Nemzeti Sport, 1939. szeptember (31. évfolyam, 173-193. szám)

1939-09-29 / 193. szám

Péntek, 1939 szeptember 29. tssa A tanács: „Akkor üss be, amikor leengedi a bal kezét!“ Az eredmény: A II. melleiben kiütés Newyork. szeptember 20. Két nappal a Lenin—Pastor nehézsúlyú ökölvívó mérkőzés előtt minden vaimroire való ökölvívó szakértő a mérkőzés esélyei­vel foglalkozott­ A szakemberek szerint­­,o tt is. a négerek bálványa, közel sem jöhet tudásban a régiekhez, Jim Corhatt, Bob Fritzstin­aor*, Jim Jeffries, Jack Johnson, Jack Dempeey vagy Gené Tur­­n­erf tudásához. Miért nem! Csak. Hja, ló-rón . . . Felemlítették az Újságok azt is, hogy Schröeling annak idején helyesen mondta Loméról: — Egyik nagyon nagy hibája a néger­nek, hogy balegyenes után leengedi a bé­gét- ilyenkor konya őt ballal megütni. _ Lehm­ch­tig a Louis elleni első mérkő­­z­ésen ki is használta a négernek ezt a gyengéjét. Ez azonban még mind semmi­­nek Joh­nson, az egykori néger világbaj­nok meg más hibát is felfedezett. — Teljesen hibás Louis láb­munkája — nyilatko­za az egyik lapban. — Mi annak idején úgy küzdöttünk, hogy az elői levő ballábunk vonalában­ tartottuk a balke­zünket is. Balkezes ütésnél ez a balláb támaszt adott nekünk Nem is veszítettük el az egyensúlyunkat suba. Louis azonban jobbra viszi a­ ballábát. Ezért történik meg vele sokszor az, hogy ha nem talál, elveszti az egyensúlyát. Bob Pastornak a két nap múlva sorra­­kerülő mérkőzésen ezt tanácsolják: — Akkor üss be, amikor leengedi a balkezét!• A tanár­ok túl sokat nem használtak, min­t tudjuk, Pastort a 11­ menetben ki­ütötte Louis. Ez a kiütés szokatlanul későn követ­kezett be. Erre vonatkozólag Louis ezeket mondotta: — Az utóbbi időben menedzseremnek sokan panaszkodtak, hogy túlságosan rö­videk a mérkőzéseim, nem érdemes drá­ga pénzen jegyet váltani azokra. Most, remélem, elégedett a közönség! (Louisnak lehetnek gyengéi — mint a két ex-világbajnok is megállapította, ellenfele azonban — nincs.) 14-én, vagy 15-én lesz a német-magyar ökölvívó viadal Rankovszky Artúr, a HöSz ügy­vezető alenöke tegnap telefonbeszélge­tést folytatott a német ökölvívó szakhiva­tallal. A beszélgetés során megállapodtak abban, hogy a német ökölvívó válogatott október közepén jön Budapestre. A ma­­gyar-és német viadal 14-én, szombaton, vagy 15-én, vasárnap kerül sorra a cir­­kuszhazó AUTÓ KOZMA EN­BRE KÉVETT A MAGYAR MOTOROS UTÁNPÓTLÁST A KMAC — mint már megírtuk — le­mondta a versenynaptárban szerepelt utolsó versenyeket, úgyhogy a magyar motorosok verseny nélkül maradtak. Ez természetesen ugyancsak ártott az amúgy is gyenge lábon álló motorsportunknak, amelyből csak itt-ott emelkedik ki egy­­egy tehetség, aki a saját erejéből és a saját szorgalmával ért el eredményeket. Ezen a sajnálatos állapoton kívánt se­gíteni néhány lelkes magyar versenyző, élükön Kozma Endrével, aki örömmel vállalkozott arra, hogy a nagy nemzet­közi versenyeken szerzett tudását és ta­pasztalatait a kezdőkkel megossza. Ezek a versenyzők kedélyes társaságot alakí­tottak. A társaság tréfás, mókás keretek között nehéz terepeket fut be és időn­ként tréfán vetélkedéseket is rendez. A