Nemzeti Sport, 1932. szeptember (24. évfolyam, 171-191. szám)

1932-09-14 / 180. szám

4 zulásához vezethetnek. A klub ve­zetői azonban nem esnek kétség­be, mert nagyszerű fiatal gárda fölött rendelkeznek. — Bravó, ez a sportszerű! — Sportszerűen távozom. Sáros­ tegnap dél­után Szegeden részt vett a KEAC edzésén — Tele­fon jelentésünk — Szeged, szeptember 13. Illusztris vendége volt ma délután a KEAC, az egyetemi csapat tréning­­jének. Megjelent azon Sárosi Gyur­ka, a zöld-fehérek kitűnő középfedele, ki — mint már a Nemzeti Sport megírta — szerdán a szegedi egyete­men vizsgázik. Sárosi csak könnyebb mozgást végzett, de természetesen így is ő állt az edzés középpontjában. Az egyete­mi futballisták, főleg a fiatalabbak nagy érdeklődéssel kísérték minden mozdulatát Korányi is itt van, ő a Szeged FC- nél edzette magát. A Szeged FC-nél különben az az újság, hogy az eddigiek szerint a Bocskai ellen is Gerle marad a közép­­fedezet. Új centerhalf eddig még nincs a láthatáron. B. K. L. Nyugat készül szeptember 25-ére — Saját tudósítónktól — Győr, szeptember 12. A nyugatmagyarországi futball lázasan készülődik szeptember 25-ére, amikor egy napon két válogatott csapatot is kiállít. A „nagy” csapat a stájerek elleni revánsmérkőzésre áll ki, a második csapat pedig Cseh- Komáromban a CsAF-MLSz déli ke­rületének legjobbjaival veszi fel a küzdelmet. Fuchs János szövetségi kapitány máris kijelölte azt a keretet, melyből a két csapatra való játékost kiválo­gatja majd. A keret tagjai az alábbiak: Kapusok: Mahos TSC, Mák DVE, Gerebenics GyAC, Csizmadia ETO. Hátvédek: Petrovics TSC, Erzinger SVSE, Demján DAC, Brezányi ETO, Vince GyAC, Vörös P. Kinizsi. ■ Fedezetek: Takács ETO, Horváth I. DAC, Hajduzán DVE, Mente TSC, Kovács SVSE, Bartha ETO, Juhász II. II. ker., Raffay ETO. Csatárok: Kulcsár DAC, Seidl II. SFC, Jánosi TSC, Szalai I. GyA­C, Keleti TSC, Payer DAC, Both DVE, Tarr Kinizsi, Nagy ETO, Bolla Ki­nizsi, Neumann SFC, Kotrobay DVE, Boda, Nagy Sz. MÁV, Kele­men SFC, Molnár VTC, Németh TSC és Pingiczer DVE. Itt írjuk meg, hogy Nyugat válo­gatott csapata október 2-ára is meg­hívást kapott a burgenlandi szövet­ségtől, de ezt a meghívást az alszö­­vetség elnöksége a túlzsúfolt pro­gramra való tekintettel nem fogad­ta el. K. L. Tizedik a bajnokcsapat, vezet Fe­hérvár. A nyugati I. osztályban hét­ről hétre legalább egy nagy megle­petés születik. Kezdődött azzal, hogy az ETO vereséggel jött meg Sop­ronból, folytatódott, mikor a TSC hagyta mindkét pontot Szombathe­lyen. Ezen a héten ismét az Sz. MÁV szállította a meglepetést. A TSC után az ETO-tól is elvett két pontot. A bajnoki tabella most érde­kesen alakul. A bajnokcsapat a 10. helyen húzódik meg s pontveszteség nélkül vezet a fehérvári DVE. A helyzet ez: 1. DVE 2 2-------12: 4 4 2. TSC 3 2 — 1 14: 5­4 3. SVSE 3 1 2 — 5: 2 4 4. Sz. MÁV 3 2—19:54 5. P. Kinizsi 3 1 2 — 4:5­4 6. GyAC 3 1 2 — 5: 4 4 7. II. ker. 3 1115:63 8. DAC 2 — 2 — 4:4 2 9. VTC 3 