Nemzeti Sport, 1931. december (23. évfolyam, 232-252. szám)

1931-12-22 / 247. szám

4 Nem fejlődött­­ a Bocskai és hogy újra meg tudta szerezni a negyedik helyet, az az általános színvonalcsökkenés bizonyítéka A csapat, melynek játéka ízét Teleki stílusa adta meg, kezd elütni vezérétől Miért nincs helybéli utánpótlás — Saját tudósítónktól — Ha a Bocskai idei szereplésén, el­ért eredményein és játéka színvona­lán keresztül igyekszünk képet festeni a magyar futball pillanatnyi állásá­ról, akkor ennek a képnek a színeiből, az egésznek együttes benyomásából is meg lehet állapítani a bizonyos fokú visszaesést. Nem azért, mintha a Bocskai nem ér­demelte volna ki az előkelő negyedik helyet, hanem azért, mert ennek az előkelő helynek az eléréséhez koránt­sem volt szüksége olyan jó játékra, klasszikus tudásra, mint az elmúlt évben, nyer gyengeséget a csapat egyes részeiben. Nem tudott sohasem valóban elsőran­gú védelemmel a pályára állani, nem volt eddig még egyszer sem olyan fe­dezetsora, amely a klasszikusság szín­vonaláig jutott volna. Nagyszerű csa­társorral rendelkezett azonban s ez a csatársor olyan futballra volt képes, amilyet más csapatunktól ezekben az években nem élvezhettünk. Amit a Vasas-csatársor jelentett egykoron a magyar futballban, azt jelentette a szétválasztás utáni években a Bocskai támadósora. Az idei szezonban azt kellett lát­nunk, hogy a Bocskainak ez a legértéke­sebb, legkiforrottabb, legtöb­bet érő csapatrésze is visz­­szaesett. Megbomlott a csatársor egysége, megkopott annak ereje, összeműködő gépezete s ezzel a debreceni csapat leglényegesebb része vesztett értéké­ből. Mivel pedig a többi csapatrész­­ben nem láthattunk komolyabb fejlő­dést vagy javulást, azt kell monda­nunk, hogy a Bocskai kisebb értékű együttessel harcolta ki ebben a sze­zonban azt a helyet, amelyet az el­múlt évben a nagyobb kvalitásokkal rendelkező tizenegye szerzett meg. Mert a csapatrészekben mit látha­tunk? A védelemnek komoly nyeresége volt ugyan Remmer játéka, beállí­tása, de éppen ilyen komoly veszte­ségnek kell tekintenünk Fejér dr. ki­válását. A fedezetsorban Moóré fej­lődése és tehetsége ismét nagyszerű centerhalffal ajándékozta meg a deb­receni csapatot, olyannal, aki Sághy tudását is elhalványította már, a szélső halfok azonban most is gyen­gébbek, kevésbé fejlettek. Az eddig is mindig zökkenőkkel bajlódó hátsó részek tehát nem vol­tak jobbak, sőt talán olyan erősek sem, mint ez­előtt, az előttük levő csatársorban pedig feltétlenül fel kell fedeznünk bizonyos visszaesést. A híres, nagyon sokat érő Markos, Vincze, Teleki jobbszárnynak megingását jelenti Vincze visszaesése. A fiatal csatár, szolgálati viszonya következtében, nem fejlődött úgy, ahogy várni lehe­tett, sőt a szezon egyes szakaszaiban lényegesen gyengébb volt, mint az­előtt. A másik két érték: Teleki és Markos, változatlanul érték maradt most is. A támadósor másik szárnyán azonban siralmas volt a helyzet. A balszélső probléma az egész forduló folyamán probléma maradt, Mátéffy pedig csak annyit ér az összekötő posztján, amennyire szomszédjai érté­kesíteni tudják a kapu előtt. Mindezek jelzik, hogy a Bocskai előkelő helyezése megérdemelt ugyan, de ez a helyezés általános futball­­szempontból