Nemzeti Sport, 1935. április (27. évfolyam, 65-85. szám)

1935-04-28 / 83. szám

6 Ki lesz a tőrbajnok? Hátszeghy Ottó negyedszer? Zirczy? Maszlay? Dunay? Bay? Vasárnap rendezi a szövetség az egyéni tőrbajnokságot a BBTE tornacsarnokában — Saját tudósítónktól — A második egyéni bajnokság, a férfiak tőrversenye kerül eldön­tésre vasárnap. A versenyre az elsőosztályú vívók csaknem mind beneveztek. Névszerinti Hátszeghy Ottó és József, Maszlay, Zirczy, Gözsy, Homorody, Berczelly, Du­nay Pál, Eckl, Bay, Palócz, Hajdú, Meszlényi, Tóth. A bajnoki ver­seny, bár a mezőny nem nagyon népes, nívós küzdelmek sorozatá­nak ígérkezik. Öt-hat vívó szinte egyenlő eséllyel veszi fel a harcot. Mindenesetre győzelmi reménnyel indul Hátszeghy Ottó, aki már háromízben volt tőrbajnok, Zirczy, aki a meglepetések embere szo­kott lenni. Kitűnő tempótámadá­saival bátran aspirálhat a bajnoki címre. Maszlay ebben az évben igen jó volt tőrben s az utolsó tőrversenyt ugyanezen vívók el­len megnyerte. Győzelmi reménye van Dunaynak is, aki tőrben is igen erős és okos vívásával, ki­tűnő tempóérzékével mindig esé­lyes a győzelemre. Bay Béla az utolsó tőrversenyen a legszebb technikával vívott, ha jó napot fog ki, bajnok lehet. De beleszól­hat a bajnokságba Hajdú is, aki ugyan nem szokott eléggé állóké­pes lenni, tőrvívótudása azonban olyan, hogy ha tud küzdeni, neki is juthat a bajnoki cím. A tőrbaj­nokság végküzdelmei igen érde­kesek lesznek. Egyenlő ellenfelek nagy, erős harca lesz a döntő. Érdekes vendége van Budapestnek: Risto Kuntsi, a finn súlydobóbajnok — Saját tudósítónktól — — Ejnye, de jóalakú súlyatlé­­­tája van a MAFC-nk! — állapí­totta meg az, aki pénteken délután a kietlen műegyetemi pályára té­vedt. A MAFC versenyzői és a vendégként a MAFC-pályán dol­gozó BEAC-isták között egy szé­­lesvállú óriás futkározott könnye­dén, majd kezébe vette a diszkoszt és a súlygolyót is. Hát így már könnyebben rá le­hetett ismerni. Igaz, hogy még — mint kiderült — egészen az elején van edzésének és nincs tavalyi stílusa birtokában sem, de hát azért a BEAC és a MAFC súly­dobóival, vagy egy hirtelen tá­madt kezdővel nehezen téveszthető össze. Mert még a levegőből sike­rült dobások is túl vannak a 14 méteren és a jobbak a 15-öt is megközelítik. Hamar kiderül az is, hogy ki ő és merre van hazája. Bácsalmási Péter társaságában van, ő vezeti körül Budapesten Risto Kuntsit, a finn súlydobó bajnokot, aki ta­valy holtverseny után lett máso­dik a torinói EB-n, 1933-ban pe­dig megnyerte a főiskolai világ­­bajnokságot. Szórakozni és világot látni jött Budapestre, meséli. Jómódú fiú és rá is ér. Három hétig lesz Buda­pesten. Saját Nash-kocsiján érke­zett, a Gellértben lakik, éli világát. Azért egy kicsit dobálhatni is fog, mert hiszen a főiskolai világbajnok­ságot szeretné megvédeni. Tavalyi 15.62-es eredménye jogot is ad neki erre a reményre. ATLÉTIKA A Misángyi-vándordíj­­jal ma megindul a pályaidény — Saját tudósítónktól — A tavalyi ifjúsági bajnokok né­­hányát és sok jó kezdőt felvonul­tató Misángyi-vándordíjas kezdő­versennyel ma megindul a pá­lyaversenyek sorozata. A sok szép küzdelmet hozó, sok tehet­séges versenyzőt bemutató kez­dőversenynek az idén a TFSC lett volna a favorit­ja, mert min­den számra volt néhány jó embe­re (12.50-es súlydobó, 52-es ge­relyvető, 170-es magasugró stb.). Az utolsó tornaórák azonban megtizedelték az TF táborát és most már