Nemzeti Sport, 1933. január (25. évfolyam, 1-23. szám)

1933-01-02 / 2. szám

4 Versenydíjak Sportfigurák, ajándéktárgyak, márvány­­os bronz- írókészletek -csillárok és világítás I. A­­■ VII., Erzsébet - körét ■­ gatott még itt van. Nem engedték haza. Két újabb mérkőzést kötöttek le velük. Különösen a Penarol feni rájuk a fogát. A nagy mérkőzésen a „Rio Bran­­co” kupáért mérkőzött a két válo­gatott. Aránylag kevés, 50.000 em­ber nézte végig a meccset. Brazília: Victor — Domingo­, Italia — Azucola, Martins, Iván — Walter, Paulinho, Gradín, Leoni­­das, Jardas. Uruguay: Machiavello — Na­sazzi, Mascheroni — A. Fernán­­dez, Gestido, Lobos —­ B. Castro, Careía, Duhart, Cea, Iturde. A játék nagyon hevesen indul. A brazilok gyors és biztos játéka már az első percekben sejteti a ve­szélyt. A közönség hatalmas morajlással jelzi a szép játék feletti örömét. Uruguay hosszú magas labdáival nem boldogul a villámgyors, rövid passzokkal földön játszó brazilok ellen. A brazil csapat hőse az óriás Martins, a centerhall. Egymásután dobja előre a csatárokat, akik tet­szetős háromszögeléssel pillanatok alatt a 16-oson vannak és­­ lőnek. Hiába ment helyzetet helyzet után a két veterán uruguay-i hátvéd, a gól mégis a­ levegőben lóg. A 15. percben megvan az első. Iván pom­pás passzából a villámgyors néger összekötő, Leonidas 25 méterről védhetetlenül céloz a hálóba (0:1). (Az eddig hangos tribün szót­lanul csodálkozik, majd hamar felocsúdik és­­ füttykoncertbe kezd.) A brazil fölény nyomasztóvá vá­lik. A hakijaik klasszissal állnak az uruguay-i fedezetek felett.­­De vége az első félidőnek s meg­ered az eSő. Pillanatok alatt ke­ 6 Plata (Alg. bajnok) 8:0 (Monte­­video, 1932).­­Az 1931-es bajnok Wanderers­­nek győzelme a Ferencváros fölött, de főleg az 1982-es bajnoknak, a Penarolnak győzelme az argentin bajnok fölött az, amibe itt még ka­paszkodni tudnak. Ebbe kapaszkod­nak azok, akik még hisznek az uruguayi futball régi nagyságá­ban.) Mi lesz 1934-ben? Ha a jövő évi, az 1933-as nem­zetközi eredmények nem mutatnak majd javuló grafikont, akkor az 1934-es világbajnok­ság résztvevői közt Uruguayt aligha látják majd. Még mindig uralkodó ugyanis az a fejművész, az uruguayi védelem veterán oszlopa, aki már a párisi olimpián feltűnt s azóta tagja az uruguayi válogatottnak, az irányzat, hogy Uruguaynak nem szabad azon a világbajnoki tornán résztvenni, amelyet olyan ország rendez, mely Montevideoban nem vett részt a világbajnokságon. Ha igaz, hogy ehhez az állásponthoz Argentína és Brazília is csatlako­zik, akkor Európa, helyesebben Középeurópa legjobbjai könnyen jutnak a II. világbajnoki címhez. A „leégéses” meccs Brazília tehát Montevideoban is legyőzte Uruguayt. A győztes vásó­rés körül fehér a nézőtábor. A ke­mény betonüléseket enyhítő újság­papírok a fejek fölé kerülnek s olyan lesz a tribün, mint ha nagy lepedővel lenne betakarva.) A második félidőben is a 15. percben esik a brazilok gólja. Wal­ter beadását ismét a veszedelmesen lövő Leoniads kapja és a 16-osról élesen bevágja (0:2). Három perc múlva egy kis enyhítés: Piríz szög­letrúgásából Garcia lövi az egyet­len uruguay-i gólt (1:2). Most már megjött a tribün hangja is. Van biztatás, amelyet meg is érdemelnek az uruguayiak. Fölénybe kerültek. Fél pálya kiadó. Most már csak ritkán kerül veszé­lyes labda az uruguay-i kapu elé. A túlsó oldalon három brazil fedezet­­ekkel, két összekötő játszik halfot s csak úgy csattognak az emberbe­­menő lövések. Nagy derültséget okoz az, hogy az uruguayiak ked­venc hátvédje, Mascheroni egyszer a brazil kapu elé sodródik és a ha­tos vonalon kergeti a pattogó lab­dát, példát adva az uruguay-i csa­tároknak, akik a sok magas labdá­val tehetlenül csapkodnak