Népsport, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-01 / 52. szám

XXXII. 52. ♦ 1976. március 1. LABDARÚGÁS • REVÜ • LABDARÚGÁS • REVÜ • LABDARÚGÁS • REVÜ • ___________________________NÉPSPORT • LABDARÚGÁS • REVÜ • LABDARÚGÁS Kauszi 1942. és 1959. között a Sze­ged, majd a DVTK labda­rúgó-csapatának baj­noki mérkőzéseiről, csak ritkán, olvashattunk tudósítást, amelyben a mezőny legjobb­jaként ne Kakuszi Ferenc neve szerepelt volna. A szik­lakemény, de mindig sport­szerű középhátvédet a leg­jobbak sorában emlegették országszerte. Mégis „csak” a C-válogatottba tudott beke­rülni (akkor még ilyen is volt), hiszen előtte volt Ló­ránt és Börzsei. („Azok voltak csak a szép idők... Emlékszem, az osztrák C-vel játszot­tunk, s 6:1-re nyertünk. A hatból öt gólt egyma­ga Dobó Zoli szerzett.”) Miután szögre akasztotta a bőrszeges cipőt, továbbra sem tudott elszakadni a sporttól. Kerek tíz esztendőn át volt a DVTK sportlétesítményei­nek gondnoka. És a népsze­rűségét is megőrizte. Min­denki ismerte a városban és mindenki szerette. Jó ke­délyéért, egyszerűségéért, példamutató családi életé­ért. 1969-ben azonban felhő bo­rult a felhőtlen boldogságra. Gyakran megfáj­­sult, gör­csölt a lába, az­­orvosok megállapították: súlyos ér­szűkülete van. (Kakusziné: „Mindene a foci! Bárhogy fájt a lába, ha csak tehette, ki­ment a mérkőzésekre. Aztán rosszabodott a helyzet, a görcsök közti szünet egyre rövidebb lett. De Feri még tavaly augusztusban is kijárt a stadionba, menet köz­ben meg-megállva. Az­tán már csak a„ Volán­pályára ment, mert az közelebb van...”­ Tavaly augusztus végén be kellett feküdnie a kórház­ba. Az orvosok mindent el­követtek a gyógyításáért. Hiába. Műtét műtétet köve­tett, mégsem sikerült meg­menteni a jobb lábát. A megrázkódtatáson az emberek őszinte szeretete se­gítette át. Nap nap után ke­resték fel a régi játékostár­sak, a hű jóbarátok. Ma már­­ otthon van. Igaz, nem teljesen egészséges még, gyakran belázasodik. De az ismerős és ismeretlen látoga­tók nem hagyják unatkozni. Különösen három barátjá­ról beszél meghatottan Gyu­rik Lászlóról, Pesti György­ről és Szigeti Oszkárról. Ők hárman szervezték azt az öregfiúk-mérkőzést, amely­nek tárgyi emlékei ma a kis lakás legkedvesebb díszei közé tartoznak. A piros­fehér pettyes labda, amellyel játszottak, s amelyet vala­mennyien aláírtak a barát­juknak, az MVSC-től kapott díszes tál, no meg a porce­lán kulacs, amelyet a sport­­csarnok igazgatója, Meny­hárt László ajándékozott ne­ki. De a tárgyi emlékeknél is kitörölhetetlenebbül él az emlékezetében a megható szeretet, amellyel a szurko­lók, idősek és fiatalok fo­gadták.