Népsport, 1955. január (11. évfolyam, 1-23. szám)

1955-01-01 / 1. szám

Hozzászólás az „Érdekes téma" című cikkünkhöz Elmondta: Nyéki Imre Lehet, hogy sokaknak csalódást 020k hozzászólásommal, de én nem cilalok állást sem Mitró, sem Rajki eltett. Az előttem hozzászóló Raimon gyulához hasonlóan, én sem vitatko­zom azon, hogy ki miért kapott, vagy nem kapott arany karórát, tiszteletdí­­jat, mert én is sokkal nagyobb jelen­­tőségű problémát látok Mitró pálya­futásának váratlan derékbatörésében, Mitró csalódottságában, borúlátásá­ban . .. Hogy akkor mégis miért szó­lok hozzá? — Azért, mert sajnálom Mitrót és nagyon sajnálom azt a sok­sok fiatal tehetséget, aki hasonló okok miatt elveszhet a magyar sport szá­mára. A saját pályafutásom történeté­nek elmondásával fel akarom vértezni őket a kísértések ellen, meg akarom védeni a jövő bajnokait a csalódások­tól — Mitró sorsától! . . . 1943-ban, 15 éves koromban kezd­tem el úszni az FTC-ben. A felszabadu­lás előtt csak amolyan gyerekmódra „lubickoltam”. 1945 után azonban az UTE-ba átlépve, komoly edzésbe kezd­tem, s két év alatt bekerültem a vá­logatott csapatba . . A gyors siker nekem is a „fejembe szállt”, s mivel nem igen szerettem tanulni, elkövettem életem első nagy baklövését, abba­hagytam a tanulást. Néhány hetes tét­lenkedés után szüleim és edzőm un­szolására­ szakmát kerestem, beálltam tanoncnak egy vízvezetékszerelő mű­helybe. A szerződésben biztosították az ed­zésekhez szükséges szabadidőt, pén­zem is volt, s lassan az úszás is egyre jobban ment. Egyre több és több el­ismerést kaptam és ahogy feljebb ke­rültem, folyton nőtt a barátaim szá­ma. Vígkedélyű, bohém fickók társa­sága vett körül, akiknek sok pénzük volt és ,,szívesen” költöttek rám. Ezek estéről estére mindig tudták, hogy hol van olyan „zsűr”, ahová ér­demes elmenni, hol játsszák a leg­­újabb slágereket, melyik mulató med­­dig van nyitva és így tovább. Egyszó­val én is elindultam azon az úton amelyen Mitró járt: éjszakáztam, kár­tyáztam, ittam... A sokszor hajnalig tartó mulatozás után persze egyre gyakrabban hiányoztam a reggeli ed­zésekről, s amikor edzőm, Sárosi Imre szememre vetette hibámat, feleseltem vele. Egymást követték az összeszólal­­kozások, veszekedések ... Lassan ide­genek is felfigyeltek ezekre a szóvál­tásokra, s nemsokára felkeresett egy másik sportkör ..megbízottja”. „Hal­latlan, ami veled történik!” — mond­ta. — „Nem tudom, mit akar tőled Sárosi. Elvégre nem vagy te szerze­tes! ... Jól megy az úszás és az csak természetes, hogy néha kell egy kis szórakozás is! . . .” Az ilyen „biztatások” még inkább lovat adtak alám: tovább mulatoz­tam, majd amikor közölték velem, hogy jobb állást adnak, sőt biztosítják az Európa-bajnokságra való kijutáso­mat is, megváltam sportkörömtől, ed­zőmtől és a kis műhelytől. . . lettem 1943-ban klubtársa Mit­ik ... S valóban nem kellett sokat edze­­m, mert még helyeselték is az egyre abban jelentkező lelkiismeretfurda­­im ellensúlyozására kieszelt elmélé­st: „Én igazi tehetség vagyok, i­lyennek nem kell „güriznie” ah­­ho­z jó eredményeket érhessen .” És ha