Népsport, 1961. február (17. évfolyam, 23-42. szám)

1961-02-02 / 23. szám

Térhódítás GYŐRASSZONYFÁN H . km-re Győrtől a Banarmmckony nyúlványainak ölelésében terül el a közel 600 lelket számláló kisközség, Győrasszonyfa. Az a hír járja, hogy nagyon sok sportszerető ember lakik a faluban, pedig a sportélet csak alig 2 éves múlttal rendelkezik. Az, 1959-ben alakult győr asszonyfa! Búzakalász Tsz már a megalakulása pillanatában gondolt a sportra is. — Nálunk is úgy kezdődött, mint a legtöbb faluban — adta meg a felvilágosítást Kósa Imre tanácstitkár. Először labdarúgócsapat alakult. A sportkör vezetőinek szavaiból egyre erőteljesebben rajzolódott ki előttünk a győrasszonyfai sportélet rohamos fejlődésének története. Ma már a labdarúgó-, az asztalitenisz és a sakk-szakosztályban 51 sportoló tevékenykedik és ahogy gyökeret vert a faluban a sport, úgy növekedett a pártolótagok száma is, amely ma már túl van a százon. 1966 ban a sportköri bevételük meghaladta a 13 000 forintot és a labdarúgó-csapat pontveszteség nélkül vezet a járási bajnokságban. November végén, amikor már a határban is fogytán van a munka, szóba került az őszi-téli spartakiád ügye. Voltak, akik már az első pillanatban lelkesedtek a versenyekért, de akadtak olyanok is, akik egyre csak azt hajtogatták: — Nem érdemes vele foglalkozni, úgysem fog sikerülni. Horváth Imre, a gépállomás fiatal dolgozója azonban nem tágított és az események az ő elgondolásának a helyességét igazolták. Ez évben már Győraaszonyfán sem tért téli pihenőre a sport, s a szűkreszabott kultúrotthonból még az esti órákban is világosság, a fehér kaucsuklabda vidám táncának zaja szűrődött a szabadba. Asztaliteniszben 35-en, sakkban 24-en neveztek a községi versenyekre. — A nevezések láttán nemcsak a nevezők, hanem mi is izgalomba jöttünk — emlékezik vissza most már büszke mosollyal Horváth Imre. — Vajon sikerülni fog-e ilyen nagy létszám mellett zökkenőmentesen lebonyolítani a versenyt? Ez volt a legnagyobb gondunk. A J mi" ' további kelletöntő napján meg gondok nehezedtek a rendezők vállára. Mint a labdarúgó-mérkőzések előtt a sporttelepre, úgy özönlött a falu apraja-nagyja a kultúrotthon felé. Aztán megindultak a küzdelmek, s ahogy a verseny a vége felé közeledett, egyre többen vették körül az eredményhirdetőtáblát. Ki lesz a győztes? Már alkonyodott, amikor a döntők döntője következett. A két veretlen: Pimpedli Tibor és Kósa Imre lépett a zöld asztalhoz. Pimpedli egy cseppet sem respektálta tanácstitkár ellenfelét, szívósan, igen elszántan küzdött és a végén nagy küzdelemben legyőzte és ezzel elnyerte ,,a község legjobb asztaliteniszezője” címet A ,,szellemiek” küzdelmében Kósa László bizonyult a legjobbnak, de azért Horváth Imrének és Kósa Józsefnek is kijutott az ünneplésből. Elvégre egy második vagy harmadik hely elérése sem lebecsülendő teljesítmény. Akik nem kerültek ,.dobogóra”, azokat Szabó Imre, a sportkör elnöke köszöntötte, amikor záróbeszédében ezeket mondotta: • Függetlenül az elért eredményektől, köszönet illeti a verseny valamennyi résztvevőjét, mert részvételükkel elősegítették a téli spartakiád-verseny sikerét, hozzájárultak a sport győrasszonyfai további térhódításához. Havasréti Béla A tell nyomában Februárban a téli