Népsport, 1975. július (31. évfolyam, 154-179. szám)

1975-07-02 / 154. szám

2 NÉPSPORT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Folytatás az Elt-ek­intőkkel (Folytatás az 1. oldalról.) Szemes László, a szövetség fő­titkára. A félévszázados jubileum ünnepségsorozatának szervezése március elején kezdődött. Három kiemelkedő eseményt foglal ma­gában: a július 4. és 6. között lebonyolításra kerülő nagyszabá­sú, nemzetközi versenyt, a jubi­leumi közgyűlést és a kiállítást. Szemes László elmondta, hogy a viadal névszerinti nevezéseit csak csütörtökön, vagy pénteken, az érkezések után tudják meg teljes pontossággal, az viszont biztos, hogy a rendező magyaro­kon kívül itt lesznek a Szovjet­unió, Olaszország, Jugoszlávia, Bulgária, Románia, Görögország, Csehszlovákia és Írország ököl­vívói közül is sokan. A sportág vezérkara is képviselteti magát, így — többek között — Nyiki­­forov Gyenyiszovnak, az AIBA elnökének érkezését is várják. • A Központi Jegyiroda már megkezdte a jegyek árusítását. Elővételben csak annyit adnak el, amennyi a Sportcsarnok be­fogadóképessége, mivel rossz idő esetén itt, és nem a Kisstadion­ban rendezik a versenyt. A ma­gyar résztvevők között néhány kivétellel ott találhatók legjobb­jaink. A kivételek: Gedó György, aki nincs edzésben (hogy miért nem, arról a főtitkár tájékoztatása szerint vizsgálat folyik), Nagy J. orrtörés, Jakab József orvosi ta­nács, Botos kézsérülés miatt hiányzik. Jakab Vilmos a továb­biakban félnehézsúlyban fog versenyezni, de nem akarták ilyen jelentős versenyen a „mély vízbe” dobni ebben a súly­csoportban.­­ Befejezésül az úttörők XIX. Barátság Nemzetközi Könnyű­­atlétikai Négytusaverseny és Ta­nácskozás lebonyolításáról szá­moltak be a Magyar Úttörők Or­szágos Szövetségének képviselői. A versenynek idén Dunaújváros lesz a színhelye. Tizenkét nem­zet ifjú iskolásai indulnak, el­vileg 14 éves felső korhatárral , bár ezt a korhatárt a gyakorlat­ban eddig nemigen sikerült ér­vényesíteni. Július 6. és 17. kö­zött kerül lebonyolításra a via­dal, amelyben, a versenyeken túl számos érdekes program szolgálja a résztvevők szóra­ko­­zását.­­ A szervezők elmondták, hogy Dunaújváros igazán kiérdemelte a rendezés jogát, hiszen tavaly, az NDK-ban rendezett hasonló jellegű viadalon első lett a duna­újvárosi fiatalokból álló csapat. Idén is ők képviselik Magyar­­országot a lányok mezőnyében, míg a fiúk között szegedi fiata­lok indulnak. VÍZILABDA A KSI és a Szolnoki VC lett a bajnok Egy-egy mérkőzés van hátra az 1975. évi ifjúsági, illetve serdü­lőbajnokságból (a KSI várnai tú­rája miatt a HÓDIKÖT, illetve a Szentesi Vízmű ellen), ezek a mérkőzések azonban már nem befolyásolják az első három hely sorsát. Az ifjúságiaknál a KSI, a serd­ülőknél a Szolnoki Vízügy Dózsa, megismételve előző évi ki­váló teljesítményét, megérdemel­­­ten