Nemzeti Sport, 1935. augusztus (27. évfolyam, 150-171. szám)

1935-08-15 / 160. szám

Csütörtök­, 1535 augusztus 15. A Hungária tegnap délután az MTK-val ját­szott edzőmérkőzést. Az edzés után beszélgettünk a kék-fehérek egyik vezetőjével. •— Milyen összeállításban utazik a csapat Bécsbe a Rapid-meccsre? ■— kérdeztük tőle. •— Nehéz kérdés, mert még nem alakult ki a csapat összeállítása. A csatársorral nincs baj, ellenben a közvetlen védelemmel és a fedezet­­sorral annál több. Szabó igen gyen­gécskén védett a csehszlovákiai meccseken. Nem tudjuk, mi van ezzel a nagyon tehetséges kapu­sunkkal. A két hátvéd sem brillí­rozott. Nem a legmegnyugtatóbb kettős a Kiss-Bíró hátvédpár. Akár Kis, akár Biró egy jó ész­hátvéddel kitűnő kettős lenne, de így ők együtt... ez, véleményem szerint nem lehet végleges meg­oldás. A fedezetsorban is nagy bajok vannak. Az az érzésem, hogy a Rapid ellen jó lenne bedobni új szerzeményünket, Precklát jobb­­halának. A csatárokból lesznek a legjobb halfok s úgy vélem, Preckla is jó half lenne. Mindenesetre na­gyon messze vagyunk még attól, hogy a Hungária végleges csapat­összeállításáról beszélhessünk. DÖNTETLENÜL MECCSELT csütörtökön Kaunasban a Bocskai FC. A litván válogatottal 2:2 (1 :0) arányban mérkőzött. LÁZÁR VISSZAVONTA a Ferencvárossal szemben beadott szerződésfelmondási kérelmét s így kedden este nem is tárgyalta az ese­tet a profiszövetség egyesbírája. KARDOS HELYETT HADRÉVÜT kérte a Bratislava a Hungáriától. A kék-fehérek vezetőségében meg is lett volna a hajlandóság a cserére, de miután Hadrévi nem akart menni, tárgytalanná vált a pozsonyiak ké­rése. A MAI KÉT FVB FUTBALL­­MÉRKŐZÉS ELŐTT téz TTC apró kölykei fognak játszani, akik a Ferencváros—Austria meccs előtt oly nagy sikert arattak játékuk­ A TÖREKVÉS a következő gárdával utazott el Ber­linbe, ahol a Reichsbahn Sportverein jubiláris tornájának vendége lesz. Szebenyi — Farkas, Regős L — Szűcs, Készéi I., Dezső — Nemes, Re­gős II., Készéi II., Ferenczi, Gere. — Tartaléknak Szilágyi és Béky utazott a gárdával, amelyet Tasnády szak­osztályvezető, Déri intéző és Mészá­ros edző kísért,­i rímet, SL francia futballszövetség és a FIFA elnöke, aki egyben a francia sport­­szövetségek központjának is az elnö­ke, ez utóbbi minőségében csütörtö­kön délután repülőgépen Budapestre érkezik az FVB küzdelmeinek meg­tekintése végett. Az illusztris nem­zetközi sportvezért a mátyásföldi re­pülőtéren Fischer Mór fogadja és nyomban ki is viszi az FTC-pályára az angol—magyar FVB futballmér­kőzésre. Debrecen mai futballműisora: Rimán­óczy-Kupáért. DVSE— DVSC, bíró: Csicsák dr., DEAC— Dohánygyári SC, bíró: Debreceni. Barátságos mérkőzés Szombat­helyen. Közkórházi orvosok—Vá­rosházi tisztviselők 1:0 (1:0). Bíró: Léva dr. Megérdemelt győ­zelem. Góllövő: László dr. Szombathelyen ma nemzetközi mérkőzés lesz. Az SzSE játszik a gráci SK Admirával. Tamaidis-nek hívják azt az egyiptomi centercsatárt, aki a Párisban szerepelt egyiptomi ve­gyescsapat támadósorának élén négy gólt lőtt a Red Star Olym­­pique kapujába. Az egyiptomiak 4:2-re győztek és a francia fővá­ros szakértői elragadtatással be­szélnek Tamaidis képességeiről. A