Népsport, 1968. április (24. évfolyam, 64-84. szám)
1968-04-01 / 64. szám
A VTSK elflen megszerezte első győzelmét a Bp. Előre férfi csapata! A kosárlabda NB I. hatodik fordulójában több izgalmas, amellett színvonalas küzdelmet láthattak a sportág hívei. Ilyen tekintetben azok jártak jól, akik a Kun Béla téri termet keresték fel, ahol ,a Ganz-MÁVAG a Soproni MAFC-cal, az MTK a Bp. Petőfivel játszott nagyszerű mérkőzést. Megszerezte első győzelmét a Bp. Előre férfi csapata és éppen az esélyesnek vélt VTSK ellen. A győzelem aránya meglepetésnek számít! Folytatta jó szereplését az újonc Csepel Autó, amelyik ezúttal a SZEAC-ot verte meg. Jelentős előny után csak 4 pontos különbséggel tudta megverni a bajnok VTSK a lassan magára találó Bp. Előre nőket. A férfi NB I. két nagy vetélytársa , a Bp. Honvéd és a MAFC a vártnál nagyobb arányú győzelmekkel hagyta el a pályát Oroszlányban, illetve a Kecskeméti Petőfi ellen. NB I. Férfiak: Bp. Honvéd — Oroszlányi Bányász 92:61 (43:31). Oroszlány, 200 néző. V: Monostori, Iragy II. Ld: Hódy (18), Rácz (16), Banna, Lendvay 00 — 10), ill. Tóth I(24), Dajka II (13), Zsersos (12). SoproniMAFC — Ganz-MÁVAG 82:77 (41:38). Kun, Bella tér. Ld: Tvordy (37), Orbay (24), ill. Ránsky (20), Erdő- falusi (14). Bp. Előre—VTSK 75:62 (36:21). Klapka utca. Ld: Kárpáti (26), Sziabó (24), ill. Kárász (13), Petrányi (9). Csepel — Bp. Spartacus 96:73 (50:34). Csepel. Ld- Pintér (24), Glasczy, Amatosz (18—18), Fekete (15), Légrádi (11), 0r. Balogh (17), Lakatos (14), Haris (12). MAFC — Kecskeméti Petőfi 85:40 (39:15). Játékcsarntoik. Ld: Gabányi (24), dr. Korányi (16), Palók (10). ül. Csikás (10), Farkas (8). Csepel Autó—Szegedi EAC 61:58 (25:29). Játékcsarnok. Ld: Nagy (24), Fauston (12). Győr (9), 111. Kisteleki (5 11 Dobó (101. NB I. Nők. Bp. Vörös Meteor- Szigetvári Vörös Meteor 77:52 (35:13). Pécs. Ld: Rátvay (34), Stefancsik (12), Bori (10), Tóithné (10), ül. Hegedűs (18), Illrth (12), Simon (12). Videoton SC — Diósgyőri VTK 62:48 (22:34). Székesfehérvár. Ld: Hegedűsné (20), Noficzer, Tóth, (12 — 121, ill. Horváth Zs. (18). Lugosi (17). Bp. VTSK —Bp. Előre 64:60 (31:22). Klapka u.I .: Karner, Bánsági. Ld: Ináncsiné (24), Bohátiné (11), Mosonyiné (10), ill. Vargáné (18), Dömötör (10). MTK — Bp. Petőfi 89:71 (32:32). Kun Béla tér. Ld: Krizsánné (34), Keszeiné (21), Korenné (12), ill. Paál (34), Szabics (17), Nagy (8). Kecskeméti Dózsa — Soproni Postás 41:34 (16:14). Kecskemét. Ld: Túri (12), Nagy (10), ill. Bakk (19). A. sssúlyemelő NffS ff első fandalosa sétán, a Testvériség az élen Szombaton késő este, lapunk sárja után még a következő eredmények születtek a Jégszínházban, a súlyemelő NB I első fordulóján: Váltósúly: 1. Kránicz (Csepel) 402,5, 2. Rehus-Uzor (Szombathely) 365. Középsúly: 1. Tóth Gy. (Sz) 417.5, 2. Kocsis (Tatabánya) 800, Litter (Cs) kiesett. Félnehézsúly: 1. Tóth G. (Sz) 480 (150 ■145, 185), Nemessányi (T) és Kiss Gy. (Cs) kiesett. Nehézsúly: 1. Szentgyörgyi S. (Cs) 475, 2. Varjú (Sz) 415, 3. Hanzlik (T) 395. Ezzel a három együttes egymás elleni eredménye a következőképpen alakult: Csepel — Szombathelyi Haladás 4:3, Csepel—Tatabányai Bányász 4:2, Szombathelyi Haladás — Tatabányai