Nemzeti Sport, 1941. január (33. évfolyam, 1-20. szám)
1941-01-03 / 1. szám
Péntek, 1941 Január 1. us a__________________________________________________________ „Majd az elnök úr elintézi** Mailinger Béla, a Ferencváros lelki erőnlétének az edzője Nemrégiben hosszasan beszélgettünk Pataki Mihállyal, a Ferencváros szakvezetőjével. Pataki ilyenformán fogalmazta meg a ferencvárosi munkamegosztást: — Az én szerepem a sportbeli irányítás Dimény edző gondoskodik a csapat erőnlétéről, a játékosok technikai kiképzéséről, ne feledkezzünk meg azonban még valakiről, akinek igen-igen fontos szerepe van a csapat körül, éspedig Mailinger Béla elnök úrról. Mailinger munkája nem merül ki abban, amit közönségesen elnöki feladatkörnek neveznek. Mondhatnám ő gondoskodik a csapat lelki erőnlétéről, ő a csapat lelki erőnléti edzője. Egy másik ferencvárosi vezetővel is beszélgettünk erről a lelki irányító munkáról, amelyet Mailinger JBéla végez. Gondoltuk, nem egészen érdektelen, hogy miben is áll ez a munka.— Sokan talán nem is tudják — mondotta — hogy Mailinger működik a Ferencvárosban. A nézősereg, amely látja hogy Dimény ott sétál a partvonalon, esetleg látja Kemenesyt és társait a nézőtéren, az elnök urat nem láthatja. Nem jár ki a meccsekre, nem szerepel a nyilvánosság előtt. Három dolognak él: a hivatalának, az egészségének és a Ferencvárosnak. Ez utóbbi munkát azonban úgy végzi, hogy igazában csak a vezetők és a játékosok tudják, hogy mit is végez. — Talán nem is gondolnák, hogy milyen érzékeny műszer a Ferencváros, mennyire mozgásba jön egy-egy kis hatásra is. Az elnök úrnak a szavajárása, hogy „minden játékos egy kis szeizmográf, egy kis földrengést jelző műszer s a csapat is az, hiszen a csapat játékosokból áll.“ Az ő feladata, hogy észrevegye, ha valami kilengést jelez a műszer nyelve s gondoskodjék, hogy ismét helyreálljon a nyugalmi állapot, hiszen a csapat csak akkor tud igazán nagyot, Ferencvároshoz méltót nyújtani, ha semmi sem zavarja az összhangot ha minden zavaró külső hatást kiküszöböltünk. — Szinte közmondás már a Ferencvárosban, de mondhatnám az FTC-ben is, ha valami történik, ami némi aggodalomra, vagy közbelépésre ad okot: ,,Nem lesz semmi baj! Majd az elnök úr elintézi!“ Amikor például Patakit a Ferencváros sportügyeinek az élére állította szinte diktátori hatalommal, az egyik játékos odament az elnök úrhoz és mondotta neki: ,J elnök úr! Nekem az a véleményem, hogy nem lesz jó az, amit Pataki akar." Az elnök erre így beszélt: ,Idézd, fiam, én sem ezen a véleményen nem vagyok, sem azon a véleményen, hiszen én nem járok meccsekre, tehát nem is mondhatok véleményt ebben a kérdésben. Én azonban azon az állásponton vagyok: Pataki nagy játékos volt a maga idejében. Volt olyan nagy játékos, mint te. Arra is esküdni mernék, hogy szívvel, lélekkel ferencvárosi ember, akinek éppen olyan szívügye a Ferencváros nagysága és dicsősége, mint a tiéd, vagy az enyém. Ami viszont veled szemben Pataki mellett szól, az az ő kora és tapasztaltsága. Próbáld elhinni, hogy ő jót akar és próbálj úgy csinálni, ahogyan ő akarja." A dolog természetéből folyik, hogy nem könnyű a lelki erőnlétnek a fenntartása olyan csapatban, mint a Ferencváros. A csapat különböző testi-lelki felépítésű emberekből áll, érzékenyekből, vagy kevésbé érzékenyekből. Mindig voltak és lesznek véleményeltérések, ahol több ember van együtt. Ezek között a különböző felfogású emberek között megteremteni a csapat működéséhez nélkülözhetetlenül szükséges harmóniát, nem könnyű feladat. Ehhez részben pedagógusnak, részben pszichológusnak, részben pedig diplomatának is kell lenni egy kicsit. Megcsinálni azt, hogy ne álljanak egymással szemben azok, akiknek a