BTC teljesen átszervezett gárdá­ival indul. A csapat zömét az ifjúsági gárda tagjai fogják alkotni. Az MTK-ban Mérei és Fellner ruk­kol előre az első vonalba. Szó lehet még arról, hogy egy harmadik ifi­ú(László) is helyet kap a csapatban. A Budafok—Csepel mérkőzés iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. Ez lesz tudniillik Gallowich edző juta­lomjátéka, ahol az edző régi csapata kerül Ittemba a Budafokten* ..,*­***«. KÉZILABDA Vasárnap: Németország főiskolai vál. — Budapest vál. Budapesten — A Sporthírlap tudósítójától — Szinte az utolsó percben pompás ellenfelet kapott a hollandok ellen készülődő magyar válogatott csapat. Az FV kosárlabdatornáján tudvale­vőleg résztvesz a német főiskolai vá­logatott is, melynek játékosai közül nyolcan tagjai a német birodalmi kézilabdaválogatottnak, Európa leg­nagyobb játékerejű kézilabdázó együttesének. A mai, utolsó kosár­labda FV-mérkőzés után felszaba­duló németeket az MKKSz sietve le­kötötte bemutatóra és egyben edző­­mérkőzésre a hollandok ellen készülő válogatottunk ellen. — A csütörtöki szövetségi edzés egyben válogató a vasárnapi mérkő­zésre — mondotta Bakos Károly, aki a szövetségi kapitány távollétében megbízást kapott a mérkőzés előké­szítésére. — Valószínűleg a BEAC- pályán játszunk vasárnap délután az FV záróünnepélye keretében. A csa­patot csak így, az utolsó pillanatban, jóformán a formák nélkül kell össze­állítani, ami — tekintve az ellenfelet ■— nem a legkedvezőbb előjel vasár­napra. Annyi azonban bizonyos, hogy a záróünnepély közönsége pompás kézilabdának lesz tanúja vasárnap. ITT A VÁLOGATOTT KERET a holland—magyarra. Kapusok: Kubai, Máté. Hátvédek: Kisfaludy, Serényi I., Kostyál, Házi, Földes II. Fedezetek: Koppány, Benda, Rákosi, Freund, Seré­nyi II., Kutasi, Neumann. Csatárok: Cziráki Temesvári, Salgó, Fodor, Sze­mere, Dobos, Kunvári, Kégler, Galgóczi, Takács, Drégely, Roener, Friss, Velkey, Csillag. Az első hivatalos edzés csütörtö­kön délután fél 6 órakor lesz a Datorca­­utcában. — A vasárnapi edzőmérkőzések elma­radása miatt a tavaszi formákat vettem alapul a keret összeállításánál. — mon­dotta Juhász Attila dr. szövetségi kapi­tány. — Remélem, a következő mérkőzé­seken tapasztaltak alapján a keretet ki tudom egészíteni a legfiatalabb korosz­tályhoz tartozó friss tehetségekkel. KERÉKPÁR Erőss, Varga, Bognár, Karaki, Éles, Fekete, Pelvássy, Ador­ján, Liszkay és Skvarenyina nevezett a Ro­mánia körüli versenyre — Saját tudósítónktól — A Románia körüli versenyre teg­nap a következő versenyzők adták le nevezésüket: Erőss BSE, Varga BSE, Bognár UTE, Skvarenyina TJTE, Kar­aki BSzKRT, Éles BSzKRT, Fekete MKSz, Pelvássy MTK, Adorján Székesfehérvári MÁV, és Liszkay Törekvés. Az MKSz a nevezéseket egyelőre feltételesen fogadta csak el, mivel a romániai kiküldetés az OTT enge­délyétől függ. Boldog főtitkár bead­ványt nyújtott be az Országos Test­­nevelési Tanácshoz, melyben az en­gedély megadását kéri. Abban az esetben, ha az OTT az engedélyt megadja, úgy az MKSz a fentneve­­zettek között nyolc embert kiválogat s ezek Csutorás szövetségi képviselő kíséretében augusztus 22-én utaznak el Bukarestbe. AZ OSZTRÁK ÉS