Népsport, 1946. június (2. évfolyam, 79-94. szám)
1946-06-01 / 79. szám
ms JaVíts. Kellemetlen kérdések 14 válogatotthoz Vallomások Budapesttől Aradig — rábeszélő jelentésünk — Arad, május 31. Az út jórészét megtettük máit. A kártyájáé és civoeás közben mi sem voltunk tétlenek az úton , miközben robogott velünk a vonat, ceruzahegyre vettük a fiúkat. Mindegyikhez csak egy kérdést intéztünk. Tóth Gyuri kerül először evóra. (— Hogyan lehet az, hogy fiatal kapus létére, már mint öreg és kövér kapuvédőt tartják számon?) — Sokszor, játszottam már a válogatott csapatban — válaszolja Tóth. — Ez az oka annak, semmi más. Pedig kár lenne még engem eltemetni). Hat évig jól ment. Még azt a hátralevő nyolcat csak „ledolgozom aleg aután nem is vagyok Olyan kövér... — örülök egyébként, hogy a felszabadulás utáni első nagyválogatott szereplésem külföldön lesz. Nekem idegenben mindig jól megy is védés. Remélem most is így lesz... Bános Sanyin vadonatúj ruha faszait. Műsor Sárvári felöl érdeklőd iffúnlv, kicsit elkomorodik. — Játszottam már többször Sárvári ellen. Legutóbb !— Sőt, amitore NAG-ban játszott. Mondhatom, nem a legkeremesebb ellenfél. De azért majd csak elbánok vele.— Zsengellértől kérdezzük: Gondolja, hogy összekötőben jobban fog menni a játék?) — 1939 óta nem játszottam középcsatárt — mondja Ábel. — Sokkal szívesebben szerepelek az összekötő poszton. Ha azonban a csapat érdeke úgy kívánta, akkor álltam csak a középre. Akkor, következő .,áldozat". (— Nem fognak hiányozni majd a megszokott összekötők ?) Mike Pista elmosolyodik: , — Egyáltalán nem. Boldog vagyok, hogy két jó formában lévőt összekötő mellett játszhatok. Remélhetőleg, megértjük majd egymást. A sokszoros válogatott Csikósnak ezúttal ónak & tartalék szerepe ■futott. Csikós szakkérdést kap. (— Mi a jobb népnserény: megbízhatóság, vagy bravúr ?) — Ez az alkalomtól, a költeményektől függ. Sokasán olyan légkörben zajlik le egy mérkőzés, hogy a nyugodtságra, a hidegvérre van inkább szükség. Ha azonban a kettő párosul, a megbízhatásáig és a bravúr, akkor elmondhatják, hogy jó e, harnis. Laborczi ,az újpesti „Johny Joker” a kapus posztjátóltekintve, már mindenütt játszott. (— És hol a legszívesebben ?) . — Balfedezllel. Itt Ehet előre. Hátra menni. És sokkal többször találkozom a labdával. Dolgozni szeretek ... Puskás ezúttal is helyet kapott a Csapatban. Mégpedig mint balszélső. (— Nem lesz szokatlan?) — Egyáltalán — feleli öcsi”. — Zsingellér mellett élvezet szélsőt is játszani. Reméhetőseg nem lesz „bécsi öcsról... Középcsatár vagy jobbösszekötő ? & Szusza problémája. (— Igaz, hogy nem szeret közép- Csatárt játszani ?) —■ Éppen ellenkezőleg. Ez az eredeti helyem. Szívesebben játszom azért összekötőt, mert jóval többől találtatom a labdával. A korszerű középcsatár játéka most az összekötőittől függ ... Nagymarosi tudását , mindenki maradéktalanul elismeri Sokon azért komoly kifogásokat emelnek ellene. Egy ilyen: (— Igaz, hogy nem tud lelkesedéssel játszani a válogatott csapatban ?) Élénk tiltakozón: ■— Egyoldalú, és téves beállítás. ifádytstusom elüt a rukkoló fedezetétől. Éppen ezért úgy tűnik fel, mintha könnyelmű tennék. Én másképpen oldom meg a helyzeteket. Egyénileg... A ■ Szombathelyi Szabó vasárnaprengeteg gólhelyzetet hagyott ki. ( Bukarestre tartogatta őket?) !