erőgyűjtés után minden élőlényben feszül a mozgási vágy, tettrekészség. A sportoló is pástot, pályát keres, küzdelembe lendül, magasabbra tör. Most van a sajtó napja is. E napon nézzünk viszsza, miként villantották fel nézeteik pengéit a toll harcosai 500 év óta egy célért: a nép egészségéért, erejéért, szabadságáért, a sport örömében részesüléséért. E patinás sorok ma is elevenen érzékeltetik, hogyan feszült a krónikások tollvezető keze, elméje, amikor mindent feljegyeztek, amivel meg akarták acélozni az elnyomottak testi-lelki erejét, s szélesíteni akarták a nép testkultúrájának kialakításához vezető keskeny utat. Az új kor hajnalán a függetlenségi eszme nagy ébresztője, Zrínyi Miklós, költő és hadvezér az erkölcsi tespedtség é, dologtalanság ellen a nevelés munkájának kiszélesítéséért, az önedzés etikai magasabbrendűségéért állt ki a maga korának fogalmai szerint: „Ülnek hasztalan fiaink ... mit tanulnak? vinya, mi többet? pompáskodni. .. paripát futtatni, egyszóval: esküdni, hazudni, és semmi jót nem követni . . . (Pedig) erdőt irtani, terheket hordani, árkokat ugratni... folyóban úszni, gyors lépésben és futva járni... többet ér .. Kortársa Erdélyben, Apáczai Csere János, a nagy nevelő a testnevelésnek ugyanezt az erkölcsi vonatkozását emeli ki: „Megutálván a henyélést, szeresd a munkát. Fuss mindentől, ami az embert kényessé teheti . . . Távol legyenek tőled minden könnyű, kényes dolgok, keményeket keress tűzön, vízen, kősziklákon , havasokon járj-kell!” Mellette tör lándzsát a kor legkiemelkedőbb pedagógusa, a Sárospatakra került Comentus„A fának is légzésre és sűrű élénkítő mozgásra van szüksége, amelyet a szél, eső, fagy idéz elő, különben könynyen kiszárad ... Az ember is természeténél fogva mozgékony, örül a mozgásnak és testgyakorlásnak, ha megfelelően irányítani tudjuk és nem nyomjuk el mozgásvágyát. A hazai feudális urak, papok és idegen elnyomók a nép millióinak testi-lelki felszabadítását — Zrínyiek, Thökölyék, Rákócziék bátor harcai ellenére — lehetetlenné tették. A felvilágosulás nagy harcosa, Kazinczy Ferenc említ meg néhány személyes kivételt, például az öt nyelvet beszélő, külföldet járt tudós, matematikus, költő és sportbajnok Szilágyi Sámuelt. Róla így ír: „Hollandiában diákként a korcsolyázást olyan művészi tökéletességgel vitte, hogy később a befagyott Hortobágyon egyenlő körökben a jégre rakott borospoharakat rohanás közben kapkodta fel, itta ki egyenként s rakta viszsza a jégre, egyenlő távolságokra ... A mi Szilágyinkat megszerették a Debrecenben állomásozó osztrák katonatisztek s Szilágyi asztalbontás után kardot vont s markaikból (t.. a tisztek markaiból) kiütötte, mint tanult kardozó, a fegyvert!.. A magyar szabadságharc nagy alakja, kiváló szellemei tudták, a szabad ország felépítéséhez erős, egészséges, edzett, testben lélekben kiművelt emberfőkre van szükség. Petőfiről így emlékezik meg osztálytársa, Sas István: „Az ugrásnál, birkózásnál Petőfi mindig szerepelt... Ha labdáztunk, az ő kiütő botja volt a legnagyobb, melyet vállára vetve, mint egy kis Herkules törtetett előre ... oly ugró, futó, kapó, főleg dobó alig akadt.. A századok legjobbjainak vágya végre valóra vált. A nép minden tagjára kiterjedő testkultúráért folytatott ötszázéves