a tömö­rülő brazil védelem előtt. Vége a meccsnek... Uruguay kikapott 2:1-re. A sok újság újra egy halomba­ ke­rül és máglyává lesz, mint annyi másszor, de most nem örömtüzet gyújtottak. Most a világbajnokság leégését szimbolizálják. H. F. Nasazzi. ssa. Nagy versenyekkel, sporteseményekkel ünnepli meg a BSE húszéves jubileumát Beszélgetés Felkay Ferenc főjegyzővel, a BSE úszóvezérével — Saját tudósítónktól — Budapest Sportr Egyesülete, amely a fővárosi tisztvise- P'­wln­ak sportklubja, eb­­b ■ í­­r- ben az esztendőben­­_AJ ünnepli húszéves fennállásának év-^ ' ' fordulóját. A BSE eddig is igyekezett minden áldozat­ban, minden komoly sportban elől­járni, érdekes tehát közelebbről megnézni, hogy ennek a hatalmas egyesületnek mi a terve a jubileum megünnpelésére. A főváros reprezentáns egyesü­letének jubiláns évét a január 6-án tartandó úszóverseny nyitja meg. Felkerestük tehát Felkay főjegyzőt, a­ BSE vezéralakját és úszószak­osztályának elnökét, hogy mint a BSE ünnepi versenysorozatában legközelebbről érdekelt fél, nyilat­kozzon a főváros klubja előtt álló célkitűzésekről. A városházán az elnöki ügyosz­tályban minden percben nyílik Felkay szobájának ajtaja , minden percben akad valami sürgős hiva­tali dolga. De a sportnak szívesen szakít néhány percet és elmondja a közeljövő terveit: — Közvetlenül a háború előtti esztendőben, 1913-ban alakult meg a fővárosi tisztviselők sportegyesü­lete, a BSE. Az alapítók elgondo­lása az volt, hogy a főváros szolgá­latában álló mintegy 20.000 alkal­mazott között a kari szolidaritást, a testi kultúra kifejlődését és a ba­ráti együttérzést ápolják ennek a sportklubnak a keretein belül. Ala­kulása után azonban ebbe a fejlődő egyesületbe is beletiport a világ­háború és a háború évei alatt tetszhalott volt a klub. A háború után újból meg kellett alapítani, fel kellett támasztani. Azóta ro­hamlépésben fejlődött. Hatalmas lendületet akkor vett, amikor sike­rült a Millenáris-pályát moderni­zálni. A főváros közönségének ál­dozatkészségével pompás sporttele­pet varázsoltunk elő s természetes, hogy ebben a televény humuszban nagyszerűen fejlődött minden. Sor­ra alakultak a szakosztályok s az utóbbi időben csaknem minden sportágnak volt már élő, működő szakosztálya.­­ Ezek a szakosztályok nemcsak számokat jelentenek, hanem — mint ismeretes — országos, sőt vi­lágviszonylatban is jelentős sport-­ értékeket képviselnek. A kerékpár­szakosztály az idén bajnokságot nyert, az úszószakosztály fiataljai ígéretet jelentenek a jövőre. A vívószakosztály néhány év­ alatt az ismeretlenségből az elsőosztályú egyesületek közé vitte fel a BSE-t A teniszszakosztály egyike az or­szág legjobban virágzó teniszegyüt­tesének. De eredmény, siker kíséri a többi szakosztály működését is. — A messze jövőre tervet nem tudunk csinálni, hiszen a mindent felforgató gazdasági égés­ bennün­ket­­is megtámadott. Nekünk is pénzbajaink vannak s ilyenkor érezzük, hogy milyen szerencsénk, hogy a sporbeli áldozatokra szíve­sen hajlandó főváros áll ennek a klubnak a háta mögött De nekünk is számolnunk kell le­­építéssel s az olyan szakosztályokat, amelyekben nem csak fővárosi tisztviselők működnek, esetleg fel kell oszlatnunk. Attól félek, hogy erre a sorsra jut atlétikai szakosz­tályunk s még egy-két csoportunk. Nagy terhet ró ránk most a Mille­náris-pálya és azzal a tervvel fog­lalkozunk, hogy visszaadjuk ezt a pályát a főváros közönségének, amely aztán iskolai testnevelés cél­jaira használná fel s mi csak ven­dégekként dolgoznánk rajta. Büd­zsénket, mint minden magyar büd­zsét, nekünk is redukálnunk kell. Reméljük,­­hogy drasztikus rend­szabályokhoz nem kell nyúlnunk s nem kell nyúlnunk pont az ünneplő, a jubileumi