1—2 5 : 8­2 10. ETO 3 1—23:72 11. V. MOVE S — 1 2 2:17 1 12. SFC 3-------3 5:10 . A Pécsi SC csapata vasárnap a Jugoszláviában levő Pélmonostorban játszott. Ellenfele az ottani Sparta volt. Eredmény: 2:2 (1:0). A PSC már 2:0-ra vezetett. Góllövő: Kal­már, Ferenczi, illetve Gajcsi (öngól) és Nikolics. Az ÉLASz szeptemberre tervezett lengyelországi túrája kútbaesett, a megindult lengyel bajnokság miatt. Talán tavasszal, húsvét körül lesz valami a kirándulásból. Az FVSE csütörtökön így áll ki a válogatott ellen: Pánczél — Takács, Herits — Fogl II., Fogl III., Belez­­nai — Szűcs, Füzesi, Cseszneky, Szoják II., Hábermann. tirtásfOB Szerda Edzőmérkőzés. III. ker. FC—IlI. Ken TVE, Nagy­szombat­ utca, fél 4. Csütörtök Edzőmérkőzés: Kispest—KAC, Kispest, fél 4. Hungária, MTK vegyes—MÁVAG, Kőbányai­ út, 4. Szombat Barátságos mérkőzés* Újpest—III. ker. FC, UTE-pálya, 4. Vasárnap Válogatott mérkőzés Európa Kupáért Csehszlovákia—Magyarország, Ül­­lői­ út, 4. Bíró: Ohlson (Svédország). Középeurópai Amatőr Kupáért Ausztria—Magyarország, Üllői­út, 2. PROFIBAJNOKSÁG I. liga Bocskai—Szeged, Debrecen, 4. II. liga: Vasas—Rákoscsaba, Béke­ utca, 11. Budafok—Bőrösök, Budafok, 4. AMATŐRBAJNOKSÁG I. osztály S3FC—Postás, Bertalan-utca, fél 11. BEAC—EMTK, Lágymányos, fél 11. — II. fél 9. MÁVAG—FVSK, Kőbányai-út, fél 9. — II. fél 11. — Ifj. 12. UTE—URAK, Megyeri-út, 10. II. 12. III. osztály Első csoport KAOE—MKE, Soroksári-út, 10. KSSE—KTK, Gyömrői-út, 10. WSE—ÉMOSz, Wekerletelep, 2. II. 12. SzRTC—I. ker. SC, Rendessy­­telep, 4. — II. 2. — Ifj. 12. Hálókocsi—MAFC, Keglevich­utca, 4. BBFC—LTE, Lenke-út, 10. II. 4. NJTC—SzAC, Zágrábi-út, 10. II. 12. Második csoport P. Törekvés—VI. ker. SC, URAK- pálya, 10. RAFC—ZAC, Cinkota, 4. — II. 2. Főv. TKör—MSC, Teve-utca, 10. II. 8. UTSE—BSC, Horthy Miklós­ út (Újpest), 12. Pamut—Schmoll, Horthy Miklós­út, 10. — II. 8. UMTE—Compactor, Szent László­­tér, 2. — II. 12. — Ifj. 10. NTC—MFTR, Szent László-tér, 4. Törökőr—Vérhalom, Fehér­ út, 12. II. 2. V. osztály Második csoport Taxi SC—Főv. „11”FC, Szőnyi­­út, 9. Szövetségi-díj K. Törekvés—UFC, Endresz György­ út, 10. — Ifj. 8. Tabán—Orv. Műszerész, Budafoki­út (GSE-pálya), 8. — Ifj. 10. K. Húsos—OFK, Vas Gereben­utca, 4. KFC—B. Testvériség, Halom­utca, fél 11. Ifjúsági bajnokság KTK—Hungária, Gyömrői-út, 8. MFTR—RTK, Népsziget, 10. Tabán—SAC, Vas Gereben-utca, 2. Drasehe GSE—Szeifert, Pest­erzsébet (Horthy Miklós-úti tégla­gyár), 11. VI. ker. SC—Lapterjesztők, Nép­sziget, 12. NSC—LTK, Millenáris, 4. ETC—MAFC, Erzsébet-utca, fél 9. Vasutas ifjúsági bajnokság Testvériség—Sz. MÁV, Amerikai­út, 4. ^ BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK OTE—P. Jutagyár, Vörösvári­­út, 4. — II. 2. · Kőbányai AC—Kalapos, Maglódi­­út, fél 11. — Vegyes fel 9. WSC—KAC, Wekerletelep, 4. Vasas FC—KASC, Béke-utca, 11. KASC vegyes—Vasas vegyes, Béke-utca, 8. X. ker. KISE—Szondi, Halom­utca, 4. — MILL 2. FTC vegyes—Spárta, Ceglédi­út, 