Népsport, 1976. október (32. évfolyam, 236-262. szám)

1976-10-01 / 236. szám

XXXII. 236. ♦ 1976. október 1 Az 5-1 ellenére támadat­­os Ferencváros Esch­ben ! ?A Ferencváros szerdán Eschben bebizonyította, hogy játékosainak tudása, játékfelfogása hasonló a nemzetközi szinten jegyzett csapatokéhoz. Ez­­ a fiatal gárda nem elégedett meg a hazai pályán Ossersett négygólos előnyével , ami az ellenfél Tarejét tárgyilagosan felmérve, már a biztos to­vábbjutást jelentette —, hanem igen dicséretre méltóan idegen pályán is azt a hosszú időn át hiányolt támadójátékot nyújtotta, melyet egyes szakemberek — helytelenül — hasonló esetben fölösleges erőpazarlásnak tartanak. Dalnoki mes­ter fiai nem fukarkodtak erejükkel, éltek a gyakorlás lehetőségével, s ez a későbbiek fo­lyamán bizonyára kamatozik majd nehezebb feladatok megoldásakor. A magyar bajnok az első perctől támadott, rö­vid időn belül elért góljaikkal azonnal csök­kentették az ellenfél harci kedvét, és a to­vábbiakban már minden könnyen ment. Javítani való természetesen még bőven akad. Itt van például a fejjáték. A magas labdák megszerzése és főleg azok megjátszása még a mérsékelt képességű luxemburgiakkal szemben is nehezen ment. A felugrást, a legtöbb esetben szabálytalan lökdösődés előzte meg. A védők helyezkedése sem volt minden esetben hibátlan. A támadással felfutó játékos helyén gyakran tátongó rés maradt, s ezt a figyelmetlenséget használta -például kétszer i ki a szemfüles luxemburgi csatár, Zwally. Ami a játékosok egyéni vállalkozó kedvét — főleg bátorságát — illeti, ezen a téren is van fejleszteni való. A Ferencváros Eschben elért szép győzelme egy csapat jó kollektív munkájának eredménye volt, mégis Giron, Ebedli, Szabó és Nyilasi já­téka külön kiemelést érdemel. Az ificsapatból alig kiöregedett Giron nemzetközi tapasztalatok hiányában is jól megállta a helyét. Szabó a nehéz­ helyzetekben is remekül felismerte, hogy az ellentámadásokat hátulról kell indítani, s ezért gyakran a védőterületre visszafutva segí­tett a támadások elindításában. Két gólja is dicséri. Nyilasi harcos kedve és állandó hely­­változtatása alaposan megnehezítette a helyi védők dolgát. Ebedli rengeteget mozgott, szél­tében, hosszában átjátszotta a pályát és a legtöbb támadás tőle indult ki. Egyet viszont neki is meg kell jegyeznie a régi szabályt a labda gyorsabb az embernél. Ezért kár olyan sokat dédelgetnie. Ezzel lelassítja a támadáso­kat! A Ferencváros luxemburgi győzelme nem kö­vetel díszhelyet a dicsőség­táblán, de lekicsinyel­ni sem szabad az 5—1-et és a 6—2-t. M. L. Bátron, okosan játszott az MTI­-Vu Prágában ! A mérkőzés előtt a prágaiak egy lyukas ga­rast sem adtak volna az MTK-VM-ért! A szur­kolók — a szerényebbek — négy ujjukat mu­togatva adták tudtukra a Letna-stadionba érke­ző magyar játékosoknak az „eredményt”. Az öltözőbe bandukoló Siklósi halkan, de moso­lyogva oda is szólt Kissnek: „Te, Dara, egyálta­lán minek is játszunk?!” De az egészséges önbizalom nem hiányzott a magyar játékosokból, nem ijedtek meg a saját árnyékuktól , és a Spartáétól sem. Pedig. .. Urban, Busek, s a többi csehszlovák labda­rúgó nem fukarkodott a