Népsport, 1964. augusztus (20. évfolyam, 152-172. szám)

1964-08-24 / 167. szám

ESÉLYESEK ARCKÉPCSARNOKA A kiegyensúlyozott Eduard — Miben rej­lik az ereje? Ezt kérdez­ték két évvel ezelőtt, amikor Mexikó City legnagyobb meglepetését okozta öttusa világbajnoki aranyérmé­vel. Mert Eduard Zdobnyikov 26 éves szovjet katonáról más­különben ritkán hallani. Meg­jelenésében sem láthatunk sem­mi rendkívülit, sőt alacsony, zömök termetével inkább bir­kózónak nézné az ember, nem pedig öttusázónak. Ezzel azután válaszoltunk is a kérdésre, mert ez a semmiben kitűnés jelenti Zdobnyikov erejét. Nézzük csak! Mexikó City­ben lovagolt 812, vívott 957,61, lőtt 860, úszott 1005 és futott 1012 pontot. Szemre nem valami sok, de a rendkívüli viszonyok között, a nekünk már légritka magasságban éppen elég volt, hogy még így is 251 ponttal le­gyen jobb a második Novikov­­tól és 267 ponttal a harmadik Török Ferenctől. Ebben a hihe­­­­tetlen kiegyensúlyozottságban találhatjuk meg a két évvel eze I előtti világbajnok Eduard ere­­­­jét. Akadtak és akadnak a kiapad­hatatlan szovjet öttusabányá­ban nála sziporkázóbb tehetsé­gek, de ha a kockázatot kellett valahol elkerülni, mindig helyet kapott a legjobbak között. . Egyébként balszerencsés ver­senyző. Gyakran sérült és leg­utóbb a szovjet bajnokságon is a lovaglás után kénytelen volt feladni bukása miatt a küzdel­met. Már ismét keményen edz, mert a szovjet öttusázók között nagyon meg kell dolgozni az olimpiai kiküldetésért. — Nem tudom, hogy bekerü­lök-e a Tokióba utazó öttusázók közé — említette legutóbb fel­­gyógyulása után. — Ha igen, ak­kor mindent megteszek a csa­pat sikere érdekében. Efelől mindenki nyugodt le­het, mert Eduard igazi csapat­tag. Megbízható, segíti a többie­ket, végtelenül nyugodt, aki idegcsillapítóként hat társaira és akinek szerénysége abban rejlik, hogy pontosan ismeri sa­ját­ képességeit. Most még arra vár, hogy be­­kerül-e az olimpiai csapatba, pedig megbízhatósága, kiegyen­súlyozottsága, igazi ötszámos volta arra is képessé teszi, hogy akár két aranyéremmel térjen Tokióból haza, mint az egyéni verseny győztese és az olimpiai bajnokcsapat tagja. JOKYO 18M CSEREKERESKEDÉS! VÉTEL-ELADÁS! Bejárat a Völgy utcában! A Völgy utcában csikorogva áll meg a kétkocsis sárga sze­relvény, s a Gorkij fasoriakkal az élén, megindul a zsinatoló gyereksereg a VII. kerületi Ta­nács napköziotthonos táborába. Hosszú sorban kígyózik felfelé, de amint a kapuhoz ér, itt is, ott is kiválik egy-egy csomagot ci­pelő iskolás. Nekiiramodnak az oldalnak s egy nagy faasztalhoz sietnek, ahol a korán őszülő, szőke testnevelő tanár, Juhász László várja őket. — No, Gyurka, mit hoztál? — kérdezi az első érkezőt, a dundi Gottlieb Györgyöt. — Kilenc üveget. — Remek! Jelentkezhetsz egy sorsjegyért. Közben már csoportosulnak a többiek, a Dohány utcai leány- és a fiú iskolából, a Dob utcai, s a többi VI. kerületi általános­ból. Bácsik Sanyi öt üveget s egy köteg újságpapírt tesz le, Ormos Aranka ugyancsak. Az­tán egy kis kopasz legényke: Gazdapusztai Sanyi, majd „a tá­bor rémei”-nek becézett örök­mozgó testvérpár: Boda Jutka és Anna következik. Gyűlik a halom, már alig van helye. De a tanár úr kiált a helyettesének, mire megjelenik egy pöttöm srác, Nagy Jóska a Kazinczy utcai iskolából. — Szerezz segítséget, és vi­gyétek ezeket a raktárba — mondja