Népsport, 1959. február (15. évfolyam, 22-41. szám)
1959-02-02 / 23. szám
Jó úton a még jobb eredmények felé Nem problémamentes választási közgyűlés — jó javaslatok! Ez volt a véleményük azoknak, akik részt vettek a Budapesti Vörös Meteor közgyűlésén, meghallgatták az elnökség beszámolóját és a vitát. Több mint száz küldött előtt ismertette a végzett munkát és a jövő feladatait Inétg Andor, az egyesület titkára. A megjelentek helyesléssel fogadták, hogy a Vörös Meteor méltó folytatója volt és marad a régi KAOE- és MTE-hagyományoknak. Ezt ápolja az elnökségnek az a javaslata is, hogy az egyesület jelvénye a jövőben ismét a vöröscsillagos embléma lesz, az „M” betűivel. Az egyesületnek jelenleg 18 szakosztályban 1270 versenyzője van. A ''tagoknak csaknem egyharmada (401) a nő. A Vörös Meteor ifjú sportolói közül 501 KISZ-tag. Az előadó részletesen ismertette az eredményeket, amelyeket versenyzőik a klub színeiben és a válogatott együttesek tagjaiként elértek. Az országos bajnokságoért 28 első helyet szereztek az egyelet tagjai, ifjúsági versenyzői 9 elsőket hódítottak el. A Vörös Meteor úton halad, hogy túlszárnyalja edzi eredményeit, az erkölcsi és poltnevelőmunka egyik központi kérdése volt a beszámolónak és így van ez a klub életében is. De az eddig végzett munkának a hiányosságai is világosan jelentkeztek. A szakosztályok irányítása és az edzői feladatok elemzésénél kitűnt, hogy 82 válogatott versenyzőjük edzéstervét nem egyeztették össze a válogatott keretek edisterveivel. Ez zavaróan hatott a vakosztályok életében és természetein a versenyzők eredményességét is zökkentette. A jövő feladataként jelntkezik tehát, hogy meg kell javítani kapcsolataikat a szövetségek edzőtanácsaival. Ezen túl rendszeressékell tenni a kapcsolatokat a szülőkkel, az iskolákkal és a munkahelyekkel is, mert mindezek együttesen adhatnak csak világos képet a sportoló körülményeiről, tehetségéről, emberi magatartásáról. Az egyesületi nevelés hiányosságára mutat, hogy a sportszerűség szempontjából túlnyomórészt kifogástalanul működő szakosztályok mellett a labdarúgóknál és a jégkorongozóknál súlyos sportszerűtlenségek történtek. A vezetésnek szilárd elhatározása, hogy ezekben a szakosztályokban is megszüntetik a „kakaskodást” és minden eszközzel fellépnek a haverság hamis, a hibákat és sportszerűtlenségeket elnéző szelleme ellen. Szó esett a beszámolóban arról, hogy a Vörös Meteor sportolói csak igen kis számban látogatják klubhelyiségüket. Ennek oka nemcsak a sportolókban keresendő. Amint a felszólalásokból is kitűnt, a klub nincs kellően felszerelve szórakozási eszközökkel, folyóiratokkal, olvasmányokkal és légköre egyébként sem nyújt zavartalan pihenést az arra vágyóknak. Felhívta a figyelmet a beszámoló arra is, hogy egyes szakosztályok nem tartják tiszteletben az egyesület költségvetését, túllépik a kereteket és más szakosztályok rovására akarják kiadásaikat növelni. Az eredmények mellett tehát jócskán akad megoldandó feladat, amellyel az új vezetés szemben találja magát. Nem utolsó sorban az, hogy az egyesületnek távolról sem kielégítőek a kapcsolatai a BTST-vel. A hozzászólók örömmel fogadták azokat a sportbeli és erkölcsi sikereket, amelyeket a Vörös Meteor az ellenforradalomtól napjainkig elért. Helyeslik és igénylik ennek az útnak a folytatását. Lelkesedéssel fogadták a javaslatot, hogy hívják meg azokat a régi KAOE- és MTE-tagokat, akik annak idején a munkássport lelkes híveiként lerakták a mai Vörös