Népsport, 1970. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1970-09-01 / 205. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚ ARCOK Pedagógiából elégtelen : „Ne fogjál vele kezet!"A felszólítás a partvonal mellől harsant fel. Mégpedig akkor, amikor a játékvezetői hármas előszó a mérkőzés végét jelezte, s a csapatkapitány elindult a bíró felé, hogy megköszönje a közreműködést. A „tippet” a kézfogás elkerülésére nem valamelyik heves vérű, elfogult szurkoló adta a fiúnak, hanem az edzője. Hogy miért volt ennyire felindulva a szóban forgó szakember? Azért, mert néhány perccel a befejezés előtt kiállították egyik játékosát, aki egy összecsapás után leköpte az ellenfél egyik védőjét. A kiállítás jogossága tehát nem vitatható. De tegyük fel, néhányszor tévedett a játékvezető. Akkor az edzőnek ilyen „taktikai” utasítást kell adnia egy játékosnak? A dologban a legszomorúbb, hogy mindez egy serdülő mérkőzésen, a Pajtás Kupa egyik összecsapásán történt. Ahol 12— 15 éves gyerekek rúgták a labdát, egyelőre még sportszeretésből. A dunaújvárosi gyerekek edzője ezúttal elégtelenre vizsgázott pedagógiából. Szép nevelés! Mit várhatunk ezektől a gyerekektől, ha felnőnek, ha most ilyen „oktatásban” részesülnek. Pék Házmestereket lepipáló ügyességgel söpröget a saját portája előtt. Keresztez, becsúszik, tisztáz. A szabadrúgás előtt ötven méteres vágtát csinál a Dózsa térfeléig. Úgy rúgja a hálóba a labdát, hogy Borbélynak nincs ideje a kezét felemelni. Aztán szalad vissza söprögetni... Kozma Balösszekötőben vezeti a labdát. Gecse, mint egy nemzetközi expressz, úgy érkezik. Becsúszva, keményen, tisztán szerel. Kozma a lábához kap. Szenved. Eltűnik, mintha a pályán sem lenne... Klausz Szürke, mint az esti alkonyat. Csak akkor lehet észrevenni, amikor elcsen egyegy labdát. A gól előtt is szinte láthatatlanul lopakodott a tizenhatosig. Beadása két pontot jelentett. Bemutatkozásnak — nem rossz! ! Albert Mintha konferencián lenne. Minden egyes akciót, támadást, kapusprodukciót hoszszasan megvitat a hátvédekkel. A kezdőkörben álldogálva. Közben a Vasas támad, mint a fergeteg! Müller kés a vasban. Dőlnek előtte a védők. Aztán a kapu elött megijed. Egyszerűen bepofozhatná, beguríthatná a labdát bármelyik sarokba. Fölé bombáz. A labda majdnem a reflektorokig száll. Répás lövi a harmadikat. Kegyelemdöfés. Amikor látja, hogy lövése célba ért, táncba kezd. Homlokegyenest, a szemközti dombnak veszi az irányt. Csak a szögletzászlóig jut, mert ott leteperik. Piros-fekete kupac a tarjáni délutánban. Farkas Megállás nélkül hajt, küzd, dolgozik. Egy kósza beadást külsővel, „profi” módon értékesít. Lemegy a pályáról Pillanatok múlva a hangosan beszélő orvost kér a Vasas öltözőjébe. A nézőtér felmorajlik. Miben múlták felül a veszteseket? A meglepetésekről szakszemmel Arra a fogalomra is érvényes a nézőpontok törvénye, amelyet a meglepetés szó takar: a szurkoló örül a váratlan eseményeknek, mert ezek teszik kiismerhetetlenül izgalmassá a versenyt, a sportolók viszont rettegnek tőle, mert a gyengébbtől elszenvedett vereség szégyenén túl felborulhat a szerepléssel kapcsolatban összeállított távlati terv is. Van, aki ellen a reális számítások szerint nincs sok esély, a gyengébbtől viszont ennek ellensúlyozására el kell hozni a pontokat! Ez íratlan törvény a futballban, s aki pórul jár, kétségbeesetten kutatja a meglepetés okát, hogy ha csak egy lehetőség van rá, megelőzhesse a további, egyre súlyosabb veszélyt jelentő kudarcokat. A vasárnapi forduló jó néhány edzőnek ,,feladta a leckét”, mert Csepelen, a Népstadionban, Salgótarjánban és Győrött is felborult a papírforma. Hogy miért? Tudósítóink a következőképpen magyarázzák: Ismételjük, a megfelelő szakmai felkészítésen túlmenően, mert a Vasasban időközben emelkedett az edzések száma, az elvégzett munka mennyisége, és olyan alapvető kérdésben is „határozat” született, hogy a csatároknak is kell védekezniök. Valamennyinek. Machos aztmondta, aki erre nem képes, aki a támadójáték mellett nem tudja megzavarni az ellenfél akcióit indító védőket, az nem kerülhet be a csapatba. Szombaton a piros-kékek az első félidőben játszottak. Ötletesen, bátran, olykor előre kiszámíthatatlan megoldásokkal. A gól is ilyen hosszú percekig tapsolt akcióból született és több ilyen helyzetük is volt. A mérkőzés kritikus időszaka a szünet utáni húsz percben következett be, amikor a Ferencváros minden erejét összeszedve küzdött az egyenlítésért, a piros-kékek beszorultak és — azmint később elmondották — néhány játékosuk úgy érezte, levegőben lóg a gól, ismét elbuknak. Egy-két esetben szerencséjük volt, mert a ferencvárosi csatárok nem tudták kihasználni lehetőségeiket. Sokat jelentett, hogy a védőjátékosok zöme megingathatatlannak bizonyult, és mindent beleadva küzdött, harcolt a kapu előtt, hogy a Ferencvárosban nem volt annyi pszichikai és fizikai tartalék, hogy a nyomás erejét fokozza — egészen a hármas sípszóig. Ahogy mondani szokták, „ellőtték” a puskaporukat, kiengedtek, ezt azonnal megérezte a Vasas, újra támadni kezdett és a fiatal Tóth gólja még biztosabbá tette győzelmét. Lövésből lesz a gól Salgótarjánban 30 percen keresztül valósággal kapujához szegezte ellenfelét a Honvéd. 0:0 volt az eredmény, de mindenki úgy érezte, hogy egyszercsak megtörik a jég, s a fővárosi együttes gólokkal fog győzni. Ahogy azonban múltak a percek, csökkent a nyomás, a rendkívül szervezetten és fegyelmezetten játszó Salgótarján játékosai határtalan lelkesedéssel harcolva egyre nehezebb feladat elé állították a piros-fehéreket. A Bp. Honvéd egy-egy játékosa aztán beletörődött, hogy „ma ennek a csapatnak nem lehet gólt lőni!” , s ez a későbbiekben sorsdöntőnek bizonyult. A védők Kozmát és Kocsist könnyen kikapcsolták a játékból, mert nem volt szívük ütközni, de még mozogni, futni sem. Ennek a mérkőzésnek a szakmai érdekességéhez persze még az is hozzátartozik, hogy a vendéglátók a kifogástalan emberfogáson túlmenően olykor veszélyesen támadtak is. A középpályások bátran mentek előre, megtalálták labdáikkal a fedezetlenül hagyott csatárokat és valamennyien lőttek távolról is, ha arra lehetőségük kínálkozott. Évek óta nem láttunk mérkőzést, amelyen 25—30 méterről ilyen zúgó, jól irányzott lövések szálltak volna a kapu felé. Szinte törvényszerű volt, hogy közülük egy-egy góllá érjen ... A felelősséget vállalni kell Csepelen és Győrött ugyanaz volt a hiba. Mindkét csapatnak a védekezés az erőssége, és ezekből szokott ellentámadásokat vezetni. Most a Tatabánya, illetve a Pécs „beállt” ellenük. Szét kellett volna húzni a védelmüket és sokoldalúan a távoli lövésekkel, bátor egyéni akciókkal veszélyeztetni a kaput. Hiányzott azonban a vállalkozókedvük. A vendéglátók csatárai még a 16-oson belül is egymásnak tologatták a labdát, mintegy áthárítva a felelősséget: „hibázz te!” ... Már a múlt héten is szó volt arról, hogy Magyarországon ma nincsenek legyőzhetetlen csapatok. A fenti példák igazoltak, és a főszereplők adalékkal is szolgáltak a „recepthez”. iFntiis látoti a futballt! A Vasas évek óta gyengén