Népsport, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-03 / 1. szám
XXIX. 1. ♦ 1973. január 3. LABDARÚGÁS szfvfllningnn a főváros XXI kerülete. niVUlUiU~Ull Es javára is vált, hogy Budapesthez csatolták, mert a fejlődés nagyobb távlatai nyíltak meg előtte. De az embereknek továbbra is Csepel. A nagy világváros kebelében is őrzi önállóságát, zárt egységét. Hagyományai tovább élnek, sohasem fog teljesen feloldódni Budapest nagy olvasztó tégelyében, sohasem lesz belőle jellegtelen kerület. Nemcsak a Duna két ága óvja meg ettől, hanem elsősorban múltja, s abból fakadó jellegzetes, a többi kerületéhez alig hasonlítható élete. Egészséges lokálpatriotizmus tartja itt össze az embereket. Nem hinnénk, hogy akadna csepeli, aki elcserélné királyerdei vagy stadionkörnyéki földszintes, kertes házát egy pesti vagy budai öröklakásért. Csepelinek lenni nem egyszerűen közigazgatási kérdés. Több annál. A jelző nem illetőséget jelöl, hanem tartást is. Vagy, ha úgy tetszik, hitvallást. Hűséget a gyárhoz, annak múltjához, a munkásmozgalom emlékezetes nagy napjaihoz. Sportéletét is másképpen kell nézni. Különösképpen pedig labdarúgóinak szereplését. Annál nagyobb örömünk tehát, hogy — e szigorú kritérium ellenére — dicsérettel kezdhetjük a Csepel SC labdarúgó szakosztályának őszi szerepléséről szóló írásunkat. Meg kell mondanunk őszintén, hogy hosszú éveken át visszatérő gondunk volt: mit írjunk a Csepelről, az idény végén? Nem volt sem jó, sem rossz. Távol állt a kiesés veszélyétől, de a bajnokság megnyerésének lehetőségétől is. Nem tűnt ki és nem tűnt fel. Nem adott sem pozitív, sem negatív témát. Szürke volt, gyakran reménytelenül szürke — ez az igazság. És ez a szürkeség egyáltalán nem volt méltó Csepel csapatához, amely már bajnokságot is nyert, amely a válogatottak egész sorát adta a magyar labdarúgásnak és amely mögött az ország legnagyobb, külföldön is elismert gyára áll. 1079 u-án ez a helyzet megváltozott. U.i’fcBtt a Csepel kilépett a középszerűségből és néhány forduló alatt kiderült, hogy karaktere van, hogy győzni tud, hogy ebben a csapatban sem „iparosok” futballoznak, hanem „fejek”. A Csepel az ötödik helyen végzett, az őszi idényben öt mérkőzést nyert meg, hétszer játszott döntetlenre és mindössze háromszor kapott ki. Gólkülönbsége jelentősen pozitív, pontjainak száma figyelemre méltó. Végre! Pedig nem volt személyi változás a vezetésben. Lázár Lajos, az elnök, 23 éve áll egyesület élén. Csurgó Imre intéző 20 éve jár-kel a stadion épületének folyosóin. Fenyvesi György 12 éve gyúrja a srácokat. Koltai István szakosztályvezető ezelőtt 11 évvel vette át az ügyek intézését. Kreisz Károly dr. sportorvos szintén öreg bútordarab. * Ami pedig Keszthelyi Mihályt, az edzőt illeti, 31 éve eszi itt a kenyerét. Eleinte mint játékos, később mint edző. 1965 óta vezeti egyfolytában a csepeli edzéseket és éppen a nyáron hosszabították meg szerződését 1974. június 30-ig. — Nálunk a bizalom alapvető kérdés — mondta Lázár Lajos. — Élvezzük feletteseink bizalmát és ezt tovább is adjuk azoknak, akik a mi bizalmunkat igénylik. A bizalom nyugalmat ad és azt mindenki tudja, hogy igazán jól dolgozni csak nyugodt körülmények között lehet. — Eltespedni is ... — Kétségtelen. De éppen az őszi eredmények igazolják, hogy akit hagynak dolgozni, az előbb-utóbb letesz valamit az asztalra. — Nem