nem jelent most már annyit, mint amennyit ezelőtt jelen­tett a magyar bajnokságban. Egészen természetes, hogy az előtte állók he­lyezésének fajsúlya is kisebb, ható­ereje is gyengébb. Éppen ezért semmi oka nincs a Bocskainak arra, hogy kivívott sikereinek büszkeségét ne vi­selje, hiszen azok a sikerek az adott körülmények között komolyak és érté­kesek. Ha azt kutatjuk, hogy a debreceni csapat mennyit tartott meg stílusá­nak értékéből, akkor rá kell mutat­nunk a Fiorentina elleni győzelmére. Ez a Firenzében kivívott diadal arról beszél, hogy a Bocskaiban hatékonyan él az a kitűnő iskola, amelynek megtestesítője Teleki. A temesvári Kinizsiben virágzott ki ez a stílus igen pompázó virággal s annak áttelepítése a debreceni talaj­ba nagy nyeresége lenne a magyar futballnak. Csakhogy éppen azt kel­lett tapasztalnunk, hogy Teleki lassan nagyra marad stílusával csapatában. A legfőbb feladata tehát a debreceni vezetőségnek, hogy ezt az értéket el­veszteni ne hagyja, hanem Teleki mellé kikeresse azokat a játékosokat, akikben van érzék és tehetség ennek a nagyszerű játéknak a művelésére. Ez a feladat azonban — úgy lát­szik — nagyon nehéz. Debrecen soha­sem termelte a klasszikus futballis­tákat. S az egész keleti kerület ért­hetetlenül elmaradt átlagával attól a színvonaltól, amit akár dél, akár nyu­gat, vagy észak elért. Ilyen körülmé­nyek között érthető, hogy a Bocskai alig-alig talál otthonában vagy kerü­letében valamirevaló utánpótlást, ha­nem mindig másfelől kell azt besze­reznie. Budai, Kuti, Remmer, Palo­tás, Mátéffy, Ormos mind az utóbbi idők szerzeményei azok mellé, akik már beleilleszkedtek a debreceni élet­be, mint Markos, Reviczky. Ezen a helyzeten kellene okos neveléssel vál­toztatnia a debreceni vezetőségnek Meg kellene találni a módját annak, hogy az amatőrök szigorú elzár­kózása mellett is fejlődjék olyan tartalékgárda, amely a Bocskai természetes, hazai utánpótlását jelenti. Az ilyen munka többszörös gyümöl­csöt hozna. Hiszen ezzel lehetne meg­valósítani azt, hogy a Teleki által megszemélyesített csatáriskola tovább virágozzék, de ezzel lehetne elérni azt is, hogy a debreceni csapat valóban debreceniekből álljon majd néhány év múlva. Ennek az előnyét pedig nem kell külön magyarázni. A Bocskai vezetősége is abban a hibában szenvedett azonban, hogy nem vizsgálta az adott helyzet lehe­tőségeit, hanem­ inkább utánozta a budapesti nagyegyleteket. Nem törődött a neveléssel, hanem csak kért játékosok szerzésével igyekezett meg­őrizni csapata erejét. Ennek a módszernek pedig hamaro­san jelentkezik majd minden nehézsé­ge és hátránya. A futball ott tart, hogy a hivatásos játékosok kerete egyre szűkül s a választék szinte nap­­ról-napra kisebb. Új, friss, fiatal gárdát kell tehát szervezni az első sorban állók mögé, akik ugyanazokat a jó tulajdonságokat viszik , majd a pályára, amelyek a Bocskait előkelő szerepéhez juttatták. Mindez a kissé távolabbi jövő ügye. A következő szezonra, a most folyó bajnokságra vonatkozóan azt a tanulságot lehet leszűrni a Bocskai őszi szerepléséből, hogy a tavasz előbbre már aligha viheti, de hátrább lökheti a bajnoki tabellán. • A mögötte álló csapatok közül a III. ker. FC-vel az élen egy-két csapa­tunk