­­„Csodálatos az emberi szeretet. Az ad nekem mindenhez erőt. A nap­jaim egyformán telnek. Olvasgatok, rejtvényt fej­tek, a minap a Képes Újság pályázatán nyer­tem is. Egyszóval egye­lőre a szellemi sportoké­nak hódolok. De szom­baton, a Vasas elleni bajnoki idénynyitón­­ ott leszek. Sikora Feri megígérte, hogy értem, jön kocsival...”) A bajnoki rajtkor „Kukac” ott lesz régi sikereinek szín­helyén, a diósgyőri stadion­ban — a lelátón. T. P. Vasárnapi vendégünk VITRAY TAMÁS A kiváló riportert, azt hiszem, nem kell különösebben bemutatni. Gyakori vendég ő mindannyiunknál, otthon a képernyőn; olyan ismerős, akivel sokszor és szívesen találkozunk. Megnyerő, könnyed, szelle­mes, tud örülni, de szélsőségekre ritkán ragadtatja magát. Mértéktartó és mindig tárgyilagos. Nagy egyénisége a szakmá­nak. A sportban otthon van, legyen az atléti­ka, jégkorong,, ökölvívás, futball vagy kor­csolya. Mégsem vallja magát csalhatatlan szakembernek. Ha véleményt mond, ha következtetéseket von le, annak mindig van alapja, azt sohasem a pillanatnyi han­gulat diktálja. Mindez köztudott. Ami már kevésbé: Vitray Tamás egyike azoknak, akik úgy­mond az igét nem csupán hirdetik, hanem ragozzák is, vagyis nem csupán beszél­nek a sportról, de maguk is szeretik, mi több, űzik is. Rendszeresen úszik, teni­szezik és a lábtenisz nevű „népi játék­nak” is nagy hódolója. 1958 óta dolgozott a sportrovatnál. Idén egy másik osztály élére került. — Az új munkakör nem jelent szakítást a sporttal? Vitray gondosan megtömte kedvenc pi­páját. — Nem. Csak úgy vállaltam az új mun­kakört, hogy továbbra is dolgozhatom a sportban. — Mi a neve új osztályának? — Vegyes és összetett műsorok osztálya.— Ide tartoznak a különféle vetélkedők, kri­mik és egyéb szórakoztató műsorok. — Visszatérve a sporthoz: árulja már el, melyik sportágat szereti legjobban? A riporter rágyújtott, s egy ideig eltűnt a gomolygó füstfelhőben.­­ Már úgy értve: melyiket vagy melyi­keket szeretem közvetíteni, vagy csak nézni? — Kezdjük a közvetítéssel. • Nos, a jégkorongot és atlétikát. — Érdekes, hiszen az atlétikában — le­számítva a futószámokat — mondjuk a súlylökést, a rúdugrást nemigen lehet vala­mi izgalmasan tálalni. Jégkorongnál pedig néha kifejezetten művészet azt a fránya kis korongot szemmel tartani? Vagy nem?­­ De igen. Ám ezekben az a szép és vonzó számomra, hogy — nehéz. Nagy passzió ez, s néha hihetetlenül izgalmas játék, amelynek az a lényege, hogy bár­milyen gyorsan peregnek is az események, nem szabad hibázni. Mert vegyük például az atlétikát. Zajlik mondjuk a száz méte­res síkfutás döntője. A célba szinte hajszál­pontosan ér be három futó, mégis el kell dönteni, mi a sorrend, amit majd később igazol a lassítás, a kimerevített kép. De amikor ennek vége van, akkor a kamera vált, s a képernyőn már egy súlylökő simogatja gondosan a súlygolyót. Erről természetesen nemcsak azt kell tudni, s azon nyomban elmondani, hogy kicsoda, milyen nemzetiségű, hanem hogy hánya­dik sorozatban dob, s mi az eddigi leg­jobbja. Amikor ezzel végzett az ember, akkor egy hármasugró rohan már a ké­pen, s róla is mindent tudni kell. Hason­lóan nehéz sportág közvetítés szempontjá­ból a jégkorong. Gyors a játék és, a kapu­sokat leszámítva, 15—15 embert csereberél a két együttes, összevissza, sokszor játék közben. Ezeket mindig pontosan nyilván­tartani nem könnyű feladat, nem beszél­ve egyes zűrös esetekben a gólütők meg­állapításáról. Jó néhány mérkőzést köz­vetítettem már, s arra külön büszke va­gyok, hogy eddig még nem tévesztettem el a gólütő személyét. Bevallom, hogy annyira a szívemhez nőtt ez a sportág, abban egy kicsit benne van a hiúságom is. Mert úgy érzem, egy kis közöm van ah­hoz, hogy közkedvelt sportág lett nálunk. Annak ellenére, hogy mi nem űzzük ko­moly szinten.