8. FTC—KTC, Ceglédi­ út, fél 10. Ifj. 11. Kelenföld—BSzKRT, Kelenföld, fél 10. I­ II. 11. — Ifj. 8. — MILL fél 1. K. Húsos—UFC, Vas Gereben­utca, 12. Siketnémák vén fiúk—Siketnémák SC, Valéria-telep, 10. TLK vegyes—BTVK vegyes, Tatar­út, 10. Vasas—USC, Béke-utca, 4. TSE—FFC, Pozsonyi-út, 2. REAC—B. Magyarság, Maglódi- Út, 4. — Vegyes 2. SzTE—Valéria, Valéria-telep, 4. II. 2. MFOE—M. Textil, Rákosfalva, 11. Vegyes 9. FSE—ETC, Forinyák-utca, 4. II. 2. — Ifj. fél 1. VÁC vegyes—Kéve vegyes, Pozso­nyi-út, fél 11. ETSC—CsTK, Csepel, 2. — II. 12. NSC—LTK, Millenáris, 2. D. Magyarság MILL—HAC MILL, Dunakeszi, 4. MÖSzTK—MÁV Előre, Tatai­ út, fél 5. — II. fél 3. KAOE ifj.—MKE II., Soroksári­­út, 8. VII. ker. Amatőr—•Diadal, Valéria­­telep, 10. Tabán—GSE vegyes, Budafoki­út, 4. — Ifj. 2. Törekvés—GSE, Bihari-út, fél 11. Vegyes fél 9. Hungária—P. Rákóczi, Gubacsi­út, 10. Hungária MILL—P. „11”FC, Gubacsi-út, 8. P. Rákóczi—P. „11” FC II., Gubacsi-út, 32. KSSE—KTK, Gyömrői-út, 10. VI. ker. FC—FKSC, Rákospatak, 4. — II. 2. — Ifj. 12. PSC—RTK, Rákosszentmihály, 4. II. 2. MTK—BSE, Millenáris, 11. Növendék 8. — Ifj. fél 1. MTK II.—PATE, Kőbányai-út, fél 2. MTK MILL—MÁVAG MILL, Kőbányai-út, fél 4. UTE—P. Remény, Gyöngyösi-út, 4. II. 2. — Ifj. 12. FLSC—KASC, Rákospatak, 10. II. 8. Kispest—Vác, Kispest, 10. Soroksár—Bak TK, Soroksár, fél 11. RSC—VII. ker. „11”FC, Remete, 2. — II. 12. V. ker. SzAK—KIOE, Óhegyi­­út, 12. V. ker. SzAK II.—CsFC II., Óhegyi­ út, 10. ■ muri ■ ■ » SmUT i mi iiiiiiim minii i­aaMnwwiiMiiwj i­m Szerda, 1932 szeptember 14. Lukát, a Budai „11” volt játéko­sát mégis kiadták a nizzaiaknak. Kóca, az Eto kapusa vasárnap gyomorszájrúgást kapott, úgyhogy még tegnap is légzési zavarai voltak. A Ferencváros Zomborral és Sabaccal tárgyal, hogy vasárnap mérkőzést játszhasson Jugoszlá­viában. Ha nem sikerül meg­egyezésre jutnia, akkor csak szer­dán, 21-én mérkőzik a csapat Új­vidéken a belgrádi Jugoslaviával esti játék keretében. A BEAC futballszakosztálya jól sikerült vacsorával nyitotta meg az új szezont. A játékosoknak plakettet ajándékozott, de plakettel tüntette ki Boronkay Gábort is, aki az elmúlt év folyamán a legtöbb BEAC-mérkő­­zést vezette. A Bocskai legénysége tegnap délután könnyebb edzésen vett részt. Sérült nincs, a Szeged FC ellen marad változatlanul a va­sárnapi csapat. Végre pályához jutott Hajdúbö­szörmény. Sok évi szaladgálás és könyörgés után Hajdúböszörmény sportja pályához jutott. Martino­vics őrnagy, a leventék vezetője átengedte a vágóhídi levente gya­­korlóteret s a lelkes HTE-isták hamarosan pályát teremtettek.