kötekedni akarunk, de azért megkérdezzük: némi türelmetlenség nem gyorsította volna meg ezeknek az eredményeknek a kialakulását? — Felfogás dolga. Tény, hogy az ember nehezen tudja magát megóvni a végletektől. Lehet, hogy mi a türelem végletébe estünk. Azt hiszem azonban, hogy sokkal rokonszenvesebb ez a véglet, mint a másik. Szent meggyőződésem, hogy nem jártunk volna sokkal jobban, ha évenként váltjuk az edzőt és más vezetőket. Így legalább megnyugtathat bennünket az a tudat, hogy ha lassabban is, de következetesen haladtunk előre és semmiféleképpen sem vétettünk az emberiesség, a sportszerűség normái ellen. Nálunk nyugalom van, annak minden hátrányával, de előnyével is. Lehet vitatkozni a dolog fölött. — Nekünk sem ellenszenves ez a felfogás. De attól félünk, hogy a csepeli szurkolók már korántsem ilyen türelmesek. — Megértem őket is. A szurkolót elsősorban a türelmetlenség jellemzi. Legyen is türelmetlen, sürgessen bennünket, akarjon mindig csepeli győzelmet látni. — Elég akarni? — Dehogy elég! És a mi szurkolóink legnagyobb része, sajnos, megreked az akarásban. Majd, amikor látja, hogy nem megy a dolog, mert hosszú ideig nem ment úgy, ahogyan szerettük volna, akkor egyszerűen elmarad. Pedig éppen ilyenkor lenne rá a legnagyobb szükség. Nem akkor kell biztatni a csapatot, amikor vezet, hanem akkor, amikor bajban van! Ez a felismerés a mi közönségünkből is hiányzik. Nem segít annyit, amennyit segíthetne és nem ért meg egészen kézenfekvő igazságokat. — Például? — Például azt, hogy a mi helyzetünket egyáltalán nem lehet összehasonlítani többi fővárosi csapatéval, még az Egyet értésével sem. Kicsit kívül esünk a „forgalmon” és a lehetőségeink sem azonosak. Ezen nem lehet, de nem is akarunk változtatni. Sokkal inkább rá vagyunk utalva arra, hogy a magunk erejéből oldjuk meg problémáinkat, mint más pesti egyesületek. Ehhez pedig nagyon is elkelne a szurkolók szervezett és — elsősorban — morális segítsége, hogy bennünket is sok KCiaCJ|íC«.Ss.íj SZOr meglepett a csepeli szurkolók eléggé passzív, szinte semleges magatartása. Főleg azért, mert ezt a passzívitást a munkahelyükön egyáltalán nem tanúsítják. A világ sok országába exportált rengeteg termék bizonyítja, hogy a csepeli munkások pontosan tudják, mi a dolguk és azt jól meg is csinálják. Persze, lehet, hogy éppen itt van a bökkenő: ugyanezt várják a labdarúgóktól! És ők még csak most kezdtek törleszteni. : ■ ...................... MEGVÁLTOZOTT Csillagok ■ Csillaggal jelöljük minden mérkőzés tudósításában a játék, tehát a két csapat teljesítményének színvonalát. Az 1971— 72. évi bajnokság őszi idényében 36 csillagot „gyűjtött” a Csepel a 15 mérkőzésen. Ez a szám most 40-re emelkedett. Nem túlságosan nagyméretű, mégis javulás. figyelemre méltó Még inkább érzékelhető, ha azt nézzük, hogy egy éve hat alkalommal, most pedig kilenc mérkőzésen kapott három, vagy annál több csillagot a Csepel mérkőzése. Varga a rangelső Az egyéni átlagteljesítmények is hűen mutatják a fejlődést. Egy évvel ezelőtt korántsem volt annyi 5-ön felüli átlag, mint ezúttal. Varga elsősége jól mutatja fiatalok előretörését. Íme, a a csapat ranglistája: 1. Varga 6,28 2. Molnár 6,20 3. Hajdú 6,15 4. Bartos 6,13 5. Szurgent 5,96 6. Németh 5,76 7. Hunyadi 5,70 8. Gulyás 5,66 9. Kandi 5,64 10. Sándor 5,60 11. Pető 5,30 12. Vizi 5,22 13. Csordás 4,83 A többiek