Nemzeti Sport, 1939. december (31. évfolyam, 238-257. szám)

1939-12-17 / 249. szám

Vasárnap, 1939 december 17.­­(9cml Hej, mostan puszta ám igazán a pálya... Milyen a Fradi-pálya huszon­négy órával a rangadó előtt Tél van. Ezt különben mindenki tudja és érzi is. A rangadó színhe­lyén, a Fradi-pályán azonban ezt még látni is lehet. Legalább is hu­szonnégy órával a nagy mérkőzés kezdete előtt. A mérkőzés előtti napon egy kis terepszemlére mentünk ki az üllői­­útra. Először a pálya vendéglőjébe men­tünk. Polgár Gyulát, a „tulajt”1 ke­restük. övele akartuk a pálya tala­ját megvizsgálni. Nem sikerült. Azt mondták, hogy alszik. No, gondol­tuk, nem zavarjuk... Hadd javítsa az erőnlétét- Mint később kiderült, csak keresztrejtvényt fejtett. A pályán igazi téli csendélet fo­gad bennünket. A játéktér azonban már rangadóképes állapotban van. A futópályát, a korzóüléseket, a Springer-szobrot és­ mindent, ami a játéktéren kívül, de a kerítésen be­lül van, hótakaró fedi. A lelátók üresen ásítoznak. Még a ködös, szürke égen bágyadtan átszűrödő délutáni napfény sem tudja az óriási alagút bejáratához hasonló lelátók belülső részét megvilágítani. Miszti­kus homály fedi valamennyit. Szinte nem is tudjuk elképzelni, hogy alig huszonnégy óra múlva emberek ez­rei fognak életet varázsolni a kihalt arénába. Most munkások jönnek s serény kezekkel a futópályáról is letakarít­ják a havat. Általában mindenütt nagy iramban folyik a csinosítás. A pálya talaja — legalább is há­romnegyed részben — kifogástalan. A gyepszőnyeg egyenletesen sima, Le is hengerelték, de csak a város felé eső rész tizenhatosáig. Azon a részen bizony meglehetősen gyenge a talaj. A fa ki van rugdosva. A tizenegyes pont körül pedig cuppo­­gós sár van. Ugyanez a helyzet a kapuban is. Erősen befolyásolhatja a rangadó eredményét a helyes kapuválasztás is! Azt a védelmet, amelyik először kerül erre az oldalra, jobban fenye­geti a gólveszély, mint a Kispest felé eső kaput védő csoportot. Az egyik pályakezelőnek is fel­hívtuk erre a körülményre a figyel­mét. — Sajnos, ezen már nem tudunk segíteni — mondta. — A pályát csütörtökön kezdtük hengerelni, de még mielőtt készen lettünk volna vele, — jött a havazás. Azóta min­den éjjel megfagy, nappal pedig fel­enged a talaj. Nem lehet hengerel­ni. Ha nem jön újabb havazás, va­sárnap délelőtt újra megpróbálko­zunk vele. . Közben Polgár Drumi barátunk is megérkezik. Abbahagyta a ke­resztrejtvény fejtést. Kitűnő színben van. Pedig az arcát többnapos sza­káll fedi. — Ha az ember megrésül, — mondja magyarázólag - - akkor már nem kell minden nap borotválkoz­nia. Különben is állandóan itt kint élek s ide ilyen ábrázat is jó. — Mit szól a pálya talaj­ához? — Én nem találom rossznak. A fű alatt egy-két centire fagyott, de azt szeretem. Csúszós pályán sokkal jobban tudok játszani, mint a raga­dóson. A Gamma ellen azért ment gyengébben, mert nagyon ragadós volt a pálya. A rangadón nem lesz semmi hiba. Kifelé menet még megkérdeztük, hogy mit csinál a rangadó előtti es­tén. — Most megborotválkozom, azu­tán a feleségemmel bemegyünk a városba. Végignézünk néhány kira­katot s aztán beülünk