Népsport, 1955. január (11. évfolyam, 1-23. szám)
1955-01-01 / 1. szám
Hozzászólás az „Érdekes téma" című cikkünkhöz Elmondta: Nyéki Imre Lehet, hogy sokaknak csalódást 020k hozzászólásommal, de én nem cilalok állást sem Mitró, sem Rajki eltett. Az előttem hozzászóló Raimon gyulához hasonlóan, én sem vitatkozom azon, hogy ki miért kapott, vagy nem kapott arany karórát, tiszteletdíjat, mert én is sokkal nagyobb jelentőségű problémát látok Mitró pályafutásának váratlan derékbatörésében, Mitró csalódottságában, borúlátásában . .. Hogy akkor mégis miért szólok hozzá? — Azért, mert sajnálom Mitrót és nagyon sajnálom azt a soksok fiatal tehetséget, aki hasonló okok miatt elveszhet a magyar sport számára. A saját pályafutásom történetének elmondásával fel akarom vértezni őket a kísértések ellen, meg akarom védeni a jövő bajnokait a csalódásoktól — Mitró sorsától! . . . 1943-ban, 15 éves koromban kezdtem el úszni az FTC-ben. A felszabadulás előtt csak amolyan gyerekmódra „lubickoltam”. 1945 után azonban az UTE-ba átlépve, komoly edzésbe kezdtem, s két év alatt bekerültem a válogatott csapatba . . A gyors siker nekem is a „fejembe szállt”, s mivel nem igen szerettem tanulni, elkövettem életem első nagy baklövését, abbahagytam a tanulást. Néhány hetes tétlenkedés után szüleim és edzőm unszolására szakmát kerestem, beálltam tanoncnak egy vízvezetékszerelő műhelybe. A szerződésben biztosították az edzésekhez szükséges szabadidőt, pénzem is volt, s lassan az úszás is egyre jobban ment. Egyre több és több elismerést kaptam és ahogy feljebb kerültem, folyton nőtt a barátaim száma. Vígkedélyű, bohém fickók társasága vett körül, akiknek sok pénzük volt és ,,szívesen” költöttek rám. Ezek estéről estére mindig tudták, hogy hol van olyan „zsűr”, ahová érdemes elmenni, hol játsszák a legújabb slágereket, melyik mulató meddig van nyitva és így tovább. Egyszóval én is elindultam azon az úton amelyen Mitró járt: éjszakáztam, kártyáztam, ittam... A sokszor hajnalig tartó mulatozás után persze egyre gyakrabban hiányoztam a reggeli edzésekről, s amikor edzőm, Sárosi Imre szememre vetette hibámat, feleseltem vele. Egymást követték az összeszólalkozások, veszekedések ... Lassan idegenek is felfigyeltek ezekre a szóváltásokra, s nemsokára felkeresett egy másik sportkör ..megbízottja”. „Hallatlan, ami veled történik!” — mondta. — „Nem tudom, mit akar tőled Sárosi. Elvégre nem vagy te szerzetes! ... Jól megy az úszás és az csak természetes, hogy néha kell egy kis szórakozás is! . . .” Az ilyen „biztatások” még inkább lovat adtak alám: tovább mulatoztam, majd amikor közölték velem, hogy jobb állást adnak, sőt biztosítják az Európa-bajnokságra való kijutásomat is, megváltam sportkörömtől, edzőmtől és a kis műhelytől. . . lettem 1943-ban klubtársa Mitik ... S valóban nem kellett sokat edzem, mert még helyeselték is az egyre abban jelentkező lelkiismeretfurdaim ellensúlyozására kieszelt elmélést: „Én igazi tehetség vagyok, ilyennek nem kell „güriznie” ahhoz jó eredményeket érhessen .” És ha néha zsörtölődtek is egy it, megengedték a „szórakozást”, szóval jól éreztem magam új körzetemben — egy fél évig. Ettől éve ugyanis rohamosan romlottak iményeim, s már-már örültem, ha is! A visszaesés mindig kellemetlen is, én is kapkodtam fűhöz-fához versenyek előtti estéken tornáztam, önféle bemelegítési módokat találki — egyre idegesebben keresa hiba okát. Persze nem találtam, sőt még gyengébben úsztam, azelőtt. Észrevettem, hogy az