néha zsörtölődtek is egy it, megengedték a „szórakozást”, szóval jól éreztem magam új kör­­zetemben — egy fél évig. Ettől éve ugyanis rohamosan romlottak iményeim, s már-már örültem, ha is! A visszaesés mindig kellemetlen is, én is kapkodtam fűhöz-fához v­ersenyek előtti estéken tornáztam, önféle bemelegítési módokat talál­­ki — egyre idegesebben keres­­a hiba okát. Persze nem találtam­­, sőt még gyengébben úsztam,­­ azelőtt. Észrevettem, hogy az ódában csak legyintenek, amikor aa kerülök és fogadkozásaimon, hogy rövidesen feljavulok a mosó­inak. Nem tudom, hogy gondoltam de egyszerre iszonyú félelem vett az erőt: — Kiének! ... — Soha ne nem lehetek újra jó úszó! ... —­­visalt belém a fájdalom, s emlék­ei, életem legnehezebb napjai kö­veztek ezután ... Ott tartottam, hogy szép csendben abbahagyom a versenyzést, különösen akkor, amikor meghallottam, hogy a legfelsőbb sporthatóságon is kételked­nek képességeimben, sőt egyes veze­tők szerint, az úszósport szempontjá­ból már nem is számítok. Nem? — gondoltam magamban. No, majd meglátjuk! S összeszorított fo­­gakkal, most már dacból is, újra kezdtem mindent. Először is otthagytam az edzőmet, s mivel még nem mertem Sárosi sze­me elé kerülni, Kösztner Henriknél jelentkeztem. De vele is csak rövid ideig dolgoztam együtt, mert elfog­laltsága miatt nem tudott rendszere­sen lejárni az uszodába. Ezek után nem maradt más hátra, mint piruló arccal odaállni a régi mester elé, s megkérni, hogy bocsásson meg, ve­gyen vissza tanítványai közé . . . Nos, Sárosi elég ridegen fogadott. Nem volt érzékeny kibékülési jele­net, és nem is ígérte meg, hogy „mindent elfelejt”. Sőt!... Felidézve minden eddigi hibámat figyelmezte­tett, hogy elvállalja ugyan edzésem irányítását, de ezentúl még erősebb kézzel fog majd. Hangoztatta: jól gon­doljam meg a visszatérést, mert ak­kor bizony egész eddigi életfelfogá­sommal szakítanom kell . . . Elfogadtam a feltételeit, és most már nyugodtan mondhatom, hogy nem bántam meg. Pedig nehéz na­pok következtek. Megint rendszere­sen korán lefeküdni és korán kel­ni, újra elkezdeni az erős edzése­ket — bizony nem volt könnyű fel­adat. De akkor már nem álltam tá­masz nélkül! Segített az edzőm, aki gyakran emlékezetembe idézte: mi­lyen sportszerű, becsületes életmód­dal, milyen rendszeres munkával ér­ték el sikereiket a világhírű verseny­zők, és hogy mentek rohamosan tönk­re azok, akik úgy éltek, mint az­előtt én. Segítettek a gyermekükért aggódó szüleim, és segített egy igazi jó barát, a későbbi feleségem, ők a nagy letörés láttán is erősen hittek bennem, és ez lassan visszaadta önbizalmamat. Egyre jobb eredmé­nyeket értem el. Közben 1950-­ben bevonultam katonának, ahol ugyan­csak ráncbaszedtek: tiszte­le­ttudóbb, fegyelmezettebb lettem. A Sárosival folytatott beszélge­tések során lassanként felismertem a hajdani lump „haverok” igazi arcát, rájöttem, hogy ezek csak azért jár­tak velem estéről estére mulatozni, hogy az ismert versenyző „barátja­ként” az eszpresszó-lovagok és éjsza­kai tündérek érdeklődésének közép­pontjában sütkérezzenek ... Meg­undorodtam