pályán egymás mellett és egymásért kell küzdeniök. Az elnök úr ezt is elintézi... — Az elnök úr felfogása, hogy minden játékossal egyénileg kell foglalkozni. Még a régmúltban volt például egy nagy középcsatárunk, aki valami miatt elkedvetlenedett és ki is hagyták a csapatból. A csapat azonban fontos mérkőzés előtt állt és szüksége volt a játékosra. Az elnök úr a régi, de jól bevált cselhez folyamodott. Az egyik vezetőt odaküldte a játékoshoz , ezt mondatta vele: „Mézd, fiam, reméljük, hogy mindent el fogsz követni a mérkőzésen, de sokat természetesen nem várunk tőled, hiszen az ellenfél középfedezete kijelentette, hogy zsebre fog vágni." ,,Mit!" — horkant fel a játékos. — íjAzt mondta TI Néhát majd én megmutatom neki." És úgy játszott a mérkőzésen, mint talán még soha. ■— Ha beszél a játékosokhoz, néha azt mondja: ,,Ne gondoljátok soha, hogy a klub érdekét szolgáljátok, ha jól j *sztok, hiszen a ti érdeketek teljesen azonos a klub érdekével. Az FTC-t és a Ferencvárost amatőr urak vezetik, akik nem keresnek a klubon, hanem inkább ráfizetnek működjeikre. Csak fieltek, ha jól megy a Ferencvárosnak. — Sohasem mulasztja el, hogy a játékosok erkölcsi érzékét növelje. Ha kell, akkor a ferencvárosi szellemről beszél, amely örökségként maradt az elődöktől, amelynek az alapja a legszigorúbb kötelességteljesítés. Ha az alkalom úgy kívánja, akkor a játékosok hazafias érzésére hivatkozik. Sohasem felejtem el, hogy lekapta a gárdát a tíz körméről, amikor Sarajevóban a Slaviatól kikapott a csapat. Kifejtette nekik, hogy a győzelem nemcsak ferencvárosi kötelesség lett volna, hanem magyar kötelesség is. A visszavágó mérkőzésre nem ment ki, hiszen már akkoriban sem járt mérkőzésekre a szíve miatt. Sőt azt is megtiltotta, hogy telefonon közöljék vele a félidő eredményét. Mester Gyuri azonban mégis felhívta 4:0-nál. „Elnök úr — mondta — már 4:0-ra vezetünk s a fiúk úgy játszanak, mint a félistenek." A második félidő közepetáján újra csengett az elnök telefonja: „Elnök úr kérem, már 8:0. Okvetlen jöjjön ki! Ezt látni kell!" Egy gólt aztán még láthatott a 11-ből... — Amikor most újabban visszatért a klubba, azt mondotta: „Fiúk, én a szigorú apa szerepét fogom és akarom játszani. Elismerek minden elismerendőt és mindent megtorlok, ami megtorlandó. Minden cselekedetem mögött ezt a szigorú, de szerető apát lássátok és akkor meg fogjuk érteni egymást. Én azt akarom,, hogy nemagatok fölött állónak érezzétek, hanem olyannak, aki köztetek van. Tudom jól, hogy p, hajót nem lehet a partról kormányozni. Szeretném, ha olyan kapitányt látnátok bennem, aki akkor is ott van a hajón, amikor az veszélyben van." Nem csoda, ha a fiúk hallgatnak rája, hiszen példaképük lehet. Olyan ember, akit hivatalában, magánéletében mindegyik játékos példának vehet. Ez is igen fontos egy vezetőnél. " Nem könnyű dolog a különböző egyéniségű játékosokat közös nevezőre hozni. Az egyikre ezzel lehet hatni, a másikra azzal. Az egyikre szép szóval, a másikra erősebb eszközökkel. Vannak azonban más feladatai is: a legtöbb játékos valami életpályát is akar magának szerezni s támogatást kér ebben az irányban. Az elnök úr azonban nem elégszik meg az életpálya megszerzésével. Hallottam, amikor az egyik játékoshoz így beszélt: ,Í ftam, a sportot, ne úgy tekintsd, mint béna ember a mankót. Sporttudásod ne neveljen benned beteges felfogást, hogy elhanyagold az életpályádat. Ellenkezőleg, életpályádon mutasd meg, hogy ott is megállod a helyed éppen úgy, mint a zöld gyepen" Tudok például olyan kiváló játékosunkról, akit az elnök úr vett rá, hogy félbeszakadt tanulmányait befejezze. Az említett játékos azóta sem gyöz eleget hálálkodni az elnök úrnak. — Ez mind hozzátartozik