egy moziba. Tíz órakor már ágyban is leszek. Majdnem minden mérkőzés előtt így töltöm el a napot. Holnap, a rang­adón, ki akarom vágni a rezet. Ebbe maradunk... A pálya kijárójánál már a villa­mos után kémlelünk, de közben va­lami leköti a figyelmünket. A kerí­tés­ mellett néhány ferencvárosi srác mesterkedik. Közelebb menve látjuk, hogy a kerítésen lyukakat vésnek. — Hát ti mit csináltok? — kér­deztük. — Páholyjukat­­— felelték kórus­ban. — Innen főjünk szurkolni a Fradinak. P. II. A zürichi és berlini vereséget behatóan megbeszélték az olasz labdarúgószövetség legutóbbi ülésén. Vaccaro tábornok elnököt és Pozzo szövetségi kapitányt bízták meg a válogatott csapat játékerejének nö­velését célzó intézkedések megtéte­lével. Ugyanakkor bejelentette az elnök azt is, hogy Portugáliával két válogatott mérkőzésre vonatkozó tárgyalások befejezés előtt állnak. Az első találkozás olasz földön lesz, a visszavágó­­mérkőzés színhelye pedig Lissabon. MIÉRT NEM AKAR CSEH KÖZÉPCSATÁRT JÁTSZANI Csütörtökön, amikor már biztos volt, hogy Kalmár nem tud játszani vasárnap a Kassa ellen, Feldmann edzőt megkérdeztük, hogy ki játszik helyette. — Cseh, — hangzott az edző vá­lasza. Az asztalnál ült Cseh Matyi is és tudomásul vette, hogy ő játszik kö­zépcsatárt. Péntekre aztán meggon­dolta magát. A Hungária egyik ve­­vezetője megmagyarázta, hogy miért ? — Cseh Matyinak bebeszélték, hogy ne játsszék középcsatárt, mert ott nem tud érvényesülni. Rááll az ellenfél középfedezete és meg sem tud mozdulni. Matyi ezt mind elhitte és kijelentette, hogy ő csak összekö­tőt játszik. Az idény elején pedig csak középcsatárt akart játszani. Feldmann Gyulánál azonban nem le­hetnek a játékosoknak ilyen heten­ként változó kívánságaik és egysze­rűen kihagyta őt a csapatból. és ezt mindnyájan csak helyeselni tud­juk. A játékos ott játsszék, ahol a csapat érdeke megkívánja és ahová az edzője állítja. Kosaras célja a gólkirályság! Az ama­tőr I. osztályban most erősen felnyomult Kosaras, a kis Hungária csatára. A 16 gó­losok között van. — Pedig hat mérkőzé­sen — mondja Kosaras fedezetet ját­szottam. Tavaszra feljöhetek már az első helyre. Gólkirály szeretnék lenni! Bozó, a Gamma SzISE csatára felépült lábtöölréséből és tavasszal ismét csapata rendelkezésére áll. Bichmttnl Emil, az MPSO elszűje mondja: — A körülményekhez képest elégedett va­gyok a csapatom szereplésével. Tavasz­­szal több mérkőzésünk lesz itthon, mint idegenben, néhány kitűnő Hiúsági játé­kom is bekerül a csapatba és így az első­ség eldöntésébe még mi is beleszólunk. 9-et a 16-261 megnyert a német válogatott az 1939-ben lejátszott mérkőzései kö­zül. Három mérkőzés döntetlenül végződött. Az elvesztett mérkőzé­sek köözött szerepel a tőlünk szep­tember 26-án Firenzében.szep­­emberben elszenvedett vereségen kívül az olaszoktól március 26-án Firenzében kapott verés és ugyan­aznap Luxemburgban kiállított má­sodik vonalbeli együttesük veresége. A harmadik a Szlovákiától Po­zsonyban augusztus utolsó vasár­napján elszenvedett vereség. A gól­arány erősen aktív: 42:23. Átigazolás, Mierzvinszki SzUAC a Jutát választotta új egyesületéül. Az