Meteor alapjait. A beszámolót vitatva a küldöttek megállapították, hogy részletetebben szerettek volna hallani az egyes szakosztályok tevékenységéről, ezért kiegészítették azt és hangoztatták véleményüket, hogy a szakosztályok munkáját nem lehet felmérni egyes kiváló versenyzők eredményei alapján. Hamis a kép, ha nem veszik figyelembe azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a Vörös Meteor egyes szakosztályain belül a tömegsport bázisának kiszélesítése érdekében tesznek. Szeretnék, ha a jövőben több Vörös Meteoraktíva dolgozna a szövetségekben, mert ezt is a fejlődés egyik feltételének tartják. A klub szeretete, az egyesülethez való ragaszkodás hangulata jellemezte a közgyűlés légkörét, amikor legjobb aktíváit oklevéllel és a „Jó munkáért” jelvénnyel tüntette ki az elnökség. Ez nyilvánul meg abban is, hogy szakosztályra való tekintet nélkül lelkesednek versenyzőik kiváló teljesítményeiért, akik között világbajnokságok és magyar bajnokságok győzteseinek egész sora mutat példát az egyesületben a jövő reménységeinek. A bizakodás nem alaptalan, sőt, ha tekintetbe vesszük, hogy a szakosztályvezetők zöme olyan emberekből áll, akik már 8—10 éve végzik ezt a munkát, biztosra vehetjük, hogy a Vörös Meteor nagyegyesülethez méltóan fogja szolgálni népi demokráciánk sportjának ügyét. Jó munkát az új vezetőségnek! K. I. -4 Hétfő, 1959. február 2. Mindig bosszant, amikor valamelyik mérsékelt tudású együttes vezetője büszkén és fontoskodva azt mondja: „Ez a jövő csapata.” Majd elmagyarázza, hogy az együttes csupa fiatalból áll, túladtak az öregeken, azoknak már nincs jövőjük. A fiatalok persze még rutintalanok, meg kell erősödniük, össze kell szokniuk, általában sokat kell még tanulniok. De majd nézzék meg őket két év múlva. Nem fontos, hogy addig milyen eredményeket érnek el... Ismerjük ezt a tetszetős okfejtést. A válogatott csapattal kapcsolatban is elhangzott már. Hogy fiatalítsák meg a csapatot, küldjék nyugdíjba az öregeket, aztán ne törődjünk azzal, ha kezdetben kikapunk, gondoljunk a jövőre. E merészen a jövőbe tekintő, „perspektivikus” elgondolás szerint az a játékos, aki nem átallotta elérni a 30-ik életévét, már féllábbal az aggok otthonában érezheti magát. Talán nem árt ezzel a kérdéssel behatóan szembenézni. Kezdjük azzal, hogy nemcsak a jövőben, hanem a jelenben is vannak feladatok, sőt elsősorban a jelenben vannak. Aki például egy válogatott csapatot állít össze, az nem a jövő évi mérkőzésekre, hanem a soron következő mérkőzésekre válogat. Az ígéretes fiatal az utánpótlás-válogatottba való. A válogatott csapat arra való, hogy a jelen feladatait oldja meg. Ki tudná megmagyarázni, hogy a jövő évi mérkőzések miért fontosabbak, mint az ideiek? Az ideiek a fontosabbak, mert azokat előbb kell lejátszani. A soron következő feladat a legfontosabb, mert először azt kell megoldani. Tehát mindig a rendelkezésre álló legjobb csapatot kell pályára állítani. Nem azt, amelyiknek jövője van, hanem azt, amelyiknek jelene van. A jelenben megoldandó feladatról van szó. Aki a jövő érdekében feláldozza a jelent, az rendszerint a bizonytalan jövőt is feláldozza, egyszerűen azért, mert rossz alapelvből indul ki. Két év múlva ugyanígy a jövőbe révedező tekintettel fitymálja majd le az akkori jelen feladatait. A sportbeli igazság is azt követeli, hogy a válogatott csapatokban a legjobbak képviseljék a nemzeti színeket. A fiatalság önmagában még nem elegendő jogcím arra, hogy valaki helyet követeljen