lett bajnok. Az OB IT A-osztályban a Tata­bányai Bányász csapata két győ­zelmével a 10. helyről a 8. hely­re lépett előre, így a kiesésért vívott harcban a Bp. Építők és az Elektromos csapatai kerültek hát­rányos helyzetbe. Eredmények:­­ OB­H/A: Tatabá­nyai Bányász—CSMSK 816 (2:1, 4:3, 0:3, 2:0). Bíró. Tipográfia— HÓDIKÖT 7:3 (3:2, 2:0, 1:1, 2:0). Dr. Csillag. Egri Vízmű— Bp. Építők 8:4 (3:0, 2:1, 2:2, 1 :1). Ottó. MAFC—Egri Vízmű 5:3 (1:0, 2:1, 0:0, 2:11). Rákos. BSE—CSMSK 5:2 (1:0, 1:1, 2:1, 1:0). Vuszek. Tatabányai Bányász — Bp. Építők 5:4 (1:0, 1:1, 2:1, 11:2). Gyerő. Tipográfia—Elektro­mos 11:1 (1:0, 3:1, 3:0, 5:0). Ottó. Országos ifjúsági bajnok­ság: V. Izzó —BVSC 1:0, játék nélkül. Bp. Honvéd—Vasas 6:2 (4:0, 1:1, 0:1, 1:0). Pop.1 (kana­dai). FTC—VI. Dózsa 4:4 (1:1, 1:1, 1­: 1, 1:1). Tóth K. Szolnoki VD—Egri Dózsa 9:7 (3:2, 3:1, 2:1, 1:3). Szarka. Országos ser­­d­ülőbajnokság. BVSC—OSC 3:2 (0:0, 1:1, 0:0, 2:1). Medveczky. FTC—VI. Dózsa 4:0 (1:0, 1:0, 1:0, 1:0). Babina. Szolnoki VD­—Tata­bányai Bányász 7 :11 (2:0, 2:1, 3:0, OK)). Czakó. Bp. Honvéd — Bp. Spartacus 7:7 (1:0, 3:2, 1:2, 2:3). Ferrágner. A Központi Sportiskola vízilab­dacsapata június 24-e és 29-e kö­zött a ,,Várnai nyár 75” nemzet­közi tornán vendégszerepelt. A rangos mezőnyben (Szovjetunió B, Bulgária A, Románia B váloga­tottja) a csapat harmadik helyet szerzett. Az OB II A állása 1. Tipográfia 13 11­­ 2 72-44 22 2. BSE 13 7 3 3 54-40 17 3. MAFC 13 7 1 5 64-52 15 4. KSI 11 5 4 2 58-44 14 5. HÓDIKÖT 12 6 2 4 65-63 14 6. CSMSK 14 4 3 7 54-67 11 7. Egri Vízmű 13 5 1 7­­52-65 11 8. Tat. Bányász 13 3 3 7 52-63 9 9. Bp. Építők 13 3 2 8 55-61 8 10. Elektromos 13 3 1 9 40-67 7 . Két kézilabda­vereség A magyar férfi ifjúsági kézilab­da-válogatott két mérkőzést ját­szott Bulgáriában. Először a ha­zaiak főiskolai válogatottja ellen lépett pályára és 24:12 arányú vereséget szenvedett. Négy nappal később a bolgár juniorválogatott volt az ellenfél. A magyar csa­pat tagjai ekkor már jobban al­kalmazkodtak a környezethez, de így is 18:15 arányban alulma­radtak. Negyedik hely Lódzban Magyarország női röplabda-válo­gatottja a lódzi nemzetközi tor­nán a negyedik helyen végzett. A győzelmet az NDK legjobbjai sze­rezték meg. A végeredmény: 1. NDK 4 győzelem, 2. Csehszlová­kia 3, 3. Kuba 3, 4. Magyaror­szág 3, 5. Románia 2, 6. Len­gyelország győzelem nélkül. A­­ TOTÓ ___________________ÚTMUTATÓ A Nyári Totó Kupa rajtja 27. HÉT Indul a Nyári Totó Kupa és a Vasutas Totó Kupa. Júliusban vé­gig ezek a mérkőzések szerepel­nek a totószelvényeken. A csapatnevek mellett záró­jelben a helyezési szám. Utána az egymással játszott mérkőzé­sek eredményeit — ha volt. Ha több volt, úgy mérleggel. Ezt követi a legutóbb otthon. Ille­tőleg a vendégeknél az idegen­ben játszott két-két bajnoki eredménye — tavaszi mérleggel. Rövidítések: o · otthon, 1 — Idegenben (mind az ,,o”, mind az „i” a most pályaválasztó szempontjából), gy — győzelem, d­e döntetlen, v­b vereség. NYÁRI TOTO KUPA Duna-csoport 1. VÁC (NB I. Északnyugat 3.) —DUNAÚJVÁROSI ÉPÍTŐK (NB III. Délnyugat 4.) VÁC: Bau­xitb. 1:0, Győri Dózsa 3:1. Ott­hon: 7 gy., 1 d., 1 v. DUNAÚJV.