meggyengült csapat­tal veszi fel a küzdelmet. A BBTE, Dorogi AC, MRTSE, UTE is beleszól a harcba. v­­A verseny délután 173 órakor kezdődik a BBTE-pályán. Winnipegben a Manito tundversenyt Nemes Gusztáv, volt főhadnagy, Orbán mester tanítványa nyerte. A magyar győzelem hatása alatt a kanadai magya­rok elhatározták, hogy vívóklubot ala­pítanak és rendszeresen fognak ennek a sportnak hódolni Campos Andradal Székelyhidy párbaj­tőrmeccset ma, vasárnap a tőr egyéni bajnokság szünetében fogják megtartani. A kihívásos m­eccs a december 1O-iki akadémián tartott meccsnek a reváns­­mérkőzése. A délkerületi bajnokságot tegnap kezd­ték el és ma befejezik a Csaba VC ren­dezésében Békéscsabán. A tőrcsapatver­senyre Kecskemét és Szeged, a kardcsa­patversenyre Hódmezővásárhely, Szarv.16, Szeged, Makó, Kecskemét és Békéscsaba nevezett. . Az országos vidéki bajnokságokat május 17-én és 18-án rendezik Buda­pesten. J&, hogy Sir és Kovács részére (Szabó­nak nem!) meghívás érkezett a má­jus 25-i athéni versenyre; Sir, Kovács és Minai szakértő vé­lemény szerint egy heti erősebb mun­kával máris tud 10.8-on belül; hogy Janausch május második he­tében jön Budapestre; hogy Bertalan is kalapácsot akar dobni az idén; hogy Kelen vezetésével nagyban dolgoznak a BBTE távfutói és meg akarják nyerni a 4x1500-as staféta­bajnokságot; hogy • Dunakeszin rekordnapot akar rendezni az idén a DM; hogy a csurgói pályaavató ver­senyre előreláthatólag lemegy néhány BBTE-atléta is; hogy Dunakeszin van egy 50 mé­teren felüli gerelyvető, aki­­ 15 éves. 5»bb. Szabó Miklós vallatása — Saját tudósítónktól — (Nem detektívi minőségben vallat, hanem őt vallatja az újságíró. És a detektív hűségesen felel.) — Forma? — Nem tudom. Még nem futottam időre. Többnyire a lovaspóló-pályán futkározom. De kondícióm kitűnő és az arra biztat, hogy 800-on 1:55-re, 1500-on 1 percen belülre értékeljem mai formámat. — Mi lesz a túrákkal? — Szeretnék elmenni mind a két helyre, ahova most hívnak. Május vé­gén Athén—Konstantinápolyba azért, mert ott úgy sincs komoly ellenfél. Június 16-án Párisba azért, mert ott aztán lesz. De lesz jó pálya is és le­het komoly időt futni. Athénbe kü­lönben Sir is, Kovács is kész örömmel jön. Nagyon jól éreztük magunkat. — És mi lesz azután? — Hát — sok minden. Például meg akarjuk verni a BBTE ix160-as stafétáját. Még­pedig rekorddal. — Azon alul nem is lehet. Hiszen ott Szabó László, Zsitvai, Barsi, Ko­vács fut! — Mégis hajlandó vagyok fogadni! — Egy pengőben áll! Hát, hogy is áll fel a MAC-staféta? — Ribényi, Zábolyi, Duda és én. Na? — Nem rossz, de a BBTE-t jobb­nak tartom. Egyébként mi lesz Ber­linben és Stockholmban? — Ha csak nem muszáj, nem aka­rok mind a két versenyen 800-on és 1500-on indulni. Éppen elég nagy ver­senyem lesz az idén, kell egy kis erőt tartalékolni jövőre. (A rossz nyelvek azt mondják, hogy Szabó eddigi edzése az idén tisz­tára az erőtartalékolás jegyében folyt le. Majd meglátjuk a versenyeken, hogy mennyit tartalékolt.) Pécsett ma már a délnyugati kerület kiváló atlétagárdájának legjobbjai találkozhatnak a PAC versenyén. A pécsi egyetemisták sietnek, mert május 19-én Tori­nóban már nemzetközi verse­nyük lesz a kondícióban sokkal előbbre levő olasz főiskolásokkal. Nyílt kerületi verseny lesz Duna­keszin is, míg Szegeden és Deb­recenben a kezdők találkoznak. Székesfehérvárott országúti ver­seny lesz. Az Avus-verseny első nevezése — Saját tudósítónktól — A május 26-án sorra kerülő nagy nemzetközi Avus-versenyre befutott az első nevezés. Az Auto-Union négy versenyzőjét nevezte a nagy érdek­lődéssel várt automobilversenyre. Hans Stuck, Achille Varzi és Leinin­­gen herceg mellé most Bernd Rose­­meyer is csatlakozik. Rosemeyernek, aki az elmúlt évben nagy sikerrel versenyzett, ez lesz az első komoly nemzetközi autóversenye. A Daim­­ler-Benz ugyan még nem adta le hi­vatalos nevezését, de annyi bizo­nyos, hogy Rudolf Caracciola, Brauschitz és Luigi Fagioli (ezidei monacói GP-győztes) részt vesz a nagy küzdelemben. A KMAC ma rendezi kezdőversenyét. Start reggel 9-kor, a befutó fél 3 órától esedékes a megyeri csárdánál. Élvezetes túrák! Ma már nélkülözzük azt a történelmi távlatot, melyből teljes értékükben ismernénk fel mindazokat a nagy találmányokat és apró fogásokat, melyek hivatása az autós válláról le­venni minden gondot, hogy járművét za­vartalanul élvezhesse. Az elektromos in­dító fölöslegessé teszi a kurblizást, a légkompresszor megkímél bennünket az izzasztó pumpálástól, az egykor oly sok gondot okozott gáz- és levegőkeverés szabályozása immár automatikus úton történik és bizonyára rövidesen az elektromos­ és automatikus működésű se­bességváltók még a sebességváltást is ki fogják küszöbölni. Az automobilizmus gyermekkorában oly bonyodalmas üzem­­anyagbeszerzési műveletek is gyökeresen megváltoztak,­­ amint hogy az egész vo­nalon a vezető kényelmét szolgáló meg­oldások léptek előtérbe: az automobil vezetése és kezelése örömöt, ne pedig terhet jelentsen az automobilisták szá­mára. A legnagyobb gond — a helyes kenés — évről évre jobban össze-­,szig­u­­rodott, még pedig éppen azon előnyök folytán, melyeket a technika haladásá­val a kvalitásolajok nyújtottak Az idei esztendőnek ebből a szempontból különös jelentőséget kell tulajdoníta­nunk­ A kenéstech­n­ika történetében az „új Mobiloil“ megjelenése révén for­dulóponthoz érkeztünk el. Egy új fel­fedezés,­­egy új eljárás elhomályosítja az eddigi finomító metódusok legkima­gaslóbb eredményeit is. A ,,Olearosol" eljárással előállított ,,új Mobiloil" egyike azoknak a legfontosabb felfedezéseknek. KOSÁRL­ABDA 3 Ma még utolsó próba, utána válogatás és kedden indul Valasek Ferenc vezetésével Genfbe a kosárlabda válo­gatott — Saját tudósítónktól — A genfi Európabajnokságra való kiküldetés útjából sikerült minden nehézséget elhárítani és a magyar válogatott kosárlabda csapat kedden útnak indul Bécsen és Zürichen ke­resztül Genfbe. A csapatot a MASz szövetségi ka­pitánya, Valasek Ferenc vezeti, a végleges válogatást azonban még csak ma, a reggel 8 órakor a Besz­­kárt-pályán tartandó próbamérkőzés alapján fogják megejteni. Csányi, Kolozs, Szunyogh, Velkei, Stanko­­vits, Rózsa, Leopold, Majzik, Grégely, Lehrer, Nagy Sándor, esetleg egy-két más játékos közül kerül­t az a ki­lenc játékos, aki Magyarországot Genfben képviselni fogja. Az első mérkőzés csütörtökön lesz és a 11 nevezett kieséses rendszer sze­rint fog megküzdeni egymással. Az első fordulóban kiesettek a vigasz­díjért játszanak. A résztvevő orszá­gok a következők: Svájc, Olaszország, Francia­­ország, Románia, Csehszlovákia, Spanyolország, Belgium, Bulgária, Lettország, Lengyelország és Ma­gyarország. melyek a vezető tehermentesítését és gondtalan örömét nagy mértékben segí­tik elő. Eddie­ nem tapasztalt tisztaság jellemző, a motor járását