Népsport, 1964. február (20. évfolyam, 22-41. szám)
1964-02-02 / 22. szám
UTOülé AllOMál... Egy sajnálatos sportpályafutás nyomában Az új idény elindulása előtti seregszemle során, miközben készülődnek a klubcsapatok, feltűnést kelt, hogy labdarúgásunk egyik nagy ígérete, az olimpiai és B-válogatott hajdani csatárjátékosa, Sátori Imre, ezúttal sincs ott azok között, akikre biztosan számíthatnak a bajnoki rajt előtt. Érdekelt minket, hogy ez a tehetséges játékos milyen utat tett meg, amíg eljutott az általa választott legújabb állomásáig, az Egyetértés csapatáig. A beszélgetés köztünk az Egyetértés 1951-ben, kölyökkorában vitték el az erzsébeti grundról az Előre újonc csapatába. Majd onnan átment a Bp. I. osztályban szerepelt Gammába. 1956- ban, tizenhét éves korában, egyik barátja hívására „kiszaladt” külföldre, az egyik svéd vidéki város csapatában játszott egy ideig. De elegendő volt édesapja telefonhívása: rövidesen hazajött, mert hiányzott neki a család, a megszokott baráti kör. Újra jelentkezett a Gammánál, de ott nem fogadták vissza, így került Budafokra, majd 1958-ban a bajnokjelölt Csepel edzője, Jávor Pál felkereste és áthívta őt a később bajnokságot nyert Csepelbe. Szerepelt a római olimpián, majd utána kiadták a Tatabányának. Másfél év után azonban Tatabányáról visszakerült Csepelre ... De ott ezúttal sem tudott gyökeret irodájában — a hajdani „Paradicsom” mulató szűk kis helyiségében — folyt le, ahol a klub munkatársai egyáltalán nem „paradicsomi” környezetben dolgoznak. Megkértük Sátorit, hogy mondja el pályafutásának történetét és adjon magyarázatot sűrű vándorlásairól. Hiszen a ma közel 27 esztendős játékos — kölyökkorától — nem kevesebb, mint hét klubcsapatban szerepelt, beleértve az Egyetértést, ahová jelenleg nem igazolhatták leverni, másodszor is vándorbotot vett a kezébe. Az Egyetértésnél kötött ki. Mivel nem adták ki, elhatározta, hogy kivárja az átigazoláshoz szükséges időt... Az újságíró Sátoritól várja a választ a 13 esztendős pályafutása alatti hét klubcserére, arra, hogy mi vezethette a játékost, amikor csapattól csapathoz vándorolt, s közben gyakrankivárt”... Megjegyezzük: a magunk részéről — némi fenntartással ugyan —, de megértjük, amikor fiatal korában az alsóbb osztályban játszó csapatokból felső osztályban szereplő együttesbe vágyott. És ma már más szemmel nézi ő is azt a 17 esztendős fiút, aki kalandvágyból külföldre ment, de hamarosan hazajött. Ugorjuk át tehát Csepelig az előző állomásokat és választ kérünk tőle: miért ment el a római olimpia után Csepelről? nak ugyanis később távoznia kellett a Csepelből... így kerültem Tatabányára . .. — Miért ment el onnan? ... — Ma már nagyon sajnálom. Szép lakást kaptam, de nem tudtam ott gyökeret verni, hiányzott a családom is, a feleségem, a kislányom __ Közben Erzsébeten családi házat építettünk, ezért vágytam vissza a fővárosba. Már úgy volt, hogy az U. Dózsához megyek, de eszembe jutott, hogy a Csepelből már kivált az a játékos, aki miatt elmentem és arra gondoltam, hogy szívesen látnak újra Csepelen. ■— Miért nem maradt ott? — Ennek tisztán szakmai magyarázata van: én vérbeli jobbszélső vagyok, de mivel a Csepelnek Kalmár személyében már volt jobbszélsője, megállapodtunk abban: én előretolt középcsatárt játszom ... Rövidesen aztán átkerültem a bal oldalra, s mivel kifejezetten jobbszélsőnek érzem magam, s mivel jobblábas vagyok, bal oldalon vagy a csatársor más posztján nem éreztem