tőlük, s ezt a tényt pá­lyafutásom és egész életem forduló­pontjának is tartom. A Honvédban szorgalmasan készül­tem az olimpiára, de kilenc hónap­pal a helsinki nagy verseny előtt baleset ért. Beültem egy motorver­senyző oldalkocsijába, s biztattam, hogy minél élesebb kanyarokat ve­gyen. Az eredmény az volt, hogy fel­borultunk, és örültem, hogy a balese­tet „csak” medencecsonttöréssel meg­úsztam. — Ekkor „temettek el” má­sodszor. Egyedül a kezelőorvos és az edzőm bízott abban, hogy még így is kijuthatok Helsinkibe. Hat héttel a baleset után több mint két hétig — amikor még járni sem tudtam — Sá­rosi az ölében cipelt be az öltözőből a medencébe és vissza. Eleinte csak a kézütemet gyakoroltam, majd ahogy gyógyultam, lassan áttértem a pás munka után kijutottam az­ olim­piára, s tagja voltam az 5. helyen végzett 4x200-as váltónak. Azóta már a nyomát sem érzem sérülésemnek, jó hatásait annál in­kább. Megkomolyodtam, közel sem vagyok olyan szeles, mint azelőtt voltam. Most sem élek „szerzetes” életet, sőt, feleségemmel együtt elég gyakran járunk színházba, moziba, még vendéglőkbe és szórakozóhe­lyekre is, de ezek a „kiruccanások” már nem hasonlítanak az azelőttiek­hez, sohasem lépik át a sportszerű életmód határát. Minden reggel ott vagyok az uszodában, rendszeresen edzek, s készülök a jövő nagy ver­senyeire. A sakkozás új sikereiért A Népsport számára írta: Alexandr Kotov nemzetközi nagymester az új év küszöbén szeretném meg­tenni a magyar sakkozókkal a most eleződött évre vonatkozó néhány évá idulatomat. Azt hiszem, az 1954-es év mint a s­etkési sakk-kapcsolatok nagy elésének és erősödésének éve ké­be a sakkozás történetébe. Nagy értékben erősítették Európa, Ame­a, Ázsia államai sakkozóinak kur­­ális kapcsolatát és barátságát a nyományos sakkcsapat-világbajnok- 26 ország részvételével Amszterd Qban lebonyolított küzdelmei, a velet sakkozóknak az USA-ban, Dél­­erikában, Angliában, Svédország­­* történt vendégszereplései­­n­­ek találkozók. tízév folyamán a szovjet sakkozók más országban jártak, örültünk, ío „fö,íTrf­unk módján — a sakk­­ja mellett — kicserélhetjük tapasz- tainkat a külföldi nagymesterek* ,és a mesterekkel. A Nemzetközi Szövetség különleges határozó­­ta kiemelte e találkozók nagy sze­­rét a sakkozók nemzetközi együtt­­ködésének erősítésében. J­­ sikereket hozott az év a Szov­­bnia és a népi demokratikus or­­gok sakkéletének tömegesítésében. fényes új sakktehetsé­­g feltűnését eredményezte. huSZhVfftUn’.A bajnokságának leg­­bb befejezett elődöntői során öt mp,k°Z° ?2?,ves­te meg a mesteri cí­­met. Közülük elsősorban Vitalij Scserbakovot, a moszkvai orvosi fő­­iskola hallgatóját és Jevgenyij Vasz­­jukov moszkvai munkást szeretném kiemelni. Scserbakov még a döntőbe is bejutott. A Szovjetunió női bajnokságában kitűnően szerepelt Larisza Volpert leningrádi egyetemi hallgatónő. Nem­csak mesteri címet szerzett, hanem a bajnoki cím is az ő birtokába jutott. Lengyelországban egyre szebben bontakozik ki Bogdán Silva nemzet­közi mester tehetsége. Ludek Pach­­man­ Csehszlovákia bajnoka kivívta a nemzetközi nagymesteri