Juhász László. Odaadja neki a kulcsot is. Alig fogy el az asztalról a dí­szes hulladékkollekció, amikor megérkezik az újabb különjá­ratú villamos. Most a Hernád utcaiak, és a Bethlen tériek „ro­hamoznak”. A legnagyobb batyut­­ Veres Ági hozza: 18 orvosságos | üveget számol az asztalra. Utána | megkérdezi: — Másféle üveget is hozha- | tok? | — Szó sem lehet róla. A | KÖZÉRT-es üvegeket váltsa | csak vissza az anyukád. A tanár hangja szigorú, de a | szeme nevet. | — Papír- és üveggyűjtést hír- | dettem, de csak a gyógyszeres | üveget fogadom el — magya- | rázza. — Ezt a legtöbb ember | lusta visszaváltani. Mi nem va- | gyünk lusták. — Az átadott | papírért és üvegért aztán | olimpiai sorsjegyet | veszünk. Aki maga gyűjt négy forint ér-­­­tékű hulladékot, az rögtön kap egy sorsjegyet, akire csak né­hány újságot vagy üveget hoz­nak, azok között kisorsoljuk a hulladék árából vásárolt sors­jegyeket. — Hogyan jutott eszébe ez az érdekes csereüzlet? — Segíteni akartam a sors­jegyterjesztésben. A tanár köny­­nyű helyzetben van, mert neki nem illik ellentmondani. De én nem akartam egy gyereket sem rábeszélni. Magam is kétgyere­kes apa vagyok, tudom, senki sem szereti, ha pénzt kérnek. Hát ne kérjenek! Gyűjtsék ösz­­sze a gyerekek a sorsjegyek árát. Amikor megyünk felfelé, a raktárhoz, a helyettes már lohol visszafelé. — Előkészíthetjük az üveg­mosást? — Elő, de csak reggeli után kezdhetik a lányok. Amíg a gyerekek isszák a ka­kaót, felmérjük a „zsákmányt”. Sok a gyári üveg, amelyet nem váltanak vissza, de nem baj, így is mintegy tizenhat-tizen­nyolc sorsjegy ára gyűlt össze. — Már eddig több tucat sze­­rencsepapírt kaptak a gyerekek, de most annyira nőtt az érdek­lődés, hogy a tábor végére való­színűleg több mint százat tu­dunk venni. Igaz, van ebben egy kis „csel” is. Augusztus 24 —29 között például stadionláto­gatást szervezek, de csak azo­kat viszem el, akik itt szereztek sorsjegyet... No, e kis turpisság azért egyik táborlakónak sem veszi el a kedvét, hiszen mindegyiknek le­hetősége van vásárolni a csere­kereskedés­ben. Z. Vincze György Elutaztak vitorlázóink­­ a finn-dingi EB-re A hét közepétől Koppenhágá­­­ ban kerül sor a finn-dingi Euró- |­pa-bajnokságra. Az olimpiai | versenyszámok között szereplő­­ egyszemélyes hajóosztályban is nagy versengés várható Európa­­ legjobbjai között. Országonként­­ két hajó vehet részt a küzde- | lemben. A magyar színeket a | hazai és külföldi nemzetközi | versenyek eredményei alapján | Fináczy György, és Tuss Mik-­­ lós, a Vasas versenyzői képvi-| selik. A két versenyző már el- | utazott a verseny színhelyére. | Nagyerdei öröm és bánat A debreceni Nagyerdő három napon át 700 sportoló vidám za­jától volt hangos. A XIII. Fa­lusi Spartakiád döntőjében atlé­tikában, kézilabdában és röp­labdában ennyien küzdöttek. Szombaton délután, a verse­nyek, a mérkőzések befejezése után a falvak legjobb sportolói, a legnagyobb minőségi falusi tömegverseny résztvevői újra útrakeltek a szélrózsa minden irányába, az ország legkülönbö­zőbb tájaira, hogy otthon — régi spartardád-szokás ez — a KISZ- ben, a sportkörben beszámolja­nak az izgalmas debreceni na­pokról. 