Népsport, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-01 / 1. szám
Éjféli derűlátás Olykor meghökkent egy gondolat. Megállít néhány pillanatra, kiszakít a világ kavargásából. Előfordul, hogy félelmet csepegtet a szívbe. Talán ezért, talán kényelemből, hazug módon hessentjük el, mondván: kár rágódni, ez van és kész. És a gondolat, amely kérdőjellé csavarodott, úgy tűnik, elszállt. A vendégek már öntete gyűltek, mintha mindannyian egy jelre várnának. Nem érek rá, még fel kell hoznom a bort a pincéből. — Jancsi, Jancsikám, várj egy szóra! Hadd köszöntselek én először. ' ^ Igen, igen, ilyenkor mindenki mindenkitelköszönt. Háromszázhatvannégy napig elloholunk egymás mellett, és most kiöntjük a bennünk felgyülemlett emberbarátságot, jóságot. Tudom, hogy mit akart mondani, sok-sok boldogságot, győzelmet kívánok neked, Varga János. Győzelmet kívánnak, de amikor a szőnyegen kell állni, egyedül vagyok. Verseny, verseny után. Tizenhat éve birkózom, világbajnokságot, Európabajnokságot, olimpiát nyertem, edzek naponta. Közben az idő szalad. Megfigyeltem, valami történt velem. Néhány éve kezdődött, mintha túlhajtottam volna magam. Nem, nem fizikailag inkább idegileg. Alig tudok koncentrálni, már nem érzem ujjaimból átbújni az akciót ellenfeleim izmaiba. Két váratlan vereséget szenvedtem az idén. Előbb a csapatbajnokságon varhatok aztán Lengyelországban egy régi ellenfelemtől. Nem volt türelmem, sokat versenyeztem az idén. Tudom, az edzőnek a versenyeztetés a feladata, de néha úgy érzem, nem megy. Szelektálni kell a versenyek között, hol figyeljek jobban, hol kevésbé. Ahogy múlnak az évek, egyre nehezebb összpontosítanom, egyre több vereség jön. Pedig készülök. Nem értem .. . — Hallod, Jancsikám? Boldog új esztendőt kívánok neked, sok sikert, győzelmet. — Hogyan? Ja, köszönöm, nagyon köszönöm. Bömböl a magnó, táncolnak. Egy percre, egyedül leülök. Versenyek, öregség. Harmincegy éves vagyok. Fiatal vagy öreg? Hol a határ? Egyáltalán miért van az, hogy az ember egyre többet dolgozik, edz, tanul, tehát fejlődik, aztán jön egy pont, ahol megakad az egész. Nincs tovább. Mi ez a pont, és miért következik be? Hogyan lehetne kitolni ezt a pontot, mit lehetne kitalálni, hogy az izmaim tovább gyarapodjanak, hogy hajlékonyságom megmaradjon, tüdőm és szívem még jobban dolgozzon? Ma még erős és gyors vagyok, ötleteim meglepik ellenfeleimet, de már lankad a figyelmem. Miért nem fejlődik addig az ember, amíg szeretne, amíg tervezi? — Jancsi, hol vagy? Mindjárt újév, villanyoltás. Leoltottál a villanyt. Himnusz, új esztendő. Mit hoz nekem 1971? Csak világbajnokság lesz. Európa-bajnokság nem. Dobogóra kell jutnom. Ebben az évben csak dolgozni fogok. Edzek és edzek. Ha összegyűjteném verejtékcseppeimet, amit eddig elhullajtottam, talán egy hordó is megtelne. Most még többet préselek ki magamból. Edzeni, edzeni. Új fogásokon töröm a fejem, a legjobbakat begyakorolom a meglepetésnek. Az ember nehezen tanul járni, de még nehezebben akar elfelejteni. Dolgozni kell és gondolkozni. Kísérletezni, és ha megszületett az új fogás, alkalmazni, csiszolni, természetemmé tenni azt, így csináltam ezt máskor is, ezt kell tennem most is, és tudom, meg is teszem, még akkor is, ha százszor nehezebben megy, mint eddig. 