jól magam, nem ment a játék, a nézők sokszor kifütyültek... Sátori három napig gondolkodott és kijelentette: nem kíván a Csepelben játszani... A Csepel olyan feltételhez kötötte kiadatását, amelyet az Egyetértés most nem tud teljesíteni. Sátori is belátja, hogy túl gyorsan, könnyelműen döntött, amikor az NB I-as Tatabányából az NB I-es Csepelbe ment vissza. Szerintünk gyenge akaraterőről tett tanúságot akkor is, amikor beletörődött abba, hogy a jobblábas labdarúgó marad pályafutása végéig. Nem vett példát az ifjúkorában szintén jobblábas Hidegkútiról és Illovszkyról, akik szívósan, minden igyekezetükkel törekedtek a sokoldalúságra, külön edzéseken fejlesztették a bal lábukat is, nem kis sikerrel. Sátori esete nemcsak egy „csepp” labdarúgásunk tengerében, s nemcsak „Sátori-ügynek” tekintjük a ma még klubcsapat nélkül tengődő játékos dolgát és barangolását. Érdemes Sátori vándorlását abból a szemszögből is megvizsgálni, hogyan kallódhat el egy tehetséges, gyors, a válogatottságig is eljutott játékos, amikor például jobbszélsőgondokkal küszködik labdarúgásunk, amikor minden tehetséges labdarúgónak ott kellene lennie a „fedélzeten”. Nem menthetjük fel Sátorit, mint ahogyan nem is hárítja el magától a felelősséget. De nem menthetjük fel az egyesületek, a szakosztályok vezetőit sem, akik sokkal nagyobb felelősséggel tartoznak, mint amit az érdekelt klubok vezetői Sátori ügyében tanúsítottak. Tekervényes úton Soroksárig Miért?... Miért?... — Sajnos, ennek okát eléggé ismerik mások is. Rómából hazatérve egyik, csatártársammal olyan súlyos, személyi ügyem okozott konfliktust, hogy — rajtam kívül álló okokból — tarthatatlanná vált a helyzet: fel kellett vetnem a vezetőknek a kérdést: válasszanak köztem vagy a másik játékos között... Ma már, évek múltán belátják a csepeliek is, kár volt, hogy nem mellettem döntöttek... Az említett játékos. A vasárnap kiemelkedő eseményei A teljes műsort a pénteki számunkban közöltük. KÜLFÖLDÖN SZEREPELNEK, sportolóink az olimpián, alpesi síelőink Mürazuschlagban, az FTC ifjúsági labdarúgó-csapata Olaszországban. ASZTALITENISZ. Budapestbajnokság. Vegyespáros, elődöntők, döntők. Sportcsarnok, 9. ul. 16 óráitól. Országos vidéki bajnokság Pécsett. BIRKÓZÁS. A Csepel I. osztályú kötöttfogású versenye, Delej utca 51. sz., 10 óra. CSELGÁNCS. Az Újpesti Dózsa felnőtt csapatversenye, Vajda Péter utca 31. sz., 10 óra. JÉGKORONG. Nemzetközi mérkőzés: Újpesti Dózsa— Slovan Bratislava, Újpest, 17.30. Vidéki bajnokság: Sopron— Debrecen, Sopron. 10. KÉZILABDA. A hazafias Népfront Kupáért. Csepelen 10-től, a Tüzér utcában 12.30- tól. LABDARÚGÁS. Edzőmérkőzések: Statisztika—Ferencváros, Mező u., 14.30. Egyetértés—Csepel Autó, Soroksár, 10. Szállítók—Törökőri Fémbútor, Czabán Samu tér, 10.30. Ganz-MÁVAG—Nyergesújfalusi Viscosa, Kőbányai út, 10.30. Tatabányai Bányász—Debreceni VSC, Tatabánya, 14.30. St. Budapest serdülő és úttörő futóbajnoksága, egyben az északi összetett futószáma. Szabadság-hegy, Normafa környéke, 9.30. VÍVÁS. Országos vidéki ifjúsági női tőrbajnokság, Sportcsarnok, 8. Ifjúsági kard Budapest-bajnokság. Tanács krt 9. sz., 9 óra. ből valaha is eredményes profi bokszoló lehet. Én azonban biztos voltam a dolgomban: — Mr. Cohen, adja meg nekem az esélyt! A terem túlsó végébe mutatott: — Látja fiam, ott azt a férfit? Ő is ilyen jóképű gyerek volt, mint maga valamikor. Nézze szétlapított orrát, a sebhelyeket a szeme felett, összeroncsolt