15 alatt a mester — 16-on túl a tanít­vány Húsz győztese (16 egyéni, 4 csapat) volt a spartakoád-döntő­­nek, amelynek egyik legérdeke­sebb alakja a 29 éves Hevesi, a súlylökés szarvasi győztese volt Sokáig egyedül „jelentette” a községben az atlétikai szak­osztályt, s ez bizony nem volt ösztönző a sport­munkára, nem jó hatással volt fejlődésére. De csinálta, mert szerette . .. 1959- ben, 24 éves korában már 14.73 volt a legjobb eredménye, az­tán megállt a fejlődésben. Az­óta hol edz, hol nem edz, így jutott el 14.83-ig. 17 cm vá­lasztja el tehát a 15 m-től, de ma már nem is annyira magá­nak, mint inkább tanítványának — szurkol. Szomszédjának fiát ugyanis annak idején sikerült megnyernie a súlylökésnek. A gyereket tornatanára irányította hozzá, e Hclub, mert róla van szó, hálás tanítványnak bízó-­ nyúlt. Hevesi pedig sem az időt, sem a fáradságot nem sajnálta. És­­ megérte. II. gimnazista korában Holub első mért dobása 9.10 m volt, két és fél évvel később pedig a 15-ön is túl­jutott. Ma ugyan már nincs Szarvason (a Debreceni Agrár­tudomány Egyetem hallgatója), de jó érzés volt hallania a „mesternek”: Holub legjobb eredménye már 16.17 m. Mes­tere tehát büszke lehet tanítvá­nyára ... Futósirámok — Könnyű a súlylökőknek, ők betonról lökik a golyót, a mi lábunk azonban „belesüpped” a salakba... Egyöntetű véleménye volt ez a futóknak, ugróknak, s ezzel ta­lán a nagy verseny egyedüli ko­moly hiányosságát is elmond­tuk. Mert a debreceni Nagyer­dőnél eszményibb helyen nem is lehetne ilyen háromnapos tö­megversenyt rendezni! A levegő kristálytiszta, a hatalmas erdő, a rengeteg virág, a parkok olyan környezetet biztosítanak verse­nyek és versenyzők számára, amilyen talán nincs is az or­szágban. A pályát azonban még a nagy körültekintéssel ügyködő rendezőgárda sem tudta megfe­lelővé varázsolni. Pedig ezt a pályát több mint félmilliós költ­séggel ez alkalommal adták át a használatnak .. . S a rossz, la­za pálya „fogta, húzta” a lába­kat. Ezek következményeként a futó- és ugrószámokban a várt­nál gyengébb eredmények vol­tak. Mert ha a pálya jobb, minden futó- és ugrószámban bizonyára jobb eredmény szü­letett volna. Kis Csutorás — nagy Csutorás Csutorás Csaba nevét igen sokan ismerik a sportolók tábo­rában. Az ötvenes években egy spartakiáddöntőn tűnt fel, s az­óta már második olimpiájára ké­szül. Csutorás Csaba a debrece­ni spartakiáddöntőn is elindult, méghozzá 100-on ... Csak éppen a most indult Csutorás — nem a régi Csutorás! Ez 21 éves, a másik 27, ennek 11.3, annak 10.4 a legjobb ideje . .. — A Somogy megyei Nágo­­cson vagyok nevelő, most irat­koztam be a Pécsi Pedagógiai Főiskolára levelező hallgató­ként. Szeretném a Somogy me­gyei csúcsot 11 mp-hez köze­lebb vinni, de hát ehhez más­ként kellene edzenem. Nágo­­cson nincs futópálya, egyszer egy héten járok edzeni Kapos­várra, hogy salakon is fussak. Nem ... nem tévesztettek eddig össze bennünket. Azaz egyszer mégis. A Sportkórházban akadt kisebb bajom a nevem miatt. EKG-n voltaim, amikor szólí­tottak. „Maga miért jött visz­­sza? — kérdezte a nővér —, mondtam már az előbb, hogy hová menjen” ... Csak nehezen magyarázkodtam ki, aztán per­sze ő is „l­á­tt­a” a tévedést. Ez volt az egyedüli „esete” a kis Csutorásnak , a nagy Csu­­torással, de személyesen ekkor sem találkoztak. Pankasz még mindig­­ az élen Pankasz még mindig tartja magát. .. Igaz, a férficsapat nem tudott eljutni Debrecenbe, kiesett a területi döntőn, a női együttes azonban a legjobb hat közé jutott, s ha nehezen is, csak játszmaaránnyal, de