—.. Csak a felét szeretném a tomáciok ellen belőni — sóhajtotta. — Akkor — azt hiszem — nem lesz bog. És Szombathelyen sem haragudnának érte... Most Sárosi Béla kerül elénk. (— Hogyan is állunk, Béla, a, kalandozásoikkal ?) — Régemmondják már rólam és , megvallom — nem alaptalanul. Sokszor már felsőá túlságba is mint a dolog. Ebben azonban az összekötők a hidasok. Ha rendesen hátra,föls»a»«?e labdáért, akkornincs öle a hahozásra. Ez természetesen még réfi k középfedezet koromból maradt meg. Rudas Feri nehéz kérdést, kap. (— Azért használja-e a gyorsaságát, mert könnyelmű, vagy azért könnyelmű, mert úgyis gyors?) ■— Gyors vagyok, de nem, könynyelmü — feleli kapáéiból Rudas. — Sokszor lóim,yek,iügynek tűnik fel, lehetséges. Ez azonban éppen a gyorsaságom miatt látszik annak. Itt a tévedés. A lesreállítást viszont, leépítjük. Ezt már vasárnap megleendjük a Ferencvárosban. Bíró Sanyi rengeteg alkalommal járt már külföldön. (— WEStysn tapasztalatokat szerzett legutóbb Bécsben ?) — Azt, hogy végig teljes erőbe dobásszol kol játszani. A csatársortól függ minden. Ha eöl tartani tudják is labdát, akkor nekünk hátni lényegesen könnyebb a dolgunk. AzvJSm: nem szabad elizakodni. A sok vezetőt is az elbizakodottságot otthon kell hagyni. Külföldön mindig ilyenkét ember idén játszunk. Különösen most, amikor hazai játékvezető bíráskodik. Rákoséh még újonc. . (— Nem félne, ha sor kerülne a játékára ?) Egyáltalán. A lámpálásért Csepelen hagytam. Tari István Nagy közönségsikert aratott a lajax Nyíregyházán Vasas—Hg. MaDISs 9:3 (4:3) Nyiregyháza, 1000 néző. — Végette: Krémer F. . Vasas: Rúzsa — Nádas, Pósa — Kertész, Tóth V., Pápay — Juhász, Béres, Szilágyi, Nagy X, Vince Ny. MaDISs: Kovács — Albert, Gál J. , Bukrovenszky, Lovász, Németh — Sziágyi, Demeter, Füte, Szaly, Mestert'. óriási érdeklődés nyilvánult meg öt reprezentatív munkáscsapat nyíregyházi szereplése iránt. A Vasas időnként pompásan játszott és kirobbanó közönségsikert aratott. Egyedül Tóth Lajos keltett csalódást. A mérkőzés előtt Nyíregyháza polgármestere a város díszplakettjét nyújtotta át a Vasas vezetőségének. Este Vasas-bált rendeztek Nyíregyházán, melyet a Ny. MaDISz új klubhelyiségének felavatásával kötöttek össze. Góllövő: Szilágyi (5), Vértese, Nádas, Bernég Albert (öngól), 111. Filé (2) és Mostor. Jó: Nádas, Pápay és Szilágyi, ill. Bukrovenszky, Németh és Mester. Jó játékvezetés.. Egyesületek figyelem!... ÚJDONSÁG - kb.net íp'ü.'üt óf.yt illeti .!«■■'végeskkel hénve, búb* da.