Népsport, 1976. április (32. évfolyam, 78-103. szám)
1976-04-30 / 103. szám
\ XXXII. 103. ♦ 1976. április 30. ÖKÖLVÍVÁS Jakab igen, Németh nem ros Immár hosszú ideje folyik szóversenyfutás a harmatsúlyú Jakab József és Németh Rezső között. Mindketten tagjai az olimpiai keretnek is, de az időközben kéztörést szenvedett Németh a gyógyulást követően nehezen talál magára. Ezt tükrözik a hallei Kémia Kupa első eredményei is. Jakab József, akárcsak az eddigi nagy versenyeken, ismét, remekelt, látványos, kemény küzdelemben pontozásos győzelmet aratott a súlycsoport egyik esélyesének tartott szovjet Sapalin ellen. Németh Rezsőnek nem ment ilyen jól: a román Popa ellen a harmadik menetben feladta a mérkőzést. A csütörtöki mérkőzésekről, így Orbán, Nagy, Borbély és Rapcsák szerepléséről lapunk zártáig nem érkezett jelentés. BIRKÓZÁS 145 plusz 132 A Budapest és a vidékbajnokság mindig érdekes. Egyrészt azért, mert itt dől el, hogy kik indulhatnak OB-n, másrészt ez a küzdelem olyan rangot ad, amelyet jegyeznek. 4 Az idei kötöttfogású Budapest- és vidékbajnokságnak két másik szempontból is van érdekessége. Most jöttek haza az EB-ről a legjobbak és ellenük mindenképpen érdekes ki, hogyan szerepel. Az EB-érmeseket legyőzni nagy dicsőség. Akik pedig nem szerepeltek jól Leningrádban, azok ellen fel lehet hívni a figyelmet: lám, én is itt vagyok, legközelebb számításba lehet venni. Az olimpiára készülő csapattagoknak pedig nagyszerű felkészítő versenynek ígérkezik ez a két bajnokság. Ellenük mindenki hajt, mindenki bizonyítani igyekszik és így módjuk lesz kemény csatákban kipróbálni az szerzett friss tapasztalatokat.EB-n ismét más szempontból vizsgálva a két bajnokságot, érdekes, hogy vannak súlycsoportok, ahol mindenki egyöntetűen jósolja meg a bajnoki várományost, míg más súlycsoportokban, ahol nincs biztos esélyes, mindenki mást mond. Ott tehát várhatóan nagy csaták lesznek. A vidékbajnoksággal kapcsolatban keveset vitatkoznak Seres, Rácz, Réczi és Nagy József bajnoki esélyén, akárcsak azon, hogy Hegedűs Csaba, Farkas és Rovnyai biztos Budapest-bajnoki esélyes. (Hacsak Hegedűs Csaba nem lép vissza bátyjával szemben?!). A vidékbajnokságra 145, a Budapest-bajnokságra 132 nevezés érkezett, tehát népes mezőnyök lesznek, s azokban a súlycsoportokban, ahol nincs biztos esélyes, rendkívül érdekes és harcos összecsapásokra van kilátás, ahol pedig biztos az esélyes, az esetleges meglepetések lehetnek izgalmasak. JCözlemények Tekintettel a rossz időjárásra, a jövő hét hétfőjén és keddjén is folytatódik a KSI felvételi vizsgája a már ismertetett sportágakban. Mindkét napon délelőtt 9. és 11, illetve délután 14 és 17.30 óra között lehet jelentkezni a XIV. kerület Istvánmezei út 3. sz. (volt Jégszínház) alatt. Az Újpesti Dózsa teniszszakosztálya tanfolyamot indít 1966 — 68. évben született fiúk és lányok részére. Jelentkezés: 1976. május 4-én délelőtt 8—10, és délután 16—18 óra között a margitszigeti Dózsa-stdionban Homolya Lajos edzőnél. Túrajavaslatok nyugdíjasoknak Orvosegyetem SC „Gyopár”: Barangolás a Budai-hegységben. T: május 5-én, szerdán 9 órakor a metró Moszkva téri megállójánál. V: Parner József. K: 30 Ft. Vasas SC 1. Két bükkfanyereg — Pilistető — Pilisszentkereszt. T: május 5-én, szerdán 7.15 órakor a HÉV Batthyány téri végállomásán. V: Angelus Tibor. K: 25 Ft. 2. Kétbükkfanyereg __ Hoffmann kunyhó — Ecsethegy — Hirschorom — Hamvaskői rét — Miklósdeák völgye — Pilismarót. T: május 5-én, szerdán 7.15 órakor a HÉV Batthyány téri végállomásán. V: Hárshegyi Sándor. K: 30 Ft. Irodának alkalmas helyiségeket keresünk, 60 négyzetmétertől, belterületen. IFJÚSÁGI LAPKIADÓ ellátási osztály,VÁLLALAT, 1065 Budapest VI., Révay utca 16. Telefon: 111-499. ▼ ____ Az Állami Könyvterjesztő Vállalat raktáraiból, a könyvesboltok kirakataiból, a lakások könyvespolcairól ma már nem hiányoznak a sporttárgyú kiadványok. Megváltozott életünk és igényünk nem nélkülözheti ezeket az olvasmányokat, amelyek segítséget nyújtanak az ember testi és szellemi fejlődéséhez, s szinte tálcán kínálják az érdekes, izgalmas történeteket. A magyar sportkönyvkiadás ma már nem jár gyermekcipőben, de azért fiatal múltra tekint vissza. A felszabadulás előtt is jelentek meg különböző — főleg egyes sportágakkal foglalkozó — művek, ám az önálló, szervezett és tudatos munka csak 1951-ben kezdődött. Az elmúlt 25—26 évben — csak a Medicina Könyvkiadónál — 1030 sportkönyv jelent meg. Az első, a szovjet Cetlin Kosárlabda című hétéves alkotása, a legutóbbi pedig Gárdos—Mónus Gyógytestnevelés című huszonhat éves kötete volt. Magyarországon a Medicina profiljába tartozik a sportkönyvkiadás. Náluk viszont háromféle szerkesztőséget találunk. Külön apparátus foglslalkozik az egészségügyi, a testnevelés és sport, valamint az idegenforgalmi, utazási témákkal. Bennünket természetesen elsősorban a sportszerkesztőség munkája érdekel. Dr. Árky Istvánnal, a Medicina igazgatójával és dr. Berend Mihály főszerkesztővel beszélgettünk a sportszerkesztőség terveiről és feladatairól. Elmondták, hogy a sportkönyvkiadás jelentős állami dotációban részesül. Ez persze, csak növeli a felelősséget. Meg kell ugyanis gondolniuk, hogy milyen kéziratok kiadását javasolják. — Lehetőségünk azért van — mondta Árky dr. —, csak okosan kell gazdálkodnunk. Elsőrendű feladatunk a színvonalas tankönyvek kiadása. A Testnevelési Főiskola alapképzéséhez megfelelő segítséget kell nyújtanunk. A megjelenést általában megelőzi a tankönyvvita és a kéziratok nagyon alapos szakmai lektorálása. Másik fontos feladatunk a tömegsport fejlesztésének segítése. Tudjuk, hogy a szórakoztatóan és hasznosan megírt könyv mit jelent a mozgalom fejlődésében. A Sport a családban című könyvünk például hamar elfogyott és úgy gondoljuk, növelte a sportolási kedvet. — De mi a helyzet a további szakkönyvekkel? — A szakkönyvek műfajában érdemes megemlíteni a különböző sportágak ABC-jét. Ezeket a kiadványokat a szakemberek lelkiismeretes munkájának köszönhetjük, s nem utolsósorban annak, hogy jó a kapcsolatunk a szakszövetségekkel. Dr. Berend Mihály főszerkesztő ehhez kapcsolódva megemlítette, hogy jelentősen megnőtt a sakk-kiadványok iránti igény. Évente átlagosan három sakkkönyvet adnak ki, és sokat merítenek a szovjet sakkirodalomból. Hogy mást ne említsünk, nagy sikere van A. Kotov A sakkozó gondolkodásának titka című művének. Hasonlóan nagy az érdeklődés a turisztikai könyvek iránt. Az úgynevezett „bakancsturizmus” ugyan kissé visszaesett és előtérbe került az autós és vízitúrázás, de azért legfontosabb a dolgozók sétája, kocogása, kirándulása. A természet szépségét, a friss levegőt nem pótolja semmi. Ezért mutatjuk be ismét a Mátrát, a Bükköt, a Mecseket. a Nem véletlenül jelentetjük meg Magyarországi kirándulások című könyvünket, felfedezve új, ideális kirándulóterületeket. Nemcsak az autózást, a vizet kedvelő olvasóinkhoz szólunk, hanem a hegyi vándorokhoz is, tehát komplex javaslataink vannak. Persze — ha a kiadó vezetői nem is említik — tudunk a nehézségekről is. A hosszú nyomdai átfutási időről. A példányszámok megállapításakor sem elég bátrak — ez a bírálat azonban a terjesztőknek is szól. Nem a legjobb az új könyvek elosztása. Egyes könyveket hiába keres az ember öt üzletben, csak a hatodikban talál rá. Ilyen hamar elfogytak volna? Szó nincs róla, raktáron van még vagy ezer, de senki nem nyúl hozzá. Az OTSH-nak vannak alapvető határozatai, mindenki hallott már a labdarúgó, az atlétikai, az úszó és a tömegsport állásfoglalásról. Hogyan kívánják ezek fejlődését szolgálni? — Természetesen összhangban az illetékes szakszövetségekkel — mondta Árky dr. —, a felsorolt négy terület nálunk is a legfontosabb. Csak néhány példa: megjelentetjük Kutas István szerkesztésében az Eddzen velünk című kötetet, kiadjuk az atlétika edzésmódszerét, a sportág biomechanikájával kapcsolatos tankönyvet, s több kiadvánnyal járulunk hozzá az iskolai úszásoktatás fejlődéséhez. Itt említem meg azt is, hogy Nagy Sándor könyvét, Pap Klára kitűnő illusztrációival, kiadták Japánban. A címe mindent kifejez: Tanulj te is úszni! Érdemes szólni a magyar sportkönyvek külföldi sikereiről is. Csak néhány példa: Dr. Csanádi Árpád Labdarúgás című művét adták ki a legtöbb országban. A vívás oktatása... Párharc a labdarúgásban... Torna — út az egészséghez... Papp Laci... Balczó ... jó néhány ezer példányszámban jelent meg idegen nyelven. És íme, néhány készülő könyv: Dr. Frenkl Róbert: Sportélettan. Dr. Miltényi Márta: A sportmozgások anatómiai alapjai. Földes—Kun—Kutasi: A magyarországi testnevelés és sport története. Beszélnünk kell az úgynevezett ismeretterjesztő könyvekről is. Céljuk a sport népszerűsítése, a fiatalok nevelése. Nagyon szeretik az olvasók például a híres sportolókról készült életrajzokat. Ezért kötöttek szerződést a legújabbra: Kő András, a Papp Laci könyv szerzője, ír majd Bozsik József sikerekben gazdag pályafutásáról. S ha már itt tartunk: — A tankönyvek és szakkönyvek kiadása az elsőrendű feladatunk — mondta dr. Árky István —, de azért szeretettel várjuk ismert íróink jelentkezését. A magyar sportban annyi szépség és konfliktus van, mi pedig hiányoljuk az igazi irodalmi, sportpolitikai alkotásokat. Berkesi, Karinthy, Moldova nemegyszer bizonyította sportszeretetét. Jó lenne, ha egyszer vagy akár többször is leírnák gondolataikat, bemutatnák a sportolók küzdelmes életét. Dr. Berend Mihály még hozzátette: — Mindent elkövetünk, hogy segítsük az egyetemes magyar sport fejlődését és hogy növeljük a rendszeres testedzésben résztvevők számát, hogy új és új híveket szerezzünk a sportmozgalomnak ... h. t. Sportkönyvkiadás — felelősséggel Látogatás a Medicina