Népsport, 1964. április (20. évfolyam, 65-85. szám)

1964-04-02 / 65. szám

Uutaztak az ifjú bajnokok Az ifjúsági vívó-világbajnokság négy napja után már bajosan lehet azt állítani, hogy nincs érdeklődés a vívóversenyek iránt, hogy eseményei élvezhetetlenek, elvontak, érdektelenek. 1959-ben, a felnőtt vívó-világbajnokságon egyetlen döntőn, a kardvívás egyéni döntőjén teltek meg a Sportcsarnok lelátói: ezúttal mind a négy napon telt ház előtt vívták a döntőt, és már a délelőtti, sokkal érdektelenebb versenyrésznek is volt minden esetben néhány száz nézője. S mindazok, akik ott szurkoltak valamelyik (vagy sokan közülük mindegyik napon, elmondhatják: érdemes volt végignézi a világ fiatal vívóinak vetélkedését, a szem gyönyörködött, a szív örült eseményei láttán. Sőt, arra sem igen volt még példa, hogy versenyző olyan hamar, oly népszerűségre tegyen szert, mint a remekül vívó Nagy Zsolt, újdonsült világbajnokunk, akinek megnyerő viselkedése máris híveket toborzott, a vívószövetségben az elmúlt két napon sűrűn, csengett a telefon, s egy-egy ifjú hódoló kérte a tanácsot: — Legyenek szívesek megmondani Nagy Zsolt címét, és azt is, hogyha írok neki, biztosan válaszol-e?... (Qilland Joisiert az egyetlen, az ifjúsági világbajnokság résztvevői közül, aki még nem utazott el Budapest— Most vagyok itt harmadszor, és végre van annyi időm, hogy megnézzem a várost — mondta — s amíg nem végzek vele, nem megyek haza. Roland felnőtt, komoly fiú, és Boissiertől elszenvedett vereségét eleinte nem is vette tragikusan, s most, utólag sem látja annak. Közben volt azonban néhány pillanat, amikor másképpen vélekedett, bár szót nem ejtett róla. A Gellért-szálló báltermében, a nagy ifjúsági vívóbálon történt. Egyedül érkezett, s igyekezett az osztrák vívók asztalához, amelynél még nem ölt senki. Megállt, felnézett, s pillantása megakadt a nem messze vidáman beszélgető csoporton, melyben Brodin vitte mosolygósan a prímet, hősért csak állt, öntudatlanra gyűrögette az abrosz csücskét, végtelen elkeseredés ült ki az arcára, szája széle gyerekesen sírásra görbült, reszketőn sóhajtott, s megjelent az első könnycsepp, is a szemében. Visszafordult a bejárat felé, s indult volna haza — nagyonnagyon szomorú volt. Ebben a pillanatban érkezett Becher, a másik osztrák párbajtőröző, nagyot kiáltva, barátságosan hátba vágta Rolandot: véget ért a varázslat, a búbánat. Két perc múlva már Losert vidáman beszélte: — Még szerencse, hogy most tépáztak meg ennyire. Az olimpiáig van időm bőven megtanulni támadni is, jól, sokkal jobban, mint most „nem tudok”... "Jftístíg fiatal fiúk, fiatal lányok voltak együtt, „örök” barátságok kötődtek most is. A legkedvesebb talán a rendkívül bájos amerikai kislány, a messze Kansas City környékéről jött tizenöt éves Claudia Reeder, s a szovjet Sakembelidze között szövődött. Reeder „kisasszony” végtelenül szomorú volt egész ittléte alatt, mert, sajnos, kiesett a verseny első fordulójában, s a búcsúzás csak tovább növelte szomorúságát, már-már teljesen vigasztalannak látszott. Állt az Ifjúság-szálló előtt, bőröndjei mellett taxira várva, nem remélve többé napsugarat életében — arcán a tizenötévesek vigasztalan bánata. " Ekkor tűnt fel a majd két méter magas Sakembelidze, háta mögé dugott kézzel, még épísen jó időben. Két-három szót váltottak, utóbbi tört angolsággal, a kislány felszegem ugyancsak törte anyanyelvén a szavaikat, aztán Sakemdelidze élére vette kezét, s átnyújtotta Claudiának a markában szorongatott Kukla-babát. Közben kinyitotta a legnagyobbat, amelyből előbukkant a benne meghúzódó kisebb, nyitotta azt is, előmosolygott a