Népsport, 1967. november (23. évfolyam, 218-238. szám)

1967-11-02 / 218. szám

Női mérkőzésekkel megkezdődtek a döntők a törökországi EB-n Hétfőn este négy törökországi ▼árosban befejeződtek a férfi csapatok selejtező mérkőzései is, lezárult tehát a VII. röplabda Európa-bajnokság első szakasza, tiiedkét mezőnyben kialakult a nyolcas döntő. A férfiaknál a ▼árt együttesek harcolták ki a dötntőbe jutást, mégpedig a Szov­jetunió, az NDK, Magyarország, J Jugoszlávia, Lengyelország, Ko­­m­árnia, Csehszlovákia és Olasz­­ország.­­ A női mezőnyben már Bom- F het este kialakult a döntők I mezőnye, mégpedig: Ma­­­gy­arország, NDK, Szovjet­­­­unió, Hollandia, Lengyel­ország, Csehszlovákia, Bul­gária és Izrael nyert jogok hogy megmérkőzzék az ér­mekért, illetve a helyezé­sekért. Férfi válogatott csapatunk hétfőn este a selejtező utolsó mérkőzéssorozatában Franciaor­szág ellen győzött. Ezzel férfi csapatunk, akárcsak a szovjet, a lengyel és a cseh­szlovák válogatott, veretle­nül került a nyolc legjobb közé. Az utolsó forduló több meglepe­téssel szolgált. Az ankarai cso­portban a világbajnok csehszlo­vákok játszmát vesztettek az olaszok ellen, ugyanakkor az isztambuli csoport rangadóján Lengyelország győzte le az Európa-bajnok román együttest. Eredmények: Magyarország — Franciaország 3:1 ( — 6, 5, 7, 6), Lengyelország—Románia 3:1 (8, — 14, 17, 11), Belgium-Görög­ország 3:0, Csehszlovákia - Olaszország 3:1, Albánia—NSZK 3:1, NDK—Svédország 3:0. A férfi döntők november 2-án kezdődnek Isztambulban, a női döntőbe került csapatok Izmir­ben már november 1-én meg­kezdték egymás elleni mérkőzé­seiket. Igazi kupaküzdelem: Tatabánya-­Inter Bratislava 3:1 (2:0) l­atatványa, 6000 néző. V: Du­­jrotovics (jugoszláv), (Vadas J, satuja®). Tatabánya: Getei — Lévay, Léber, Juhos, Horváth, Laczikó, Szabó, Boncáé, Locker, Csertei, Dell. Inter Bratislava: Füle — Hun­­ea, Wales, Deu­tsch, Dano, Gábo­réi, Bubernik, Levicky, Szikom, Medvic, Ondrasik. GÓLLÖVŐ: Szabó (10. p.), Laci­kó (33. p.), Szikom (84. p.), Szabó (85. p ). Si­ögletavárry: 10:1 (2:0) a B­rő­ttel a vi­tárám. Zászlócsera után nagy lendü­lettel indult a játék. A 2. perc­ben Szikom 20 m-es erős lövése L­aczkó lábáról csavarodott a kapura. Gelét azonban kiöklözte. Kecsegtető ellentámadás lesen akadt el. Az 5. percben Szikom Lát­ három csel után élesen a bal sarokra irányította a labdát. Hetei azonban szépen védett. A 10. percben Csernai kitűnő lab­dával szöktette középen Szabót, a szélső két védőt is maga mö­gött hagyott, még a kifutó ka­t­­ust is kicselezte, és két lépésről ette hálóba a labdát. 1:0 a Tatabánya javára. Továbbra is a T­arcabánya kez­deményezett. A 25. percben az errehúzódó Laczkó 25 méterről laposan kapura lőtt, a labda a vetődő Füle keze alatt jutott a bal sarokba. 