magabiztos nyilatkoza­tokkal. Csak hát — ki tudja hányadszor — is­mét bebizonyosodott, hogy más nyilatkozni, s más — játszani. Elszabadult a pokol, amikor a piros mezes Sparta-játékosok feltűntek a zöld gyepen, s amikor egyenként bemutatták őket, olyan hang­orkán tört ki, mint egy nevadai beatkoncerten, amikor Joe Cocker, vagy a Fink Floyd együt­tese lép a színpadra... A közönség szinte extázisban várta az előadást, azt remélve, hogy a „Spárta-sláger” megbabonázza a kék-fehére­ket ... Dusán Uhrin edző által írt partitúra ugyanis — a hírek szerint — szép koncertet, s sikert ígért! De ... Amikor elkezdett „muzsikálni” a hazai gárda, kiderült, hogy sokan közülük nem­ ismerik a kottát, s hamisan játszanak... És annál nincs borzalmasabb dolog, mint amikor egy együttes játéka a hamis hangok kakofóniája! Persze, az, hogy ez így történt, első­sorban az MTK-VM érdeme. Mégpedig azért, mert erre az estére Keszthelyi Mihály jobb „ze­nét” szerzett, mint kollégája, játékosai pedig szigorúan ragaszkodtak az utasításokhoz. Azaz: nem álltak be védekezni, hanem a labda bir­tokában bátran támadtak, ügyesen alkalmazták a helycserét és a súlypontáthelyezést. S ennek meg is lett az eredménye: helyzeteket terem­tettek, s Kislinger nem egy alkalommal csak Fortunának köszönhette, hogy elkerülte háló­ját a labda ... Amire a csehszlovák szurkolók és '''játékosok nem is számítottak, bekövetkezett: a magyar együttes diktálta az iramot, rákényszerítet­­te akaratát az ellenfélre. Olyannyira, hogy a 24. percig (!) — de ritka ez egy kupamérkő­zésen — a Sparta hazai környezetben képtelen volt kapura lőni! Akkor is csak szabadrúgás­ból ... És ahogy teltek, múltak a percek, egyre job­ban érthetővé vált mindenki számára — a maroknyi, de hihetetlenül lelkes kék-fehér szur­kolók legnagyobb örömére —, hogy a „magyar rapszódia” ellen nincs orvosság. A hazai közön­ség el is csendesedett, s szinte lélegzetvissza­fojtva figyelte az MTK-VM játékát. Mert csak az MTK-VM játszott... Igazi „zenekart” al­kotva. Megvolt a csapatrészek közötti kapcso­lat. A védők magabiztosan játszottak, a kö­zéppályások mélységben jól tagozódva rendre megszűrték a támadásokat, s a labda birtoká­ban mindig időben felzárkóztak a támadások­hoz, a csatárok gyors helyváltoztatásokkal vál­tásokra kényszerítették a védőket, akik gyakran nem tudták időben átvenni­ társuk emberét, s így nem egyszer szabadon maradt Kiss, Kunszt, vagy Takács ... A csehszlovák baj­nokság jelenlegi 4. helyezettje nemcsak a Hun­gária körúton, hanem hazai környezetben is alapos leckét kapott! Lelkesedésből, taktikai fegyelemből, tudatos játékból. Botorság lenne most rózsaszínben látni a Hun­gária körúton a világot... Igaz, az őszi bal­sikerek után most az öröm szele fújdogál. De ez még csak enyhe fuvallat, hiszen a 180 perc alatt bosszúság is bőven akadt. Keszthelyi Mi­hály mondta is: „Régi igazság, hogy minden kezdet nehéz. Ez sem volt könnyű, s sok tanul­sággal szolgált. A sok közül talán az a leg­fontosabb, hogy kupamérkőzésen, idegenben is úgy hitt játszani, hogy gól, gólok szerzése le­gyen a cél! Nem szabad csak védekezni. Re­mélem, hogy játékosaim most már végképp