Népsport, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-28 / 73. szám

­ Dühös elhatározás „Nem indulok el többé nemzetközi versenyen.” Kiss Ferenc olimpiai bronzérmes birkózónk, kétszeres Európa­­bajnokunk szájából hangzott el a fenti, birkózóberkekben általános megdöbbenést keltő mondat. Miért? Erre keres vá­laszt riportunk az 5. oldalon. AZ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA CSÜTÖRTÖK, 1971. MÁRCIUS 28. ♦ Ára: 1 fONiUt * XXX. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM A SZERDAI MÉRLEG: HÁROM-HÁROM GÓL Horváth József megsérült A kétméteres Grigo a bolgár csapatban A bolgárok ellen vasárnap Zalaegerszegen sorra kerülő barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott hétfő este óta Keszthelyen tartózkodik. Szerdán délután a csapat átrándult Nagykanizsára, ahol az Olajbányász SS ellen, 8000 néző előtt, előkészületi mérkőzést játszott. Legjobb tizenegyünk az első félidőben nem tudta bevenni a hazaiak kapuját. A válogatott játékán látszott az összeszokottság hiánya. A második félidőben mindkét csapat cserélt, s a válogatott keretből mindenki szóhoz jutott. Kovács J. lőtte a nagykanizsaiaknak az első gólt. Az 53. percben Horváth József a fején megsérült, letámo­gatták a pályáról, majd kivizsgálásra kórházba szállították. A Kántor buktatásáért megítélt büntetőt Kű értékesítette. Bene állította be a 3:0-ás végeredményt. Illovszky Rudolf csak időnként volt elégedett a válogatott játékával. A bolgár válogatott szerdán a II. osztályú Minyor Bukova ellen játszott. Szinte lemá­solta a magyar válogatott eredményét: 3:0 (1:0) arányban győzött. Különbség csak annyi volt, hogy vasárnapi vendégeink az első félidőben is rúgtak egy gólt. A Bulgáriából érke­zett jelentés szerint, az első negyvenöt percben gyenge játék folyt a pályán. Szünet után valamivel jobban játszott a válogatott csapat. Sérülés miatt kispadon ült Milanov, Bonev és Kolev. Mladenov szövetségi kapitány az utolsó pillanatban behívta a keretbe a Szófia Szlavia kétméteres csatárát, Grigorovot. A sérült Bonev egyébként így nyilatkozott: „Remé­lem, hogy vasárnapig rendbejövök. Számunkra fontos erőpróba lesz a magyarok elleni mérkőzés, bízom abban, hogy a zalaegerszegi közönség élvezetes, jó játékban gyönyör­ködhet majd." (Jelentéseink a 2. és a 8. oldalon.) Távbeszélő-jelentésünk a hatos tornáról: Biztos győzelemmel kezdett női kézilabda-válogatottunk (N­eubrandenburg, március 27.) Szerdán valamivel éjfél után egy vidám, de fáradt társaság hagyta el a Hotel Vier Toré különtermének terített aszta­lát ... Női kézilabda-váloga­tottunk játékosainak megvolt az okuk az örömre! Ezzel tulaj­donképpen el is kezdhetjük a visszakanyarodást az időben ... íme, a „menetrend” a hétfő dél­utáni Ferihegyi indulás óta: 1. Érkezés hétfőn este repülő- és több mint kétórás autóbuszút után a Berlintől 132 kilométerre levő, 53 ezer lakosú Neubran­­denburgba. 2. Kedden délben edzés, dél­után megnyitó. Ezzel hivatalo­san is megkezdődött Neubran­­denburgban az V. nemzetközi női kézilabdatorna. A részvevők: az NDK, Jugoszlávia, a Szov­jetunió, Magyarország, Lengyel­­ország és Csehszlovákia váloga­tottja. 