szerepel ,a bajnokságra esélyes ellenfelekkel szembeni rangadókon. Olykor nem voltak megfelelő erőnlétben, máskor a csapat küzdőszelleme volt kifogásolható, vagy az ellenfél fogott ki különösen jó napot. Egyszóval, megingott az önbizalmuk, a játékosok kezdtek azzal a gondolattal foglalkozni, hogy képtelenek sorsdöntő mérkőzésen sikeresen helytállni. Az önbizalom csökkenése különböző gátlásokban jelentkezett a pályán és ez az egész kérdéskomplexum az új edző, Machos Ferenc nyakába szakadt a múlt héten. A megfelelő szakmai előkészítésen túl igyekezett lélektanilag is felkészíteni a csapatot a Ferencváros elleni találkozóra. A legfőbb érve az volt, hogy a labdarúgást játszani kell! Tehát olykor kockáztatva, de felszabadultan, mert sablonos megoldásokkal átlagon felüli ellenfelet nem lehet legyőzni. t l beszélgetés Katona hosszan sípolt, Moór felugrott a kispadról, s úgy érezte, szétveti az öröm. A közönség betódult a pályára, ölelgették a játékosokat, szorongatták az edző kezét is. Nemcsak a győzelemnek örültek a salgótarjániak, hanem annak is, hogy csapatuk időnként, főleg szünet után nagyon ügyesen, ötletesen játszott, úgy mint ahogyan már nagyon régen. A meghatott edző, dicsérte fiait: „ Megértették, hogy kemény, erőteljes edzések nélkül nincs erő, állóképesség, kondíció. Nem mondom, eleinte nem így volt, mert nyűglődtek, de csinálták. Most egyre inkább ott tartunk, hogy lelkesen végzik a legnehezebb gyakorlatokat is. A Dózsa ellen nem érdemeltünk ötgólos vereséget, a Dunaújváros ellen is jól játszott a csapat. Féltünk, hogy az MTK mérkőzés elmaradása miatt kizökkenünk a ritmusból, de szerencsére ez nem következett be. • Mi volt a taktikai elképzelése? • Ismerem a Honvédot, mint a tenyeremen Tudtam, hogy néhányan hamar elvesztik a küzdőkedvüket, például a nagy tudású, de akaratgyenge Kocsis is. Arra összpontosítottunk, hogy lefogjuk az előkészítésben és végrehajtásban egyaránt veszélyes Kocsist és Tichyt, valamint a gólerős Kozmát. Sokan meglepődtek, amikor Kocsis őrzésével az eddig ismét ellen Lászlót bíztam meg. Kemény, megbízható, ért az emberágashoz, jól fejel, fegyelmezett, ezeket az erényeit meg is csillogtatta. Kocsist lecserélték! Gecse semlegesítette Kozmát, Toldi már nehezebben bírt Tichyvel. Tudtam, hogy a Bp. Honvéd többet fog támadni, de ettől nem nagyon tartottam, mert a középpályások nem nagyon tudnak cselezni, s távolról nehéz gólt lőni. Kibírtuk a ngy nyomást, s a kétségtelenül szerencsés körülmények között született első gól után, átvettük a játék irányítását Több helyzetünk volt, lelkesebbek, gyorsabbak voltak a mieink. Nem hiszem, hogy kétségbe lehet vonni győzelmünk jogosságát! — Mire taksálja a csapatot? — Azért vállaltam el az edzőséget, mert tehetséges, fiatal ez a gárda, s meggyőződésem, hogy több van benne, mint amennyire ez idáig képes volt. Básti, Répás, Szálai, és Kmetty a karmester, de a többiek is megteszik a magukét. Nincsenek a csapatban fenegyerekek, s jó a közösségi szellem, is. Vérmes reményeink perszekincsének. Tudjuk, hogy születnek még váratlan eredmények, lesznek hullámvölgyek, de végül elérjük a célunkat. • És mi a cél? • Meggyőzően bentmaradni, elkerülni az idegtépő küzdelmet, azt, hogy egy szaknaszálon múljék, lesz-e élvonalbeli csapata Salgótarjánnak. A közönség lelkes, a támogatás megfelelő, a játékosok tehetségesek. Miért ne sikerülne?... Moór Ede derűlátó. Azt mondja: hit, bizalom nélkül nem lehet eredményt elérni. Nem csoda, hogy benne is bíznak a salgótarjániak. Moór Edével, a meglepő 3:1-ről