Népsport, 1959. február (15. évfolyam, 22-41. szám)

1959-02-02 / 23. szám

Jó úton a még jobb eredmények felé Nem problémamentes választási közgyűlés — jó javaslatok! Ez volt a véleményük azoknak, akik részt vet­tek a Budapesti Vörös Meteor köz­gyűlésén, meghallgatták az elnökség beszámolóját és a vitát. Több mint száz küldött előtt ismertette a végzett munkát és a jövő feladatait Inétg An­dor, az egyesület titkára. A megjelen­tek helyesléssel fogadták, hogy a Vörös Meteor méltó folytatója volt és marad a régi KAOE- és MTE-hagyo­­mányoknak. Ezt ápolja az elnökség­nek az a javaslata is, hogy az egyesü­let jelvénye a jövőben ismét a vörös­­csillagos em­bléma lesz, az „M” betű­ivel. Az egyesületnek jelenleg 18 szak­osztályban 1270 versenyzője van. A ''tagoknak csaknem egyharm­ada (401) a nő. A Vörös Meteor ifjú sportolói közül 501 KISZ-tag. Az előadó részle­tesen ismertette az eredményeket, amelyeket versenyzőik a klub színei­ben és a válogatott együttesek tagjai­ként elértek. Az országos bajnokságo­­ért 28 első helyet szereztek az egye­let tagjai, ifjúsági versenyzői 9 első­ket hódítottak el. A Vörös Meteor úton halad, hogy túlszárnyalja ed­zi eredményeit, az erkölcsi és polt­­nevelőmunka egyik központi kérdése volt a beszámolónak és így van ez a klub életében is. De az eddig végzett munkának a hiányosságai is világosan jelentkeztek. A szakosztá­lyok irányítása és az edzői feladatok elemzésénél kitűnt, hogy 82 válogatott versenyzőjük edzéstervét nem egyez­tették össze a válogatott keretek ed­­isterveivel. Ez zavaróan hatott a vakoszt­ál­y­ok életében és természete­in a versenyzők eredményességét is zökk­ent­ette. A jövő feladataként je­lntkezik tehát, hogy meg kell javí­tani kapcsolataikat a szövetségek ed­­­­zőtanácsaival. Ezen túl rendszeressé­­kell tenni a kapcsolatokat a szülőkkel, az iskolákkal és a munkahelyekkel is, m­ert mindezek együttesen adhatnak csak világos képet a sportoló körülmé­nyeiről, tehetségéről, emberi magatar­tásáról. Az egyesületi nevelés hiá­nyosságára mutat, hogy a sportszerű­ség szempontjából túlnyomórészt kifo­gástalanul működő szakosztályok mel­lett a labdarúgóknál és a jégkorongo­­zóknál súlyos sportszerűtlenségek tör­téntek. A vezetésnek szilárd elhatáro­zása, hogy­ ezekben a szakosztályokban is megszüntetik a „kakaskodást” és minden eszközzel fellépnek a haverság hamis, a hibákat és sportszerűtlensé­geket elnéző szelleme ellen. Szó esett a beszámolóban arról, hogy a Vörös Meteor sportolói csak igen kis számban látogatják klubhelyiségü­ket. Ennek oka nemcsak a sporto­lókban keresendő. Amint a felszólalá­sokból is kitűnt, a klub nincs kellően felszerelve szórakozási eszközökkel, folyóiratokkal, olvasmányokkal és lég­köre egyébként sem nyújt zavartalan pihenést az arra vágyóknak. Felhívta a figyelmet a beszámoló arra is, hogy egyes szakosztályok nem tartják tisz­teletben az egyesület költségvetését, túllépik a kereteket és más szakosztá­lyok rovására akarják kiadásaikat nö­velni.