ahhoz, amit az előbb lelki edzés alatt értettünk, hiszen a játékos magánélete kihat a játékára is. Másként játszik az a játékos, aki a magánéletben talajt érez a lába alatt, mint aki nem érez. Nemcsak a nagy játékosokkal törődik, nemcsak a csillagokkal, hanem a többivel is. Kedvenc mondása: „A futballcsapat olyan, mint a különböző sípokból összeállított orgona, amelyben adott esetben a kisebb sípnak talán nagyobb szerepe van, mint a nagyobbnak. A mesternek tudnia kell, mikor melyik sípot nyomja meg és hogyan nyomja meg, így van ez a jó vezetővel is..." — Meccsekre nem jár, mert kerülnie kell minden izgalmat, de minden meccs előtt ott van a játékosok körében, kitapasztalja a fiuk hangulatát és ahhoz képest beszél velük. Amolyan „lelki klinika" ez. Behegeszti a sérüléseket és kijelöli az új feladatokat. Csak egyről nem beszél soha: anyagiakról. Azt az érzést akarja fiaiban táplálni ezzel, hogy a futballista sportember és nem a klub alkalmazottja. Sohasem alkalmazza a nyilvános megszégyenítést. Az az elve, hogy akit így megszégyenítenek, az a harmadik esetben már érzéketlenné válik, mint a gyerek, aki megszokta a verést. Mindig tudja, hogyan kell a fiúkkal beszélnie. A szerajevói meccs után például úgy meghatotta a gárdát, de a többi jelenlévőt is, hogy utána az egyik úr, aki azóta már el is távozott az élők sorából s aki nem is volt a legjobb viszonyban vele, kezet akart neki csókolni. " Van egy másik érve is: kA vezető ismerje be, ha tévedett, mert csak így érheti el, hogy játékosai hallgassanak is rája." Éppen most a 6:1 után történt, hogy az elnök úr a klubházban korholta a gárdát. Valami olyasfélét mondott, hogy a Fradinak nem szabad kikapnia 6:1-re s nem is kapott volna, ha becsületesen küzdöttek volna. Közben észrevtte, hogy az egyik játékos valamit jegyez a füzetébe. Az elnök úr rászólt, hogy mit csinál. A játékos azt mondotta: „Azért jegyeztem, mert szeretnék válaszolni pár szót az elnök úr szavaira. Arra, hogy nem küdöttünk becsületesen." ,Etelyes, ne is folytasd" — mondta az elnök. — „Beismerem, hogy rosszul fejeztem ki magamat. Azt akartam mondani, hogy nem küzdöttetek elég akaraterővel." ■— Sohasem mulasztja el, hogy a játékosokban a ferencvárosi öntudatot növelje, azt, amit általában úgy hívnak, hogy Fradi-szív. Nem egyszer mondotta: „Gyerekek! Tudjátok, milyen nagy dolog ferencvárosinak lenni! Tudjátok, hogy ha valahol ferencvárosi játékos kopogtat, minden ajtó megnyílik előtte. Ez a szó, hogy ,Ferencváros", fogalom az egész világon. Elmesélte a fiúknak, hogy egyszer egy magas állású brazil úr járt Budapesten és a ferencvárosi vezetőség megragadta az alkalmat: megköszönte neki azt a szívélyes fogadtatást, amelyben a Ferencvárost annak idején Braziliában részesítették. A brazil úr ezt mondotta: ,ekünk van köszönni valónk. A Ferencvárost mind a pályán, mind pedig a társadalmi életben példának tekintik játékosaink. Ha ma egy brazil ember ezt a szót hallja, „magyar, mindjárt azt mondja: Hja, tudom, a Ferencváros..." — Bizony, a híres ferencvárosi szív megőrzésében, de talán a megteremtésében is nem kis szerepe van a mi csendben, háttérben dolgozó elnökünknek íme: így munkálkodik a Ferencváros lelki edzője. Mindennél aktuálisabb filmdráma ! Amiről senki sem beszél - arról szól ez a film ! VIGYÁZAT! KÉM! René De Stgen, Kirsten Heilberg, Lotte Koch, Michael Bohnen ▼ Premier ma! URANIA A téli pihenő a hiányok pótlásának és a hibák kijavításának az ideje, nem pedig a tétlenségé A többi szabadtéri sport után immár a labdarúgás is teljes egészében téli pihenőre tért. A Bajnokok Tornája és az Erdély Kupa mérkőzései befejeződtek, csapataink a Ferencvárostól a legkisebb alosztály ifjúsági csapatáig jól, vagy