­ Törekvés 3:2. Április 4. 1,2. Ide­genben: 2 gy., 2 db 6 v. Tipp: X. 1, 2. Északkeleti csoport 2. BORSODI BÁNYÁSZ (NB in, Északkelet 14.) —ÓZD (NB II 20.). 1964. 0:2 (o), 4:4 (i); 73 NYTK: 2:1 (0), 0:1 (i). Sajószentpéteren: 4 Borsod-gy., 2 d., 3 Ózd-gy. BORSODI B.: MVSC 3:2, Kisvár­­da 2:1. Otthon: 8 gy., 0 de 1 v. ÓZD: Komló 1:4, Budafok 0:1. Idegenben: 1 gy., 1 d., 8 v. Tipp: X. 1. 3. SÁTORALJAÚJHELY (NB Hl. Északkelet 12.) — NAGYBÁTON­Y (NB Hl. Északkelet 1.). 73—74: 0:0 (o), 0:0 (i). 74—75: 0:1 (o), 0:5 (i). Sátoraljaújhelyen: 2 S.­újhely-gy., 1 d. 2. Nagybátony­­gy. S.-UJHELY- Kisterenye 1:0, Rudabánya 1:1. Otthon: 4 gy., 4 d., 1 v. NAGYBÁTONY: Lehel 1:0, MVSC 1:2. Idegenben: 4 gy., 2 d„ 4 v. Tipp: 1, X. DéU csoport 4. ÁPRILIS 4. VASAS (NB HI Délnyugat 16.) —KECSKEMÉTI SC (NB III. Délkelet 2.). ÁPRILIS 4.: Bp. Építők 4:0, Dunaújv.­r. 2:1. Otthon: 6 gy., 3 d„ 1 v. KSC: ESMTK 3:1, Izzó 1:2. Idegenben: 5 gy., 2 d., 3 v. Tipp: 2, X.. Tisza-csoport 5. ERZSÉBETI SMTK (NB II. Délkelet 15.) —LEHEL (NB m. Északkelet 7.). 72 — 73, 0­ 5 (p), 1:2 (i). ESMTK: KSC 1:3, Szám­. MÁV 3:2. Otthon: 4 gy., 3 d. 2 V. LEHEL: DMTE 1:1, Hajdú V. 1:3. Idegenben: 2 gy., 3 d., 4 v. Tipp: 1, X. Északnyugati csoport 6. MOTIM (NB m. Északnyu­gat 5.) —KOMÉP (NB iI. Észak­nyugat 1.). 74 — 75, 3:2 (o), 0:2 (i). MOTIM: SVSE 0:0, Sabaria 3:0. Otthon: 5 gy., 3 d„ 0 V. KO­MÉP: Bauxitb. 1:1, Sopr. Text. 3:1. Idegenben: 4 gy., 2 d„ 3 v. Tipp: X. 1. 7. RÉPCELAK (Vas megye 1.) — BÁBOLNA (NB III. Északnyugat 2.). RÉPCELAK: Simaság 2:0. Szombath. Építők 4:2. Otthon: 5 gy., 2 v., 0 v. BÁBOLNA: Bau­xitb. 0:1, Győri D. 1:0. Idegen­ben: 2 gy., 3 d., 3 v. Tipp: 1, X. Balaton-csoport 8. AJKAI BÁNYÁSZ (Veszp­rém megye 1.)—KÖRMEND (NB in. Északnyugat 10.), AJKAI B.: Ajkai Videoton 5:0, Veszprémi Volán 4:0. Otthon: 8 gy., 0 d., 6 v. KÖRMEND: Alumínium 0:3. Pét 1:2. Idegenben: 1 gy., 1 d., 7 v. Tipp: 1. 9. PÁPA (NB II. Északnyugat 12.)— BAUXITBANYASZ (NB III. Északnyugat 8.) 71—72: 1:0 (o), 1:0 (i); 74-75: 1:2 (o), 0:1 (1). Pápán: 2 Pápa-gy., 0 d., 2 Kör­­mend-gy. PÁPA: Győri E. 3:1, Esztergom 2:0. Otthon: 6 gy., 1 d., 2 v. BAUXIT B.: Vác 0:1, Győ­ri D. 1:3. Idegenben: 1 gy., 2 d„ 5 v. Tipp: 1, X. 10. PÉT (NB in. Északnyugat 15.)—ALUMÍNIUM AJKA (NB II. Északnyugat 11.). 74 NYTK: 1:0 (0) , 1:2 (1), 74 — 75, 2:0 (6) 2:2 (1) . A legutóbbi években Péten: 3 Pét-gy., 1 d­­0 Alumínium-gy. PÉT: Eszterg. 2:0, Körmend 2:1. Otthon: 5 gy., 3 d., 1 v. ALUMÍ­NIUM: Bábolna 1:2, Bauxitb. 