Népsport, 1949. május (5. évfolyam, 85-105. szám)

1949-05-01 / 85. szám

Éljen a béke, a demokrácia, a szocializmus erős vára, a nagy Szovjetunió! Budai mesterhármasával ... Kispest-Sorofcso­r (2:0) Üllői­ Út, 2500 néző. Vezette: Hajdú (Vörös, Harangozó). Góllövő: Puskás, Puskás, Budai, Budai, Budai, Gyulai. Az FTC pálya egyre inkább szépül. A lelátók oszlopait nemzeti színű, vörös, zöld-fehér és piros-kék színnel vonta be a b­ályát díszítő Vasas, valamint a Ferencváros. Mindegyik oszlopon kis zászlók, Vasas- és­ szakszervezeti jelvények, a Springer-szobor háta mögött, az óra fölött Rákosi Mátyás arcképe látható. Kétoldalt­­pedig a Ferencváros és a Vasas színei alkotnak hatalmas méretű, legalább 15 méteres* bálteret. Ilyen jelmondatokat olvashatónk: .,AZ ÖTÉVES TERV FELLENDÍTI A VIIJÉK SPORTJÁT." „A SZOCIALISTA SPORT ALAPJAIT IS LEFEKTETI AZ, ÖTÉVES TERV." „RÁKOSI MÁTYÁSSAL A BOLDOG, FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGÉRT." A forduló lelátóinak tetején ,hatalmas ötágú vörös csillagok, láthatók. Kispest: Rózsa —­ Rákóczi, Tóth —­ Rózsik, Patyi, Bányai — Horváth, Gyulai, Budai, Puskás, Babolcsay. Soroksár: Zsikla — Szamosi, Lugosi — Solti, Konta, Kovács — Pusztai, Borbély, Antoni, Hontvári, Junász. . Tíz perces késéssel vonulnak ki a csata­patok. A Kissit vezeti az első támadást, Horváth lövését Frampei a gólvonaltól rúgja ki. Támad a Kispest a Soroksár vé­dőit zavarja, hogy a kapu előtt igen csú­­szón a talaj. A 9. percben vezeti a­­Sorok­nál­ az első elemtámadást, de Tóth köny­­nyen szereli Csontvárit. A másik oldalon Pu­skás 4 méterről kapásból fülé vágja a labdát. A 12. percben Solti 20 méteren lö­vését Rúzsa négyszerű­ vetődésnél fogja. A 15. percben puskás magas labdát kap, azt maga elé teszi és a lft­osról küldöd erős lövése a felső kapufáról pattan vissza. (A soroksári erdeiem teljesen szaba­­don tanuló Puskást. Még megfordulni is volt ideje. Könnyen 0 gól lehetett volna.) A 18. percben Budai jó labdát ad I’C'-kávna­k, ak­i átjátsza a l­áfiutó Szamo­sit és mintegy 8 méterről pörgetett lab­dát küld a bal alsó sarok felé. Zsikla korán vetődik és a labda a keze mellett a hálóba esik. 1:0-ra ve­zet a Kispest. (Puskás ügyesen ugrott ki és jól lőtt karmra. Zsikla mentségül szolgál­jon, hogy a vetődésnél megcsúszott.) A 2­1. percben Bózsik közel a 16-os sarkához lő szabadrúgást, a labda Pus­káshoz száll, az összekötő ügyesen átjátsza Szamosit és a vetődő Zsikla mellett jobbal laposan a jobb alsó sarokba gurít. *:*. A másik oldalon a jobbszélre húzódott Junárz szépen: elfut, beadását Borbély kapu mellé fejeli. A 2­8. percben Budai a középvonalról nagyszerűen teszi ki Puskást, az megvárja míg Zsikla kijön eléje, át akarja emelni fölötte a labdát, de kissé túlméretezi az emelést, s a labda kapu fölé száll Fél perc múlva Gyulai éles lövése suhan el a kapu mel­lett. A 34. percben Borbély lövés helyett középre ad, beadásába azonban Bátyi belefejel. Oda a jó helyzet. A 41. perc­ben Antoni elfut. Bátyi zavarja és emiatt Antoni jobbra kényszerül