meg­előzte Bács és Somogy röplab­­dázóit. Kovács Béla igazgató tanító az előző 12 spartakiábon min­dig melegítőt viselt, ő is ott küz­dött gyerekeivel a háló előtt. Most „civilben” gratulált fele­ségének, aki lányaival az orszá­gos döntőn is első lett.... Há­nyadszor? . . . — Tizenkétszer indultunk — ötször sikerült. Ez volt a legne­hezebb, hiszen ha utolsó mér­kőzésünkön csak egy játszmát is vesztünk — Bács megye csa­pata győz. Kovácsné az egyedüli a csa­patban, aki mindegyik döntőn, részt vett... A többiek? Gyere­kek! A szó legszorosabb értel­mében. És ez is érdekesség: a panikaszi lányok közül öt (!!) a népzenész gyermeke. Téglagyári munkások, iskolások. S amikor elhangzott az utolsó füttyjel, úgy ölelték, csókolták tanítónő csapatkapitányukat, hogy az szinte „életveszélyben” volt... A tolnaiak vigasza... Két veretlenje volt mindössze a labdajátékoknak: a Pest me­gyei férfi röplabda- és a Bács- Kiskun megyei női kézilabda­­csapat, így aztán e két csoport­ban nem is akadt sok izgalom. Annál több a másik kettőben, ahol a keresztbeverések miatt csak az utolsó pillanatokban dőlt el az elsőség kérdése. A férfi kézilabdában például egyet­lenegy góllal (Pest—Bács 13:12) közel 300 néző előtt. Az elsősé­get azonban tulajdonképpen a simontornyai kézilabdacsapat­nak „köszönhetik” a pestiek. A tolnaiak ugyanis legyőzték őket, viszont a mezőny leggyen­gébb csapatával, az utolsó Zalá­val csak döntetlenül játszottak, s ez a bajnokságukba került. Három mérkőzésükön kiválóan küzdöttek, formájukat azonban nem tudták állandósítani, leg­jobb „kiállású” csapat címet azonban kétségtelenül ők nyer­ték volna, ha ilyen lett volna. Ez persze sovány vigasz szá­mukra, de a remek fizikumú csapat kétségtelenül a sparta­­kiád egyik legbalszerencsésebb együttesének bizonyult... Nagy József Vízparton — elró augusztusi hétvégén , a hétvége nem ígér kellemes nyári strandoidőt...” így szólt a rádió szombati előrejelzése. Ezek után a legter­mészetesebb, hogy — rengetegen keresték fel a kirándulóhelyeket, a vízpartokat. Mindany­­nyian arra alapozták derűlátásukat, hogy — ebben az esztendőben a meteorológiai jóslá­sok nem túlzottan vál­tak be. Persze, aki ezúttal is a hagyományokra adott — kissé ráfizetett. Pöttyös labd­a Színhely a Népsziget. Az eső természetesen szemerkél. Az is természetes, hogy mindez a legke­vésbé zavarja a sport­iskolás kajakosokat. Kajakosok? Igaz is. Ezt miről is lehet meg­állapítani. A pöttömnyi salakos területen melegítenek a futással. Azután Fü­­zesséry Gyula alapos gimnasztikát diktál ne­kik, majd súlyzózás, saslengések sorozata a korláton, húzódzkodás következik. Jó fél óra elteltével azután meg­szállják a kosárlabda­pályát. A gyűrű a szo­kásos helyen — hiszen felnőttek játszanak itt többnyire. A labda azon­ban nem az igazi ... Kis ember — kis lab­da. , De csak súlyra kicsi. Mert a fehér pöttyös piros gumilabda leg­alább olyan kerületű, amilyennel Greminge­­rék szerzik mérkőzésről mérkőzésre pontjaikat. Füttyszó nem hang­zik, mégis a legsport­szerűbben folyik a já­ték. Sípszó nincs — taps viszont annál többször. Góloknál — s ez elég sűrűn adódik — egy­mást biztatják az ellen­felek. Nagyszerű ez a szom­bat délután! Kitűnően telnek a percek, pedig ez még mind csak bemelegítés. A hajókba, a kis ka­jakokba, meg a nagyobb gumicsónakba csak ké­sőbb ülnek. Ha