fülét ... Szerencsére Terry beavatkozott. Karonfogta Cohent és magával vitte. Láttam, hogy erősen magyaráz neki. Aztán Cohen visszajött hozzám és magasra tartotta két kezét, mint aki megadja magát: — Vetkőzzön le! Megnézem, hogyan dolgozik a szorítóban. Próbamérkőzés kiütéssel Bementem az öltözőbe. Rettenetes helyiség volt. Tele zárható szekrényekkel, egy paddal és egy zuhanyozó fülkével. Nem hiszem, hogy egyszerre négy embernél több elfért volna benne. Izzadságszag terjengett, ami keveredett masszírozó szerek kámforos illatával. Terry adott egy nadrágot, meg egy pár kesztyűt. Gyorsan magamra rángattam és kimentem a terembe. Cohen megkérdezte nem akarok-e bemelegíteni. Csak legyintettem. Bemutatta az ellenfelemet. Nem emlékszem már a nevére, valami spanyolos hangzása volt. Sötétbőrű, erős, nálam jóval idősebb fickó lehetett. Lou Stillman bejelentette, hogy két menetet fogunk bokszolni az első ringben. Senki sem törődött a bejelentéssel. Dühös lettem, elhatároztam, hogy megmutatom ezeknek a fickóknak, megérdemlek egy ötven dolláros mérkőzést. Bemásztunk a ringbe. Körülnéztem. Csak Terry és Cohen figyelt bennünket. A többiek beszélgettek, telefonáltak, néhányan pedig a ring melletti székeken ülve tárflapokat tanulmányoztak. Megszólalt a csengő. Jó pár hónapja eltelt már, hogy utoljára bokszoltam. Kicsit viccesnek éreztem a helyzetet, meztelen felsőtesttel, kesztyűkkel a kezemen, fogvédővel a számban. Ellenfelem körültáncolt, cselezett, aztán eltalálta az arcomat. Én is ütöttem, de nem találtam. Utánamentem, de egy egyenes megállított. Már cseppet sem éreztem olyan nevetségesnek a helyzetet. Az ötven dollárra gondoltam és megráztam a fejem. Újra elindultam, de ellenfelem ügyesen kizárta az ütésemet, s egy horoggal alaposan állón vágott. Nekivágódtam a kötélnek. Megdühödtem. Ismét közel mentem hozzá, de eltáncolt előlem, s közben kétszer is eltalált. A második ütéstől majdnem térdre estem. Ennek fele sem tréfa, gondoltam magamban. Megfontoltabb lettem, cseleztem én is, s amikor láttam, hogy üt, elléptem előle. Aztán sikerült beszorítanom az egyik sarokba. Elkezdtem neki adni a magamét. Úgy járt a két kezem, mint a cséphadaró. Az egyik ütésem alaposan eltalálta az állát. Most már az enyém vagy, gondoltam. Visszaléptem, mélyet lélegeztem, készültem a nagy ütésre. Nem került rá sor. A fickó még mindig a sarokban, háttal a kötélnek támaszkodva, üveges szemekkel lassan lecsúszott a földre! Ott is maradt ülve. Világhírnév és Sing-Sing Körülnéztem. Mindenki ott állt a ring körül. A telefonok berregtek, senki sem ment oda felvenni őket. Az egyik tréner beugrott a ringbe és kezelésbe vette ellenfelemet. Terry hangját hallottam: — Ez a fickó, akit kiütöttél, valamikor Argentína középsúlyú bajnoka volt__ Cohen sem mosolygott többé: — Whitey! Whitey! — kiabálta. — Ezt a fickót meg kell tanítanod bokszolni! Odahozott hozzám egy gyorsmozgású, szőke hajú, apró emberkét. — Rocky — mondotta — ez itt Whitey Rirnstein. Ő lesz az edződ. Bólintottam Whitey felé, aztán Cohenhez fordultam: — Meglesz az ötvendolláros mérkőzésem, Mr. Cohen? Cohen szinte meghatottan veregette meg a vállamat: — Ötvendolláros? Rocky, mi hárman még nagy pénzt szedünk össze.” Így kezdődött Rocky Graziano díjverekedői pályafutása. A lányosképű Rocky Bob egyike lett a legsikeresebb profiknak. Cohen jóslata bevált. A hármas tíz esztendő alatt nagy pénzt szedett össze. De hány reményteljes ökölvívónak sikerül