­­ Nem a legkifogástalanabb, de az előbbi „skatulyához” képest pom­pás. Van rajta szabályos futball­­pálya, 400 méteres futókör s dobóhelyek. S mióta van pálya, van sportélet is. Vasárnap város­közi futball és atlétikai viadallal avatják fel a pályát. Ellenfél Be­rettyóújfalu lesz. A pálya létesíté­­séért minden köszönetet megérde­mel Martinovics István őrnagy, vitéz Rompai Antal és Szeszák Jenő, akik áldozatkészségükkel tették lehetővé, hogy Böszörmény ifjúsága hosszú idő után ismét sportolhat. (B. P.) Ki jogosult az I. osztályúságra — a PSC vagy a VI. ker. FC. Az MLSz fellebbviteli bizottságának múlt heti döntése alapján a VI. ker. FC a Stobbe-csoport bajnoka, de a PSC en­nek ellenére is játszott vasárnap az I. osztályban. Úgy értesülünk, hogy egyik egyesület emiatt panasszal for­dul a BLASz-hoz Uj intéző a KFC-ben. A kelenföl­diek edzéseit a lemondott Heid he­lyett a jövőben Király Tibi fogja vezetni. A mait... 1902-ben alakult meg a klub, mely­nek első elnöke Szörényi Kázmér, az alapítók leglelkesebbikje lett. 1901: Károlyi Sándor gróf „játszó­teret" ad a fiatal egyesületnek­, Sulyok János, az akkori idők kitűnő tornásza vezetésével élénk tornász­­élet indul meg s 1904-ben már ver­senyt is rendez az URAK. 1905: bemutatkozik az egyesület futballcsapata. Az első meccsen az URAK az UTE harmadik csapata ellen 5:2-re győz, a másodikon a Megyeri SC legénységét veri 2:1-re. ... Felépül a pálya s a klubház ... 1909: az URAK benevez a­ bajnok­­ságra. Az első években váltakozó sze­rencsével szerepel a csapat. Az 1910—11-es bajnoki évben azonban már odakerül az I. osztály kü­szöbére s csak egy csúnya lefekvés­­gyanús ügy üli el a feljutástól: az utolsó meccsen a VÁC ill.0-ra veri a III. ker. TVE-t s ezzel jobb lesz gól­aránya ... Nagy a felzúdulás a sport berkeiben, de bizonyítani semmit sem lehet... Ugyanebben az évben pályáját is elveszti az egyesület, de Újpest vá­rosától rögtön megkapja azt a terü­letet, melyen a pálya most is áll... Hatalmas, lelkes munka árán rövid idő alatt a palotai erdő közepén (az erdőt azóta már kiirtották) pompás pálya létesül. 1915-ben megint megnyeri a II. osztályú bajnokságot a csapat, de utólag kisütik, hogy egy játékos igazolása nincs rendben, két büntető­pontot levonnak s a Vasas jut fel az I. osztályba. ... Nagyon féltek a nagy egyesületek a pestkörnyéki csa­patoktól. Világháború ...­ az egyesületi élet csak pang. 1922-ben kiesik a csapat a III. osztályba, de egy év alatt visszajön ... Szétválasztás ... Az első évben a BEAC és az FTC mögött a 3. helyen köt ki a palotai gárda... 1927: 25 éves jubileum, hősök emlék­szobrának felavatása a pályán ... Azóta egy évben, a II. osztályban, a többiben az elsőben ... A jubiláns ünnep­ségek A jubiláris ünnepségek az egész vasárnapot kitöltötték. Délelőtt klub­közi teniszverseny kezdődött a Pest­újhelyi SC és a Kiskunfélegyházi TK (!) gárdájával. A KTK ellen 10:3 arányban győzött, a PSC-től el­lenben 11:8 arányban vereséget szen­vedett a kék-sárga teniszcsapat. Délután a klub elesett tagjainak emlékére emelt hősi emlékmű előtt kezdődött az ünnepség. Major Gyula elnök emlékezett meg kegyeletes sza­vakkal a régiekről, majd Fodor Lóránt, az egyesület jegyzője szavalt el egy alkalmi verset. Az ünnepség középpontjában az esti díszközgyűlés és a bankett állott. A díszközgyűlésen