Népsport, 1978. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1978-01-01 / 1. szám

2 NÉPSPORT ­ Baróti Lajos arca mintha de­­ttesebb lenne, mint az elmúlt hónapokban volt. Szeme vidá­mabban csillog, s ha mosolyog, már semmi kényszeredettség nincs benne. Igen, könnyebb lett az élete. Igaz, a kitűzött ut­­alak még nem érkezett a végé­re, de ahogy mondani­ szokták: a dolog sínen van. A magyar válogatott tizenkét év után ismét ott lesz a világbajnokság döntőjében. „Ami könnyű, azt nem érdmes csinálni’' — Ugye, nyugodtabb? (Cigarettát vesz elő, s kényel­mesen rágyújt.) — Az utolsókat szívom. — Hogyhogy? — Megfogadtam, ha bejutunk a 16 közé, egy évig nem gyúj­tok rá. — Nehéz lesz? — Nehéz. Nem tudom, mit fogok majd a kispadon csinál­ni. Sokszor segített. Legalábbis azt hiszi az ember, hogy segít. — Régi dohányos? — Harmincnégy éves korom óta. — Akkor még nehezebb. — Ami könnyű, azt nem ér­demes csinálni. A fiúknak is meg akarom mutatni, hogy le­het lemondani is valamiről, ha érdemes és nagyon akarja az ember. — S a nyugodtság? — Sokkal nyugodtabbnak ér­zem magam. Azt hiszem, szép befejezése lesz ez a VB pálya­futásomnak. — Mikor is kezdődött? — A labdarúgópályán, vagy a kispadon? — A pályán. — Szegeden kezdtem az ifi­ben. — Ki is tartott a Szeged mel­lett? — Két évet játszottam a Győri ETO-ban is. Harmincnégy éves voltam, amikor eltört a lábam és áteveztem az edzői pályára. — Közben főiskolai VB-t nyert es vort tagja, és válogatott is volt. — Nagy dolog volt abban az időben vidékről a válogatottba kerülni. — S mint edző? — Négy évig voltam az ETO edzője, aztán rövid kitérővel a Vasashoz kerültem. Jó kis csa­patot sikerült összehozni, a Va­sas történetében először meg­nyertük az MNK-t, mégpedig olyan csapatok előtt, mint a Honvéd és a Vörös Lobogó. Hogy a bajnokság megnyerésé­ről ne is szóljak. Aztán 1957-ben szövetségi kapitány lettem. Kö­zel tíz évig működtem ezen a poszton. Voltak sikereink és voltak kudarcaink is. Aztán négy évre az Újpesti Dózsához szegődtem. Érdekes, hogy a Dó­zsa is velem nyerte el először az MNK-t. Aztán egy év kül­földi működés következett. — Emlékszem. Peruban talál­koztunk akkoriban. Úgy láttam, nehezen viselte a külföldi éle­tet? — Rettenetes honvágy gyötört. — Külföldi lapok célozgatnak rá, hogy a VB után Dél-Ame­­rika felé tart. — Kitalálások. Senkivel sem beszéltem erről. Itthon akarom­­befejezni a pályafutásomat. Nem nekem találták ki a külföldi csavargást. — Mi lesz a VB úton? — A megbízatásom a VB után lejár. Még nem gondolkodtam rajta, hogy mi lesz. A szereplés sok mindent eldönt. A mi sport­águnkban — akár bevalljuk, akár tagadjuk — a siker vagy sikertelenség még igen befolyá­soló tényező. S azt hiszem, az is marad. Ez nem baj, mert le­het ösztönző erő is. — Hogyan sikerült viszonylag rövid idő alatt ilyen ütőképes csapatot összekovácsolnia? — Nem egyedüli érdemem. A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői rendet és fegyelmet te­remtettek a labdarúgásban, a bevezetett követelményrendszer segített a jobb fizikai felkészí­tésben. Ezek nélkül a válogatot­tal sem értük volna el sikerein­ket. Segített az a bizalom és támogatás is, amit az MLSZ vezetőitől személyesen kaptam. Nagyszerű társaim is vannak Kovács Ferenc és Botár doktor személyében. Nagyon jó hangu­latban tudunk együtt dolgozni. — És a klubok edzői? — Vannak, akik nem százszá­zalékos partnerek. De a többség felül tudott emelkedni a klubér­dekeken, beállt a segíteni aka­rók sorába, s ez nagyban meg­könnyítette munkámat. Egye­dül nem lehet eredményt el­érni. „ Szorongás volt bennem..." — Élete nagy sikerét aratta­ most. — Igen. Mert amire már nem is számít az ember, az talán a legértékesebb. — Nem félt, amikor szóba ke­rült a megbízatás? — Félni, talán kicsit túlzás. Szorongás, az volt bennem. Nem voltak különösebben jó ered­ményeink, s a Szovjetunió csa­pata mindenképpen esélyesebb­nek látszott. Erre az időre esett a Kijevi Dinamó sikeres sze­replése, s köztudott, hogy ak­kor a kijeviekre épült a szovjet válogatott is. — Miért vállalta mégis el? — Mert szükség volt rám. — Miért pont önre esett a vá­lasztás? — Ha egy fiatalabb edzőt bíz­nak meg, nehezebb lett volna a dolga sok tekintetben. Többek között számára óriási lett volna a sikertelenség utáni megráz­kódtatás. Nem, mintha én nem éreztem volna meg. Nekem sem volt mindegy, hogyan fejezem be a pályámat. — Milyen érzelmeket váltott ki önből a megbízatás? — Nagy feszültséget okozott, ami