-ah nwSzenteléginél, bár mely egyesület r.yy’, elkészítek, ckirahonkint 100 ezer adópenarcért. Baüstöt a legmagasabb áron veszek: Fonyó Márton eátaárú. érem. fa felvérykésyítő. Bpert, 37., Visegrádi utca 40., III. 6. Villachban játszik a BLASz válogatott Pünkösdkor Eredetileg úgy volt, hogy egy vasutsa válogatott utazik pünkösdkor Villachba. Az MLSZ azonban nem engedélyezte ezt az utat. A vasutasok helyett a BLASz-válogatott utazik el. Funyik András, a BLASz kapitánya , a következő csapatot állította össze: Kamarás (Dózsa) — Nagy II (Dózsa), Sípos (Törekvés) — Czinkota UMTE, Híres TJKÍTE, Horváth K. BMSE — Németh Z. MaDISz, Hidegkúti HAC, Moór Z. MaDIS®, Fürjes BMSE, Oberfrank IvFK. Tartam: Horváth HAC, Ciépföldi EMTK, Zsolnai EMSE. A csapat összeállítása igen jól sikerült. A fedezőikor kitűnő, a csatár, sor is csupa nagytehetségű játékosból áll. Érdekessége lesz a portyának, hogy másnap az ottani angol katonai válogatottal méri össze az erejét a budapesti csapat. A játékosok everetfitcsporvagot kapnak .. NÉPSPORT ÖKÖLVÍVÁS A BTK—VSSC ökölvívó szlvényérel*Siffaeay eaedjuínyei (elől a VICSC-ök’ösök): Potor nyák ves-n Au eh BTK ellen’, Torda kikap Lászlótó TTC, Sibisc vesat Gu-,yik BTTC ellen Csömör a u m-rnd öva--rkéva| TTC szemben Na grarai Polónyi BTK ellen. Almiad s.vih. ar: TTC élen, Németh éreszt Jrótta és BTK aJ'l.SD. Barinka II BTK győz Bedvarik TTC ellen. A BEK Ökölvívói Miskolcon 7:5 arányban győztek a* MMTB. «l!«n. A LmVsA- vo, viecial r'ísa'eiefj eredwélyei felől a BRE-’Xklor.a,':lDrteső v««st Simsáfe ellen, Várhegyi igaz Káva I. ellen, 1-1 aharot kikap Kára H-151. Búd-1—Tóth N.,K.)36r döntetlen (11. Tóth Tavár,—Nagy Barna döntetlen Illvic g:'57 Kovács ellen. Az, FTC nagyszabású avabsetttri SKöI- vívó viadalt rétidéi Péter-Pálkor aa ■ÜIKK-OU pályán. A haldalra meghívják a zöld-fehérek a bécsi Senttel capatát is. A- Illőre Bkö'.Tízőegyütese sapratatvaaárn'p Ka r-© ^’-á’© 11 és Barcson viv barátságos mérkőzést. A MISKOLCI MTE F*NTT5KEN INDul, osztrák portyájára A Bucalvai és Várhegyivel mcS'v&itvH taslapra ökölvívóegplittes Bécsben Klasumfurttan is Alsohanben lép majd a porttób. A portyát A.n’Syal Sándor varrett. ATLÉTIKA A BE.-IC toborzóversenyen, komoly magaságiótehetség tűnt fel. Eredmények, Férfiak: 100 m: 1. Bagi 12.30. — 400 m: 1. Norma 58.4. — 1000 m: 1. Lénárt 3.14.8. — Magi 9.?: 1. Pártos 170, 2. Horváth 160. — Távol: 1. Várnay 548. — Súly: 1. Bagi 9.22. — Nők: 60 m: 1. Tomoslk 9.3, 2. Kelecsényi 9.4. — Maga®. Lasóhely 125, 2. Nagy V. 125, 3. Kerecsényi 123. — Helyből távol: 1. Kerecsényi 225. — Súly: 1. Joós 8.10. — SafedElhajítás: 1. JoóS 52-50. A toboiz-óversenyt hétfőn d. u. fél 5 órakor megismétlik. A VHK versenyzői legyőzték a CsMtK-t Áldozócsütörtökön, a nagy esőzés után, alaposan átázott pályán is megtartották Csepelen a BHE— CsMTK egyesült EU Eosi atlétikai viadalt. Iviemr.'Ucede eredmény nem született, de a korai idényt és a rossz időjárást figyelembe véve, általában elégedettek leshetünk. Részletes eredmények: 100 m.: 1. Varasdi CsiMTK 11.5, 2. Simonyi CsMTK 11.6, 3. Kovács BRE 11.8, 4. Villányi BRE 11.9, 5.Ierz®e CsMTK 12, 6. Farkas BR® 12.2. — Magasugrás: 1. Lehóczky Cs. 175, 2. Jankovits Cs. 170, 3. Koifaton Cs. 165, 4. Hegedű® B. 165, 5. Bende BP13 155, 6. Dudás BRE 155. — 800 m.: 1. Rajcsányi BR33 2:06.4, 2. Izsóf BRE 2:09.8, 6. Simon Cs. 2:13.2, 4. Laczkó Cs. 2:14.8, 5. Pártos BRE 2:25. 