versenyek elnevezése: KTT. Nem Tou­rist Trophyről van szó, a rövidítés a ,,Kedélyes Terep-Torna" nevet takar. A legutóbb a Nagyszénáson találkoz­tak a tanulnivalyók, akiket a tapasztal­tabbak falmeredekségű hegyoldalakra vezettek fel kanyargós, kapukkal megje­lölt úton. A ,,tanítók­" — Kozma, Ham­­bach, Szű­cs, Dőry, Palkó — még csak megbirkóztak a nehézségekkel, bár vol­tak terepszakaszok, amelyek csak a hat­naposan aranyérmet szerzett Kozmának szereztek babérokat, a kezdők pedig le­­lemaradoztak. Kozmáék azután megma­gyarázták és megmutatták, hogyan is kell az ilyen terepen motorozni. Az eről­ködések, veszélytelen bukások természe­tesen sok nevetésre adtak alkalmat, úgyhogy a jelenlévők elhatározták, hogy vasárnap megismétlik a KTT-t és ism­ét összamérik az erejüket és tudásukat. Vasárnap tehát ismét motorbőgéstől lesz hangos a Nagyszénás oldala. ÉSZAK Október 1­8-ig átigazolási határ­idő! Évről-évra ilyenkor tér vissza az inté­zők réme, az átigazolási h­ét. Ez az a versenyző szüret, amelyen azok a vincel­lérek szüretelnek, akik hagyják, hogy a­­ feleit más kapálja n­yáron. Ez idén csendesnek ígérkezik az átiga­zolási hét bár igen-igen nagy meglepe­tésekről. Is mesélnek- Mi azonban nem hisz­ünk a meglepetéseknek. (Állítólag az egyik k k - f fehér egyesület Versenyzői akarnak útra kelni a vándormadarakkal északibb tájak felé...) A tokbói főiskolás úszóverseny jobb eredményei: 100 m györet 1. Arai S7.8* Sofi fi­: 1. A manó 10:01. 50 ih hát: 1. Kojim­a 30,6. Szex hara tervezték a 200 méteres gyors­­­úszás Budapest bajnoki versenyt­ A szö­vetség azonban technikai okok miatt a versenyt későbbi időpontra halasztotta. 17 világcsúcsot hitelesített a FIN­A ez év január 1-e óta- Ebből kilencet férfiak, nyolcat nők értek el. A kilenc férfi­­csúcs közül nyolc amerikai, egy pedig német. Fordított az ará­­y a hölgyeknél, itt csak egy esik tengerentúlra, hét Európára. A hét közül hat dán és hol­land lányoké. Január 1­0 óta a férfiak négy, hölgyek öt európai rekordot úsz­tak. A nemzetközi úszószövetség kicsizte, a helsinki olimpiai úszó versenyek sorsolási napját. Eszerint 1040. július 22-én délelőtt hít órakor sorsolnak a versenyek beosztá­sára és az előfutamokra. GRÓF ÖDÖN meg van eberedve idei eredményeivel Az 1500 méteres gyorsúszással befeje­ződtek a magyar úszóbajnokságok. Gróf Ödön, az ÚTE kiváló gyorsúszója a ta­valyi négy bajnokságából csak kettőt tudott megvédeni. Úszókörökben sokan azzal magyarázták Gróf visszaesését, hogy nem edzett kellő szorgalommal és nem is élt teljesen sportszerűen. Ezekről a vádakról beszélgettünk tegnap Gróffal­— Én meg vagyok elégedve az idei eredményeimmel, — mondta „bod­d* Nem vártam többet magamtól. Az edzés szempontjából két legfontosabb hónapot — áprilist és májust — ki kellett hagy­nom hosszadalmas betegeskedésem miatt. Ebben az időben azt­ mondogatták az emberek, hog­y „Gróf soha többé nem fog úszni----” Hogy mégis indultam, sőt si­került két bajnokságot nyernem, most elégedetlenek még velem----! — Hja, a 20-as bajnokságban kikapott a még ifjúsági Tátostól! Miért? — Én éppen a verseny előtti napokban érkeztem haza a hosszú portugáliai por­tyáról. A portyán ugyan sokat verse­nyeztem, de nem tudtam a megszokott edzés-beosztásomat betartani. Tátos pi­henten állhatott ki ellenem. A második úszásnál meg el­taktikáztam a­ versenyt.... — Mi volt a baj 1500 fön­t -?