címet. Az egyéb külföldi sakkozók közül meg kell még említeni az argentínai Oscar J'anno, a jugoszláv Alekszandr Mata- Ti?X­.Cs *,s. a nyugat-németországi Wolfgang Unzicker sikereit. Külön szeretnék foglalkozni a ma­gyar sakkozókkal. Jártam már né­hányszor gyönyörű hazájukban, s lát­tam a magyar népnek a gazdasági és a kulturális életben elért sikereit. Magyarországon szeretik a sakkozást, s a magyar nagymestereket és mes­tereket joggal számítják a világ leg­jobbjai közé. A Szovjetunióban jól ismerik Szabó László nagymester, Barcza Gedeon nagymester, Flórián Tibor mester, Ge­reben Ernő mester, Szily József mes­ter és még jón­éhány magyar sakkozó nevét. Legutóbb kapta meg a mester­­eí­met a fiatal Dely Péter és Tapasztó László. Ez is a magyar sakkozás to­vábbi sikereinek biztosítéka. A szovjet sakkozók nevében leg­jobb kívánságaimat küldöm a magyar sakkozóknak és sikeres, boldog 1955-ös évet kívánok nekik. öregebbek lettünk Hát megint egy évvel, E szabály alól csak Néhány nő kivétel. És ha Idejében Megveszed e lapot. Nem fejezted még be Az utolsó napot. Mely a naptárban pont Az utolsó helyen Kuksol, mint síelőnk Külföldi versenyen. Mielőtt ez ó­ év Átminősül újjá. Vess rövid számadást Kiáltsd velünk: „hajrát” Hiszen ötvennégyben. Hidd el nékem, kérlek. Minden eddiginél kedvezőbb a mérleg. Diadalt és babért Halomra arattunk. Hagyjuk most hogy néha Alul is maradtunk. Budat, bánatodat Akasszad a szögre, ült mellém és együtt Nézzünk 55-be. . ..Jövőbelátót'' Bekapcsolom szépen. Szórakozz előre Szurkolj, örülj velem. Hogy örömöd legyen. S hibát ne lelj benne. A mi gépünkön most Rózsaszín a lenes* BUÉK sportolóknak Olvasó, most figyelj. Kötni fogsz nagy csudát Kettő-null után sem Kap a Honvéd „ruhát" Hidegkúti előtt Pósa hajlít térdet. „Szólalj meg már. Nándi Mondj valamit kérlek.” Puskás formába jött. Mondod erre: „nocsak” Megint a hírnév nő. Nem­ pedig a pocak. Válogatott gárdánk Megtartja a nívót. Szombathelyen agyon- Csókoltak egy bírót. Az utolsó meccsel Lezárjuk az évet. Ezt he vedd biztosra Lehet, a gép téved. Utr- hír, -V: da­„í A Hl­ nyes Jei«*ílé«, M« nne, Tudása El. • Eve -be* hl est An­. Ami Beos­­tunk Prága, Berlin, Varsó, Kerékpáros verseny... Oly nagy a sikerünk. Nem hiszed el te sem. Egész világsajtó Diadalunkról szólt. Kerékpáros gárdánk Berlinnél még — meg volt. A győztes fiúnak a kardvívó-versenye. Éveinek száma Nem volt több, mint negyven. Síelőink Jóban Voltak széllel, hóval. Bírták az Iramot A sí­felvonóval. Mielőtt az újba vágnál. Hallgasd meg, hogy mit kívánjál. Több diadalt, mint eddig volt. Megindult, hát menjen a „bolt". Babérágat szakajtóval, Sportcsarnokot sok ajtóval. Stadionba sok,-sok embert, örömkönnyből egy nagy tengert. Nem üvöltöző nézőket. Jól meszelő partjelzőket A pályákra csendet, rendet. Kevesebb „zűrt”, több fegyelmet. Tárgyilagos egyesbírót. Atlétáknak magasugrót. Olyat, kinél nem kivétel. Mindennapos a két méter. Síelőknek olyan havat, Min a léc magától halad, Korszaknak, hogy ha lehet, Az eséshez nagyobb — helyet Úszóinknak formát régit. Mellúszásba is egy Nyékit. S hogy