2:0. A 30. percben Gáborik­ tört előre, mintegy 18 méterről lőtt, Golei kitűnően védte a nehéz labdák SZÜNET UTÁN a 46. percben Szikom a jobb szálon futott fel, jó beadását Ondrasik nem találta el. A 48. percben Szabó labdájá­val Csernai nagy lendülettel el­futott, a 16-osról küldött erős lövését Fülének sikerült a kapu fölé tolnia. Az 54. percben Ga­­t­arik átadását Szikom mintegy 14 m-ről rálőtte, Gelel Knavik­ral szögletre tolta a labdát. Az 56. percben­ Csernai nagy lövését Füle kiejtette. Dell el akarta húzni a labdát a felevő k­apus mellett, de Füle elcsípte. A 64. percben Szabó viharzott el Locker labdájával, de elhamar­kodottan a kifutó Füle lábának rúgta. Utána egy ideig a vendégcsa­pat szorongatott. A 75. percben szűnt meg az Inter nyomása. Szabó egy ellenállhatatlanul hú­zott a kapu felé a középen, már a 16-os közelében járt, de Dano a mezénél fogva visszarántotta. A 84. percben jobb oldali Inter­­támadás után ide-oda pattogott a labda a 16-os közelében, végül Szikora elé került, és ő 18 m-ről laposan a jobb sarokba helyezte a labdát. 2:1. A következő perc­be­n Bencae jó labdájával Szabó villámgyorsan tört a kapu felé, a mintegy 14 m-ről futtából nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba. 3*1* A hazai szurkolók lelkes tapsa a mérkőzés végén azt jelentette, hogy elégedettek a látottakkal, örömük jogos volt, mert nagyszerű kupaküzdel­met láthattak. Egy percnyi megállás sem volt a pályán. Az Inter igazolta előzetes, jó hí­rét. Az első 20 percben lendületes, bátor támadójáték­kal lepte meg a Tatabányák Látszott, hogy azt az elvet vallja: lövésből lesz a gól. Lőt­tek is minden valamire való helyzetből. A Tatabánya azon­ban hamarosan felocsúdott, és magához ragadta a kezdemé­nyezést Anélkül, hogy tovább­ra is megfeledkezett volna a biztonságról, kevés húzásból álló, főleg a széleken vezetett lendületes támadásokkal igye­kezett rést ütni az ellenfél vé­delmén. A második félidőben a vendégek nagyobb gondot fordítottak a biztonságos játék­ra, de azért nem adták fel a gólszerzés lehetőségét sem, így sikerült szépíteniük. A Tatabá­nya szünet után két holtbiztos helyzetet is kihagyott, ezért nem indulhat nagyobb előnnyel a jövő heti visszavágóra, Po­zsonyba. A tatabányai együttesben Gelei nagyszerűen védett, bátor kifutásai is voltak. Lévay végig hibátlanul játszott, gyorsasága jól érvényesült, s néhány táma­dást is vezetett. Nem lehet pa­nasz Léberre és Juhosra sem. A beállós Laczkónak ezúttal akadt egy-két kihagyása, de a második félidőben lendületesen és okosan játszott. Horváth az első félidő­ben fáradhatatlanul küzdött, szünet után kissé elfáradt. Sza­bó a mérkőzés nagy részében el­lenállhatatlan volt. Bencze nagy területen játszott. Ugyanezt el­mondhatjuk Lockerról is. Cser­nai nagy kedvvel küzdött, és több jó támadást szervezett. De­lit lelkes játékáért lehet dicsér­­ni Az Inter együttesében Füle a második gólnál hibázott. Egyébként sok jó védést lát­tunk tőle. Hrica jól fogta szélső­jét. Weiss és Deutsch elsősorban a fejjátékkal tűnt ki. Dano lel­kesen játszott, de sokszor sza­bálytalankodott. Gáborik fárad­hatatlanul küzdött, gyakran kí­sérletezett erős lövésekkel is. Bubernik bejátszotta az egész