­­ Az eredmények mellett tehát jócskán akad megoldandó feladat, amellyel az új vezetés szemben találja magát. Nem utolsó sorban az, hogy az egyesületnek távolról sem kielégí­­tőek a kapcsolatai a BTST-vel. A hozzászólók örömmel fogadták azokat a sportbeli és erkölcsi sikere­ket, amelyeket a Vörös Meteor az el­lenforradalomtól napjainkig elért. He­lyeslik és igénylik ennek az útnak a folytatását. Lelkesedéssel fogadták a javaslatot, hogy hívják meg azokat a régi KAOE- és MTE-tagokat, akik an­nak idején a munkássport lelkes hívei­ként lerakták a mai Vörös Meteor alapjait. A beszámolót vitatva a kül­döttek megállapították, hogy részlete­t­ebben szerettek volna hallani az egyes szakosztályok tevékenységéről, ezért kiegészítették azt és hangoztatták vé­leményüket, hogy a szakosztályok munkáját nem lehet felmérni egyes kiváló versenyzők eredményei alapján. Hamis a kép, ha nem veszik figyelem­be azokat az erőfeszítéseket, amelye­ket a Vörös Meteor egyes szakosztá­lyain belül a tömegsport bázisának ki­szélesítése érdekében tesznek. Szeret­nék, ha a jövőben több Vörös Meteor­aktíva dolgozna a szövetségekben, mert ezt is a fejlődés egyik feltételé­nek tartják. A klub szeretete, az egyesülethez való ragaszkodás hangulata jellemezte a közgyűlés lég­körét, amikor legjobb aktíváit oklevél­lel és a „Jó munkáért” jelvénnyel tüntette ki az elnökség. Ez nyilvánul meg abban is, hogy szakosztályra való tekintet nélkül lelkesednek verseny­zőik kiváló teljesítményeiért, akik kö­zött világbajnokságok és magyar baj­nokságok győzteseinek egész sora mu­tat példát az egyesületben a jövő re­ménységeinek. A bizakodás nem alap­talan, sőt, ha tekintetbe vesszük, hogy a szakosztályvezetők zöme olyan em­berekből áll, akik már 8—10 éve vég­zik ezt a munkát, biztosra vehetjük, hogy a Vörös Meteor nagyegyesület­hez méltóan fogja szolgálni népi de­mokráciánk sportjának ügyét. Jó munkát az új vezetőségnek! K. I. -4 Hétfő, 1959. február 2.­ ­ Mindig bosszant, amikor valamelyik mérsékelt tudású együttes vezetője büszkén és fontoskodva azt mondja: „Ez a jövő csapata.” Majd elmagya­rázza, hogy az együttes csupa fiatal­ból áll, túladtak az öregeken, azok­nak már nincs jövőjük. A fiatalok per­sze még rutintalanok, meg kell erősöd­niük, össze kell szokniuk, általában so­kat kell még tanulniok. De majd néz­zék meg őket két év múlva. Nem fon­tos, hogy addig milyen eredményeket érnek el... Ismerjük ezt a tetszetős okfejtést. A válogatott csapattal kapcsolatban is elhangzott már. Hogy fiatalítsák m­eg a csapatot, küldjék nyugdíjba az öregeket, aztán ne törődjünk azzal, ha kezdetben kikapunk, gondoljunk a jövőre. E merészen a jövőbe tekintő, „perspektivikus” elgondolás szerint az a játékos, aki nem átallotta elérni a 30-ik életévét, már féllábbal az aggok otthonában érezheti magát. Talán nem árt ezzel a kérdéssel be­hatóan szembenézni. Kezdjük azzal, hogy nemcsak a jövőben, hanem a jelenben is van­nak feladatok, sőt elsősorban a jelen­ben vannak. Aki például egy váloga­tott csapatot állít össze, az nem a jövő évi mérkőzésekre, hanem a so­ron következő mérkőzésekre válogat. Az ígéretes fiatal az utánpótlás-válo­gatottba való. A válogatott csapat arra