rá­jöttek arra, hogy a labdarúgás csapatjáték, s az egyéni érdekeket alá kell rendelni a közösség érdekeinek. Úgy, mint most. ” L. G. -„Am­ikor a magyarok gólt rúgtak, már tudtam, hogy evtünk!..." Nagyszerű hangulat volt szerdán a Nép­stadionban, legalábbis a mérkőzés hajrájában, amikor a Honvéd fergetegesen támadott. A fi­zető nézőkön kívül több ezer katona,­s diák is helyet foglalt a lelátón, ők már a nemzet­közi atlétikai versenyen is buzdították a küzdő­feleket, hát még a futballmérkőzésen. A ma­gyar csapat megérdemelte a lelkesítést, mert derekasan küzdött, s szünet után jól is játszott, s végül is a nagyhírű Intert kiverte a kupából. Az olaszok, bizony, nekikeseredtek, hiszen nem titkolták azt a reményüket, hogy Anastasi és Merlo megvásárlása után képesnek tartják ma­gukat a kupa elhódítására. A mérkőzés után Chiapella edző így vélekedett: „Alaposan meg­tévesztett bennünket a Honvéd. Dorogon ugyanis botladozom, nagyon­ mérsékelten játszott. Erre Milánóban úgy kitett magáért, hogy egysze­rűen nem értettük, mi történt — remekeltek! Mégis bíztam a továbbjutásban, mert az első mérkőzésen elég sok helyzetünk volt, gondol­tam, a Népstadionban is így lesz. Nos, sokkal kevesebb volt, mint Milánóban, bár így is megszerezhettük volna a vezetést. Amikor a magyarok gólt rúgtak, már tudtam, hogy el­buktunk­ ...” . Fedele, a balhátvéd dicsérte a magyar csa­patot: „Érett, rutinos csapat. Milánóban, s a Népstadionban is kulturáltan játszottak. A visz­­szavágó mérkőzésen meglepett, hogy milyen sokat támadtak. Azt hittem, az 1—0 tudatában inkább védekeznek.” Az értékes 1—0-ban és 1—1-ben jelentősen közrejátszott az is, hogy Lakat dr. taktikailag alaposan felkészítette a csapatát. Megkövetelte a játékosoktól, hogy támadó szellemben játssza­nak, így intette őket: „Az 1—0 jó dolog, szép fegyvertény volt, de ha most döntetlenre akar­tok játszani , kikapunk! Harcoljatok a győze­lemért, s ha döntetlen lesz belőle, nem leszünk elkeseredve...” És milyen érdekes, Lakat dr. az 1—1 után nem lelkendezett. „Az utolsó percben már nem sza­bad gólt kapni. Kezdettől fogva, végig össz­pontosítani kell. A mieink vagy a mérkőzés ele­jén, vagy a végén, egyszerűen kiengednek, nem bírják idegekkel. Mennyivel szebb lett volna egymás után kétszer legyőzni az Internaziona­­lét . . .” Ügyes húzásnak bizonyult Pál hátvédben való szerepeltetése. Ezt az edző így magyarázta: „Az volt a szándékom, hogy a legrutinosabb játékosokat küldöm pályára. Pál hátul való sze­repeltetése már régebben megfordult a fejem­ben. De arra nem számítottam, hogy ilyen ki­tűnően játszik majd. Néha csatárszerűen roha­mozott. Ha továbbra is így játszik hátul, szer­kezetileg erősödhet a csapod, hiszen közép­pályán is kialakulhat a Kocsis L., Pintér, Pó­­czik trió. Sajnos, támadójátékunk viszont még nem megfelelő ...” De mennyire, hogy nem. Kozma például az első félidőben csak szemlélője volt a mérkőzés­nek. Szünet után némileg feljavult, de akkor is csak hétszer volt nála a labda, s gyorsan, vágtázva, nem futott ötszáz métert sem! Leg­közelebb neki és csatártársainak is többet kell tenni a győzelemért! N.