ódában csak legyintenek, amikor aa kerülök és fogadkozásaimon, hogy rövidesen feljavulok a mosóinak. Nem tudom, hogy gondoltam de egyszerre iszonyú félelem vett az erőt: — Kiének! ... — Soha ne nem lehetek újra jó úszó! ... —visalt belém a fájdalom, s emlékei, életem legnehezebb napjai köveztek ezután ... Ott tartottam, hogy szép csendben abbahagyom a versenyzést, különösen akkor, amikor meghallottam, hogy a legfelsőbb sporthatóságon is kételkednek képességeimben, sőt egyes vezetők szerint, az úszósport szempontjából már nem is számítok. Nem? — gondoltam magamban. No, majd meglátjuk! S összeszorított fogakkal, most már dacból is, újra kezdtem mindent. Először is otthagytam az edzőmet, s mivel még nem mertem Sárosi szeme elé kerülni, Kösztner Henriknél jelentkeztem. De vele is csak rövid ideig dolgoztam együtt, mert elfoglaltsága miatt nem tudott rendszeresen lejárni az uszodába. Ezek után nem maradt más hátra, mint piruló arccal odaállni a régi mester elé, s megkérni, hogy bocsásson meg, vegyen vissza tanítványai közé . . . Nos, Sárosi elég ridegen fogadott. Nem volt érzékeny kibékülési jelenet, és nem is ígérte meg, hogy „mindent elfelejt”. Sőt!... Felidézve minden eddigi hibámat figyelmeztetett, hogy elvállalja ugyan edzésem irányítását, de ezentúl még erősebb kézzel fog majd. Hangoztatta: jól gondoljam meg a visszatérést, mert akkor bizony egész eddigi életfelfogásommal szakítanom kell . . . Elfogadtam a feltételeit, és most már nyugodtan mondhatom, hogy nem bántam meg. Pedig nehéz napok következtek. Megint rendszeresen korán lefeküdni és korán kelni, újra elkezdeni az erős edzéseket — bizony nem volt könnyű feladat. De akkor már nem álltam támasz nélkül! Segített az edzőm, aki gyakran emlékezetembe idézte: milyen sportszerű, becsületes életmóddal, milyen rendszeres munkával érték el sikereiket a világhírű versenyzők, és hogy mentek rohamosan tönkre azok, akik úgy éltek, mint azelőtt én. Segítettek a gyermekükért aggódó szüleim, és segített egy igazi jó barát, a későbbi feleségem, ők a nagy letörés láttán is erősen hittek bennem, és ez lassan visszaadta önbizalmamat. Egyre jobb eredményeket értem el. Közben 1950-ben bevonultam katonának, ahol ugyancsak ráncbaszedtek: tisztelettudóbb, fegyelmezettebb lettem. A Sárosival folytatott beszélgetések során lassanként felismertem a hajdani lump „haverok” igazi arcát, rájöttem, hogy ezek csak azért jártak velem estéről estére mulatozni, hogy az ismert versenyző „barátjaként” az eszpresszó-lovagok és éjszakai tündérek érdeklődésének középpontjában sütkérezzenek ... Megundorodtam tőlük, s ezt a tényt pályafutásom és egész életem fordulópontjának is tartom. A Honvédban szorgalmasan készültem az olimpiára, de kilenc hónappal a helsinki nagy verseny előtt baleset ért. Beültem egy motorversenyző oldalkocsijába, s biztattam, hogy minél élesebb kanyarokat vegyen. Az eredmény az volt, hogy felborultunk, és örültem, hogy a balesetet „csak” medencecsonttöréssel megúsztam. — Ekkor „temettek el” másodszor. Egyedül a kezelőorvos és az edzőm bízott abban, hogy még így is kijuthatok Helsinkibe. Hat héttel a baleset után több mint két hétig — amikor még járni sem tudtam — Sárosi az ölében cipelt be az öltözőből a medencébe és vissza. Eleinte csak a kézütemet gyakoroltam, majd ahogy gyógyultam, lassan áttértem a pás munka után kijutottam az olimpiára, s tagja voltam az 5. helyen végzett 4x200-as váltónak. Azóta már a nyomát sem érzem sérülésemnek, jó hatásait annál