való, hogy a jelen feladatait oldja meg. Ki tudná megmagyarázni, hogy a jövő évi mérkőzések miért fontosab­bak, mint az ideiek? Az ideiek a fon­tosabbak, mert azokat előbb kell le­játszani. A soron következő feladat a legfontosabb, mert először azt kell megoldani. Tehát mindig a rendelke­zésre álló legjobb csapatot kell pályára állítani. Nem azt, amelyiknek jövője van, hanem azt, amelyiknek jelene van. A jelenben megoldandó feladat­ról van szó. Aki a jövő érdekében fel­áldozza a jelent, az rendszerint a bi­zonytalan jövőt is feláldozza, egysze­rűen azért, mert rossz alapelvből indul ki. Két év múlva ugyanígy a jövőbe révedező tekintettel fitymálja majd le az akkori jelen feladatait. A sportbeli igazság is azt követeli, hogy a válogatott csapatokban a leg­jobbak képviseljék a nemzeti színeket. A fiatalság önmagában még nem elegendő jogcím arra, hogy valaki helyet követeljen magának a váloga­tott csapatban. Mivel a labdarúgásban nem lehet órával és centiméterrel meg­mérni a teljesítményeket, néha pusz­tán hangulat­ alapon, a rokon- és ellenszenv elemeire támaszkodva mondják ki, hogy X. fiatal már sokkal jobb, mint Y. öreg. És X. mellett szól a nagy érv, hogy fiatal, jövője van. Az ilyenféle okoskodás atlétikában például nem képzelhető el. Vegyünk egy 4x100 méteres váltót. Egy 10:5-ös fiatal semmi esetre sem szoríthat ki belőle egy 10.4-es öreget, hiába van közöttük tíz év korkülönbség, hiába hangoztatják, hogy a fiatal futóé a jövő. Kétségtelen, hogy fiatal, csak még nem elég gyors. Ahhoz, hogy az öreget kiszorítsa a váltóból, legalább 10.4-et kell tudnia, de méginkább 10.3-at. Mert akadhat olyan atléta­­edző, aki a két egyforma tudású futó közül az öregebb mellett dönt, nem áldozza fel a váltó összeszokottságát olyan új futóért, aki még nem szárnyalta túl, csak elérte a régieket. Az összeszokottság, az összekovácsolt­­ság még az atlétikai csapatsportokban is nagy fontosságú, hát még játék­sportokban! És a fiatalok becsvágyára is nagyobb hatással van a nagyobb feladat. Ne higgye, hogy a „vagyok én is olyan jó, mint ő!” elegendő a bejutáshoz. Jobbnak kell lenni. A ver­seny célja nem a holtverseny, hanem a győzelem. Fiatal-ellenességet jelentene mindez? Azt jelenti, hogy ne törődjünk az után­pótlással, ne törődjünk a jövővel? Nem azt jelenti. Törődjünk a jövő­vel, de a jelennel is. Ne engedjük a jövőt a jelen vereségeinek takarójául felhasználni. Tegyük a megfelelő he­lyükre a fogalmakat. Fiatalok, után­pótlás nékül nincs fejlődés, nincs foly­tonosság. A sportmozgalom egyik leg­szebb feladata az utánpótlás érdeké­ben kifejtett munka, a fiatalok neve­lése. Csak éppen nem rohanjunk előre mértéktelenül, ami különben a fiata­loknak sem válik javukra. Ha egy csa­patban csupa fiatal játszik, ez éppen olyan hiba, mintha a csapat csupa öreg játékosból állna. Minden egyéb szemponton túl ugyanis a labdarúgó-csapat kényes szerszám. Sokoldalú, kiegyensúlyozott szervezet,­ amelyben a legkülönfélébb tulajdonságoknak kell egyesülniük. Kell, hogy legyen benne tudás, meg­bízhatóság, lendület, áttekintés, ra­vaszság, erő, finomság, szív, harci