• Nagyon hosszú volt nekem ez a táv. Verseny előtt sem számítottam arra, hogy nyerhetek. Ez az a szám, amely a leg­­több korai edzést kíván. Na, de annál jobban örülök, hogy 400 méteren sikerült győznöm. Ezen a távon az idén úgyszól­ván alig rendeztek versenyt és így kellő versenyzés nélkül kellett kiásnunk. — Tehát az idei visszaesését a betegsé­gének tudja bel — Kizárólag annak „köszönhetem** a két bajnokságom „elúszását.” Most azon­ban igyekszem pótolni mindazt, amit betegségem­ miatt elmulasztottam. Egész télen át állandó edzésben leszek és jö­vőre az olimpián igyekszem bebizonyítani, hogy az idén nem berniém­ volt a hiba. Szövetségi díjmérkőzés DEAO-NSC 7:3 (3:1). Vezette: Lakó. Góllövő: Lengyel Dr. (3), Vitérc (2) és Csík dr. Spuler öngól, illetve Farkas (2) és Schmidek. TENISZ A Corvin ASE házi tenisabajnokságará­nak eredménye a következő: Férfi egyes: 1. Tóth Zoltán, 2. Kauders Pál, 3. Mol­nár Béla. Férfi páros:­­ Tóth—György, 2. Kauders—Molnár. A román nemzeti teniszbajnokság most folyik Bukarestben. A férfi egyes elődön­tőbe Tanasescu, Erős, Schmidt és Badin jutott. A női egyes döntőt Wertheimné és Bereczky játssza. A férfipárosban is hiár csak a döntő van hátra. Itt az Erős —Zréthy kettős a Tanan­acu—Seh­midte t­árral játszik a bajnoki címért-Asbóthtal és Sárkány Lilivel megerő­sítve áll ki a kereskedelmi minisztérium válogatott teniszcsapata vasárnap, a sta­tisztikai hivatal együttese ellen. TENISZ JT-T CSINÁL A SZÖVETSÉG Tavaly télen még csak terv volt, most pedig megvalósulás előtt áll a teniszezők játékvezető testülete- A szöVétnél? játék­vezető fanf­yamot nyit, a komolyf jelent­kezőket levizsgáltatja és le is igazolja. A JT a­­szövetség hatáskörébe fog tartoz­ni. Minden Versenyre 5—10 játékvezetőt küldenek ki. A játékvezetők villamos költ­sége­t és később megállapítandó napi­­díjat kapnák. Kísérletképpen jövőre csak Budapesten fognak működni a hivatásos játékvezetők. LÁZAS MUNKA A TENISZSZÖVET­­SÉGBEN ... A versenyek lezajlása után az eredmé­nyek összeírása a teniszszövetség legfőbb dolga. Az idén közel tízezer (!) eredményt kell nyilvántartásba venniük az érőlistá­­zóknak. Ezzel a hatalmas munkával kö­­rülvétül október középére készül el a szövetség. Utána mindjárt össze­gs­ül az erőlista bizottság, hogy elk­szdítem az­és­­évi erőlistát. A NEMZETI SZALON MŰVÉSZETI EGYESÜLET 91. Csoportkiállítása az egyesület V., Erzsébet-téri helyiségeiben. A kiállítás nyitva Balénótóll október 8-ig 50 fillér ,f. e. 9-től d. u. 5 óráig. vasárnap R 1.­W nworaHMHHMHnai GYEPLABDA A FEGYELMI BIZOTTSÁG a következő ítéleteket flottan Ive Mariot gárasban részesítette. AZ INTÉZŐ BIZOTTSÁG a szeptember 10-én elmaradt HHC—SzHC mérkőzést,­tőivel azon az SzHG nem­ jé­ j­ent meg, 0:0 gólarányat a HHC javára írta. A bajnokság állása a harmadik­ for­duló után a következő: 1. BBTE 2. AHC 3. MAC M ! S. MHC 7. SzHG GYENGÉN MEGY a csatároknak .? góllövés. A Vasár­napi bajnoki fordulón mindössze három gól esett. A góllövők élén Hány BBTE áll 4 góllal. 