évben. — Mik a tervek a jubileumi évre? — Mi örömünket sporttal akar­juk kifejezni. Nem is örvendhe­tünk másképpen. Re­méljük, hogy békés egyensúlyban eltöltjük ezt az évet, melyben — az évforduló örö­mére — minden jelentős szakosztá­lyunk ünnepi versenyeket fog rendezni. Január 6-án tartjuk országos úszóversenyünket, amelyen reméljük, hogy a mi versenyzőink is jól fognak szerepelni. Különösen hölgyúszóinktól várunk eredményt. Az év első felében nagyarányú vívó­ver­seyt rendezünk s aztán követ­keznek sorra jubileumi kerékpár-, tenisz- és pingpong-versenyeink. — Igyekezetünk abban fog ki­csúcsosodni, hogy a meglévő kere­teinket konzerválni tudjuk, újat nem akarunk létesíteni. Csak egyet ! Szeretnénk a Millenárison lévő strandfürdőnket kibővíteni és ott­ egy sportszerű 50 méteres uszo­dát építeni. De hogy ezt a tervünket beválthat­juk-e, azt még nem tudom. A BSE tehát jubileumi évében a gazdasági világégés napjaiban is tervez s megpróbál megküzdeni a lehetetlennel is. Szerencsére olyan vezéralakjai vannak, mint Felkay és olyan patrónusa mint a főváros s így bízunk abban, hogy remek versenyekkel és uszodaépítéssel fog ez az érdemes és életképes klub ju­bilálni. A spanyol góllövő statisztikában a bajnokság ötödik fordulója után Olivares, az FC Madrid csatára vezet 7 góllal. A 4­ gólosak között szerepel az FC Barcelona két csatára, Arocha és Ramon. Az utóbbi balösszekötőt játszott Újpest ellen mind a két ka­rácsonyi mérkőzésen. Budapesttől Lorient­ig Nem volt kis út, amíg idáig, Európa nyugati széléig eljutottunk. 2500 kilométer van mögöttünk. Wien —Linz—Salzburg—München—Strass­­burg, majd a legjobban várt állo­más: Párisi Bigyiszt (erre a névre hallgat Szabó) már Almásfüzitőtől kezdve ugratták a többiek. Már látszik az Eiffel-torony! A, sok tréfá­nak egyébként Szabó a középpontja, a mestere pedig Serényi. Párisban régi játékosunk, Kónya Ferenc várt ránk feleségével és kis­fiával, valamint Balogh Endrével, az IBUSz tisztviselőjével, Kónya a CA Paris edzője. Az ő kedves kalauzolása mellett Paris megtekintésére használ­tuk fel a rendelkezésre álló hat órát. Dehogy is gondolt valaki alvásra. Nehezen búcsúztunk Paristól és ked­ves ismerőseinktől, akikhez közben Mayer (volt MTIi) és Frau­ (volt Dorogi AC) is csatlakozott. A második éjszaka — Paris— Lorient 720 km. — be kell vallanom, nagyon hosszú volt már. Lorientben bizony péntek reggeltől szombat reg­gelig pihentünk s csak az étkezések szakították meg a 24 órás alvást. Birkózás a francia konyhával Apropó, étkezés! A francia kony­hával nehezen békültünk ki. Csiga­biga, kagyló, rák és hal, hal, hal... Hej, mennyit gondolunk rátok jó magyar pörkölt, gulyás, töltött ká­poszta, túrós csusza!... A 8—10 fo­­gásos ebédekből alig egy-két fogást vesz be a jó magyar gyomor, hiába mondják, hogy a többi is mind egész­séges, tápláló eledel. Keresztes már csak „geremicének” nevezi őket. Kor­mos az egyetlen ínyenc, akinek min­den ízlik . „Bigyisz’’ az, aki minden­ben utánozni akarja,­ de ő a tengeri kagylóhoz olyan kétségbeesett arcot vág, hogy a többi végkép lemond ezekről a gasztronómiai élvezetekről. Az első vacsora után különben min­denki visszavonult a szobájába — egy kis hazait enni. Még jó, hogy hoztunk magunkkal egy kis piros paprikát s főzhetek így a fiúknak egy kis hazait. És hogy most már beleszólunk az étlap össze­ Hétfő, 1998 január 2. Kispesti karácsony Bretagne-ban, 2500 kilométer vonaton, a legnehezebb meccs: a francia konyha ellen Báthory Ferenc utilevele — Alkalmi tudósítónktól · Lorient, dec. 28. Lorientben ütöttük fel a főhadi­szállásunkat s innen portyázzuk végig­ a breton félszigetet. Tíz napot töl­tünk itt ebben a kedves kikötőváros­ban, az Atlanti óceán partján