­­ A jégkorong mellett még egy-két sportágat saját „gyermekének” vallhat Vitray Tamás. Például a műkorcsolyát. • Az ilyesmi szerencse dolga is. Ezt például először rám bízták. Még 1960-ban. Mit mondjak, előtte sohasem láttam mű­korcsolyaversenyt. Ettől függetlenül el­vállaltam. Aztán évek során beletanul az ember. — Mindenesetre nem lehet könnyű dolog eligazodni a sok ugrás, ruhadísz, lépés­­kombináció és zeneszám között. A riporter csendesen somolygott.­­ Na, nem mindenki kerít ilyen nagy feneket a dolognak. Mindezt én is menet közben tudtam meg, többek között egy angol kollégától. Nemrégiben ugyanis Curry egyik zenéje kissé gyanússá vált, meg­kérdeztem hát kedves öreg angol baráto­mat, mi is itt a helyzet. Ő rázta a fejét, mondván: ki tudja? Szerinte néha maguk a versenyzők sem tudják, mi a címe a zenéjüknek, ő ugyan be nem mondja ezt már évek óta. Mások az ugrásokat sem sorolják. Azt mondják, minek? Persze, mindez bevezetés kérdése is. Ami viszont szintén lényeges: nálunk, Magyarországon egyrészt igényesek, másrészt a sporthoz kifejezetten értők az emberek. — Most térjünk vissza arra a kedvencre, amelyet nézni szeret?­­ Az az igazi nagy szerelem, a futball. — Mégsem szereti közvetíteni? 0 Sajnos, az elmúlt évtizedekben hiva­talból is szemtanúja voltam labdarúgásunk hanyatlásának, s ez sok keserűséget ha­gyott bennem. Mit mondjak, fájóan nehéz volt ezt végignézni, elviselni. Nekem tu­lajdonképpen csak egyszer adatott meg az igazi nagy boldogság, amikor őszintén tud­tam örülni a játéknak, a győzelemnek, amikor Angliában legyőztük a brazilokat. Akkor én is átéltem, amit Szepesi koráb­ban éveken át. Amikor mi voltunk a leg­jobbak, s annyiszor, de annyiszor arattunk világra szóló sikert. — Azért futballmérkőzéseken sokszor ta­lálkoztunk.­­ Már korántsem járok ki annyit, mint régebben. De a jó futballt ma is nagyon szeretem. — Korábbi műsorai közül például az Ötszemköztben is gyakori vendégei voltak sportolók. Érdekes, színvonalas, közkedvelt beszélgetések voltak ezek. A jövőben ilyen­re nem kerül sor? — Az Ötszemköztre már nem. Lesz vi­szont egy hasonló műsor, Randevú címmel. Ezekben biztosan szerephez jutnak spor­tolók, sportemberek is. — Akadt-e olyan sportoló, akivel szo­rosabb, barátibb a kapcsolata, mint az át­laggal? — Mindig az volt az alapelvem, hogy nem helyes olyan közel kerülni a mi szakmánk­ban egy sportolóhoz, hogy például össze­veszhessünk. Nos, nem is volt ilyesmire példa, soha senkivel nem veszekedtem. — Elárulna búcsúzóul valamit soron kö­vetkező műsorai közül. Mondjuk, amiben a sport is helyet kap? - -© Természetesen. Március 23-án kerül