3 gólos Szabó AHC, 2 gólt lőtt Muray BBTE és Ch­rva MHC. VASÁRNAPI MŰSOR: Lóversenyzés: 8 30. BBtA ti—AHC TI. Vezeti: Kornis. — 9.50: BBTE—AHC- vé- Zoli: Pásztor. — 11-10: SzHC—MHC* Ve- Z.­.i: Buzinkay dr. — 2.30: HHC II.— FTC II- Vezeti: Mestyán. — 4.06: HHC— FTC. V­ezeti: Pásztor és Basicza. Margitsziget. 10.00: MAC öregek—MAC fiatalok. Barátságos mérkőzés. Vasárnap lesz a gyeplabda bajnokság rangadója, a BBTE—AHC mérkőzés. A csapatok szorgalmasan készülődnek a nagy küzdelemre és a jelek szerint mind a két csapat a legjobb összeállításában fog játszani­ 3 3-------10:2 6 3 11 — 5:1 3 3 1 1 1 3:3 3 3 1 1 1 3:3 3 T­i- T­i.11 *» 3—12 3:8 1 2 — — 2 3:1 »* KOSÁRLABDA A MAC kosárlabda pál­yaavató ünnep­sége során az BBTE 41:21 (21:6) arányban győzött a MAC csapata ellen. A női mér­kőzést a PMSC-hölgyek 12:6 (6:1)-re nyer­ték a MAC kosárlabdázói ellen­ A BBTE cs­a­patában három válogatott, Takács, Ba­jári és Sicolpa játszott. Megtörtént a villámtornán résztvevő csapatok csoportokba való beosztása. I. csoport: BSzK­RT A), VÁC A), MAC A), 252-es cserkészek, MTE, KAOE. — II. csoport: BBTE, BEAC, BSzKRT B), VÁC B), MAC B), PeSC. A MAFC és a TFSC csapatát­­ később fogják rangso­rozni. Szigeti, a mátyásföldiek jóképességű játékosa a BSzKRT-ba kérte átigazo­lását. KÉZILABDA Osgyán­ Pál, a Széchenyi régi váloga­tott játékosa újra játékra jelentkezett. Vasárnap már beszáll csapatába az MPSC ellen. — Tályogos torokgyulladása volt Bobos­nak — beszélt Mélykúti Aladár, a BSzKRT intézője a kitűnő válogatottról. — Most már túl van a veszélyen, de valósággal csak cson­t és bőr a fiú. Sajnos, vasárnap még nem számíthatunk rá­­ az, Elektromos elleni mérkőzésén. Velkey kitiltása ellen­­ben lejárt, ő már játszani fog Vasárnap. Az MTE rendezésében megkezdődött a kézilabda munkásbajnokság a Grüblnt Fülöp-Vándordíjért. Az e heti eredmé­nyek a következők: IOB—Rákospalota 7:4 (1:0). — Szabók—Textilesek 8:1 (1:4). — MTE—Vasas tornászok 4:4 (3:1). — Szabók II.-IOB II. 3:3 (3:1). A BTK csapatösszeállítása a WMTK el­len: Jakab — Pintér, Mérvei II. — Ar­­vay II., Buzássy, Schritt. — Meixner, Brizsák, Béres (!), Fóliák, Tölgyessy. Matyka és Halassy helyén tartalékkal áll ki vasárnap az élcsoportban vezető ELE VII. az MTE. ellen. Matykóra m­ég jóideig nem számíthat a leventecsapat. A vasárnapi összeállítás: Bakó - Várady, Tibai — Oláh, Liéber, Tari — Kárnite, Erdődy, Gömöri, Quintz, Novák. Néhány játékost igazolt le e héten a Hungária. Sok játékosok szolgálatot telje­sít, emiatt nem tudtak kiállani az MVSC ellen. „Vasárnap azonban okvetlenül ki­állunk — mondja Surtya Árpád intéző ha­lettt is a legjobb csapatunkkal- POLGÁRIISKOLAT KÉZILABDA­BAJNOKSÁG I. ker. Városmasor­n.