t­e egymás vérét szívják Az edzőknek békepipát Tornászoknak termet — telit, S csarnokra való Keletit. Ökölvívóknak jobb napot. Minden súlycsoportba Pappot, B. Nagyéknak olyan terhet. Mit ellenfél nem emel meg. Kajakozóknak sok szépet — ötvenötben ötvennégyet. Asbóthékért agyon­ázzun­k. Hisz, ha esik. DC-t játszunk. Röplabdásnőknek kívánom. Üssenek már át a hálón. Peregnek a percek Az idő rokkáján. Fordulj el ez évtől 6­ év éjszakáján. Tel-.Ints a jövőbe Bizakodó hittel. Az eddiginél is Szebb lesz. Nekem hidd el. Több kívánságot már Nem sorolok néked. Csak még ezt az egyet. Hogy: Boldog újévet! Morvay Tihamér J Mi van ,s mi lesz puskánál? Puskás Ferenc sportpályafutásának, játékmodorának, élete egyes szakaszai­nak leírásával elég gyakran, sokszor elég terjedelmes és úgynevezett színes cikkekben foglalkoztak az elmúlt idő­ben a külföldi lapok. Legutóbb kezünk­be került az egyik legnagyobb francia sportújság, a France Football decem­ber 11-i száma,, amelynek első oldalán feltűnő, vastag betűkkel szedett szalag­cím hívja fel az olvasók figyelmét: „Vajon a káprázatos magyar Puskás Ferenc valóban a hanyatlás útjára lé­pett-e?* A cím alatt az is olvasható, hogy a táp 1a. oldalán erre a kérdésre választ ad Jacques de Ryswick sportújságíró. A tizenötödik oldalon, a cikk címe le­szögezi: Puskás Ferenc már nem a 3.száguldó őrnagya — ezt bizonyítja a Skócia— Magyarország mérkőzés. Megszoktuk, hogy a nyugateurópai sportújságírók válogatott labdarúgóink­ról, válogatott játékosainkról szóló cik­­keikben — különösen az angolok elleni mérkőzések után írt cikkeikben — nagy előszeretettel használják a különlegesen kiválogatott jelzőket. Ez a cikk is hem­zseg nálunk szokatlannak tűnő fellen­­gős jelzőkben, megállapításokban. A cikk a­ glasgowi mérkőzés után készült é­s bevezetőben megállapítja, hogy a ma­gyar válogatott csapat csillaga semmi­vel sem fénylett halványa­bban a skótok­­ elleni mérkőzésen, a magyar labdarúgók csodálatos művészete megérdemelten diadalmaskodott a skótok vad erőfeszí­tése és a közönség minden eddiginél tüzesebb, mennydörgőbb hangorkánja ellenére is. „Felvethető azonban, hogy Puskás csillaga nincs-e halványulóban“ — veti fel a kérdést a cikkíró, majd el­mondja, hogy mikor és hol látta ját­szani válogatott balösszekötőnket. Elő­ször a Luxembourg melletti Esch-ben lett figyelmes Puskás játékára, 1916 ok­tóberében. Puskás ekkor 18 esztendős volt, sokat ígérő játékos. A France Football munkatársa később a magyar válogatott csapat csaknem minden kül­földi mérkőzését megnézte: „Hol távol­ról, hol közelről figyeltem Puskás Fe­renc csodálatos szárnyalását, amely ha­sonló a magyar csapat felemelkedésé­hez.“ A luxembourgi, a nyolc évvel előtti mérkőzéstől a Skócia—Magyarország találkozóig tehát elég sok megfigyelés­re volt alkalma a francia sportújság­írónak. Tapasztalatait összegezve meg­állapítja: a vékony don­gájú, szerény, félénk összekötő alatt­ian mtgoálecek terjedelmében, felépítésében, állóképes­ségében és a fejjátékban is. A beteg­ségéből felépült Puskás Skóciában már nem volt az 1953. évi wembley-i „szá­guldó őrnagy“, sem az 1952-es helsinki olimpián szerepelt magyar csapat cso­dálatos kapitánya, ahol vagy a táma­dások zseniális elindítójának bizonyult, vagy ellenállhatatlan szabadrúgást lö­vőnek; nem volt az, aki egy ügyes húzás után mint a nyíl rázúduljon az ellenfél kapujára. A cikkíró elismeri. 