kedv, nyugalom, szorgalom, ötlet, s ki tudná még elsorolni mi minden. Mindezeket a tulajdonságokat az egyé­nek képviselik, ki ezt, ki azt. Van, aki többet is egyszerre. De rendszerint ami nincs meg az egyikben, az meg­van a másikban. Ha mindezt tekintetbe vesszük, ak­kor már önként adódik, hogy szükség van a csapatban idősebb, tapasztalt játékosra is. Többek között azért is szükség van ilyen játékosra, mert mel­lette, tőle tanulva nőnek fel a fiatalok, tesznek szert gyakorlatra, tapasztala­tokra. Hogyan adja át az idősebb já­tékos nagy tudását, tapasztalatait a fiataloknak, ha nem a csapatban, egy­más mellett játszva? Hogyan sajátítsa el a fiatal játékos a játék számtalan fogását másként, mint egy csapatban szerepelve azzal, akinek a kisujjában van a játék minden csínja-bínja? Akkor teljes egy csapat, ha a labda­rúgás minden erényét képviseli benne valaki, és így forr össze együttessé, élő gépezetté. Az öregeket sok tapasz­talat edzette meg. Tudjuk jól, hogy a labdarúgó-mérkőzések rendszerint nem egysíkúak, hullámhegyek és hullám­völgyek egymást váltják. Még egy számszerűleg fölényesnek látszó — mondjuk 5:1-es — győzelem mögött is lehetnek hullámzások, lehet a mér­kőzésnek egy olyan időszaka, amikor jobbra is, talra is eldőlhet a mérkő­zés sorsa. Ilyenkor van szükség olyan tapasztalt játékosra, aki tudja, mit kell ilyen helyzetben csinálni, hogyan kell bátorítani a tüzes, lendületes, de éppen tapasztalatlanságukból adó­dóan hamar elcsüggedő fiatalokat. Az öreg játékos számára nem új az ilyen helyzet, keresztülment már rajta. Is­meri azt az esetet ie, amikor a lelki elernyedés következtében biztosnak látszó mérkőzést engedtek ki a kezük­ből, de ismeri azt is, amikor úrrá let­tek a pillanatnyi megingáson és visz­­szanyerték önbizalmukat. Néha egy­­egy szó csodát tesz, de ezt a szót csak azok ismerik, akik már a saját bőrü­kön megtanulták. Hogy mit jelent egy harcedzett, tapasztalt öreg harcos a csapatban, arra nézve érdemes megemlíteni az angol Arsenal példáját. Az Arsenal, ez a világhírű londoni proficsapat az el­múlt években igen gyengécskén sze­repelt. Tom Whittaker halála óta nem tudott magára találni. Most újra a bajnokság élén áll, s még ha nem is nyer bajnokságot, minden bizonnyal az első három között végez. Az Arse­nal nagy feltörését két tényezőnek tulajdonítják. Az egyik az, hogy igaz­gatónak szerződtették George Swin­­dint, a csapat régi kapusát, egy rend­kívül erélyes szakembert. A másik: egy öreg játékos. Swindin első dolga volt ugyanis megtalálni azt az öreget, aki lelket tud önteni a csapatba. Meg is találta egy prestoni skót játékos, Docherty személyében. Docherty 31 éves volt, s egyesülete azért is szíve­sen adott túl rajta, mert talán úgy találta, hogy ennek a játékosnak már nincs jövője... De van jelene, gon­dolta Swindin és szívesen kifizette a játékosért a 20 000 fontot. Docherty balfedezet, posztja is alkalmassá teszi arra, hogy a csapat szellemi vezére legyen. Az is lett. Az Arsenal-fiatalok szárnyakat kaptak körülötte. Lehet, hogy Docherty két év múlva már nem játszik