1:1. Idegenben: 1 gy., 4 d., 4 v. Tipp: 1. Délnyugati csoport 11. BARCSI SC (Somogy me­gye 1.)—KAPOSVÁRI TÁNCSICS (NB III. Délnyugat 9.). BARCS: Lábod 3:0, Kaposvári HVSE 1:0. Otthon: 6 gy., 1 d, 1v. TÁN­CSICS: Szfv. MÁV 0:3, Véménd 0:5. Idegenben: 2 gy., 1 d, G­y. Tipp: X. 1. 12. MAZASZASZVAR (NB I.­­ Délnyugat 11.) —SIÓFOK (NB III. Délnyugat 10.). 69: 1:1 (o), 4:3 (1). 74 — 75: 3:1 (o, most június 22-én !), 2:2 (i). Mázaszászváron: 1 Mázasz.-gy., 2 d., 0 Siófok-gy. MAZASZ.: Siófok 3:1, BKV Elő­re 3:4. Otthon: 7 gy., 1 d., 2 v. SIÓFOK: Sashalom 0:0, Mázasz. 1:3. Idegenben:­­2 gy., 3 d., 5 v. Tipp: 1. 13. DOMBÓVÁRI SPARTACUS (Tolna megye 1.) —PÉCSI BTC (Baranya megye 1.). DOMBÓVÁR: Kisdorog 2:1, Tamási 7:1. Otthon: 8 gy., 0 d., 1 v. PETC: Vasas­ B. 1:2, Pécsi EAC 1:1. Idegenben: 3 gy., 2 d., 2 v. Tipp: 1, X. PÓTMÉRKŐZÉSEK NYTK. Északkeleti csoport: 14. RUDABÁNYA (NB m. Északke­let 8.)—ZÁHONY (NB m­. Észak­kelet 13.). 74—75, 3:1 (o), 1:1 (i). RUD­AB.: Záhony 3:1, Gyön­gyös 0:2. Otthon: 5 gy., 3 d., 2 v. ZÁHONY: Kisterenye 2:2, Ruda­bánya 1:3. Idegenben: 1 gy. 2 d., 6 v. Tipp: 1, X, 2. — Vasutas Totó Kupa: 15. SZOLNOKI MÁV (NB m­. Délkelet 3.)—SZEGEDI VSE (NB m. Délkelet 6.). 74 VTK: 6:2 (6), 2:1 (1), 74 — 75, 2:1 (6), 4:5 (1). Szolnokon: 5 Sz. MÁV- gy., 2 d: 2 SZVSE-gy. Sz. MÁV. KSC 1:0, Kilián FSE 6:2. Otthon: 8 gy., 1 d., 0 v. SZVSE: Mezőt! 0:0, Szabó L.­SE 0:0. Idegenben: 2 av, 4 d., 3 v. Tipp: 1, X. — 16. SZÉKESÉ. MÁV (NB II. Délnyu­gat 5.) —TÖREKVÉS (NB III. Dél­nyugat. 18.1. 73 VTK: 5:0 (o), 2:1 (i); 74 — 75; 0:0 (o), 1:1 (i). Tipp: 1. LABDAJÁTÉKOK Kosárlabda MNK 23 év után íijra a Ganz-MÁ­F­K Hétfőn este befejeződtek az­­1975. évi férfi kosárlabda Ma­gyar Népköztársasági Kupa férfi­döntői. A Kinizsi utcai MAFC- terem zsúfolásig megtelt­ene az estére, sűrű sorokban ültek a föl­dön a sportág hívei és biztatták kedvenceiket. Nagy számítgatá­­sok, jóso­lgatások végére tettek pontot a csapatok. A kupa végül is a Ganz-MÁVAG birtokába ke­rült, 28 év telt el azóta, hogy a gépgyáriak utoljára elnyerték az értékes trófeát. A tavalyi ku­­pavédő Csepel a második helyen végzett, a bajnok Bp. Honvédnak a harmadik hely jutott. Az utolsó napi küzdelmek kró­nikája : BSE —Körmendi FMTE 74:51 (33:26), V: Puhl, Berki. A lelkes körmendiek tíz percen át jól tar­tották magukat, később már érvé­nyesült a BSE nagyobb dudása és tapasztaltsága. Ed: Lakos­ (20), Czina (18), Hegedűs (14), Szűcs (10), ill. Szlávik (17), Patonay (10). Ganz-MAVAG —MAFC 86:81 (44:41). V: Hornyák, Náday ,dr. Ganz-MAVAG: Vígh (2), GA­LAMB (31), KALMÁR (20), Szűcs (—), GÁL (26). Cs: Ujvári (4), Bódy (2), Varga (1), Szirá­­nyi (—), Tarján (—). Edző: Zsí­ros Tibor. MAFC: Szirmai (9), UJHELYI (21), KUCSERA (24), Nagy L. (b­l), SALGÓ (16). Cs: Horváth (—), Gonth (—), Sáf­rány (—), Takács (—). Edző: Balogh Gábor, Gabányi László.