a bre­ton félsziget délnyugati csücskének tengeröblében. A karácsonyt Mme Cuissard csa­ládja körében töltöttük el. Ja, hogy ki ez a Mme Cuissard? Hogy ezt megmagyarázzam, ahhoz tudni kell egyet-mást. Hogy Lorient lakosainak a halászat a főfoglalkozása s a ha­lászi szakmában Mme Jeanne Cu­is­­sard­ az egyik főcég. Saját hajói, autói vannak. És sok munkája mel­let egy szórakozása: a futball, ő az FC Lorient elnöke és fenntartója. Minden játékos az ő vállalatánál ta­lált elhelyezkedést s olyan az egész klub, mint egy nagy család. Amely­nek a mamája Cuissard asszony. Nem csoda, ha végtelenül szeretik itt s nagyobb csoda, hogy az elnöknő nagyon szereti a sportot és f ért is hozzá. Az FC Lorient ügyeit szemé­lyesen intézi s a dolgok a legjobb rendben mennek. A pompás Cuissard-villa szalonjá­ban hatalmas karácsonyfa állt s a kedves háziasszony igazi úri vendég­látással, sok-sok pezsgővel igyekezett felejtetni velünk, hogy nem otthon ünnepelünk­ állításába, így hát ne nyugtalankod­janak, mert ha a húsfélék nem is nagyon ízlenek, gyümölcs, sajt, tész­ta van bőven kitűnő minőségben s ez sok mindenért kárpótolja a magyar konyháért epedő kispesti gyomrokat. Báthory Ferenc. Nősek előnyben Az LSC kis negyedosztályú egye­sület. Ezideig csak két csapatot foglalkoztatott. Nem azért, mintha több játékosa nem lett volna, mert akár öt garnitúrát is ki tudott volna állítani, hanem mert nem volt elég a felszerelése. Ami volt, az is ócska és rongyos volt. A Sparta elleni bajnoki mérkőzésére például kilenc különböző színű ing­ben álltak ki, 11 egyszínű ing hiá­nyában. Most azonban az a szerencse esett meg az LSC-vel, hogy az al­­elnök százötven pengőt örökölt. Amire az alelnök gavallérosan ki is jelentette: — Megeresztek ötven pengőt egy „új” felszerelésre. Meg is vették az „új” felszere­lést, bár az „új” itt nem a szó tel­jes értelmében jelentett újat. Az egyik feloszlott egyesület alig két évig használt felszerelését vásárol­ták meg ugyanis. Na, de ha nem is volt új, de jó volt és már ez is nagy szó manapság. Viszont az a körül­mény, hogy most már három LSC- csapat játszhat állandóan, egész forradalmat váltott ki. Az öröm azonban nem tartott soká. Hama­rosan aggodalom váltotta föl. — Hogyan fogjuk rendben tar­tani? — kérdé az egyik vezető. Nincs pénz a mosatásra. Ha pedig nincs rendeset­ mosva, hamar tönkremegy. Az első csapat fel­szerelését az én feleségem mossa állandóan, míg a második ganitúra tisztántartását a főtitkár vállalta, ezt a harmadikat azonban már nem tudjuk vállalni, hiszen ezért is van elég hallgatnivalónk, különösen ha még hozzá nagyon sáros is. — Igaz. Ez így van! — ismer­ték el többen. — Dehát ki mosatja a harmadi­kat? Hiszen nincs több nős ember a vezetőségben. — Annyi baj! Nincs veszély! — kiáltott fel az egyik tag. — Kreá­lunk egy új tisztséget, azzal a jel­igével, hogy erre csak nős embert választunk meg. A tisztség már megvan, de még nem töltötték be. Lehet jelentkezni! De csak nőseknek... K. L. É—MM—— Egler Antal, a Bohn SC volt elnöke az alábbi sorok közlésére kérte fel lapunkat: „A sajtóban többíziben a Bohn SC—CsAK fúzió pénzügyi ré­­sze oly megvilágításban látott nap­világot, amely szerint a Bohn SC-től átvett adósság állandóan Damokles kardjaként lebeg a CsAK feje fölött. Közölnöm kell, hogy a CsAK a BSC- tól 1300 pengő adósságot vett át, viszont a BSC minimálisan számítva 1000 pengő értékű fölszerelést adott át Tehát maradna 300 pengő tarto­zás. Ezzel szemben a CsAK részére 24 óra alatt 2400 pengőt gyűjtöttem kizárólag a BSC táborából, tehát passzívak átvételéről szó sem lehet. A fenti számadatok bizonyítják, hogy a CsAK nemcsak erkölcsiig, hanem anyagilag is gyarpodott a fúzió ré­vén". t.

Next