Bányász 5:2. Vasárnap délelőtt a Testvériség, a Bp. Honvéd és a Kinizsi Húsos mérkőzött a Jégszínházban. Az újonc Húsos csak 5 emberrel tudott kiállni, közülük is ketten kiestek. A Testvériség biztosan győzte le mindkét ellenfelét. Nehézsúlyú versenyzője, Csitneki két sikertelen kísérletet tett 192,5 kilón. Ecser országos Csúcsának túlszárnyalására. Egyénileg. Légsúly: 1. Kristóf (Bp. Honvéd) 300, 2. Besenyő (Testvériség) 255. Pehelysúly: 1. Holczreiter (H) 305, 2. Kovács ,J. (T) 285, 3. Végh (K. Húsos) 245. Könnyűsúly: 1. Federovics (T) 350, Máté (N) kiesett. Váltósúly: 1. Szarvas (T) 405, 2. Karner (H) 350, Horváth (K) kiesett. Középsúly: 1. Halász (T) 380, 2. Lukácsovics (K) 365, 3. Czett (H) 355. Félnehézsúly: 1. Bakos (T) 437.5, 2. Ambrus (H) 437.5, Nagy L. (K) kiesett. Nehézsúly: 1. Csitneki (T) 465, 2. Szentgyörgyi L. (K) 395, 3. Tasnádi (H) 350. A csapatmérkőzések végeredménye: Testvériség —Bp. Honvéd 5:2, Testvériség — Kinizsi Húsos 7:0, Bp. Honvéd — Kinizsi Húsos 5:1. A délutáni műsorban az NB I még hátralevő három csapat találkozott, a Bp. Előre,a DVSC és az Oroszlányi Bányász. Igen szoros harcot hozott a három együttes küzdelme. Az NB I-be visszakerült Előre meglepetésre mindkét ellenfelét legyőzte. Egyénileg. Légsúly: 1. Kállai (DVSC) 265, 2. Rózsa (Előre) 210, 3. Varró (Oroszlány) 200. Pehelysúly: 1. Benedek (O) 355, 2. Haris (E) 235. Könnyűsúly: 1. Andi (E) 305, 2. Tóth J. (DVSC) 267,5, 3. Hegedűs (0) 260. Váltósúly: 1. Bagócs (O) 390, 2. Szabó E. (DVSC) 345, 3. Dolgos (E) 305. Középsúly: 1. Mikite (O) 362.5, 2. Kolozsvári (DVSC) 360, 3. Bencze (E) 345. Félnehézsúly: 1.Sántik (E) 347.5, 2. Csontos (DVSC) 340, 3. Pfiszterer (O) 265. Nehézsúly: 1. Vasas (E) 457.5, 2. Chudik (O) 412.5, 3. Tarka (DVSC) 325. A csapatmérkőzések végeredménye: Bp. Előre —DVSC 4,3. Bp. Flőre — Oroszlányi Bányász 4:3, Oroszlányi Bányász—DVSC 4:3. ****** KÖZEPES EREDMÉNYEK AZ ELLENŐRZŐ ÚSZÓVERSENYEK MÁSODIK NAPJÁN Vasárnap a Sportuszodában a Magyar Úszó Szövetség utolsó,téli” ellenőrző versenyének második napján sem született kiemelkedő eredmény. Ennek ellenére néhány"versenyző teljesítménye feltétlenül említést érdemel. Egervári két számban került az első helyre és visszanyerve néhány évvel ezelőtti formáját, a szokatlan távú vegyesúszásban egyéni rekordot ért el. Jó időt úszott nem sokkal a 200 m gyorsúszásban elért 2. helyezése után, 200 m háton az egri Mártonffy is. A 200 m férfi mellúszásban megismételve néhány héttel ezelőtti jó úszását, az egri Szabó Tibor került az első helyre. Férfiak. 200 m gyorsúszás: 1. Dobay (MTK) 2:03.8, 2. Mártonffy (Egri Dózsa) 2:05.3, 3. Borlay (FTC) 2:06.4, 4. Riskó (Egri Dózsa) 2:07.1, 5. Csatlós (Egri Dózsa) 2:07.4. 1500 m gyorsúszás: 1. Simándi (MTK) 18:18.9, 2.Sáfár (FTC) 19:14.6 100 m pillangóúszás: 1. Cseh (Bp. Építők) 1:02.6, 2. Csaba (FTC) 1:03.5, 3. Kovács (Egri Dózsa) 1:04.2. 200 m hátúszás: 1. Mártonffy (Egri Dózsa) 2:20.6, 2. Csepregi (U. Dózsa) 2:24.7, 3. Berkecz (FTC) 2:25.8. 200 m mellúszás: 1. Szabó T. (Egri Dózsa) 2:35.9, 2. Lázár (FTC) 2:37.7, 3. Szabó L. (Bp. Spartacus) 2:39.6. 