pályát. Levicky nem boldogult a tatabányai védőkkel. Szikora so­kat próbálkozott kapura lövés­sel, de ezek rendre elakadtak a védőkben. Medvid és Ondrasik az első félidőben vezetett több jó támadást. Gugolovics, Jugoszláv játékve­zető nagyszerűen vezette a mérkőzést, minden szabályta­lanságot megtorolt. Tarr István Csütörtök, 1967. november 2. ■eaCTr7»rw5geaBC^.Tvv--------- •wrnAu-- -aMBPWrrdtP— A Magyar Testnevelési és Sportszövetség lapja. Főszerke©ztó: Tabák Endre. Szerkesztő: Ardai Aladár. Szerkesztőség Budapest, VIII. Somogyi Béla utca 6. Tel.­ 130-460 Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth László Igazgató Kiadóhivatal, Budapest, VI., Révay utca 16. Telefon: 116 — 660. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi. Budapesten a kerületi kézbesítő postahivata­loknál és a kézbesítőknél. Előfi­zetési díj egy hónapra 14 forint. Megjelenik hétfőn, kedden, csütörtökön pénteken és vasárnap. A beküldött kéziratokat és raj­zokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index: 25 004. 0n---------------------------------------------------­Szikra Lapnyomda, Budapest. Sportolóink külföldön Harmadik lett utánpótlás-válogatottunk Bulgáriában Már hazaérkezett a bulgáriai Lovecsból férfi kézilabda után­p­ótlás-válogatottun­k. Az Ifjúsági Brá­tság Kupa küzdelmein — egy héttel a nilői találkozók után — Jugoszlávia, Csehszlovák­ia, Bulgária és Magyarország férfi kézilabda utánpótlás-válogatott­jai mérkőztek. A lányokénál sze­rényebb eredményt ért el együt­tesünk. Az első mérkőzésen, még pén­teken Jugoszlávia 9:7 (5:3) arányban győzte le csapatunkat. A második találkozón, szomba­ton a csehszlovák fiataloktól 8 gólos vereséget szenvedett együt­tesünk. Csehszlovákia—Magyar­­ország 27:19 (15:11). Vasárnap este a 3. helyet eldöntő mérkő­zésen, nagy küzdelem után győztek kézilabdázóink. Magyar­­ország—Bulgária 15:14 (8:7). Az Ifjúsági Barátság Kupa torna végeredménye: 1. Jugo­szlávia, 2. Csehszlovákia, 3. M­a­­gyarország, 4. Bulgária. * Második lett csapatunk! — számolt be örömmel Völgyes István, a Bp. Vörös Meteor ko­­sá­rl­abdásnőinek noviszadi sze­repléséről. Min­t ismeretes, a magyar csapat részt vett a Ma­gyar Szó jubileumi kosárlabda­­tornáján, s rendkívül szoros mérkőzések után sikerült a má­sodik­­helyet kiharcolnia, a prágai Slovan Orbis csapata mögött. Harmadik helyen a Radnicki Belgrád, negyedik he­lyen pedig a Partizan Novicstad együttese végzett. A torna leg­jobb kosárdobójának Rátvay Ka­talin bizonyult (96 pont), a­ki kü­lön jutalmat is kapott. Második hely Firenzében A magyar ifjúsági férfi tőr­­válogatott Firenzében verseny­zett. Csapatban: Magyarország —NSZK 9:7, Magyarország—Ro­mánia 12:4, Olaszország—Ma­gyarország 9:7. 