Népsport, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-01 / 51. szám
4 NÉPSPORT KI, A SZABADBA! „A gép mozog, az alkotó pihen” Naponta jutnak eszembe ezek a madáchi sorok. Naponta, amikor elhaladok a Pillangó utcai, nemrég épült lakótelepi sportpálya mellett. Mert van itt hatalmas aszfaltozott pálya, van cölöpvár, kerékpározókor, négy darab köböl készült pingpongasztal és még egy sereg hasznos apróság. Csakhogy a pályák környékét az építés időszakából ittmaradt aszfaltdarabok, vasbeton- és téglatörmelékek borítják. A kétméternyi, csőből vagy szögvasból elkészíthető kiskapukat odavonszolt padok vagy a labdafogó kőkorlátból kitördelt betonelemek helyettesítik. Folytathatnám a sort a pingpongasztalok vasból készült „hálójának” siralmas állapotával, vagy a szomszédos iskola udvarán hónapok óta feldöntve pusztuló kosárlabdapalánkkal. Február vége van, mondhatná bárki. Ilyenkor kezdődik városszerte a parkok, játszóterek rendbehozása, csinosítása. Feltöltik a homokozókat, újjávarázsolják a viharvert hintákat, libikókákat Néhány hét és biztosan így lesz ez a Pillangó utcában és még vagy félszáz más kispálya környékén is. Csakhogy. A gyerekek télen is játszanak, játszanának. Különösen akkor, ha a telek olyan enyhék, mint amilyenek ezek a mostaniak. A tízemeletes panelházak folyosói nem alkalmasak a gyerekek mozgásigényének kielégítésére. Marad tehát a kopár, leszerelt, elhanyagolt játszótér, lakótelepi sporttelep, amelynek az iskolai sportfoglalkozások mellett az lenne a célja, hogy megkedveltesse a gyerekekkel az egészséges testmozgást, hogy teret biztosítson. Mint annyian mások, én a játszóterek tavaszi nagytakarításától vártam, várok csodát. De attól félek, hiába. Pár napja ugyanis vagy tucatnyi gyönyörű, sárgára, feketére festett háttámlás padot helyeztek el a játszótér és a kispálya környékén. És a srácok rögtön kihasználták a lehetőséget: néhányat azonnal elvonszoltak. Kiskapunak. Nem tudom, mibe kerül egy ilyen pihenőpad. Lehet, hogy csak ötszáz forint, de valószínű, hogy több. A felhasznált vas- és faanyagot, valamint a hegesztési-szerelési munkákat belekalkulálva biztos, hogy több. Sokkal több. Sokkal több, mint amenynyibe egy méter hosszú, térdmagasságú hegesztett kiskapu kerülne. Gyakran napirendre tűzött téma mostanában a lakótelepi testnevelés. Mint mindennek, ennek is anyagi, tárgyi és létesítményfeltételei vannak. Az utóbbiakban, ha nem is jól, de egyre jobban állunk. Jó lenne, ha a kezdeményező erő nem állna meg a pályák megépítésénél, hanem mindenütt lenne gazdája a felszerelésnek, és ami a legfontosabb: az évenkénti legalább egyszeri felújításnak, karbantartásnak is. Ez lenne a legfontosabb feltétele annak, hogy a lakótelepi sporttelepek betöltsék igazi feladatukat, hogy minél több gyerek és fiatal menjen ki a játszóterekre, menjen ki a kispályákra. Ki, a szabadba. (h. g ) EGYESÜLETI ÉSET GÖRCSŐ ALATT A BVSC Kezdjük egy táblázattal. Egy táblázattal, amelyet kis túlzással röntgenfelvételnek is el lehet fogadni. Egy kiemelt egyesületnek, a BVSC-nek mutatja az olimpiai pontjait. És rejtett hibáit. Mert figyeljék csak meg: Berecz Zoltán ügyvezető elnök: — Fő célunk, leegyszerűsítve, a világversenyeken való jó szereplés. Több mutató alapján azt mondhatom, időarányos olimpiai felkészülési tervünket, ha nem is maradéktalanul, de sikerült teljesíteni, hiszen az országos sportegyesületi rangsorban, állandóan növekvő pontszám mellett, tartjuk helyünket a középmezőnyben. 