harc az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság 133 napja alatt céljához közeledett. Az Ifjú Proletár 1919 július 20-án ezt írta: „A munkás testét épp úgy, mint a lelkét nem nevelték, nem edzették, mert féltek a benne szunnyadó hatalmas erőtől, féltek, hogy még hamarább lerázza magáról a kizsákmányoló naplopóknak más munkájából élő hadát... A sporttelepek, teniszpályák, tornatermek, uszodák és csónakok csak kiváltságos osztályoknak voltak megközelíthetők ... Az iskolai nevelés unalmas és kínos volt a tornatanítók közömbössége és a hiányos felszerelés miatt. A kommunista társadalom, melynek testileg és szellemileg hatalmas emberekre van szüksége — az őt megillető helyre fogja helyezni a testnevelést. Hatalmas munka lesz ez!.. . A testnevelésnek és sportnak igazi célját, tartalmát a Magyar Szocialista Munkáspárt sporttézisei fogalmazták meg véglegesen. Ezzel az MSZMP a hosszú időn át harcban alakuló, fejlődő törekvéseknek adott győzelmes záradékot. A szocialista kultúrában a testnevelés igazi jelentőségét így határozta meg: „A kollektív testnevelési és sportfoglalkozások hathatósan elősegítik a közösségi erkölcs fejlődését, szabályainak megértését és megtartását. Fejlesztik az akaraterőt, a küzdőszellemet, a bátorságot, a leleménnyességet, a bajtársiasságot és elősegítik az egyéni érdek alárendelését a közösségi érdeknek!” összeállította: Erdős Jenő A „frontáttörés" esztendeje után A jubileumi évben még nem sikerült. 1959-ben a Bp. Honvéd tízéves atlétikai szakosztálya még „csak” szoros második lett az egyesületi rangsorban az U. Dózsa mögött. De a vezetők nem voltak elégedetlenek. Megjósolták: ha kihasználják a lehetősé- geket, akkor az igazi „frontáttörés" esztendeje 1960 lehet. Ma ez a jóslat már tény. A Bp. Honvéd tavaly elhódította atlétikában az országos bajnokegyesület címet. S ha a siker összetevőit keressük, akkor a nyolcoldalas, gondosan összeállított szakosztályi beszámoló adatai — a kereken háromszáz minősített versenyző, a megdöntött országos és egyesületi csúcsok, a javuló különböző átlagok — hűen beszélnek arról, hogy az egész szakosztály, vezetők, edzők és versenyzők kihasználták a lehetőségeket. Mert a lehetőségek valóban nagyok. Ezzel a Tüzér utcában mindenki tisztában van. A honvédsport és az egyesület vezetőinek állandó, hathatós támogatása, elegendő felszerelés, nagyszerű létesítmények és az a hatalmas bázis, amelyet a néphadsereg fiatalsága jelent. Hiszen a saját nevelésű, szépen fejlődő utánpótlás mellett évről évre állandó erősítést jelentenek a Honvédnek a bevonuló fiatal atléták, akik edzési és fejlődési lehetőségeik fokozottabb elősegítését egyre jobb eredményekkel hálálják meg. S ott vannak azután a ma még Ismeretlen, a felkutatásra váró atléta-tehetségek is. Az ismeretlenségből egy év alatt az élvonalba került középtávfutó Kiss mellett tavaly a magasugró Erkl, a diszkoszvető Födelmesi, vagy a kezelő létére már 16 percen belül futott Szerény! példája bizonyítja, hogy mennyi tehetség szunnyad a sporttal, az atlétikával a néphadseregben megismerkedő fiatalok között. Nem könnyű dolog egy több mint háromszáz főnyi szakosztályt megfelelően összefogni. S egy év folyamán ez a létszám is szinte állandóan változik. Mert versenyzők