1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. NSZK, 4. Románia. Az egyéni versenyben: 1. Pinelli (olasz), 2. Bergonzelli (olasz), 3. Hin (NSZK), 4. Stefan (román), 5. Reinhart (NSZK), 6. Mélykúti (magyar), 7. Celenta­­no (olasz), 8. Roller (magyar). Berkovics, Kovács és Szlovensz­­ky nem jutott döntőbe. Négy győzelem Jugoszláviában Zrenjaninban, nemzetközi ifjú­sági birkózóversenyen vettek részt Budapest ifjúsági váloga­tottjának tagjai. A 39 tagú me­zőnyben 9 versenyzőnk közül négyen — Hegedűs, Doncsecz, Süle, Gerencsér — aranyérmet szereztek, ketten pedig — Torna és Körösi — a harmadik he­lyen végeztek a múlt hét végén lebonyolított viadalon. Magyar sport fö­vósikerek Zágrábban Magyar sikereket hozott a Zágrábban rendezett Bp. Hon­véd— Zágráb sportlövőviadal. Kisöbű sportpuska összetett: 1. Stelnhammer (Bp. Honvéd) 1147 kör, 2. Dulic (Zágráb) 1146, 3. Abonyi (Bp. Honvéd) 1140. Stan­dard puska, női, összetett: 1. Kissgyörgyné (Bp. Honvéd) 570 kör, 2. Zdenjiak (Zágráb) 570, 3. Éiesgyörgy M. (Bp. Honvéd) 555. Sportpuska: 1. Czingáll (Bp. Hon­véd) 551 kör, 2. Kozlina (Zágráb) 550. (MTI). Groningenben versenyeztek a Bp. V. Meteor vivői, nemzetkö­zi viadalon, melyen rajtuk kí­vül belga, dán, nyugatnémet, angol, luxemburgi, francia és a rendező holland versenyzők in­dultak. Férfi tőrben: 1. Koster (holland) 2 gy., 2. Nyomárkiny (V. Met) 2 gy., 3. Czakkel (V. Met.) 2 gy., 4. Reinhardt (NSZK) 1 gy. 5. Mészáros (V. Met.) 1 gy. Párbaj­tőrben: 1. Fejtih (holland), 2. Hec­­ke (holland), 3. Breitel (luxem­burgi), 4. Gábor (V. Met.), ... 6. Bárány (V. Met.). Női tőrben francia, kardban nyugatnémet győzelem született. E két fegy­vernemberi magyar vívó nem in­dult. A Bp. Vörös Meteor női ko­­sárlabdacsapa­ta Novi Sadon szerepelt nemzetközi tornán és a csehszlovák Slovan Orbis Prá­ga mögött második lett. A ma­gyar együttes legeredményesebb tagja Rátvai Katalin lett, 96 pontjával. A Csepel atlétái vasárnap Bécsben szerepeltek és néhány számban jó eredményt értek el. 100 és 400 m: Bátort 10.5, 111. 48.8, 3000 m: Nagy K. 8.27, ma­gas: Zórád 200, súlylökés: Be­decs 15.01 (egyéni csúcs), 80 m gát női: Papp M 11.9. Győzelem Lvovban. Savello mo­torosaii­ik hazaérkeztek a Szov­jetunióból, ahol négy versenyen indultak. Legeredményesebben Lvovban szerepel, d’k. Bernáth János győzött, Radiácsa pedig a negyedik helyet szerezte meg. ATLÉTIKA: Gőri István (DEAC) szerdán három Hajdú megyei csúcsot javított Debrecenben a 30 km-es gyaloglás során. 20 k­m-en 1:34:38.2 (idei második legjobb hazai eredmény). 15 km-en 1:11:06.8 és 1 órás gyaloglásban 12 616 m. Nagy fontosságú találkozó Salgótarjánban! (G)©r©ft rangadó a­­harmadik helyért Csütörtökön két mérkőzést játszanak az NB I- ben: Salgótarjánban a Diósgyőri VTK, Győrött pedig a Vasas a vendég. Mindkét találkozó nagy horderejű, főleg az északi rangadó. Ha ugyanis az SBTC kikap, már kevés reménye lehet a bent­­maradásra. A győri győztes pedig biztos váro­mányosa lesz a harmadik helynek. Győr—Vasas 0:1 — 0:1 1:1 2:1 — 3:0 1:2 1:3­­ 0:0 — 2:2 0:7 1:2 4:0 1:1 0:2 3:3 4:0 Valamennyi eredmény a most pályaválasztó Salgótarján, illetőleg Győr szempontjából. A labdarúgó NB I állása CSnÁv#16­ derülátó hangulatban várják a­z 1 KiTBil Vasast. Ennek alapja: a Vasast