Nemzeti Sport, 1943. július (35. évfolyam, 126-147. szám)
1943-07-09 / 132. szám
SQfPéntek, 1943 július 9. Morvay: Megkísérlem szombaton este 13 mp alá nyomni az utolsó 200 méter idejét A Mátyás-verseny első fordulójában minden vágtázóágyunk sorompóba lép Az Istenes-emlékversenyen csúcsot kell futnia a győztesnek — mondja Liszkay Mitt a válogatott keret úgyszólván napról-napra keményen dolgozik a Millenárison, készülnek a „ kirekedtek” is. 9 pillantatnyiran az a helyzet, hogy ezek a második állásba vetett vágtázok az idény második, szombaton este sorra kerülő esti versenyén meglepetést, betörést és rajtaütésszerű győzelmet akarnak aratni a hivatalból esélyesek felett. Pelvássy, aki ezúttal ismét kimaradt a válogatott keretből, módfelett nekikeseredett: — Nem tildom, mivel szolgálok én rá erre a mellőztetésre. Az Aranykerékvers®nyek során megmutattam, hogy az izmaim nincsenek a viaszból, hogy van gyorsaságom, állóképességem pedig nemhogy csökkent volna, de megnövekedett. Eddig nem volt alkalmam, hogy mindezt bebizonyítsam, mert az Aranykerék versenyek erre módot nem adtak, de most, hogy végre minden főversenyző közös mezőnyben vonulhat a rajthoz, mindent el fogok követni annak igazolására, hogy korai volt engem még erőszakosan nyugdíjba küldeni. Morvay is nagyon erőlködik: — Noha az Aranykerék versenyek alaposan kimerítettek úgy vélem, hogy a gyorsaságomból még nem veszítettem és szombaton módomban lesz ezt be is bizonyítani. Nagyon kemény harcra számítok, főként a fiataloktól tartok és nem csodálnám, ha valamelyikük betörne. Azt, hiszem, hogy az idény első közösüiezőnyű vágtaversenye igen nagy harcokat és remek eredményeket fog hozni. A magam rész Törő! főként Nagy Bélától tartok, s ha őt nem is fogom tudni legyőzni, a második helyre biztosan igényt tartok. Noha azt s©m tudom, hogy Nagy veretlen marad-e. Elég gyors vagyok ahhoz, hogy meglepjem. Ha kell, tudok 13 mp-n belül is vágtázni. Éles így vélekedik: — Napról-napra gyorsulok, s ha bakszerencse nem ér, ott leszek a döntőben. Hogy aztán ebben a döntőben milyen eredmények alakulnak ki, az már a pillanatnyi erőnléttől függ. Bízon azonban abban, hogy az első három között végzek. Nőtárs lába rendbejött, ő hallgat de a hozzá közelállók azt mondják, hogy meglepetést készít elő, így az öregek. "A fiatalok közül Tóbiás nagyon készülődik, mert, mint mondja, szeretne ismét résztvennni a svájciak elleni csapatban. De Ladányi is keményen edz, és ugyancsak arámít arra, hogy beverekszi magát a szombat esti döntőbe. Knobban is sokan bíznak, de a legnagyobb várakozás Faludyt előzi meg, aki néhány pontversenyben már sok borsot tört a nagyok orra alá. Ez lesz az első alkalom a számárahogy tudásáról végbizonyítványt kapjon. Nagy érdeklődés előzi meg a 25 km-es párosversenyt is, melynek mezőnyében ugyancsak minden elösosztályosünk felvonul. Az Istenes János-emlékverseny, mely 40 f1m-es távon jut dűlőre, a teljes gárdát nyeregbe szólítja. Liszkay, aki keményen készül erre a futamra, azt mondja, hogy ez a küzdelem olyan erős lesz, hogy azt csúcs nélkül megnyerni nem lehet. -----------------♦---------------- wwwwwwWWWWWW Nagy Béla megválik a Törekvéstől és valamelyik pestkörnyéki egyesületbe lép! — Nagy Béla az idén kétségkívül a legjobb magyar kerékpárosnak tekintendő. A svájci magyar mérkőzésen a