6. Sziklavári Cs. 2:34. — 800 m.: 1. Botos BRE 54.5, 2. Pertávi Cs. 55.2, 3. Nemes BRE 56.1, 4. Tóth Cs. 57.2, 5. Deák BRE 57.4, 8. Szabó Cs. 57.8. — 1000 m.: 1. Izsóf BRE 4:20, 2. Pénzes Cs. 4:21.8, 3. Vácii BRE 4:22.4, 4. Nyirő C®. 4:29, 5. Rausch Cs. 4:44. — Rúdugrás: 1. Kovács BRE 340, 2. Zofál Cs. 300, 3. Szimen H. Cs. 280, 4. Racskó Cs. 260, 5. Góbi BRE 240. — Dizkoszvetés: 1. Virágh BRE 34.83, 2. Vanka BRE 34.35, 3. Győri BRE 10.49, 5. Pártos Cs. 10.49, 6. Salamon I. Cs. 30.47, 6. Horváth Cs. 28.81. — Súlydobás: 1. Takács BRE 12.60, 2. Kovács BRS 12.14, 3. Vanka BRE 10.49, 4. Pásztor Cs. 10.49, 5. Pártos Cs. 10.219, 6. Szilemen I. Cs. 10.10. .— Távolugrás: 1. Villányi BRE 621, 2. Vihar BRE 602, 3. Pianek C®. 591, 4. Jelese C®. 570, 5. Deák BRE 520, 6. Pásztor Cs. 512. — Gerelyvetés: 1. Bének BRE 52.20, 2. Takács Cs. 45.35, 3. Hegedűs BRE 40.20, 4 .Szabadkai BRE 37.80, 5. Noszti Cs. 34.80, 6. Horváth Cs. 32.35. 1X100 m.: 1. BRE a) (Villányi, Nemes, Góbi, Kovács) 46.5, 2. CsMTK a) (Varasdi, Simonyi, Csáki, Jerz®e) 47.5, 3. CsMTK a)4 8.1, 4. BRE b) 40.5. Olimpiai váltó: 1. BRE a) (Villányi, Vihar, Nemes, Izsóf 3:51.2, 2. BRE b) 3:53.6, 3. CSMTK a) 3:37, 4. BRE c) 4:02, 5. CsMTK b) 4:03, 6. CsMTK c). Végeredményben, a. BRE 157:110 arányban gye-Am. Csaplár dr. 15:33.6-ot futott Győrben A Győri Vasast ETO Aldozó csütörtökön országos atlétikai versenyt rendezett Győrben, melyen, sok fővárosi élvonalbeli atléta is résztvett. A legjobb eredményt Csaplár dr. ,érte el 5000 m-en, igen jól futót Tullner 400-on és, Rátonyi 1500-on ás jó a dobószámok eredménye is. Részletes eredmények: Ifjúságiak: 100 m: 1. Bősze (Perutz) 12.4. — 200 m: 1. Radványi ETO 25.1. —'*400 m: 1. Radványi ETO 56.2. — 800 m: 1. Fekete (tanítóképző) 2:17.8. — Magas: 1. Cseh ETO T65. — Távol: 1. Bősze (Perutz) 608. — Súly: 1. Bakos (Peruzs) 10.S.6. — Diszkosz: 1. Bánpataki P. (Testv.) 30.76. — Gerely: 1. Jozoannesz ETO 34.28. — Kalapács: 1. Bánpataki P. (Testv.) 33.37. — 4x100 m: 1. Perutz 49.4. Felnőttek: 100 m: 1. Csányi UTE 11.4, 2. Hegyesi v. k. 11.7, 3. Barha (Vasas) 11.8. — 200 m: 1. Hegyesi v. k. 24.1, 2. Száki (Barátság) 24.5, 3. Fellner TSC 24.6. — 400 m: 1. Tullner ETO 52.4, 2. Kalotai (Vasas) 55, 3. Berényi (Barátság) 5.2. —. 800 m: 1. Gyergyói PSE 2:01, 2. Lőcsey (Barátság) 2:04, 3. Johannes ETO 2:05.4. — 1500 m: 1. Rátonyi (Barátság) 4:09.4, 2. Szabó M (Barátság) 4:16.2, 3. Palágyi (3 estv.) 4:37.4. — 5000 m: 1. Csaplárdi BKTE 15:33.6, 2. Pataki (Balázs) 15:35.8, 3. Bácsfalvi UTE 17:13.4. — Magas: 1. Kovács ETO 175, 2. Forstner (tan.,képző) 170, 3. Kolozsvári CsMTK 170. — Távol: 1. Csányi UTE 627, 2. Szánthó UTE 621, 3. Kovács ETO 603. — Súly: 1. Kántor ETO 12 41, 2 Voki (Testv.) 