Wurmt Elemér főtitkár ismertette a klub történetét. Az MLSz nevében Nádas Ödön be­szélt s plakettet nyújtott át a jubi­láló egyesületnek. A BLASz nevében Kiss Hugó üdvözölte a klubot s szin­tén plakettet adott át. Kívülük a társegyesü­letek képviselői is felszólal­tak s majdnem mindegyik selyem zászlóval kedveskedett. A 200 személyes banketten ismét sok magas nívójú felszólalás hang­zott el. A klub éredemes vezetői ezüst poharat kaptak emlékül, az öt legrégibb játékos plakettet, a többi játékos pedig új klubjelvényt kapott. A bankett résztvevői a késő éjjeli órákig maradtak együtt vidám zene­szó és táncolás közben. (T. I. dr.) fi 31 ISZiGflÉS URAK Heginepelle jZilenái — Saját tudósítónktól — Újpest és Rákospalota, e két nagy pestkörnyélű város sportélete jelen­tős dátumhoz érkezett el vasárnap. Most harminc éve, hogy megalakult a két város (akkor még község) kö­zös sportegyesülete, az Újpest- Rákospalotai Atlétikai Klub. A le­pergett" három évtized sok örömet s dicsőséget, de sok szomorúságot is hozott a kék-sárga zászló alatt tömö­rült lelkes ifjúságnak. Jöhetett azon­ban a nagy világégés, a forradalmi időszak, a gazdasági nyomorúság korszaka, a zászló mindig magasan lengett s leng most is, hirdetve, hogy Újpest és Rákospalota sportszerető ifjúsági összenőtt az URAK színei­vel. Két betege van az FTC-nek. Stern­­bergnek árpa keletkezett a szemén, míg Lendvainak bélhurutja van. Az UTE-ban vasárnap az URAK ellen már sorompóba áll a vissza­­amatőrizált Kohn is. Az EMTK így áll fel vasárnap a BEAC ellen: Csikós — Szabó, Ham­burger — Weisz, Nagy, Zimmermann — Mad­ag, Bakk, Antal, Kemény, Vitz. Vidéki eredmények Siklós: LSE—TSE (Szekszárd) 3:2 (2:0). Bajnok:. Bíró: Krausz. Az LSE már 3:0-ra vezetett, mikor a TSE nagy erőfeszítés árán szépíteni tudott az eredményen. Szentes: SzTE—Sz. MÁV 1:0 (1:0). II. oszt. bajnoki. Bíró: Lup­­ták. A gólt az I. félidő 17. percé­ben Négyessy lőtte. Az SzTE sok­kal nagyobb fölényben volt, mint amit az eredmény érzékeltet. Korner­­arány 12:0 volt az SzTE javára. Diósgyőr: DSE—SzFE 3:1 (0:1). II. oszt. bajnoki. Bíró: Molnár. Az SzFE a második félidőt nem bírta. Góllövő: Náter (2), Grescsák, illet­ve Takács. Sajószentpéter: SISE—Szerencsi DSE 6:1 (3:1). II. oszt. bajnoki. Bíró: Kovács J. Az eredmény várat­lan, de a játék alapján reális. Gól­lövő: Szabó (3), Nagy (2), Lerek, illetve Szalai. Miskolc. MILL-eredmények: DSE —ESC 3:2 (1:1). Széchenyi—VSC 1:1 (0:0) DVTK—MVSC 3:1 (1:0). DVTK—Előre 5:0 (3:0). Funyiknak, a Phöbus centerének vérömleny támadt az alsó lábszárá­ban és orvosi kezelésre szorul. Ja­­gernek pedig a fejbőre repedt fel a vasárnapi meccsen. A „33” FC csütörtökön nagy ed­zést tart a Bertalan­ utcai MAFC- pályán. Jellinek az FVSK edzője. A vasuta­sok új edzője a Vasasok volt csatá­ra, Jellinek lett. Munkájától sokat várnak a ferencvárosiak. Szenczy „33” FC törött kezéről már levették a gipszkötést, úgyhogy a jeles bekk rövidesen megkezdheti