nem játszottak elégszer ahhoz, hogy teljesítményüket értékelhessük. Irta és összeállította: Szombathy István Elégedettek, de csak résziben A csepeli stadion épületének végében, az öltöző bejárata fölött, kívülről, lépcső fut fel az első emeletre. Kis előcsarnokra nyílik az ajtó, abból jobbra a játékvezetői öltözőbe és , a mellékhelyiségekbe, szemben pedig a labdarúgó-szakosztály irodájába léphetünk. Elszigetelt, kényelmesen berendezett, külön kis világ. Koltai István szakosztályvezető csak annyit változtat. Mefisztó híres szövegén, hogy többes számban beszél: — Ez a birodalmunk! És, persze, a lényeg is más, mert ez a kis komplexum inkább kelt paradicsomi benyomást, mint pokolit. Azonkívül nem is énekli a szöveget, hanem mondja. A hasonlat többi része viszont már stimmel. — Ha ezen az ablakon nézünk ki — mutat íróasztala a mögé —, a pályára látunk. Ha játékvezetői öltöző ablakához megyünk, az edzőpályák tűnnek elénk. Ki sem kell innen mozdulnunk és mindent megfigyelhetünk. — Ennek ellenére mernénk fogadni, hogy többször van zárva ennek az irodának az ajtaja, mint nyitva. — No, igen. Már többször elhatároztam, hogy egyszer feljövök ide az irodába és jól kipihenem magam. — Most, a téli szünetben meg lehetne próbálni... — Alig hiszem. Ilyenkor is van munka bőven. Ekkora szakosztály, ennyi csapat ellát tennivalóval. — Hány csapatuk játszik bajnokságért? — összesen öt. Az első csapat, a tartalék és három ifjúsági együttes. — Elégedettek az öt csapat eredményeivel? — Részben. Az „egy” most jól szerepelt, az ötödik helyen áll az 1971—72-es bajnokság kilencedik helyével szemben. Tartalékcsapatunk viszont a 6. helyről a kilencedikre esett vissza. Az ifi.I tartja a tavalyi 3. helyet, a II a nyolcadik, a III a 7. helyen áll. A legörvendetesebb az első csapat szereplése. Azt a célt tűztük eléje, hogy az első hat hely valamelyikét foglalja el. Eddig tehát nincs baj. A jó helyezést azonban meg is kell tartani, sőt még feljebb is kellene mert több lehetőség kerülnünk, van a csapatban. Évről évre léptünk egyet előre, fokozatosan emeltük a terhelést, sőt most már az edzések intenzitását is fokozzuk. A csapat megfiatalodott, nemcsak Németh és Szurgent bekapcsolódása jelentett erősödést, hanem több saját nevelésű játékosunk beépülése is. Somogyi, Halla és Kóczián már előzőleg, Siklósi pedig az utóbbi időben épült be a csapatba és állja meg a helyét. Ebben a pillanatban a tervszerű csapatépítés egyik közbeeső fázisánál tartunk, és ezen az úton megyünk tovább. — Milyen módszerekkel? — A piramis elv alapján állunk. Ifjúsági csapataink és a sportiskolások jelentik a piramis alját, az utánpótlás bázisát. Hogy ez az alap tartós legyen, igyekszünk megfelelő számú és képzettségű szakembert foglalkoztatni. Nem kevesebb, mint nyolc edző foglalkozik kölyök- és ifjúsági játékosainkkal: Kóczián Antal, Bulla József, Gondos Tibor, Sándor, Nagy 11 István, Kérdő István és Dörnyei István. Tóth Az élvonalbelieknek három edzőjük van, a tartalékok munkáját Kleibán Antal, az I. osztályú keret huszonkét játékosának edzéseit pedig Keszthelyi Mihály és társadalmi segítője, Takács György vezeti. Hasonlóképpen lényegesnek tartom, hogy nálunk a labdarúgó-szakosztály közvetlenül az elnök felügyelete alá tartozik, sakosztályunk elnöke Garai Vilmos dr., a gyár vezérigazgatóhelyettese. Minden hétfőn vezetői értekezletet