harmadik... Mikorra előtűnt a legkisebb baba, Claudia már boldogan mosolygott, kacagva ölelte mellére az egész babakollekciót. Mielőtt a taxiba szállt, ellebegett egy alig hallható „viszontlátásra”-t, a grúz fiú szintén, aztán integetett siralmas képpel a távolodó kocsi után. Ők ketten egészen biztosan nagyonnagyon fognak dolgozni azért, hogy jövőre való legyen a viszontlátás... Iőt nemeink ék! — Valamennyien, akik itt voltak, ott lehetnek jövőre Hollandiában, tudjuk, teljes szívből, teljes erőből igyekezni fognak. Mert szeretnek vívni, szeretik sportjukat, s már tudják, mert érezték, milyen nagy dolog a világ színe előtt vizsgázni. En-«f- Miguel de Capres, a Nemzett Közi Vívó Szövetség elnöke átnyújtja a tiszteletdíjat a kardvívás 1964. évi ifjúsági világbajnokának, Nagy Zsoltnak. (Pobuda Foto felv.) Talpra állhat-e a Vasas vízilabda-csapata? 1947-ben veretlenül nyerte a Vasas az országos vízilabda-bajnokságot. Jó szellemű gárda jött össze ezekben az években a piros-kék csapatban. Bajnokok lettek 1949-ben és 1953-ban is. Ez volt a „hősi múlt” — ha nem is régi Vasas-értelemben. Most pedig éppen csak hogy el tud indulni a bajnokságban olyan gárdával, amelynek játéktudása nem üti meg az OB I-es mértéket. A mostani bajok kútforrását a sikerekben gazdag években kell keresni. Elvakította a vezetőket a jó szereplés, nem gondoltak a holnapra, a jövőre, elhanyagolták az utánpótlás nevelését. Az új játékosokat, a frissítést mindig más klubokból szerezték be. Most elég mély pontra került a szakosztály. Innen nagyon nehéz lesz a felemelkedés. De hogyan jutott ide? Nehéz pontosan kibogozni az egyes szálakat, melyek voltak azok a közvetlen okok, ráhatások, amelyek szinte a csőd szélére kergették a Vasas vízilabdacsapatát. Mellékes szempont volt az utánpótlás-nevelés. Csupán félvállról vették ezt a fontos feladatot. Mindig gondot okozott a csapat megerősítése, ha egy-egy játékos eltávozott, vagy abbahagyta a játékot. Évek hosszú során át nem tudott egyetlen egy saját nevelésű játékos gyökeret verni a csapatban. Akadtak tehetségek, de a szakvezetésnek nem volt türelme ahhoz, hogy kivárja, amíg ezek beérnek. A Vasasban kezdte pályafutását például Tóth Gyula és Kusztos is, akik később más egyesületekben megállták helyüket. Nem lehet azt állítani, hogy a Vasasban a vízilabda-szakosztályt mostoha gyerekként kezelték. Mindig elég sok gondot okoztak — és okoznak most is — az elnökségnek. Mégis jóval többet kellett volna törődni velük, nagyobb erkölcsi támogatást igényeltek volna. Ritkán oldották meg kielégítően az utóbbi évek során a szakosztály vezetését. Akadtak időszakok, amikor csak papíron létezett a szakosztály-vezető, nagyon ritkán lehetett látni az edzéseken vagy a mérkőzéseken. Valahogyan úgy tűnt, hogy magára hagyták a csapatot, holott nemegyszer szép sikerekkel öregbítette a Vasas hírnevét. Ilyen körülmények között elég gyakran jelentkeztek a problémák, a bajok. Hiányzott az erős kéz, amely már csírájában elfojtotta volna a bomlasztó törekvéseket. Megalkudott egyes esetekben a Vasas elnöksége a helyzettel, amikor határozott, bátor állásfoglalásra lett volna szükség. Ilyenformán eléggé szétzilálódott a szakosztály mintegy négy évvel ezelőtt. Mégis ekkor valahogyan rendezni tudták soraikat, és 1961-ben erős mezőnyben sikerült megnyerniük a Magyar Népköztársasági Kupát. Nemcsak a lelkesedés, hanem a jó Szakvezetés is hozzájárult ehhez a sikerhez. Az MNK megnyerése biztató jel volt, de hamarosan kiderült, hogy mindez csak szalmaláng volt. Rá kellett döbbenni, hogy ennek a gárdának az összetételi nem megfelelő. Előálltak a követelődző játékosok. Olyanok