Nemzeti Sport, 1927. október (19. évfolyam, 170-191. szám)
1927-10-14 / 179. szám
Péntek, 1927 október ,14. Steegsf A szegedi csatársor tegnapi munkája alapján Szeged még a Fogl-gáttól sem fél Egész délután szorgalmas munka folyt a Bástya pályáján, amelyre háromnegyedórás két kapus játék tette fel a koronát — Saját tudósítónktól — Szeged, október 13. Néma csönd és elhagyatottság fogad bennünket abban a parkban, melyen keresztül a leghamarabb érhetünk ki a SzAK sok vihart és izgalmat látott sporttelepére. Hatalmas faóriások és a már tompább színben tündöklő virágzó gruppok között vezet utunk a nagy csendben s elgondoljuk, mennyivel más lesz majd a hangulat vasárnap ebben a most szinte elhagyatottnak gondolható városrészben, mikor majd Szeged apraja-nagyja zsibongva tolong ki a nehezen várt nagy csata színterére. A bőrlabda már régen nagy vonzóerővel bírt Szegeden, ez a vonzalom azonban szinte hihetetlen méretet öltött a héten. Mindenki lázas érdeklődéssel várja a tiszaparti metropolis fiainak összecsapását az újpesti legénységgel. Mindenki tudja, hogy nagy az ellenfél, de különösen a Bástyában vannak ezzel tisztában s ennek megfelelően lelkiismeretesebb a készülődés és a szokottnál kiadósabbnak hirdették a csütörtöki tréninget is. Korán lehet még, mikor belépünk a pályára, mert csak Wahl és Weiglhoffer bombázza az ambiciózusan védő Baumgartner kapuját. Csak ketten rugdalják a labdát, mégis van dolga az új csillagnak. No, de itt van már Stemler is. Jelenleg ugyan még a SzAK amatőr játékosa, de ő az a kiszemelt, aki szegedi vélemények szerint hivatva van a gólrekorderi címet Szegedre vinni. Nagy híre úgy látszik nem is alaptalan,mert alig hogy pályára lép, olyan súgó, viharzó lövést ereszt meg a kapura, hogy Baumgartnernek még utánanyúlni sincs ideje. Lövés volt a javából! Vanicsek, majd Simóka feje tűnik fel hamarosan az öltöző ajtajában, de rögtön utána jönnek a többiek is sorban: Busch, Höss, Beck, Emmerling, Tóth. Természetesen azonnal a kapu elé állnak ők is, s kezdik Baumgartner kapujának bombázását. Hlavay tréner is megjelenik. Azonnal rendelkezik is. A bekkeket és a hátvédeket távolabbra küldi a kaputól. — Úgy látszik félti Baumgartner testi épségét — jegyzi meg mellettem egy ismert drukker. Berobog a szegediek Zamorrája, Adit, is. Azonnal átveszi helyét Baumgartnertől. Most kezdetét veszi a rendszeres munka. Hlavay Tóthot, Emmerlinget és Simókát szólítja, kik a következő percben már labdát vezetve vígan rújják a pálya kerületét. Busch, Wahl és Vanicsek következnek, de egymásután sor kerül a többire is. Ki nem bújhat senki az egy kör alól. A pályán az élet egyre élénkül. A labdák egész garmadája száll a levegőben. Nem is csoda, hisz majdnem minden játékosra jut egy. Varga, Steiner és Kronenberger a következő érkezők.— Mit keres itt a Kronenberger, hisz az Csabán játszik — kérdezik többen. Ezek azonban elárulják magukat, hogy nem igen járnak ki a Bástya tréningjebe, mert aki ezeken kint szokott lenni, az tudja, hogy Kronenberger állandóan résztvesz a munkában s itt készül a csabai ütközetekre, így van ez most is. Most már csak a két szélső hiányzik, Ábrahám és, Solti. Ők sem váratnak azonban sokáig magukra s szélső mivoltukat meghazudtolva utolsónak és lassan érkeznek. Most már teljes a gárda. Közben a nézőtér is egyre népesedik, s lassan-lassan egész meccshangulat veri fel a pályát. Különösen a srácok hada igen hangba, Hlavay utasítására a játékosok