véget ér az előjáték... Közben pedig, a szemerkélő esőben oda-odapislognak a „nagyok” felé. Lesik minden mozdulatukat. A nagyok: a serdülő és ifi bajnokság résztve­vői __ Minden relatív. Még a Népszigeten is... CU a bál rab a vízen A Nagy-Duna felőli ol­dalon van az Acélöntők csónakháza. Keressük a hét végi kirándulókat. Azt mondják: „Majd­nem mindannyian meg­érkeztek, csak ... csak... nem szálltak vízre”. Ha megérkeztek , hol lehetnek? Az ereszek alól, a tor­nácokról kandikálnak ki — szomorúan. Tercieré­vel töltik a perceket, amíg múlna az eső. Egy­két csoport kártyázik. Csak úgy unalomból. Többen a hajóikat ba­busgatják a hangárban. A bátrabbak egy-egy esőszünetben nekivág­nak az útnak. Irány: Horány! Ezen a hétvé­gén nem voltak egyedül." Szemből, a Római-part­ról sokan cselekedtek hozzájuk hasonlóan. Persze, ki tudja? In­kább vettek volna lot­tót. Talán most ott job­ban kedvezett volna ne­kik a szerencse __ ‘Vízpart a stadionban is Még szombat volt, s délután. Az esőfelhők egyre jobban ijesztget­ték az atlétikai váltóbaj­nokság részvevőit is. Meg-megeredt, s ekkor félve figyelték a pálya fölött tornyosuló sötét felhőket. Végül mégis kegyes volt hozzájuk az ég , zavartalanul meg­tartottak minden baj nő­i­ versenyszámot. Bezzeg vasárnap! Talpalatnyi száraz te­rület sem volt a Nép­stadion salakján. Víz, víz, amerre csak a szem ellát. Körtelefon a töb­bi fővárosi pályára — ott is hasonló a helyzet, így azután a váltóbaj­nokság vasárnapi futa­mai helyett csak szomo­rú atléták sokasága vá­rakozott a — vízpar­ton ... Jta­nak­ f és hallói — tizenegyig A Nagybudapesti Hor­gászok Egyesülete a fen­ti versenyidőt szabta meg vasárnapra a fogá­si horgász-seregszemlé­re. Félezernél is több volt a jelentkező , de csak néhány százan me­részkedtek az eső áztat­ta budai Duna-partra a szürkületben. A legpontosabbak a versenybiztosok voltak. A Lukács-fürdőtől a Pe­­tőfi-hídig terjedő szaka­szon öt és fél órán át állták a strázsát. Figyel­ték a versenyzőket, a kicsiket meg a nagyokat. Többnyire őszülő ha­­lántékú, de magukat fia­talnak valló, viharkabá­tot, gumicsizmát vagy kalucsnit viselő, cserzett arcbőrű győzelmi esélye­sek topogtak a vízpar­ton, így látszott ez leg­alábbis, amikor az em­ber a hajnali órákban megindul a Petőfi-híd felől fölfelé. A Gellért téri kifolyónál azután sok az ifjabb is. Szá­mukra könnyített for­mában is folyik a ver­sengés ... Ők nem csu­pán a méreten felüli nagy halak kifogására kaptak engedélyt! Sok közöttük a sneci­­ző. Balogh Ferenc gyógy­szerész a Szabadság-híd környékén, úgy három­negyed hét tájban fel­szisszent: — Gyenge volt ez a kapás, az biztos, de mégis úgy éreztem: na­gyobb hal rángatja a fenékhorgot... Egy kis „utaztatás”, egy nagy rántás, s a ki­lón felüli ponty máris a szemüveges, viharkabá­tos, addig már félig­­meddig agyonázott, tü­relmes ember zsákmá­nya! Kicsit lentebb apró legény. Fehérgalléros, fekete műanyagkabát rajta. Ez­ azonban­­ keveset véd a vigasztalanul hulló esőtől. Ő még csak tizenhét esztendős. Ifjúsági korú, s — sne­­cire, kishalra vadászik. Végeredményben, nem is rosszul! Csak hatkor kezdett — fél óra előnyt adott a versenytársaknak — s mégis 94 darabot fo­gott ez idő alatt. — Fogtam már töb­bet is — mondja az Athenaeum Nyomda ipari tanulója — most azonban nagyon zavart az eső ... meg még sok minden ... Meg