tavasszal a Fáy utcában 4:0-ra legyőzték! Pécsi Béla, szakosztályvezető úgy véli: most is meg­szerzik a két pontot, de nagyon nehéz körül­mények között, izgalmas, forró légkörű mérkő­zésen. Sajnálják, hogy Somogyi, sérülés miatt nem játszhat, de biztosra veszik: Nell ott lesz a pályán. Máté minden esetre készenlétben áll. A Vasas összeállítása ismét változik: Mészöly és Korsós újra játszik, s hosszú szünet után helyet kap a csapatban Pál Tibor is, mint kö­zéppályás. Érdekesség még, hogy Mathesz beál­lós lesz. Rózner Győző szakosztályvezető azt mondta, hogy Győrött már egy döntetlen is ér­tékes eredménynek számítana. Bármilyen eredmény is születik, alighanem nagy lesz a küzdelem. A győriek otthonuk­ban bátran, harcos felfogásban küzdenek, legalábbis, amikor nagyon akarnak. És most nem kevesebbről, mint a harmadik hely megszerzéséről van szó. A Vasas jobb csapat, de küzdőképessége mostanában nem teljes. Sok függ attól, hogy a gyor­­yff­sabb, kombinatívabb támadójátékot ké­ íz ké­­pesek-e megfékezni a hazaiak. Tippünk: Salgersívgánfaan mukra oly jelentős találkozóra. Hosszabb kény­szerpihenő után Németh és Szalay is csatasorba áll. Remélik, a csatársor ütőképesebb lesz, mint a legutóbbi mérkőzéseken. Tarjánban tudják: ez az utolsó lehetőség a kiesés elkerülésére. Diósgyőrött örömmel fogadták azt a hírt, hogy Szigeti Oszkár csapatkapitány felépült sérülésé­ből és játékra jelentkezett. Sokat javult Szur­­gent sérülése is, így nagy a valószínűsége an­nak, hogy mindkét játékos szerepel Salgótar­jánban. A csapat a döntetlen reményével utazik a bányászvárosba. Vajon megkapaszkodik-e az SBTC? A szal­maszálak egyikét, éppen a DVTK jelenti. Ezért Salgótarjánban mindenki biztosra ve­szi, hogy a játékosok rég nem látott akarat­­erőt, kü­zdőképességet vonultatnak fel, s mi­vel szinte a lehető legjobb összeállításban is játszanak — kitesznek magukért. Iia — nem, kiesik a Stöcé! Mi a bányászegyüt­­gy­­estől javuló csapatjátékot, harcos küzdő-­­ szellemet várunk, s győzelmet is. Jósla- fa­tünk:* Kosárlabda Eb-nyitány a Klapka utcában A Bp. Honvéd férfi kosárlabda-csapata és a Jugoszláv bajnok Zadar együttese között hosz­­szas levelezés és telefonálgatás után megállapo­dás született a találkozók időpontját illetően. Az első mérkőzésre a Honvéd Klapka utcai pályá­ján kerül sor, november 9-én 17.30 órai kez­dettel. A budapesti találkozót a lengyel Raczyns­­ki és az osztrák Balaun vezeti. Abban is meg­egyeztek, hogy a Bp. Honvéd november 16-án látogat Zadarba a visszavágóra. A magyar baj­nokcsapat tagjait az nyugtalanítja, hogy hol lesz a mérkőzés, mivel Zadarban nincs ko­sárlabdázásra alkalmas terem. Feltételezhető, hogy a mérkőzésre szabad téren kerül sor. » o r> 8 Irt l£> 69 CO (O «0 09 Ö Ó ÍN o *o to 10 in tü S© U5 KO *D LS *0 Salgótarján—Diósgyőr 0:0 1:2 3:0 — — — — — 2:0 T 92 1:1 1:1 _ _ _ _ _ 0:2 0:1 1. Ferencváros 26 23 3 — 78:7­6 49 2. Újpesti Dózsa 26 16 6 4 73:28 33 3. Vasas SC 26 14 6 6 60:30 34 4. Győri Vasas ETO 26 12 10 