3. A megnyitó mérkőzésen: NDK—Csehszlovákia 11:8 (4:4). Sokáig a csehszlovákok vezet­tek. A második találkozón: Ju­goszlávia—Lengyelország 18:14 (13:6). és máris a mieink kö­vetkeztek ... Magyarország— Szovjetunió 16:11 (11:6) Neubrandenburg, Stadth­alle, 1000 néző. Vezette: Buehda és Wehner (mindkettő NDK-beli). Magyarország: BUJDOSÓ — VADÁSZNÉ, LAKINÉ 2, TÓTH HARSÁNYI 3, STERBIN­SZKY 7, Takácsné 1, Tavaszi. Cs: Né­meth P. 1, Samus, NAGY 2. An­gyal-Szovjetunió: Sersztyuk — Glucsenko, Turcsina 3, LITO­­SENKO 1, Pincsuk, Zaharova, Bobrusz. Cs. Bobrova, MAKA­­REC 4, Subina 3, Bukvarova. Mindkét csapat idegesen kez­dett. A támadások sorozatosan rossz átadáson, lépéshibán akad­tak el. A mieink lendültek ha­marább bele és 2:0-ra, majd a 8. percben 3:1-re vezettünk. (Mindhárom góljunkat Sterbinsz­­ky szerezte átlövésből!) Sokkal folyamatosabb volt a magyar csapat támadásépítése, s fe­gyelmezetten is védekezett. A 11. percben már 5:2 volt az elő­nyünk. A magyar együttesben sorra jutottak szóhoz a cserejáté­kosok, és Németh Piroska, majd Nagy is remek gólokkal mutat­kozott be. Egyre meggyőzőbb volt a fölényünk: Bujdosó ki­tűnően védett, az átlövők pe­dig ellenállhatatlanok voltak. A félidő (11:6) végén Makarec a kapufára lőtt egy büntetőt. A második 25 perc elején azonban Makarec kétszer is eredményes volt átlövésből (1:8), de utána ismét rákapcsoltak a mieink. A 30. perc hozta a mér­kőzés legszebb gólját: Tóth Har­­sányi indította Takácsnét, aki egy csellel két védőt is becsa­pott és nyugodtan ívelt a szov­jet kapuba. Ekkor 13:8-ra vezet­tünk! Pompás volt a folytatás is: az ellenfél a 27. perctől a 43-ig nem tudott gólt lőni! Egy ízben hét gól (15:8) volt a kü­lönbség a mieink javára! A haj­rában itt is­ ott is esett még gól, a mieink ügyes taktikával már csak a tekintélyes előny tartására törekedtek. A csaknem teljes szovjet csapat elleni győzelem (9-en játszottak most ellenünk a világbajnoki csapatból) leg­szebb reményeinket is mesz­­sze felülmúlta! Tartalékosan sikerült kiharcolni a sikert, és ezzel a gyors visszavá­gást a tavaly decemberi belgrádi 12:29-ért. A kezdő hetesből csaknem mindenki átlagon felüli teljesítményt nyújtott és abban a pilla­natban, amikor valakinél néhány perces „üresjárat” következett be, máris a helyére lépett egy másik játékos. Sterb­izky külö­nösen az első félidő elején és végén, Tóth Harsányi a (Folytatás a 1. oldalon.) Sterbinszky decemberben a VB-n még csak 2 gólt tudott lőni a szovjet válogatottnak. Ezúttal biztosan lőtt, s az eredménye hét gól NDK-USA olimpiai úszó­párviadal? (Szakcikkünk a 8. oldalon) Az Utánpótlás-válogatott előkészületi mérkőzésén készült a felvétel. Pénzes már kicselezte a Bp. Építők kapusát, aki kissé indignálódva néz a labda után, amely Pénzestől Kovács elé, majd onnan a hálóba került (Záhonyi Iván felvétele) O­o­r //­­ // I­BP* a­rr H •­a­osgyortos Fertődig Az NB I B-ben az élen a helyzet változatlan. Legalábbis ami a helyezéseket illeti. Az élen a DVTK áll: múlt heti vereségük után vasárnap nagy gólarányú győzelemmel rukkol­tak elő a vasgyáriak. Ezen a délutánon a diósgyőri Horváth az idei bajnokság során har­madszor ért el mesterhármast. Az SZMTE tartja második helyét, annak ellenére, hogy a Bp. Spartacus ellen csak az eredménnyel lehettek elégedettek a szolnoki