MAGYÁR VÁLOGATOTTAK VIADALA Az utolsó osztrák-magyar válogatott kerékpáros viadalt 1933 nyarán Bécsben rendezte meg az Osztrák Kerékpáros Szö­vetség. Ezt a viadalt az osztrák váloga­tottak nyerték. Akkor egy volt, hogy ugyanazon év őszén Budapesten lesz a reváns. Ez azonban technikai okokból fogva elmaradt. Tavaly sem kerülhetett reá sor, míg végül hosszas tárgyalások után az OertB most értesítette a Magyar Kerékpáros Szövetséget, hogy elfogadja a javasolt napokat és elküldi válogatott­jait Budapestre. A válogatott viadalt ezek szerint augusztus 24-én, szombaton este­­­9 órakor és augusztus 25-én, va­sárnap délután 4 órakor rendezi a MKSz a Millenáris versenypályán. A viadal keretében a két ország válogatottjai az 1936. évi olimpiáéira kiírt versenyszá­­mtokban másznak egysstávak. „*.«**».­­* ■ msm-A péntek-szombat-vasárnapi grünaui európai bajnokság első közös edzése Tetszenek a magyarok — Súlyos szerencsétlenség éri az olasz ket­tőst — A német titkon, éjjel tre­níroznak ■— Saját tudósítónktól — Berlin-Grünau, aug. 13. A jó Isten úgy látszik szereti az evezősöket. A vasárnap éjszaka —­ némi késéssel — érkező magyar különítmény még kóstolót kapott a berlini fanyar néphumor által „abessziniai”-nak elnevezett borús, esős időjárásból, hétfő reggelre azonban kiderült az ég és mire a vezérkar átment megtekinteni a pályát, nyomuk se volt a felhők­nek. Szellő sem rezdült és 11 óra felé csekély 30 fokot mutatott a hőmérő... A rendezőség a magyar csapatot mégis a köpenicki kastélyba szállá­solta, bár először úgy volt, hogy ott már minden hely foglalt. Az történt ugyanis, hogy az olaszok a kastélyt túl messze fekvőnek talál­ták — hat perc autóbuszon — és közvetlenül a pálya mellett, a See­­stern-csónakházban vettek szállást. Erre mi kaptuk az ő helyüket. Nem jártunk rosszul... Dél fele megjelennek az első fecskék: a jugoszlávok és az ola­szok, majd a hollandokat és a franciákat hozza ki az autóbusz. A többiek is jönnek lassan és mindenki siet „megkóstolni” az olimpiai regattapályát... Először a jugoszlávok végeznek. Kiszáll­nak, szép katonás sorrendben megállnak a hajó mellett és f­elmerítik... Aztán felemelik és nyugodtan a fejükre öntik a ben­ne lévő vizet. Most jön meg a magyar csapat. Zöld címeres dresszükben remek benyomást keltenek. Egyszerre mindenki őket figyeli. Percek alatt bakokra kerülnek a hajók és mi­alatt Hautzinger motor után néz, de kétségbeesetten jön vissza: „Borzalmas! Tudjátok, mit kérnek a motorcsónakért? 10 márkát egy órára!!” Hamar kiszámítja, hogy csak erre a célra kerek 500 márká­ra lenne szüksége, ha naponta venne minden hajóhoz egy moto­rost... — Te jó Isten! Hallottátok? Ahogy itt a márka gurul, már azon gondolkozom, hogy ne táviratoz­zak-e haza segítségért! — így fa­kad ki. Végül mégis akad egy „ol­csó” motor. Hat márkáért... A Pannónia közben szép hosszú, egyenletes csapásokkal végigmegy kétszer a pályán és a Hungária­­négyes is vízen van már. Akik még a parton vannak, azok a külföldiek munkáját vizsgálják. Tetszik nekik a francia kettős? — Láttad a „közmunkát?” Amit én mondok mindig! Közben délután 6 óra tájban a pálya keleti részén, ahová mi nem láthattunk, a francia Sourin szkiffjével beleszaladt az olasz kettősbe. Az összeütközés oly heves volt, hogy Sourin hajójának orra teljesen átdöfte Ostredi lábát. A szerencsétlen versenyzőt csak úgy tudták partra hozni, hogy előbb le­­fűrészelték a szkiff hegyét.