Könyvkiadónál £ sport EREDMÉNYEK ASZTALITENISZ Nők. Benkő-csoport: Gamma—Magyar Posztó 8:8, Székesfehérvári Spartacus—Universitas SZTSE 12:4, Győri Vízügy — Universitas SZTSE 10:6, Pécsi BTC — Székesfehérvári Spartacus 9:7, Bakony Vegyész—Pécsi BTC 14:2, Tolnai Vörös Lobogó—Székesfehérvári Spartacus 11:5, Szekszárdi KSE — 2. sz. Építők 9:7, vidéki Vendéglátó —MEDOSZ Duna- ÉRDÉRT 10:6, Szekszárdi KSE — Gamma 8:8, Tolnai Vörös Lobogó — Magyar Posztó 11:5, Pécsi BTC — MEDOSZ ÉRDÉRT 15:1, 2. sz. Építők —Universitas SZTSE 8:8, Bakony Vegyész — Székesfehérvári Spartacus 10:6, Győri Vízügy — Dunavidéki Vendéglátó 9:7. Schmiedl-csoport: Ózdi Szegedi Spartacus 12:4. Kohász — KSZVSE Borsodi Volán 11:5, VEGYTERV — Hazai Fésűs 11:5, VEGYTERV — Szegedi Spartacus 15:1, MEMTE — Borsodi Volán 11:5, Hazai Fésűs —Hatvani MÁV 10:6, Kecskeméti Spartacus—Salgótarjáni Spartacus 13:3, Abonyi TSZ SK—Ózdi Kohász 12:4, Hídépítők—VEGYTERV 11:5, Ózdi Kohász —Salgótarjáni Spartacus 10:6, MÁV — Borsodi Volán 9:7, Hatvani Kecskeméti Spartacus —MEMTE 14:2. Férfiak. Barna-csoport: MEDICOR— Veszprémi Volán 18:7, Universitas PEAC — Vasasi Bányász 18:7, Universitas PEAC—Pénzügyőr 17:8, Pénzügyőr—Vasasi Bányász 18:7, Perbál — Aknamélyítő Bányász 16:9, Universitas PEAC—■ Kaposvári Rákóczi 23:2, Bp. Elektromos—Kaposvári Rákóczi 21:4, Vasasi Bányász—Győri Elektromos 13:12, Universitas PEAC — Magyaróvári Kötött 19:6, Kaposvári Rákóczi — Magyaróvári Kötött 14:11, Pénzügyőr—Győri Elektromos 20:5, Pénzügyőr —Aknamélyítő Bányász 18:7, MEDICOR— Dunaújvárosi Kohász 13:12, Pénzügyőr—Magyaróvári Kötött 14:11. Gárdos-csoport: Betonút — MAFC 13:12. Telefongyár—MEZŐGÉP 16:9, Betonút—Debreceni VSC 15:10, Debreceni VSC —Szolnoki VC 13:12, Szolnoki VDMEZŐGÉP 14:11, Betonút— KSZVSE 17:8, MEMTE —Betonút 19:6, KSZVSE —Debreceni VSC 13:12, Nagykálló — SBTC 13:12, Szolnoki VD—Egri Kolacskovszky 21:4, SBTC—Egri Kolacskovszky 19:6, Jászberényi Lehel—Debreceni VSC 14:11. LABDARÚGÁS NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉS VSS KOSICE—DVTK 2:1 (2:1) A DVTK NB I-es labdarúgócsapata szerdán Kassán vendégszerepelt, ahol a VSS Kosice csapatával mérkőzött, a következő összeállításban: Szabó — Kovács (Tamás), Salamon, Hajas, Szűcs — Oláh, Fükő, Görgei — Borostyán, Fekete (Makróczi), Feledi (Tóth). A kassaiak két gólját a válogatott Fóliák lőtte. A diósgyőriek gólszerzője Hajas volt. SAKK Az Utasellátó SC nemzetközi női egyéni versenyének mérlege a 2. fordulóban: 4 döntetlen és 3 függőjátszma. A mezőny tudásszínvonala magas és egyenletes, ezért az óvatos stratégiai játékfelépítés során a négy döntetlen játszmában nem tudtak megnyitási előnyt kihozni és a középjáték folyamán a játékidő második felében kiegyenlített állásokban megosztoztak a pontokon. Annál izgalmasabban alakultak viszont a függőben maradt játszmák. Az Alexandrija — Hofmann mérkőzésen a szovjet versenyzőnő az állás egyensúlyának megbontására törekedett, még látszólagosan hátrányos állást is vállalt. A kölcsönös időzavarban viszont „e” gyalogja áttört és bevitele nem akadályozható meg, ezért a függőállás pár lépésben nyerhető. Belavenec—Karakas csatában Karakas minőség előnyre tett szert, de ellenfelének rendkívül veszélyes