lággyá és ru­ganyossá teszi, mentes minden lerako­dási és iszaposodási hajlamtól, a ki­­kormozási időközöket pedig tetemesen meghosszabbítja. Az „új Mobiloil" döntő mértékben segíti elő azt, amit a vezető joggal vár el járművétől, az élvezetes túrákat . A „Budapest” Evezős Club most adta ki nyomtatásban az 1934. évről —­ az egyesület fenn­állásának 15. esztendejéről — szóló jelentését. A választmány az egyesület sporttevékenységé­ről beszámolva, sajnálattal álla­pítja meg, hogy a BEC az elmúlt évben nyilvános versenyben nem vett részt. A választmány hatá­rozata értelmében ugyanis „csak akkor fog újra szerepelni, ha nem lesz kitéve annak, hogy az edzésben levő tagok az Evezős­szövetség átigazolási szabályai­nak be nem tartása révén is, más egyesületben versenyezhet­nek”. Az egyesület tevékenysége ennélfogva csak a túraevezésre szorítkozott. A tagok 57.805 km-t eveztek az elmúlt év során. Ez 81 evezőst számítva, 713 km-es átlagnak felel meg A túradíja­kat Szőke Béla, a legtöbb km-t evezett tag, (3489 km, Kálmán Henrik elnök díját), Báróti Jó­zsef, a legtöbb km-t evezett 45 éven felüli tag, (2638 km, Báró­ti Jenő alelnök díját), Hock­enberg Lipót, (13 túra 50 km-en felül) és Beifeld György dr., (a legszor­galmasabb újonc) nyerte. A vá­lasztmány reméli, hogy az Eve­zősszövetséggel való harmonikus együttműködés után újból sike­rülni fog a „Budapest” Evezős Clubnak a versenyevezésben a ko­rábban elfoglalt pozícióját vissza­hódítani. Kiss Ferenc szavalatával kezdődik az OTT­ sportünnepsége. Gyula diák írta a prológot, amellyel Kiss Ferenc, a Nem­zeti­ Színház művésze vezeti be a május 3-iki­­ OTT sportünnepségi nagyszabású­nak ígérkező műsorát. A sportünnepség egymást követő számai az egész magyar iskolai testnevelést felölelik. Az egyes iskolatípusok képviselői a következő is­kolák és főiskolák csoportjai lesznek: II. kerületi székesfővárosi elemi iskola, I kerületi Verbőczy István reálgimná­zium, Szegedi Tanárképző Főiskola, Debreceni Egyetemi Athlétikai Club, Budapesti Egyetemi Athlétiikai Club hölgycsapatai, Testnevelési Főiskola férficsapata, a székesfővárosi testneve­lési felügyelőség leven­te csoportjai, a testnevelési tanárnők mint­acs­a­pata. A főiskolások fogadallomtételére az efrész magyar világbajnoki férfi- és hölgy­­keret felvonul. Az ünnepség pontosan fél nyolc órakor kezdődik. Vasárnap, 1935 április 28. birkózás! A Ganz TE országos junior versenyén hatalmas gárda indul. A verseny ma reggel 9 órától folyik a rendező egye­sület Simor- és Villám-utca sarkán levő tornatermében. A vasutas birkózó csapatbajnokságok második részét ma reggeltől bonyolítják le a Dunakeszi Magyarság tornatermé­ben. Pályázati üzenetek Módosítás A IX. fordulónak pénteki számunkban — fenntartással — kihirdetett eredmé­nyét meg kellett változtatnunk, mert egy jogosult felszólalás érkezett be. Lesch Henrik (Bp., V., Vörösmarty­ u. 46., mű­hely) ugyanis nem 30, hanem 32 pontot szerzett s így nem a IX., hanem a II. díjat nyerte meg. A II. díj nyertesének hir­detett Babusok Károly (Bp., V., Gróf Vigyázó F.