hú­zódni. Végül mégis lövőhelyzetet teremt magántak, de éles félmagas lövését Rúzsa jó érzékkel védi. Fél perc múlva ugyan­csak Antoni lő, ezúttal baloldalról, de Ilm­ea most is biztos kézzel ment. Szünetben a soroksáriaknál Jávor edző figyelmezteti a játékosokat, hogy nincs vége a mérkőzésnek, tehát még lehet­­ változtatni az eredményen. A kispestiek­nél Puskás edző a lapos játékra inti a játékosokat. A U­-rek­ió páholyaiból az­­állóhely közönségének szórják a­­Nép­sport Sorsjegyeit. A sorsjegyek bámu­latos gyorsasággal tűnnek el a zsebek­ben. A II. FÉLIDŐ A Soroksár vezeti az első veszélyes támad­­at­, fit? Antoni kapu fölé fejel. Horváth te Gyulai helyet cserél. Az percben Puskás a H­ea pont tájáról kapura lő, a lövés Szamosiról vissza­pattan, Budai elé kerül s a középcsatár baloldalról nyolc méterről a kapu jobboldalába vágja a labdát. 3:1. (Puskás lövésb­e Zsikla még helyez­kedett, de ott is maradt, s így Budai lövését már nem érhette el.) A 8. percben Gyulai jól ad be, a labda Budaihoz száll, a középcsatár éles fejest küld a­­ba­l alsó sarokba. (A támadás mind felépítésében, mind befejezésében mintaszerű­ volt.) A 15. percben Bozeik előreadott labdá­ját Horváth kapja, Horváth a tisztán álló Budaihoz játszik, Ő tesz néhány lépést és a 10 és­tájáról a vetődő Zsikla fölött a bal alsó sarokba 10. 5:0. A Kispest állandóan támad, csatár­sora teljesen megzavarta a soroksári védelmet. I Patyiék is elkezdik a lestaktikat egyelőre sikerrel...) A 27. percben Junász nehéz, szögből leadott gyenge lövését Rúzsa védi. A 35. percben Puskás a 16-os vonalról lő szabadrúgást, a labda a felső kapu­fáról pattan az alapvonalon túlra. A 40. percben Pusztai középről gyengén fölé lő. A másik oldalon a 43. percben meleg helyzet kerekedik Zsikla ka­pujánál. Puskás — Budai — Horváth lő­­egymásután, de minden lövés­em- vá, B­­ berhe akad, vo-I • , Q'/ gv*z /'h gffl is szögletre O V/ó- hin Bú •/§ a mintenek. easMJ htb S labdát a fel­rC / vV_V ugró Zsikla •T­ur mellett a szél r~.. 3! becsavarja a ■yg- l'i jobb felső sa­rokba. Szögletarány: 61 (3:0) a Kispest ja­vára. Nyilatkozatok: Morvay Márton. Kis­pest: Elégedett vagyok. Jávor 1 - 1, Soroksár: Játékosainknak a­ fejükbe szállt a múltheti dicsőség. A Kispest megérdemelten győzött. BIKALAT: Hatalmas lendülettel kezdett a Kis­pest. A soroksári védelem eleinte jól tartotta magát de szünet után a mind erőteljesebbé váló rohamok teljesen felőrölték a soroksári hátvédek ere­jét. Budai mesterhármasa­ihoz­ már katasztrofális vereséget sejttetett, a kispesti csatár lövései azonban ké­sőbb már nem sikerültek úgy. He­lyenként egészen kiváló csapatmun­kát láttunk a Kispesttől. A győzel­met még ebben az arányban is meg­érdemelte. Rúzsa képességeit nem tették próbára. Patyi biztos pont volt a védelemben, nem lehetet rajta keresztülmenni Rákóczi két alkalommal bizonytalan­kodott, Júnász azonban már­­ így sem „élt“ menete. Tóth Ili erélyesen küsze­dött, sokat rombolt. Bózsik tömte lab­dákkal a csatárokat, nagy, erénye, hogy még a kapura in Veszél­yen. Bányai