­­ Este 8 óra tájban valamennyi csapat befejezte első tréningjét és csakhamar csend honolt az imént még lármás öltözők tájé­kán. A magyarok is visszatértek. Kilenc órakor már csak a pályavendégeiben és a­­ néme­teknél van világosság. Most jön­nek le a szobáikból és kezdik elő­szedni és szerelni hajóikat. Sem­mi kétség: trenírozni akarnak! Megvárták, míg a többiek haza­mennek. Ott sürög közöttük Gehrmann, az edzőjük is. Vízre azonban csak a nyolcasuk száll. Annak van, úgy látszik, a legnaayobb szüksége az edzésre, ami nem is csoda, hiszen nem ke­vesebb, mint 7 egyesület verseny­zőiből állították azt össze­ Nyári József. Az ír evezősökről a kö­vetkezőket közli a Magyar Távirati Iroda: Az ír evező­sök négy nappal ezelőtt még nem is gon­doltak arra, hogy részt vesznek a főis­kolai világbajnoki küzdelmekben. Szí­vességet tettek a magyaroknak, vállal­ták azt a nehéz feladatot, hogy meg­küzd­jenek az Európa-bajnok Győri—Ma­gos párral. A versney után mosolyogva­­gratuláltak a győzteseknek és utána ová­bb izgultak a magyar győzelmekért. Cserkésztáborba jöttek a Balatonra és már hazafelé készültek, amikor felszólí­tották őket, hogy szálljanak be a ver­senybe. Az egyik a belfasti egyetem evezős kapitánya, a másik pedig a he­lyettese, de kétnapos edzés igen kevés volt az ilyen versenyre, annál is in­kább, mert két hónapja, hogy elindul­tak hazulról és azóta kerékpáron és gyalogosan járták keresztül-kasul Euró­pát. Evezős körökben sokat beszélnek a let ír diák bravúros vállalkozásáról. A 18-iki válogató­­verseny párosí­tása Komoly munka folyik az amatőr klubokban. Készülődnek a boxolók az augusztus 28-iki osztrák — magyar válogatott boxversnyre. Minden első­­osztályú klub ad versenyzőt az aug. 18-iki válogató versenyre, amelynek a párosítása így fest: Kiss BTK—■ Keczeli BSzKRT (légsúly), Kubinyi NSC—Lovas BTK (bantamsúly), Szabó Gyula BTK—Sallai B. Vasutas (kehelysúly), Frigyes B. Vasutas- Német FTC (könnyűsúly), Harangi MÁVAG—Mándi Dombóvári VOGE (weh­ersúly), Varga HAC—Szolnoki BSzKRT (középsúly), Szigeti FTC— Hidasi HAC (kisnehézsúly) és nehéz­súlyban a két legjobb magyar: Nagy Ferenc B. Vasutas és Szabó Kecske­méti AC. A nagy küzdelmeket ígérő válogató boxversenyt vasárnap, 18-án délután 5 órakor kezdik a Sportarénában. Kocsis Tóni győzött Amerikában­ ­ — Saját tudósítónktól — Newyork, augusztus 8. Az ismét szorítóba lépett Kocsis Antal legutóbb Los Angelesben Bobby Olivas-szel mérkőzött és azt pontozással legyőzte. A meccs úgy indult, hogy Olivas lelépi Tónit. Az első menetben csak Olivas rohamo­zott, ütései egyre-másra­­ találták a meglepetten védekező Kocsist. Erre azután annyira megdühösö­­dött Tóni, hogy a következő mene­tekben össze-vissza csépelte ellen­fele. Kiütnie azonban nem sikerült. A hatmenetes küzdelmét óriási pontfölénnyel nyerte meg a ma­gyar fiú. Győzelme nagy feltűnést keltett és most egyre-másra kapja a meghívásokat. H. M. Merlo