—TIT. ker. Medve­­utca 6:3 (1:0). Marcibányi tér. Vezette: Kovács . Az első félidőben változatos küzdelem, szünet után mindkét csapat védelme kifulladt. Megérdemelt győze­lem. Góldobó: Pintér (8), Gáspár (3), illetve Ágoston (2), Iván. III. ker. Kórház­ utca—I. ker. Attila­­utca 7:1 (3:0). Marcibányi-tér. Vezette: Dobokay dr. Kiváló játék után, fölényes győzelem. Góldobó: Farkas (4), Hideg­kúti, Krommer, Grittler, illetve Hor­váth. II. ker. Kiskorona-utca—XI. ker. Váll­át 3:2 (2:1). Marcibányi-tér. Vezette: Kovács A. Egyenlő erők küzdelme, a szerencsésebb csapat győzött. Góldobó: Nagel, Gabrovszky, Demetrovics, illetve Gaál Matusek. XIII. ker. Váci­ út—V. ker. Honvéd— utca 5:2 (2:0). Marcibányi-tér. Vezette: Dobokay dr. Erősiramú, szép játék. A gólképesebb csapat győzött. Góldobó: Schirmer (5), illetve Nohara, Markó. JÉG Oiasi—svájci !korongmérttőzés lesz té­len Milánóban. (Most kötötték ró.) A svájciak „ti" korongcsatlársoma (Cat* tini ll., Turriani, Cattini I.) a kerék­párosokhoz vonult be. Ugyanabba a ke­rékpáros tajba kapott beosztást a há­­rom elválaszthatatlan korongozó. A tehetősebb magyar műkorcsolyázók eddig minden évben már októberben edz­­tek­­ az angliai fedett jégpályákon. Az idén az angliai kirándulás elmarad. Helyette Bécsbe akarnak menni a mű­korcsolyázók. OLIMPIA A finn olimpiai rendezőbizottság közli, hogy még három hónapig tudja folytat­ni az építkezést - -Ekkor el kell dőlnie a psádéé és ügyesük... ATLÉTIKA. KURIKKALA FUTNI IS TUD! A sífutás világbajnoka m­ég a tavasz­­szal kijelentette, hogy nemcsak a téli olimpiára készül, Hanem a újrák­ra is: marathóni futásban akarja képviselni a finn színeket. Tavasszal elindult egy 25 km-es versenyen és — valljuk Be — igen gyengén szerepelt. A finn Rajté mindent elkövetett, hogy Kurikkalát lebeszélje a futásról, de sikertelenül. Neki volt igaza. A helsinki kisrearathónon 25 km-en le­győzte Virtanent, Muinonent és másrr­kát. Tdéjé 1:24:47 volt. Virtanené 1:26:11.8, Kakkonent 1:16:17, Mainonen 1:27:17. Ku­­rikkaia wszés'K.n 2.­)­is. futott 40 kt­-re 5 Csányi III. nyerte a tízpróba­­bajnokságot, a szombathelyi Rózsás az ifjúsági ötpróba-bajnok A tízpróba bajnokság második napjára megjavult az időjárás. A szél csaknem teljesen elállt és a napon elég kellemes volt a levegő. Az eredmények az első napiakhoz képest mégis csak igen mérsékelten javultak. A bajnoki címet a szenior tízpróbások küzdelmében a védő Csányi 111. nyerte, sőt a második és harmadik helyezett (Verbőczi és Ve­rdesi­ ) is ugyanaz volt, mint tavaly. Csak az eredmény volt az első ket­tőnél 200 ponttal gyengébb, a har­madiknál ugyanannyival jobb, mint az elmúlt évben. Általában a sok induló nagyobbik részén látszott, hogy nem megfelelő előkészület után vettek részt ezen a nehéz versenyen. Gátfutásban lát­tunk térdben behajlított lábú ó-an­­gól stílust (Vérbőcsy). Váltott lábú gátvételt négy lépésre futott gátkö­rökkel (Rákhely) és olyant is, ami­kor a versenyző páros lábbal ugrik át minden egyes gát fölött (Máj­­eik). Rúdugrásról jobb nézőt is be­szélni és diszkoszvetésben is voltak igen gyenge legények. Az ifjúsági verseny valamivel ní­­vósabb volt, bár olyan jó verseny­zők, mint Győrök és Márjay nem álltak rajthoz. A bajnoki cím így is méltó kezekbe került: a szombat­helyi Rózsás igen jókötésű, tehet­séges atléta és különösen gerelyve­­tésben és diszkoszvetésben ígér so­kat. Berántása villámgyors, de egyelőre ez egyetlen erénye. Tehet­séges fiú a pestszenterzsébeti