inkább. Megkomolyodtam, közel sem vagyok olyan szeles, mint azelőtt voltam. Most sem élek „szerzetes” életet, sőt, feleségemmel együtt elég gyakran járunk színházba, moziba, még vendéglőkbe és szórakozóhelyekre is, de ezek a „kiruccanások” már nem hasonlítanak az azelőttiekhez, sohasem lépik át a sportszerű életmód határát. Minden reggel ott vagyok az uszodában, rendszeresen edzek, s készülök a jövő nagy versenyeire. A sakkozás új sikereiért A Népsport számára írta: Alexandr Kotov nemzetközi nagymester az új év küszöbén szeretném megtenni a magyar sakkozókkal a most eleződött évre vonatkozó néhány évá idulatomat. Azt hiszem, az 1954-es év mint a setkési sakk-kapcsolatok nagy elésének és erősödésének éve kébe a sakkozás történetébe. Nagy értékben erősítették Európa, Amea, Ázsia államai sakkozóinak kurális kapcsolatát és barátságát a nyományos sakkcsapat-világbajnok- 26 ország részvételével Amszterd Qban lebonyolított küzdelmei, a velet sakkozóknak az USA-ban, Délerikában, Angliában, Svédország* történt vendégszerepléseinek találkozók. tízév folyamán a szovjet sakkozók más országban jártak, örültünk, ío „fö,íTrfunk módján — a sakkja mellett — kicserélhetjük tapasz- tainkat a külföldi nagymesterek* ,és a mesterekkel. A Nemzetközi Szövetség különleges határozóta kiemelte e találkozók nagy szerét a sakkozók nemzetközi együttködésének erősítésében. J sikereket hozott az év a Szovbnia és a népi demokratikus orgok sakkéletének tömegesítésében. fényes új sakktehetség feltűnését eredményezte. huSZhVfftUn’.A bajnokságának legbb befejezett elődöntői során öt mp,k°Z° ?2?,veste meg a mesteri címet. Közülük elsősorban Vitalij Scserbakovot, a moszkvai orvosi főiskola hallgatóját és Jevgenyij Vaszjukov moszkvai munkást szeretném kiemelni. Scserbakov még a döntőbe is bejutott. A Szovjetunió női bajnokságában kitűnően szerepelt Larisza Volpert leningrádi egyetemi hallgatónő. Nemcsak mesteri címet szerzett, hanem a bajnoki cím is az ő birtokába jutott. Lengyelországban egyre szebben bontakozik ki Bogdán Silva nemzetközi mester tehetsége. Ludek Pachman Csehszlovákia bajnoka kivívta a nemzetközi nagymesteri címet. Az egyéb külföldi sakkozók közül meg kell még említeni az argentínai Oscar J'anno, a jugoszláv Alekszandr Mata- Ti?X.Cs *,s. a nyugat-németországi Wolfgang Unzicker sikereit. Külön szeretnék foglalkozni a magyar sakkozókkal. Jártam már néhányszor gyönyörű hazájukban, s láttam a magyar népnek a gazdasági és a kulturális életben elért sikereit. Magyarországon szeretik a sakkozást, s a magyar nagymestereket és mestereket joggal számítják a világ legjobbjai közé. A Szovjetunióban jól ismerik Szabó László nagymester, Barcza Gedeon nagymester, Flórián Tibor mester, Gereben Ernő mester, Szily József mester és még jónéhány magyar sakkozó nevét. Legutóbb kapta meg a mestereímet a fiatal Dely Péter és Tapasztó László. Ez is a magyar sakkozás további sikereinek biztosítéka. A szovjet sakkozók nevében legjobb kívánságaimat küldöm a magyar sakkozóknak és sikeres, boldog 1955-ös évet kívánok nekik. öregebbek lettünk Hát megint egy évvel, E szabály alól csak Néhány nő kivétel. És ha Idejében Megveszed e lapot. Nem fejezted még be Az utolsó napot. Mely a naptárban pont Az utolsó helyen Kuksol, mint síelőnk Külföldi versenyen. Mielőtt ez ó év Átminősül újjá. Vess rövid számadást Kiáltsd velünk: „hajrát” Hiszen ötvennégyben. Hidd el nékem, kérlek. Minden eddiginél kedvezőbb a mérleg. Diadalt és babért Halomra arattunk. Hagyjuk