1954. végén Pus­kás még mindig páratlan ballábas já­tékos, megmaradt benne az a csodá­latos játékösztön, amely csak kevesek­nek jut osztályrészül. Voltak klasszikus csillogásai, de olyan tüneteket vett észre játékában, amelyeket csak nehéz­kessé vált labdarúgóknál figyelhetnek meg, olyan labdarúgóknál, akiknek já­tékában nincs meg az igazi játék­­kedv. Aljúkor, valamelyik játékostársa nem játszott óhajának megfelelően, megjátszotta a sértet herceget — írja a francia sportújságban Ryswick, s kérdéssel fejezi be cikkét: vajon Pus­kás Ferenc formája és jó kedélye ki­derül-e majd a tavaszi szép na­pokra?... A cikk több olyan kérdést vetett fel, amelyek az egész magyar sportközvé­­leményt érdeklik. Nemcsak Puskásnak és sportkörének, de az egész magyar labdarúgásnak érdeke, hogy a cikkben felvetett tényekről beszéljünk, ha nem is olyan szenzációs tálalásban és stílusban, mint a cikk írója. A felsza­badulás utáni sportéletünk egyik leg­nagyobb tehetsége, értéke Puskás Fe­renc. Feltűnése, felfelé ívelő pályafu­tása nemcsak a magyar válogatott labdarúgó-csapat fejlődésével esik egy­be, hanem sportkultúránk felemelkedé­sével is. És Puskás Ferenc további sportpályafutása nemcsak a Bp. Hon­véd együttesének és a magyar válo­gatott csapat teljesítményének szem­pontjából jelentős kérdés. Igaz, nincs pótolhatatlan játékos. Ma már eljutot­tunk odáig, hogy az együttesek kol­lektív játéka a legfontosabb kérdés egy­­egy mérkőzés sorsának az eldöntésében. Ez az igazság bebizonyosodott a Bp. Honvéd és a magyar válogatott csapat néhány olyan győzelemmel végződött mérkőzésén is, amelyeken Puskás nem szerepelt. De egy egész ország, sőt igen sok külföldi ország sportba­n véle­ménye is szeretettel, Puskás iránti megbecsüléssel figyeli, hogy vajon ki tud-e kerülni a­­ttilámtu­gtíjból, amelybe az utóbbi félévben került. A Népstadion lelátóin összejöhetnek olyan nélők, akik különböző indulatoktól hajtva zavarják Puskás, s ezzel a magyar válogatott csapat szereplését. Hangjuk azonban nem a zömének hangja! Az országban töb­százezer sportszerető ember aggodalommal veti fel a kérdést: mi lesz Puskással?... Mit hoz neki az új esztendőt Puskás-kérdés tehát van, s erről be­szélni kell. És jó, ha maga Puskás Ferenc is beszél róla. Az esztendő utolsó napjainak egyikén az edzés után ültünk le beszélgetni Pus­kással a Bp. Honvéd sporttelepe egyik helyiségében. Kint voltunk a pályán már az edzés kezdetekor. Puskás néhány percet ké­sett. Érkezése után edzőjéhez, Kalmár Jenőhöz sietett, néhány szót váltott vele, majd hozzákezdett az edzéshez. Egyéni edzést végzett, a többiek már lábteniszeztek, ő bemelegített, futott, tornászott, később a labdavezetést gya­korolta, közben a lábteniszezők felé fi­gyelt félszemmel. Egy alkalommal meg­indult feléjük, de aztán