Nemzeti Sport, 1937. március (29. évfolyam, 42-61. szám)

1937-03-01 / 42. szám

4 Sok a fekvő beteg •... orvosok jelentése szerint. A fekvés pedig egymagában is zavarokat okoz, pl. emésztési rendellenességeket, amelyek csak súlyosbítják a bajt. Szükséges tehát, hogy reggelenként, éhgyomorra 2—3 deci Mira keserű­­vizet igyunk, mely enyhén, gyorsan hajt és kellemes megkönnyebbülést hoz. Kérdezze meg orvosát! eával már nem tudta jóvátenni hibáját. Futó és Joós is jó volt, csak éppen az utolsó negyedórá­ban ingott meg mind a kettő.­­ A fedezetsorban Szűcs a me­zőny legjobbja volt., Mágnesként vonzotta magához a labdát, reme­kül dobta előre csatárait. Szalay 81. válogatott formájára emlékez­tetett — egészen az utolsó negyed­óráig. Seres időnkint jól szerelt és, a támadásról sem feledkezett meg. Voltak azonban feltűnő ki­hagyásai is. A csatársorban csak Zser­gellér és Kállai volt teljes értékű har­cos, Kocsis folyton állítgatta lab­dáit, hátrafelé cselezett, a kapu előtt elszéleskedte a legjobb hely­zeteket is. Csak gyors lefutásai tetszettek. Tóth már az I. félidő­ben „gyengélkedett”, szünet után egészen hasznavehetetlenné vált. Vinczén látszik, hogy nem flt, így is sok szép akciót indított el. Kapu előtt azonban veszélytelen. Ujváry mintász­erűen vezette a nehéz mérkőzés I. félidejét, szünet után már volt egy-két hibája, de ez sem von le sokat játékvezetésének jó­ságából. A második félidő já­téka alapján meg­­érdemelten győ­zött a Bocskai Bocskai—Firebus 2:0 (0:0) Mindkét csapat óvatosan játszott Góllövő: Berecz, Takács Debreceni stadion, 3000 néző. Játékvezető: Boronkay JBp$$kdit :Kósa— Vágó, Janzsó —-.Palotás, Boros, Békési — He­vesi, Berecz, Teleki, Finta, Takács. Phobus: Csikós — Wéber, Fe­kete — Gombkötő, Megyeri, Tit­kos II. — Béky, Szikár, Turay II., Toros II., P. Szabó. Ideális tavaszias időben, enyhe szélben, az összes játékosokat meg­lelő remek pályára futott ki első­nek az­ kék-sárga mezben feszítő Phobus. A játékosok nem győzik dicsérni a gyepet. Aztán a Bocs­kai is megjelenik a klinikai csa­pat sötétkék, fehér ujjú mezében. Nagy taps fogadja. ÓVATOS KEZDÉS A';'Phöbus választja a széllel hát­ban levő kaput. Titkos beleszáll Palotásba­­— ezzel indul a mérkő­zés,­ de­ nem komoly a fault. P. Sza­bót elengedi Palotás, a szélső bead, de a belsők nincsenek a helyükön. A Bocskai támadása Finta las­sú rajtján akad el, azután Hevesi indul,későn egy jól kiadott labda után. Szikár lövését Rósa fogja, majd Titkos szereli Hevesit. A 8.­­percben P. Szabó elhúz Janzsó mellett, élesen kapura lő és a lö­vés alig száll kapu mellé. A kö­vetkező percben a Phöbus vesze­delmes balszélsőjét csak sarokra tudja szereni a Bocskai védelem. A sarokrúgást Palotás menti. Palotás jó labdával szökteti Hevesit, a szélső beadása is jó, ám Csikós szépen lehúzza a lab­dát. Utána Teleki jó passza ma­rad kihasználatlanul, mert társai késlekednek. ■ Érdekes megállapítást lehet tenni az eddigi játékról. Mindkét csapat feltűnően óvatos és egy­más veszélyes embereit igyekszik teljesen semlegesíteni. Palotás az első percek­ tapasztalatai után teljesen rááll P. Szabóra, Gomb­kötő Takácsot őrzi és Megyeri nem mozdul Teleki mellől. Igazi vízipóló beosztás ! Ilyen beosztás mellett ritkán kerül veszedelembe