most hogy néha Alul is maradtunk. Budat, bánatodat Akasszad a szögre, ült mellém és együtt Nézzünk 55-be. . ..Jövőbelátót'' Bekapcsolom szépen. Szórakozz előre Szurkolj, örülj velem. Hogy örömöd legyen. S hibát ne lelj benne. A mi gépünkön most Rózsaszín a lenes* BUÉK sportolóknak Olvasó, most figyelj. Kötni fogsz nagy csudát Kettő-null után sem Kap a Honvéd „ruhát" Hidegkúti előtt Pósa hajlít térdet. „Szólalj meg már. Nándi Mondj valamit kérlek.” Puskás formába jött. Mondod erre: „nocsak” Megint a hírnév nő. Nem pedig a pocak. Válogatott gárdánk Megtartja a nívót. Szombathelyen agyon- Csókoltak egy bírót. Az utolsó meccsel Lezárjuk az évet. Ezt he vedd biztosra Lehet, a gép téved. Utr- hír, -V: da„í A Hl nyes Jei«*ílé«, M« nne, Tudása El. • Eve -be* hl est An. Ami Beostunk Prága, Berlin, Varsó, Kerékpáros verseny... Oly nagy a sikerünk. Nem hiszed el te sem. Egész világsajtó Diadalunkról szólt. Kerékpáros gárdánk Berlinnél még — meg volt. A győztes fiúnak a kardvívó-versenye. Éveinek száma Nem volt több, mint negyven. Síelőink Jóban Voltak széllel, hóval. Bírták az Iramot A sífelvonóval. Mielőtt az újba vágnál. Hallgasd meg, hogy mit kívánjál. Több diadalt, mint eddig volt. Megindult, hát menjen a „bolt". Babérágat szakajtóval, Sportcsarnokot sok ajtóval. Stadionba sok,-sok embert, örömkönnyből egy nagy tengert. Nem üvöltöző nézőket. Jól meszelő partjelzőket A pályákra csendet, rendet. Kevesebb „zűrt”, több fegyelmet. Tárgyilagos egyesbírót. Atlétáknak magasugrót. Olyat, kinél nem kivétel. Mindennapos a két méter. Síelőknek olyan havat, Min a léc magától halad, Korszaknak, hogy ha lehet, Az eséshez nagyobb — helyet Úszóinknak formát régit. Mellúszásba is egy Nyékit. S hogy te egymás vérét szívják Az edzőknek békepipát Tornászoknak termet — telit, S csarnokra való Keletit. Ökölvívóknak jobb napot. Minden súlycsoportba Pappot, B. Nagyéknak olyan terhet. Mit ellenfél nem emel meg. Kajakozóknak sok szépet — ötvenötben ötvennégyet. Asbóthékért agyonázzunk. Hisz, ha esik. DC-t játszunk. Röplabdásnőknek kívánom. Üssenek már át a hálón. Peregnek a percek Az idő rokkáján. Fordulj el ez évtől 6 év éjszakáján. Tel-.Ints a jövőbe Bizakodó hittel. Az eddiginél is Szebb lesz. Nekem hidd el. Több kívánságot már Nem sorolok néked. Csak még ezt az egyet. Hogy: Boldog újévet! Morvay Tihamér J Mi van ,s mi lesz puskánál? Puskás Ferenc sportpályafutásának, játékmodorának, élete egyes szakaszainak leírásával elég gyakran, sokszor elég terjedelmes és úgynevezett színes cikkekben foglalkoztak az elmúlt időben a külföldi lapok. Legutóbb kezünkbe került az egyik legnagyobb francia sportújság, a France Football december 11-i száma,, amelynek első oldalán feltűnő, vastag betűkkel szedett szalagcím hívja fel az olvasók figyelmét: „Vajon a káprázatos magyar Puskás Ferenc valóban a hanyatlás útjára lépett-e?* A cím alatt az is olvasható, hogy a táp 1a. oldalán erre a kérdésre választ ad Jacques de Ryswick sportújságíró. A tizenötödik oldalon, a cikk címe leszögezi: Puskás Ferenc már nem a 3.száguldó őrnagya — ezt bizonyítja a Skócia— Magyarország mérkőzés. Megszoktuk, hogy a nyugateurópai sportújságírók válogatott labdarúgóinkról, válogatott játékosainkról szóló cikkeikben — különösen az angolok elleni mérkőzések után írt cikkeikben — nagy előszeretettel használják a különlegesen kiválogatott jelzőket. Ez a cikk is hemzseg nálunk szokatlannak tűnő fellengős jelzőkben, megállapításokban. A cikk a glasgowi mérkőzés