szinte hétről hétre fejlődik. Technikai tudásához most már erély is járult­. Horváth a ötfélén megfelelt, de össze­kötő beli még jobb teljesítményt­­ nyílt tolt. Gyulai erélytelen volt, a szélen is eljeleskedte a helyzeteket. Budai lassan lendült játékba, a második félidőben már mindenért kárpótolt három remekbe*­­fizabott góljával. Puskás többet volt mozgásban, mint a legutóbbi mérkőzése­ken, de még mindig nem az igazi* . Babolcsay sok szép támadást vezetett. Zsikla főleg a magas labdáknál volt biztos, a lapos labdák viszont nem ese­tei. Boszt­osi az elején jól rombolt, de az­tán visszaesett. Klirtha fej játéka ki­tűnő. Budait azonban nehezen tudta tartani. Lugosi megfelelt,­ Solti volt a jobbik fedezet, szünet utám azonban már ö­­n vis­szaesetk Kovács inkább a tám­a­dókból vette ki a részét. Pusztai ke­ve­set volt játék bor Borbély csak időnként vétette észre magát, Antoni nem tudott gólhelyzetbe kerülni. Hont várt el-eltü­­nedezett, messze elmaradt múlt­ heti tel­­jesítményétől. Juhász is elmaradt leg­utóbbi játékától. Hajdú játékvezetőnek egy-két téves telítélete­ volt, általában az­onban jól működött. Ifi Széfcesfeti ím­­ícífjifszt­eiszfiisérkőzést szert­én m ©szlráSg©­­ mm késsil. sáét maiyar válogatott Az osztrákok ellen készülő két válo­­gatott csapat legk­ezedebbi edzőmérkő­­zése szerdán Székesfehérvárott lesz. Se­bes Gusztáv szövetségi kapitány a kö­vetkező játékosokat hívta meg: Henni, Hassa. Kiíróivá Túrni kapusok. Hada Balogh II, Kovács II, Szabó, Tóth III (Kist­xi), Kispéter, Patai, Nagy II, Berzui P.i hátvédek: Irozsik, Kovács I, Lakat, Bányai, Horváth, Zakariás fele­­zetek: Budai, Sándor, Kocsis, Szusza, hidegkúti, Deák Z, Mí­ró, Puskás, Keszt­helyi, Czibor, Tóth III, Fenyvesi csa­­tíro­k. — Mindkét válogatott csapat fog­adt­­ani Székesfehérvárott — mondta a szőc­s­vá­ri kapitány. — Az A) csapat az FDSfi, a B) pedig a Székesfehérvári Lokomotív ellen. A játékosok szerdán délelőtt 10 órakor társasgépkocsin indul­­nak Székesfehérvárra. Kistext-GSE 3:2 (1:0) Üllői­ út. Péntek, 500 néző. Vezette: Balta (Polgári, Bánkuti II M.). Gól­­lövő: Meder, Tóth II, Rósa, Aspi­ráns, Sallay. Kistext: Fogarassy — Hámori, Szalai II — Cserna, Kiss­ II, Papp — Sallay, Válik, Tóth II, Méder, Forgács. GSE: Kamarás —■ Károlyi, Csurgó I — Palo­tás, Dombóvári, Konrádi — Aspirány, Rósa, Kuts, Csurgó II, Varga I. Az I. félidő lesgóllal kezdődött és érvényes góllal végződött. Kuts Aspi­ráns- beadását másfél méteren les- el küldte a hálóba, amit a játékvezető t.­r­­mészetesen nem adott meg. A játék ezután meglehetősen unalmassá vált. Csurgó II két óriási helyzetet­ rontott el. A Kisserít-csatárok szokott körülményes, eredménytelen játékukat játszották. A 41. percben Válik az alapvonalról okosan hátraugratott és Meder a bal felső sarokba vágta a labdát. 1:0. (Medert senki nem fedezte s így a csatár nyu­godtan irányíthatta a labdát.) A II. félidőben nagy meglepetésre négy gól esett. Ezektől a csatároktól ugyanis a látottak alapján nem igen várhattunk eredményes lövést. A 17 percben Tóth II a kivetődő Kamarás elől­ a bal feldő sarokba perdítette a labdát. 