jöttek különféle kívánságokkal, akiknek erre sem erkölcsi, sem sportbeli alapjuk nem volt. Károsnak mutatkozott egy külföldi portya lehetőségét megcsillogtatni a játékosok előtt, annak ellenére, hogy a csapat szereplése, elért eredménye alapján erre nem lehetett jogosult. A „portya” elmaradása még fokozta a rossz hangulatot. A játékosok egy része olyan színezetet adott az egésznek, mintha az egyesület nem teljesítette volna „ígéretét”. Holott ilyesmiről nem is volt szó. Berzi Sándor, a Vasas elnöke nem próbálja leplezni a bajokat. Jól látja a helyzetet, ismeri a múltban elkövetett hibás intézkedéseket is. " Sajnos, évek óta akadtak problémák ebben a szakosztályban, amelyek elég zavaros helyzetet idéztek elő. A játékosok egy része olyan jogokat követelt magának, amelyek megengedhetetlenek voltak. Nagy hiba, hogy ezt egy ideig eltűrték. Ők akarták például az edző személyét is megválasztani. Ezt a lehetetlen állapotot ideje volt már felszámolni. Négy játékos (Lepies dr, Kunsági, Lukász, Buda) távozott el nemrég, helyükre ismét más egyesületbeliek kerültek, mert az eddigi ifjúsági edző — Buda Ákos — magával „viszi” a fiatal játékosok egy részét is. — Régebben, amikor hasonló bajok voltak, akadtak, akik meg akarták szüntetni a szakosztályt — mondja az elnök. — Ilyesmiről természetesen szó sincs. Új alapokon indulunk el, szerényebb keretek között néhány régi és új játékossal, a 10 évet nálunk töltött edző, Börsi Mihály dr. vezetésével egészségesebb légkört szeretnénk kialakítani. Kettéválasztottuk a szakosztályt, külön dolgoznak az úszók, ahol a nevelőmunka már néhány szép eredményt hozott. Lehet, hogy a jövőben a II. osztályban játszik majd a Vasas, de nem esünk kétségbe, tovább erősítjük majd a szakosztályt.* Ez tehát a jelenlegi helyzet a Vasas vízilabdázóinak a táborában. Nem lesz könnyű dolog, de megvált a lehetőség a felemelkedéshez. Olyan gárdát kell kialakítani, amely nem foglalkozásnak tekinti a vízilabdázást, hanem sportnak, kedvtelésnek. Várszegi János A magyar közönség védelmében Mai Schlachtendummlerekkel, Mercedesen utazó, trombitával szurkoló kedélyes bécsiekkel beszélgettünk a húsvéti tornákról. A régi emlékekről, az FTC és a Rapid bravúrjairól, arról, hogy ezek a küzdelmek Bécsben és Budapesten is mindig a tavasz, az éledező labdarúgóidény várva várt első nemzetközi eseményének számítottak. Osztrák vendégeink most is elégedenek voltak, de elismerték, hogy a magyar közönség joggal elégedetlen a hétfő délutáni programmal. Látva a Rapid összeállítását, hallva, hogy az osztrák csapat még a cserelehetőséggel élve sem akarja legjobbjait a pályára küldeni, egy kicsit olyan érzésünk támadt, hogy a résztvevők ezt a tornát csak odakint, a bécsi közönség előtt tartották komoly sporteseménynek. A Práterben a legjobb játékosok heves küzdelmében születtek meg a nagyarányú döntetlenek. Itt Pesten hét tartalékkal spékelt együttes állt ki a Dózsa ellen. örülünk annak, hogy a serleg ezúttal idehaza maradt, hogy sikerült visszavágnunk az osztrákoknak a tavalyi kettős vereségért és az első két helyet most magyar csapat foglalta el. De jobb lett volna, ha ezek a sikerek sportszempontból értékes végküzdelemben születtek volna, s a Népstadionban lezajlott első mérkőzés nem lett volna — előmérkőzés. S a hazai közönség érdekének a semmibevevéséért el kell marasztalnunk a magyar rendezőket is. Köztudomású, hogy a világ legjobb klubcsapatait sem hajlandók külföldön fogadni, ha azok „pihentetik” híres játékosaikat. Miért fogadtuk el tehát mi a Rapid megerősített tartalékcsapatát? Flképzelhető, hogy az osztrák csapat fordítva beleegyezett