nézők. A Békéscsaba Debrecenből is elhozott egy pontot, mert a csabai gárda sem akar leszakadni az NB I-be kerülésért folyó verseny­ben. Küzdelmes, jó mérkőzés volt a debreceni, sajnos, egy súlyos sérülés is előfordult a 90 perc alatt. Ugyanez mondható el a Szekszárdi Dózsa—Komló összecsapásról, ahonnan ugyancsak a mentőknek kellett egy játékost elszállítaniuk. Dunaújvárosban a játékvezető sérült meg. Itt jórészt egykapuzott a hazai gárda, mégis érintetlen maradt az Egri Dózsa hálója. De nem csupán a második vonalban akadt sok érdekesség, hanem lejjebb, az NB II- ben s az NB III-ban is. Közülük is kiemelkedik a Fertőd-Bábolna mérkőzés, ahol hat já­tékost állított ki a játékvezető. (összeállításunk a 3. oldalon.) Országos sportaktíva Szerdán budapesti, megyei párt-, állami, társadalmi és sportszervezetek vezetői, az MLSZ elnökségének tagjai, az NB I-es labdarúgócsapattal rendelkező sportegyesüle­tek és bázisaik vezetői, valamint sportújságírók részvételé­vel országos értekezleten tárgyalták meg a labdarúgás fej­lesztésének időszerű feladatait. A tanácskozáson megjelent és felszólalt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. A napirend előadója dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke volt. (MTI) Brüsszeli jelentésünk: Puttemans eltiltásáról MÉCS LÁSZLÓ: „Nem dúská­lunk ugyan világhírű verseny­zőkben, de nálunk a fegyelem kicsire és nagyra egyaránt vo­natkozik __” Ezzel a kijelen­téssel vette tudomásul­ Raoul Mollet, a Belga Olimpiai Bizott­ság elnöke a világhírű hosszú­távfutó, Emili Puttemans elto­lását. A kötélhúzás jó ideje tar­tott már a kiváló atléta és a szövetség között. Puttemans ugyanis március elején ellent­mondást nem tűrő hangon utasí­totta vissza a szövetség kérését, hogy induljon el a Monzában rendezendő hagyományos nem­zetközi mezei futóversenyen. A lemondást azzal indokolta, hogy ebben az időben már a pálya­versenyekre készül. A verseny időpontja után Párizsban fe­dettpályás világcsúcsot futott 5000 méteren , majd „tanács­adójával” Milánóba utazott és újabb mezei versenyen állt rajt­hoz. Ezt a fegyelmezetlenséget azonban már nem nézte el az at­létikai szövetség és július 31-ig eltiltotta a nemzetközi szereplés­től. Puttemans sajnálatos mó­don néhány gátlástalan üzlet­ember hálójába került. Az anya­giakra egyébként is nagyon ér­zékeny atléta gondolkodásmódja lassan átformálódott és kizáró­lag menedzsere, Mouton úr ta­nácsait volt hajlandó elfogadni. A korábbi­ ígéretek ellenére, a római EB utánra ígért aláírását már a közeljövőben odakanya­­rítja az amerikai profiszerződés alá. Az ügy óriási vihart kavart. A világhírű sportember szomo­rú történetével kapcsolatban) egyébként a brüsszeli Les S­ports szerdán reggel megjelent szá­mában közölt írás így foglal ál­lást: „Puttemanst eltiltották, de senkinek se jusson eszébe már­tírt csinálni a futóból. Ha valaki törvényen kívül helyezi magát tetteivel, annak vállalnia kell a következményeket. Mindez világ­hírű, világcsúcstartó verseny­zőkre fokozottan vonatkozik. Semmilyen formában nem véd­jük őt, mert ügye egyszerűen nem menthető__” Ez egyszer tehát az igazság mérlegének ser­penyőjét nem a sportoló tehet­sége, tudása, rangja szerint állí­tották be.­i.

Next