2:0. Egy szöglet után Fogarassy kiüklözott labdá­ját Kósa „egyből" a bal alsó sarokba vágta, majd Kósa szögletét fejelte a teljesen fedezetlenül hagyott Aspirány a hálóba. 2:2 Nem sokáig örülhetett azonban a Goldberger, mert a 23. percben jár­­va v­­álik és Kamarás J­oL filszecsapása után a? HQ# /vAyJ' üresen álló Sallay ell­ánt Zk\ f S pattant a labda és a aSo ■A'­csatár az üres kapuba m­iZAp lőtt. 3:2. A 38. percben (Afj Csurgó I-et a játék- As vezető durvasá,ezért ' Vwtr kiállította. Szögletarány 4:1 (2:0) volt a GSE javára. Nyilatkozatok: Kök­össy József (Kis­test): Nehezen bár, de győztünk. Foga­­rassiy nagyszerűen­ védett. Gecsei Sándor USE: Nem játszottunk olyan jól, mint a Ferencváros ellen. Csatársorunknak nem ment a játék. ♦ A két csapat találkozója meglehetősen alacsony színvonalú játékot hozott. A Kistext-csatárok állandó helycseréi telje­­­sen megzavarták a GSH-védőket, akik a legtöbbször nem tudták, hogy kit fedez­zenek. Ennek köszönhetik a győzelmüket is a Ki­stext-játékosok. A GSE ötlettele­nül, erőtlenül játszott. Egyénileg a Kis­­­textben Fogarassy ragyogóan védett. A védelemből ezúttal K is Kiss II emelkedett ki. Hibája, hogy hajlamos a könnyelmű­ségre. A fedezetek hasznosan, jól látták el feladatukat. A csatársorban Válik rengeteget és eredményesen dolgozott. Méder érdemel még dicséretet. A GSE-ben Kamarás két­ gólban ,,benne*" volt. A védelemben Csurgó­­ tetszett a legjobban. Dombóvári kemény, jól rúgó játékos. A fedezetek nem tud­ták, hogy kit kell fedezniük. Elől Kósa színes, gyors jobbszélső játéka érdemel említést. Szélső az igazi helye és nem összekötő! Varga I lelkesen, keményen játszott. A belsőknek nem ment a játék. A játékvezető többször tévedett. Egy jo­gos büntetőt nem ítélt meg a Kistext ellen. _______ 32^ SZERDA Székes­fehérvár\| A válogatottek edző­mért pzíCi .fmm. va^a­rnap Újpest: Magyarország-Ausztria, Kö­zépeurópa Kupa mérkőzés. Vezeti: Vlcsek (csehszlovák). Előtte: Csikó vá­­logatott-'­Főiskolái, válogatott. Ilécs: Bécs—Budapest. Vezeti: Nem­esovszky (csehszlovák). Bdden: Alsóausztria — Délnyugatma­gyarorsz­ág. Dorog: Pestvidék—Keletdunántúl. ® |T1[JID|£RL a \ Jvr? | idUS'i Külföldi eredmények Olaszország. Hétközi mérkőzések: Padova—Roma 2:0, Fiorentina—FC Modena 2:1. Csehszlovákia: Ifjúsági válogatott— Turs (Prága) 2:1 (0:0). A csehszlovák ifjúsági válogatott a románok ellen készül. Díjmérkőzések: Kultusz Kupa: MÁSz— Ibusz 11:1 (3:1). XIII. kerületi Üzemi Kupa: Márkus—Opel 4:0 (1:0). Solrang Kupa: Sti­hiner—Hofherr és Schrantz 2:1. A Hofherr a II. félidőre nem állt ki. Egészségügyi Kupa: Szent László— Szeretetkórház 4:2. Kölyökbajnokság: FTC—MTK 2:2, Vasas—BTK 2:1 (1:0). 