1969 óta a következők voltak rangsorbeli helyezési számaink: 7, 6, 6, 8, 7, 6, Mexicóban 13.68, Münchenben 26.35 pontot szereztek versenyzőink a magyar csapatnak. Az 1974. évi nagy világversenyeken — sajnos —, mi is elmaradtunk a várakozástól. 12.54 pontot gyűjtve ötödikek lettünk a kiemelt egyesületek rangsorában, a minősítések számának alakulását vizsgálva is szépnek látszik az összkép. De a sok beszéd helyett nézzük, hogy mit mutatnak a számok: nincs olimpiai sportág mínuszjel nélkül. És itt minden mínuszjel egy-egy korosztály hiányát vagy eredménytelenségét jelenti. Ezeknek a mínuszjeleknek felszámolása a BVSC legfontosabb feladata az 1974. évi felnőtt, junior, ifjúsági és serdülő magyar bajnokságokon a következő versenyszámokban szereztek aranyérmet BVSC-versenyzők. Miként az első táblázatból, úgy ez utóbbiakból is jól látszik, a BVSC legnagyobb problémája a megfelelő utánpótlás hiánya. — Így van — mondja Berecz Zoltán. — Az a legfőbb gondunk, hogy megfelelőképpen pótoljuk — most és a későbbiekben is — a visszavonuló világnagyságokat, öt „A”-kategóriás szakosztályunk van. Nemrég elkészült asztalitenisz-csarnokunkban főfoglalkozású edző 80 gyerekkel foglalkozik. Az úttörőolimpián, a budapesti serdülő és ifjúsági bajnokságon már figyelemre méltó eredményeket értek el. Sakkcsapatunk az OB I- ben, Székely Péter a junior EB-n második lett. De mindez még nem elég. Úszás. Szívügyünknek tekintjük. Úszóóvodánkban évente 800—1000 gyerek ismerkedik a sportággal. Minden vitán felül a vívók alkotják egyesületünk legeredményesebb szakosztályát. Csupán néhány kiváló eredmény a sok jó közül: Bóbis Ildikó VB-t nyert, a párbajtőrözők hazahozták a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és a magyar vívósport történetében először kardcsapatunk is a dobogó legmagasabb fokára állhatott az országos bajnokságon. Tanács körúti vívótermünket rövidesen lebontják. A napokban kezdődik el a Szőnyi úton egy háromszintes épület alapozása. Itt kapnak majd kiemelkedő eredményeiknek megfelelő csarnokot vívóink. Vízilabda. Az 1973. évi 6. helyről a 9.-re csúszott vissza a csapat. Öröm az ürömben, hogy Horkai biztos tagja lett a felnőtt, Kiss Csaba és Varga Gyula pedig az IBV-t nyert ifjúsági válogatottnak. Van a klubnak öt B"-kategóriás szakosztálya is. A birkózók, talán a nemrég bevezetett sportiskolai képzés eredményeként, már elmozdultak a holtpontról. Kerékpározók. A korábbi évekhez képest előre léptek: 26 olimpiai pontot szereztek. A műugrók 10 magyar bajnokságot, 164 olimpiai pontot szereztek. Most azt várjuk tőlük, hogy már nemzetközi mércével is mérhető eredményeket érjenek el. A saját nevelésű játékosokkal telitűzdelt női röplabdacsapat hatodik lett. Tőlük és a „C”-kategóriás, NB I B-be jutott női kézilabdásoktól szintentartást, a jelenleg NB III-ban játszó labdarúgóktól pedig feljutást várnak. A végére maradt a klub három „C”-kategóriás sportága. Az atléták nagyon visszaestek. Az 1973. évi 58 olimpiai ponttal szemben 1974-ben csak 28-at gyűjtöttek. A sportág fejlesztésére elnökségi tervet dolgoztak ki. Női teniszcsapatuk az NB I A-, férfigárdájuk pedig az NB I B-osztályából esett ki. Létesítményhelyzetük rendezett, de átszervezésre szorulnak. A jégkorongozók sem érték el a kitűzött célt: személyi és létesítményproblémák miatt a negyedik, az utolsó helyen végeztek a bajnokságban.