után készült és bevezetőben megállapítja, hogy a magyar válogatott csapat csillaga semmivel sem fénylett halványabban a skótok elleni mérkőzésen, a magyar labdarúgók csodálatos művészete megérdemelten diadalmaskodott a skótok vad erőfeszítése és a közönség minden eddiginél tüzesebb, mennydörgőbb hangorkánja ellenére is. „Felvethető azonban, hogy Puskás csillaga nincs-e halványulóban“ — veti fel a kérdést a cikkíró, majd elmondja, hogy mikor és hol látta játszani válogatott balösszekötőnket. Először a Luxembourg melletti Esch-ben lett figyelmes Puskás játékára, 1916 októberében. Puskás ekkor 18 esztendős volt, sokat ígérő játékos. A France Football munkatársa később a magyar válogatott csapat csaknem minden külföldi mérkőzését megnézte: „Hol távolról, hol közelről figyeltem Puskás Ferenc csodálatos szárnyalását, amely hasonló a magyar csapat felemelkedéséhez.“ A luxembourgi, a nyolc évvel előtti mérkőzéstől a Skócia—Magyarország találkozóig tehát elég sok megfigyelésre volt alkalma a francia sportújságírónak. Tapasztalatait összegezve megállapítja: a vékony dongájú, szerény, félénk összekötő alattian mtgoálecek terjedelmében, felépítésében, állóképességében és a fejjátékban is. A betegségéből felépült Puskás Skóciában már nem volt az 1953. évi wembley-i „száguldó őrnagy“, sem az 1952-es helsinki olimpián szerepelt magyar csapat csodálatos kapitánya, ahol vagy a támadások zseniális elindítójának bizonyult, vagy ellenállhatatlan szabadrúgást lövőnek; nem volt az, aki egy ügyes húzás után mint a nyíl rázúduljon az ellenfél kapujára. A cikkíró elismeri. 1954. végén Puskás még mindig páratlan ballábas játékos, megmaradt benne az a csodálatos játékösztön, amely csak keveseknek jut osztályrészül. Voltak klasszikus csillogásai, de olyan tüneteket vett észre játékában, amelyeket csak nehézkessé vált labdarúgóknál figyelhetnek meg, olyan labdarúgóknál, akiknek játékában nincs meg az igazi játékkedv. Aljúkor, valamelyik játékostársa nem játszott óhajának megfelelően, megjátszotta a sértet herceget — írja a francia sportújságban Ryswick, s kérdéssel fejezi be cikkét: vajon Puskás Ferenc formája és jó kedélye kiderül-e majd a tavaszi szép napokra?... A cikk több olyan kérdést vetett fel, amelyek az egész magyar sportközvéleményt érdeklik. Nemcsak Puskásnak és sportkörének, de az egész magyar labdarúgásnak érdeke, hogy a cikkben felvetett tényekről beszéljünk, ha nem is olyan szenzációs tálalásban és stílusban, mint a cikk írója. A felszabadulás utáni sportéletünk egyik legnagyobb tehetsége, értéke Puskás Ferenc. Feltűnése, felfelé ívelő pályafutása nemcsak a magyar válogatott labdarúgó-csapat fejlődésével esik egybe, hanem sportkultúránk felemelkedésével is. És Puskás Ferenc további sportpályafutása nemcsak a Bp. Honvéd együttesének és a magyar válogatott csapat teljesítményének szempontjából jelentős kérdés. Igaz, nincs pótolhatatlan játékos. Ma már eljutottunk odáig, hogy az együttesek kollektív játéka a legfontosabb kérdés egyegy mérkőzés sorsának az eldöntésében. Ez az igazság bebizonyosodott a Bp. Honvéd és a magyar válogatott csapat néhány olyan győzelemmel végződött mérkőzésén is, amelyeken Puskás nem szerepelt. De egy egész ország, sőt igen sok külföldi ország sportban véleménye is szeretettel, Puskás iránti megbecsüléssel figyeli, hogy vajon ki tud-e kerülni attilámtugtíjból, amelybe az utóbbi félévben került. A Népstadion lelátóin összejöhetnek olyan nélők, akik különböző indulatoktól hajtva