Po­­polnicS is. — Részletes eredmények: Magyarország 19­13. évi tízpróba bajnoka: Csányi Sándor BEAC 5748 pont (első napi pontszáma 3028; gát 17.6 mp — 587 pont; diszkosz 37.12 m — 628 pont; rúd 290 cm — 446 pont; gerely 57.90 m — 739 pont; 1500 m­ 5.22 — 300 pont.) 2. Verbőczi József DIMAVAG 5597 pont (3043; 17 — 651; 30.20 — 444; 3Ö0 — 501; 42.25 — 451; 4:45.2 — 5Ö7.) S. Vérftczci Imre BEAC 5421 pont (3038; 17.8 — 567; 34.70 — 561; 240 — 301; 47.35 — 540; 5:00 — 414) 4. Bótai ti TE 5089 pont (2924; 18 — 547 ; 38.45 — 666; 200 — 182; 42.25 — 451; 4:51.8 — 464) 5. Kiss Törekvés 4982 pont (2769; 16.8 — 674; 31.30 — 472; 220 — 240; 36.20 — 353; 4:50.2 — 474) 6. Majzik Szolnoki MÁV 4699 pont (2393; 19 — 460 ; 34.13 — 546; 240 — 301; 44.85 — 497; 4:46 — 502) 7. Kranzl Tatabányai SC 4663 pont (2722; 20.1 — 379; 23.40 — 283; 250 — 364; 42.25 — 451; 4:51.8 — 464) 8. Tokár DIMAVAG 4548 pont (2575; 17.8 — 567; 30.25 — 445; SCO — 501; 34.80 — 330; 6.08 — 127) 9. Ancsin Békéscsabai MÁV 4106 pont (2074; 20.6 — 346; 35.00 — 569; 280 — 431; 42.70 — 459; 5:39.2 — 227) Rákhely ARAK 19.5-ös gát, 31.50-es diszkosz, eredménytelen rúd­ugrás és 56.39-es gerelyvetés, Szathmáry BEAC 21.7-es gát, ered­ménytelen diszkosz, 290-es Tűd és 56.05-ös gerelyvetés után feladta. Magyarország 1939. évi ifjúsági ötpárba bajnoka: Rózsás László Haladás 2612 pont (távol 609 — 577; gerely 49.62 — 570; 200 m 25.2 — 587; diszkosz 37.37 — 635; 1500 a 5:23.6 - 293). 2. Popovics MOVE Pestszenterzsébet 2.506 pont (616 — 594; 47­63 — 545; 23.9 - 658; 30.80 — 459; 5:33.4 — 250.) I Kovács Törekvés 2426 pont (627 JT 620 ; 33.86 — 317; 24 648; 37.40 —• 376; 451.6 — 46.*.) I -Bihari ÉTO 22.97 néni-S. Hársfalvi Gy Gyöngyösi AK 2291 p. (588 — 529; 4335 — 419; 25.1 — 520; 36.65 — 358 ; 5:00 — 4141. 6. Hársfalvi A. GyAK 2247 pont (572 — 494 ; 37.49 — 374 ; 21.4 — 600; 27.16 — 394 ; 5:06.8 - 376). 7. Törtelek! MOTE 2184 pont (384 - 530 ; 85.45 — 342 ; 25.3 — 537; 23.00 -- 320; 4:51­6 — 465). 8 .Baróti KISOK 1817 pont ). Süle MÁÉ 170 pont (591­­. m­­, 39.30 - 403; 28.3 — 4­30; 29.93 - 43­;------------). Kaas 427 cm-es új rúdugró Európa- csúcsa komoly, rendes eredmény. Ezt mutatja, hogy nem is olyan sokan értek el eddigg jobbat a világon, h­át azért egy pár akad. íme, a világranglista: 1.M Sertoa USA 1937. 431 Meado.vs 1 f A 19­17. 446 Waroff USA 1938. 446 Warmerdam USA 1938. 444 Day USA 1938. 441 Craber USA 1963. +W Brown USA 1933. 439 Ganslen USA 1939.­­ 437 Halter USA 1938. 437 Bilis USA 1938. 437 Trannen USA 1939. 436 Kauger USA 1937. 435 Doc Japán 10­77. 434 Wolchert USA 1936. 433 Deaaim USA 1933. 453 Cassels I­SA 1030 432 Barnes USA 1938. 431 Miller USA 1932. 431 Bryant USA 1934. 431 Padway USA 193. 431 Hess USA 1939. 439 Nicbida japán 1995. 430 Gsolin­orosz 1939. 429 Rey USA 1934. 428 Rand USA 1934. 427 Thompson USA 1934. 