feltörőben van s ha ez a folya­mat tovább tart, akkor a Bocskai negyedik helye veszélybe kerülhet. Csak akkor nem, ha a csapat s az egyes csapatrészek egysége helyre­áll, megszilárdul a tavaszi forduló kezdetéig. A Bocskai csapata ismét rekordot ért el: 8 játékos küzdött végig minden mérkőzést 15 embert szerepeltettek a debreceniek A Bocskai mindig híres volt arról, hogy nem­igen cserélgeti embereit. Volt idő, amikor csaknem egész idényt játszott végig ugyanazzal a csapat­tal. Idén sem igen cserélgettek a deb­receniek. Nyolc játékosuk (a Ferenc­városnál csak hét volt), Budai, Rem­mer, Palotás, Moóré, Markos, Vincze, Teleki, Mátéffy játszott minden őszi bajnoki mérkőzésen. S nem sokkal maradt mögöttük Kuti sem, aki mind­össze egy meccsen hiányzott. Különö­sen feltűnő az, hogy a nyolc játékos közül négy csatár! Összesen 15 játékost szrepeltettek a debreceniek s ha találtak volna a balszélre megfelelő embert, akkor még kevesebb játékost vonultattak volna fel, mert hiszen egyedül a bal­szélen három emberük is játszott. Sőt ugyanott kísérleteztek még Vin­­czével is. A Bocskai őszi táblázata — mely­ből kitűnik, hogy ki hányszor, azon a meccsen hányadszor játszott s mi volt annak a mérkőzésnek az eredménye — így fest: 051H Ti ” . W ^ í ^ : H ,S N i í ca ’-S h m >> -e ti i e* ’g 2 g 45 o S t- g> & 3 3 | I S 2 i £ Ja S a • 3 Budai 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Kuti 1234 5678— 9 10 Remmer 1234 56789 10 11 Palotás 1234 56789 10 11 Moóri 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Turcsányi 1 2 3 — — — — — — — — Markos 1234 56789 10 11 Vincze 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Teleki 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Mátéffy 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Hevesi 1 2 3 — — — — — — — — Reviczky — — — 1 2345678 Ormos — — — 1 234 — 5 6 7 Fejér dr. — — — — — — — — 1 — — .. ------——» itVTym——gmi A MOVE II-ben szokatlan nyug­talanság észlelhető az utóbbi időben. Az egyesületek elégedetlenkednek a jelenlegi rendszerrel. Alig egy hó­napja megalakult az intézőkollé­­gium. A működése a kisegyesületek szempontjából, úgy látszik, nem ki­elégítő, mert most újabb „Kisegye­sületi Intézők Kollégiuma” van ala­­kulóban. A jelekből ítélve a MOVE- ban aligha lesz unalmas a téli pi­henő. A PTESC MOVE megóvta a CsKAC ellen elvesztett mérkőzését, mert szerinte a CsKAC több játé­kosa­ jogosulatlanul szerepelt ellene. Kopreda Bak TK és Jekl I. (Erzsé­betváros) visszaamatőrizálásuk után a PTBSC-ben fognak játszani. A KEAC tavaszra bekerítteti a Maglódi-úti pályáját és öltözőket építtet. Hűvös István fővárosi bizottsági tag lett a KEAC elnöke. Koszorú Lajos a BTC, majd a VIII. ker. SC jóképességű csatára a BSzKRT-ba lép. Intézőváltozás a PTESC-ben. Sza­bó Gyula lemondása folytán Tamássy Károly lett az egyesület új intézője, míg a helyettes intézői tisztséget Nagy László tölti be. #****•*»* — - lll«l !