zavarják Puskás, s ezzel a magyar válogatott csapat szereplését. Hangjuk azonban nem a zömének hangja! Az országban töbszázezer sportszerető ember aggodalommal veti fel a kérdést: mi lesz Puskással?... Mit hoz neki az új esztendőt Puskás-kérdés tehát van, s erről beszélni kell. És jó, ha maga Puskás Ferenc is beszél róla. Az esztendő utolsó napjainak egyikén az edzés után ültünk le beszélgetni Puskással a Bp. Honvéd sporttelepe egyik helyiségében. Kint voltunk a pályán már az edzés kezdetekor. Puskás néhány percet késett. Érkezése után edzőjéhez, Kalmár Jenőhöz sietett, néhány szót váltott vele, majd hozzákezdett az edzéshez. Egyéni edzést végzett, a többiek már lábteniszeztek, ő bemelegített, futott, tornászott, később a labdavezetést gyakorolta, közben a lábteniszezők felé figyelt félszemmel. Egy alkalommal megindult feléjük, de aztán meggondolta magát, ugrókötelet kért, azzal edzett tovább. Társai beszállingóztak az öltözőbe, ő azonban a pályán maradt, pótolta a késést. Izzadtan jött le a pályáról, kissé nehezen lélekzett, s leült. Odaadtuk neki a francia sportújság cikkének magyarra fordított szövegét. Figyelmesen elolvasta, aztán mindjárt beszélni kezdett. Látszott, hogy a kérdések nem áfák ntk. — Hogy mi a véleményem ezévi teljesítményemről ... így érzem, hogy az első félévijén mám volt szem mi hiba... Igyekeztem szorgalmasan edzeni, minden edzésen részt vettem, nagy kedvvel készültem fel a viágbajnoksgra és szerintem el is értem legjobb formámat... Ezt bizonyítja a nyugatnémetek elleni első mérkőzésünkön mutatott játékom is ... Aztán Liebrich lerúgott... A többit már tudják .. Puskás szinte magának beszél már arról, hogy lelkileg is milyen összeroppantást jelentett neki a sérülés, majd így folytatja: — Október végén öz Szegedi Haladás elleni mérkőzésen újra megsérültem, pontosan az a lábam sérült meg, amelyik Svájcban és most is a bokámra kaptam a rúgást... Újra kezdhettem életről. . Feküdtem is, orbán ugyanús tünetek mutatkoztak a lábamon... Újabb kérdést teszünk fel: nem érzi-e, hogy súlyfölöslege van, s táplálkozását, folyadék-felvételét megfelelőnek tartja-e? . Hajlamos vagyok, a hízásra... A szervezetem sok folyadékot kíván, s bevallom, szeretek jókat enni... Szerintem azonban nincs jelentős súlytöbblet rajtam .. . Amikor feküdtem, s később, amikor még nem edzettem, vagy csak keveset edzettem, bizony nem törődtem azzal, hogy a táplálkozást és a folyadékfelvételt megszorítsam, s ezzel elejét vegyem a hízásnak ... Most azonban már egészségesnek érzem magamat, s megteszek mindent, hogy régi súlyomat elérjem ... Ehhez az is szükséges, hogy ne fogyasszak olyan ételeket, amelyek hizlalnak ... De, ha már szeretem az ízletes ételeket, akkor arra kell törekednem, hogy az edzéseken, ha kell a dupla adagot ..fogyasszam** a gyakorlatokból... Jól tudom, hogy minden, akarat kérdési.... Meg kell állnom, hogy ne nyúljak az ételekhez, amelyek nagyon ízlenek nekem, s hogy letegyem, a villát, amikor legjobban ízlik a falat, ne nyúljak a pohárhoz, amikor talán már nem is vagyok szomjas. .. Tudom azt is, hogy harcolnom kell magammal... De ez a harc már megindult, s úgy érzem jó úton haladok... Azt, hogy jó úton haladt és hogy igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy újra a régi Puskás játéka ragadja magával a nézőket, mi sem bizonyítja jobban, mint a Szombathelyi Lokomotív elleni szereplése. Szombathelyen újra felcsillantak az igazi Puskás erényei. Ezt a teljesítményt úgy tudta