magának a válogatott csapatban. Mivel a labdarúgásban nem lehet órával és centiméterrel megmérni a teljesítményeket, néha pusztán hangulat alapon, a rokon- és ellenszenv elemeire támaszkodva mondják ki, hogy X. fiatal már sokkal jobb, mint Y. öreg. És X. mellett szól a nagy érv, hogy fiatal, jövője van. Az ilyenféle okoskodás atlétikában például nem képzelhető el. Vegyünk egy 4x100 méteres váltót. Egy 10:5-ös fiatal semmi esetre sem szoríthat ki belőle egy 10.4-es öreget, hiába van közöttük tíz év korkülönbség, hiába hangoztatják, hogy a fiatal futóé a jövő. Kétségtelen, hogy fiatal, csak még nem elég gyors. Ahhoz, hogy az öreget kiszorítsa a váltóból, legalább 10.4-et kell tudnia, de méginkább 10.3-at. Mert akadhat olyan atlétaedző, aki a két egyforma tudású futó közül az öregebb mellett dönt, nem áldozza fel a váltó összeszokottságát olyan új futóért, aki még nem szárnyalta túl, csak elérte a régieket. Az összeszokottság, az összekovácsoltság még az atlétikai csapatsportokban is nagy fontosságú, hát még játéksportokban! És a fiatalok becsvágyára is nagyobb hatással van a nagyobb feladat. Ne higgye, hogy a „vagyok én is olyan jó, mint ő!” elegendő a bejutáshoz. Jobbnak kell lenni. A verseny célja nem a holtverseny, hanem a győzelem. Fiatal-ellenességet jelentene mindez? Azt jelenti, hogy ne törődjünk az utánpótlással, ne törődjünk a jövővel? Nem azt jelenti. Törődjünk a jövővel, de a jelennel is. Ne engedjük a jövőt a jelen vereségeinek takarójául felhasználni. Tegyük a megfelelő helyükre a fogalmakat. Fiatalok, utánpótlás nékül nincs fejlődés, nincs folytonosság. A sportmozgalom egyik legszebb feladata az utánpótlás érdekében kifejtett munka, a fiatalok nevelése. Csak éppen nem rohanjunk előre mértéktelenül, ami különben a fiataloknak sem válik javukra. Ha egy csapatban csupa fiatal játszik, ez éppen olyan hiba, mintha a csapat csupa öreg játékosból állna. Minden egyéb szemponton túl ugyanis a labdarúgó-csapat kényes szerszám. Sokoldalú, kiegyensúlyozott szervezet, amelyben a legkülönfélébb tulajdonságoknak kell egyesülniük. Kell, hogy legyen benne tudás, megbízhatóság, lendület, áttekintés, ravaszság, erő, finomság, szív, harci kedv, nyugalom, szorgalom, ötlet, s ki tudná még elsorolni mi minden. Mindezeket a tulajdonságokat az egyének képviselik, ki ezt, ki azt. Van, aki többet is egyszerre. De rendszerint ami nincs meg az egyikben, az megvan a másikban. Ha mindezt tekintetbe vesszük, akkor már önként adódik, hogy szükség van a csapatban idősebb, tapasztalt játékosra is. Többek között azért is szükség van ilyen játékosra, mert mellette, tőle tanulva nőnek fel a fiatalok, tesznek szert gyakorlatra, tapasztalatokra. Hogyan adja át az idősebb játékos nagy tudását, tapasztalatait a fiataloknak, ha nem a csapatban, egymás mellett játszva? Hogyan sajátítsa el a fiatal játékos a játék számtalan fogását másként, mint egy csapatban szerepelve azzal, akinek a kisujjában van a játék minden csínja-bínja? Akkor teljes egy csapat, ha a labdarúgás minden erényét képviseli benne valaki, és így forr össze együttessé, élő gépezetté. Az öregeket sok tapasztalat edzette meg. Tudjuk jól, hogy a labdarúgó-mérkőzések rendszerint nem egysíkúak, hullámhegyek és hullámvölgyek egymást váltják. Még egy számszerűleg fölényesnek látszó — mondjuk 5:1-es — győzelem mögött is lehetnek hullámzások, lehet a mérkőzésnek egy olyan időszaka, amikor jobbra is, talra is eldőlhet a mérkőzés sorsa. Ilyenkor van szükség olyan