* Nehéz évet hagyott maga mögött a BVSC. De ha nem csalnak az előjelek, még nehezebb előtt áll. Az országos sportegyesületi versenyben nagy vetélytársuk lehet az MTK-VM és hiányozni fog anyai örömök előtt álló műugró-válogatottjuk, Rozgonyiné is. Mindezt tudják a BVSC-ben, ennek ellenére bíznak sportolóik, elsősorban az olimpiára készülő vívók jó szereplésében. Harcsa Gábor Felnőtt Junior Ifjúsági Serdülő össz. Atlétika — — 28 — 28 Birkózás 16 11 — 1 28 Kerékpár 2 14 — 10 26 Műugrás 66 — 58 40 164 Röplabda 9 4 — — 13 Úszás 50 — 41 97 188 Vízilabda 4 — 9 — 13 Vívás 46 20 — 3 69 193 49 136 151 539 Szakosztály I. o. Aranyfelv. Atlétika— 1 Asztalitenisz 5 2 Birkózás 6 — Kerékpározás 4 — Műugrás 4 7 Úszás 4 11 Tenisz — — Sakk 7 — Vívás 40 21 1974-ben összesen 70 42 1973-ban összesen 61 26 — 1 S S 1 3 3 -a 1 1 £ 4 3 1 Atlétika — — 1 — Birkózás — 1 — — Kerékpár — 1 — — Műugrás 3 — 4 3 Úszás — — 15 Vívás 4 — — — I VÍVÁS Az ellentmondás jegyében Az új vívóversenyévben, amely már a múlt esztendő utolsó heteiben elkezdődött, máris születtek jelentős magyar sikerek. Csak ötletszerűen ragadva ki néhányat: nyert nemzetközi versenyt dr. Fenyvesi Csaba, Pap Jenő, volt második, harmadik, illetve további, értékelhetően helyezett Pethő László, Kovács István, nyert aztán még a kardcsapat... Amikor tehát az elmúlt versenyév összegezéséhez, tapasztalatainak újabb áttekintéséhez látunk, az újabb évkezdet is segítséget nyújt, hiszen új magaslatokról tekinthetünk vissza. Párhuzamok Ebben az új és az elmúlt versenyév közötti párhuzamban viszont éppen az indulásnak, az évkezdetnek a hasonlósága az elgondolkoztató. A múlt évben ugyanis, körülbelül ugyanezekben a hetekben, hónapokban még a legnagyobb megelégedés hangján szólhattunk volna vívóink teljesítményéről, hiszen az, a nemzetközi versenyek tükrében nem hagyott maga után kívánni valót, nem olyan világbajnoki szereplést ígért, mint amilyet végül is megértünk. A legutóbbi versenyév legnagyobb ellentmondása ugyanis éppen az volt, hogy a világbajnokság kudarcát (a női tőrvívást kivéve most az általánosítás alól) tulajdonképpen sikeres évkezdet, versenyzési szakasz vezette be, minden fegyvernemben. Gondoljunk csak kardvívóinfó hamburgi sikerére, vagy párbajtőrvívóink jó rajtjára. Leszámítva most a csapatot valóban súlyosan érintő sérüléseket, semmi sem „indokolta” tehát a furcsa, nagyobb részében eredménytelen világbajnoki szereplést. Amikor a múlt év világbajnoksága kapcsán kudarcról szólunk, ezt tulajdonképpen az a nagyon furcsa eredmény (eredménytelenség?) indokolja, amit a világbajnokság televíziós közvetítése (mint hogy csak a döntők juthattak képernyőre, akárcsak korábban) még ki is emelt: a női tőr kivételével a magyar vívók nem jutottak el a döntőkig! És ez a maga nemében van olyan negatív szenzáció, mint volt a sportág történetében eddig összesen kétszer az , hogy a magyar válogatott egyetlen aranyérmet sem nyert. De éppen ezen a ponton kell a vívók segítségére sietnünk, némi mentséggel, ha nem egy kiragadott esemény alapján, hanem valós folyamatában kívánjuk vizsgálni a sportág teljesítményét. Az ellentmondás két oldala ugyanis, a jó nemzetközi eredmények év közben, s a rossz világbajnoki szereplés júliusban, kölcsönösen gyengíti is egymást. A sikeresen megvívott nagy nemzetközi versenyektől a világbajnokságig eltelt néhány hét alatt ugyanis nem valószínű, hogy valamennyi, esetleg már évek óta a világ élvonalában szereplő vívónk elfelejtett volna vívni. Azaz, ha egyedül a világbajnokság eredményei lennének a versenyzők tudását valósan tükröző eredmények , akkor hetekkel, hónapokkal előbb ugyanazoknak a versenyzőknek nem lett volna módjuk jelentős erőpróbákon az élre kerülni! Megfordítva viszont: éppen a nemzetközi sikerek jelzik, mutatják, hogy a világbajnokságra való felkészülés közben valamit, valahol