UVASC-ban Körmendi újra az egye­sület rendelkezésére áll. Az FSE tartalékos lesz. Gfeller, Smolkó és Csurgó rém játszhat. A RAFC I.inter II. nélkül áll ki va­­s-sárnap. Wéber, a DGSE balszélsője a P. Jutába lépett. Iíj szélső a Pannóniában. Baczakó, a III. ker. csatára a Pannóniába lép. ■■I VEGYES HÍREK ASZTALI-TENISZ Ma, vasárnap egész napon át játszanak a II. o. páros, III. o. egyes és páros Budapest asztali­ teniszbajnoksásáért. A verseny időbeosztása: délelőtt fél 11-kor egyes előmérkőzések, fél 12-kor páros elő­­mérkőzések, délután fél 4-kor elődöntők, fél 5-kor döntők. A verseny színhelye a Piaristák gimnázium. Bőst és Schmidlt a három soron követ­kező egyéni asztali­teniszversenyen való indulástól eltiltota a szövetség fegyelmi bizottsága. Az eltiltás oka: sportszerűtlen viselkedés. JÉG Az Európa-bajnokság helyett a lettek nagyszabású serleget akarnak kiírni gyorskorcsolyázó versenyre. Erre meghív­nák Norvégia, Svédország és Észtország legjobbjait. DAVOSBAN a napokban Davos I. csapata kato­nákból alakult alkalmi csapattal játszott barátságos mérkőzést. A helybeliek győztek 6:4 (3:1, 0:0, 3:3) arányban. A csapatok így álltak fel: Davos I., Mü­ller — T. Gero­­mini, Zimmermann —"... Torriani, Lohrer, Cattini. Cseresor: Gerst, Dürst, Schlapfer. Katona csapat: Rudolph — Badrutt, F. Geromini — Adank, Demnan, Branger. Cseresor: Meiszer, Romagnoli, Badrutt. Góllö­vők: Torriani (3), Lohrer (2) és Cattini, illetve Branger (2) és Dem­nan (2). cd 'patt fii cún Qli (Regényei: MINDEN KÖNYVKERESKEDÉSBEN KAPHATOK KOVÁCS MARÓIT Jaji­­hii/Öttől ílázas­ság Detektivre enysz­erűen érdekes és izgalmas mély ana­­zise egy fel­­bomlott házasságnak 264 oldal, Pengő 3/0 JoycE cary roatfázi /ak­ke raegek­­kalanák­ Egy afri’ a’ ango’ gyarmat regénye 121 'd 1, Pengő 4­33 KÁROLY SÁNDOR Qu­zei trón Egy erdélyi család tragédiája a magyar kisebbségi sorsban 308 oldal Pengő 4.80 BEVERLEY NICHOLS :'Valami amiről dalolni kell E'ragadó humorú regény egy angol levü születéséről 2­0 oldal, Pengő 4.2) HALLÓ! ITT NAGYVILÁG! Érdekességek mindenünnen (HELLEN WILLS — DETEKTÍV­­REGÉNYEKET IR.) Helen Wills, a nyolcszoros wimbledoni győztes 15:30 című regényével már nagy sikert aratott. Most Roark nevű amerikai pólójátékos társaságában detektív­­regényt írt. (ÖKÖLVÍVÓK ESETE A FOG­ORVOSSAL.) Az Amerikában élő finn ökölvívó Baerlund nem tudta mire magyarázni formaváltozásait Honfitársával, Ahlberg­gel végre fogorvoshoz ment. Az orvos pilla­natok alatt Baerlund hat fogát húz­ta ki, majd megvizsgálta Ahlberget is és 16 (tizenhat) rossz fogától szabadította meg. (Titkos játékvezetőküldés Romá­niában.) A román labdarúgószövet­ség elhatározta, hogy a játékvezető­­küldés terén a jövőben bevezeti a titkos rendszert. Az egyesület és a játékvezető csak az utolsó pillanat­ban fogja megtudni a döntést. (A jugoszláv teniszezők még min­dig úton vannak.) Az európai zóna­győztes jugoszláv teniszcsapat még augusztus végén hajózott át az Új­világba. Azóta már bejárta Ameri­kát, Indiát és most útban vannak Egyiptom felé. A Puncsec, Mitics, Kukuljevics összeállítású csapat feb­ruár hónapban fog Egyiptomban vendégszerepelni. — Az egyiptomi szereplés után már hazajönnek teniszezőink! — ír­ják a jugoszláv­ lapok. IFJÚSÁG A KISOK tornászversenyének I­ .