4 59:32 34 5. Diósgyőri VTK 26 10 7 9 43:42 27 6. Tatabányai Bányássz 26 8 9 9 35:33 25 7. Pécsi Dózsa 26 8 7 11 27:34 23 8. Csepel SC 26 5 13 8 28:40 23 9. Szegedi EAC 26 8 7 11 30:56 23 10. Bp. Honvéd 23 7 8 11 43:43 22 11. MTK 26 6 9 11 33:38 21 12. Szom­bath. Hatedási 26 8 4 14 36:54 20 13. Dunaújvárosi Kohász 28 7 6 13 29:49 20 14. Komlói Bányász 26 7 6 13 30:57 20 15. Salgótarjáni Bányász 26 7 5 14 30:53 19 16. Egri Dózsa 26 6 6 14 32:56 18 Sírleme­nter­ fejében eldőlt a bajnokság sorsa Itt a véghajrá a megyei labda­rúgó-bajnokságban. A legtöbb megyében ugyan még 2—3 for­duló hátra van, akad azonban olyan megye is, ahol legközelebb már az utolsó mérkőzésekre ke­rül sor ebben az évben. Így az­után szaporodik a bajnokok szá­ma is. Legutóbb még csak négy megyében dőlt el a bajnokság sorsa, ma pedig már kilenc me­gyének van idei labdarúgó-baj­­noka. Hajdú-Biharban a Hajdú­szoboszlói Spartacus, Borsodban a Sátoraljaújhelyi Spartacus, Szolnok megyében a Szolnoki Vegyiművek, Békés megyében a Szarvasi Spartacus, Csongrád megyében a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, Somogy megyében a Kaposvári Dózsa, Veszprém me­gyében a Nyirádi Bányász, Ko­márom megyében a Tatabányai Építők és Vas megyében a Szom­bathelyi Vasas. De az itt felso­roltakon kívül is akad néhány megye, ahol már nehezen vehe­tő el ez élen levőktől a bajnok­ság. Ezek: Heves megyében a Gáspár SE, Tolna megyében a Dombóvári Spartacus, Győr-Sop­­ron megyében a Fertőszentmik­­lós. Sok minden lehetséges még Zalában,­­ Szabolcs-Szatmárban, Nógrádban, Pest megyében, Ba­ranyában, Fejér megyében és Bács-Kiskunban — mivel kétcso­portos bajnokság folyik — a baj­nokság befejezése után mérkőzik egymással a két csoportgyőz­tes ... HAJDÚ-BIHAR MEGYE. D.­­Debreceni: Hajdúszoboszló—Püs­pökladány 3:1 (1:0), Komrád­— DMTK 5:2 (3:2), Sárrétudvari — Derecske 2:0 (2:0), Kaba —DASE 0:2 (0:1), Hortobágy—Polgár 1:1 (1:0), Berettyóújfalu—Hajdúná­nás 3:0 (0:0), D. Postás—D. Elő­re 2:2 (0:2), Nádudvar—Balmaz­újváros 0:0. SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE. Ny. : Nyíregyházi. Nyirmada— Tuzsér 1:0 (1:0), Ny. Kinizsi — Dimitrov SE 0:1 (0:1), NYVSC — Csenger 11:0 (3:0), Fehérgyar­mat—Ny. Dózsa 4:1 (2:0), Nyír­bátori Sport.—Nyírbogdány 1:0 (0:0), Balkány—Tiszátok 3:3 (2:2), Vencsellő — Nagykálló 2:3 (2:0), Nyírtelek—Rakamaz 4:0 (1:0). BORSOD MEGYE. M.­Miskolci, S.— Sátoraljaújhelyi, M. Üveggyár — S. MÁV Vasas 2:3 (2:2), Izsó­­falva—Királd 0:3 (0:2), M­­AKOV —Farkaslyuk 2:2 (1:1), Szerencs — Felsőzsolca 0:2 (0:1), Trencsé­­nyi SE—Szirmatvesenyő 4:0 (3:0), Tiszaszederkény—Hejőcsaba 2:1 (1:0), Putnok—Sárospatak 3:2 (2:1), S. Spartacus—Tállya 3:1 (0:1). HEVES MEGYE: E.­­ Egri, He­ves—E. Sport. 