80 csapat. A Szovjetunió Testnevelési és Sport­­bizottsága jóváhagyta a másodosztályú labdarúgó csapatok bajnokságának ter­vezetét. A bajnokságban 80 csapat vesz részt. Befejeződött Gödöllőn a második MHK-tanfolyam A gödöllői vattán­omás*al eaembeai wbfc'sau.zhc.ldn­,* „fácános" erdő k­özepén áll az Ady Endre-gimnázium hata­lmas épü­lete, am­elynek közelében fekszik az M­HK-próbákra elők­eserített &portte­len. Az el­múlt napokban a kora,regge­li órákbani mnted 57,ire elhangzott, a vidám éneklés, a gödöllői MKK iskola hallgatói végezték napi munkájukat. A csupa napbarnított arcú, jókedvű férfi és női között hama­­rosan fölfedezzük Mogyorósi Ferencs tor­nász olimpiásarkak Híreit, az UTE közép­­távfutóját és Kiss Józsu­efet, a t(jb)­szörös tuumb­oni bajnokot br. Hajdú Gyula ve­zető oktató elégedetten számol be vég­zett munkáról. Ez a második és egyben utolsó tanfolyam Gödöd­­ön. Az első tan­­folyam húsvét után kezdődött, a gyakor­­lati fociliikosés után 81 hallgató tette le a próbát — mind arany j­el­vény­re tel­­­epít­­­ménnyel. A másodi­ik tanfoly­a­minak 81 hallgatója volt, közöttük 7 nő. Pénteken m­á­r a koradélutáni órákban megkezdő­dött a próbáztatás. Mindenki igyekezett, elégedettek is voltak az oktatók, mert egyre-másra sz­ülett­ék az ak­nyjelvényes eredmények. Szombaton koradélután feje­ződött be a tanfolyam és az új próbáz­­tató­ biztosok alaposan felkészülve, tudás­á­ban gyarapodva mentek etet az ország különböző helyiségeibe.­­ Néhány nap múlva megkezdik munkájukat, hogy a sport terén is biztosítsák az ötéves terv sikerét. (H. K.) Szentendrén is ünnepélyes külösz.ségek között­­fejeződött be az MHKC-prelusztatók részére tartett rövid tanfolyam. Ezen jó h­allgató vett részt (köztük 8 nő). A hét folyamán egy beteg kivételével mindany­­nyian tetették az MHK-teröket (81 arany­­léd­v,nyers és 8 ezüstjel­vényes került ki kö­zülük), szombaton pedig fogadalmat­ tet­tek, ho­gy az­ MHK-m­vőbap során, ahol ők most már mint próbáztatók­ fog­nak szere­pe­lni mindig tám­ogat­ni fogják a sport­­mozgal­mat, és minden sportszerűt lényegét me­g­akadályoznak. Moldoványi István b­e­szélt az OSZT nevében, majd Örmegyeri Gyula, a tanterem vezetője búcsúzott el a hallgatóktól. Ezután jól Mkerül hu-Húr­­műsort­­mutattak be a szépen feldíszített, felvirágodott teremben. SZABADON BOCSÁTOTTAK Kádár János belügyminiszternek szombaton kiadott rendeletére az in­­ternálótáborból Mészárost és Kérit (Ferencváros), valamint Eorresit (Új­pest) és Lórántot (Vasas). A rész­letekre legközelebbi számunkban visszatérünk. Az Újpest győzelme csak az utolsó félórában vált biztossá Újpest-Szerol S:1 (1:0) Megyeri út, 15.000 néző. Vezette: Safír (Gyulai, Glück). Góllövő: H­orváth, Szusza, Sszőcs (II-esből), Halasi, Halasi, Szusza. Már három órakor több, mint 15.000 néző,ő veri körül az újpesti stadion remek zöld gyepét. A mérkőzést az iiastő­ségek miatt eredetileg 3 órakor akarták kez­deni. Harri ,játékvezető azonban késik. A türelmetlen nézősereget a Pénzügyőrök zenekara szórakoztatja. A szegedieknél annyi a változás, hogy Weszelovszky véd és Szokoll a jobbszélső. Az újpestiek a mulheti összeál­lásban állnak fel. Általában nyugodt a hangulat. Újpest: Károlyi — Fábián, Balogh II —­­Horváth, SzüCS, Kisrádi —• Suhai, Szusza, Halasi, Fejee, Nagy J. Szeged: Wesze­­lovszky — Szabó, Bénák — Laci, Kukul­ai, Szőr — Szokoli, Ladányi, Rózsa­völgyi, Gyurik, Nagy. Negyed négykor a Sz­eged kezdi a já­tékot. Az első percekben a/. Ujpunt tá­mad. Az 5. percben Subar az Ötv* srr­­kán teljesen tisztán áll, de át akarja tenni, a labdát és f­elpattan tőle. Óriási helyzet volt! A 8. percben Simva a bal- OBH 7.kötő helyéről alig bombáz, fölé. Nem nagy az­ iram. A 13. percb­­en Kirádi labdájával Halasi fut kamura, mieg gólt akar lőni és 8 méterről fölé durrant. (Bármelyik sarokba beguríthatta volna a csatár a labdát.) A 15. percben Horváth hosszan vezeti a labdát, a védők hátrálnak, nem tá­madják meg, a kaputól 14­0 méternyire Horváth fölnéz, kinézi magának a jobb­­sarkot és Weszt­­ovszky hasa alatt lapo­san a hálóba lő. 1 :1?-ra vezet az Újpest. (Pompás pé­lója volt ez a gól annak, hogy amikor a támadó fedez­­­eteit szabad a tér♦ kapura kel törnie. ?■­agy hibája volt a szegedi védelemnek, hogy a kitörő Horváthot sem Gyurik, sem pedig a visszahúzódó Szuszát feleslege­sen „őrző”” Szőcs nem támadta meg.) Támad a Szeged. A 16. percben a ki­törő Ladányit Balogh II a 11­-őrs és az alapvonal körül löki, az Összekötő azon­ban estében is Rózsavölgyi elé tud ját­szani, a k­­épcsatár a kifutó Károlyi mellett a hálóba vágja a labdát. A já­tékvezető — igen helytelenül — nem alkalmazta az előnyszabályt. A 16-osról rúgat szabadrúgást az Újpest ellen! (Most nagyon izgalmas a játék, a közönség fergetegesen biztatja a Sze­­gedet.) A 30. percben Rózsavölgyi a billétei­ről remek lövést küld a fe­lső sarokra, Károlyi nehezen üti szögletre a labdát. Sokkal többet támadnak a vendégek. A 36. percben Kakuszi 25 méteres szabad­rúgása alig kerüli el a kaput. A 44. percben a 10-eson belül a Horváth kezét éri a labda, a játékvezető azonban nem veszi észre. Szünetben a Szegedi játékosok panasz­kodnak, hogy a játékvezető egy 11-est nem ítélt meg a javukra. Az Újpest öltözőjében nagyon ideges a hangulat. A Vasas nyerte a 10x400 méteres ifiváltót A félidő szünetében megtartott 10x400 méteres férfi ifjúsági váltófutásban öt­­csapat indult. Ajkai jó futása révén a Vasas már ez elején 2: 1 */.one­a­­éteres előnyre tett szert, amelyet váltásról­­vállásra növelt s végü­l is mintegy 80 méterre­ győzött. Eredmény: 1. Vasas (Ajkai, Visi, So­mogyi, Nagyteleki, Po­­povics, Fogarasi Horváth, Gere, Her­hány, Bujtás) 9:26,2, 2. UTB A) 9:35, 3. UTE B) 10:08, 4. Telefongyár: 5. UTE C). A II. FÉLIDŐ Nagy lendülettel támad a lelkes Sze­ged. Az 5. percben mégis az Újpest ér­­1 gólt. Szusza egyedül viszi fel a labdát és 22 méterről rálövi. Weszelovszky ké­sőn dobja magát és a labda félmaga­san a balsarokba vágódik. 2:0. A 8. percben a kiugró Nagyot Fábián a 16 oson belül felvágja. Tizenegyes! Szőcs félmagasan a bal felső sarokba vágja a büntetőt. 2:1. (Károlyi jól dobta magát a lövésre, csak kissé elkésett.) Az egyik kapunál Fábiánnak, a má­siknál Kakuszinak van­­ túlerélyes be­avatkozása a 10-osen belül, a játékvezető azonban egyik esetet sem­ fújja le. (Igen jó a játék, nagy az iram. Teljesen egyenrangú a két csapat.) A 211. percben Fejes viszi előre­­a lab­dát, hosszan szökteti magát, a labda a beugró Halasihoz kerü­l és a szélső mintegy 4 méterről a jobb alsó sarokba gurít. 