eltévesztettünk. Kulcskérdés A munka jogával a tévedés „joga”, vagy inkább lehetősége is vele jár. Hiszen ahány új verseny, új év, annyi új lehetőség, szituáció, esetleg előre nem látható akadály. De ugyanakkor egy sportág életében mindig is sorsdöntő, hogy az esetleges tévedésből újabb tévedés következik-e, s e ballépések halmozódnak jóvátehetetlenül egymásra, avagy a tévedésből okulás, a hibás lépés kijavítása. Az új, és egyelőre kedvező jelekből még korai lenne ítélnünk, ezt az ítéletet különben is nyugodtan hagyhatjuk a világbajnokság utánra. Az azonban ténykérdés, hogy az új felkészülés egy sor dologban, néhány nagyon lényeges pontjában másképp kezdődött, illetve másképp folyik, a múlt év gyakorlata volt. Mindeddig azonban csak a válogatott csapattal, tehát a sportág szűk élvonalával foglalkoztunk. Véleményünk szerint azonban a válogatott felkészülése, helytállása az, amiben viszonylag talán könnyebb az előrejutás, a változtatás. Hiszen adott versenyzők, adott csoportjáról (csoportjairól, ha a fegyvernemeket külön vesszük) van szó, s többségükben kipróbált, klasszis vívókról. Egy sportág azonban nemcsak a krémjéből áll, és vívásban is már hosszú évek óta a legnagyobb gond, hogy milyen gyorsan, kikkel, és mikor töltődik fel újra és újra ez a krém, a válogatott réteg. És ebből a szempontból az elmúlt év is inkább gondokat, mint hamarosan megvalósuló reményeket hozott. Az ifjúság, a fiatal utánpótlás versenyein ugyanis nem változott lényegesen a helyzet, maradt, ami az utóbbi hosszú évek gyakorlata volt (tekintsünk most el Tordasi Ildikó ifjúsági világbajnoki győzelmétől) — az, hogy a fiatalok nem tudtak a maguk nemzetközi mezőnyében átütő sikert aratni. Ez pedig kulcskérdés a jövőt illetően. És lehet azon vitatkozgatni, hogy mennyit ér az ifjúsági világbajnokság vagy az IBV, lehet példákat hozni arra, hogy az ezeken aratott sikerek nélkül (vagy esetleg akár a versenyeken való részvétel nélkül) is világklasszissá érhet valaki felnőtt korára. Lehet. Az viszont tény, hogy azok a vívóink, akik a maguk fiatal korában sokszor két éven át is egyértelműen a világ legjobbjai voltak — azok attól az időponttól számítva, kevés kivétellel, olykor évtizedekig a felnőtt csapat legerősebb támaszaivá váltak. Rejtő Ildikó, Horváth Zoltán, Kamuti Jenő dr., és így tovább. Aki pedig nem — annál a tehetségen túl, kimutathatóan egyéb okok is közrejátszottak. És éppen ezért, túl minden vitán, a magyar vívásnak, ha „hosszú életű akar lenni” a felnőtt nemzetközi mezőnyben, a fiatalok között, az utánpótlás soraiban is feltétlenül az élre kell törnie. lendületvétel Az utánpótlás témájából kiragadva csupán egyetlen részletet: az elmúlt évtizedekben sikert sikerre halmozó magyar párbajtőrcsapat csak úgy, és azért tudott huzamosan világelső lenni, mert a válogatott csapat mögött mindig olyan erős volt a feltörekvés, hogy mire annak tagjai kiöregedtek, már náluk jobb vívók álltak készen a megüresedett helyek betöltésére. Szinte minden újonnan bekerült vívónak éveken át nyújtott magas szintű eredményekkel és tudással a birtokában kellett a bebocsáttatásra várnia. Ma, amikor lényegében ismét a csapatváltás lehetősége (szükségessége?) előtt állunk, korántsem vagyunk olyan jó helyzetben, amint ezt éppen ebben a fegyvernemben korábban megszoktuk. Ahhoz tehát, hogy nyugodtan nézhessünk a távolabbi jövőbe is, a jelenleginél nagyobb lendület kellene, több és jobb vívó az utánpótlás minden szintjén. Ennek az „új hullámnak” mutatkoznak már szerény jelei, mint ahogy a vívósport is képes lesz talán kitörni