9 — Jancsi, egészségedre! Boldog új esztendőt... — Isen, boldog új esztendőt kívánok én is. Mindannyiotoknak. ‘+ Meghökkent a gondolat. Miértnem fejlődik az ember mondjuk a haláláig? Néhány pillanatig kalandozik az agytekervényekben, aztán az ember rosszat sejtve elűzi, és másnap már feledve a csökönyös gondolatot, buzgón munkálkodik, hogy megvalósítsa a választ. Fejlődik egyre jobban, szinte észrevétlenül. Dolgozik, kísérletezik, készül és ezáltal valóban boldoggá teszi új esztendejét. Ez ebben a gyönyörű, még akkor is, ha a pohár csengésekor nem erre gondolunk. Bocs Ferenc Sportért olimpiáért Nemrégiben látott napvilágot a Magyar Olimpiai Bizottság szíhívása a külföldön élő magyarokhoz, hogy támogassák ők is legjobb sportolóink olimpiai felkészülését. A „SPORTÉRT — OLIMPIÁÉRT” akcióra az első válasz Montevideóból, az uruguayi „Magyar Otthon”-tól érkezett. Érdemes idézni a megható sorokból: „Mint minden magyart, minket is büszkeséggel töltöttek el azok a szép eredmények, amiket a magyar sport kiválóságai világviszonylatban elértek. Örömmel fogadtuk itteni barátainktól az ezzel kapcsolatos gratulációkat, bár a sikerekben nelkünk nem volt részünk. Ezért tette most a Magyar Otthons vezetősége egyhangúlag magáévá ezen nemes akciót, éshozzáfogtunk a gyűjtés megszervezéséhez.” Jelentkezett a kanadai Wi tresorból, a helyi „Kossuth-fiók” nevében. John Diessa, és 35 dollár átutalása mellett arról értesítette a MOB-ot, hogy a további felajánlásokat folyamatosan küldik. Érkeztek ezenkívül levelek és átutalások a világ más részeiből is. A „SPORTÉRT — OLIMPIÁÉRT” akció, amely csak most kezdődött meg, a jelek szerint máris egyetértésre talált külföldön élő semnfitársaink között. MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓNKNAK BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK! VÁSÁROLJON AZ ÚJ ÉVBEN IS A RÉGI HELYEN! RENDELJEN AZ ÚJ ÉVBEN IS A RÉGI PARTNERNÉL! BUDAPESTI ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETI VÁLLALAT, BUDAPEST IX., NAGYVÁSÁRTELEP. I Mégis megkezdődhet a síidény • ./ff/p.v. tktp /© pult/u GttlfjMillión • Kókostetőn T alpesi randevú fokos tiszta időre ébredtek Galyatető, Kékes és Mátraháza síelői. Csütörtök délelőtti telefonérdeklődésünkre már megnyugtató választ tudott adni az évadnyitó sífutóverseny rendező egyesületének, a BKV Előrének az edzője, dr. Németberta János: — úgy látszik, korábbi derűlátásom nem bizonyult túlzásnak. A jelenlegi, fagypont alatti hőmérséklet tartja a havat, úgyhogy valóban minden akadály elhárult a szombat-vasárnapi verseny elől. Igaz, hogy a tegnapi eső és a mai fagyás azt eredményezte, hogy a hó meglehetősen kérges, jeges, ez azonban csupán minket, rendezőket zavar egy kicsit — hiszen nehezebb a nyomot lefektetni —, no és természetesen e versenyzőknek is jobban oda kell majd figyelniük. Ami a pályát illeti, különben úgy tervezzük, hogy csak öt kilométeres kört fogunk jelölni, így jobban elő tudjuk készíteni. A válogató jellegű versenyen ■— a hosszútáv kivételével — minden