, másnap reggel felcitálódott az irodába, hol az egyik kezelőhivatalnok odanyújtotta a munkakönyvét, s tudtára adta, hogy a főmérnök úr megelégelte az idegenekkel való bajlódást.