az első csapatban, de addigra felnőnek mellette az új Dochertyk, akik az ő módszereivel, az ő tapasz­talataival irányítják a játékot. Nincs kizárva persze az sem, hogy Swindin a legkevesebbet a távoli jövővel törő­dik, annál inkább a jelennel. Azzal a mérkőzéssel törődik, amelyik ma lesz. Meg azzal, amelyik a jövő héten kerül sorra. Tudniillik a sportra minden egyéb tulajdonságán kívül a folytonos­ság jellemző. Nem lehet két évre fel­függeszteni, szüneteltetni mindent a „jövő” érdekében. Ez a folyamatosság különben mást is jelent. Nem lehet mereven két tá­borra osztani a játékosokat. Nincse­nek csak „fiatalok” és „öregek”. Nem 20 éven aluli és 30 éven felüli játéko­sokból áll a csapat. A legfiatalabbak és a legöregebbek között orgonasípok módjára sorakoznak a különböző korú játékosok. A legfiatalabbak persze előbb-utóbb helyet kérnek a csapat­ban s a legidősebbek előbb-utóbb csak szögre akasztják a bőrszeges cipőt. De minél nehezebben adják át helyüket a fiataloknak, annál nagyobb erőkifej­tésre serkentik őket, annál nagyobb szolgálatot tesznek a feltörő ifjúság­nak. Számos eszköze van az öreg játé­kosnak arra, hogy minél tovább meg­tartsa fiatalságát, minél tovább legyen a csapat esze. Az emberi életkor ha­tárai egyre kitolódnak. Miért ne tolód­nék ki a labdarúgó életkora is? A le­higgadt, erőit jobban számba venni tudó veterán harcos jobban tud vi­gyázni magára, mint egy szeles ifjú. A sporttudomány, a sportorvos nagy se­gítséget tud neki nyújtani. A táplálko­zás új módjai, a vitaminok helyes fel­­használása, amely például az úszó­sportban elképesztő új csúcsokat ered­ményezett, a labdarúgók számára is nyitva áll. Az előbb említett Docherty például az erőnlét megszállottja, s nemcsak ésszel bírja jobban, mint a fiatalok, hanem erővel is. Jó lenne, ha tiszteletre méltó öregeinket, sok dicső­séges csata hőseit is megszállná egy kicsit az erőnlét bűvölete, s akkor az ,,öreg” fogalma is közelebb húzódna a 40 hez, mint a 30-hoz. Akkor keve­sebb lenne az aránylag korán derékba­­tört játékos-pályafutás, amely nem­csak egyéni sport­ tragédia, hanem árt az egyetemes sportnak, az eredmé­nyességnek is. A labdarúgó-csapat állandóan, évről évre változik. Sérülések, az idő mú­lása, új tehetségek feltörése egyaránt változtatásokat eredményez. Csak arra kell vigyázni, hogy a változások ne megrázkódtatásokat okozzanak, s ne menjen veszendőbe például a csapat egyik legnagyobb erénye, az össze­szokottság. A felfrissítés, a fiatalítás a sportbeli igazság, a becsületes ver­seny szellemében történjék, s ne elha­markodott, gyakran a pillanatnyi te­hetetlenséget takaró jelszavak alap­ján. Az öregek érdekében még azt se e­ lehet mondani, hogy a fiatalok érde­kében is szükség van rájuk. Nélkülük a fiatalok nehezebben tudnák meg­járni azt az utat, amely a válogatott­sághoz vezet. Meg lehet ezt az utat gyorsan is járni. Ismertünk 16—17 éves válogatottakat, akik alig serkedtec szakállal követeltek maguknak helyet a legjobbak között. Joguk is volt hoz­zá. Nem azért, mert fiatalok voltak, hanem azért, mert jobbak voltak. És ha