4x66 2/3 m vegyesúszás: 1. Bokay (FTC) 3:15.9, 2. Becsey (Bp. Honvéd) 3:17.7, 3. Csikány (FTC) 3:20.6. Nők. 200 m gyorsúszás: 1. Bukolyi (Egri Dózsa) 2:25.7, 2. Törzs (II. Dózsa) 2:25.9, 3. Baranyi (U. Dózsa) 2:26.7, 4. Szekeres (U. Dózsa) 2:23.7. 400 m gyorsúszás: 1. Törzs 5:10.2, 2. Palotai (FTC) 5:14.6, 3. Kiss (Bp. Honvéd) 5:14.9. 100 m pillangóúszás: 1. Egervári (FTC) 1:11.3, 2. Tóth (FTC) 1:15.4, 3. Zubonyai (Bp. Spartacus) 1:17.3. 200 m hátúszás: 1. Czapp (U. Dózsa) 2:46.1, 2. Hámori (Bp. Spartacus) 2:46.6, 3. Csapó K. (FTC) 2:47 . 200 m mellúszás: 1. Virágh (Bp. Honvéd) 2:55, 2. Csapó Zs. (FTC) 2:57.2, 3. Ladányi (U. Dózsa) 2:59. 466 2/3 vegyesúszás: 1. Egervári 3:36 8, 2. Szentesi (Bp. Honvéd) 3:46.3, 3. Várkonyi (Egri Dózsa) 3:47.7. A verseny előtt rendezték meg az országos fedett uszodai női műugró - bajnokságot. Bajnok: Bakkó Jaquelin (BVSC, edző: G. Zságot Irén) 324,40, 2. Felhősi (BVSC) 289,35. Hétfő, 1968. április 1.4 LÉGKÖVÉ31ST_ ORSZÁGOS CSÚCSNÁL JOBB EREDMÉNYEK A sportpisztolyosok második napi versenyén a Mexikói úton ismét kiemelkedő eredmények születtek. Gönczi 564 körös eredménye 3 körrel jobb, az ifjúsági Bali 547 körös eredménye pedig 1 körrel a fennálló országos csúcsnál. A verseny értékelése az indulók magas száma miatt lapzártakor még tart. A mátyásföldi lőtéren a kisöbű sportpuska 1.20 lövéses öszszetett versenyszámmal folytatódtak az élversenyzők egyéni kupájának küzdelmei. Meglepetésnek számít, hogy a tokiói kétszeres érmes Hammerl László a 14. helyen végzett, igen gyenge, 1118 körös eredménnyel. Kisöbű sportpuska, 120 lövés összetett: 1. Henyei (MHSZ KSK) 394, 387, 360=1141, 2. Petrovácz (Bp. Honvéd) 393, 384, 362 = 1139, 3. Abonyi (Bp. Honvéd) 392, 389, 358=1139, 4. Csomós (Bp. Honvéd) 385, 388, 365=1138, 5. Nagy K. (Bp. Honvéd) 395, 379, 360 , 1134. 6. Nagy L. (MHSZ KLK) 393, 386, 353 , 1132. A Marczibányi téri lőtéren az ifjúságiak országos szintű Ságvári Kupájának első fordulója került lebonyolításra. Légpuska, 20 lövés: 1. Bucska (APC) 155, 2. Pintér (MHSZ KLK) 154, 3. Legeza (Csepel) 154, 4.Kővágó (Ikarus) 147, 5. Kertész (MHSZ KLK) 139. Csapatban: 1 MHSZ KLK (Pintér, Litényi, Kertész) 428, 2 Csepel 420, 3. Ikarus 418. Légpuska 20 lövés, lányok: 1. Siraki (APC) 147, 2. Veres (APC) 127, 3. Szilárd (MHSZ KLK) 126, 4. Petrol (MHSZ KLK) 124, 5. Molnár (APC) 120. Csapatban: 1. APC (Siroki, Molnár, Veres) 394, 3. MHSZ KLK 333, 4. MHSZ ILK 315. BI&&ÓHÁS GYENGE JUNIORVERSENY Mindössze 29 junior birkózó lépett szőnyegre a Csepel SC kötöttfogású versenyén. Így a két norma kürt viadal már szombaton este befejeződött a Csepeli sportcsarnokban. Lepkesúly (4 induló): 1. Frauenberger (FTC), 2. Fodor (Törekvés), 3. Hegedűs (Ganz-MÁVAG). Légsúly (4): 1. Pétervári (Szamuely SE), 2. Kriska (Csepel), 3. Bednarik (Csepel Autó). Pehelysúly (6): 1. Torna F. (Vasas), 2. Pásztor (Bp. Honvéd), 3. Gál (FTC). Könnyűsúly (7): 1. Torna M. (Vasas), 2. Nagy I. (Csepel), 3. Peresztegi (Szakipari Építők). Váltósúly (2): 1. Pétsy (Vasas), 2. Dienes (Bp. Honvéd). Középsúly (3): 1. Hegedűs (Vasas), 2. Dávidházi (Szamuely SE), 3. Takács (Bp. Honvéd). Félnehézsúly (1): Kudelász (Csepel). Nehézsúly (2): 1. Molnár (FTC), 2. Tihanyi (PVSK). ATLÉTIKA Békés megye mezei bajnokságán az indulóik száma (mintegy 200) jóval elmaradt az előző évekhez képest. Férfiak. Felnőttek (kb. 5 km): Lánczi (Gyulai MEDOSZ) 15:57.4. Cs. Szalvai SE 37. Ifjúságiak (kb. 3 km): Petró (Bcs. Dózsa) 9:35.6. Korcsok (Bcs. Dózsa) 9:43.2. Böjti (Kőrösladányi G.) 10:03.4. Serdülök, 16 évesek (kb. 2 km): Puchner 6:20, Tábor P. 6:27.2, Pintér 6:31.8 (mind Bcs. Dózsa). Cs: Békéscsabai Dózsa 22, Gyomai G. 74, Gy. MEDOSZ 77. 