leszerelnek, régi egyesületükbe távoznak, újak, fiatalok jelentkeznek, de egy részük lassan elmarad, hiányzik belőlük a kellő szorgalom, tehet- gség, vagy nem illenek be a kollektívába. Abban, hogy a h Honvéd tavaly az élre került, a szakosztály összeforrottságának, ? jó közösségi szellemének jelen- T tős szerepe van. A vezetőség ? havi ülései, a feladatok és tapasztalatok megvitatása mellett , tavaly rátértek arra az útra, hogy havonta már az egyes szakcsoportok is rendszeresen tartanak értekezleteket, az egész tagságot csak fontos esemény alkalmával hívják össze. A KISZ- s alapszervezet nagy segítséget nyújtott a versenyzők nevelésé- ben, helyes felfogásának kiala- ? kitásában s érthető büszkeséggel j jegyzik meg, hogy tavaly egyet- ' len fegyelmi ügy sem fordult előt ) De vajon most, a „frontáttörés" esztendeje után , minden rendben van már, mányi elég? Hiszen tól emlék- jövünk, lassan két éve lesz an- nak, amikor egy új idény kürszöbén Horváth Pál dr, a szak- osztályvezető arról beszélt: ez a szakosztály lehetőségeinél és adottságainál többre hivatott, S minthogy csak a legerősebb legyen, megfelelő utánpótlást kell biztosítania a magyar atlétikának, elő kell segítenie a gyenge számok fejlődését is. Megváltozott azóta ez az álláspont? ] — Nem — válaszolja határozottan —, ezt továbbra is elsőrendű feladatnak tekintjük A gyengék felszámolásában, az utánpótlás, a női gárda erősítésében tavaly már értünk el határozott eredményeket. A férfi számok közül már csak a gerelyhajításban, továbbá női 800-on és még a női magasugrásban nem megfelelő a színvonal. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy az országos szint a nemzetközi fejlődéshez mérve általában szerény. Megvannak-e ehhez a feltételek, hogy látják az edzők, a siker kovácsai? Czirákl József, a rövidtávfutók és gátfutók edzője reméli, hogy csoportjának az idén sérülések szempontjából zavartalanabb éve lesz Akkor pedig a tavalyinál lényegesen, jobb eredményeket vár, szeretne kialakítani egy nemzetközi színvonalú 4x400-as váltót és néhány versenyző gátra való átállításától is sikert remél. A közép- és hosszútávfutók változatlanul a Népligetben készülnek. A csoport másik jellemzője még, hogy nagy többségében bevonult sportolókból áll és edzőjük, Antal Gyula állandóan keresi az alakulatok versenyein az újabb tehetségeket. Egyébként gárdája hangulatával, szorgalmával nagyon elégedett s biztosra veszi, hogy nemcsak a már élvonalbeliek javulnak, hanem az idén egyszerre kiugrik több fiatal. Már új gyaloglók is akadnak . Jó a kapcsolat Pátkai Lászlóval, aki ezekben a versenyágakban a lassan már növekvő utánpótlással foglalkozik. Az ugrók edzője, Bolyki István működését tekintve a legfiatalabb. Egyelőre óvatosan is nyilatkozik. Néhány bajnok versenyzőn és kitűnő magasugrógárdán kívül sok fiatal készül az irányításával, reméli, hogy az idén közülük néhányan már hallatni fognak magukról. Utánpótlás van, talán csak hármasugrásban állhatnának jobban, mondja némi öniróniával, hiszen az edző nemrég még hármasugró-csúcstartó volt . A dobók létszáma erősen növekedett. 