bármelyik kapu, de a játék azért mutatós és tetszik a közönségnek. A 15. percben Szikár hirtelen leadott 20 méteres lövése száll kapu mellé, majd Tőrös II. lő mesz­­sziről kapu fölé. Teleki a Hevesi választámadást a kifutó Csikós menti Takács elől. A 20. perc meghozza az első gólhelyzetet, a Bocskai szögletet ér el, ezt Hevesi szépen íveli, de Teleki későn veszi észre a lab­dát és a hirtelen fejes kapu fölé száll. Hevesi—Berecz—Finta szép támadása utóbbi mellé lövésével végződik. Most kisüt a nap, a debreceni közönség szerint a Bocskainak, pedig egyelőre szembe süt. Béky gyors támadását a jobbösszekötő helyéről leadott lövéssel fejezi be, de ez is kapu fölé száll. Vágó okosan játszik haza nehéz helyzetben, majd lassan enyhe Bocskai-fölény alakul ki. A 25. percben mégis a Phöbus ér el szögletet, úgy hogy P. Szabó kapu mellé tartó lövésébe Kósa feleslegesen belenyúl. A szögle­tet Janzsó hárítja, majd Kósa ki­futással ment Turay elől. A 30. percben Berecz messzi lövése száll kapu mellé. A 35. perc a Phöbus nagy gólhelyzetét hozza. Turay közeli fejesét Rósa csak ösztönszerű benyúlással ök­lözi ki, azután védi az újabb lö­vést is. Finta hibáz jó helyzetben, a kitörő Telekit is szereli Fekete. A 40. percben újabb szögletet ér­nek el a vendégek, de Szikár lövése gyenge. Takács fut most el, Hevesinek ad, az lő, de Csi­kós pompásan véd. A 42. percben Szikár és Berecz ütközik össze, a kollízió szemre veszélyes, de szerencsére egyiknek sem tör­ténik baja. A 45. perc nagy Bocskai helyzetet hoz. Finta ki­teszi Takácsot, akinek bombalö­vését Csikós csak szögletre tudja menteni. Ebből Berecz lő laposan kapura és ez is a kapusé. Szögletarány: 4:2 a Phöbus ja­vára. SZÜNETBEN a közönség körében elégedett meg­jegyzéseket hallani. A játék nem nyílt, de azért óvatossága mellett is sok szépséget vonultat fel. A Phöbus-öltözőben is elégedet­tek. A Bocskainál Opata edző magyarázza Takácsnak, hogy jobban változtassa helyét és igye­kezzék Gombkötőtől megszabadulni. Némi izgalmat kelt, hogy Teleki rosszullétről, hányingerről panasz­kodik. FELÜLKEREKEDIK A BOCSKAI A második félidőben a szél erősödik és a most hátban tűző nap­pal ez is a Bocskait támogatja. Berecz lép bele Megyeribe nyitá­nyul. Takács lesen áll, majd Rósa kapja fel a kapu felé vágtató P. Szabó elől a labdát. Kiegyenlített játék folyik esemény nélkül a 12. percig, amikor Finta lapos lövését védi Csikós. Azután Vágó ment szögletre. Ez is eredménytelen. Palotás lövését Csikós jól védi. A 14. percben Finta jó labdát ad Berecznek, aki hatalmas bombát zúdít kapu mellé. A 15. perc hozza meg az első gólt. Békési Telekihez passzol, aki viszi néhány lépésen át a labdát és mikor magám húzta a védelmet, laposan a lyukra futó Berecz elé tálal. Berecz előtt nem áll senki, nyugodtan körülnéz és a 16-osról védhetetlen bom­bát ereszt meg, amely a bal felső sarokban köt ki. 1:0! A közönség lelkesen tapsolja a szép akció szép megkoronázását. Telekit—Takács támadást Wéber gyertyával akaszt meg, a leeső labda Berecz elé kerül, aki most mellé lő. Palotás egyre jobban a mezőny fölé növő nagyszerű játéka kelt elismerést. P. Szabó nem is tud megmozdulni, a másik oldalon Béky próbálkozik, de a belsők nin­csenek sehol. Újra a Bocskai támad, Takács elöl bravúrosan ment a kifutó Csikós, kezébe. A bosszúságot enyhíti, hogy les miatt már fü­tyült a játékvezető. Mezőnyjáték folyik, néhány per­cen keresztül. A 28. percben az­után Teleki kiteszi Hevesit, aki jó érzékkel indul a labdára, fut vele, beíveli, Finta fejéről Wéber comb­­jára pattan a labda, onnan Takács elé perdül, aki kö­­zelről laposan, hirtelen a hálóba vágja. 