­GY: A csapatjáték diadala Székesfehérvárott Több mint két hete már, hogy Isztambulban, néhány órával az éjszakába nyúló mérkőzés be­fejezése után, Kovács Ferenccel, a Videoton vezető­edzőjével a Hotel Carlton nyári kertjé­ben órákon át beszélgettünk. A téma termé­szetesen a mérkőzés volt, annak minden apró­ mozzanata, rezdülése, kivetítve, persze, a vissza­vágóra, a továbbjutás lehetőségére. Kovács Fe­renc öt esztendeje dolgozik már a Videotonnál, ismeri játékosait, tudja, ki, mikor, mire ké­pes, s így felmérve a reális lehetőségeket, bát­ran kijelenthette: „A továbbjutás kérdésében nincs kétségem, amiatt egy cseppet sem fáj a fejem!” Sokkal inkább bosszantotta az, amit­­ úgy fogalmazott meg, hogy hétről hétre, mérkő­zésről mérkőzésre apró figyelmetlenségek, rit­muszavarok, másodpercnyi kihagyások okozzák vereségeiket, így volt ez Diósgyőrben, a Vasas és az V. Dózsa ellen is. Attól félt, hogy ez a visszavágón is előfordul. Számok, nevek, jubileumok Kupacsapataink a kontinentá­lis küzdelmek idei első forduló­ját várakozáson felül jól vették — az újpestiek kivételével. Az alábbiakban átfogó képet igyek­szünk adni számok és nevek tükrében, közben jubileumokról és jubileumi lehetőségekről is szó esik. BEK A magyar bajnokcsapatok ösz­­szesített mérlege (1955—1976): 93 43 18 32 204-147 Az FTC ötödször nevezett, de csak negyedszer vesz részt. (1968 őszén az UEFA megvál­toztatta ez eredeti sorsolást, emiatt csapataink visszaléptek.) A 3. fordulón még egyszer sem jutott túl. Mérlege: 14 - 2 5 , 35-24 A mostani visszavágó előtt az összesített gólkülönbség 198—145 volt. A 200., jubileumi magyar BEK-gólt Nyilasi Esdhben szer­zett 2. gólja jelentette. BEK- beli mesterlövészeink élcsoport­ja: 15 gólos: Bene, 10, Palotás (MTK), 9: Albert, Dunai 11. Még egy jubileumra van le­hetősége az FTC-nek, de ahhoz­­ a döntőbe kellene jutnia! Az lenne ugyanis a magyar bajnok­­csapatok 100. BEK-m­ér­kőzése ... KEK Az összesített magyar mérleg (1960—1976): 73 31 16 26 139-97 Az MTK-VM harmadszor vesz részt. Egyszer — 1964-ben — döntő­s volt, de ott alulmaradt összteljesítménye: 15 6 4 5 20-16 Egy jubileumra, a 75. magyar KEK-mérkőzésre — a következő fordulóban a visszavágó lesz az — a kék-fehérek Prágában már ki­harcolták a jogot! A KEK eddigi legeredménye­sebb magyar gólszerzői: 10 gó­los: Göröcs. Z, Sólymosi, Szaló (ETO), Tichy. UEFA Kupa A jogelődöket is beszámítva, e kupasorozat összesített magyar mérlege (1958—1976): 142 69 18 55 252-195 Az Újpesti Dózsa hetedik al­kalommal rajtolt. Egy ízben (1969-ben) döntős volt, a 2. he­lyen végzett, összteljesítmény­e:­­ 34 16 4 14 65-55 Ez a harmadik eset, hogy az újpestiek ettől a kupától már az 1. forduló után elbúcsúz­tak ... A Bp. Honvéd negyedszer vesz részt. A 3. fordulónál még egy­szer sem jutott tovább. Össze­sítve: 16 9 3 4 26-22 A Videoton második alkalom­mal lépett porondra. A mérleg: 4 112 6-5 Az első győzelmet tehát a mostani 4—0 jelentette. Egy meg nem ünnepelt jubileum is be­következett Fehérváron. A mér­kőzés előtt a magyar csapatok összesített gólkülönbsége 247— 189 volt. A 250.. jubileumi gólt tehát a Videoton szerezte, ez Szalmásy első gólja volt. E ku­pasorozat magyar