volna hasonló sakkhúzásba? Aligha, mert a Rapid vezetői nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek. Jól tudják, hogy közönségük bizalmával nem szabad visszaélni, mert jövőre is lesz torna, s akkor is szükség lesz a bevételre. És nálunk?!... Tizenhárom igazolatlan hiányzó A kötöttfogású birkózók országos bajnokságára múlt hét csütörtökén zárult le a nevezési idő. A szövetségben már az előzetes erőpróbák — a Budapest- és a Vidékbajnokság — után összeállították az egyes súlycsoportok várható mezőnyeit. Annál nagyobb meglepetést okozott, hogy a beérkezett nevezések alapján jóformán egyetlen súlycsoportban sem lép szőnyegre valamennyi birkózó, aki kiharcolta magának az országos bajnokságon való részvétel jogát. Tizenhárom birkózót — akik mindannyian megszerezték a Vidékbajnokság első négy helyének valamelyikét — egyszerűen nem nevezett egyesülete. A mulasztásban a Győri Dózsa és a Kalocsai Honvéd járt az élen. Három-három birkózójuk neve hiányzik a hét végén sorra kerülő bajnokság névsorából. De éppen így távolmarad a Kecskeméti TE, a Pécsi Dózsa, a Székesfehérvári Vasas, az Ózdi Kohász, a Kiskunfélegyházi Vasas, a Nagykőrösi Kinizsi és az Orosházi Stsartacus egy-egy versenyzője. Hiányzásuk előreláthatólag rányomja bélyegét a bajnokság színvonalára, mivel két tavalyi bajnok, Rádi és Sállai is az elmaradók között van. Az ilyen felelőtlenség hallatán az embernek önkéntelenül ez a kérdés jut az eszébe: vajon egyáltalán miért indultak ezek a versenyzők a területi, majd a vidéki bajnokságon? Miért ütöttek el a továbbjutástól náluk kisebb késsességű, de a legnagyobb hazai versenyt, az országos bajnokságot mindenesetre jobban megbecsülő birkózókat? Vagy pedig, ha az egyesület a hibás, mivel tudja indokolni tettét?... A versenynél is fontosabb... Nem kellene nagy feneket keríteni a dolognak, ha nálunk csupán szólam lenne az egészség védelme. Nálunk azonban mindez nem frázis, s éppen ezért tesszük szóvá a vasárnapi kerékpárversenyen történteket. A versenybíróság ezúttal eltekintett a minősítési könyvecskék, és egyben a sportorvosi igazolások bemutatásától, mert a szakosztályok képviselői nem hozták azokat magukkal. Úgyszólván alig akadt szakosztály, amely teljesítette volna a verseny előtt ezt a fontos követelményt. Ezzel a rendezés nagyot vétett sporttörvényeink ellen. Szót kell emelni az eljárás ellen, nemcsak azért, mert nem lehetett tisztázni a két idény között felmerült átigazolási problémákat, hanem azért, mert kiderült az is, hogy nem véletlenül maradtak otthon a minősítési könyvecskék: a legtöbb kerekes még nem jutott túl a kötelező sportorvosi vizsgálaton. Nálunk körültekintő rendelkezések óvják a sportolóit egészségét, s ezek a rendelkezések éppúgy vonatkoznak a kerékpárosokra, mint a súlyemelőkre, az evezősökre, vagy a sakkozókra. Sajnos, a versenyzők, a vezetők és a versenybíróság tagjai ezúttal „törvénysértést” követtek el. Ki tudja, hány versenyző igazolása nem volt rendben, s hogy sportorvosi szempontból hány versenyzésre alkalmatlan kerekes indult a százhatvanas mezőnyben, s hogy mennyi azoknak a száma, akik orvosi vizsgálat nélkül edzenek már hosszú hónapok óta? A hiba megtörtént, még nem ismerjük az utóhatását, de ha történetesen következmények nélkül is ússzák meg a „bűnösök'' a vasárnapi versenyt, akkor is leszögezhetjük: senkinek sincs jogában engedményeket tenni és még a kerékpárosok sem versenyezhetnek, ha nincs érvényes minősítési könyvük! A Valenciát és a Penarolt fogadja áprilisban az Újpesti Dózsa labdarúgó-csapata Az Újpesti Dózsa Eötvös utcai központjában nagy, a sürgésforgás mostanában. Lázas igyekezettel dolgoznak a sportköri vezetők, a szakosztályi aktívák. Nem is csoda, hiszen a lilafehér egyesület néhány szakosztálya gazdag nemzetközi műsort bonyolít le áprilisban. Nézzük csak a labdarúgószakosztályt. Az Újpesti Dózsa április 8-án, szerdán délután a Megyeri úti stadionban Vásár Városok Kupa mérkőzést játszik az elődöntőbe jutásért a spanyol Valencia együttese ellen. 