2:0! A Bocskai most nyugodtabb, a Phöbus érthetően ideges. Teleki Takácsot futtatja, az bead, de a kék-sárga védelem jól helyezke­dik. Janzsó mellett elfut Béky, de Palotás az utolsó pillanatban ment. A 31. percben Tőrös I­. csúnyán neki megy Vágónak, aki összeesik. Kiviszik a pályáról és arra a három percre, amíg távol van, Palotás megy hátra hátvéd­nek, Berecz fedezetnek. A visszatérő Vágót nagy taps fogadja, a Bocskai újra támad. Berecz bombáját Titkos szögletre menti, Finta mellé lő. Aztán P. Szabó rohamoz, de a 16-os vonal mellett elesik. A szabadrúgást ő íveli, Palotás menti. Felhördülést kelt, amikor P. Szabó nekimegy a labdát kívül fogó Kómá­ba. Berecz lő még mellé, majd tovább kemé­ny­edik a játék anélkül, hogy gól­helyzet akadni. NÉGY CSATÁRRAL JÁTSZOTT A BOCS­KAI A mérkőzés, különösen az első félidőben igen tanulságos volt. Mindkét csapat az óvatos, semmit sem kockáztató biztonsági játékra rendezkedett be. A Bocskai négy csatárral játszott, Berecz harma­dik fedezet volt, Boros pedig hátrahúzódott harmadik hátvéd­nek. A Phöbus szokott taktikáját alkalmazta, két összekötője hátra­húzódott. Ezenfelül még párok is alakultak a játékban, éppen min­t a vízipólóban, úgyhogy gólhelyzet csak kevés adódott. A Bocskai végeredményben annak köszönhette győzelmét, hogy Teleki személyében kitűnő elő­készítővel rendelkezett, jól lövő összekötői pedig be tudták fejezni az akciókat. A Phöbus belsői között sem előkészítő, sem lövő csatár nem akadt. Kétségtelen, hogy a W-rendszerrel szemben a négy csatár rendszer alkalmazása levont valamit a játék szépségéből, de a közönség így is meg volt elégedve a játékkal is, az eredménnyel meg annál inkább. A Bocskai csapatában Kósa nem csinált egyet­len hibát sem, de nagy próbát sem kellett kiállnia. Vágó most is ésszel és technikával diadalmas­kodott, Janzsó szürke volt. palotás eleinte nehezen indult, de azután egyre javult és már az első félidő második felében is megbénította a Phöbus balszárnyát. A másodikban azután minden sikerült neki, igazi válogatott formát játszott. Boros szürke volt, különösen az elején, a végén azután nagyon előretört. Békési megbízhatóan látta el fel­adatát. A csatársorban Hevesi bizony gyengécske volt, Berecz munkabírása, jó lövései aranyat értek. Teleki az első félidőben talán rosszulléte miatt kevesebbet mutatott, mint az utóbbi időben, a második félidő döntő pillanataiban azonban a helyén volt. Finta ezúttal nem tűnt ki, Takácsra meg Gombkötő vigyázott annyira, hogy csak a mérkőzés végén tudott tőle megszabadulni. A Phöbus vereségéről a bravúrosan védő Csikós nem tehet. A két jó hátvéd közül Fekete volt a jobb, a fedezet­­sorban Megyeri egész elsőrangúan, Gombkötő jól, Titkos megbízha­tóan játszott. A csatársorról nem lehet ilyen kritikát mondani, a Szikár—Turay—Tőrös belső hár­mas egészen gyenge volt. P. Szabó­ra Palotás vigyázott, Béky pedig