képernyőre a Pfúj bíró! — Fújj! című film. Ez egy hetven perces műsor, lényege a já­tékvezetés. De nem úgy magában. Szára­zon. Az egyik mérkőzésen egy riporter és egy operatőr felment a lelátóra, s ott meg­kérdezte a nézőket, hogy mi a véleményük a játékvezetőről. Ők elmondták. Ki ezt, ki azt, ki dicsérte, ki szidta. Erre a riporter megkérdezte, vállalnának-e játékvezetést. Mondjuk, eljönnének-e a televízióba szere­pelni? Végül tízet kiválasztottunk közülük, van köztük idős, fiatal, nő, gyerek. Ezt a csapatot odaültettük a vászon elé, s rész­leteket vetítettünk különböző mérkőzések­ből. Nekik meg el kellett dönteni, mit ítél­tek volna egy-egy szituációban. Itt derült ki, hogy tízen hétféleképpen ítélnek. Még akkor is, ha lassítva látják a jelenetet. Ér­dekes műsor lesz, főleg tanulságos. Búcsúzóul megbeszéltük, hogy mikor me­gyünk üdülni. Mert lábteniszben, párosban, két éve elsöprő győzelmeket arattunk Szép­lákon. Várkonyi Sándor * Rügyfakadás Február utolsó napjának reg­gelén még csípett az idő, de ahogy a nap sugarai áttörték a párafüggönyt, már érződött a le­vegőben a közelgő tavasz illata. A Fáy utcai Vasas-pálya tor­naterme csak úgy zengett a csa­takiáltásoktól: „Hajrá, Bécsi út, Hajrá, Karikás, Hajrá, Pasarét!” „Gól!” — csilingelt a kiáltás a gyermektorkokból, aztán taps, és önfeledt ünneplés. De tudtak örülni a gólnak! Rügyfakadás volt a Fáy utcá­ban! Virágh Ferenc, a Vasas ser­dülők edzője magyarázattal szol­gált: — A legutóbbi szokásos játé­­kostoborzón mindössze három gyerek jelent meg, ezért elhatá­roztuk, hogy változtatunk a módszeren. A környékbeli álta­lános iskolásoknak kiírtunk egy tornát. A múlt vasárnap kezdő­dött a játék. Nemcsak a kör­nyékről, hanem Pasarétről és a Bécsi útról is neveztek a gyere­kek. Huszonnégy csapat, kétszáznegyven srác az 1961—1962-ben született kor­osztály mérte össze tudását. A Karikás úti iskola négy csapa­tot is indított. Ez a torna zaj­lik most. A múlt vasárnap állva maradt 12 csapat ismét kieséses rendszerben játszik egymással, majd a délelőtti győzteseket két hármas csoportra osztjuk, ők körmérkőzéssel, kétszer 10 perc alatt döntik el a helyezések sor­sát. A csoportelsők játszanak a tornagyőzelemért. — Hány gyerek neve került be a noteszba? — Tizennégy tehetséget je­gyeztünk fel, azért ilyen keve­set, mert a gyerekek jó része már igazolt játékos más egye­sületeknél. Közben a teremben a Karikás útiak második csapata a Dianna úti iskolával játszott. Az utób­biak ifjú kapusa a látványos vé­dések egész sorát mutatta be. Mégis vesztesként hagyták el a pályát, egyetlen gólocska miatt, de ez nem a kapuvédő hibájá­ból esett. Fodor Attila VII. osz­tályos tanuló ötödikes kora óta véd. Szeretne jó kapus lenni, Szentmihályi a példaképe. Új­pest-szurkoló, a Zrínyi Miklós intézet kis lakója. Négyes tanuló és most boldog, mert a Vasas meghívta, legyen a játékosa. Amikor beszélgettünk a kis kapussal, odasomfordált a má­sik csapat góllövője. Nagy sze­meket meresztve hallgatott. Az­tán bemutatkozott. — György