egyrésze dresszt vált, s megkezdődik a tréning klubja, a kétkapus játék. Ezt várta mindenki vágyakozva, játékosok, nézők egyaránt. Úgy látszik, a népszerű vezér, Bástyás Holzer Tivadar megérezte, hogy mikor jöhet legjobbkor, mert éppen abban a pillanatban robog be autója, mikor •• ■ ' a fiúk felállnak. Bástya játékosokból természetesen nem telik két együttesre való,de ,ez nem okoz fejfájást Hlavaynak, iniertkéznél vannak a. SzAK. amatőrjei, kik eddig a pálya másik végében dolgoztak minden feltűnés nélkül. A két csapat következő összeállí tásban kezd . Fehéringesek:. Baumgartner, , — Emmerling, Kronenberger — Steiner, Wéber, Tóth — Ábrahám, Busch, Höss, Wahl, Solti. Pirosing esek: Adit — Beck, Weiglhoffer — Pólyák, Varga, Simóka — Stemler, Vanicsek, Megyeri, Vezér II., Doktor. Természetesen a komplett half- és csatársorral rendelkező fehéringesek kerülnek fölénybe, annak dacára, hogy a pirosinges védelem az a trió, mely iránt Szegeden általában a legnagyobb a bizalom. A fehér csatársor nagyszerűen kombinál s egyik szép akció a másikat követi. — Csak vasárnap is így aztán — szól a biztatás mellettem. S nekünk is az a véleményünk, ha a Bástya-csatársor így küzd és játszik vasárnap, akkor heroikus küzdelem fog kifejlődni a Fogigáttal szemben. Busch nagyszerű akciójára figyel most fel mindenki. Kitűnően ugratja ki Hesst, aki pár lépést tesz a labdával s máris lő, mégpedig a léc közé. Gól! Adit hiába vetődik érte. Éppúgy, mint pár perc múlva Wahlnak kapufáról bepattanó lövésére. Közbe-közbe Hlavay mester utasításai hallatszanak. A fiúk meg is fogadják minden szavát s iparkodnak az utasítás szerint cselekedni. Mintegy háromnegyedórája folyik már a játék, mikor a tréner a végét jelzi a munkának. A fiúknak azonban ez még kevés volt s kapacitálják Hlavayt, hogy legalább , még tíz percre engedélyezze tovább a játékot. Hlavay hajlik is a sok ágróra s újra megindul a küzdelem. A fehérek újra nagy ambícióval feküsznek a játékba . Wáhl, majd Höss gólja jelzi fölényüket. Fogl II. és Lulsz II. nélkÜl A üli felszegedten Újpest Péter a ceunterhialt, Sternberg a belik — Saját tudósítónktól — Az újpesti fronton, a szegedi mérkőzésre való készülődések közben, tegnap meglehetősen váratlan fordulat következett be. Lutz II., a válogatott centerhalf már két hete s Sínyli egy véletlen összecsapás emlékét. Úgy volt, hogy vasárnap már Szegeden elfoglalhatja helyét a csapat tengelyében, de tegnap kitűnt, hogy erről még nem lehet szó. Az újpestiek vezetősége úgy határozott, hogy Lutz II. hiányában Péter játszik centerhalfot, míg a balhalf posztját Wilhelm II. foglalja el. A halfsorban beállott változáshoz járul még az is, hogy Fogl II. Sérülése elég komolynak bizonyult és az ő szerepeltetéséről is le kellett már eleve mondani. Fogl II. helyén tehát Sternberg játszik vasárnap a lila-fehérek együttesében. Ezek a változások legkevésbésem változtatják meg az újpesti hangulatot, mely szilárdan bízik abban, hogy a csapat mind a két pontot elhozza a Tisza partjáról. 