tartunk, és erről Garai dr. sem hiányzik soha. A munkát koordináljuk, ennek köszönhető, hogy sportiskolás focista éppen úgy a a szemünk előtt van, mint az első csapat bármely játékosa. — Meglehetősen kicserélődött a csepeli gárda az utóbbi időben ... — Igen. Még talán jobban is, mint szerettük volna. Az idősebb játékosok kiválása természetszerű. A sok sérülés azonban már igen kellemetlenül érintett bennünket. Kalmár, Faludi, Lanczkor, Major és Gonc dár abbahagyta, ám nemcsak az pótlásukról kellett gondoskodnunk, hanem például Rottenbiller és Takács pótlásáról is, mert mindkét fiú porcműtéten esett át. Aztán rögtön az idény elején megsérült Fatér és Vellai, szinte végig sérült volt Losonczi és Kelemen is. Hunyadi hat mérkőzésen nem játszott, sokat kihagyott Siklósi is, még Szurgent és Németh sem állhatott a rendelkezésünkre két-két alkalommal. Ez a sok kiesés zavarta a tervszerű csapatépítést, annál értékesebb tehát az ötödik hely. — Miben látja az előrelépés okát? — Kétségtelen, hogy Szurgent és Németh beállása új színt hozott a játékba, hatékonyabb lett a támadósorunk. De ez a két fecske még nem csinált volna nyarat. Sokkal fontosabb körülmény, hogy a fiatalok erőt, lendületet, frisseséget hoztak a játékba. Ez a Csepel már nem az egy évvel ezelőtti és még azok is másképpen játszanak, akik nem újonnan jöttek. Érdekes volt például megfigyelni Molnár fejlődését. ö régebben is erőssége volt csapatnak, de újabban az egyik a legpozitívabb jelenség. Sallangmentesen, tisztán, keményen küzd, és elöl is egyre több hasznot hajt. Ezenkívül külön meg kell említeni Bartos, Varga és Gulyás fejlődését. Egészen más most a levegő nálunk és ez természetesen a pályán is meglátszik. — Ezek szerint a tavasszal így folytatódik? : — Váratlan vereség, sérülés mindig közbejöhet. De azt már látjuk, hogy jó úton vagyunk. Tatára megyünk alapozni, ott minden a rendelkezésünkre áll, úgy érzem, tudjuk majd folytatni tavasszal. Sőt talán előbbre is lépünk. Az őszi tapasztalatok alapján ezt el is lehet képzelni, NÉPSPORT 3 Németh M. (középen) elvezeti a labdát Kunszt mellett, támadásban maradt a Csepel, s végül nagy gólarányú győzelmet aratott... A piros-kékek győzelmeiből általában alaposan kivette a részét a két új „középcsatár”: Németh M. és Szurgent Az edző hozzászólása: Mais könnyű megmondani... Csepeli szurkolói körökben elhangzott már az az óvatos megjegyzés, hogy ideje lenne megválni az edzőtől. Nem mintha kifogás lenne ellene, akár emberi, akár szakmai tekintetben. De már annyi ideje itt van! Megszokták, betokosodott, elszürkült a munkája, összenőtt az idősebb játékosokkal és így tovább. A mester, akinek szinte minden haja szála itt őszült meg Csepelen, csak mosolyog, amikor erre célzok. — A szurkoló mindig türelmetlen — mondja. — Legyen is az. A türelmetlenségben is van hajtóerő. Az is igaz, hogy az ostor mindig az edző hátán csattan. A csapat sikerében sokan akarnak osztozni vele, de a balsiker csak az ő vállát nyomja. Aki ezt nem tudja elviselni, ne menjen edzőnek. Keszthelyi Mihály nem távozott el Csepelről, sőt újabb kétéves szerződést írt alá. 1 — Nem lesz-e valóban sok ennyi év ugyanannál a csapatnál? Széttárja a karját. — Csepel vagyok. Itt lakom a Királyerdőben. Nyilván nem a csepeli labdarúgócsapat mellől megyek majd nyugdíjba, de mindig csepeli maradok. És különben is! Nem