­­ Régen látott, nagyszerű küzdel­met vívott a két vetélytárs. Jó iram és valóságos dobópárbaj jellemezte az első félidőt, amely­ben egyik csapat sem tudott 2 — 4 pontnál nagyobb előnyre szert tenni. Ebben az időszakban 17 alkalommal (!)­­volt döntetlen az eredmény. A kosárszerzésben Gál, Galamb, Kalmár és Kucsera járt az élen. A H. félidő 12. perce hozta meg a fordulatot: a gép­gyáriak tíz ponttal megugrottak a távolról szinte ellenállhatatlanul dobó Galamb és Gál révén. Ettől kezdve némileg csökkent az iram. A Ganz-MÁVAG fegyelmezett csapatjátékkal igyekezett helyze­teket teremteni — jobbára siker­rel. Az utolsó 2 percben csak a MAFC szerzett pontot Újhelyi és Kucsera révén, de ez már csak az eredmény szépítéséhez bizo­nyult elegendőnek. A Ganz-MÁVAG ezzel a győzel­mével már nagy lépést tett a ku­pa megnyerése felé, hiszen veret­lenül zárta a döntő második sza­kaszát, de még várnia kellett má­sik két mérkőzésre, elsősorban a Csepel—Baja találkozóra, mivel a vidékiek győzelme esetén a Bp. Honvéd az első! A piros-fehérek ugyanis valósággal lelépték a Va­sas Izzót. A Csepel azonban jobbnak bizonyult a Bajai SK- nál, így a Ganz-MÁVAG került az első helyre. Bp. Honvéd — Vasas Izzó 98:80 (49:40). V: Szabó­­, Szécsi. Nem volt kétséges a piros-fehérek győ­zelme. Az Izzó ,a végén, már csak arra törekedett, hogy elkerülje a „százast”. Ld: Gellér (27), Gyurasits (28), Németh (12), Lo­son­cz­y (11), Ágfalvy (10), Ül. Donkó T. (23), Orbán (10). Csepel —Bajai SE 111:79 (49:38), V: Kassai, Cseresnyés. A tartalé­kos bajaiak ezúttal sem úszt­ák meg a három számjegyű veresé­get, bár a 17. percben még egy­formán álltak a kupavédővel. Ld: Pálffy (28), Megyeri (28), Gya­­raki (16), Steier (12), Lázár (12), Karmos (12), ill. Karácsonyi (25), Vörös (14), Bovánovics (14), Ko­vács (10). Az 1975. évi férfi MNK végeredménye 1. Ganz-MÁVAG 7 5 2 576:530 12 2. Csepel 7 5 2 627:540 12 3. Bp. Honvéd 7 5 2 646:524 12 4. MAFC 7 4 3 524:507 11 5. Baja 7 4 3 514:568 11 6. Vasas Izzó 7 2 5 524:539 9 7. BSE 7 2 5 476:531 9 (Az azonos pontszámú csapatok közötti sorrendet az egymás el­len elért eredmények határozták meg.) A Wimbledon Nagy csaták az elődöntőbe jutásért Ahogy közeledik a nem hivata­los tenisz-világbajnokság végküz­­delme Wimbledonban, úgy foko­zódik az izgalom és mind maga­sabb színvonalú mérkőzéseket lát­hatnak a nézők. Hétfőn, a hete­dik versenynapon a női egyes­ben a legjobb négy közé jutásért léptek pályára a versenyzők. Az első­­találkozón a tavalyi győztes Evert legyőzte a holland Steve-t. Az ausztrál Goolagong már jóval nehezebb ellenfelet ka­pott az angol Wade személyében. Az ausztrál teniszezőnő nagy küz­delemben jutott az elődöntőbe. Ezt követően a szintén ausztrál Court legyőzte a második helyen kiemelt 18 esztendős csehszlovák Navratilovát. Az utolsó