hazai színek nyomasztó fölénye elsősorban az ő átütőkészségén és gyorsaságán múlott, — kimagasló eredményt trt el a népligeti körversenyen és porfelhőlovagli kiválóságán kívül mint bukósisakos is egyedülálló tehetség. A Törekvés számára — amelynek mindenkor hűséges fia volt, rengeteg portot karikázott tisse. Annál meglepőbb most az a hír, hogy Nagy Béla megválik egyesületétől s már szombaton mint magánkerékpáros vonul a betonra. Felkerestük Nagy Bálát akiből azonban e hírre vonatkozólag alig tudtunk valamit kihúzni. — Klfáradtam, elég volt pihenni szeretnék — mondja.— A legszívesebben már részt sem vennék a szombat esti tornán, s csak a nemzeti színek iránt érzett szeretesből készülök a svájci-magyar visszavágóra is. Annyira elkedvtelenedtem, hogy a legszívesebben végleg a susígre akasztanám a kerékpáromat. Igen, elhatározásom végleges: kilépek a Törekvésből. Régi munkahelyemet már el is hagytam. Hogy mit fog hozni a jövő, nem tudom. Ennyit mondott Nagy. A kulisszák mögé nehezen látni be, annyi azonban bizonyos: komoly dolognak kellett történnie ahhoz, hogy a kötelességtudó és sportszerűen gondolkozó Nagy ilyen elhatározásra jutott. Mint hírlik, a kitűnő ezermester valamelyik pestkörnyéki egyesület színeiben akar a jövőben versenyezni. KOSÁRLABDA Bolgár Válogatott-Magyar főiskolai válogatott 37:34 (12:20) Szeged, 1500 néző. Vezette: Dimitroif Alexander és Velkey Ferenc Szerdán délután, az újonnan felépített egyetemi sporttelepen került lejátszásra a bolgár válogatott a magyar főiskolai válogatott kosárlabda mérkőzés. A délutáni zivatar sokat ártott a mérkőzés látogatottságának. A mérkőzés kezdetére csak mintegy 1500 néző gyűlt egybe. Hét órakor a következő összeállításban állnak fel a csapatok: Bolgár válogatott: Mihailov, Stoianov — Katerinazky — Takev, Penajotov. Csere: Haitov, Statev, Merdzsanov, Sarkov. Magyar főiskolai válogatott: Stolpa II, Kamarás — Bajári — Vadász, Kocsis. Csere: Balogh. A himnuszok elhangzása után Pálffy György kultúrtanácsnok Szeged városa neveiben üdvözölte a két csapatot. Pálffy György beszédére , Janisev Asen, a bolgár kosárlabda szövetség elnöke német nyelven válaszolt. Majd Kunose Géza beszélt a magyar kosárlabda szövetség nevében. AZ 1. FÉLIDŐ Magyar támadással kezdődik a játék. A 2. percben Kocsis vezetést szerez, egy perccel később azonban Takev egyenlít. Állandóan a magyar csapat támad és érezhető fölénybe is kerül. Bajárit, a magyar csapat legjobbját erősen fogják a bolgárok. A 10. percben már 9:0-ra vezet amagyar csapat. A bolgárok most pihenőt kérnek és Mihajlov kivételével az egész csapatot kicserélik. A magyar csapatba Kamarás helyett Balogh jön be. A 16. percben már 16:9-re vezet a főiskolás csapat. Félidőben 20:2 arányban vezet a magyar csapat. Az első félidőben látottak alapján igazságosnak kell mondanunk a magyar csapat vezetését. Mezőnyben és különösen a kosárradobásban biztosabbak voltak, mint a bolgárok. A II. FÉLIDŐ Szünet után a mérkőzés magyar sükerrel kezdődik. A 9. percben 24:19 az eredmény a javunkra. Most fejfej mellett hidad a két csapat. A 15. percben 29:28 arányban már a bolgárok vezetnek. Ettől kezdve végig a bolgár csapat van fölényben s végül 37:34 arányban legyőzi a főiskolásokat. A mérkőzés két ellentétes félidőből állott. Az első félidőben a magyar csapat jobb volt