úgy, mint Rockynak? Talán minden húszezrediknek se. Csak egy példa. Mi lett például a reményteljes Terry Youngből? Szomorú, csalódott ember. Egyszer úgy megverték, hogy többé nem léphetett szorítóba. Mit tehetett? Belépett egy gengszterbandába, és rablás közben rajtacsípték. A világhírnév helyett a Sing-Sing várt rá. Keserű sors? Nem! Szokványos amerikai profisors. Ardai Aladár (Folytatjuk.) És mi lesz ezután?... — Edzésben vagyok, Pyber edző keze alatt az Egyetértésnél. A szakmában akartam elhelyezkedni, de például nem tartom magamat alkalmasnak arra, hogy „gebines” üzletet vezessek. Ezért arra kértem a vezetőket, hogy régi szakmámnak megfelelően valamelyik gyárban helyezkedhessem el... A mai fejemmel nem mennék külföldre. Hibát követtem el, amikor elhagytam Tatabányát... Elismerem azt is, hogy nem a rosszindulat vezette Preiner edzőt, amikor olyan poszton szerepeltetett, amelyik nem fekszik nekem. Sajnos, nagy hibám, hogy gyorsan, kellő megfontolás nélkül döntők. Most, ha sikerül az Egyetértésnél megállapodnom, szilárd elhatározással állítom: ez a csapat lesz pályafutásom utolsó állomása ..„ Sok tanulsággal járt, amíg Sátori — aki annak idején benne volt a VB-keretben is — eljutott ehhez az elhatározásig. És sokat tanulhatnak más tehetséges, de álmokat álmok után kergető játékosok is a jelenleg labdarúgásunk „senki földjén” állomásozó labdarúgó esetéből. Fekete Pál Munka és világszínvonal Ülétezik a parlament... Fontos, nagy horderejű kérdésekről van szó. Képviselők gondokról, tervekről számolnak be. Országos gondokról, s országos tervekről. Mindanynyiunk gondjáról, mindanynyiunk tervéről. Számok és szavak ..., amelyek mögött már kirajzolódik a még szebb, még kulturáltabb, még gondtalanabb jövő körvonala. — Sportról nem esett szó. De munkáról — igen. S ezen a ponton, a szürke hétköznapi cselekedetek pontján találkozik gondolatunk, cselekvőkészségünk a nagy országos gondokkal és tervekkel. „Jobb szervezéssel, határozottabb vezetéssel, az érdekelt szervek és intézmények hatékony összefogásával, nagyobb lelkesedéssel és fegyelmezettebb munkával meggyorsíthatjuk előrehaladásunk ütemét” — mondotta beszédében Kállay Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, s mindez mennyire vonatkozik, így, tömör egészében a mi gondjainkra, s a mi terveinkre is! A nemrég átszervezett sportmozgalom, sportéletünk fejlődése annak a függvénye, hogy vajon sikerül-e erőinkettömöríteni, sikerül-e a vezetés színvonalát növelni. Mindez a hétköznapok jó munkájától függ, a szürke, póztalan, de lelkes és fegyelmezett munkától. Önnön mércénk és a sportmozgalom ügyébe vetett hit szabályozza az előrehaladást. A cél? — Ugyanaz, mint életünk minden más területén — elérni a világszínvonalat, illetve, túlhaladni azt! A sportmozgalom munkásai elé is ezt a célt tűzte az MTI kongresszusa. Ennek a jelszónak a jegyében kezdték meg a felkészülést legjobb sportolóink a nyári olimpiai játékokra. Ez a jelszó hatja át az edzőket, a sportolókat, a sportmozgalom minden tennivágyó dolgozóját. Világszínvonal! E bűvös versenytársat akarjuk legyőzni kereskedelemben, ipari termékekben, az életszínvonal alakulásában. A nagy nekigyürkőzés már eredményezett részgyőzelmeket. Kállai Gyula mondotta országgyűlési referátumában: „A szakemberek képzésében... elértük a világszínvonalat."’ S a szakemberek képzése a feltétele a magasabb termelékenységnek. A korszerűen képzett szakember, nemcsak ismeri a fejlettebb technikát, hanem rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal is, amelyek formálódó társadalmunk emberét jellemzik. Olyan pszichikai és fizikai adottságokkal, amelyek nemcsak arra teszik képessé, hogy utolérje a világszínvonalat, hanem arra is, hogy túlhaladja. A világszínvonal elérése olyan feladat, amely indokolttá teszi — a sportmozgalom vonatkoztatva — annak felmérését: vajon megteremtettük-e a sportszakemberek képzésében is a feltételét annak, hogy utolérjük a világot? A sportmozgalom vezető szakemberei kétségtelenül alkalmasak arra, hogy eséllyel vegyék fel a versenyt a világszínvonallal! Rendkívül fontos, hogy ebben az esztendőben jól sáfárkodjunk erőinkkel, hogy valóban minden csepp verejték, mindennap, minden edzés a nagy cél elérését szolgálja. Az előrehaladás ütemét kizárólag önmagunk szabhatjuk meg. A nagy társadalmi összefogás, amely létrehozta az új sportmozgalom szervezetét, a gyors előrehaladás lehetőségét rejti magában. Minden azon múlik, hogy sikerül-e a sport lángoló szeretetét hétköznapi tettekre váltani, s a világszínvonal elérése érdekében mindennap, kinekkinek talán kicsinynek látszó, de összességében nagy munkát elvégezni. Úgy, ahogy azt hazánk más területein dolgozók teszik! A világszínvonal elérése most népi jelszó lett. Hogy maradhatna ki ebből a versengésből éppen a Sport? R. A. Minek köszönheti a sikert? Beszélgetés Tringoval, a kecskeméti győztessel A kecskeméti Cifra-palotában a zónaverseny pénteki utolsó fordulóján alig telt el fél óra, máris taps hangzott fel. Látszólag az ekkor befejezett, de érdekesnek egyáltalán nem mondható Horta Tringov döntetlennek szólt ez a taps. Valójában azonban nem a játszmát, hanem a sötét bábok vezetőjét köszöntötték a nézők, hiszen ez a fél pont kellett még Triagovnak ahhoz, hogy biztossá váljék számára az első díj. A bolgár nagymester mosolyogva köszönte meg az üdvözlést, és fogadta versenyzőtársai gratulációit, majd a kijárat felé sietett. Itt fogtuk el és kértük, mondja el gondolatait, amelyeket eddigi legnagyobb sikere első pillanatában érez. Amikor elindultam hazulról — kezdte el a bolgár nagymester — azt tartottam a legfontosabb feladatomnak, hogy továbbjussak a zónaközi versenyre. Egyáltalán nem törtem le, amikor első döntetlenem után Bilek nagymester ellen vesztettem. Hiszen ezáltal csak a verseny megnyerése vált valószínűtlenné számomra, a továbbjutáshoz szükséges harmadik helyezés még korántsem. Mindenesetre e vereségem után úgy döntöttem, hogy mindent el kell követnem a harmadik, a Clarke elleni játszmám megnyeréséért. Ezért játszottam olyan élesen, s hoztam egy meglehetősen tisztázatlan, de gyakorlatilag nagyon esélyes tisztáldozatot. Ezután jött a döntő fordulat. Szabó nagymester elleni, sötéttel kivívott győzelmem nemcsak a jó hangulatomat, hanem az önbizalmamat is helyreállította. Persze egyedül a jómagam további eredményei nem lettek volna elegendőek az elsőséghez, ha legveszélyesebb vetélytársaim sorra nem szenvedtek volna el olyan kisiklásokat, amelyeken én — szerencsére már az első napokon — túlestem. Miután szerénységből ezzel bemutatkozott a verseny győztese, arra kértem, mondja el a teljes bemutatkozáshoz szükséges adatokat is. — Huszonhat éves vagyok, Pomdivban születtem, 1937. március 7-én. Tizennégy éves koromban kezdtem el sakkozni, addig egy ificsapatban futballoztam , jobbszélsőként. A sakkal úgy ismerkedtem meg, hogy betévedtem az egyik sakk-klubba, ott