12.23, 3. Pétiké TFSE 12.13. — Diszkosz: 1. Remete (Testv.) 39.60, 2. Kántor ETO 35.10, 3. Kelemen ETO 84.10.4— Gerely: 1. Legzler.FTC 57.25, 2 Medgyessy M. (Toldi) 46.38, 3. Tóth TAC 42.07. — Kalapács: 1. Remete (Testv.) 46.35, 2. Pétiké TFSE 42.50, 3. Fázmándy ETO 33.75. — Svéd váltó: 1 ETO 2:07.2, 2. Barátság 2:08.2, 3. UTE 2:14. Nők, 60 m: 1. Mertin (gimn.) 9.4. — Magas: 1. Glosz (gimn.) 120. .füsok-- ............. Megérkeztett a norvég megtartás A norvég atlétikai szövetség hivatalos meghívása, melyről stockholmi tudósítónk jelentése alapján beszámoltunk, kedden megérkezett. A norvégok meghívják a MASz-t az oslói , Európa-bajnokságra és remélik, hogy a magyar atléták részt tudnak venni a versenyen. A rendezőség három férfi- és egy hölgyversenyző költségeit fedezi. Egyúttal közüik a norvégok azt is, hogy a bajnokság részletes kiírását és feltételeit a napokban postára adják, rövidesen tehát ez is megérkezik. Egyidejűleg leveletkapott a MASz a dán és az osztrák szövetségtől is. A dánok örömmel veszik fel a háború folyamán megszakadt kapcsolatokat és remélik, hogy hamarosan vendégül láthatják a magyar atlétákat. A magyar atléták mindig szívesen látott vendégek Dániában, — írja szó szerint a szívélyenhangú levél. A dánok úgy tervezik, hogy az Európa-bajnokság után a magyar atléták néhány dán városban versenyeznének. Erre vonatkozólag kérik majd a MASz értesítését. Az osztrák szövetség levelében azt ajánlja, hogy a jövőben ismét évenként rendszeresítsük az osztrák-magyar viadalokat. Egyúttal az idei női viadal ügyében kérik a MASz-t, hogy időpontra tegyen javaslatot. A szövetség előreláthatólag valamelyik júliusi vasárnapot ajánlja az osztrákoknak. A Geray-Szilágyi kettős nyerte az ESC párosversenyét Igen érdekes 10 km-es párosversenyt rendezett Áldozócsütörtök délelőtt az ESC. Kettes csapatok indulhattak és a kírás szerint a két versenyző táv közben bármikor tetszés szidni, válthatta egymást. A Vasas a) és b) csapata a táv közenél?heary küzdelmet vívott, innen S ttiután Garay minden váltáskor komoly előnyt szerzett és végül is a új csapat mintegy 180 m-rel győzött. A Törekvés végig harmadik volt. Eredmények: )• Vasas b) (Garay—Szilágyi) 29:16,2, 2. Vasas a) (Kálmánfi— Lendvei) 29:46, 3. Törekvés (Ráca —Darázs) 32:06, 4. Postás a) (Galambos—Lenghardt) 35:08, 5. Postás b) (Gadány—Rissay)55:34.. Szilágyi ezen a versenyen indult az idén először. TOSI 50.45! Tori, az ismert olasz diszkoszvető5»»voyában 50.(5 cm-es dobással) győzött, Tozzi legközelebb találkozik Comoiznivel. ördögötni! Piszkos volt, ki fokait, 3 nap alatt békeminőségben rendbehozta: IC8110 I 421_19a f I n . F,6 80H. f / n' Pilkidem II / IV, E&gy utca, |' / I l Rohonczi 35 métert hajított gerellyel a TFSE női versenyén Csütörtökön délelőtt varőfényes Szípádban igndazta a TPSK .oitungos női atlétikai versenyét. A vecrvs-yv.n nyeres ésigérda felvonutt, csak a Barátság vöztvéyi hiányoztak. Sok induló akadt a IV. osztályú anémokban is, itt in:dultfiik a Szilágyi