ellenfelénél, szünet után azonban a bolgárok nagy lelkesedéssel feküdtek a küzdelembe és a kosárradobás is jobban ment ekkor nekik. Végeredményben a győzelmük megérdemelt. Kosárdobó: Takev (14), Merdzsanov (11), Statev (4), Penajotov (4), Haitov (2) és Katerinszky (2), ill. Kocsis (12), Vadász (9), Bajári (5), Stolpa (4), Kamarás (2) és Balogh (2). Jó: Takev és Merdzsanov, 111. Stolpa II, Vadász és Kocsis. NYILATKOZATOK Velkey Ferenc: A bolgárok ugyanúgy játszottak, mint a BSzKRT ellen Szófiában. A II. félidőben mindent beleadtak. A mi védőink nem fogták a bolgár játékosokat. Kövessy Jenő: A magyar csapat nem használta ki a cserelehetőséget. Stanisev Alen: Jó játék. Megérdemeltük a győzelmet. ■nrninw A kolozsvári nyári egyetm keretében szombaton DEAC—PFAC—REAC egyetemek köúti kosárlabda mérkőzés lesz. Margitszigeten a SalKSC-pályán ma, csütörtökön este 7 órakor barátságos mérkőzést játszik a SOZKSC a MOKTAR csapatával. A mérkőzést Uracs Imre vezeti. Nagykátán is megindult a kosárlabda- élet. Különösen a hölgyek körében hódít ez a fiatal labdajáték. A BBTE hölgycsapata nyerte a Mátyás-kupát! 2. TFSE, 3. NAMI, 4. Gamma Szerdán este napsütéses, de erősen szeles időben rendezték kosarasaink a BLKE lágymányosi díszpályáján a női Mátyás király emlékverseny döntő mérkőzéseit szépszámú érdeklődő jelenlétében.. A közönségnek a szokottnál is nagyobb érdeklődését a vasárnapi pompás magyar-bolgár válogatott mérkőzés váltotta ki. Mindkét mérkőzés hatalmas harcot hozott — szép játék nélkül, mint ahogyan általában a kuppadöntőkön lenni szokott. A DÖNTŐ: BBTE—TFSE 24:16 (12:8) Vezette: Király és Szamosi. BBTE: Regdánszky S., Ipolyi-Keller — Gombor — Regdánszky M., Czakó. Csere: Körmerdyné, Fehér, Oltványi, Jankó. TFSE: Rohmann, Medvea — Németh I— B. Káéi, Tóth. Csere: Kiry, Zeley. Hatalmas küzdelmet hozott a kupadöntő, amelyen a két egyenlő formában lévő hölgycsapat küzdelméből — jobb kosárradobásával — megérdemelten kerültek ki a budai lányok. A mérkőzés elején három esetben is vezetett a TF, majd a BBTE vette át a vezetést-s előnyét a mérkőzés végére 8 pontra fokozta. A mezőnyben a testnevelők jól adogattak, a kosárradobásban azonban nem volt szerencséjük. A TF-lányok még erősen érezték a bolgárok elleni mérkőzés fáradalmait. Kitűnt a BBTE-ből Oltványi, aki mozgékony játékával a budaiak legjobb embere volt és a jó dobóformában lévő 60111- hoz, a TFSE-el pedig Rohrmann, a testnevelőksokoldalú és igen tehetséges fiatáj ,atléta-kosarazója. Ha egy két hibájáról leszokik, nagy játékos lehet belőle. Németh Irma rengeteget dolgozott, különösen adogatásai voltak jók. Kosárdobó: Gombor (14), Ipolyi-Keller és Czakó (4—4), Oltványi re Begdánszky M., Hl. B. Kacl (4), Rohrmann és Némneth Irma (3—3), Medren, Tóth M. és Kiry (2-2) Bogdálsky Matild BBTE: Hatalmas küzdelmet vívtunk. Nagy volt a tét, ezért nem alakultatott ki szép játék. A BBTE- nek helyén volt a szíve. Németh Irma, TFSE: A bolgár mérkőzés sokat kivett belőlünk. Nem megy most nekünk a dobás. Egész mérkőzés alatt nagyon ideges voltam, mert mérkőzés előtt ellopták a táskámat, amelyben a TF igazolványai is benne voltak! A 3. HELYÉRT: NAMI-Gamma 34:14 (18:10) 7 Vezette: Körmendy és Dunyi Z. NAMI: Balog, Fekete — Adorján — Kővér, Bátkyné. Csere: Gyugyi és Poók. Gamma, Anda, Tumbászné — Dobosné (Dévai) — Bánky, Molnár. Csere: Farkas. Az első félidő kiegyenlített játtéka után a II. félidőben megérdemelten nyert a kosárradobásban is jobb NAMI-együttes. A Gamma kénytelen volt nélkülözni Szamos Inét, s ez nagy előnyt jelentett a NAMI javára. Mindezek ellenér, a jobbik csapat győzött! Kitűnt: Fekete és Kövér a NAMT-ból, illetve Bánky és az újra csatasorba álló Dobosné. Kosárdobó: Kövér (12), Adorján (10), Fekete (7), Bátkyné (5), ill. Andó (8), Dobosné (4), Bánky (2), Bátky Zsigmondné. NAMI: Ennyivel jobbak voltunk! Kár, hogy a középdöntőben a BBTE ellen olyan balszerencsésen vesztettünk! Bánky Magda, Gamma, Szamosné nagyon hiányzott, másrészt szabadtéri edzések nélkül játszottunk. Majd a bajnokságban ott leszünk! A női Mátyás király emlékverseny végeredménye a következő: 1. BBTE, 2. TFSE, 3. NAMT, 4. Gamma, 5. MAFC, 6. Mechanika, 7 .Csokor V., 8 Mátyásföldi TC. A BOLGÁR KOSARASOK is megnézték Hepp Ferenc dr. kosárlabdafilmjét. Hepp dr. magyarázatokat fűzött a filmhez, amely minden tekintetben megnyerte a bolgárok tetszését A bemutató a Testnevelési Főiskolán volt. Közel 400 nevezés érkezett az országos ifjúsági atlétikai bajnokságra Szombaton és vasárnap a MAC- pályán kerül sorra Magyarország 1943. évi országos atlétikai bajnoksága. A nevezések összeszámlálásával most készült el a szövetség. Közel 400 nevezést adtak le egyesületeink. Az indulók hatalmas száma is azt ígéri, hogy a kétnapos bajnoki viadalon igen nagy küzdelmek és jó eredmények fognak születni. Az egyes bajnoki számok jobb aptroppopi * 100 m: 48 (Hídvégi, Miskei, Bartha, Hegyes, Karácsonyi, Tompa). — 200 m: 36 ugyanazok. — 400 m: 25 (Rétházi, Deberle, Szilvássi, Káposztás). — 800 m: 32 (Fekete, Sándor, Lugosi, Muska, Tullner, Micsonay). — 1500 m: 38 (Tullner, Feledi, Práger, Sándor, Szegedi, Pintér). — 3000 m: 26 (Váczi, Feledi, Szegedi, Pintér, Molnár, Balgovics). — 1000 m akadály: 21 (Deberle, Csiszár, Pintér, Váczi, Práger, Tullner). — Magas: 24 (Kiss, Jankovits, Hidvégi, Molnár, Csenki, Terlaki, Bartha). — Távol: 24 (Gyimesi, Kobtor, Tompai, Mogyorósi, Krivánszky). — Rúd: 21 (Gyimesi, Papp, Lugosi, Zsitvay, Tompai, Béres). — Súly: 21 (Kobold, Voki, Krics, Kiss, Gáspár). — Diszkosz: 20 (Kobold, Kiics, Vokl, Kiss, Gáspár). — Gerely: 20 (Bánkuti, Medgyessy, Kiss, Balogh, Tompas). — Kalapács: 16 (Jakab, Kobold, Bauer, Gáspár). — 110 m gát: 20 (Béres, Cája, Kiss, Molnár, Vitányi, Mayer). — 400 m gát: 18 (Bartha, Neugebauer, Tiborcz, Bánfalvi). - ---------------------m----------Levente 7.20 körüli eredményt vér szombaton A Budapesti. kerület atlétikai bajnokságainak során Levente István, a pécsi egyetemiek kiváló válogatott atlétája is indult a válogatottságért a távolugrásban és, mint már ismeretes mérsékelt eredményt ért el. Levente a bajnoki versenyek befejezése után nem utazott vissza a mecsekaljai városba, hanemitt maradt a fővárosban, hogy a lehető legjobban készülhessen fel a szombati nagy erőpróbára. Hja, nem kis tétről van szó . . Manapság ritkán jutnak válogatott atlétáink külföldi versenyzéshez. Leventével a MAC-pályán akadtunk össze. Elbeszélgettünk vele. — Miért mentenült szombaton várakozáson alul az ugrás?