centrum gyalogjai keletkeztek, a minőség visszaadására kényszerült. A függőállásban világosnak gyalogelőnye van, melynek érvényesítése a döntetlen színezetű könnyűtiszt végjátékban rendkívül problematikus. A Finta —Porubszky találkozón sötét előnyös állást ért el és bár a konkrét nyerést kihagyta, a folytatásban előreláthatóan megszerzi a teljes pontot. A forduló eredményei: Verőci — Ivánka, Boriszova (bolgár)—Bretova (csehszlovák), dr. Krizsánné — Konarkowska (jugoszláv), Pogorevici (román) —Sinka döntetlen, Belavenec (szovjet)—Karakas, Alekszandrija (szovjet)—Hofmann (NDK-beli), Finta—Porubszky függő. A verseny élén Ivánka és Bretova állnak 1.5 —1.5 ponttal, Verőci, Boriszova, Konarkowska, Pogorevics 1 — 1 pontos, Porubszkynak és Alexandríjának 2—2 függő játszmája van. Befejeződött Budapest I. osztályú ifjúsági csapatbajnokságának tavaszi idénye az elmaradt KGM Ságvári —BVSC . mérkőzés lejátszásával, melyet a BVSC 5:1 arányban nyert meg. A bajnokság állása: KGM Vasas 23, Bp. Honvéd 21.5, MTK-VM 19, Vasútépítő 14.5, Postás 14, BVSC 13.5, FTC 12.5, BEAC 10.5, KGM Ságvári 10, Bp. Spartacus 8.5 pont. TENISZ A kedvezőtlen időjárás miatt alapos „csúszással” jutottak el az egyes döntőkig a Bp. Spartacus szabadtéri idénynyitó teniszversenyén. Az egész viadalnak április 28-ig be kellett volna fejeződnie, de még mindig nem tudták valamennyi találkozót lejátszani... A férfi egyesben rendkívül szoros, mindvégig kétesélyes találkozón bizonyult jobbnak Szocsik Csoknyaynál. A női egyes döntője sem volt izgalommentes, de itt valamivel biztosabban nyert Szűcsné Klein Bea. Csütörtökön sikerült a korábban elmaradt elődöntőt, s a döntőt is lebonyolítani a női párosok küzdelmében, amely a Szörényi-kettős sikerét hozta. Eredmények. Férfi egyes döntő: Szőcsik (MTK-VM) — Csoknyay (Bp. Spartacus) 7:6, 7:5. Női egyes döntő: Szűcsné Klein -Zea (U. Dózsa)—Szörényi J. (BSE) 6:4, 6:3. Női páros elődöntők: Jászai, Dudás (BSE) —Túri, Permai (Egri Dózsa) 6:4, 6:4, Szörényi J., Szörényi A. (BSE)—Széll, Bécsi (Bp. Spartacus) 6:3, 6:2. Döntő: Szörényi J., Szörényi A. (BSE)—Jászai, Dudás (BSE) 6:4, 6:3. Férfi páros: Szécsik, Csoknyai (MTK-VM, Bp. Spartacus)—László B., Sziráki (Bp. Honvéd) 6:3, 6:3. VITORLÁZÁS Véget ért a Hyeres-ben megrendezett nemzetközi vitorlásverseny. Hazaérkezett Kőváry Károly csapatvezető, dr. Haán András egyesületi edzője, s beszámolt a verseny alakulásáról. Haán az első futamban 21. lett, a másodikban korai rajt miatt kizárták, a harmadik futamban borult, így 58. lett, majd a további futamokban a 42., a 24. és az 54. helyen végzett. Végeredményben a 74 induló közül a 32. helyet szerezte meg, 184 ponttal. A verseny végeredménye: Howlet (angol) 18, 2. Mauri (francia) 45.70, 3. Boudouris (görög) 56.70, 4. Pelaschier (olasz) 57.50, 5. Liljegren (svéd) 65.80, 6. Bertrand (ausztrál) 70.70 ponttal. Dr. Haán András, Sigmond András olimpiai keretedző kíséretében. Port Camargue-ba utazott, a vasárnap kezdődő finn dingi EB színhelyére. NÉPSPORT 7 Változatos, gazdag sportműsor a munka ünnepén •Folytatás az 1. • 1> a Rába ETO és a MA DAC „öregfiúi”, illetve a focitedvelő lányok, fiatal asszonyoas. A két nap kiemelkedő sporteseményének ígérkezik az idénynyitó nemzetközi teniszverseny amelyet a Rába ETO révfalusi pályáin rendeznek meg. Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén, a hagyományoknak megfelelően, a Majális parkban a munkás—paraszt találkozó keretében rendezik meg a sportvetélkedőket. Először a DVTK, az MVSC és a Miskolci Építőmunkás SE sportolói tartanak különböző bemutatókat, majd kispályás labdarúgó-bajnokságra kerül sor. A Molnár Béla Ifjúsági Házban sakk-villámtornát, a sportcsarnokban pedig asztalitenisz emlékversenyt bonyolítanak le. Legrangosabb sporteseménynek ígérkezik a fennállása 25. évfordulóját ünneplő Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem atlétikai szakosztályának nemzetközi atlétikai versenye, amelynek keretében NDK-beli sportolók is rajthoz állnak. A festői Mályi-tavon vitorlát bontanak a tó szerelmesei, természetbarátok pedig — a II a Rákóczi Ferenc emléktúra-sorozat záróaktusaként — Sárospatakra kirándulnak május 2-án, ahol ünnepi műsorral emlékeznek. Szotjotl A városi testnevelési és sportfelügyelőség az újszegedi liget közelében levő sportlétesítményekbe hívja a város lakosságát A kisstadionban ugyanis női és férfi kézilabdatornát, Torontál téri uszodában idénya nyitó úszóversenyt, a teniszpályákon pedig bemutatókat rendeznek. A tömegsportot szolgáló eseményeken kívül nagy érdeklődésre tart számot a SZEOL- stadionban lebonyolítandó nemzetközi salakmotorverseny, az OB I-es vízilabda- és az NB I-es kézilabda-mérkőzés. A sakkozás kedvelői a nagyállomás éttermében randevúznak. JDebrecen Az Alföld „fővárosában” is kiemelkedő eseménynek ígérkezik az ünnepi felvonulás. A dolgozók ünnepi menetét kétszáz sportoló vezeti be, ritmikus tornagyakorlatot bemutatva a nézőknek. A sportrendezvények közül kiemelkedik a nagyerdei Lovas emlékverseny — díjlovaglás, díjugratás, fogatterseny, pónilovaglás gyerekeknek —, továbbá a nemzetközi salakpályás motorverseny. Az utóbbin NDK- beli, lengyel, román, bolgár és természetesen magyar versenyzők is nyeregbe ülnek. A kétnapos ünnepségre a városi sportfelügyelőség alkalmi sportlétesítményeket, játéktereket létesít a vadregényes Nagyerdőn, így nem lesz akadálya annak, hogy az odalátogatók, a pihenni vágyók röplabdázzanak, kézilabdázzanak, focizzanak. Május elsején és másodikán a kicsinyek kerülnek az érdeklődés középpontjába Nyíregyházán. Ezeken a napokon rendezik meg ugyanis a Szabolcs Kupa minikosárlabda-tornát. A rendezvény iránti érdeklődést mutatja, hogy részvételüket jelezték a pécsiek, a soproniak, a kecskemétiek, a leninvárosiak és a Budapesti minikosárlabdacsapattal rendelkezők. Szabolcs-Szatmár megye székhelyén, a stadionban és a Sóstó környékén tornák, bemutatók szórakoztatják a közönséget. A legrangosabb eseménynek azonban kétségtelenül május 1-én kezdődő Bukarest — a Kassa — Szófia — Nyíregyháza nemzetközi ifjúsági teniszverseny ígérkezik. Szombat hely és Vas megye székhelyén — a fővárosihoz hasonlóan — a sportolók zárják a dolgozók ünnepi felvonulását. A város sportolóinak gyakorlatai a XXI. Nyári Olimpiai Játékokat szimbolizálják. A legszebben felvonuló, a a legtalálóbb gyakorlatokat bemutató egyesületeket külön jutalmazzák. Délutánra benépesül a Csónakázó-tó környéke, ahol a vívó-, birkózó-, ökölvívó- és