Vilmos vagyok. Lelkesen beszélt a futballról Valamikor már játszott a Vasas­ban, de nem tudta összeegyez­tetni az iskolai elfoglaltságot a labdarúgással. Szeret gólt rúgni, viszont nem szeret tanulni. Le­het, hogy ez volt az oka a ki­hagyásnak? A pályán újabb színfolt. Sző­ke apróság cselezgetett (képün­kön elöl). Egy hatalmas terme­tű legényke, annak rendje-mód­­ja szerint felvágta. A kicsi fel­ugrott és dühösen sziszegte a fogai között: — Mit vacakolsz, leharapom a fejedet! A nézők mosolyogtak. A mér­kőzés után interjúra invitáltam az apróságot. A csapat rögtön közrefogott bennünket. A töb­biek irigykedve suttogták: „Új­­ságsztár lettél”. A kis szöszi egy szusszra fúj­ta a nacionáléját: — Bódog József vagyok, az első a hosszú. A Bécsi úti is­kola VII. osztályába járok. — Hogy tanult­? — 4:3 voltam félévkor. — Szeretsz focizni? Furcsán nézett rám, majd a többiekre, aztán kórusban vála­szoltak: — Mi mindnyájan nagyon sze­retünk focizni! — Melyik csapatnak szurkolsz? — A Dózsának. — Mi leszel, ha felnősz? — Erdőmérnök, vagy testne­velő tanár. A foci csak szóra­kozás marad. — Milyen magas vagy?­­ — Száznegyven centi. De re­mélem, még nőni fogok. Mellettünk ült Gál Gyula, a Vasas Láng sportköri elnöke és megjegyezte. — Aranyosak ezek a srácok, felüdü­l az ember közöttük. Jó kezdeményezés volt a Vasastól, más csapatok is megcsinálhatnák. Itt az élő pél­da, hogy el kell mennünk a gyerekekért! Azt már együtt furcsálltuk, hogy más sportegyesülettől egyetlen edzőt vagy vezetőt nem láttunk a teremben. Illovszky Rudolf, a Vasas ve­zető edzője azonban ott volt. Figyelt, majd edzőtársaitól ér­deklődött, hogy minden tehet­séges gyereket feljegyeztek-e? A Csata utcai testnevelés-tago­zatos iskola nemcsak jó csapat­tal, hanem jó torkú szurkoló­gárdával vonult fel. Jöttek a lá­nyok, az osztálytársak, sőt az élővilágot tanító Bak Margit ta­nárnő is. Dobot, kürtöt hoztak magukkal és hatalmas ricsajt csináltak. Csapatukban játszott Bencsik Jancsi, a legutóbbi út­törő­ olimpia 53 kg-os birkózó­bajnoka. — Imádom a focit, s valószínű azt fogom választani, csak er­ről még nem szabad beszélnem — mondta Jancsi, aztán szaladt ő is a többiek után, akik az öltözőbe vonultak ünnepelni a döntőbe jutásukat. Bugya György, a Pasaréti úti iskola tanára kérdésünkre a kö­vetkezőket mondta: — Nekünk nagyon jól jött ez a játék, fel tudunk készülni az úttörő­ olimpiára. Tényleg hasznos volt ez a torna. A szakemberek láttak né­hány tehetséget, „felbolygattak” néhány iskolát és nyertek vele ők is, a gyerekek is. Egyéb­ként a tornát a pasarétiek nyer­ték a Csata utcaiak ellen 7 m-es rúgásokkal. — B. D. — Kuvaititól jöttek — Mesterségük címere? — A labda. — Milyen volt a viszonyuk vele a 90 perc alatt? — Többnyire nálunk volt, de ez nem jelentett semmit, mert játékosaink sokat daj­káltak, különösen a közép­pályások. Ahelyett, hogy két szélsőnket foglalkoztatták volna, rövid oldalpasszokkal közelítették meg a kuvaitiak kapuját. — Mennyi lett az ered­mény? — A végeredmény 