számot megrendeznek. Tehát: a verseny szombaton délelőtt a felnőtt férfiak 15 km-es és a felnőtt nők 7.5 kmes összecsapásával kezdődik (délután az ifjúságiak és a serdülők állnak rajthoz), vasárnap pedig a férfiak 10 és a nők 5 km-es versenyével folytatódik. A javuló időjárás természetesen egyben azt is jelenti, hogy az Újpesti Dózsa is megrendezheti a Honvédtől átvállalt műlesiklóversenyét, a Kékestetőn. Vagyis, a havassport első hivatalos versenynapján az alpesi versenyzők is összemérhetik tudásukat. Minden jó, ha a vége jól tartja a közmondás, s az óév utolsó napján már minden jel arra mutatott, hogy ami a sí- évad szombatra tervezett nyitányát illeti, valóban, „minden jó” lesz. A szerdai enyhülést, az egész napos olvadást éjszaka erőteljes lehűlés követte, s csütörtökön reggel mínusz hat Szivárvány (Ismered-e a szivárványt, a természet tarka tüneményét? Változatok... és mégis közös bennük a szín és az eredet. Ismered-e a szenvedélyt az embert gazdagító és az életet építő élményt? Változatok. ... és mégis közös bennük az eredet — és maga a szenvedély ...) Csak némafilm igazolhatná a két szimbolikus fogalom , értelmét:egy ember sétál egy ajtó előtt. Idegesen, várakozással tele. A film „snittjei” egybe moshatnának mindent... Egy férfi sétál a szülőszoba előtt. S egymás után hangzik el az öt név: Erzsébet, Andrea, Judit, György, Edit, s az öt kis jövevény édesapja, Kedves György évek múltán ismét egy ajtó előtt sétál... Ha a film az utolsó képsoroknál kapna hangot , ma a sétáló férfi lépteit sajátos hang kísérné: zsibongás. Megjelenhetne a vásznon a szöveg is: „A helyszín Oroszlány, VI. téli úttörő-olimpia”. Magyarázat helyett A férfi sétál. .. Kedves György, a nyírábrányi tanító gondolatban az ajtó mögött: Az idén Andreától vártam a legtöbbet. Gyuri kissé szétszórt, a hangulatától függ . . . Judit a két kisdobos aranyérem után rost a „nagyok táborában” szeretne bizonyítani. De hát ez nem olyan egyszerű. Az úttörő olimpiák mezőnye mindig erős! Aztán kitárul az ajtó. — Győztem. — Döntetlen!. . . — Győztem! És Andrea. Judit és Gyurka magyarázni kezd. A papának. Ő egy pillanatra felém fordul: — A mi családunkban a sakk és a zene , a sport és a játék jelent mindent. Elhangzott az egyszerű kijelentés. Talán az izgatott járkálás magyarázata helyett. Sokat mondó, messzire mutató szavak ... Idill Gyorsfényképek. A három Kedves gyerekről a nyírábrányi általános, iskola A-osztályosairól: Gyurka negyedikes. Judit ötödikes. Andrea nyolcadikos. Úttörő-olimpikonok. Sakkozók. A 418. számú Petőfi Sándor Úttörőcsapat tagjai. A sakk a szenvedélyük — jóllehet, a „színskála” más és más fokán. Gyurka: ...A sakkozás és a jól megjár egymással. Most vagyok az olimpián . . . Tavasszal meg elkezdünk készülni a foci Pajtás Kupára, Apuka Vezetésével. Szerepelniük már a budapesti döntőn is, Csupán a barcsiaktól kaptunk ’ ‘...” Andreát „Nagyon szeretem a akkut, az egyik fő életcélom, hogy jó versenyző legyek. A nyolcadik osztály elvégzése után gimnáziumba iratkozom és— feltétlenül — egy egyesületbe is. Sakkozni.” Judit. A legkiegyensúlyozottabb kedves „versenyző”. Mindig, minden körülmények