és II. korosztályában a következő eredmények voltak: I. korosztályban: 3. Berzsenyi gr. 240.8 ponttal. 2. Mátyás király sr.­314.7 p. 3. Mátyásföldi Corvin Mátyás g. 247.7 p. 4. Szent Imre g- 236 8 p. —­II. korosztály­ban: 1. Mátyásföldi Corvin g. 214.3 ,p. 2. Árpád g. 242.5 mp, 3. Szent Imre g. 237.2 pont. BIRKÓZÁS MAI BIRKÓZÓ ÉS SÚLYEMELŐ VERSENYEK: Budapest: a Húsos TI. osztályú birkózó versenye, egész napon át az UTE-torna­­teremben. újpest: az UTE Gere vándordíjas súly­emelő versenye, 6 órától a Tungsram-kul­­túrházban. Cegléd: a város birkózóbajnokságai. KOSÁRLABDA AZ I. OSZTÁLYÚ bajnoki kosárlabdamérkőzések szombat­­esti eredményei: MAFC—VÁC 40:21 (17:13). Vezette: Gáthy­ és Dóry. A műegyetemiek a játék elejétől kezdve a­­ kezükben tartották a mérkőzés irányítását. Eszéki pompás for­mában van. A vivők fiataljai nagyon jók. Kosárdobó: Eszéki (16), Kapás (14), Sidó (5), Szabó (4) és Herz, 111. Laube­r Sr, Frischmann (4), Noeh (3), Knöpfler, Grünfeld és Morvai. A MAC—252. sz. cserkészek mérkőzése elmaradt, mert a cserkészek nem jelentek meg. BEAC—HETE 30:27 (12:16). Ve­zette: Király és Hullényi. Az egye­temiek hajrája eredményesebb volt. Kosárdobó: Bajári (11), Stolpa L. (10), Radványi (5) és Szerdahelyi Róják Gyula (Törekvés), a korszerű labdarúgás egyik leg­kiválóbb magyar középfedezete. Sze­rény, csendes fiatalember, aki azon­ban alkalmas arra, hogy kikapcsolja a játékból a legjobb középcsatárokat is. A legjobban fejelő magyar játé­kos, Kalmár Jenő elöl majdnem minden labdát elfejelt a Hungáriára- Törekvés mérkőzésen. Ekkor végre a nagyközönség is megtudta, ki az a Róják. (4), ill. Tichy és Nonn (10-et 10-et), Stolpa Hl. (4), Tóth (2) és Gáthy. A IV OSZTÁLYÚ kosárlabdabajnokságok mai műsora: 8.30: VÁC III—TFSC IV. (Körmendy és Herz). 9 20: KADE-TFSC cserkészek (Gáthy és Nonn). 10.20: MATSE—MAFC IIT. (Béc­sy és Velkei). 11.2­3: BEAC IV— MOVE RAFC (Stoltay és Szamosi). 12-20: BSE—­Gamma (játékvezetőt nem jelöltek ki). Valamennyi mérkőzés a Műegyetem tornatermében kerül sorra­ JÉG -TRT egy doktor. Blazsejovs­sky Lászlót, sokszoros koron­gválogatott csatárunkat (jelenleg az FTC-ben játszik), tegnap avat­ták do­ctor jurissá a szegedi egyetemen. GYORSKORCSOLYÁZÓINK komoly és nagy küzdelmet fognak vívni ma reggel fél 8 órai kezdettől a műjég­pályán 500 és 1500 méteren. Indul a teljes I. osztály: a. .Ladányiak, Hidvéghy, Enyedi F. és a többiek. A teljes II. osz­tály és­­ ifjúságiak is mind jelentkeztek, összesen 28 futó adta le nevezését- Remél­jük, ma nem fognak olyan elkésések elő­fordulni, mint az előző héten. Tehát 14 spár fog indulni. A formák változatlanul jók az egész vonalon­ és 500-on Ladányi Gedeon előreláthatól­ag erősen , 46 mp-en belüli idővel fog győzni. 1500-on Ladányi G. és Hidvéghy egyformán esély­es,­vár­ható eredmény jó jég és kedvező idő ese­tén 2:25—2:26 mp körül. A II. osztályúak közül 500-on négy futó is esélyes: Vida, Kakas F*., Szoboszlói és Chiba. Ezek 40 mp-ot futhatnak. 