az edzést. A Testvériség vasárnap Sopronban játszik az SVSE ellen a vasutasbaj­nokságért. A Ferencváros tegnapi edzésén igen könnyű mozgást végzett a gár­da. Ebben sem vett részt Toldi, mert a miskolci kiránduláson meghalt s nem érzi jól magát. Az eset termé­szetesen könnyű s a kitűnő csatár minden bizonnyal ott lesz vasárnap a válogatott csapat csatársorában. A II. liga vasárnapi triáljára a tegnap már közölt játékosokon kívül meghívást kapott még a Vác FC-ből Lederer, Fried és Kohn. Kispest csütörtökön a KAC-cal ját­szik edzőmérkőzést, míg vasárnap délelőtt vendégül látja Kispesten a Vác FC-t. Kispestben Kormos ezentúl mint visszeamatőrizálás alatt álló játékos játszik. Schuber, az FTC válogatott fede­zete Franciaországba távozott. Teg­nap délután megjelent az Üllői­ úton Schuber, az amatőrök fedezete és a vezetőség nagy elképedésére bejelen­tette, hogy szerdán eltávozik Fran­ciaországba. Az FTC vezetősége — mit tehetett egyebet — tudomásul vette a bejelentést, de értesítette a játékost, hogy kiadatására ne szá­mítson. Schuber ennek dacára meg­maradt elhatározása mellett és ma elutazik társai után Nizzába, ahol így együtt lesz az FTC tavalyi nagy ha­isora: Havas, Somlai, Schuber. A kis Turay előtérben. A Ferenc­város Turayjának testvéröccse, aki az FTC ifjúsági csapatában játszik — kezdi beváltani a szerepléséhez fűzött reményeket. Az ifik első két meccsén egymaga kilenc gólt lőtt s valószínű, hogy legközelebb már a nagy egyben fog szerepelni — még­pedig bátyja posztján. Rajtra készen a BEAC. Az eddig pihenőt élvező egyetemisták már va­sárnap sorompóba állnak. Az együt­tes teljesen a tavalyiakból kerül ki, csupán Ghymessy nevét nem talál­juk az összeállításban, amely így fest majd az EMTK elen: Szigeti —• Mester, Szántó — Izák, Sághy, Ba­logh — Demkó, Koncicky, Vigh, Ivány, Borbély. Izsák mester azért nem ijed meg. Elvesztett egy teljes halfsort tavaly óta: a Havas—Somlai—Schubert­triót, Steinberg a védelemből dőlt ki betegsége miatt, Demján nyugalom­ba vonult, Lendvai, a centerhalf be­teg. Nem csekélység ennyi játékost megfelelően pótolni. Nem is volna csoda, ha a feje fájna és ha kétség­beesne. Zsazsa bácsi nem szívbajos. Már munkába fogta a fiatalokat és vasárnap már szinte új csapattal áll ki. Takács a hátvéd már újból dol­gozik, Pyber lesz a centerhall, mel­lette Hoffmann és az ifi Hazuda ját­­szik. De a centerbe is ifjúsági kerül, mégpedig nem más, mint a Turay-ág új hajtása: Turay II. „Nem kell megijedni, amíg grundok vannak és itt a pályán ennyi srác szalad”­ — mondja büszkén Zsazsa mester és széles taglejtéssel a pályán nyüzsgő gyerekhadra mutat. Csak azt sajnál­ja, hogy ő pont Franciaországnak neveli a magyr tehetségeket. A Sparta november 1-ére meghív­ta Prágába a Hungáriát. A Hungá­ria közölte a prágaiakkal, hogy ezen a napon bajnokit játszik, közölte érvben szabad őszi terminusait, mert az ősz folyamán m­indenképpen össze akarja mérni erejét a Spartával.

Next