mesterlövé­szei: 24 gólos: Albert, 19: Bene, 14: Dunai II, 11: Branikovits, 10: Fenyvesi dr. Egy újabb jubileum, a 150. magyar mérkőzés is elérhető közelségben van. Ha a Honvéd és a Videoton ismét továbbjut, még idén, a harmadik forduló visszavágóin, sor kerülhet rá. A. Z. NÉPSPORT 3 LABDARÚGÁS Felülmúltuk ellenfeleinket küzdőképességben, erőnlétben, játékfelfogásban E­zt írtuk a szerdai számunkban: „Mind az öt kupacsapatunk bízik a •L*" továbbjutásban!” Nos, az Újpesti Dózsának, a legjobb formában levő magyar csapatnak, sajnos, nem sikerült a helytállás, de a másik négy együttes továbbjutott. És ez örvendetes esemény, hiszen, ha biztosra vet­tük is a Ferencváros újabb győzelmét a szerény képességű Jeunesse Esch ellen, s az 1—2 ellenére reménykedtünk a Videoton továbbjutásában is, az MTK-VM és a Bp. Honvéd helyzete némi aggodalomra szolgáltatott okot. A Sparta Prága a Hungária körúton harcos erényeket csillogtatott, s na­gyon bizakodva fogadta otthonában a kék-fehéreket. A Bp. Honvéd a San Siróban legyőzte ugyan az Intert - amely díjmérkőzésen még egyetlen ma­­ gyar csapatnak sem sikerült -, de olyan hírek érkeztek Milánóból, hogy a kék-feketék okultak a 0-1-ből, s képesnek tartják magukat egy népstadion­beli győzelemre. A továbbjutást jelentő két győzelem s a két döntetlen úgy született meg, hogy a magyar csapatok felülmúlták ellenfelüket küzdőképességben, erőnlétben, s játékfelfogásban is. A Ferencváros támadójátéka végig szi­porkázó volt, miként szünet után a Videotoné is, s a mérkőzés egyes idő­szakaiban kitett magáért ilyen vonatkozásban az MTK-VM és a hajrában a Bp. Honvéd is. De miként is történt? Erről számolnak be munkatársaink, tudósítóink. Nos, a visszavágó nem okozott ilyen­­jellegű meglepetést, a Videoton játékosai ezúttal meg­kímélték edzőjüket az idegeskedéstől, pillanat­nyi kétséget sem hagytak a továbbjutást ille­tően. Szívósan, az első perctől az utolsóig gyűr­­ték-gyömöszölték ellenfelüket, s ha az első félidőben nem játszottak is jól — végig érezni lehetett, hogy itt nem érheti őket meglepetés. Az első félidő ugyan még Wöllek kihagyott óriási helyzeteinek jegyében telt el, de fordulás után — különösen a Wollekkal szemben megengedhe­tetlenül szabálytalankodó Engin kiállítása után — elindult a Videoton-henger, s végül a Fener örülhetett, hogy egy négyessel megúszta. Hiszen, ha Wollek további három helyzetét kihasználja, Szalmásy hat méterről betalál a kapuba, illetve Májer lövése nem a kapufán csattan — még katasztrofálisabb vereséget is szenvedhettek volna a kék-sárgák. A fehérvári kilencven perc egyik legérdeke­sebb momentuma egyébként­­ egy csere volt! Tieber, a Videoton csatára, már a szünetben melegített, mindenki azt hitte, hogy az újra­kezdésnél már ott lesz a pályán. Kovács Fe­renc azonban egy darabig még bizalmat szava­zott a kezdő 11-nek, s így Tieber melegít­hetett tovább... Egészen az 52. percig, amikor­­ végre megszületett az első gól. A játékosok még­­ ünnepelték a gólszerző Wolleket, de a gyúró a partvonal mellett már magasra emelte a 6-os számot jelző táblát. Mindenre gondoltunk volna, csak arra nem, hogy Kovács Ferenc, a csapat­­kapitányt, a