15 évesek (kb. 1500 m): Tábor A. (Bcs. Dózsa) 4:51.3. Cs: Gyomai G. 30. Nők. Felnőttek (kb. 1500 m): Zsilák I 5:01.4, Zsilák E. 5:02.3. Molnár 5:17 (mind Bce. Dózsa). Cs: Bcs. Dózsa 6. Szarvasi óvónőképző 27. Ifjúságiak (kb. 1 km): Nagy 3:18.5. Menüs 3:36.4, Balázs 3:40.6 (mind Bcs. Dózsa). Cs: Bcs. Dózsa I 6. Serdülők, 16 évesek (kb. 300 m): Laurinyecz 2:37.8, Duzs 2:37.9, Palölgyi 2:43.6 (mind Bcs. Dózsa). Cs: Bcs. Dózsa 6 15 évesek (kb. SCO m): Regős (Bcs. Dózsa) 2:43.4. Cs: Bcs. Dózsa 10. Somogy megye bajnokságán m,á toé’sa'. za:: Indultak. A győztesek Férfiak. Felnőttek: Pamuki (K. Dózsa) 16:02.8. Cs: K. Dózsa 6. Juniorok: Lengyel (Nagyatád) 13:27.4. Ifjúságiak: Vermes (K. Dózsa) 10:35.6. Cs: K. Dózsa 14. Serdülők: Kies-Tóth (K. Dózsa) 6:56.6 Cs: K. Dózsa 11. Nők: Juniorok: Gál (K. Dózsa) 4:25.6. Ifjúságiak: Bojtor (Nagyatád) 2:30.4. Cs: Nagyatád 13. Serdülők: A-cs.: Hetz (K. Dózsa) 1:34.5. Cs: K. Dózsa 9. Szabolcs megye mezei futóbajnokságát 272 indulóval rendezték meg Nyíregyházán. Férfiak. Felnőttek (kb. 7 km): Kiss J. 19:55.2. Csicsovszki 20:25.4. Fehér 20:40 (mind NYVSC). Csapat: NYVSC 6. Mándok 15. Juniorok (kb. 4200 m): Tóth B. (NYVSC) 12:55.8. Cs: NYVSC 6. Ifjúságiak (kb. 3 km): Szüce (NYVSC) 8:47.8. Kocsis (Újfehértó) 5:50.6. Cucor (Tiszadob) 9:06. Cs: NYVSC 14. Tisztalök: 6: 34, Kisvárdai Bessenyei 50. Serdülők, 16 évesek (kb. 2 km): Simonyi (ITSK) 5:51.2. Komlódi (Csongor) 5:55.6. Laczislik (ITSK) 5:58. Cs: ITSK I 11. Tiszalöki HSC 31, K. Bessenyei 51. 15 évesek (kb. 1 km): Völgyi (Pénzügyi T.) 3:04.5. Cs: Tiszaiad HSC I 11. Nők. Felnőttek (kb. 1200 m): Pazonyi (NYVSC) 3:37.2, Szattoe (Tanárszépziő) 3:41.6, Pogyor (NYVSC) 3:44.6. Cs: NYVSC 9, Mándok 17. Ifjúságiak (kb. 200 m): Miskolci (Vasvári) 2:55.2, Kónya (Nyírbátor) 3:00.5, Ocsenák (Vencsellő) 3:01.2. Cs: Vencselllő 15, Vasvári 18, Demecser 42. Serdülök. 16 évesek (kb. 800 m): Kardos M. (Vencsellő) 2:33.6, Kardos K. (Vencsellő) 2:35, Palló (Kölcsey) 2:38. Cs: Tiszalöki HSC 21, Kölcsey G. 35, K. Bessenyei 38. 15 évesek (kb. 500 m): Kovács M. (K. Császy) 1:14,8. Cs. Demecser 111. SAKK_________________________ öthetes küzdelem után befejeződött a dr. Vajda Árpád emlékverseny, amelya Partizánszövetség Szabadság téri helyiségeiben került megrendezésre. Végeredmény: 1. Fábián JELZETT) 9 pont, 2. Wollák (Bp. Előre) 9, 3. Pottornyai (Mamut) 8, 4. Kertész (Vasas) 8, 5. Stugel (Láng) 8, 6. Steiger (Ruhaipari Szakszervezet) 8, 7. Bydesskuthy (Tipográfia) 7.5, 8. Szabó I (Pedagógus) 7.5, 9. Kerényi (Vasas) 7, 10. Kovács M. (Nyugati Vasutas) 7, 11. Szauer (Kecskemét) 7 pont. Az egyenlő pontszámot elért versenyzők között a Bucholz számítási rendszer döntött. A svájci rendszerben lebonyolított versenyben 40 induló szerepelt. * Befejeződött a tíz egymás utáni napon