alig kapott használható labdát. Boronkay kiválóan, hibátlanul vezette a mérkőzést. NYILATKOZATOK: Csata Zoltán, a Bocskai edzője: A fiúk megfogadták utasításomat, okosan, lendületesen, keményen játszottak. Megérdemeltük a győ­zelmet. Béber László klubkapitány: Csatársorunk sokkal jobb volt és ez döntötte el a mérkőzést Teleki: Legnehezebb ellenfelünk igen jól játszott megérdemli az elismerést. Palotás (örül, mert másik csa­pata, a Villanygyár is győzött): Úgy látszik, hogy visszanyertem régi formámat. Barna Sándor: A Bocskai győ­zelme megérdemelt. Csatársorunk messze alatta maradt a várakozás­nak. Merényi Árpád intéző: A Bocs­kainak nagy előnye, hogy ilyen pályája van. Stofián János: Ha nekünk ilyen pályánk lenne! Bányai Lajos edző: Az ered félidő érdekes, izgalmas, egyen­­rangú, a másodikban csatársorunk gyenge volt és az erélyes Bocskai megérdemelten győzött. Wéber: Finta fejese combomra esett, onnan Takács elé perdült és neki csak be kellett gurítani. Pech. Boronkay játékvezető: Szép já­ték, jó csapatok, megérdemelt győzelem. Gott­esmann I férfiszavet - kütokjegesséfek, tárésáruk MppBalt és ItUsUtyUk a P. G. Sz. és a Társadalombiztosítási Alkalmazot­tak Segítőegyesületének szerződéses szállítója Budapest/ V. Deák Ferenc­ tér 1 Hétfő, 1987 mám** * TIZENEGY! A Hungária—Újpest rangadó nyomta rá bélyegét a vasárnapi fordulóra. Csak a Hungária vé­delme jutott be azonban teljes egészében a nagy csapatba. A rangadó fedezeteiből Szűcs került még ide, a tíz csatársorból egy sem tudott helyet biztosítani a hét első csapatában. A hét tizen­egyébe ezúttal öt csapat — Fe­rencváros, Hungária, Bocskai, Újpest, Kispest — adta embereit. Nagyon jó volt Tátrai is, de a jobbhátvéd helyére mégis frisst tettük, mert a Hungáriának mé­­gis csak nagyobb ellenfele volt, mint a Ferencvárosnak. A tartalékcsapatban egyes pon­tokon már szükség mutatkozott, így került be a ferencvárosi Kiss és Kállai az összekötő helyekre, holott egyik sem ezen a ponton játszotta végig mérkőzését. A két csapatba bekerülteken kí­vül dicséretet érdemeltek még ki a következő­: Csikós, Vágó, Rát­­kai, Megyeri. A hét tizenegye. Sza­bó Kiss Bíró Palotás Szü­cs Lázár Táncos Berecz Sáro­ss dr. Déri Kemény A tartalékcsapat: Ha­vas Tátrai Fekete Seres Tu­ray Szalay Újpest Kocsis Kiss Cs­eh Kállai Titlás Rozgonyival szemben egy* oldalú szerző­­désbontást kér a Kispest — Saját tudósítónktól — A kispesti öltözőben a mérkőzés előtt meglepetéssel látták, hogy Roz­­gonyi nincs a készülődő játékosok között. Már ott hallottunk suttogni holmi szombati kiruccanásról, amely a vasárnapba is átnyúlt. Állítólag ezért nem tud játszani a hátvéd. Mayer Bélához, a Kispest igazgató­­jához fordultunk felvilágosításért. — Már többször hallottunk arról, — mondotta Mayer Béla ■— hogy Rozgonyi a mérkőzések előtti szom­baton sportszerűtlenül viselkedik. Eddig azonban egyszer sem sikerült rábizonyítanunk semmit, s így nem tudtunk ellene semmit sem tenni. Most viszont alkalmunk volt meg­győződni róla. Ezért Rozgonyival szemben egyoldalú szerződésbontást fogunk kérni. Hát ezért nem került sor Rozgonyi játékára vasárnap. Éppen laborért. * Kel áronnál zsarolható csatárt fal­veszilunk. Unió TE Várpalota. A szinhó^^^g­etemény^t tökéletes előadásába*

Next