és egyebekről Feljegyeztük íW«»(a«) A Népstadion szombat esti rangadóitis lám mint már annyiszor, megint csak az ismeretlenség homályába burkolózott a huszonkét főszereplő. A lelátóról legalábbis szinte lehetetlen volt tévedhetetlenül felismerni valamennyit. Néhány jellegzetes mozdulat tette csak felismerhetővé őket! No, és még valami. Egyre gyakoribbak a mérkőzéseken a cserék. A kedves ismeretlen cserejátékosok azonban sokak előtt ismeretlenek maradnak, mert a bemondó nem közli, a villanyújság nem regisztrálja, miként a nézőszámot sem köztik. Vajon miért nem? ... 9 Győrött Horváth Béla, SporalSiBSUSI-rafaA f"... a hátvédből csatárrá „visszazökkent” játékos, egy akció során alaposan összeütközött nappal. A kapus a földön maradt és hosszú ápolásra szorult. Olyannyira, hogy Pólyák, a tartalékkapus már a salakpályán melegített. Rapp később mégis összeszedte magát, de közben a lelátóról a legválogatottabb becsületsértések repültek felé. A történethez szorosan kapcsolódik, hogy a mérkőzés végén alaposabban megvizsgálták Rappot, akinek rögzítő kérést kellett a karjára tenni! Kedves győriek! Hát sportszerű dolog volt ez?... Ez a forduló kétségkívül a játékvezlt alattü vzetőké volt. Akadt azonban olyan bíró is, aki nem állt feladata magaslatán. A szombathelyi jobbszélsőt akasztották. Szabó Sándor elvágódott és mozdulatlanul fekve a fúvón maradt. Mindenki várta a füttyöt, amely ezúttal elmaradt. A csapatok pedig játszottak tovább. Támadott a Dózsa, válaszolt a Haladás. A nézők már fütyültek, a játékosok a labda kergetése közben, fekvő Társuk irányába hadonásztak. Hiába. Legalább két perc eltelt, amikor Vízhányó a sípjába fújt és a sérült játékoshoz szaladt. Egy potyagól és néhány miért?... az időt is. Mindez érthetetlenül hatott. A Pécsi Dózsa kitűnő erőkből álló, nagyon jó képességű csapat. Jelenleg vitathatatlanul jobb, mint a Rába ETO együttese. A Vasas skalpjával a tarsolyukban, 9 ponttal a birtokukban, a 14. helyezett ellen nyíltabb, bátrabb és főleg támadóbb szellemű játékot vártak Győrött a pécsiektől. Igaz, így is győztek... De hogyan? Egy potyagóllal. Ha végig támadó szellemben játszottak volna, valószínű, hogy győzelmük könnyebb, biztosabb és szebb is lett volna. A Rába ETO vergődése tovább tart. 80 percen át támadták Rapp kapuját, 15 szögletet értek el, de egy-két lövéstől eltekintve, nem sikerült célba venniök a pécsi hálót. Szervezetlenül, szétesően, minden elgondolás, ötlet nélkül, nagyon körülményesen játszottak. Távoli lövésekkel nem is kísérleteztek. A találkozón mindössze egy távoli lövést láttunk, az is gól volt. Erről az érdekeltek így nyilatkoztak: Tüske Csaba: Nem sokkal a felezővonalon túl szereztem meg a labdát. Néhány métert vezettem, azután hirtelen gondoltam egy merészet, és vagy 40 méterről megsuhintottam. Nem akartam hinni a szememnek, amikor láttam, hogy megrezdül a háló. Kapushiba volt, de azért kimondhatatlan öröm érzése fogott el. Az én gólommal nyertünk Győrött, ahol eddig még nem sikerült győznünk! Tóth Lajos úr.: A labda nagyon pörgött, s amikor nyúltam feléje, a levegőben irányt változtatott, és a fejem felett vágódott a hálóba. Sajnálom, hogy így történt... Győrött az első megelepetés nem sokkal a kezdés után érte a nézőket. A pécsiek 1—1—4—3 —2-es felállása csupán az egyik pont megszerzését célozta. Feltűnő volt, hogy szinte az első perctől kezdve nemcsak lassították a játékot, hanem húzták Kitartottak egy órán át Haladtas-recept , kis hibával Újpesten Fehérvári edző szoros emberfogásra adott utasítást. Bokor