között, a legjobb formáját nyújtja. Legutóbb pedig azzal örvendeztette meg a papát, hogy Beethoven V. szimfóniájának fő motívumait dúdolás nyomán — eljátszotta zongorán. Szereti a kánont is. Testvéreivel együtt énekel. Alapok — Sakk és zene... — meditál Kedves György —, tudja, úgy van ez nálunk, hogy a gyerekek értelmi-logikai nevelését ezekre a „játékokra” bíztuk. Úgy érzem, kellemes formában — jót tanulnak... így is születhet szenvedély. Születhet otthon, csendes, derűs családi körben. Fel kellene fedeznünk a családot, mint a sport bázisát — ez jut eszébe az újságírónál, amikor az elhangzottak mellett még azt is megtudja, hogy a gyerekeket a mama nevelte a küzdőképességre. (Az öt gyermek és a háztartás gondjaival a vállán tette le államvizsgáját.) Hogy a papa estéken át lapozgatta a sakkszakirodalmat, mert „amatőr” létére, is jó edzője akart lenni gyerekeinek ... (A film tovább pereg ... A kis nyírábrányi házban a négyéves Editke az asztalhoz ül. Előtte sakktáblat. Felállítja a bábukat. Hibátlanul. * A szivárvány újabb színnel gazdagodik: Szekeres István A három Kedves ... Judit (balról) és Andrea (jobbról) a tábla mellett. Gyuri ezúttal kibicel. A papa? A folyosón izgul... (Tóth Ferenc felvétele) Kiküldött munkatársunk, Naményi József jelenti Bukarestből: A fiúk nem fogadkoznak Túlzás lenne azt állítani, hogy egész Bukarest az ifjúsági jégkorongozó fő Európa-bajnokságát maik lázában ég. Sőt, hogy őszinték legyünk, városszerte egyetlen plakátot, sem látni az EB-ről, pedig tetszetős ez a plakát, van rajta hold bot, korong, korcsolya, hópelyhek ... Egészen másfajta dekorációba öltözött a város, egész másfajta láz fűti ezekben a napokban a bukaresti embereket. A széles bulvárok két oldalán a fákon színes villanykörték, a magas lámpaoszlopokon fenyőfák, stilizáló fények. A kirakatokból nem hiányzik a felírat: „Multi Ani”. Boldog új évet! De ez így természetes. Mint ahogyan az is az, hogy az EB résztvevői számára azért mégiscsak az EB a legnagyobb esemény. Egy szép gól, egy parádés védés, egy jó indítás ... Talán az nagyobb nyomot hagy a fiúkban, a románokban, a lengyelekben, a bolgárokban, a dánokban, a magyarokban, mint hogy történetesen ezekben a napokban kezdődik az új év. Illetve biztos, hogy itt van. A magyar csapat első, vesztes mérkőzése után — amely sajnos megérdemelt vereség volt — szótlanul, lehajtott fejjel vonult az öltözőbe. A fiúk nem fogadkoztak, Tipold György edzőtől nem kaptak szemrehányást. Az edző kihirdette, hánykor várja a társaságot a vacsorára, utána megnézik a dánok mérkőzését, másnap délelőtt edzés és délután „szabad foglalkozás”. Mindenki azt csinálhatja, amihez a legnagyobb kedve van. Akinek hangulata van, menjen be a városba, áld akar, vegyen ajándékokat a zsebpénzén, mert aztán hétfő reggelig zárva lesznek az üzletek. De ettől az fncsapattól akár szerdán se húzták volna fel a rolókat. Megkezdődött a lengyel —dán mérkőzés és megjelent a magyar csapat a nézőtéren. Végignézték leendő ellenfeleik egymás elleni találkozóját__ Ez volt a szabadfoglalkozások programja, ígér ez valamit az új évre? 1971. január 2-án kiderül, ekkor játszik