elérni, hogy a mérkőzést megelőzően olyan edzéseket végzett, amelyek alkalmasak arra, hogy leadjon sklyából. Szombathelyen volt néhány olyan támadása, amely a legjobb fórumában lévő Puskásra emlékeztetett. Sokszor a saját térfeléről hozta fel a labdát, az őt támadó védőket könnyen lerázta, jó helyzetbe hozta társait, és szinte minden labdát ő fejelt el. Persze még sokat k°lJ dolgoznia, fegyelmezetten edzenie ahhoz, hogy újra az legyen, akire a mérkőzések első percétől az utolsó percéig számíthatnak. Nem mi céloztunk a francia sportújság cikkének arra a részére, amely Puskásnak játékostársaihoz való viszonyáról szólt, ő maga tért ki erre. — Minden ellenkező híreszteléssel szemben jóbaráti viszonyban vagyok, játékostársaimmal. . . Nincs Czibor— Puskás, nincs Budai—Puskás „ügy*4... Nekünk is vannak idegeink ... Különbösen akkor vagyunk idegesek, ha nem megy jól a játék. Már sokat levetkőztem idegeskedésemből. De jól tudom, további javulást várnak tőlem a vezetőkön kívül a szurkolók és azok a fiatal labdarúgók is, akiket nagyon szeretek, akiknek pályafutását figyelem, s soknak segítséget adok ahhoz, hogy képzett labdarúgó váljék belőle ... (Arajtam múlik, hogy kiirthassam magamból azokat a hibákat, amelyek sokszor engem bántanak a legjobban ... Nagy önuralommal és nagy akarattal igyekszem majd magamat nevelni. Ezen az úton szükség van a közönség segítségére is. . . Neveljenek engem ők is, de ne azokkal az eszközökkel, amelyekkel a szurkolók egy bizonyos csoportja teszi,... Jóindulatot, megértést kérek! Hiszen közös a célunk: a magyar labdarúgás minél több diadalt érjen el. Megígérem: mindent megteszek annak érdekében, hogy a jövő esztendőben újra olyan legyen a formám és teljesítményem, mint azelőtt volt. Puskás búcsúzik, siet haza otthonába várja a családja, kislánya. Huszonnyolc esztendős lesz nemsokár Puskás Ferenc ... Kilenc évvel ezelőt az osztrákok ellen húzta magára előszó a címeres mezt. Kilenc év alatt 65-ször élvezte a válogatók bizalmát, s kilen év alatt majdnem annyi válogatott mér közösen szerepelt, mint a legendás hír Schlosser Imre — 21 év alatt. Puskás önvallomásából kiderül: a önuralom, az akarat körül akad bővé jonnivalója, f etikusnak szükség van a vezetők, a játékostársak, az edző segítségén kívül azoknak a segítségére, akik eddig elnézőek voltak vele szemben. ő hallgat a bíráló szavakra. Sűrűn kell rámutatni fogyatékosságaira, hibáira. Azok a jó barátai, azok a magyar labdarúgás igazi hívei, akik nem a hízelgést, az udvariaskodást, az elnézést választják akkor, amikor arról van szó, hogy Puskás Ferenc újra elérje azt a formát, amely fémjelezte nevét az egész világon. Mindez azonban semmit sem ér akkor, ha Puskásban nincs meg a készség, a vasakarat ahhoz, hogy megváltozzék. A szavak elrepülnek, a tervek csak akkor értékesek, ha meg is valósítják azokat. Puskás esetében nemcsak néhány kiló súlyfeleslegről, az ízletes ételekről és italokról való lemondásról van szó. Hanem arról is, hogy Puskás életfelfogásában, modorában, viselkedésében is komoly változás történjék. iptukáiftak pildukítzák kd Unitit a fiatal labdarúgók előtt, de nemcsak labdarúgó tudásával, hanem egész magatartásával. Ott fekszik az asztalon a francia sport, amelyben Ryswick feltette a kérdést: Puskás Ferenc valóban a hanyatlás útjára lépett e. A kérdésre Puskás adta meg a választ. És az új esztendő megmutatja, hogy kiváló tudású balösszekötőnk megtalálta-e a felemelkedéshez vezető utat. Fekete Pál Puskás Ferenc