itt nem harapnak úgy, mint mi­felénk __ A kilencvennégy hal­lal Gyuri fölényesen nyeri az ifiversenyt. „Talán még az országo­san is indulhatok ezek­­után ...” sóhajtozik, mi­közben boldogan szo­rongatja hóna alatt a szép tiszteletdíjat. A díjkiosztás után azonban egy tizenegy esztendős kislány, Montskó Éva a legbol­dogabb. Bár a Margit­­híd fölött, egész idő alatt csak egyetlen sne­­cit fogott, ő lett a vi­gaszverseny győztese! Balogh Ferenc, Né­meth Gyula, Staub György, a három kate­gória győztesei, meg sok száz társuk dacolt va­sárnap az esővel, mert nagyon jól érezte ma­gát a vízparton__ Velük együtt még sok­sok budapesti is, aki — bár többet remélt augusztus utolsó előtti hét végétől — egészsé­ges körülmények között töltötte idejét, jól szó­rakozott. «« Mindezek után — va­sárnap délutánra széles vigyorral kisütött a nap, s mosolygott mind­azokon, akik — bedől­tek a szombati időjó­soknak. S kedvesen­ ci­rógatta a sportesemé­nyek látogatóit, meg a túrákról hazaérkező fá­radt, ázott vándorokat. Mintha április lett volna__ De azért nagyon jól esett mindenkinek a délutáni, augusztusi su­gárzó meleg... (sz. gy.) Hétfő, 1964. augusztus 24. ^­E Erős emberek gyengélkedésé­ v­el, mert a súlyemelősportnak nálunk már jelentékeny vonz­ereje van. Várakozásteljesen ül­­t­­ek le a helyükre. Nagy ered­­­­ményekre éhesen. •7 Aztán elment a szombat este. Ide még a vasárnap délelőtt is ! — a világ- és a magyar csúcs­­­ lista viszont háborítatlan ma­­­­radt. Az ember csak nézte a | dobogóra lépő csupaizom fiúkat. I Eltűnődött, hogy vajon a súly­­­­zó, avagy a versenyző készült | tömörebb, erősebb anyagból. Az I meg sem fordult a fejében, ahogy a gyakorlat sikertelen le­­­­het. És mégis sikertelen lett I valamennyi csúcskísérlet. I Miért ? .. Hát elsősorban I nem indult Ve­rs rés és Nemessányi. A többiek É pedig ... Nos, a következőket | láttuk és hallottuk a színfalak | mögött. | — Összesen egyet lökök — így­­ Nagy Róbert. — Rettenetesen­­ fáj a kezem. I Közben Földi arca eltorzul a I kíntól, combját görcs húzza. I Nagy Robi ekkor úgy dönt, hogy ü lök többet is. A bajnoki­­ címért érdemes. Földi pedig, aki a két fogásnem után már azzal I a gondolattal játszik, hogy 135­­ kg-os lökéssel összetett eredmé-­­ nyével a világranglista élére I kerülhet — kénytelen beérni­­ mögötte az ezüstéremmel. | Tóth Géza is sziszegve jön a B küzdőtérről. | — A derekam gyenge — pa-E­naszolja az újdonsült Európa-­­ bajnok. — Nem megy ... 1 Ecser Károly ugyanarra a­­ testrészére panaszkodik. | — Betegségem nagyon legyen-I­gített — mondja. E Pesszimista hangulat vesz I erőt rajtunk. Hát senki sem E egészséges, senki sem elégedett I önmagával? I Ám ekkor f «* em* ber között meg­ír j­elenik egy birkózó hústorony, E Kozma Pista, s ezeket mondja: 5 — Hosszú idő óta nem voltam E olyan erős, mint most. Sérülés E sem gyógyítgatása közben ren- E­geteget súlyzóztam, most meg E ráadásul makkegészséges va­­­­gyok. E A súlyemelők irigykedve hall- E gatják és ő, hogy még jobban E kiélezze a hangulatot, kijelenti: I — Világraszóló teljesítményt E érnék el súlyemelésben is ... E Majd megérzi, hogy kissé túl- E fesziette a húrt, s ezért hozzá-­­ teszi: „Légsúlyban .. . B. F. Nem igaz, n°sy 32 ember E­zeket az eső kergette be a Sportcsarnokba az országos súlyemelő-bajnok­ságra. Saját jószántukból jöttek

Next