meggondolta magát, ugrókötelet kért, azzal edzett to­vább. Társai beszállingóztak az öltöző­be, ő azonban a pályán maradt, pótolta a késést. Izzadtan jött le a pályáról, kissé ne­hezen lélekzett, s leült. Odaadtuk neki a francia sportújság cikkének magyarra fordított szövegét. Figyelmesen elolvas­ta, aztán mindjárt beszélni kezdett. Lát­szott, hogy a kérdések nem áfák ntk. — Hogy mi a véleményem ezévi tel­­jesítményemről­ ... így érzem, hogy az első félévijén mám volt szem­­ m­­i hiba... Igyekeztem szorgalmasan edzeni, min­den edzésen részt vettem, nagy kedvvel készültem fel a viágbajnoksgra és sze­rintem el is értem legjobb formámat... Ezt bizonyítja a nyugatnémetek elleni első mérkőzésünkön mutatott játékom is ... Aztán Liebrich lerúgott... A többit már tudják .. Puskás szinte magának beszél már ar­ról, hogy lelkileg is milyen összerop­­pantást jelentett neki a sérülés, majd így folytatja: — Október végén öz Szegedi Haladás elleni mérkőzésen újra megsérültem, pontosan az a lábam sérült meg, ame­lyik Svájcban és most is a bokámra kaptam a rúgást... Újra kezdhettem életről. .­ Feküdtem is, orbán ugyanús tünetek mutatkoztak a lábamon... Újabb kérdést teszünk fel: nem érzi-e, hogy súlyfölöslege van, s táplálkozását, folyadék-felvét­elét megfelelőnek tart­­ja-e? . Hajlamos vagyok, a hízásra... A szervezetem sok folyadékot kíván, s be­vallom, szeretek jókat enni... Szerin­tem azonban nincs jelentős súlytöbblet rajtam .. . Amikor feküdtem, s később, amikor még nem edzettem, vagy csak keveset edzettem, bizony nem törődtem azzal, hogy a táplálkozást és a folyadék­felvételt megszorítsam, s ezzel elejét vegyem a hízásnak ... Most azonban már egészségesnek érzem magamat, s megteszek mindent, hogy régi súlyomat elérjem ... Ehhez az is szükséges, hogy ne fogyasszak olyan ételeket, amelyek hizlalnak ... De, ha már szeretem az ízletes ételeket, akkor arra kell töreked­nem, hogy az edzéseken, ha kell a dupla adagot ..fogyasszam** a gyakorla­­tokból... Jól tudom, hogy minden, akarat kér­dési.... Meg kell állnom, hogy ne nyúljak az ételekhez, amelyek nagyon ízlenek ne­kem, s hogy letegyem, a villát, amikor legjobban ízlik a falat, ne nyúljak a p­ohárhoz, amikor talán már nem is va­gyok szomjas. .. Tudom azt is, hogy harcolnom kell magammal... De ez a harc már megindult, s úgy érzem jó úton haladok... Azt, hogy jó úton haladt és hogy igyekszik mindent megtenni annak ér­dekében, hogy újra a régi Puskás já­téka ragadja magával a nézőket, mi sem bizonyítja jobban, mint a Szombathelyi Lokomotív elleni szereplése. Szombat­helyen újra felcsillantak az igazi Pus­kás erényei. Ezt a teljesítményt úgy tudta elérni, hogy a mérkőzést meg­előzően olyan edzéseket végzett, ame­­lyek alkalmasak arra, hogy leadjon sk­­lyából. Szombathelyen volt néhány olyan támadása, amely a legjobb fóru­mában lévő Puskásra emlékeztetett. Sokszor a saját térfeléről hozta fel a labdát, az őt támadó védőket könnyen lerázta, jó helyzetbe hozta társait, és szinte minden labdát ő fejelt el. Persze még sokat k°lJ dolgoznia, fegyelmezet­ten edzenie ahhoz, hogy újra az