őrizte Dunai Antalt, Szántai Benőt, Halmosi Göröcsöt tartotta szemmel, s a két szélsőhátvéd is árnyékként követte a lila-fehér szélsőket. Mögöttük még ott volt Pék, aki nagyszerűen keresztezett, a lepattanó labdákat általában megszerezte. A középpályán Halmosi, Ritkai és Iszaki okosan, ügyesen tartotta a labdát. Oldalt adogattak, s ha mód nyílt rá, jól indítottak. A taktika egyetlen sebezhető pontja a lesrejátszás volt. Az első félidőben többször is bejött, de az utolsó percekben Hámori partjelző hajmeresztő dolgokat csinált. Intett, ha nem volt les, s tovább engedte a Dózsa-csatárokat, amikor nyilvánvaló, lesen voltak. A második félidőben, a második újpesti gól előtt megálltak a Haladás-védők és lest reklamáltak. Dunai II pedig besétált a kapuig a labdával. A partjelző nem intett. Mi ebből a tanulság? A lesrejátszás nagyon nehéz, nagy figyelmet követelő taktikai fogás. Ha valaki nem lép ki időben, máris ott baj. S ha a partjelző elnézi a lest, akkor máris gólveszély alakul ki. A Haladás tehát, véleményünk szerint, nagyot hibázott. Túlságosan rábízta magát a lestaktikára. Miután ez a taktika csődöt mondott, elveszítették kedvüket és a fejüket az addig nagyszerűen küzdő védők, és jöttek a további gólok. A Dózsa túljutott a holtponton, most már bejöttek a cselek, a nagyszerű indítások. A lila-fehérek megérdemelten nyertek egy nagyon érdekes mérkőzésen. A tanulságokat — gondoljuk — mind a lila-fehéreknél, mind Szombathelyen, s az országos JB ellenőrző bizottságában is — levonják. „ Újra Becsei! ■ Az MTK fenegyereke, Becsei, Komlón ismét felhívta magára a figyelmet. Ezúttal Bal sem tehetségével, hanem sportszerűtlen magatartásával. Leköpte ellenfelét! Becseinek úgyszólván még arra sem volt ideje, hogy elfelejtse: a DVTK ellen is a kiállítás sorsára jutott! Megelőzően pénzbüntetésben részesült, máskor pedig szóbeli feddésben. Rakoncátlan magatartása miatt kimaradt a válogatott keretből, aztán az MTK-ból is. És hogy korán került vissza, azt Komlón bebizonyította. Becsei neve is felkerült arra a listára, amelyen a dunaújvárosi Fast, a várpalotai Süke és mások neve díszeleg, akik ki tudja, hányadszor kerültek már a kiállítás sorsára. Becsei még fiatal ember. Itt az ideje, hogy az MTK vagy a fegyelmi bizottság „állj”-t kiáltson neki, akár drákói eszközök alkalmazásával is. Egy szigorú döntés után talán rádöbben arra, hogy ez így nem mehet tovább! önmaga és az MTK érdekében meg kell változnia. Ha nem, menthetetlenül eltűnik a labdarúgás színpadjáról, mint egy bukott bonviván, akiről kezdetben azt hitték, hogy főszerepekre is alkalmas... forduló válogatottja Bolya (SZEOL) — Kovács (DVTK), Kmetty (SBTC), Konrád I (Pécs), Kincses II (Pécs) — Müller (Vasas), Hársai (Videoton) — Horváth (SBTC), Répás (SBTC), Gass (DVTK), Csukovics (Videoton). A forduló játékvezetője: Katona József (SBTC—Bp. Honvéd). A második csapat: Rothermel (Tatabánya) — Vellai (Csepel), Kovács (Videoton), Vidáts (Vasas), Kovácshegyi (Tatabánya) — Halmosi (Szombathely), Básti (SBTC) — Szabó (Szombathely), Tüske (Pécs), Dunai II (II. Dózsa), Jeck (SBTC). NB I TARTALÉKCSOPORT 1. MTK 4 3 1 8-3? 2. Bp. Honvéd 5 3 1 1 12- 8 7 3. U. Dózsa 4 3 — 1 15- 8 fi 4. DVTK 4 3 — 1 9- 8 fi 5. FTC 4 2 119-75 SZEOL 4 2 1 1 11- 9 5 7. Pécs 4 2 119-85 8. Videoton 4 2 118-8 9. Csepel 4 2 — 2 6- 6 4 10. Vasas 4 2 — 2 7- 9 4 11. SBTC 4 11 2 6-61 12. Tatabánya 4 112 4-61 13. Rába ETO 4 2 2 7- 9 1 14. Dunaújváros 4 1 — 3 4-71 15. Szombathely 4 1 — 3 12-18 1 16. Komló 5--------5 4-11 — 3 Kedd, 1970. szeptember 1.