negyed­döntő mérkőzésen az amerikai King visszavágott a tavalyi vere­ségért a szovjet Morozovának. Az elődöntő érdekessége, hogy az Everts King mérkőzésen a tava­lyi győztes és az ötszörös védő (1966, 67, 68, 72, 73), a Goola­gong­ Court összecsapáson pedig az 19711-es, illetve a háromszoros végső győztes (1963, 65, 70) ta­lálkozik. Kedden a férfi egyes negyed­döntőjében az esélyes amerikai Connors ismét , bebizonyította klasszisát: játszmaveszteség nélkül győzött a mexikói Ramirez ellen. Sok­k­al nehezebb dolga volt hon­fitársának, Tannernak és az auszt­rál Roche-nak. Nagy szenzációt hozott a férfi páros, amelyben az amerikaiak reménysége, a Smith, Lutz páros vereséget szenvedett. Eredmények: Női egyes 4 közé jutásért: Evert (amerikai) — Steve (holland) 7:5, 6:0, Goo­lagong (ausztrál) — Wade (an­gol) 5:7, 6:3, 9:7, Court (auszt­rál) —Navratilova (csehszlovák) 6:3, 6:4, King (amerikai) —Moro­­zova (szovjet) 6:3, 6:3. Férfi egyes, a 4 közé jutásért: Connors (amerikai)—Ramirez (mexikói) 6:4, 8:6, 6:2, Tanner (amerikai) — Vilas (argentin) 6:4, 5:7, 6:8, 6:2, 6:2, Roche (ausztrál)—Okker (holland) 2:6, 9:8, 2:6, 6:4, 6:2. Férfi páros, a 8 közé jutásért: Fassbender, Pohmann (NSZK- beli)—Smith, Lutz (amerikai) 7:9, 9:8, 6:3, 7:5. Női páros, a 4 közé jutásért: Chanfreau, Gour­­lay (francia, ausztrál) —Evert, Navratilová (amerikai, cseh­szlovák) 6:1, 4:6, 10:8, Kidzso­­mura, Szavamacu (amerikai, ja­pán)—Barker, Coles (angol) 8:6, 9:8. XXXI. 154. ♦ 1975. július 2 Labdarúgók új egyesületben (Folytatás az I. oldalról) , a futball fejlődéséről és a Bayern csapatépítéséről számolt be. Beszélgetésünk során el­mondta, hogy valószínűleg szep­temberben Magyarországra lá­togat. Lakat dr. két bemutató ed­zést tartott. Az egyiken a védője, a másikon pedig a csa­tárok voltak a főszereplők. Dr. Dékány Ferenc a Kö-ügyről Az elmúlt napokban elter­jedt a hír, sőt az egyik lapban meg is jelent, hogy Kű Lajos visszatér az Üllői útra. Dr. Dé­kány Ferenc, a zöld-fehérek labdarúgó-szakosztályának el­nöke ezzel kapcsolatban a kö­vetkezőt közölte: „Eűtől nem azért váltunk meg, hogy egy év eltelte után visszaigazoljuk. Erről egyetlen pillanatig sem volt szó!” A hírek szerint a volt válo­gatott középpályás Békéscsa­bán folytatja sportpályafutását. Pajer a keretben A Bp. Honvéd keddi edzé­sén már részt vett Páncsics Miklós, aki néhány héttel ezelőtt, a KK-döntő első talál­kozóján, Innsbruckban izom­szakadást szenvedett. Ő tehát elkezdte a felkészülést, Máté János viszont abbahagyta, ugyanis tüszős mandula gyulla­dása van. A piros-fehérek első keretének új tagja a sokszoros ifjúsági válogatott kapus, Pajer. A szakosztály technikai veze­tője július 1-től újra Komán Imre, akinek eltiltása lejárt. Erősít a Volán Az NB II-ben a harmadik he­lyen végzett Volán játékos­állománya a hírek szerint meg­erősödik. A