valaki jobb, mint vetélytársa, ak­kor övé az elsőség, nem lehet aka­dály az, hogy fiatal. De az sem, hogy öreg. Feleki László írások a labdarúgásról ÖREGEK ÉS FIATALOK Amikor az üres kapuba sem tudják bedobni a labdát Befejeződtek a vízilabda Téli Kupa selejtezői Egész jól­­ megtanultad játszani — mondogatták a lelátón szombaton este a Sportuszodában a Siketek—Tatabánya mérkőzésen a Siketek játékosairól. A Tatabányának nagyon meg kellett „iz­zadnia” a döntetlenért. Megtörtént, hogy két alkalommal emberhátránnyal is gólt szereztek a siketek. Alakítják fiatal csapatukat, amellyel majd — amint azt lelkes edzőjük Galambos Ernő közölte — részt akarnak venni a legkö­zelebbi siketnéma olimpián. *­­Az Óbudai Hajógyár—Agrártudomá­nyi Egyetem mérkőzésen nagy tudás­különbség mutatkozott a hajógyáriak javára. Feltűnt középcsatár­uknak, Ottó­nak csavartechnikája. Általában meg lehet állapítani, hogy az alacsony szín­vonal ellenére is egyik-másik csapatban — főleg az 6. Hajóban és a Szegedi VSE-ben — fel-f­eltűnnek tehetségek. Nem ártana, ha megtekintenék őket az utánpótlással foglalkozó szakvezetők­ is. * Nehéz belőni a labdát a kapuba — ezt minden vízilabdázó tudja. Néha még akkor is, ha — üres kapu. Ezt történt a BVTSE—Utasellátó mérkőzésen­, ami­kor Szepesbélai labdája az üres kapuig sem ment el...★ Ismét tíz gólt dobott a Tipográfia, de ebben most nagy része volt az ellenfél tartalék­ kapusának, aki sok védhető labdát is beengedett a hálóba. A szegedi csapat a mezőnyben sokszor egyenran­gúnak bizonyult — dehát kapus is kell... A szegediek tehát nem jutottak be a döntőbe, pedig játékuk alapján megér­demelték volna. Balszerencséjük volt, hogy az erősebb csoportba kerültek. ★­­ Siketek—Tatabánya 5:5 (3:3). V:­­­­veczky. Siketek: Dettrich — Raibl, Nagy — Kies — Kollár, Szirt, Bisztrovics. Tatabánya: Benyó — Held, Kiss — Bin­­ner — Szvitlik, Balla, Ballabás. G: Kol­lár (3), Szíri (2), ill. Binner (4), Kiss. Óbudai Hajógyár —Agrártudományi Egyetem 11:0 (6:0). V: Bárány dr. 6. Hajógyár: Papp — Varga, Konrád — Székács — Garamvári, Ottó, Lehóczky. Agrártudományi Egyetem: Bíró — Kel­­ler, Erényi — Büki — Sándorfi, Kovács, Solti. G: Ottó (3), Lehóczky (3), Székács (3), Varga, Konrád. BVTSE —Utasellátó 5:1 (3:0). V: Lakó. BVTSE: Pándi — Hajnal, Wilk — Vu­­szek — Vágujhelyi, Hingyi, Gallyas. Utasellátó: Borbás — Babarczy, Gedeon — Szabó — Bőgős, Szepesbélai, Souta­­vi. G: Hajnal (2), Vágujhegyi, Hingyi, Vit­­czek, Hl. Soulavi. Tipográfia-Szegedi VSE 10:4 (5:3). V: Kemner dr. Tipográfia: Orosz — Csizma­dia, Szitnyai — Samu — Szász I, Szász II, Maróti. SZVSE: Kasza — Nagypál, Beck — Rácz — Medgyesi, Abaházi, Vértesi. G: Szász I (5), Szász II (2), Ma­róti (2), Szitnyai, Ili Nagypál, Vértesi, Medgyesi, Rácz. A döntőbe a Tipográfia, a BVTSE, az óbudai Hajógyár és a Tatabánya jutott A selejtezők során egymás ellen elért eredmények számítanak, s így a döntő­ben most ez a helyzet: 1. Tipográfia 1 1 — — 1:0 2 2. 