— Mielőtt elindultam Pécsről, különböző zavaró körülmények miatt keveset dologztam bár odahaza, így is jóval 7 méteren felül ugráltam — A szombati gyengébb teljesítményt csupán annak a körülménynek tudhatom be, hogy Pécsről az utat állva tettem meg s ez a hosszú, majdnem egyhelyben való állás teljesen megmerevítette az izmaimat. — Milyen eredményt vár a szombati próbaversenyen ? — Egész héten nagyon komoban készültem a MAC-atléták között. Mondhatom, nagyon jól éreztem magam, annak ellenére, hogy nagy ellenlábasom. Gyuricza, a MAC versenyzője. " Rövid budapesti tartózkodásom alatt nagyon sokat javult a vágtázásom és ez azt jelenhette, hogy 7 20 körül tudhatok most. Azt hiszem, hogy ennyire menni is fog szombaton . . . Levente ellenfeléről, Gyurcizáról azt hallottuk, hogy szorgalmasan készülődik ő is, de még mindig érzi combsérülését. Nem valószínű, hogy a nem egészen készséges MAC-távolugró valami nagy eredménnyel fog rukkolni a holnapi ersenyen. Dusnoki nem számított rá, hogy legyőzi Somlót a kerületi bajnokságban, de ezek után csúcsjavítást remél A budapesti kerület bajnoki versenyei során az egyik legszebb küzdelem a hármasugrásban alakult ki Dusnoki és Somló között. A két kiváló formában lévő atléta küzdelméből ezúttal pompás feliékítménnyel Dusnoki került ki győztesen. A verseny után Dusnoki így beszélt: — Nem számítottam rá, hogy a jó formában lévő Somlót megelőzőm. Álmodni sem mertem volna, hogy 14 méteren jóval felüli eredménnyel verem. Az elmúlt hetekben ugyanis részt vettem a vasutasvívóbajnokságokon é® a reggeltől-estig folyó versenyben bizony alaposan megmerevedtek az izmaim. Ezért mondtam le már eleve arról, hogy elhódítom Somló elől a bajnokságot. Ilyen előzmények után váratlan eredményt értem el, ez nagyon biztató a jövőre nézve. Három éve neni ugrottam 14.40 en felül és most remélni merem hogy k. egyszer nagyon elkapom a lécet, akkor megdől a 14.73-as egyéni csúcsom is. Németh Imrével együtt készül Remete a szombati kalapácsvető válogatóversenyre Remete, a Testvériség kitűnő kam pác®- teteje Németh Imrével, a magyar kalappácsvetők legjobbjával készülődik a fizenkházi, Bíró Györggyel megvívandó kalapácsvető válogatóversenyre. — Remete pompásan fejlődik Broowfia Németh Imre. Minden adottsága mort van ahhoz, hogy rövidesen a® 50 méter fölé emelkedjek. Az edzéseken állandóan 48 és 40 méter között dobát és biztosra veszem, hogy szombaton is jóval 48-on felüli teljesítményt fog elérni. Jakab, a szabadkaiak kiváló ifjúsági versenyzője, a MAC-pályán készülődik a Loil végén sorra kerülő ifjúsági bajnokságra. Jakab nagyszerű formában van. Sokszor dobott a diszkosszal a szerdai edzésen 43-on felül .Cs. Máday dr., a MAC jeles vágtázója te indul a Nagyváradig SE vasárnapi országos atlétikai viadalán. Iglói és Görkei tetszése ferint válogathat, hogy a szombati válogatott csapat versenyén milyen számban akar rajthoz állni. HÉTFŐN DÉLUTÁN ÚTRAKÉL A MAGYAR VÁLOGATOTT ATLÉTACSAPAT A stockholmi svéd-magyar atlétikai viadal magyar résztvevői hétfőn hidi után 2 órakor a berlini gyorssal utaznak el a fővárosból. Berlinben szétválik a társaság. Az egyik csoport, körülbelül 20-an, Berlinből Malméig repül, öten pedig a közvetlen Berlin—Stockholm repülőjárattal érkeznek meg a svéd fővárosba. Válogatottjainknak azért kellett ezt a megoldást választaniok, mert a közvetlen stockholmi gépen nem volt már több hely. A malmöi különítmény szintén repülőgépen teszi meg az utat Malmö és Stockholm