tapasztalt játékosra, aki tudja, mit kell ilyen helyzetben csinálni, hogyan kell bátorítani a tüzes, lendületes, de éppen tapasztalatlanságukból adódóan hamar elcsüggedő fiatalokat. Az öreg játékos számára nem új az ilyen helyzet, keresztülment már rajta. Ismeri azt az esetet ie, amikor a lelki elernyedés következtében biztosnak látszó mérkőzést engedtek ki a kezükből, de ismeri azt is, amikor úrrá lettek a pillanatnyi megingáson és viszszanyerték önbizalmukat. Néha egyegy szó csodát tesz, de ezt a szót csak azok ismerik, akik már a saját bőrükön megtanulták. Hogy mit jelent egy harcedzett, tapasztalt öreg harcos a csapatban, arra nézve érdemes megemlíteni az angol Arsenal példáját. Az Arsenal, ez a világhírű londoni proficsapat az elmúlt években igen gyengécskén szerepelt. Tom Whittaker halála óta nem tudott magára találni. Most újra a bajnokság élén áll, s még ha nem is nyer bajnokságot, minden bizonnyal az első három között végez. Az Arsenal nagy feltörését két tényezőnek tulajdonítják. Az egyik az, hogy igazgatónak szerződtették George Swindint, a csapat régi kapusát, egy rendkívül erélyes szakembert. A másik: egy öreg játékos. Swindin első dolga volt ugyanis megtalálni azt az öreget, aki lelket tud önteni a csapatba. Meg is találta egy prestoni skót játékos, Docherty személyében. Docherty 31 éves volt, s egyesülete azért is szívesen adott túl rajta, mert talán úgy találta, hogy ennek a játékosnak már nincs jövője... De van jelene, gondolta Swindin és szívesen kifizette a játékosért a 20 000 fontot. Docherty balfedezet, posztja is alkalmassá teszi arra, hogy a csapat szellemi vezére legyen. Az is lett. Az Arsenal-fiatalok szárnyakat kaptak körülötte. Lehet, hogy Docherty két év múlva már nem játszik az első csapatban, de addigra felnőnek mellette az új Dochertyk, akik az ő módszereivel, az ő tapasztalataival irányítják a játékot. Nincs kizárva persze az sem, hogy Swindin a legkevesebbet a távoli jövővel törődik, annál inkább a jelennel. Azzal a mérkőzéssel törődik, amelyik ma lesz. Meg azzal, amelyik a jövő héten kerül sorra. Tudniillik a sportra minden egyéb tulajdonságán kívül a folytonosság jellemző. Nem lehet két évre felfüggeszteni, szüneteltetni mindent a „jövő” érdekében. Ez a folyamatosság különben mást is jelent. Nem lehet mereven két táborra osztani a játékosokat. Nincsenek csak „fiatalok” és „öregek”. Nem 20 éven aluli és 30 éven felüli játékosokból áll a csapat. A legfiatalabbak és a legöregebbek között orgonasípok módjára sorakoznak a különböző korú játékosok. A legfiatalabbak persze előbb-utóbb helyet kérnek a csapatban s a legidősebbek előbb-utóbb csak szögre akasztják a bőrszeges cipőt. De minél nehezebben adják át helyüket a fiataloknak, annál nagyobb erőkifejtésre serkentik őket, annál nagyobb szolgálatot tesznek a feltörő ifjúságnak. Számos eszköze van az öreg játékosnak arra, hogy minél tovább megtartsa fiatalságát, minél tovább legyen a csapat esze. Az emberi életkor határai egyre kitolódnak. Miért ne tolódnék ki a labdarúgó életkora is? A lehiggadt, erőit jobban számba venni tudó veterán harcos jobban tud vigyázni magára, mint egy szeles ifjú. A sporttudomány, a sportorvos nagy segítséget tud neki nyújtani. A táplálkozás új módjai, a vitaminok helyes felhasználása, amely például az úszósportban elképesztő új csúcsokat eredményezett, a labdarúgók számára is nyitva áll. Az előbb említett Docherty például az erőnlét megszállottja, s nemcsak ésszel bírja jobban, mint