6. Hajógyár 1 1 — — 9:2 2 3. Tatabánya 1 — — 1­2:9 — 4. BVTSE 1-------------10:1 — Labdarúgó ifjúsági Budapest-bajnok­ság A-csoport 1. Húsos 13 11 1 1 45: 7 23 2. I. Dózsa I 13 8 3 2 38:14 19 3. Csepel I 13 7 4 2 36:15 18 4. FTC I 13 7 3 3 21: 9 17 5. MTK I 13 7 2 4 33:22 14 6. Bp. Sport. I 13 5 2 6 20:27 1­2 7. Bp. Honvéd I** 13 7 1 5 35:15 11 8. Vasas I* 13 6 1 6 30:33 11 9. Budafok I 13 4 2 7 18:30 10 10. Elektromos I 13 2 5 6 18:32 9 11. BVTKI 13 4 1 8 18:34 9 12. BVSC I 13 3 2 8 18:39 8 13. Bp. Gyárép. 1 13 2 3 8 1­7:37 7 14. M. Pamut 13 2 2 9 12:40 6 Az egy csillaggal jelölt csapatnál két büntetőpont, a két csillaggal jelöltnél négy büntetőpont levonva. A HÉT SPORTMŰSORÁBÓL Február első hetében természete­sen még mindig a téli sportok do­minálnak. Különösen a jegesek fej­tenek ki széleskörű tevékenységet. Műkorcsolyázó Európa-bajnokság, nemzetközi jégkorong-torna és hazai gyorskorcsolyázó-verseny szerepel ezekben a napokban a műsoron. Eseményei vannak jó néhány te­remsportnak is, sőt mutatóba már atlétikai versenyről is olvashatunk majd, mert szakszervezeti futóink nemzetközi versenyen Génfben sze­repelnek. HÉTFŐ Egész héten műkorcsolyázó EB Davosban. Női teremkézilabda-torna Bukarestben. SZERDA Nemzetközi jégkorong-torna Bu­karestben, gyorskorcsolyázó-verseny a Műjégen. CSÜTÖRTÖK Az északi összetett síbajnokság első napja. PÉNTEK Az északi összetett síbajnokiság második napja. SZOMBAT Országos síbajnokság, vízilabda Téli Kupa mérkőzések, a KPVDSZ szakmai asztalitenisz-versenye, Bu­dapest asztalitenisz ifjúsági egyéni bajnoksága, megyei ifjúsági asz­talitenisz-bajnokságok. VASÁRNAP Atlétikai verseny Genfben magyar résztvevőkkel, gyorskorcsolyázó­verseny a Műjégen, országos síbaj­nokság, a KPVDSZ szakmai asztali­tenisz-versenye. OLIMPIAI BEMUTATÓ PÉCSETT Ha a telt ház, a zúgó vastaps és a feltörő lelkes biztatás a siker megbíz­ható hőmérőjének számít, akkor vasár­nap a pécsi Nemzeti Színházban már olimpiai lázról beszélhettünk. A láz „kórokozóit”, azokat a neves és ifjú tehetséges sportolókat, akik közül re­mélhetően többen is ott lesznek majd a római olimpiai csapatban, három órán keresztül melegen ünnepelte a pécsi közönség. A nézőknek egész sereg sportág ki­tűnő képviselője adott ízelítőt a ma­gyar sport jelenlegi erejéből. És ha a rivaldafényben különösen a fiatalok küzdöttek is olykor a lámpalázzal, a bemutató színvonalas és teljes volt, megérdemelt sikert aratott. Már a műsor elején zúgott a taps, amikor két fiatal ökölvívó, Török és Kurucz összecsapása haladta túl a be­mutatók megszokott langyos hangula­tát. Úgy záporoztak néha az ütések, mintha a két fiatal válog­ató-jellegű mérkőzést vívott volna. Színvonalas küzdelem jellemezte a birkózók bemu­tatóját is. Két kitűnő bajnokunk, Szil­­vásy és Gurics egész sereg akciót „va­rázsolt” a nézők szeme elé, akik vas­tapssal jutalmazták a komoly teljesít­ményt. Változatos, élvezetes volt a Hoffm­ann—Deli szabadfogású bemutató is. A vívók szinte valamennyi fegyver­nemben pástra léptek. Kijutott az ün­neplésből­ Rejtő Ildikónak, Juhász Kató­nak épp úgy, mint Kamudnak és Cvi­­kovszkynak, akik 10:9-es, igen szoros csörtéikben a vívás magasiskoláját mu­tatták be, sis hogy a cselgáncs