nagyon megragadott a játék komolysága. Ettől kezdve rendszeresen eljárogattam oda és már két év múlva megszereztem a bolgár mesteri címet. Jelenleg is Plovdivban lakom, a Testnevelési Tanács edzőjeként működöm. Elemzőtársam, Padevszki mester, kecskeméti szekundánsom, aki két év óta szintén plovdivi lakos. Azokat a változatokat, amelyekkel most több ellenfelemet sikerült meglepnem, Padevszkivel együtt készítettük elő. — Mik az eddigi legjobb eredményei? — Tavaly megnyertem a bolgár bajnokságot, 19 játszmásból 15 ponttal, a 13,5 pontos Minev mester előtt. Ez az első bajnokságom. Korábban csak több magas helyezést tudtam elérni. Nemzetközi versenyen még keveset játszottam, igazán nagy versenyen nem is vettem részt. A nemzetközi mesteri címet nem is egyéni vetélkedésen, hanem az 1958. évi müncheni sakkolimpián kivívott eredményemért kaptam, s másfél évvel ezelőtt ugyancsak olimpián, Várnában teljesítettem a nemzetközi nagymesteri normát. Érdekes, hogy amint itt, Kecskeméten, úgy Várnában is Szabó nagymester nevéhez fűződik sikerem. Várnában utoljára kerültem vele össze, ekkor már csak döntetlenre volt szükségem a norma teljesítéséhez. Ezt el is értem. — Milyen kapcsolatai vannak a magyar sakkozással? — Az 1959. évi Főiskolai Olimpián, Budapesten, a győztes bolgár csapat második táblása voltam. Ezenkívül játszottam még országaink közötti válogatott mérkőzéseken is. — Annak idején Budapesten úgy mutatkozott be, mint feltétlen támadó, kockázatos stílusú sakkozó. Miért változtatott a stílusán? — A sakkozás legnagyobbjai közül Lasker, az egykori világbajnok játszmái voltak rám a legnagyobb hatással. Azt is megtanultam belőlük, hogy nem szabad egyoldalúságba tévedni sem kombinációs, sem pozíciós tekintetben. Mindig egy-egy játszma konkrét lehetőségei és körülményei szabják meg, mihez tartsam magam. Támadtam én Kecskeméten is, s kockáztattam is olykor. Például Clarke ellen, mert támadásra alkalmam nyílt, a kockázat sikerére pedig jogos reményt ■nyújtóét ellenfelem időzavara. — Melyik volt a legkedvesebb és a legjobb játszmája Kecskeméten? — A legkedvesebb a Pietzsch elleni győzelmem a XIII. fordulóban, hiszen gyakorlatilag ezzel dőlt el, hogy első lettem. A legjobb játszmámról még nem nyilatkozhatom. Nem szeretek felületes kijelentést tenni, ezért még játszmáim gondos átvizsgálására van szükség. — Milyen sportokat űz? * — Versenyszerűleg csak a sakkozást. De szeretek pingpongozni és még most is kedvelem a labdarúgást. Nyári versenyeken pedig erőnlétemet rendszeres úszással javítom. Persze itt Kecskeméten a tél miatt meg kellett elégednem a kiadós sétákkal, de mint látjuk, ez is megtette a magáét. — Mi a véleménye a verseny lefolyásáról, és megrendezéséről? — Az előbbiről annyit mondhatok, hogy idegfeszítő volt, s jó, hogy már vége van. Az utóbbiról egyetlen szó a legtalálóbb kifejezés: ragyogó. — Mik a legközelebbi tervei? ** Most az a legfontosabb, hogy felkészüljek a fél év múlva megrendezésre kerülő zónaközi versenyre. A mostani sikerem kötelez, s e faladat teljesítéséhez — úgy érzem — szorgalmas tanulásra és képességeim tudatos továbbfejlesztésére van szükség — fejezte be a beszélgetést, pár pillanatra mintegy a messzeségbe révedő tekintettel, de rögtön utána barátságos mosolygással, a kecskeméti zónaverseny győztese Gheorgi Petrov Tringov nagymester. Barcza Gedeon ■............. .* Vasárnap, 1964. február 2. * Balról: Tringov, Pachmann , Bitek. (Potoudia Fotó felírt