2:0, Recsk—E. Dózea III. 1:3, Ró TS­iszén­ten­ár­ion— Bervai Vasas 0:3, Pétervá­­sára—Verpelét 2:2, Dobó SE— Mátraaljai Bányász 0:1, Abasár— Apc 4:3, Füzesabony—Bélapát­falva 1:1. A Gyöngyösorosz­ — Gáspár SE mérkőzés elmaradt. NÓGRÁD MEGYE, S. - Salgó­tarjáni. Palotás—Forgács-bánya­telep 2:3 (0:0), Dejtár—Karancs­­keszi 2:1 (1:0), Szécsény—Érsek­­­vadkert 0:3 (0:2), Mátranovák— Romhány 3:0 (2:0), Szorospatak — Baglyasalja 0:1 (0:1), Karancs­­lapujtő — Somoskőújfalu 1:2 (0:2), S. Zománcgyár — S. üveggyár 1:2 (0:2), Vörös Csillag SE—B-gyar­­mati AKÖV 6:2 (3:1). SZOLNOK MEGYE. Sz.­­ Szolno­ki, Túrkeve—Középtiszai ME­DOI­Z 1:0 (1:0), Kisújszállás— Rákóczi­éiva 3:0 (0:0) Újszász — Kunhegyes 4:1 (1:0), Jászárok­szállás—Sz. Olajbányász 3:1 (1:1), Kunszervtmárton— Sz. Cukorgyár 3:2 (0:1), Mezőtúri AFC—Dózsa SE 3:1 (1:1), Jászjákóhalma— Jászapáti 1:1 (1:0), Sz. Vegyimű­vek—Karcag 4:2 (2:2). BÉKÉS MEGYE. B.­­ Békéscsa­bai­ Szántó Kovács SIE—Szegha­lom 1:3 (1:0), Sarkadi SZMSE— Csorvás 2:0 (0:0), B. MÁV— Szarvas 2:3 (1:2), B. Agyagipar— Békés 2:3 (2:1), Battonya—Gya­nta 2:0 (1:0), Tótkomlós—Kondo­ros 1:2 (0:0), B. Kinizsi—Doboz 3:0 (2:0), Békésszentandrás— Medgyesegyháza 2:1 (1:0). CSONGRÁD MEGYE. Sz.­Sze­gedi, H.—Hódmezővásárhelyi, H. MEDOSZ—Tápé 11:0 (8:0),­­Ojsze­­ggedi TC —Csongrád 0:2 (0:1), Sz. Móravárosi Kinizsi—Sz. Építőst 1:0 (1:0), Sz. Alsóváros: MÁV— Hunyadi SE 5:0 (2:0), Doroasma —H. Textiles 2:1 (0:1), Mindszent —Kistelek 3:1 (1:0), H. Vasas- Szentesi Vízmű 0:4 (0:3). BACS-KISKUN MEGYE­­K - Kecskeméti. Északi csoport Ba­logh Ádám SE—Dunavecse 4:1 (1:0), Izsák—Hetényegyháza 5:2 (1:1), K. Fémmunkás —K. MÁV 0:1 (0:0), Cskalov SE —K.­félegy­házi Gépjavító 2:1 (1:0), K. Egyetértés —K. AKÖV 1:1 (0:0), Tiszakécske—Kiskunmajsa 8:2 (1:1), Lajosmizse—Kiskőrösi MEDOSZ 3:0 (1:0), Kunszent­miklós—Ady E. SE 1:4 (0:1). Dé­li csoport: Vaskút—Bajai Fo­lyamszabályozó 1:0 (0:0), Ne­mesnádu­dvar— Bácsalmás 0:3­­ (0:0), Bajai Bácska Posztó — Bács­­bokod 4:0 (3:0), Mélykút—Bátya 0:0, Katymár—Dusnok 2:2 (0:0), Jánoshalma —Gara 6:0 (4:0), Gá­bor Áron SE—Hajós 8:0 (3:0). A Kecel—Császártöltés mérkőzés 2:1 (1:0) állásnál félbeszakadt, mert a Császártöltés levonult. PEST MEGYE: Érd-Vecsés 1:0, a 27. percben súlyos bot­rány miatt félbeszakadt. Nagy­kőrös—Csepel Autó 3:1 (1:1), Üllő—Budaörs 2:2 (1:1), Biksza SE—Szigetújfalu 1:0 (0:0), Pécel —Dunaharaszti 4:2 (2:1), Abony — Váci VSE 2:3, Törökbálint — Monor 2:1, Bem SE—Kartal 5:1. FEJÉR MEGYE. Sz.-Székesfe­­hérvári, D.­Dunaújvárosi Kö­vér-csoport: Sz. MÁV Előre II— Pusztavám 2:1 (1:0), Enying— Kincsesbánya 0:0, Lepsény—Kié­gyén 0:5 (0:2), Kisláng—Baracs­ka 1:2 (0:1), Fehérvárcsurgó— Polgárdi 2:0 (1:0), Etyek—Bicske 1:0 (0:0), Sz. Sparta—Martonvá­­­­sár 5:0 (0:0), SZKG —Bodajk 0:1 (0:1). Kotroba­i-csoport: Sárbo­­gárd —Sz. AKÖV 3:0 (0:0). Alap . —Mezőfalva 1:3 (1:1), Pusztasza­­bolcs —D. AKÖV 1:1 (0:1), Sárosd —Sárszentmiklós 9:1 (3:1), Sz. Szikra—Szabadegyháza 2:1 (1:0), Iváncsa—D. Papírgyár 2:2 (1:2). TOLNA MEGYE. D.­­ Dombó­vári, Rábaszé­k—Alpári Gy. SE­­ 1:2 (0:1), D. Spart. — Kisdörog 4:) (1:0), Bogyterló—Fornád 1:2 (0:2), Paks—Tamási 2:2 (1:1),­­ Tengelic—DVSE II 7:1 (4:0­), Hő­­gyész—Simontornya 1:2 (1:0), Nagymányok—Máza-Szászvár II 2:2 (1:1), Tolna—Gyönik 1:2. BARANYA MEGYE. P. K. Pécsi. Nyugati csoport: Vasas II. Bá­nyász-Boksa 4:1 (2:0), P. Bá­nyász II—Sellye 13:3 (4:0), P.