se ma­radjon ismeretlen Pécsett, Madari és Zsoldos, az egyes fogások szemléltető bemutatásával és egy ötperces küzde­lemmel engedett bepillantást e sportág rejtelmeibe is. Megérdemelt sikert arattak a torná­szok, de a súlyemelők is. Keszthelyi Rudolf, Lelkes András, Mák Gyöngyi, Füle Judit és az igen tehetséges pécsi fiatalok kitűnő gyakorlatai fűzték szo­ros egységbe a pécsi olimpiai bemutató színes, élvezetes műsorát. A bemutató után a résztvevőket a pécsi uránércbánya KISZ-szervezete látta vendégül, hogy azután hétfőn este Komló szocialista város bányászai is végigtapsolják majd élsportolóink meg­ismételt műsorát. Veres Győző a magyar csúcsnál jobb eredményt ért el a debreceni olimpiai napon 1912, 1946, 1952 debreceni olimpiai bajnokok nevével fémjelzi, hogy Deb­recennek haladó hagyománya van az olimpiai gondolat, az olimpiai verse­nyek ápolásában. A vasárnap megtar­tott első olimpiai napon sok olyan ver­­­senyző vett részt, aki a magyar színek képviseletében a római olimpiára ké­szül, de akinek sportpályafutása a deb­receni talajból nőtt fei. A délelőtti időpont nem a legkedve­zőbb volt a rendezést illetően — en­nek tudható be, hogy mintegy 800 fő­nyi érdeklődő előtt kezdődött meg a be­mutató. A Magyar Olimpiai Bizottság üdvözletét Aradi Gyula tolmácsolta, Debrecen város köszöntését pedig Csa­bai József, a Debreceni Váro­si Tanács VB-titkára.­­ öt sportágban, birkózásban, torná­ban, vívásban, súlyemelésben és csel­gáncsban rendeztek bemutatókat. Külö­nösen kijutott az ünneplésből a volt debrecenieknek — Rétinek, Békésinek, Baloghnak, Veresnek és a jelenleg is debreceni olimpiai kerettagnak, Hódos­nak. Nagy sikert aratott a világbajnok Pólyák Imre és olimpiai bajnok Hódos Imre kötöttfogású birkózásban tartott bemutatója. A tornászok közül Kertész Alisa, Zoltén Mária, Békési Sándor és Réti Sándor gyakorlatai tetszettek. A cselgáncs eddig még nem volt ismere­tet­ Debrecenben, de az olimpiai nap műsorán bemutatott cselgáncsszámok tetszéséből ítélve ez a sportág is rövi­desen meghonosodik Debrecenben. A debreceni olimpiai nap bemutató­jának komolyságát jellemezte, hogy a súlyemelők közül Veres Győző an­ly­­nyira belelendült, hogy a váltósúlya lö­késben a magyar csúcsnál jobb ered­ményt ért el. Amikor közölték, hogy rém hivatalos csúcsjavításra készül, s a versenyző megállt a 155 kg-os teher előtt, talán még a légy zümmögését is lehetett hallani a teremben. Amikor pe­dig magasra lendült a volt, debreceni versenyző kezében a súlyzó, perceken át zúgott a tapsvihar. Az eredmény —­­mivel nem versenyen, hanem csak be­mutatón’ érte el Veres Győző — nem hitelesíthető. Ebben a versenyszámban egyébként ő tartja a magyar csúcsot 153,5 kg-mal. Az olimpiákon oly sok sikert aratott magyar vívók felkészültségéről adtak tanúbizonyságot a debreceni bemutató résztvevői, akik között ott volt Berzse­nyi, Baltihazár, Marosi, Szőcs, Székely­­né. Tőrben és párbajtőrben tartott be­mutatásaikat méltán élvezte a közönség. A debreceni olimpiai nap méltán szolgálta a sportágak népszerűsítését, az olimpiai gondolatot. O. O.

Next