közlekedésiek le szeretnék igazolni. Szőke Ist­vánt, az FTC volt válogatott jobbszélsőjét. A Volán játékosa lesz a volt dunaújvárosi kapus, Papp, akinek egyéves kivárása letelt. Rákoscsabára tart a Cse­pel volt­ labdarúgója, öze is, aki a most befejezett bajnok­ságban a Szolnoki MTK-ben sze­repelt. Márkus nem távozik el az MTK-VM-be, bejelentette, hogy a Volánban marad. Kovács Ferenc (Vasas) — Kaposvár? A Vasas játékosállománya is jelentősen felfrissült, hiszen leigazolták a salgótarjáni Ko­vácsot, az MTK-VM-ből Bódit és Kanászt, továbbá a csepeli Kovácsot. Ugyanakkor elenged­ték Salgótarjánba Szűcsöt, B. Kovácsot és Földit, az MTK­­VM-be Pólyákat, a Haladás VSE-be Szabót, a Csepelbe Tóth Bálintot. Kű távozásához is hozzájárultak. Kovács Ferenc a hírek szerint a Kaposvári Rom­kóczi játékosa lesz. Ferencvárosi a jubileumi Csehszlovák kezdeményezésre, tíz évvel ezelőtt született meg a Duna Kupa tekeviadal gondolata. Azóta három ország — Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország — országos férfi csapatbajnokságá­nak második helyezettjei, minden évben három helyszínjén megmér­kőznek egymással, s az összesí­tett eredmény alapján egy évig a csehszlovákok által alapított kupa védői lesznek. A Duna Kupa te­keviadal tízéves jubileumán szép magyar siker született. A Buda­pesten lezajlott utolsó fordulóban az FTC szerezte meg a győzelmet 5041 fával, második lstt a Zbro­­jovka Brno (Csehszlovákia) 4920, a harmadik az ESV Wörgl (Auszt­ria) együttese 4587 fával. Az ősz­ tekegyőzelem Duna Kupán szesítésben: 1. FTC 8, 2. Zbro­jovka Brno 6, 3. ESV Wörgl 3 ponttal. Bihari Tibor, az MTSZ főtitká­ra: „A Fradi tulajdon­képpen Brnóban nyerte meg a versenyt. Az első fordulóban, Ausztriában a csehszlovákok végeztek az első helyen, de a zöld-fehérek Brnó­­ban és Budapesten is nyerni tudtak. ” Hankó György, az FTC edzője: „Ez a győzelem is azt bizonyítot­ta, hogy az egyesületben folyó ke­ményebb munka feltétlenül érez­teti hatását. A Beloiannisz új te­kepályája is hozzájárult ahhoz, hogy jó eredménnyel rukkolhat­tunk ki.” Serdülő asztaliteniszezők Krakkóban öt ország — Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és Románia — ver­senyzőinek részvételével rendez­ték meg Krakkóban a lengyel ifjúsági asztalitenisz-bajnoksá­got. A magyar színeket java­részt serdülőkorú versenyzők képviselték, ezzel szemben a csehszlovákok, a románok és az NDK-beliek legjobbjaikat vonul­tatták fel. Éppen ezért örvende­tes, hogy a leánycsapat, a Bol­­vári, Urbán és a Kriston, Loson­­­czi páros a harmadik helyen vég­zett. Nagy sikert aratott a me­zőny legfiatalabb indulója, Bol­­vári Ildikó, aki egyéniben a len­gyel ifjúsági bajnok legyőzésé­vel a legjobb nyolc közé került. i­i­ ni niflou i­iilui k­n . Gyártja: „REANAL" Finomvegyszergyár Budapest XIV., Telepes utca 53.

Next