­u. 8.) a III. helyre került s tíz pengőt nyert, míg a III. hely nyer­tesének hirdetett Semje György (Szent­endre) a IV. helyre jutott s öt pengőt nyert. A további helyezettek közt már változás nincs, ezek 5—5 pengőt nyertek, úgy, ahogy azt a pénteki számunkban kihirdettük. Ifjú István: 184, illetve 81 pontja van. — Schrekker Jenő: A IX. ford. együtt 203, a II. havi versenyben 88 pontja van. — Schaffer József (Miskolc): A megbízhatóságú versenyben eddig ninért hibapontja A pontszámítása azonban té­ves, mert a 8. forduló végén nem 172, hanem 175 pontja volt, így a IX. fordu­lóval együtt 197 pont. — Bevere Ilonka: A IX. számú szelvénnyel 20 pontot szer­zett. A II. h­mvi versenyben összesen 77 pontja van. Senki sem vesz részt re­ménytelenül a versenyben, mert bármi­kor megnyerheti akárki a heti, rekord, zeli találat, vagy a havi díjat. — „Sz. S. 50“ . A IX. számú sízel­vényén 20 pon­tot szerzett, összesen 54 pontja van. Ha az angol kupa döntője döntetlenül vég­ződik, nem hosszabbítják meg a mécs­esét, hanem megismétlik — Szeibert Ernő: Nincs hibapontja. — Lukács Já­nos: Pontszámítása helyes. — Weisz Fe­renc: 1930-ban, május 11-én kaptánk k­i 5: 0 arányban az olaszoktól. Esélye még van, két pengő bélyeget­­ kell pótolnia. — Duxler József: A megbízhatóságú ver­senyről tájékoztatót egy héttel a tipp­­bajnokság befejezése előtt adunk. —• Adler Imre: 145 p. A középcsoportban tanyázik. — Kabos Zoltán: Nem kell éppen 10 filléres címletű bélyeget mel­lékelni. Olyan bélyeget mellékeljen, amilyen éppen van, a lényeges csupán az, hogy minden szelvényre 10 fillér essék. Egyébként szívesen vesszük azt, ha valaki több szelvény beküldése ese­tén a bélyeget nagyobb eltéletben küldi. Ezzel ugyanis megkönnyíti a mi mun­kánkat. — Gábor István: Legyen szíves hétfőn este fél 7 tájban felfáradni szer­kesztőségünkbe. — Szenkovits Endre, Kolozsvár: Tudjuk, hogy ön milyen hátránnyal küzd s ezt figyelembe vesz­­szük, különben sem volt még baj, mert hiszen mindig pénteken adja fel a le­velét s szombaton reggel, vág,­ délelőtt már megg is kapjuk. Tehát idejében. — Ancsin Mihály: Tekintettel arra, hogy ön ezen a téren visszaeső,­ tavaly is el­maradt a bélyegekkel, szíveskedjék so­raink elolvasása után azonnal postára adni a bélyegeket, mert különben ér­vénytelenek a szelvényei. — Bélán Já­nos: Még nyerhet. Különösen a meg­bízhatósági versenyben, ahol az élcso­portban ál­l. — Eiszrich Pál: 168 p. — Sebők Vilmos: Nem kapott érte hiba­pontot. — Varga Sándor. Hatvan: Üd­vözöljük. — Fruchter Tibor: Nem a francia válogatott jön Budapestre, ha­nem mi megyünk Párisba május 19-én. Két hibapontja van. — Fischer Gabi: 182 p. Rendesen érkezik. Nyáron is lesz pályázat: a Középeurópa Kupa pályá­zat. — Budavári János, Kispest: 209 p. Egy hibapontja van, mert a III. fordu­lóban nem érkeztek be szombat délig a szelvényei. — Diamant Árpád: 175 p. — Garami Zoltán: Három ponttal többet szerzett. A mi számításaink szerint 185 pontja van. — Horváth Gyula, Angol­utca: Pontjait jól számítottuk, a pénteki számunkban megírtuk, hogy 235 pontja van. Ezúttal ok nélkül reklamált s ezért hibapontot kapott. — Klein Sándor. Ló­­nyay­ u.: 202, illetve 87 pontja van. Hiba­pontja nincs. — Oravetz Ádám: Bp­v­íz­ben nem érkeztek be szombat délig a szelvényei. 168 pontja van. — Her­­bánszky Gyula: 17, illetve 183 p. — Ja­kab István: 210 p. A múlt héten késtek a szelvényei. Több levélre nem tudunk válaszolni, mert a pályázók nem írták alá a nevü­ket, vagy olvashatatlanul írták alá. Kér­jük a pályázókat, hogy a leveleket olvas­hatóan írják alá mert mint már több ízben megírtuk, a leveleket a beérkezés után nyomban szétválasztjuk a szelvé­nyektől.­­ A héten egyébként két név­telen szelvény is érkezett.

Next