Erro»bet-®i'vn.r'izimii taak'iöi is. It?m jöjjünk, hogy szildájucat a többi lányiskola is követi Az eredmények nagyjából Toegfa’e t»V a vánakodásnak. Néhány szjimban látszott, hogy az idén már nem volt komoly verseny. A legjobb eredfatoyt Rohonczi érte el a geie'.j'hnjíííV ban. Jó a g'voisfutfiik és a mnsaausrqk eredménye is A ista SBAC-:ATa kfstőstőseg az ugróevdörnyékét befolyásolta károsan. A versenyt a főiskolások. v.lndo'i'líjas versenyével együtt re-do-íték. A n.*gj' műsor d'sod’" a rendezd sógjól működött, a versenyszámok gyorsan peregtek el'oráután. A nénáetsa eredmények a következők: 60 in I. o. (2 .őfii tara), 1 rív ,( Joannna) 8.2, 2. Ssnyeti-Vagha' (Toldi) s.1. 3 Sziklai (Garmna'i 8.5 1 Babay FRE 8 5. 5 Blinky ITSP, 8.7, 6. Fehér FSE 8,8. Fikeffi és Silsati kap lesiebfer.n lábra Fekete a vém'-n fél méterre vyffa n: eröí.sn fe’rö'. 3 Sz'setive! símben. Sziidai me!I.szélen,élve' vert Babart. — 60 m IV o.; 1. Dobó !Sziláryi c. s.O.' -. Kováon-Bana tSzCásvni 0. 8 Ászta’es TFSE 0,1, 1. Levhisz (SziláSr’i) 9.2. Szórt*' befutó, a diák-'lányok igen tshetsagesek. 806 m I. 0.: 1. Kádár TFSF 2 58 7 — ;*"Pát IV. o.: 1. Kónya TFő® 2:61'. 1. Klamecsi M. (Tewlv.i 9:86.7. S • Horváth TFgF, 3:92.6. A lányaik nxts félnek a Sf*9 m - töl, tudnak fónt*?vesen jobbat is. 80 m Pál I. o. Tponyi-Keller (Bammai 15 3. Bátaty TTOK 16.4, 3 Zéodlni TFSE 18.2, 4. Kis® E. (Te.stv.) 17. — IPolja-Kellnernek csak a ne-^yedir gátdsz jött ki a lépése, mig nincs komoly s,itedje?1 3. 80 m gát IV. o.- 1 Fekete TFSE 16.7, 2. Keracsényi BEAC 17, 3. Tomcsik BEAC 17.2. Magas I o.: 1. Rohonczi TFSE 140, 1. Nékom TFSE 140, S. Bd.F.Jayné (Gannust) 40, 4. Sjesskovskky (Barátaié) 140, 5. Záródni TFSE K.o. Az első hárman elsőre vitte a 140-et, a 145 a laza eltiszóhelyenbár nem sikerült. — Magas IV. o.: 1. Nagy I. MTE 112*, 2 Füstös (Szilágyi) 120, 3. 1öblöpsy TFSE 120 Távol l. a.: 1. Fekete (Gamma) 478 2 Vékony TFSE 415, 3. Hübner TFSE 423. itt is laza volt az elugróhely és nagyon kemény a bocitok. — Távol IV. o : 1. Sebestyén TFSE 432, 2 Nagy (Szilágyi) 417, 3. Asztalos TFSE 442. Súly I. o.: 1. Kisseinszky M. (Gamma) 10.M. 2. Bártfayné (Gamma) 9.42, 3. Oláh TFSE 9.06 —■ Súly IV. o.: 1. Jémeth TFSE 8 26, 2. Bírd (Toldi) 8.19, 3. Tajt&e* eSE 7.43. Dzsekoss I. o: 1. Nagy M. (Köre) 37 84, 2. Hetesi (Testv.) 27.45, 3. Regdánszky' S. (Gahtma) 9.08' Gomly I o.:‘ 1. Rohonczi,’ TFSE 35.00. 7. Regdánszky (Gamma) 33.45, 3. Beke TFSE 73 jm Rohonczi máris nagyon jó. Resdáns.'.kynak az erőnlétével van baja, de egy- hóekpon belül 6 is ,S ni-en felül tesz. A IV o. gerelyhajítust és » IV. o. disoRozTvekést későbbi időpontban fogják megrendezni. Az IOO ml. o : 1. Gamma 55, 3. PSE 16.2, 3. TFSE 54,9, 4. Toldi 56.5, 5. Testvér/ség 61,6. A Gamma végig vezetett, a TFSE-et a célban csípte el a Postás. Sokan a TFSE-t látták másodiknak, — 4*1 (Híd TV ).: 1. MTE 60.2, 2. BEAC 61.3, 3. Postás 61.1. A másodiknak befitt TF&F eredményét pályaelhagyás miatt megspmaiisítették.