rendezett országos főiskolai sakk-bajnokság döntője. A tizedik (utolsó) fordulóból érdekesebb eredmények: Bencze — Varga 1:0, Rajna — Bodó 0:1, Nagy E. — Maráczi döntetlen, Széles (Szeged) — Marké 1:0, Kunos— Ruttkai 0:1, Havasi — Pestalits (Baja) 1:0. Végeredmény: 1—2. Bencze László (Állatorvosi Egyetem) és Bodó Mihály (Orvostudományi Egyetem) 8—8, 3—6. Maráczi (Gyógypedagógiai TE), Nagy Ervin (Orvostudományi Egyetem), Ruttkay (Műszaki Egyetem), és Széles (Szegedi TK) 6.5 — 6 5, 7 — 9. Havasi (Műszaki Egyetem), Rajna (ELTE TTK), Varga (Műszaki Egyetem) 6 — 6 pont. A svájci rendszerű versenyben 17 budapesti és 11 vidéki versenyző vett részt. VÍVÁS ÉJSZAKÁBA NYÚLÓ PÁRBAJTŐR-VÁLOGATÓ Vasárnap a párbajtőrvívók idei első tájékoztató versenyére került sor a Sportcsarnok vívótermében. A versenyen elindult úgyszólván a teljes hazai mezőny, az élvívók valamennyien pástra léptek. Az 55 versenyzőt számláló mezőnyben, a sérült Török Ferenc dr. kivételével, megtalálhattuk öttusázóink legjobbjait is. A verseny, amint az párbajtőrben már lenni szokott, meglehetősen elhúzódott és az előmérkőzések is (3 forduló) csak a késő délutáni órákbanértek véget. A döntőbe, az év első versenyeihez hasonlóan, most párbajtőrben is 12 vívó került. Az előmérkőzések során a döntőbejutásra esélyesek közül Erdős Gábor és Andor kiesett. A döntő résztvevői: Nemere, Kulcsár, Fenyvesi, Sági, Varga, Horváth, Török Ottó dr., Erdős S., Schmidt, Mujzer dr., B. Nagy, Préda. Az első részben levívott csörték után meglehetősen bonyolult kép alakult ki a döntőben, úgyszólván még mindenki nyerhet Lapunk zártakor a döntő küzdelmei még tartanak. TÁJÉKOZÓDÁSI futás * A BIATORBÁGY melletti IHAROS HEGYEKBEN nagyszabású és jól sikerült évnyitó volt a tájékozódási futók Petőfi Sándor emlékversenye. Mintegy 200 induló részvételével lebonyolított versenyen a fővárosiakon kívül Székesfehérvár, Oroszlány és Cegléd legjobb fiataljai is indultak. Eredmények. Férfiak. Ifjúságiak. (7 km, 55 induló): 1. Tóth T. (OSC) 57:18, 2. Kovács (BEAC) 59:10, 3. Szarvas (BEAC) 1:01:41. Csapatban: 1. OSC (Tóth, Sodor) 1:59:42, 2. BEAC 2:00:51, 3. Ceglédi Építők 2:22:50. Serdülők: (3,5 km, 60): 1. Zsoldos (Újpesti Dózsa) 36:32, 2. Homoki (Vegyszer) 38:00, 3. Bálla (Újpesti Dózsa) 40:03. — Csapatban: 1. Újpesti Dózsa (Zsoldos, Bálla) 1:16:40, 2. BEAC 1:23:17, 3. Vegyszer SE 1:26:20. Nők. Ifjúságiak. (5 km, 40): 1. Dobos (Cegléd) 48:45, 2. Horváth (OSC) 52:03, 3. Szűcs (Cegléd) 1:01:37. — Csapatban: 1. Ceglédi Építők (Dobos, Szűcs) 1:50:22, 2. OSC I. 1:56:20, 3. OSC II. 2:33:13. Serdülők (3 km, 30): 1. Sodor Anna (OSC) 39:07, 2. Szopori (O. Dózsa) 41:01, 3. Egyed (O. Dózsa) 48:49. — Csapatban: 1. Újpesti Dózsa (Szopori, Egyed) 1:27:50, 2. BEAC 1:43:12, 3. Vegyszer SE 2:07:02. CSELGÁNCS,_________. Vasárnap délelőtt a BVSC Szőnyi úti termében befejeződött a cselgáncsozók ifjúsági és serdülő Budapest csapatbajnoksága. Az Újpesti Dózsa ifjúsági csapata nagy meglepetésre kiesett a küzdelmekből, s nem jutott dobogóra a tavalyi országos bajnok, a Bp. Spartacus sem. Ifjúságiak. Bajnok: XVIII. ker. Úttörőház (Paár, Kiss, Perlaki, Schmidt, Kamarás, Kollár), edző: Fogarasi György, 2. MTK, 