­­ Kesztyűgyár—Mágocs 0:0, Vajsz­­ló—Pécsszabolcai Bán­y­­ea 3:4 (1:3), Siklós — P. Vasas 1:1 (0:1), Szigetvár —P. Postás 2:1 (1:1), Magyarszék—PETC 11­­:0 (0:0). Keleti csoport: Pécsvárad—P. Dinamó 2:2 (1:21, P. Szikra —Be­­rem­end 1:2 (1 :­0), P. Porcelán­­gyár—Boly 3:2 (1:1), Villány — Hi­­d­as 2:2 (1:0), Vasas I. Bányász— Dsimohács 6:0 (2:0), P. Ércbá­nyász II—PVSK II 3:0 (1:0). A Szederkény—Véménd mérkőzés a 85. percben, 1:0 állásnál, fék­beszakadt. SOMOGY MEGYE­ K.­­ Kapos­vári, Csurgó—Somogyiaméra 1:4 (1:2), Somogyi B.­SE—Barcs 1:2 (0:1), K. VL—Kapoly 0:2 (0:1), lengyeltóti — Nagyatád 1:1 (0:1), K. H. VSE—Taszár 1:1 (1:1), Tab—K. Ép. 0:0, Babócea — Bala­­tonboglár 2:3 (2:2), K. Dózsa — Zamárdi 5:4 (3:2). VESZPRÉM MEGYE: Nyirád — Úrkút 5:0 (3:0), Zirc-Dudar— Balatonfüred 1:1 (0:1), Meresz­­tev SE—Várpalotai B. II 2:2 (2:0), Padrag—Schönherz SE 3:1 (2:1), Peremarton — Pápai Sport. 2:3 (1:2), Ajkai SE—Héviz 5:2 (3:1), Inota—Devecser 7:0 (3:0), Ezüst Nyíl—Veszprémi Fa­árugyár 3:0 (1:0). KOMÁROM MEGYE. T. - Tata­bánya. Tokodi Üveggyár—Tatai Spartacus 6:0 (0:0). A Borkodi Hőerőmű—Bábolna, mérkőzés el­maradt, a bokodiak visszalép­tek. Süttő—T. Építők 2:1 (2:1), Bunaalmáe—Ászár 2:1 (1:0), Esztergomi Marógépgyár — Anna­­völgy 1:3 (0:1), Lábatlan—T. Va­sas 2:1 (1:0). GYŐR-SOPRON MEGYE. Gy-Győri, S.,Soproni, Csorna—Gy. Elektromos 0:0, S. Vasas—SFAC 0:1 (0:0), Beled—Gy. Textiles 2:1 (2:0), Gy. Pamutszővő—Moson­­szentjános 0:1 (0:0), Öttevény— Parád 3:1 (2:1), Gy. Mezőgép— S. Postás 0:1 (0:0), Gy. Postáé— Brennbergbánya 9:0 (3:0). Fertő­­szentmiklós — Kapuvár 0:0. VAS MEGYE. Sz. -­ Szombatha­lyi. Sz. Vasas—Sz. Autó 1:0 (0:0), Sz. Postás—Sz. Pamutipar 2:1 (1:0), Sárvári MEDOSZ—Vép 1:1 (1:1), Sz. Gépjavító—Szentj­éterf fa 5:2 (3:2), Rabapaty—Uraiújfa­­lu 1:0 (1:0), Szentgotthárd—Cell­­döntőik 1:1 (1:0), Vasvár—Csep­­reg 2:0 (0:0). ZALA MEGYE. Z. - Zalaeger­szegi­ Lenti — Thury SE 0:0, Z. Ép. —Csesztreg 9:0 (4:0), Lete­­nye—Söjtör 7:0 (3:0), ZVSK—Za­­lalövő 1:0 (0:0), Nagykanizsai B. II —Zalaszentgrót 6:3 (2:0), Z. Dózsa II—Bázakerettye 7:0. Sremiszlröri lafedsrúgó-mérkőzés Trud Voronyezs—Székesfehér­vári VT Vasas 2:2 (1:1). Székes­­fehérvár, 500 néző. V: Horváth F. Voronyezs: Belov — Scsogolov, Mironov, Svecov, Tyim­ov, Gobo­­dulov, Manuelov, Proszkurin, Ja­­nisevszkij, Mezsov, Dutakin. Edző: Viktor Belov. Székesfehér­vár: Varga — Temesvári, Posch, Horváth, Bobory, Bognár, Mo­noid. Kü. Bodnár, Karsai, Is­paics, Edző: Kárpáti Béla. Mindkét félidőben igen­ élve­zetes, változatos játék alakult ki. Szünet után a hazaiak tarta­lékgárdája lépett a pályára. Góllövő: Proszkurin, Mezsov, illetve Bodnár, Bekő. Jók: Miro­nov, Proszkurin, Janisevszkij. 111., Posch, Bodnár, Kas­sai. A szovjet együttes tehát ve­retlenül fejezte be magyaror­szági vendégszereplését. Mérle­ge: 2 győzelem és 1 döntetlen.

Next