a fiatalok, hanem erővel is. Jó lenne, ha tiszteletre méltó öregeinket, sok dicsőséges csata hőseit is megszállná egy kicsit az erőnlét bűvölete, s akkor az ,,öreg” fogalma is közelebb húzódna a 40 hez, mint a 30-hoz. Akkor kevesebb lenne az aránylag korán derékbatört játékos-pályafutás, amely nemcsak egyéni sport tragédia, hanem árt az egyetemes sportnak, az eredményességnek is. A labdarúgó-csapat állandóan, évről évre változik. Sérülések, az idő múlása, új tehetségek feltörése egyaránt változtatásokat eredményez. Csak arra kell vigyázni, hogy a változások ne megrázkódtatásokat okozzanak, s ne menjen veszendőbe például a csapat egyik legnagyobb erénye, az összeszokottság. A felfrissítés, a fiatalítás a sportbeli igazság, a becsületes verseny szellemében történjék, s ne elhamarkodott, gyakran a pillanatnyi tehetetlenséget takaró jelszavak alapján. Az öregek érdekében még azt se e lehet mondani, hogy a fiatalok érdekében is szükség van rájuk. Nélkülük a fiatalok nehezebben tudnák megjárni azt az utat, amely a válogatottsághoz vezet. Meg lehet ezt az utat gyorsan is járni. Ismertünk 16—17 éves válogatottakat, akik alig serkedtec szakállal követeltek maguknak helyet a legjobbak között. Joguk is volt hozzá. Nem azért, mert fiatalok voltak, hanem azért, mert jobbak voltak. És ha valaki jobb, mint vetélytársa, akkor övé az elsőség, nem lehet akadály az, hogy fiatal. De az sem, hogy öreg. Feleki László írások a labdarúgásról ÖREGEK ÉS FIATALOK Amikor az üres kapuba sem tudják bedobni a labdát Befejeződtek a vízilabda Téli Kupa selejtezői Egész jól megtanultad játszani — mondogatták a lelátón szombaton este a Sportuszodában a Siketek—Tatabánya mérkőzésen a Siketek játékosairól. A Tatabányának nagyon meg kellett „izzadnia” a döntetlenért. Megtörtént, hogy két alkalommal emberhátránnyal is gólt szereztek a siketek. Alakítják fiatal csapatukat, amellyel majd — amint azt lelkes edzőjük Galambos Ernő közölte — részt akarnak venni a legközelebbi siketnéma olimpián. *Az Óbudai Hajógyár—Agrártudományi Egyetem mérkőzésen nagy tudáskülönbség mutatkozott a hajógyáriak javára. Feltűnt középcsatáruknak, Ottónak csavartechnikája. Általában meg lehet állapítani, hogy az alacsony színvonal ellenére is egyik-másik csapatban — főleg az 6. Hajóban és a Szegedi VSE-ben — fel-feltűnnek tehetségek. Nem ártana, ha megtekintenék őket az utánpótlással foglalkozó szakvezetők is. * Nehéz belőni a labdát a kapuba — ezt minden vízilabdázó tudja. Néha még akkor is, ha — üres kapu. Ezt történt a BVTSE—Utasellátó mérkőzésen, amikor Szepesbélai labdája az üres kapuig sem ment el...★ Ismét tíz gólt dobott a Tipográfia, de ebben most nagy része volt az ellenfél tartalék kapusának, aki sok védhető labdát is beengedett a hálóba. A szegedi csapat a mezőnyben sokszor egyenrangúnak bizonyult — dehát kapus is kell... A szegediek tehát nem jutottak be a döntőbe, pedig játékuk alapján megérdemelték volna. Balszerencséjük volt, hogy az erősebb csoportba kerültek. ★ Siketek—Tatabánya 5:5 (3:3). V:veczky. Siketek: Dettrich — Raibl, Nagy — Kies — Kollár, Szirt, Bisztrovics. Tatabánya: Benyó — Held, Kiss — Binner — Szvitlik, Balla, Ballabás. G: Kollár (3), Szíri (2), ill. Binner (4), Kiss. Óbudai Hajógyár —Agrártudományi Egyetem 11:0 (6:0). V: Bárány dr. 6. Hajógyár: Papp — Varga, Konrád — Székács — Garamvári, Ottó, Lehóczky. Agrártudományi Egyetem: Bíró — Keller, Erényi — Büki — Sándorfi, Kovács, Solti. G: Ottó (3), Lehóczky (3), Székács (3), Varga, Konrád. BVTSE —Utasellátó 5:1 (3:0). V: Lakó. BVTSE: Pándi — Hajnal, Wilk — Vuszek — Vágujhelyi, Hingyi, Gallyas. Utasellátó: Borbás — Babarczy, Gedeon — Szabó — Bőgős, Szepesbélai, Soutavi. G: Hajnal (2), Vágujhegyi, Hingyi, Vitczek, Hl. Soulavi. Tipográfia-Szegedi VSE 10:4 (5:3). V: Kemner dr. Tipográfia: Orosz — Csizmadia, Szitnyai — Samu — Szász I, Szász II, Maróti. SZVSE: Kasza — Nagypál, Beck — Rácz — Medgyesi, Abaházi, Vértesi. G: Szász I (5), Szász II (2), Maróti (2), Szitnyai, Ili Nagypál, Vértesi, Medgyesi, Rácz. A döntőbe a Tipográfia, a BVTSE, az óbudai Hajógyár és a Tatabánya jutott A selejtezők során egymás ellen elért eredmények számítanak, s így a döntőben most ez a helyzet: 1. Tipográfia 1 1 — — 1:0 2 2. 6. Hajógyár 1 1 — — 9:2 2 3. Tatabánya 1 — — 12:9 — 4. BVTSE 1-------------10:1 — Labdarúgó ifjúsági Budapest-bajnokság A-csoport 1. Húsos 13 11 1 1 45: 7 23 2. I. Dózsa I 13 8 3 2 38:14 19 3. Csepel I 13 7 4 2 36:15 18 4. FTC I 13 7 3 3 21: 9 17 5. MTK I 13 7 2 4 33:22 14 6. Bp. Sport. I 13 5 2 6 20:27 12 7. Bp. Honvéd I** 13 7 1 5 35:15 11 8. Vasas I* 13 6 1 6 30:33 11 9. Budafok I 13 4 2 7 18:30 10 10. Elektromos I 13 2 5 6 18:32 9 11. BVTKI 13 4 1 8 18:34 9 12. BVSC I 13 3 2 8 18:39 8 13. Bp. Gyárép. 1 13 2 3 8 17:37 7 14. M. Pamut 13 2 2 9 12:40 6 Az egy csillaggal jelölt csapatnál két büntetőpont, a két csillaggal jelöltnél négy büntetőpont levonva. A HÉT SPORTMŰSORÁBÓL Február első hetében természetesen még mindig a téli sportok dominálnak. Különösen a jegesek fejtenek ki széleskörű tevékenységet. Műkorcsolyázó Európa-bajnokság, nemzetközi jégkorong-torna és hazai gyorskorcsolyázó-verseny szerepel ezekben a napokban a műsoron. Eseményei vannak jó néhány teremsportnak is, sőt mutatóba már atlétikai versenyről is olvashatunk majd, mert szakszervezeti futóink nemzetközi versenyen Génfben szerepelnek. HÉTFŐ Egész héten műkorcsolyázó EB Davosban. Női teremkézilabda-torna Bukarestben. SZERDA Nemzetközi jégkorong-torna Bukarestben, gyorskorcsolyázó-verseny a Műjégen. CSÜTÖRTÖK Az északi összetett síbajnokság első napja. PÉNTEK Az északi összetett síbajnokiság második napja. SZOMBAT Országos síbajnokság, vízilabda Téli Kupa mérkőzések, a KPVDSZ szakmai asztalitenisz-versenye, Budapest asztalitenisz ifjúsági egyéni bajnoksága, megyei ifjúsági asztalitenisz-bajnokságok. VASÁRNAP Atlétikai verseny Genfben magyar résztvevőkkel, gyorskorcsolyázóverseny a Műjégen, országos síbajnokság, a KPVDSZ szakmai asztalitenisz-versenye. OLIMPIAI BEMUTATÓ PÉCSETT Ha a telt ház, a zúgó vastaps és a feltörő lelkes biztatás a siker megbízható hőmérőjének számít, akkor vasárnap a pécsi Nemzeti Színházban már olimpiai lázról beszélhettünk. A láz „kórokozóit”, azokat a neves és ifjú tehetséges sportolókat, akik közül remélhetően többen is ott lesznek majd a római olimpiai csapatban, három órán keresztül melegen ünnepelte a pécsi közönség. A nézőknek egész sereg sportág kitűnő képviselője adott ízelítőt a magyar sport jelenlegi erejéből. És ha a rivaldafényben különösen a fiatalok küzdöttek is olykor a lámpalázzal, a bemutató színvonalas és teljes volt, megérdemelt sikert aratott. Már a műsor elején zúgott a taps, amikor két fiatal ökölvívó, Török és Kurucz összecsapása haladta túl a bemutatók megszokott langyos hangulatát. Úgy záporoztak néha az ütések, mintha a két fiatal válogató-jellegű mérkőzést vívott volna. Színvonalas küzdelem jellemezte a birkózók bemutatóját is. Két kitűnő