5 Közben a szürkület egyre jobban ereszkedik. ..' tfVv ! • Wéber gyertyát reklamál már s ez a kívánsága hamarosan be is teljesül, mert Kronenberger lábáról nyílegyenesen száll a sötétedő ég felé ?. „gyertya”. ’ Most már azonban végérvényesen vége a munkának. A fiúk frissen és jókedvűen szaladnak az öltözőbe. " A közönség is megelégedett s mindenfelől vidám arcokat látni. Elbizakodottság azonban nem tapasztalható beszédjükben, mert mindenki tisztában van azzal, hogy Újpest kemény dió, melyet feltörni nagy dicsőséget jelent. A hangulatot azonban legjobban jellemezte az alábbi kiszólás,melyet a pályáról való távozásunk közben csíptünk el: — Nem kell azért annyira félni attól a meccstől, hisz a Fogl-gátnak újra kicsúszha két olyan hiba, mint a cseh—magyaron s akkor a mienk a két pont vagy legalább is az a’egyik. Most még a csapatösszeállítás érdekel mindenkit. Ebbéli kíváncsisága azonban csak annak elégülhet ki, aki este ellátogat a Tisza-szállóba, mert a Bástya vezérkara itt , állítja össze azt a tizenegyet,mely vasárnap hivatva van Szeged színeit becsülettel megvédeni. Ez a tizenegy pedig a következő lesz: Adit — Beck, Weiglhoffer — Steiner, Wéber, Tóth — Ábrahám, Busch, Höss, Wahl, Solti. Most már csak egy kérdés vitás, hogy Tóth melyik oldalra kerüljön: jobbra-e vagy balra. Ez azonban nem nagy kérdés, sokkal inkább az, hogy mi lesz az eredmény. Erre apuban várnunk kell vasárnap délutánig. K. L. A brazíliai magyar csapat a magyar képviselők előtt győzte le legerősebb riválisát Magyar futballélet Sao Paolo-ban — Saját tudósítónktól — , Sao Paolo (Brazília), szept. hu. Már régóta nem volt a kezemben toll, hogy az óhazai sporttársadalommal egyet s mást közöljek az itteni eseményekről. Sok újság itt nincs, a főszenzáció a két hadilábon álló sportszövetségnek, a LAF-nak és az APEÁ-nak háborúskodása egymással. Közeledik azonban az olimpián, az illetékes faktoroknak remélhetőleg sikerül kibékíteni a hadakozó feleket. , Bizonyára sokkal jobban fogja érdekelni, az otthoniakat az itteni Magyar Football Club élete. A csapat most a II. osztályú bajnokságért játszik. Eddig vereség nélkül, két eldöntetlen kivételével csupa győzelemmel méltó aspiránsa a bajnokságnak. Pedig nehéz dolguk van a fiúknak., Reggel 7-től este 7-ig munkában, sőt nilla éjjel is folyik a küzdelem a mindennapi kenyérért. De tréning nélkül is annyi akarással és lelkesedéssel küzdenek, hogy én, aki pedig már sokat láttam a sportban, csak levett kalappal beszélhetek róluk. Szeptember 18-án, az itt időző interparlamentáris konferencia magyar tagjai tiszteletére a Vágó Jenő által felajánlott ezüstserlegért küzdött a magyar csapat az Ordem Progresszo ellen, amely a bajnokságban vezet. A magyar csapat a következő összeállításban szerepelt: Buchner — Matisz (volt Törekvés), Hochmann— Miklós, Alcides, Boskovitz — Timon, Strausz II., Fülöp, Candido, Varga. Gyönyörű küzdelem után a mieink győztek 2:1 arányban, ami igen nagy eredménynek számítt. Óriási hatást váltott ki a fiúkból Temple Rezső ny. államtitkár beszéde, aki hálás köszönetét nyilvánította, amiért a magyar címernek ilyen lelkes harcosai a fiúk. Sohasem felejtem el azt a szeretetteljes érdeklődést, amit a magyar delegáció hölgytagjai: Petry Pálné és Temple Rezsőné mutattak a kis csoport munkája iránt. Meg is kértük őket, hogy legyenek szószólói az idegenbe szakadt, de hazájukról soha meg nem feledkező magyar fiúknak. Rónai István. A Kossuth—Húsos mérkőzés nem az Erzsébet utcai pályán, mint azt a tegnapi lapok tévesen megírták, hanem a rendbehozott pesterzsébeti jutagyári pályán délután 3 órakor lesz megtartva. Megjelent a 100-AK KÖNYVE Ára: 1 pengő A „Nemzeti Sport“ téli kedvenc versenyén legtöbb szavazatot kapott legkiválóbb ma is működő 100 magyar sportember fényképével és életrajzával. Kapható a Stádium Sajióvállalat r.t.-nál, Tépész, Molsy-utca111 és minden lapárasítend?_