1959-ben még a kalapácsvetés volt a leggyengébb szám, tavaly már két 50-en felüli dobó szerepelt a listán és Söjtör József edző bízik, hogy az idén már a gerelyhajítókra sem lesz panasz. Mégis arra a legbüszkébb, hogy szinte a semmiből tehetséges serdülő gárdát sikerült kialakítani s ígéri, rövidesen megismerünk néhány új nevet. Az egészen fiatalokkal, az utánpótlás „utánpótlásával” Szijj Ferenc, Miller József és Cziráki Józsefné foglalkozik. Tervszerűség jellemzi a szakosztály munkáját, amióta három éve elindult ismét felfelé. Minden évre kitűzték pontosan a célt, íme: 1958-ban nagyarányú tömegesítés. 1959-ben ennek segítségével felzárkózás a Dózsa mögé. 1960-ban a minőségi színvonal emelésével az elsőség megszerzése. És mi lesz tovább? — Az idén a fő cél, hogy minden versenyszámban legalább két élvonalbeli versenyzőnk legyen és természetesen az elsőség megőrzése — mondja Koltai László, a szakosztály helyettes vezetője. — Jövőre, az Európabajnokság és a baráti hadseregek spartakiádjának évében pedig szeretnénk elérni, hogy már minden számban európai klasszisú versenyzőkkel rendelkezzünk. Most már a minőségi eredmények javítása áll előtérben, a szakosztály létszámát nem akarjuk lényegesen bővíteni, de továbbra is törődünk azzal, hogy a gyengébb számokban vagy, amelyekben az él lassan kiöregedik, megfelelő serdülő és ifjúsági gárdát neveljünk. A nagy lehetőségek mostanában bizony sok fiatal versenyzőt vonzanak más sportkörökből a Tüzér utca felé. Pedig — úgy gondoljuk — erre nincs szükség. A Honvéd szakosztálya ma már olyan erős, hogy saját erőforrásaira, jelenlegi gárdájára támaszkodva is meg tudja valósítani a maga elé tűzött célokat. S ez a magyar atlétika érdeke is. (S. 2.) ÚJ EDZŐ-ÚJ ELKÉPZELÉSEK A szurkolók mostanában talán nem is gondolnak arra, hogy nemcsak ők, hanem a csapatok is szívszorongva várják már a tavaszi idény kezdetét. Új reményeket táplálnak a játékosok, bíznak a jobb szereplésben. A Generátor labdarúgói például abban bíznak, hogy elkerülik a kiesést. Ez persze rendkívül nehéz lesz, hiszen az együttes ősszel csupán háromszor győzött, s jelenleg az NB III Északi csoportjában nyolc ponttal az utolsó helyen kullog. Vajon mi az oka annak, hogy a Generátor ősszel ilyen rosszul szerepelt? A kérdésre egy olyan ember felelt, aki alapos ismerője a játékosoknak, a gyári csapat életének. Urbán Géza, intéző: b- Emlegethetném a balszerencsét is, de úgy gondolom, ha előbbre akarunk lépni, akkor jobb a méltvhatóbb őszinteség, a hibák feltárása. Utolsók vagyunk, mert játékosaink a felkészülésben, s a pályán egyaránt fegyelmezetlenek voltak. Sokan szórványosan jártak edzésre, a mérkőzések alatt pedig zsörtölődtek, tiszteletlenkedtek a játékvezetővel szemben, s egyéb sportszerűtlenségeket is elkövettek. Ennek tulajdonítható, hogy négy játékosunkat kiállították, s közülük Ács, nyolchetes eltiltást kapott. Ezek a fegyelmezetlenségek megbontották sorainkat. Nem volt jó a közösségi szellem, két részre szakadt a csapat. Sajnos, még az is előfordult, hogy az edzői utasítást sem tartották be a fiúk. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt is, hogy edzőválsággal is bajlódtunk, s a sportköri vezetőségtől sem kaptunk elég támogatást, meg is van a magyarázat jelenlegi helyzetünkre. Mi kell még több? . . . Urbán Géza és jmtékosok most sokkal teljesebb hangulatban várják a rajtot, mint egy fél esztendővel ezelőtt. Derűlátásuknak egyik alapja az, hogy olyan oktatót kaptak, akinek a munkájától sokat remélnek. Az új edző Pálinkás Lajos, az Elektromos egykori sokoldalú B-válogatott játékosa. Pálinkás nemcsak mint hátvéd, fedezet és csatár aratott sikereket, hanem mint edző is. Az UFC az ő irányításával többször nyert bajnokságot, s a Budapest-bajnokság I. osztályából, az NB II-ig vitte. Tíz évig volt az UFC edzője, s ez a tény magában véve is bizonyítja, hogy jó munkátvégzett. A Generátor felkészülését már Pálinkás Lajos vezette, íme az új edző — új elképzelései. — Meggyőződésem, hogy kemény fába vágtam a fejszémet — mondta a fiatalos arcú, de csaknem teljesen ősz hajú oktató. — Célom, amit az edzéstervemben is megjelöltem: elkerülni a kiesést, s közben új csapatot építeni! Ezt úgy érhetem el ha megszilárdítom a fegyelmet, s emelem a szakmai munka színvonalát. Ma már elmondhatom, hogy a fiúk valamennyien lelkesen készülődnek a bajnokság folytatására, minden edzésen részt vesznek, s kialakulóban van a jó közösségi szellem is. Aztán a szakmai jellegű terveiről beszélt. Megemlítette, hogy olyan sajátos játékstílust szeretne kialakítani, amely megfelel játékosai adottságainak. A gyors, lapos passzra épülő, kombinációs támadásformára gondol. —• Olyan gyakorlatokat alkalmazok, amelyek fejlesztik a mozgékonyságot, az ügyességet, a kombinációs érzéket — mondta. — Már a formábahozó időszakban járunk, s az ellenőrző mérkőzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a fiúk erőnléte megfelelő. S ez nagyon fontos, mert a lelkesedés egymagában nem boldogít, állóképességre, gyorsaságra, jó idegekre is szükség lesz. ?* Néhány taktikai változatot is kidolgoztam. Ezeket most a formábahozás során nemcsak a kétkapus edzéseken gyakoroljuk, hanem a kombinált edzéseken is. A csapat átlag életkora fiatal, de azért arra is gondolok, hogy mértéktartó módon tovább fiatalítok, két-három ifjúsági játékost is beépítek az együttesbe. A játékosok kedvelik az új edzőt, s bíznak benne. A sikeres szereplésbe vetett hitüket pedig az is fokozza, hogy a Salgótarjáni úton van már saját pályájuk. Épülnek az öltözők is, s mire az idény megkezdődik, lesz már klubszobájuk is. Most már csak bent kell maradniok! És ez lesz a legnehezebb . 44 nagy. Csütörtök, 1961. február 23 A JÁTÉKOSOKÉ A SZÓ (III.) Sípos Leázer ******* k-k* ******* ** ********* Néhány évvel ezelőtt az MTK- ban Börzsei János megsérült. Bukovi edző — kényszerhelyzetben — Sípos Ferencet, a Szolnokról a kék-fehérekhez került fiatal játékost tette a hátvédhármas tengelyébe. Sípos — ahogyan most mondja — 1954-ben valósággal „fejest" ugrott erre a helyre. — Aztán rájöttem arra is, hogy a középhátvédnek nem a stopper”, vagy ahogyan mondják, a „kullancs” régi értelmében vett szerepét kell betöltenie — folytatja a kiváló játékos. — Nem az a kizárólagos feladata, hogy középcsatárát kikapcsolja a játékból, hanem, hogy területére vigyázzon,de ott a középcsatáron kívül a kapura más veszélyes játékosokra is ügyeljen. — Miben látja a középhátvéd legfontosabb feladatát? — A jó helyzetfelismerésen kívül elsősorban a gyorsaságban és a szerelés után a leadások pontosságában. Ezen a poszton különösen jól kell fejelnie a játékosnak, hiszen a játék során az előrevágott magas labdákat sűrűn