1:1. Méghozzá úgy, hogy a 60. percben Bálint hibáját kö­vetően a vendéglátók sze­reztek vezetést. Egy perccel később egy gyors, bal olda­li támadás után, Lukács hozta fel a labdát, jól ad­ta be és Váradi volt ered­ményes. — Milyen játékerőt kép­viselt az ellenfél? — Néhány nappal ezelőtt a lengyel utánpótlás-váloga­tottat győzték le 3:1-re, s az olasz Laziót is két vállra fektették. Gyakran játsza­nak nemzetközi mérkőzése­ket, mert szorgalmasan ké­szülnek a világbajnoki és az arab játékokra. Ráadásul nem is akárkik irányítják az edzéseiket. A vezető ed­ző nem más, mint a brazilok világhírű edzője, Zagalo, se­gítőtársa pedig Carlos Al­­berto. — Munkájuknak van-e már látható eredménye? — Igen, technikailag na­gyon képzettek a kuvaiti játékosok, és szellemesen is játszanak. — Hány nézője volt a mérkőzésnek? — Huszonnyolc-harminc­­ezren lehettek, élvezték a játékot. — A mieink milyen össze­állításban játszottak? — A következő tizenegy kezdett: Gujdár — Paróczai, Bálint, Rab, Lukács — Nyi­lasi, Ebedli, Zombori — Pusztai, Szabó, Váradi. A szünetben Szabó helyére Ma­gyar állt be, s ekkor Váradi lett a középcsatár, a 60. percben pedig Zomborit Csa­pó váltotta fel. — Hogyan szolgálta az angolok elleni EB-selejtező­­re való felkészülést ez a ku­vaiti villámlátogatás? — Senkivel sem vagyok kimondottan elégedett, de senkire sem panaszkodha­­tom. Különösen a Dél-Ame­­rikában jártakon látszottak a fáradtság jelei, nehezen akklimatizálódtak az egyéb­ként hihetetlenül barátságos légkörű találkozóra. — Kialakult az angolok el­leni kezdő csapat gerince? — Csak részben, Kereki is tagja lesz a keretnek, s va­lószínűleg még egy csatár. — Mikor találkozik a já­tékosokkal? — A szerdai MNK-mér­­kőzések után hirdetem ki a tizenhatos keretet, szomba­ton az első tavaszi forduló után találkozunk, attól kezd­ve együtt leszünk a szerdai mérkőzésig. — Melyik csapatrésznek kell az EB-mérkőzésig je­lentősen javulnia? — A középpályás sornak! Különösen a játékfelfogásu­kat kell megváltoztatni, mert a kapura egyáltalán nem voltak veszélyesek, csak a szervezéssel törődtek. Ez pedig az angolok ellen ke­vés lesz. . Baráti Lajos szövetségi kapitány válaszait lejegyez- RÁDIÓ, TÉVÉ . Hétfő. Rádió. Petőfi-adó. 6.20: Torna. 9.23: Délelőtti torna, munkahelyi testnevelés. 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben. Kossuth-adó. 22.15: Sporthírek. Kedd. Petőfi-adó. 6.20: Torna. 9.23: Délelőtti torna, munkahe­lyi testnevelés. Kossuth-adó. 22.15: Sporthírek. Kedd. Televízió. Budapest. 9.00: Tévétorna (ism). 20.00: Té­vétorna. 22.00: Csapatjáték és taktika a labdarúgásban. Szlo­vák tv. 11. műsor, a Világ sport­ja. z IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti. Várható időjárás hétfő estig, álta­lában kevés felhő, csapadék nél­kül. A reggeli órákban többfelé köd, helyenként ködszitálás. Gyenge, időnként kissé élénkebb, változó irányú szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet ál­talában 9 —14 fok között, a tartó­san ködös helyeken 5 fok körüli

Next