között. BIRKÓZÁS Olaszország görög-római fogású birkózóbajnokságai ebben az évben Firenzében kerültek lebonyolításra. A bajnokok: Légsúly: Livermi, pehelysúly: Suppa, könnyűsúly: Magni váltósúly: Camparella, középsúly: Panariollo. It'l nehézsúly: Gallegati, nehézsúly: SilventTb A Kassai LE részére Vargóczi Eleket, Mátrai Györgyöt, Alföldi Miklóst és Pétert leigazolta a szövetség. A MAC leigazolta Vinczét, a Kassai LE jóképességű birkózóját. A Szegedi VSE leigazolta Szűros Istvánt és Töröcsik Lajost. ÚSZÁS Az UTE-FTC mérkőzést Kapuvári-Kiss, a BSE — MAC mérkőzést Lakó vezeti Az úszószövetségben megtörtént a játékvezető-küldés a vasárnapi rangadókra. A szövetség döntése értelmében az UTE—FTC mérkőzést Kapuvári-Kiss Zoltán, a BEAC tagja vezeti, aki tavaly és tavalyelőtt már sikeresen oldott meg néhány hasonló feladatot. A BSE—MAC találkozó játékvezetője Bakó István lesz. A múlt héten Lakó vezette a MAC—FTC mérkőzést is. 5 Valent: 100 m hát: 1:16.2! A Gyöngyössin megtartott metrakörzeti úszóverseny szépszámú közönség jelenlétében folyt le. A verseny legjobb eredményét az cári ifjúsági Valent érte el 10H-n háton 1:16.2-re. Eredmények: KW m mell: 1. Kormos (MBSE) 1:15.7, 3. Marton (MBSE) 1:25.9. ,1. Bodrogi (GyAK) 1:53. — 400 m ifi gyors: 1. Irádas (MESE) 5:29 . 2 Lakatos (MESE) 5:48, 3. Oltai (MESE) 5:54.1. — 100 m ifi- hát: 1. Valent (MESE) 1:16.2, 2. Kalapács (MESE) 1:23.2, 3. Lakatos (MESE) 1:24.4. 100 m fiú gyors: 1. Oltai (MESE) 1:09.8, 2 Simenváros (MESE) 1:25.4, 3. Orcz (GyAK) 1:33.2. — 3x100 m fiú vegyesváltó: 1. Jászaipáti 4:37.2, 2. Gyöngyösi AK 5:07. — 3300 m gyerek gtyors: 1. Szabadi (JESE) 20.7, 2. Simon város (JESE) 22.2, 3. Bíró (GyAK) 23.2. — 100 m ifj. mell: 1. Marton (MESE) 1:28.2, 2. Bodrogi (GyAK) 1:38.8. — 33'0 m gyerek mell: 1. Szabadi (JESE) 24.2. 2. Makrányi (GyAK) 25.9. 3. Sebessy (GyAK) 29.8. — 100 m fiú mell: 1. Makrányi (GyAK) 1:35.4. 2. Szabadi (JESE) 1:35.6. 3. Casai (GyAK) 1:45.9. — 80'/i gyerek hát: 1. Bíró (GyAK) 31.2, 2 Vágó (JESE) 32, 3. Kelemen (GyAK) 52.8. — 100 m fiú hát: 1. Miklós (JESE) 1:32, 2. Orosz (GyAK) 1:45.2. — 3x33'/s gyerek vegyes váltó: 1. JESE 1:21.4, 2. GyAK J. 1:23. 3. GyAK II 1:34.2 Vizilabdamérkőzés: MESE—GyAK 10:1 (4:1). Vezette: Veress Ernő. ----------------O—— A vízilabdabajnokságért : FTC— WMTK 4:3 (2:0) Nemzeti Sportuszoda. Vezette: Laky FTC: Forrai — Puljor, Hohl — Dzapko — Tőkős, Németh, Molnár. WMTK: Suba — Barna, Bánifalvi ■— Babay I. — Babay II., Keserű II. Hill. A Csepeli csapat, amelyben a MUE óvása ellenére ez alkalommal is játszott Keserű II., váratlanul kemény ellenfele volt a félgőzzel játszó zöld-fehéreknek, sz.ünet előtt Németh kétgólos vezetést szerzett az FTC-nek. A második félidőben azonban elmaradt a várt gólzápor, ehelyett a WMTK a szemfüles Keserű TI. két góljával kiegyenlített. Mára-már mindenki meglepetést várt amikor az FTC Németh és Molnár góljával 4:2-re ellútott. Közvetlenül a befejezés előtt Keserű II.a szigorított szabaddobásból 4:3-ra javított. A mérkőzében elsősorban a két ,örökk középcsatár, Németh és Keserű TI. tűnt ki. A vizilabdabajnokság állása: 1.FTC8 7_ 14 2.MAO7 fi1 34:101.13BSE5 5__37: 110 4.UTE5 5__ 37: 8105 MAFC fi2 13 9 :21fi5 fi.TSO5 2__ 316:14 7.WMTK5 2_ :713:294 8.MUE fi1 6 9:312 9.MSE 1_ 3:14 10.ETC5 ■_ fii 9:31, 11.BEAO 2—— 1’ o.H—