bajnokunk, Szilvásy és Gurics egész sereg akciót „varázsolt” a nézők szeme elé, akik vastapssal jutalmazták a komoly teljesítményt. Változatos, élvezetes volt a Hoffmann—Deli szabadfogású bemutató is. A vívók szinte valamennyi fegyvernemben pástra léptek. Kijutott az ünneplésből Rejtő Ildikónak, Juhász Katónak épp úgy, mint Kamudnak és Cvikovszkynak, akik 10:9-es, igen szoros csörtéikben a vívás magasiskoláját mutatták be, sis hogy a cselgáncs se maradjon ismeretlen Pécsett, Madari és Zsoldos, az egyes fogások szemléltető bemutatásával és egy ötperces küzdelemmel engedett bepillantást e sportág rejtelmeibe is. Megérdemelt sikert arattak a tornászok, de a súlyemelők is. Keszthelyi Rudolf, Lelkes András, Mák Gyöngyi, Füle Judit és az igen tehetséges pécsi fiatalok kitűnő gyakorlatai fűzték szoros egységbe a pécsi olimpiai bemutató színes, élvezetes műsorát. A bemutató után a résztvevőket a pécsi uránércbánya KISZ-szervezete látta vendégül, hogy azután hétfőn este Komló szocialista város bányászai is végigtapsolják majd élsportolóink megismételt műsorát. Veres Győző a magyar csúcsnál jobb eredményt ért el a debreceni olimpiai napon 1912, 1946, 1952 debreceni olimpiai bajnokok nevével fémjelzi, hogy Debrecennek haladó hagyománya van az olimpiai gondolat, az olimpiai versenyek ápolásában. A vasárnap megtartott első olimpiai napon sok olyan versenyző vett részt, aki a magyar színek képviseletében a római olimpiára készül, de akinek sportpályafutása a debreceni talajból nőtt fei. A délelőtti időpont nem a legkedvezőbb volt a rendezést illetően — ennek tudható be, hogy mintegy 800 főnyi érdeklődő előtt kezdődött meg a bemutató. A Magyar Olimpiai Bizottság üdvözletét Aradi Gyula tolmácsolta, Debrecen város köszöntését pedig Csabai József, a Debreceni Városi Tanács VB-titkára. öt sportágban, birkózásban, tornában, vívásban, súlyemelésben és cselgáncsban rendeztek bemutatókat. Különösen kijutott az ünneplésből a volt debrecenieknek — Rétinek, Békésinek, Baloghnak, Veresnek és a jelenleg is debreceni olimpiai kerettagnak, Hódosnak. Nagy sikert aratott a világbajnok Pólyák Imre és olimpiai bajnok Hódos Imre kötöttfogású birkózásban tartott bemutatója. A tornászok közül Kertész Alisa, Zoltén Mária, Békési Sándor és Réti Sándor gyakorlatai tetszettek. A cselgáncs eddig még nem volt ismeretet Debrecenben, de az olimpiai nap műsorán bemutatott cselgáncsszámok tetszéséből ítélve ez a sportág is rövidesen meghonosodik Debrecenben. A debreceni olimpiai nap bemutatójának komolyságát jellemezte, hogy a súlyemelők közül Veres Győző anlynyira belelendült, hogy a váltósúlya lökésben a magyar csúcsnál jobb eredményt ért el. Amikor közölték, hogy rém hivatalos csúcsjavításra készül, s a versenyző megállt a 155 kg-os teher előtt, talán még a légy zümmögését is lehetett hallani a teremben. Amikor pedig magasra lendült a volt, debreceni versenyző kezében a súlyzó, perceken át zúgott a tapsvihar. Az eredmény —mivel nem versenyen, hanem csak bemutatón’ érte el Veres Győző — nem hitelesíthető. Ebben a versenyszámban egyébként ő tartja a magyar csúcsot 153,5 kg-mal. Az olimpiákon oly sok sikert aratott magyar vívók felkészültségéről adtak tanúbizonyságot a debreceni bemutató résztvevői, akik között ott volt Berzsenyi, Baltihazár, Marosi, Szőcs, Székelyné. Tőrben és párbajtőrben tartott bemutatásaikat méltán élvezte a közönség. A debreceni olimpiai nap méltán szolgálta a sportágak népszerűsítését, az olimpiai gondolatot. O. O.