1500-on Chiba és Szo­­boszlói között dől el a verseny. Várható idő* 2:40 m­p, esetleg ezen belül is. A II. osztályúak között indul egy Buda­­­pe­sten élő holland, fiú­ is.­­Vas­-Botkelnek hívják, de azt hisszük helyezési esélye nincs. Az ifjúságiak közül 500-on Szabóién 50 mp körül futhat, 1500-on Szederkényi Józs­ef futhat 2­50-en belüli ~1'őt. A ver­seny s­­rrendje a következő: . 500 mét­er ifi.­500 méter II*. osztály és w után fut­nak a szeniorok. 1500. méteren ugyanígy folytatódik a sorrend. Előreláthatólag na­gyon jó és erő® versenyek lesznek. . Csak kár,­hogy olyan korán rendezik. A­ kö­­zönsség ísry nem nagyon fogja látni ezeket a szép küzdelmeket 5 A­­beugró 11 Gőrkór majdnem rangelső lett a 400-as gáton Kovács távollétében Polgár vezeti a listát Az 1939. év legjobb eredményei A 400 méteres gátfutás eredmén­­­nyeinek vizsgálatakor sem látunk sok vigasztalót. Kovács itt tán még­­ jobban hiányzik, mint 110-es gáton és bizony az ő kidőlése az átlagokra is rányomta a bélyegét. Hiába sza­porodott az egyetlen versenyre be­ugró Gorkóival olyan erővel a hosszú­­gátasok gárdája, amely szinte Ko­váccsal vetekszik tehetség dolgában — eredményben még messze van tőle. A hátsóbb régiókban sem tel­het sokkal több örömünk. 400 méteres gátfutás 55.4 Polgár Jenő BBTE (56.4) 55.7 Görkei János BBTE (1) 56.4 Margó György dr BBTE (57.1) 56.7 Verbőczi József DiMÁVAG (57) 56.9 Hetényi Ferenc BEAC (57.4) 57 Kiss József TSE (58.2) 57.2 Kohári Vilmos BEAC (56.6) 57.4 Szörényi Viktor UTE (59.6) 57.7 Héjjas István dr BSzKRT (56.9) 57.9 Karácsony Nándor PAC (60.6) 58.8 Görög Géza BEAC 59.2 Keresztúri Ferenc TFSC 59.2 Molnár Pál TSE 59.4 Vigh Ferenc DM 59.7 Kovács Ferenc TSE 59.0 Minai Márta MAC 60 Kovács Vilmos NyVSC 60.2 Kertész István BSzKRT 60.4 Abafi Tibor BBTE 61 Jagicza János UTE Tavaly Kovács 53.3 mp-el járt az élen. Hát bizony ettől Polgár messze jár, pedig síkformájának javulása a gáton is egy teljes másodpercnyi ja­vulást jelentett. Kár, hogy nem elég magas, de a főhiba nem is itt, ha­nem a teljesen hibás, ó­ angol stílusú gátvételben keresendő. Ezen bizony bajos már változtatni. Ez nem je­lenti azt, hogy legjobb formájában ősszel nem tudott volna 55 mp-en belüli eredményt elérni. Ez azonban kevés az üdvösségre. Sokkal nagyobb lehetőségek vannak Gorkóiban. Vele szinte vakmerő próbát csinált Sim­­pcon az olasz-magyaron és csaknem nyert vele. Ha nyugodtan dolgoz­hatna télen és tavasszal az amerikai mesterrel, jövő nyárra 53 mp-en belüli időt is elérhetne. Az utána következők már az idő­sebb korosztályhoz tartoznak. Vi­szont van fantázia a két Törekvés­­futóban, Kissben és az ifjúsági Ko­vácsban, ha erre fekszik rá, jó gát­futó lehet Karácsony, Vigh és Ja­gicza is. Az ötös átlag tavaly 56.02 volt, az idén 56.22, a tizes tavaly 56.74, most 56.81. Európa legjobbjai 51.6 Helling német 52 Glaw német 53.2 Virta finn 53.4 Storsklubb finn 53.6 André francia 53.7 Klix német 51.8 Areskoug svéd 53.9 Mayr német 53.9 Fromme német 64.3 Joye francia 54.4 Jensen dán 54.4 Carrere francia 54.5 Stöckle német 54.6 Lindemann német 54.6 Brand német 54.6 Lualdi olasz 54.7 Russo olasz 54.9 Radaelli olasz

Next