«■ n Szegeden a nagy dicsőségre nagy vidámság következett ünnepi lakoma a SzAK-nál, mely 6 évi ver­gődés után újra feljutott az első helyre — Saját tudósítónktól — Szeged, december 20. Szombaton este szezonzáró vacsorát tartott a SzAK, már mint a Szegedi Atlétikai Klub. Megtette ezt más esztendőben is, az ezévi baráti össze­jövetel azonban számottevő társadal­mi eseménnyé emelkedett. Mert hát hat küzdelmes év után ismét első a tabellán a szegedi piros-feketék fut­ball együttese. Azelőtt bizony nem kellett hat évet várni az elsőségre. A több mint háromévtizedes múlt alatt hosszú időn keresztül évenként pontosan be­kopogtatott a bajnokság a SzAK portáján. De azután nagyot fordult a futballvilág. Közel hat éve meg­történt a szétválasztás, a legjobbak a Bástyához pártoltak. Az amatőrök magukra maradva továbbra is válto­zatlan ambícióval, sőt fokozott akarattal dolgoztak, de ez az akarás a semmiből csak középegyesületet tudott kihozni. Most ősszel döntő fontosságú sport­­politikai esemény adott módot a régi hegemónia visszahódítására. Fúzio­­nált a SzAK és a Zrínyi. Eleinte ugyan nem sok látszata volt az egyesülésnek, hiszen az első bajnoki győzelem után három vereség követ­kezett. De több sem ... Győzelem és győzelem, egyik a másik után, így lett ismét első a SzAK. Ez a magyarázata, hogy a szombat esti klubvacsora nem volt klubvacsora, hanem a szegedi sport ünnepe. A Tisza-étteremben megtartott banketten Tóth Béla dr. városi fő­jegyző révén a hivatalos Szeged is képviselve volt és megjelentek a va­csorán a különböző szövetségek, a társegyesületek kiküldöttei. Ott vol­tak természetesen a SzAK vezérei hiánytalan számban, továbbá a fut­ballisták, atléták, teniszezők, úszók, birkózók, súlyemelők mind-mind, úgyhogy a vendégekkel együtt száz­ötvenre tehető a banketten részt­vevők száma. Az ifjúsági futball csapat tagjai azonban hiányoztak, őket ugy­e nem lehet ilyen előre­láthatóan hajnalba nyúló vigalomra meginvitálni. Nos, a­zárt az ifiket sem éri sérelem. Már ki is van adva a „kártalanító” rendelet.­­ Az ifjúsági játékosok 27-én, vasárnap Herczeg Sándor if­júsági intéző vezetésével cukrászdába men­nek. A bankett első pohárköszöntőjét bástyás Holtzer Tivadar elnök mon­dotta, aki a futballisták két kitűnő veteránjának, Megyen Pálnak és Gombkötő Ferencnek egy-egy ezüst cigarettatárcát nyújtott át a piros­fekete színek harcos vasárnap dél­utánjainak emlékére! Ezután Tóth Béla dr. városi főjegyző mondott beszédet az ünnepelt klub hivatásá­ról, majd egymásután szólalt fel: Wolf Miksa elnöktárs (nem társ­elnök; ő volt a Zrínyi elnöke és a fúzió után jutott ehhez a díszes és speciálisan disztingvált tisztséghez), Mindszentiiy Lajos társelnök, Kar­dos Mihály, Vér György, a „Szeged­­ Futball Club főtitkára s Grosz La­jos a BT képviseletében. A felszólalók kivétel nélkül azt állapították meg, hogy elkövetkezett az egyesület reneszánsza. Az 1931-es esztendő eredményei erre mutatnak, hiszen a futballcsapat elsőségén kí­vül az atléták kilencven díjjal, az úszók negyven, a birkózók húsz, a teniszezők tizenhat, a súlyemelők ki­lenc díjjal tértek haza a különböző versenyekről. Amint véget értek a beszédek, jött, aminek jönnie kell. Hamarosan vidám nótázástól lett hangos az étterem. A házi humoris­ta, Wychwale­k Feri pár aktuális strófával emelte a hangulatot. A nótaszóra behúzódott a kávéház­ból a cigányprímás s utána a banda többi tagja. Egyenként­, ahogyan az már illik. Pattogott a nóta, gyöngyö­zött a bor. Különösen az egyik úszóvezér bizonyította be, hogy