Preciso Európa-bajnok. München­ben csapott össze egymással a német Witt és az olasz Merlo a félnehézsúlyú európabajnoki címért. A nagy nézősereg előtt lefolyt tizenötmenetes meccset az olasz simán nyerte pontozással. Győzel­mével Európa-ba­jnok lett. A vasárnapi ökölvívó-válogatóverseny műsorában némi kis változás állott be, amennyiben Varga és Szolnoki közép­súlyban, Szigeti és Hidasi pedig félhez kézben fog küzdeni. A válogatót — mint már jeleztük — vasárnap délután fél 6 órai kezdettel a városligeti Sportaréná­ban rendezik most. J 7 Wifc&Jf MISKOMI VILÁG­ , , ![[ BAJNOKSÁGOK |.vdfrv | VEZETÜNK a nemzetek pontversenyében Magyarország .......................... 242 Németország ..................... 174 Franciaország .......... 46 Csehszlovákia ............ 34 Anglia .......................................... 26 Ausztria ..................... 22 Finnország ....................... 14 Belgium ...................... 12 Lettország ................................... 12 Japán ............... 19 Írország 9 Lengyelország ................ 6 Dánia ........................ 5 Egyiptom .................... 1 Este kilenckor jelentés a BEAC-pályáról: „pillanatnyilag az a helyzet, hogy a csütör­töki atlétikai versenyt nem lehet megtar­tani" — Saját tudósítónktól — Este 9 órakor még vigasztala­nul zuhogott az eső. A BEAC pálya egész területét 10 cm-es víz borítja. Elrendelték a szi­vattyúzást, de a szakemberek szerint a salak olyan puha lett, hogy a verseny lebonyolítása valószínűtlen. Persze, minden attól függ, hogy mikor áll el az eső. Ha éj­félig abbahagyja, mindent meg lehet menteni, legfeljebb kissé gyengébbek lesznek az első nap eredményei. Ha azonban tovább is zuhog, vagy eltolják egy nappal a versenyeket, vagy sűríteni fog­­ják a műsort. A MAC csapata és Németh József MAC vezet az ijászbajnokság első napján­ ­— Saját tudósítónktól — Szerdán délelőtt rendezte meg a céllövő szövetség az ötödik orszá­gos ijászbajnokság első napját, mely eléggé zaklatott körülmények közt játszódott le a MAC-pályán. Verseny­üközben megjöttek a német atléták s edzésük erősen zavarta a­ nagy nyugalmat és idegösszponto­sítást kívánó sportág résztvevőit Az első nap eredményei után a MAC fölényesen vezet, ezt az előnyt szinte lehetetlen behozni. Az egyéni versenyben kis különbségek választják el ,az első három ver­senyzőt, bár Németh előnye nem megvetendő. Eredmények: Csapatverseny eddigi állása: 1, MAC 1629 pont, 2. MOVE 1355, 3. BSzKRT 1223. A Szolnoki IC és a Pilisvörösvári SC csütörtökön lövi mindkét sorozatát. Az egyéni bajnokság állása: 1. Németh MAC 587, 2. Szántó BSz­KRT 558, 3. Gorka dr. MAC 545. A JAPÁN ÉS ANGOL ATLÉTÁK DEBRECENBEN szerepelnek augusztus 20-án. Az an­gol főiskolai válogatottakon kívül a BEAC megnyerte a japán és angol atléták egy részét is a debreceni sze­replésre és így Debrecennek nagy programja lesz Szent István napján. atlétikai verseny japán, angol, néhány budapesti és a Kelet atlétáinak rész­vételével. Utána Bocskai—Angol fő­iskolai válogatott futballmérkőzés lesz. Az angol futballisták Debrecen­ből Vácra mennek, ahol 25-en mér­kőznek. .­­............................­.

Next