csapatunk, az új évben először. EMLÉKEINK Mr. McElroy kilép az ajtón, bezárja a Wembley-stadion nagy, kettős szárnyú kapuját. Hosszú lábaival lelépdel a hulladékkal borított lépcsőkön, pillanatra megtorpan, s könnyed rúgással tovaröpít egy bádogdobozt. Véget ért a Vili. labdarúgóvilágbajnokság. Ezzel a rúgással ért véget. Mr. McElroy mögött bénán, halálos fáradtan pihen a stadion. Mr. McElroy leér a lépcsőkön. A vásznon megjelenik a „Vége” felirat Sokszor láttam ezt a Gól című, amerikai produkcióban készült, nagyszerű színes filmet és azóta is le-lejátszom képzeletem moziján néhány jelenetét. Ez a rosszul öltözött, langaléta skót pofa, lomha mozgásával, és azzal a csörömpölő rúgással a végén, mindig megjelenik. Bezár, lejön a lépcsőn, rúg és aztán a felirat. Mr. McElroy és a londoni VB nálam elválaszthatatlanul öszszetartozik. Nálam az öreg McElroy a Vébé Vili. (Ha valaki netán találkozna vele, ezt azért ne mondja meg neki. Hiszen, mint minden igazi skót, bizonyára nem túlzottan szíveli a hamisítatlan brit jelképet, az oroszlánt.) Igen, erről szeretnék néhány szót ejteni. Emlékezetünk mozijáról, amely sokkal idősebb, mint a Lumiére fivérek háromnegyed évszázadot ünneplő, nagyszerű találmánya, és amely gyakran élesebben őrzi meg a valóság egy-egy pillanatát, mint maga a romlandó celluloid. (Feloldásra váró ellentmondás ugyan, hogy ezeket a pillanatokat gyakorta éppen a tévé és a filmkockák varázsolják elénk. Ha nincs ez a film, bizonyára az öreg skóttal sem ismerkedem meg soha. Tán még akkor sem, ha alkalmam ■van személyesen végigizgulni annak a feledhetetlen döntőnek 120 percét. Persze, hiszen kit érdekelt volna akkor éppen Mr. McElroy?!) Eredetileg arra gondoltam, hogy megkísérlem egy csokorba összegyűjteni, s újévi,ajándékként az olvasónak átnyújtani a hatvanas évek legemlékezetesebb pillanatait. Magam elé tettem egy hófehér papirost, felírtam: 1961 ... Aztán az államat a kezemre támasztottam: lássuk csak! És akkor eszembe jutott Mr. McElroy, de tudtam, hogy neki semmiképpen sincs helye az emlékezetes pillanatok között. Töprengtem tehát tovább. Irogatni kezdtem és el is jutottam, egészen 1963-ig. De akkor dühösen összetéptem a papirost, mert felismertem vállalkozásom teljesíthetetlen voltát. Micsoda lehetetlen ötlet, a teljesség bármiféle igényével is, megidézni egy évtized legemlékezetesebb eseményeit! De hát akkor mi legyen, hiszen magam is úgy szerettem volna még egyszer végigélvezni ezen, titkos házimozin azokat a gólokat, találatokat, repülő gerelyeket és kalapácsokat, vizet hasító kajakokat és kenukat, küzdelemben megfeszült testeket, lendülő kezeket és lábakat, amelyek annak idején magukkal ragadtak, s amelyek varázsa — úgy tűnik — hűséges társként kiséri az embert. És akkor Mr. McElroy elindult lefelé a lépcsőn. Megadtam magam, hát legyen! Ha már úgyis legyőzhetetlenek az emlékek, akkor legalább uralkodjanak. S vajon mikor, ha nem éppen most, egy évtizedet búcsúztató szilveszteri órán? 1968, Mexico. Egy hosszú fekete férfi lehúzza a melegítőnadrágját, megigazítja szerelését, a vonalat nézi, ahonnan rohamra indul... És aztán, amikor felemelkedik a levegő-