a víz és a bor nem ellensége egymás­nak. — Nyáron víz, télen bor... — mondogatta rendíthetetlenül. Már hajnalodott (pedig de későn virrad mostanában), amikor oda­­bentről még mindig nótaszó szűrődött ki a téli utcára. Vígan zengett az obligát sláger: Nem lehet a szakis­tákkal kikukoricázni... (K. L.) Kedd, 1931 december 22. A turisták visszakapták a ötvenszázalékos kedvez­­ményt a MÁV-tól Csak a futballisták lennének a MÁV mostoha gyermekei? — Saját tudósítónktól — A sport társadalmának egyik leg­fájóbb sebe a vasúti kedvezmény mértékének az­­elmúlt évben történt nagymérvű csökkentése. Mint isme­retes, a csoportosan utazó sportolók 50 százalékos kedvezményt élvezhet­tek a MÁV vonalain. Ez a kedvez­mény nem is volt olyan könnyen igénybevehető, mert az utazó csapa­tok vezetőinek már jóelőre gondos­­kodniuk kellett a szükséges nyomtat­ványokról, azok kitöltéséről, a szö­vetséggel és az OTT-tal való le­bélyegzésről stb. Ezt a kedvezményt csökkentette le a MÁV 33 százalék­ra, amivel súlyos rést ütött egyle­teink amúgyis megfogyatkozott büdzséjén. Vasárnap terjedelmes közlemény látott napvilágot, ami beszámolt azokról az utazási kedvezményekről, amiket a MÁV igazgatóság jónak látott újra életbe léptetni. A sport társadalmát nem túlságosan érintik ezek az új kedvezmények, mert hiszen az 50 százalékos utazási kedvezményt csak különvona­­tokra állították vissza. Ehhez a ponthoz tudni kell, hogy féláru jegyekkel elinduló különvona­t­­hoz legalább 300 utas kell. Igaz ugyan, hogy hosszabb utaknál keve­sebb számú utas részére is kifizeti magát a 400 darab félj­egy megvál­tása, mert hiszen pl. a Budapest— Szeged úton 296-nál van a határ, amikor a 400 féljegy még olcsóbb, mint a 296 harmincháromszázalékos. Ez azonban mind csak elméleti ér­tékű eszmefuttatás, mert hiszen hol vannak már azok az idők, amikor külön-v­onatok kísérték el egy-egy nagy csapatunkat Szegedre, vagy Miskolcra. Nem 269, de 96 utast sem lehet találni a mai gazdasági viszonyok között arra, hogy fel­vonuljon kedvelt csapatával annak valamelyik vidéki mérkőzésére. A vasúti kedvezményeknek ilyen irány­ban való kibővítése tehát a sportolóit társadalma szempontjából praktikus jelentőséggel nem bír. Van azonban a MÁV közleményé­nek eg­y pontja, ami már kihívja a legélesebb kritikát. A híradás sze­rint a turisták részére újra meg­adják az 50 százalékos ked­vezményt 100 kilométeren felüli utazásokra, ha azokon legalább 10 (tíz!) ember vesz részt. Úgy látszik, hogy a turistáknak jobb pártfogóik voltak a MÁV-nál, mint a futballistáknak. Pedig nem­régiben az OTT elnökének vezetése alatt jelent meg küldöttség a keres­kedelmi miniszter előtt és ez hívta fel az illetékesek figyelmét a súlyos sérelemre, ami az ország labdarúgó sportját érte az 50 százalékos ked­vezménynek 33 százalékra történt leszállításával. Nem lehet kétséges, hogy ha meg­felelő súllyal és megfelelő helyen közbelépés történik, a MÁV igazgató­sága nem­­ zárkózhat majd el az elől, hogy a­ futbalistáknak meg ne adja azt, amit a turistáknak már meg­adott. . Bár a 100 kilométeres határ túl magas, egyelőre megelé­gednénk ezzel is, hiszen a másik feltétel a futball­csapat t­zenegyes létszáma következ­tében már eredetileg adva van.

Next