fejjel kell hárítania. A fejelőkészséget úgy kellfejlesztenünk, hogy a fejjel továbbított labda is a tisztán álló emberünkhöz szálljon. Tehát abszolút labdabiztosnak kell lennie a középhátvédnek mind a földön, mind a levegőben . . . Az ember-ember elleni harc különösen ezen a poszton érvényesül . Mi a véleménye erről annak a középhátvédnek, aki mindig férfiasan, keményen áll a helyén, harcol, s mégis eközben szándékosan nem vét szabálytalanságot? — Mindig ügyeltem arra, hogy a kemény küzdelem hevében is elkerüljem a sportszerűtlenséget. Szerénytelenség nélkül mondom, hogy ezen a helyen, pályafutásom során, miattam kevés alkalommal jutott szabadrúgáshoz az ellenfél csapata .. . — A taktikai elemek mindinkább előtérbe kerülnek a korszerű játékban. Hogyan kell alkalmazkodnia ehhez a középhátvédnek? — Ma már gyakori, hogy az ellenfél a játék közben más taktikára tér át, mint amivel kezdett ... A taktikai váltásokat gyorsan kell felismernünk, alkalmazkodnunk kell az újhoz, az átkapcsolást rugalmasan kell végrehajtanunk . .. Sípos aztán a hátravont és az előretolt középcsatár elleni védőjátékról beszél: — A középhátvédnek fól kell ismernie középcsatárának játékfelfogását, alkalmazkodnia kell hozzá. A hátravont középcsatár semlegesítése elég sok problémát okoz az ellenfél védőinek. A hátravont középcsatárt elsősorban nem a középhátvéd tartja szemmel, csak akkor kerül sor erre, amikor a csatár átlépi azt a „zónát”, amely a középhátvéd területe. A hátra vont középcsatár esetében rendszerint a két összekötő játszik elöl, a középhátvédnek ekkor ügyelnie kell arra, hogy a kiugró összekötőt feltartsa ... — S ha elől helyezkedik a középcsatár? — Ha előretolt középcsatáral kerülünk szembe, a középhátvédnek a közelében kell helyezkednie, mint valami támaszponton. Állandó készenlétben kell állnia Itt a középhátvédnek, hiszen az előretolt középcsatárt többnyire előrevágott labdákkal táplálják, s ilyenkor — ha teheti — „kiroblban”. Tehát ezt is figyelembe kell vennünk. Ezenkívül arra is kell ügyelnünk, hogy ma a kó- izépcsatárok legtöbbje kihasználja Ja pálya szélességét, feltűnik tá- madósorának szinte minden ♦ posztján és sokszor a szélsőháti véd mögé befutva is veszélyez-* t tét. Ilyenkor fel kell ismernünk a helyzetet, s ha történetesen A a csatár a szélsőhátvédjét át- J játssza, nekünk, mint utolsó vé-0 dőnek kell közbelépnünk... # Sípos most emlékeket idéz. v Azt például, hogy V eddig melyik középcsatárt fcar- J tetta a külföldiek közül a leg-V veszélyesebbnek. J — A svédországi VB előtt so-okan emlegették John Charles-t, a walesiek híres középcsataárát. Annyit emlegették, „rémítgettek” vele, hogy bizony először ! Idegesen, gátlásokkal játszőttem a kitűnő, jobbantékony Charles Jelien. Charles-szel aztán később a is találkoztam, amikor az MTK la Juventus ellen játszott. A mérkőzés előtt Hidegkúti edzőnk azt mondta nekem, hogy nem ad semmi különleges utasítást, úgy játsszam Charles ellen, ahogyan őt megismertem. Most márnyugodtan, higgadtan játszottam ellene, és eredményesen tudtam a magam szerepkörében feltartani . .. f. p. a korszerű középhátvéd szerepéről Sípos becsúszó szerelést alkalmaz a svéd csatárral szemben (1959. június 28. Magyarország?—Svédország 3:2). (Pobuda Foto felv.)