3. Csepel. Serdülők. Bajnok: Csepeli Szabadkikötő (Nagy A., Csalló, Rózsi, Petz, Székely, Pólyák, Pozsgai, Hajmási, Karácsony), edző: Kaszás Sándor, 2. Újpesti Dózsa, 3. XVIII. ker. Úttörőház. ©68NA__ Diósgyőri sikerekkel végződött Miskolcon megrendezett férfi területi tornászbajnokság. Az összetett versenyben így alakult ki a végeredmény. Felnőtt I. osztályú bajnok: Farkas (DVTK) 111,6 pont, II. osztályban: Kovács (DVTK) 108,3. Felnőtt m. osztály: Dobi (DVTK) 105,2. Az ifjúsági összetett I. osztályú bajnokságot Gácsi (DVTK) nyerte. H. osztályban: Dobó (Egri Tanárképző), HI. osztály: Pásztor (Hevesi Gimn.). f ASZTALITENISZ- NB I. Nők. Bp. V. Meteor KÖZÉRT—Miskolci EMTE 21:4. Gy: Beleznai, Harcsár, Lipovits (5— 5), Sándor, Kalmár (3 — 3), ill. Tálas (2), Madarász, Dubéczi (1-1). HA REGGEL FEL 9-IG BEADJA. ESTE FEL 6-HA KÉSZEN HAZAVIHETI VEGYTISZTÍTÁSÁT, expresszfelárral! A NYLONINGET, BLÚZÁT MINDEN SZÍNRE MEGFESTI A RUHATISZTÍTÓ ÜTSZ Felvevőhelyek Budapesten mindenütt vízisí Barátkozunk a vízisível. Először csak hírét hallottuk, aztán láttuk is, ma már csináljuk. Sőt, ma már ott tartunk, hogy a vízisínek is kialakulóban vannak sportszervezeti keretei, elindult tehát azon az úton, amely a bevett sportággá váláshoz vezet. A motorcsónakszövetség keretében megalakult a vízisí bizottság és munkához látott, először is számbavenni igyekszik az eddig ,,vadon” nőtt szakosztályokat, hogy ennek megtörténte után rendszerbe, összefogja a sportág ügyeit. Kezdeti lépések ezek, hiszen nálunk csak igen szerény múltja van ennek a sportnak. A vízisí kitűnő sport, nagyszerű szórakozás, de igen drága. Sokba kerülnek a motorcsónakok, sokba az üzemanyag , a sportág fejlődése, előrehaladása tehát csak lassan, lépésről lépésre képzelhető el. A külföldi turisták egybehangzó véleménye szerint a Balaton kitűnő „síterep”. Ha nem mondanák is, beszélnek maguk helyett a számok: tavaly 10 000 vendéget fogadtak a vízisíállomások, szép haszonnal. Az iskolákat, tehát azt a húsz motorcsónakot, amely ezeket kiszolgálja, az IBUSZ tartja fönn. Ezek az iskolák (állomások) elsősorban idegenforgalmi célokat szolgáltak, szolgálnak a jövőben is. Szó van azonban a bérleti díj mérsékléséről, ami lehetővé teszi a vízisível ismerkedni kívánó hazai közönség igényeinek jobb kielégítését. Ezek az iskolák Tihanyban, Szántódon, Tihanyrévnél, Balatonfüreden és az Arácsi öbölben működnek majd a nyáron. Ezek jelentik pillanatnyilag vízisísportunk egyik formáját. Működnek azonban vízisíszakosztályok is: Budataván, Balatonfüreden, Kenesén, Budapesten, Szegeden, Baján és Környén. Vízisísport szempontjából a szakosztályok a nagyobb jelentőségűek. Ezekben rendszeres edzés folyik, és ezek révén (az iskolák támogatásával) kapcsolódhatunk bele a sportág nemzetközi életébe. E tervekről Czillei Géza, a vízisícsoport vezetője a következőket mondta: — Az idén szeretnénk, a Balatonon megrendezni az első nemzetközi csillagtúránkat, majd Balatonfüreden, augusztus végén egy nemzetközi versenyt. Szerepel továbbá a terveink között egy júniusban lebonyolítandó, úgynevezett edzőtábor, melynek során neves külföldi versenyzők oktatnák a vizisisport elemeit a mi versenyzőink számára. Ez lenne az