25-én, a francia—magyar válogatott mérkőzés napján, a Dózsa Temesvárott a román válogatottal mérkőzik. A hónap közepén, minden valószínűség szerint április 14-én a lila-fehérek a Penarol világhírű együttesét fogadják a Népstadionban esti mérkőzésen. A hónap utolsó napjaiban pedig útrakel az ifjúsági gárda, hogy három magyar csapattal együtt részt vegyen is Belgrádiján a Partizán nemzet-zetközi ifjúsági labdarúgó-tornáján, amely május 1-én kezdődik. j Kakuk sportágakban ? ■ Nagyon készülnek a Dózsa a tilétái az április 4-i felszabadulási váltóversenyre, amelyet 1957 óta mindig a Dózsa férfi felnőtt atlétái nyertek. A tekecsapat 5-én, a bécsi Simmen© vendége lesz, a kerékpárorsok pedig 12-én az Osztapenko versenyen küzdenek majd az osztrák válogatottak társaságában. 19-én nemzetközi motocross-versenyt rendez az Újpesti Dózsa a Bécsi úti versenypályán, amelyen elindulnak szovjet, öngól, amerikai, kana- tósai, osztrák és NDK beli ver- s senyzők is. Ezekről a nemzetközi eseményekről adott tájékoztatót az Újpesti Dózsa szerda, délelőtti sajtóértekezletén Kovács Gyula , az egyesület elnöke. Hangsúlyozta, hogy főleg a labdarúgó-szakosztály rendezvényei iránt nyil-vánul meg érthetően nagy érdeklődés. Nagy József elnökhelyet-tes, aki Valenciában is járt, méltltatta a spanyol csapat játékerejét. Valenciában nagyszerűen játszottak a spanyolok, hevesen támadtak, sok helyzetük volt, és megmondom őszintén: a játék képe alapján nagyobb arányban is győzhettek volna. A spanyol együttes támadósora nemzetközi klasszisokból áll, főleg dél-amerikaiakból, akik közül a brazil , néger Waldo egészen kivételes tudást képvisel. Mind az öt csaptár gó rátörő, lendületes, gyors. Az együttes védelme azonban már közel sem számít kitűnő csapatrésznek. • It kérdezték többen is az újságírók közül. Kecskeméti Andor, szakosztályvezető válaszolt: — A valenciai találkozón a mi csapatunk még nem volt igazán jó formában, hiszen még el sem kezdődött a bajnokság, a spanyolok pedig már a bajnoki küzdelemek derekán jártak. A mi együttesünk azóta a bajnoki mérkőzéseken, s a Húsvéti Tornán összekovácsolódott, s úgy gondolom, hogy ezt tükrözi majd a Valencia elleni visszavágó is. Háromgólos hátrányánkat nehezen lehet behozni, de a labdarúgásban minden lehetséges! . .. Szóba került az is, hogy a PaElmondta: a Valencia vezetői hangoztatták, hogy a Real és a Barcelona hazai vetélkedésébe ők nemigen tudnak beleszólni, s ezért megelégszenek azzal, hogy általában a spanyol bajnokság középmezőnyéhez tartoznak. Mindent elkövetnek viszont, hogy kitűnő nemzetközi eredményekkelfémjelezzék a Valenciát. Pompás a nemzetközi mérlegük, a VVK-ban például kétszer értek el elsőséget, s az idén is el akarják isyerni a kupát. Anarol ellen Göröcs nem játszhat majd, hiszen 15-én a magyar válogatott Linzben játszik edzői mérkőzést. Az újpesti vezetők elmondták, hogy amennyiben Göröcs nem játszhat, a helyén kölcsönjátékost szerepeltetnek majd. A Valencia hétfőn 14 órakor repülőgépen érkezik Ferihegyre. A szerdai találkozón NDK- beli játékvezetői hárma© műkö* dik közre. A szakvezetők remélik, hogy a visszavágón játszhat már a sérüléssel bajlódó Benő is. Csütörtök, 1964. április 2. ^ Krko/.ható-f* a hároni*«»óln* hálrám?