súlyemelőbemutatók után különböző sportolásra, játékra nyílik lehetőség. Budapesten és vidéken bőven kínálkozik tehát lehetőség arra, hogy ki-ki a kedvére, az érdeklődésének megfelelő sportesemény megtekintésével, sőt aktív közreműködésével töltse el szabadidejét. EB-főpróba a Margitszigeten Nyolc ország koronglövői a Zalka Máté emlékversenyen Szombattól keddig rendezi a Zalka KMFSE a margitszigeti lőterén az utóbbi évek legjelentősebb koronglövő-viadalát, a Zalka Máté emlékversenyt. nagyszabású vetélkedés első hivatalos eseménye a pénteken este 18 órakor kezdődő megnyitó ünnepség lesz, amelynek keretében Varga László mérnök vezérőrnagy, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola parancsnoka üdvözli majd 8 ország legjobb trap- és skeetlövőit. A hazai élvonal mellett ott lesz a szigeti verseny mezőnyében a teljes osztrák és román válogatott, továbbá lengyel, NDK-beli, jugoszláv, olasz és szovjet koronglövő klubok élversenyzői. Kialakult a négynapos vetélkedés pontos menetrendje is. Eszerint szombaton reggel kezdenek a traposok, s versenyszámuk eredményhirdetésére vasárnap 14 órakorrül sor. Hétfőn következnek keskedlövők, s ők kedden délben a fejezik be vetélkedésüket. A rendezők minden előkészületet megtettek a verseny sikere érdekében a „végeredmény” most már valóban a versenyzőkön, no meg természetesen az időjáráson múlik. Ha ez utóbbi „megkönyörül” a részvevőkön, akkor a verseny minden bizonnyal eléri eredeti célját és a május végi riinói Európa-bajnokság főpróbája lesz... LEGÚJABB Újra Onyiscsenko A londoni Crystal Palace létesítményeiben — az 1973. évi világbajnokság színhelyén —, nagyszabású nemzetközi öttusaverseny folyik. Három nap után a 39 éves Onyiscsenko és a szovjet válogatott vezet. Az MTI jelentése szerint lovaglásban az amerikai Fitzgerald volt a legjobb, a csapatok versenyében pedig az Onyiscsenko, Lednyev, Ivanov hármas szerezte a legtöbb pontot (3144). Vívásban Onyiscsenko vitte el pálmát, 23 győzelméért 1035 pontot kapott, Lednyev és a svéd Lager (202 gy — 1000 p), Ivanov, a holland Bergsma és a svéd Pettersen (20 gy — 930 P) követte. Csütörtökön a lövészetre került sor. A győzelmet a dán Steffensen szerezte meg 1110 ponttal, második Lednyev (szovjet) 1088 p., 3. Onyicsenko (szovjet) 1022 pont. Csapatban a Szovjetunió bizonyult a legjobbnak, 3088 ponttal. Három szám után továbbra is a szovjet sportolók vezetnek. összetett egyéniben: 1. Onyiscsenko 3135 pont 2. Lednyev 3114, 3. Steffensen 3038. összetett csapatban: 1. Szovjetunió 9187 pont, 2. Svédország 8335, 3. Anglia 8243. Mint korábban jelentettük, az Egyesült Államok megalakulása 200. évfordulójának ünnepségei alkalmával május végén nagyszabású nemzetközi labdarúgótornát rendeznek. A házigazdák csapatának keretét már összeállították. Hírügynökségi jelentések szerint az amerikai profi klubokban szereplő külföldiek — Pelé, George Best, Marsh, B. Moore, Simoes és mások — mind vállalták a játékot. Az olaszokkal május 23-án Washingtonban, az angolokkal 28-án Seattleban, a brazilokkal 31-én Philadelphiában mérkőznek. Irodaház céljára keresünk épületet. IFJÚSÁGI LAPKIADÓ ellátási osztály,VÁLLALAT, 1065 Budapest VI., Révay utca 16. Telefon: 111—499.