útja, hogy a vízisí, mint sport fejlődjék nálunk is. sportolóink külföldön A VÁRAKOZÁSNAK MEGFELELŐEN SZEREPELNEK ASZTALITENISZEZŐINK A DUNA KUPÁN Pozsonyban megkezdődtek a Duna Kupa nemzetközi asztalitenisz-verseny egyéni küzdelmei. Mint ismeretes, ezen a tornán a magyar utánpótlás tagjai vesznek részt. Férfiversenyzőink sikeresen jutottak túl az első fordulón, a másodikban azonban Marosffy és Klampár vereséget szenvedett. Kocsis — Sándor 3:1, Tímár — Barton 3:0, Mihoczko—Marosffy 3:0, Dvorak—Klampár 3:0. A harmadik fordulóból egyedül Kocsis jutott tovább. Kocsis — Bruncsik 3:0, Túrás—Tímár 3:2. Női versenyzőink is csak az első fordulóban voltak százszázalékosak. Schneller—Valková 3:0, Izsó—Kabosová 3:0, Vörös— Buzgoviczová 3:0. Második forduló: Schneller—Kucserová 3:1, Grofová—Izsó 3:0, Kumposztová—Vörös 3:1. A nyolcaddöntőbe egyedül Schneller jutott, s ő ott is biztosan győzött. Schneller—Beregerová 3:1. SZILASSINÉ GYŐZÖTT BUKARESTBEN — Távbeszélő-jelentésünk — (Bukarest, március 31.). Vasárnap rendezték meg a bukaresti Vointa tekecsarnokban a román —magyar nemzetközi egyéni tekeviadalt. A versenyen 18 női és 19 férfi tekéző vett részt. Előbbiek száz, utóbbiak kétszáz vegyesdobást teljesítettek. Nők: 1. Szilassiné (magyar) 440 (289+151), 2. Trandafir (román) 428 (291 + 137), 3. Negotofil (r) 420 (283+137), ... 5. Kissné 415, ... 7. Nádasné 409, . . . 10. Kustánné 407, 11. Némethné 405. . . 16. Szamosszeginé 380, ... 18. Sallainé 376. Férfiak: 1. Purge (r) 978 (607+371), 2. Micoroiu (r) 958 /631+327), 3. Silivestru (r) 935 (627 + 308), ...6. Várfalvi 919, 7. Tősi 916, ... 10. Féltévi 903, . . . 14. Szépfalvi 883, 15. Kiss 860, 16. Varga 859, 17. Rákos 857 Tekézőink kedden délután fél három körül érkeznek a Ferihegyi repülőtérre a menetrend szerinti Bukarest —Budapest—*■ Varsó légijárattal. B. Tóth László Kézilabda BEK-diMő - VB szemüveggel A lalgiris Kinas megvédte az Európa Kupát! A szurkoló azt mondta: nem vagyunk érdekelve a női kézilabda BEK-ben — jó ideje búcsút mondott a Fradi gárdája a küzdelmeknek. A szakember váltig állította: nem szabad elmulasztani a mérkőzést, igenis érdekelve — leszünk ebben. A változott állítmánnyal azután érthető volt a vasárnap délelőtti érdeklődés. Bratislavában a Szovjetunió é© az NDK bajnoka találkozott — a novemberi VB-n várhatóan a legerősebb gárdát felvonultató országoké. A világbajnoki címet védő magyar lányok valószínűen mérkőznek majd valamelyikükkel. Ha Szemes László, a kézilabdaszövetség főtitkára az átlagnál is jobban izgult a BEK-döntő tévéközvetítésén, azon cseppet sem lehet csodálkozni. A rostocki lányok az első perceikben, a németektől megszokott pontossággal dolgozták ki akcióikat. „ ........ biztosan nyernek! ...” kiáltott fel a tv-néző. Groese lőtt büntetőt, Hauptmann indított, majd Grosse viharzott el a szélen. Burosch kapuja előtt pedig nem vigyáztak Petkienere. Tíz perc sem telit el, s 3:1-re vezettek a németek. Egyre jobban be semelegedett a Kaunas gépezete, s rövidesen kiderült, hogy legalább olyan labdabiztosak, minta szőke hajú németek, de míg Petkiene nagyszerűen semlegesítette a német gólzsákot, Baumannt, addig hiába akaszkodtak egyszerre ketten is