a véleményünk szerint szűk, a nemzetközi rang megtartásához elégtelen keretek közül, amelyekbe a szakosztályok, versenyzők számának csökkenésével került. A Budapesten rendezett világbajnokság nagyon sokat segíthet ebben. Anyagi téren és szemléletváltozásban egyaránt. Dávid Sándor I XXXI. 51. ♦ 1975. március 1. Megjelent az OTSH Közlöny Az OTSH Közlöny idei öszszevont 1—2. számának személyi része kinevezéseket és a kitüntetettek névsorát tartalmazza. Az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvénynek a testnevelés és sport területén történő végrehajtását szabályozó OTSH elnöki utasítás célja az ifjúság jogszabályban biztosított alapvető jogainak és kötelességeinek érvényre juttatása. Az utasítás hatálya kiterjed az OTSH-ra, és a felügyelete alá tartozó intézményekre, vállalatokra, rendelkezései értelemszerűen irányadók a sportegyesületekre is. Kiadásra került a felkészülés rendjét is magában foglaló 1975. évi hazai és nemzetközi versenynaptár. A hazai versenynaptárban tervezett sportesemények versenykiírásait az országos sportági szakszövetségek készítik el és teszik közzé. A munkaügyi miniszter és az OTSH elnökének együttes utasítása módosítja és kiegészíti a sportegyesületi dolgozók munkaviszonyának egyes kérdéseiről, valamint a sportedzők bérezéséről szóló érvényes rendelkezéseket. A sportedzőkre vonatkozó részek kiterjednek a Központi Sportiskola, az országos sportági szakszövetségek, a tanácsok irányítása alatt álló testnevelési és sportintézmények munkaviszonyban álló sportedzőire, szakfelügyelőire is. A közlöny tartalmazza az oktatási miniszter 122/1974. (M. K. 24.) OM számú utasítását a felsőoktatási intézményekben folyó testnevelés és sport egyes kérdéseiről. Az utasítás többek között intézkedik sportbizottság megszervezéséről és arról, hogy helyileg kell biztosítani a sportlétesítmények karbantartásához, üzemeltetéséhez szükséges pénzügyi fedezetet Minden felsőoktatási intézmény első és második évfolyamán be kell vezetni az 1975/76. tanév kezdetéig a heti 2 óra testnevelést. A magasabb évfolyamú hallgatók fakultatív testneveléséről is gondoskodni kell mindenütt, ahol ennek személyi és tárgyi feltételei adottak. A helyes gyakorlat kialakítása érdekében irányelvek jelentek meg a sportegyesületek egyesülésével és a sportegyesületi szakosztályok átadásával kapcsolatban. Az irányelvek rögzítik, hogy minden esetben alaposan meg kell vizsgálni azokat a körülményeket, érdekeket, feltételeket, amelyek az egyesülést indokolják. Ezt a sportegyesület állami felügyelő szerve tartozik elvégezni. A sportegyesületi szakosztályok átadása esetében a sportszakmai indokoltság megállapításához az A- és B-kategóriájú szakosztályoknál az országos sportági szakszövetség, a C- kategóriájú szakosztályoknál a megyei fővárosi sportági szakszövetség állásfoglalását ki kell kérni. Szakosztály csak a bajnokság befejezése után adható át. Az OTSH hivatalos lapja felhívást közöl, hogy a különböző szervek, vagy személyek tegyenek javaslatot az 1974. évi sportszerűségi díjak odaítélésére. A megindokolt javaslatokat írásban lehet eljuttatni március 15-ig az OTSH sajtó- és tájékoztatási csoportjához. A közlöny tartalmaz egy közleményt az igazolt sportolók nyilvántartásának rendezéséről, jogszabály-tájékoztatót a műsoros előadások rendezésével kapcsolatban, valamint az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendelet módosításának sporttevékenységet is érintő rendelkezéseit. A 12 oldalas OTSH Közlöny végül felsorolja a Magyar Közlönyben közzétett fontosabb jogszabályokat