3:1. (A szegedi védelem nagyon­­össze­hozta11 ezt a gólt. Szabó is közbelép­hetett volna Fejesnél, a hosszú szökte­­tésre pedig Weszelovszkynak idejében ki kél­lett volna jönnie.) A 32. percben Halasi a balszélre sod­ródik ki, leffutja Szabót, egészen az ötös sarkáig viszi a labdát és onnan laposan a jobbsarokba po­fozza. 4:1. (Veszelovszkijnak nagy hibája ez a gól.) Elhunyhul a játék. _h__ A Szegednek van nagy helyzete, de f a i fK. az utolsó percben i @L \ az Újpest ér el | me\.\ V újabb gólt. I n'ljf&A*:7 ^ Nagy ível a ha­ J­­­tosra és Szusza félm­agasan a csa­­i­k háló jobbolda­ m­a lába fejeli a rar­t labdát. Szögletarány 5:5 (félidőben 2:1 a Szeged javára.) Nyilatkozatok: Dicker Mihály (Új­pest­: A nagy gólarányhoz egy kis játék IvS elkelne. A Szeged igen lelkesen har­colt. Kertes Mihály (Szeged): A megö­lik félidőben kidomborodott az Újpest jobb erőnléte. Az első félidőben sokszor sújtott bennünket a játékvezető téves döntéseivel. BÍRÁLAT: Nem úgy indult a mérkőzés, hogy nagygólarányú győzelmet arat az Új­pest. Az első félidőben a Szeged legalább aen­nyit támadott, mint az Újpest és ugyanannyi veszélyes helyzetet dolgo­zott ki. Ha súlyos bírói tévedések nem akadályozták volna meg (elsősorban az el­őm­­bs­za­b­á l­y­t a­l­­k­a­l­m­a­z­á­s­ának egy ízben való® elm­ulasztására gondolunk, ami egy jogos góltól fosztotta meg a vendég­csapatot), akkor ez az eredményben is kifejezésére jutott, volmi. Szünet után egy darabig a Szeged még egyenrangú ellenfele volt az Újpestnek és egy sereg veszélyes helyzetet dolgozott ki, az utolsó félórában azonban fölényt tudott kiharcolni az Újpest. Nagyarányú győ­zelmét mindenesetre elsősorban a szegedi kapus gyen­ge védésének köszönheti. A játék nem volt magas­ színvonalú, az Újpest játszotta a kulturáltabb, a Sze­ged a lelkesebb futballt. Az Újpest győ­zelme megérdemelt ha nem is ilyen arányban. Károlyi bizonytalanul védett, néhány­szor kiejtette a labdát­. A hátvédhármas sokszor megingott. Leggyengébb Fábián volt, aki gyakran alulmaradt Naggyal szemben. Szűcs formája javul, különö­­sen a fejelésben közelíti meg régi for­máját. A földön még kissé nehézkes, Balogh­­ csak a második félidőben ja­vult fel. Horváth csapatának egyik leg­jobb embere volt, jól fogta az össze­kötőjét és még kapura is tudott törni. Kirádi szokott erélyes jáátékát mutatta, alig maradt fól Horváthtól. A csatársor, sőt, a mezőny legjobb embere Szusza volt, aki nagy játékod­ból mozgott, rengeteg támadást épített fel és­­ fe­jezett be. Halasinak volt néhány jó ki­ugrása. Fejes eltűnt a mezőnyben, Su­bar kitűnően kezdett, de az első negyed­óra után fokozatosan elhalványodott. Nagy J.