egy helyen néha két edzőt is „elfogyasztanak” egy idényben. Az edzők fluktuációja már kezd abnormális méreteket ölteni. Senki sem kap időt az egyesülettől arra, hogy dolgozhassák, és hogy a munka eredménye érzékelhető legyen. A Csepel az ellenpélda. Örülni kellene ennek az ellenpéldának. A türelem, a megértés, a bizalom olyan erény, amely sok egyesületi vezetőből hiányzik. Pedig anélkül csak kapkodni lehet. — Nem sok mégis immár hetedik éve ugyanazon a helyen? — kétségtelen, hogy ennek is megvannak a veszélyei. Az ember belenő a környezetébe, összefonódik vele, persze, nem rossz értelemben. Sok mindent megszokik, sok embert megszeret, még az is előfordulhat, hogy elfogulttá válik. De akinek társai vannak a vezetésben, azt tud javítani, ha hallgat a figyelmeztető szóra. Többet és szebben lehet építeni egy helyen, mint állandó vándorlás közben. — Nem érzi-e felelősnek magát abban, hogy elszürkült a csapat játéka az utóbbi években? — Természetesen igen. Csak nem olyan egyszerű ez a dolog. Láttam én időben, hogy egyik-másik fiú kezd kiöregedni a csapatból. Nem könnyű azonban megmondani valakinek, akit nemcsak mint labdarúgót, hanem ,mint embert is szeretünk, mert méltó rá, hogy most már adja át a helyét a fiataloknak. Mégis meg kell mondani. Ennek az elhatározásnak azonban meg kell érnie az emberben, s közben múlik az idő. Sok edző elmenekül ez elől a feladat elől. Nincs szíve megmondani annak a fiúnak, aki annyi siker részese volt éveken át, hogy fel is út, le is út. Én nem futottam el a feladat elől, éppen azért, mert megszerettem fiaimat. Úgy gondoltam, inkább tőlem hallják meg azt a kegyetlen igazságot, hogy kiöregedtek, mint egy idegentől, aki nem ismeri és így nem is szeretheti őket. Az ember lelkét nagyon könnyű megsebezni. Sokkal könnyebb, mint azt a sebet begyógyítani. És az edző nemcsak az izmokkal foglalkozik. Sok álmatlan éjszakám volt, de amikor végre kimondtam, amit ki kellett mondanom, akkor mindegyik fiú megérezte a kegyetlen igazság mögött a fájdalmat is, amely bennem volt. Így sikerült lelki törés nélkül, igaz, sokkal lassabban, megfiatalítanunk a csapatot. Edzői pályafutásom legnagyobb sikerei közé könyvelem el, hogy például Faludi és Kalmár úgy jár továbbra is közénk, mintha aktív játékos volna. Nem maradt bennünk „tüske”, mert nemcsak az eszemre hallgattam, hanem a szívemre is. — Ez szép emberi hang. Nyilván hatással van a szakosztály egész életére. — Feltétlenül. Harmonikus, nyugodt életet élünk. Fegyelmezetlenség természetesen akad, hiszen fiatalokkal van dolgunk, akiket nemcsak futballozni tanítunk, hanem emberré is kell formálnunk. Így tehát fegyelmezünk, ha kell, de azt érzik a fiúk, hogy a büntetéssel nem ütni akarunk, hanem segíteni. Sikerült is elérnünk, hogy a mi futballistáink jórészt még a magánéletet is alárendelik a labdarúgásnak, és azok közé a ritka sportolók közé tartoznak, akik az edzésre is készülnek. Mert szerintem, arra is készülni kell. Az edzés fizikai igénybevételt jelent, nem mindegy, milyen állapotban kezdünk hozzá. Nem mondom, hogy könnyen jutottunk el ide, de volt rá időnk! A mester ezzel befejezettnek tekinti a beszélgetést. Felveszi kabátját, mindenkitől elbúcsúzik, leballag a lépcsőn, megfogja a falhoz támasztott kerékpárt, és elkarikázik vele. Mert a helyi forgalomban ő is kerékpárt használ. Mint általában a csepeliek.