kevésbé jól megérdemelt pihenőre tértek. A gondolkodóbb labdarúgók bizonyára törték már a fejüket azon, hogy ezt a pihenőidőt, amikor sem mérkőzések, sem közös edzések nincsenek, hogyan is használják fel fűzzenek-e más sportot, vagy szó szerint értelmezzék azt a szót, hogy „pihenés"? Pihenjenek-e olyan értelemben is, hogy mentesítsék magukat a sportszerű életmód szigorú elvei alól. Vannak sportágak, amelyekben a téli pihenő felhasználásának kérdése már nem kérdés. Atlétáink legjava alighogy kénytelen-kelletlen félbeszakítja a szabadtéri edzést, bevonul a tornaterembe és aprólékos munkával, fokozott edzői felügyelet mellett igyekszik kiküszöbölni mozgásából azokat a stílusbeli hibákat, amelyek gátat vetnek fejlődése elé. A hosszútávfutók sítalpat kötnek, vagy anélkül rájják hetenként jónéhányszor a hegyeket, hogy erőnlétüket csorbítatlanul mentsék át a következő idényre. Az elv ma már az például az atlétikában, hogy lehetőleg ott kell elkezdeni a munkát tavasszal, ahol az ősszel abbahagytuk. Tehát nem elölről kezdeni minden esztendőben, mert akkor nincsen fejlődés, hanem elindulni arról a magaslatról, ahol őszszel megálltunk. Valahogy úgy kell elképzelni az egyes sportágakban a csúcs felé törekvést, mint egy Himalája-expedíciót. A tél beálltával eljutottunk egy bizonyos magaslatig., Most nem megyünk vissza oda, ahonnan elindultunk, hanem ebben a már elért magasságban telelünk át és innen indulunk tavasszal Új magasságok felé. A labdarúgásban nincsenek másodperccel és méterrel mérhető csúcseredmények, nehéz tehát eldönteni, hogy valaki elérte-e, vagy nem valamelyik esztendőben előző évi teljesítményét. Az elv azonban itt is ugyanaz kell, hogy legyen és az áttelelés itt sem közömbös a további fejlődésre. Szakértő tanácsot akartunk nyújtani labdarúgóinknak a téli pihenőidő helyes felhasználására vonatkozólag és ezért felkerestük Dusóczky Andor dr-t, a kiváló sportorvost, hogy mit ajánl a labdarúgóknak a téli holtidény idejére. — Semmi esetre sem teljes tétlenséget — hangzott a válasz. — A pihenő időszak a regenerálódás ideje. Vissza kell nyernie a labdarúgónak azt a frisseségét, amit a sok izgalmas mérkőzés elvont tőle. Versenyzési szempontból tehát pihennie kell, erre a pihenésre szüksége is van. Ennek időtartama azonban különböző lehet. Ezt a sportorvos hivatott egyénileg megállapítani. Vannak különböző szimptómák, amelyekből ezt levezethetjük. A tét pihenőidő szolgál egyúttal arra is, hogy a testnek azokat a hiányosságait, amelyek az eredményes sportmozgásban gátat jelentenek, kiküszöböljük. Meg kell állapítania a sportorvosnak, hogy melyek a testnek azok a szervei, amelyek aránylag gyengébbek, amelyeket tehát különleges gyakorlatokkal ebben a pihenőidőszakban erősíteniük kell a játékosoknak. Vannak, akiknak szívvagy tüdőerősítésre, másoknak a láb bizonyos izomcsoportjainak megerősítésére adunk tanácsot és ajánlunk megfelelő gyakorlatokat. Már ebből is nyilvánvaló, hogy a téli pihenő semmi esetre sem lehet tétlenségre szolgáló idő, hanem az eddigitől eltérő, más irányú, beosztású és célú hiánypótló és hibajavító munka. Szükség van erre a munkára azért is, mert a tétlenség súlygyarapodással jár, a felesleges súlyt pedig csak sok munkával lehet később eltávolítani. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a téli pihenő alatt végzendő munka mennyiségét és beosztását a sportorvosnak kell megállapítania annak figyelembevételével, hogy az illető versenyzőnek az év hány hónapjában kell majd a lehető legjobb erőben lennie és hogy az előző évben mennyi ideig volt kénytelen erre. Ahogy nem szabad teljesen kizökkennie a versenyzőnek a sportmozgásból, ugyanúgy nem szabad a pihenő alatt sem megfeledkeznie a sportszerű életmódról. A nikotin és alkohol élvezete nemcsak a mérkőzések alatt káros, hanem Ártalmas a szervezetre akkor is, amikor pillanatnyilag nem kell azt a sportban nehéz próbára bocsátanunk. Ha nem is tekintjük azt a veszélyt, amely ezeknek az ártalmas mérgeknek megszokásával előállhat, ha a rendszeres edzés megkezdésekor lesz is elég lelki erőnk hozzá, hogy a káros élvezetekkel szakítsunk, a pihenő alatt történt kilengések sem múlnak el nyomtalanul és hatástalanul. A sportszerű életmódra tehát a pihenő alatt is szigoruan ügyelnünk kell Elvitték a románok Kolozsvárról Bolyai Farkas kerékpárját is A magyar tudós előbb kerékpározott, mint a német Drais Károly, a kerékpár elismert feltalálója Kolozsvár, december végén. Most, hogy Itt ődöngök a kincses város falai között, egyszerre csak eszembe jutnak a szabadkai Vermes Lajosnak, ennek a mindenhez értő lelkes öreg sportembernek a szavai: — Uram, ha egyszer eljut Kolozsvárra, menjen el a múzeumba. Ott aztán nyissa ki jól a szemét. Arra fog ráeszmélni, hogy a világ legnépszerűbb, legolcsóbb és leggazdaságosabb közlekedési eszközét, a kerékpárt hazánk fia, a nagy matematikus és író, az idősebb Bólyai, a híres-neves marosvásárhelyi professzor találta fel. Ez a néhány szó most úgy zengett vissza bennem, mint valami közeli emlék. Igen, igen... Bólyai Farkas 1809-ben szerkesztett valami masinát, valami kétkerekű, fából tákolt, nyerges és kormányozható faalkotmányt s azon maga is közlekedett. Egyszer leereszkedett vele a fellegvárból — így beszélt a krónika — s a gép úgy nekiiramodott a lejtőn, hogy a jeles professzor az egyik fordulóban nagyot bukfencezve kiröpült a nyeregből. Úgy összezúzta magát, hogy hetekig nyomta az ágyat. Azt is feljegyzik, hogy Bólyai nagyobb kirándulásokat is tett ezzel a járógépével s óránként kb. 10 km-es sebességet is elért... Azt mondta Vermes Lajos valamikor, hogy ez a gép még ma is látható Kolozsvárt, Mátyás király házát, amelyben a múzeumot annak idején elhelyezték, hamarosan megtaláltam, de a múzeumot hiába kerestem. Csak néhány hivatal szomorkodik itt. Az egyik hivatal gépírónője kedves mosoly kíséretében adja meg a szomorú felvilágosítást: — Mikor a románok kiürítették Kolozsvárt, magukkal vitték a múzeum minden kincsét... Köztük a Bólyai kerékpárját is. A világ első kerékpárját... • Szakállas öregúr jön most velem szemben. Aranykeretes pápaszemén át mosolygó, gyermekes szeme meglátja bennem a „világfájdalmat". — Mi baj van, amiket — szólít meg. Gyors, szaggatott szavakkal hadarom el bánatomat. Az öreg rámnéz s most az ő arca is elfelhősödik. — Hát a Bólyai gépét itt bizony hiába keresi. Pedig itt volt. Itt volt az első emeleten, porosan, árnyékban, senki sem törődött vele. Pedig ez a poros öreg faalkotmány azt hirdette volna, ha lett volna, aki a nagyharangra köti a hírt, hogy a kerékpárt nem a német Drais Károly báró találta ki először, hanem a mi Bólyaink... De hát: a magyar mindig olyan erényekre volt büszke, amik fogarast sem értek s olyan kincseket hajigált és kacagva magától, melyektől egész Európa meggazdagodott. Így volt ezzel a Bólyai-géppel is. Ha annak idején akadt volna író, újság, hírverés, ma nem az állna a lexikonban és a szakkönyvekben, hogy a kerékpárt a mannheimi erdőmester fia találta fel 1814-ben, hanem a magyar Bólyai Farkas — évekkel előbb! De nem akadt hírverő... Most még a dokumentum is eltűnt. — Kedves öcsém, hiába való búslakodni ezen. A gyufát, a dinamót, a transzformátort sem a magyar találta fel — a külföldi lapok és könyvek szerint! Pedig ezekre a találmányainkra megvannak a dokumentumaink is... Az öreg úr fordult egyet, — eltűnt, mint egy látomás. Mátyás király házából sietve kijöttem.