-nek is az elírt húsz perce volt a legjobb, neki azonban később is vol­tak jó elfutásai és beadásai. Wesselovszki volt a Szeged vereségé­nek főokozója. NB I-es kapusnak ilyen potyagólokat nem szabad beszednie. Ka­kuszi volt a hátvédhármas legjobbja. Re­mekül követi a játékot, jól helyezkedik és jól szerel. A két szélső hátvédd közül Bénák mutatkozott a Jobbiknak, jól őrizte Suhait. A kevésbbé mozgékony Szabó nem mert kihelyezkedni Nagyra ii ezért a legtöbbször nem tudta meg­akadályozni a labda átvételében. Ki­st­nőén játszott Vnczi, Fejes alig jutott szóhoz mellette. Szőcs nem birt Szuszá­val. Rózsavölgyi erélyes és w­este hm* középcsatár, Ladányi szünet után épített ügyesen. Gyurik­­* a második félidőben mutatott többet. Szokolit alig lehetett észrevenni. Nagy A. még mindig ve­­szélyes. Safírnak nagyon rossz napja volt és té­vedései főleg a Szegedet sújtották. NB II Elektromos—ív­rigy­kanizsai MAOR­T­­:2 (1:1). Latoroa_uwá, 400 nHő. V: Pósa. Elektromos: Beian — Jesnyás, Teleki — Rózsál, Kassai, Gajdos — Deák­, Golgrócki, Mekő, Csepregi, Fodor. MAORT: Kovács — Mil­os, Horváth — Nagy, Németh, Forgács — K­rllog­or. Heréül Téli, Ivifl, Kajvorno­ki. Kömény, helyenként durva mérlaőzés. Az. Inlektrolmon Kis szerencsével ET'.özhordt­t volna. A MAORT a II. KI idő 40. percében impufilulx­ ibéll ag­yenlitott. G: Gal­écsi is Mr-ré, Mr. lairt (2. csige­t H-osből). Jő: Jeer, JoSs, Rózsa, Deák, Ga­lgóczi, Mező és Csap.­reri, ill. Kovács, Horváth, Nagy, Forgács, Téli és Imri. MOGIRT—Pereces 3:1 (9:0). Dózsa Györffy­ út, 300 néz­ő, V: Szl­eti L. MOGFRT: Horváth — Molnár, Tátrai — Kornél, Kiss, Kloffer — Pillér, Forró, Szabó, Kócsa, Verebes. Pereces: K­ri­t­­­nyák — Futó I, Zentay I — Gergely, Halmos, Paulák — Futó II. Cseh, Sala­mon, Polcz IT, Porcz, III. A szünet utáni jobb MOGORT megérdemelten nyert. G: Szabó, Korn-M (1-esből), Kócsa, illetve Salamon (11 esből). Jó: Kornél, Hoffer, Pillér, illetve Krajnyák, Futó I és Salamon. DVTK—Törekvés 3-0 (1 -0). I»a«rv8r. I«» néző. Vezette: Széli (szállt'ír í játékvezető). A kiküldött játék­vez­ető Pásztor kéeve ér­kezett.. A két r.rr.'nt ’mi egészetéssei szűk­­ségjáté­k­ vezette volt .Játeratta le a mérek,Izéa. DVTK­: Huba! — Sír, Tófal­vi — Zsng Tnond, Igóta. Lendeczky — Mihályi, Po­t­i, Prie­belszky, Czerva. Kemény. Törek­vés: Da­­mtmikóe — Tömő, Bőné — Horváth, Szilért. Dz­ák .Juhácz — Tóth, Kové­cs, Knszta. Fajta BÚS. A BVTK MztAvát győzött a gyengon játszó Törekvés ellen. G: Pesti (2). Kemény. Jó: Pesti. Pribelszky, illetve Domonkos.­ Szlovics Mik­ és Tó*!). n­b­in Kelem­ölszv-B. MSFBS* 4:3 (2:3). V: Se­,­regi Jenő. C: Széli (2b Ekkor. Tes’Ar, 111. Blahó, Zeller és Ombi­di forásból). Jó: Martos és Ekk­er, ill. Csaknidi és Zeller. M: Poszté—Ganz hajó 2:1 (1:0). Vári út, 600 néző. V: Pousier. Alacsonyszínvonalú mérkőzésen megérdemelten győzött az egységesebb M. Fosztó, fi: Hegedűs és Hevesi, itt. Körös. Jó: Vlat és Hegedűs, ill. Madács és Kadlu-Skó. Egyfordulós bajnokság: Agrim­pex— PaBeM­ 5:4 (1:2). Ketimpex—Gyapjúszövet NV 3:1 (1:0) Hídépítők—Borforgalmi 8:3 (1:1). Sédének, recsenadíjak veretek, sportérm­ek, jelvények (OSH, MOB szállítója) Nemesfémlpszi Mssivások Szövetkezete VIX., Rózsa Ferenc­ utca 25. Telefon: 425—339.

Next