legyen, akire a mérkőzések első percétől az utolsó percéig számíthatnak. Nem mi céloztunk a francia sport­­újság cikkének arra a részére, amely Puskásnak játékostársaihoz való viszo­nyáról szólt, ő maga tért ki erre. — Minden ellenkező híreszteléssel szemben jóbaráti viszonyban vagyok, játékostársaimmal. . . Nincs Czibor— Puskás, nincs Budai—Puskás „ügy*4... Nekünk is vannak idegeink ... Különbö­sen akkor vagyunk idegesek, ha nem megy jól a játék. Már sokat levetkőz­te­m idegeskedésemből. De jól tudom, további javulást várnak tőlem a veze­tőkön kívül a szurkolók és azok a fiatal labdarúgók is, akiket n­agyon szeretek, akiknek pályafutását figyelem, s sok­nak segítséget adok ahhoz, hogy kép­zett labdarúgó váljék belőle ... (Arajtam múlik, hogy kiirthassam magamból azokat a hibákat, amelyek sokszor engem bánta­nak a legjobban ... Nagy önuralom­mal és nagy akarattal igyekszem majd magamat nevelni. Ezen az úton szükség van a közönség segítségére is. . . Ne­veljenek engem ők is, de ne azokkal az eszközökkel, amelyekkel a szurkolók egy bizony­os csoportja teszi,... Jóindulatot, megértést kérek! Hiszen közös a célunk: a magyar labdarúgás minél több diadalt érjen el. Megígérem: mindent meg­teszek annak érdekében, hogy a jövő esztendőben újra olyan legyen a for­mám és teljesítményem, mint azelőtt volt. Puskás búcsúzik, siet haza otthonába várja a családja, kislánya. Huszonnyolc esztendős lesz nemsokár Puskás Ferenc ... Kilenc évvel ezelőt az osztrákok ellen húzta magára előszó a címeres mezt. Kilenc év alatt 65-ször élvezte a válogatók bizalmát, s kilen év alatt majdnem annyi válogatott m­ér közösen szerepelt, mint a legendás hír Schlosser Imre — 21 év alatt. Puskás önvallomásából kiderül: a önuralom, az akarat körül akad bővé j­o­nni­valója, f­ etikusnak szükség v­an a vezetők, a játékostársak, az edző se­gítségén kívül azoknak a segítségére­­, akik eddig elnézőek voltak vele szem­ben. ő hallgat a bíráló szavakra. Sűrűn kell rámutatni fogyatékossá­gaira, hibáira. Azok a jó barátai, azok a magyar labdarúgás igazi hívei­, akik nem a hízelgést, az udvariaskodást, az elnézést választják akkor, amikor arról van szó, hogy Puskás Ferenc újra el­érje azt a formát, amely fémjelezte nevét az egész világon. Mindez azonban semmit sem ér a­kkor, ha Puskásban nincs meg a készség, a vasakarat ahhoz, hogy megváltozzék. A szavak elrepül­nek, a tervek csak akkor értékesek, ha meg is valósítják azokat. Puskás esetében nemcsak néhány kiló súlyfeleslegről, az ízletes ételekről és italokról való lemondásról van szó. Hanem arról is, hogy Puskás életfel­fogásában, modorában, viselkedésében is komoly változás történjék. iptukáiftak pildukítzák kd­ Unitit a fiatal labdarúgók előtt, de nem­csak labdarúgó tudásával, hanem egész maga­tartásával. Ott fekszik az asztalon a francia sport, amelyben Ryswick feltette a kérdést: Puskás Ferenc valóban a ha­nyatlás útjára lépett­ e. A kérdésre Puskás adta meg a vá­laszt. És az új esztendő megmutatja, hogy kiváló tudású balösszekötőnk meg­­találta-e a felemelkedéshez vezető utat. Fekete Pál Puskás Ferenc

Next