Dimaite nyakába — a kiváló fizikumú szovjet lányt nem tudták megakadályozni a góllövésben. Az 5:5-ös félidő, a második 25 percre újabb nagy harcot ígért. „ . . . a kulcsemberek dönthetik el a találkozót...” Kezdés után, DAmaite olyat bombázott Burosch kapujába, hogy az mozdulni sem tudott a lövésre. Hauptmannak még volt ereje a szélről egyenlítezni, — ám a következő percek megpecsételték a német bajnok sorsát. Az ügye© Petkiene, majd kétszer Dimaite vette be a rostockiak kapuját, — közben Stasini éviViene már a második büntetőt hárítatta eredményesen. (10:8-as állásnál ugyancsak bravúrosan védett egy hétméterest a szovjet kapus.) Miért nyert végeredményben 13:11-re a Zalgiris Kaunas? ,,Ragyogó volt a kapusuk (pedig nem is ő véd a szovjet válogatottban), szinte feltartóztathatatlan a magas Dimarte, ő nagyszerűen szervezi a csapat munkáját a nem fiatal, s a magyar közönség által is jó iismert Petkiene” — volt a főtitkár véleménye. .,Ha bekerülnek a szovjet vár,Ogarettba, pillanata sem szabad megfeledkezni róluk! De a német Baumannról, a villámgyors Hauptmannról sem, és az erőszakos, jó lábmunkájú Grosse is sok nehéz percet szerezhet bármely csapatnak!” Megvédték a szovjet kézilabdázók az Európa-kupát, VB-beli ellenfeleik pedig — ha ügyesek voltak — gyűjthették róluk a tapasztalatokat. Reméljük, hasznosíthatják is novemberben ... KÜLFÖLDI labdarúgóbajnokságok Jugoszlávia. Két mérkőzés felé fordult az érdeklődés: Szarajevóban a Zseljeznicsar rangadón fogadta a Crvena Zvezdát. Belgrádban az OFK folytatta sikeres küzdelmét a bentmaradásért A tavalyi bajnok, a Szarajevó ismét veszélyes zónába, került. Az élen a Partizán nem tudja leszakítani vetélytársát, a Crvena Zvezdát. Partizan Belgrád—Maribor 4:1, OFK Beograd —Dinamo Zágráb 1:0, Olimpija Ljubljana —Hajduk Split 0:0, Vardar Szkopje—Rijeka 1:0, Zseljeznicsar Szarajevó — Crvena Zvezda Belgrád 1:2, Zagreb — Szarajevó 4:0, Velezs Mosztar—Vojvodina Novi Szád 2:0, Proletár Zrenjanin—Radnicski Nis 0:0. Csehszlovákia. A pozsonyi rangadó a várakozásnak megfelelően hatalmas küzdelmet hozott. A prágai Sparta a Reál elleni BEK-mérkőzése óta nem talál magára, s ezúttal az újonc Plzen ellen csak döntetlent ért el. A Spartak Trnava—Dukls Prága találkozót a 87. percben a játékvezető a Dukla játékosok sportszerűtlen viselkedése miatt lefújta. Srrter Bratislava— Slovan Bratislava 0:1, Lokomotiva Kosice — Union Teplice 1:0, Zilinka — Jednota Trencin 3:1, Banik Ostrava — Slavia Prága 1:2, Bohemians Prága —VSS Kosice 2:0, Sparta Prága—Skoda Plzen 0:0, Spartak Trnava —Dukla Prága 1:0. Félbeszakadt: 1. Partizán 2. C. Zvezda 3. Zseljeznicsar 4. Dinamó 5. Vardar 19 11 5 3 30:16 27 19 9 7 3 36:19 25 19 8 7 4 31:20 23 19 7 8 4 26:19 22 19 8 6 5 22:23 22 6. Zagreb 19, 7. Velezs 19, 8. Hajdúk 18, 9. Rijeka 18, 10. Vojvodina 17, 11. Proleter 17, 12^ Olimpija 16. 13 Maribor 16, 14. Radnicski 16, 15. Szarajevó 15, 16. OFK 14 pont. 1. Slovan 15 9 2 4 25:13 28 2. Inter 16 8 4 4 33:22 20 3. Trencin 16 9 2 5 30:22 20 4. Trnava 14 8 2 4 23:14 18 5. Lokomotiva 17, 6. VSS 16, 7. Zil'ina 16, 8. Dukla 15, 9. Slavia 14. 10. Teplice 14. 11. Sparta 13, 12. Ostrava 13. 13. Plzen 12, 14« Bohemiane 10 pont.