jól játszó Fejest cseréli le! Már­pedig ezt tette, s­­ igaza volt. Átlátta a hely­zetet, s rájött, hogy ezen a találkozón nincsen nagy szükség beállósra, sokkal inkább egy csa­tárra, aki feltalálja magát a kapu előtt. S­tieber beállása után a Videoton még további három gólt szerzett! Fejes pedig minden sértődés nél­kül, a helyére beálló Tiebert biztatva, hagyta el a pályát... Valahogy így kellene ezt mindig, mindenütt! L. T. K. „A Bilbao ciklonja elsöpörte az Ú. Dózsát..." Nem hiszem, hogy a magyar labdarúgásban akadna még egy csapat, beleszámítva az NB I-t és az NB III-at is, amelyik annyira ön­bizalom nélkül lépett volna pályára, annyira riadtan játszott volna Bilbaóban, mint az Új­pesti Dózsa tette. A játékosok lábait és gondol­kodását megbénította a félelem. — Megismétlődött Lisszabon és Zürich — állapította meg a mérkőzés után Tóth András. — Nyuszik voltunk — mormogta maga elé Sarlós. _ Várhidi Pál edző így dohogott: „Egyszerűen érthetetlen, hogy egy ilyen jó csapat, mint a miénk, hogyan eshet ennyire pánikba. Egyetlen taktikai utasításomat sem tartották be, egyetlen intésemet sem vették figyelembe a játékosok. Rothermel nem irányította a védelmet és besze­dett két potyagólt. A szélsőhátvédek csődöt mondtak. A középpályások légüres térben mo­zogtak, nem találkoztak sem ellenféllel, sem labdával. A csatárok bénultan bújtak őrzőik mögé és valamennyien nagyon, de nagyon fél­tek. Nem akadt egyetlen vezéregyéniség sem, aki felrázta volna a csapatot a sokkos állapot­ból.” A bilbaóiak udvariasan nyilatkoztak az Új­pesti Dózsáról. Luis Ramos, a Rádió Nácionál riportere szerint szerencséje volt az Atleticó­­nak, hiszen az ő lövésük a kapufa éléről a hálóba, az újpestieké pedig a mezőny­be pattant. Arias Zugazaga, a Hotel Parantazu igazgatója még a két kapus , közötti különbsé­get emlegette, s hozzátette: az Újpest szebben, rokonszenvesebben játszott a baszk fővárosban, mint a Bayern, vagy a Mönchengladbach. Dehát legyünk őszinték, ezek csak amolyan udvarias nyilatkozatok. A kapufáról 1—0 után pattant be Dani lövése, Feketéé pedig 5—0 után pattant ki és Iribarnak mindössze kétszer kel­lett hárítania. A spanyol lapok már nem ilyen udvariasak. „A piros-fehérek ciklonja elsöpörte az Újpesti Dózsát”; „Az Atletico szenzációs mérkőzésen porrá zúzta az Újpestet”; „Öt gól, mint öt fény­lő napsugár”, ilyen címekkel jelentek meg a bilbaói lapok, a La Gazeta Del Norte, a No­­vedade és az Informazione. A tudósítások vala­mennyien megegyeztek abban, hogy a gyors Amorrortu, a játékos Rojo és a mindenhez al­kalmazkodó Dani szétrobbantotta a magyar vé­delmet, hátul pedig Madariaga, a közönség ked­vence és Astrain csodálatosan zárta el a spa­nyol kapuhoz vezető utat. Érthetően boldog volt a mérkőzés után Golda Aguirre, a Bilbao edzője: — A csodák csodája volt ez az este. Kor­szerű labdarúgást játszó csapatomnak minden sikerült, de ehhez az­­is kellett, hogy a nagy­hírű Újpesti Dózsa ilyen megmagyarázhatatlanul gyengén játsszon. Hát igen, a magyar bajnokságban nagyszerű, százszázalékos teljesítményt nyújtó Újpesti Dó­zsa, sajnos, ezúttal sem­ nőtt fel a nemzetközi feladathoz. N. Z.

Next