427 Kaas n­irvég 1939. Ezenkívül 14 lábat (4367 cm-t) ugrott meg 10 áincsikát. A MASz és az MLSz egy­ü­ttműködését, közös versenyek rendezését mindig helyeseltük és adandó alkalmakkor kívánatosnak tartjuk a jövőben is. Persze, nem úgy, hogy az így adó­dó hírverés érdekében a MASz-t és az atlétikát károsodás érje. Az MLSz-nek be kell látnia, hogy egy a vasárnapihoz hasonló 5000-es ver­sennyel ő, illetőleg a közönsége is kap valamit és nem Volna szabad előfordulnia, hogy a MASz 500 pen­gőt fizessen rá azért, mert a ver­seny érdekesebbé tételéin német futót hozatott a versenyre. Érzé­sünk szerint nem lett Volna szabad engednie az MLSz-nek, hogy ezt a költséget a MASz viselje. A közön­ségnek az MLSz-re tartozó kiszol­gálása is lehetett volna, figyelme­sebb: a suttogó játékszer-hangszó­rók helyett lehetett volna olyant is felszereltetni, amelyen keresztül hallani lehet a bemondó hangját. — Reméljük, hogy A jövőben előfor­duló együttes rendezések ilyen szép­séghibáktól mentesek lesznek. Jö­vőre különben — ha a BBTE- és a MAG-pálya kiépül — a szövetség­nek módjában lesz megfelelő érde­kes műsorral saját törzsközönséget is kinevelnie. nem jönnek a jugoszláv lányok A MASz tegnap értesítést kapott a ju­goszláv szövetségtől, hogy a Válogatott hölgycsapat ezideig nem kapta meg a jugoszláv belügyminisztériumtól a kiuta­zási engedélyt. Mivel most már az útle­velek és vízumok beszerzésére nincsen idő, a mérkőzést lemondják. Remélik azonban, hogy jövőre kedvezőbb körül­mények között találkozhatnak. Ezt a MASz is reméli. A magyar válogatott Vasárnap bizony nagyon tartalékosan és gyenge formában tudott volna csak ki­­állani. Mint valaki a szövetségben meg­jegyezte: Nem tudjuk, hogy a jugo­szlávok mit tudnak, de azt igen, hogy mi mit tudunk. A jugoszlávok csak job­bak lehetnek... LENGYEL VENDÉGE volt tegnap a tízpróba-bajnokságnak. Már napok óta Budapesten tartózkodik mint menekült, Maszewszki, a 4­­0-flft gáton és 800 méteren ellenünk is többször szerepelt válogatott lengyel atléta. Magyar atléta­barátai persze rögtön körülveték és hall­gatták elbeszélését a tragikus lengyel esz­­ézeomlásról. 39 KM-ES GYALOGLÓVERSENY lesz vasárnap a népligeti nagykörűén. Hufnágol edzésben T:39:42-t gyalogolt, ami 3 percnél jobb a fennálló csúcsnál. A csúcsjavítás tehát csaknem biztosra tehető. A TÍZPRÓBA BAJNOKSÁG szerdán délután 8 órakor kezdődik a MAC-pályán. Csütörtökön a tízpróba­­bajnokság másik öt számát és az ifjúsági ötpróbabajnokságot rendezik. NÉMETORSZÁG UTÁN Szovjetoroszországg a mások Iift nem­­ök­ n. világaik — ■■ a női allélikában.. Most ö¥ár ^elju­ssák a tArvegek lettyö^pzöe^, basom a kiariTplkedö eredry^­nyek vatóbap ki* emelkorÍnfíl£. A bajnoki viadalán 100 m&­­tétAU Barátéra 12­2. 400-on FokinA 5811» 800-diJ Sjiló 3rlA9, 80-a­s gáton Túrovn. ll'7# magasba. Hanek^r 155, favold­a Tu­­­rova 580, súllyal Sevrjukova Jo­fi2. Disz­­kóssáál Iju­mbádáé 47.33 (0), geréllfal Laptjeva 42-37 eredményt ért el és a lenin­gradi váltó 49.6-ot futott. De a férfi bajnokságok eredményei között is váfi néhány ég­észen els­őrangú- 5000 fáé** téren 8. Snamenáki 14:38.7-et, 1O.WJC-én­ ő­­l:05.8-at, öccse Sk­ll.tvofc futott. Osoniy 100 cm-t ugrott rúddal, Ljachov M.oS-at dobott fcalapáccsal és 49.76-ot dls'/kos­'­­sía­. Curjanov UIr-t u­grott távolba. Jó eredmények voltak a 10 és 5 próbában is. Előbbiben Demján 1936, Stevantjenov 0886, utóbbiban Rudravicov 1532 bienfét ért.­­

Next