aztán amolyan csak azért is hangulatban csapott át. — Azt hiszem, ezt a bizonyí­tási vágyat sikerült a fiúkba is átplántálnia? — Igen, sikerült egy lelkes, akaró csapatot­­ összekovácsolni. — Az öregebbek is ilyenek? — Néhány úgynevezett öre­gebb játékosnak ez az utolsó nagy lehetősége, a fiataloknak pedig az első igazi bizonyításé, ez egységbe kovácsolta a csapa­tot. Hogy ez mennyire így van, Kocsisnak elsőként Bálint gratu­lált, pedig őt szorította ki a csapatból. — Egyesek szerint nem min­denkor a legjobb tizenegy ját­szott a csapatban? — Nem lehet állandóan cse­rélgetni a játékosokat, így is többször — szerintem túl sok­szor is — változtatásra kénysze­rültünk sérülés és más okok következtében. Az összeszokott­ság a csapatjátékban fontos té­nyező. Az egymás mellett ját­szó játékosoknak szinte ki kell találniuk társuk gondolatát is. Ezért ragaszkodtam és ragasz­kodom a játékosok zöméhez. Az egységet nem bontottam meg csupán azért, mert valaki az adott időszakban egyszer job­ban játszott, mint válogatott társa. — Szóval bérelt helyek van­nak a válogatottban? — Bérelt hely? Rossz kifeje­zés. A válogatott alaptaktikáját az adott személyekre szabva alakítottuk ki. Ezt nem lehet, s nem szabad megbontani pilla­natnyi formaingadozás miatt. Ez biztonságot is ad a fiúknak. — S ha valaki tartósan rossz formát mutat? — Akkor oktalanság lenne nem változtatni. A lényeg, hogy a mag, a zöm változatlan ma­radjon. „Gondolunk csak a frigyekk­e /" — Hányan utaznak a VB-re? — Huszonkét fiút vihetnénk magunkkal, de úgy vélem, ti­zennyolcnál több játékost nem viszünk el. Nem lenne jó, ha négy-öt játékos, akinek eleve nincs esélye a csapatba kerülés­hez, ott tengene-lengene a töb­biek közül. Csak rontaná a han­gulatot. — Nincs szükség a huszonket­­tes keretre? —­ Nincs. A VB-n nincs lehe­tőség már a kísérletezésre. Nagyjából ugyanazoknak kell végigjátszaniuk a mérkőzéseket. Egy-egy cserére sor kerülhet, de az már nem is lehet jó csapat, amelyikben huszonkét játékos jut szóhoz. — Mi a véleménye a közön­ségről? — A labdarúgás a tömegek sportja. Igen szoros a kapcsolat közöttük. A közönség megérezte, hogy itt egy új szellemű csapat bontakozik ki. Értékelte a küz­deni tudást, a győzni akarást. S ezt kifejezésre is juttatta. Az a szeretet, amely körülvette a csapatot, sokszor segített átjut­ni a nehézségeken. — Hogyan ítéli meg az esé­lyeinket? — Optimistán. Tulajdonképpen négy-öt csapat van, amelyik je­lenleg erősebbnek látszik a mi válogatottunknál. Az utánunk következőkkel már egyenlő esé­lyekkel játszunk. — Meddig juthatunk el? — Minden VB-n akadt egy­­egy olyan csapat, amelyik vá­ratlanul kiemelkedően szerepelt. Gondoljunk csak a lengyelekre, akik némi szerencsével akár döntősök is lehettek volna. Jó lenne, ha most mi játszanánk ezt a szerepet. — Akkor mégiscsak van vala­mi az egy­es külföldi lapok ta­lálgatásaiban, hogy brazil-ma­gyar döntőt várnak? — Bár úgy lenne! — S ha nem? — Olyan munkát végeztünk, ami meghozta gyümölcsét. Ed­dig mindig baj volt a sorozat­­mérkőzéseken az erőnléttel. Az angliai VB-n megvertük a bra­zilokat, de a Szovjetunió csapa­ta ellen már nem bírtuk a harcot, elsősorban erőnléttel. Most jobb a válogatottak erőnléte, s ez el­sősorban a klubokban végzett jó munkának köszönhető, hiszen a válogatott keretben nincs lehe­tőség az erőnléti munkára. A VB-n nem jelenthet problémát, hogy háromnaponként játszani kell, mert megszokták a játé­kosok. Tehát, ha bárhol vég­zünk is, nincs okunk szégyen­kezni, emelt fővel jöhetünk haza mert mindent megtettünk, amit csak lehetett. — Egy esetleges gyengébb sze­replés nem veti majd vissza az elkezdett jó munkát. — Nem szabad, hogy vissza­vesse! A VB megmutatja, hogy hová jutottunk el, hol tartunk. Lemérhetjük, mi a pozitív, mi a negatív labdarúgásunkban. Hasz­nos tanulságokat szerezhetünk és ezeket felhasználhatjuk a kö­vetkező feladatokra való felké­szülésben. — Azért a jó szereplés sem ártana? — Nem bizony, és remélem, sikerül is. — Mitől tart a legjobban? — A sérülésektől. Sok sérü­lés nehezítette az eddig meg­tett utat is. Nyilasi kiesése, de másoké is sok problémát oko­zott. A ferencvárosi válogatottak sérülései jelentősen hozzájárul­tak a Fradi visszaeséséhez is. — És a fegyelmezetlenségek? — A válogatottak is csak fia­tal emberek. Vagányok, mint a többi fiatal. Furcsa is lenne, ha nem ilyenek lennének. Nevelni, formálni kell őket. A döntő a sportszerűség. Ebben pedig rit­kán akad probléma. Szerény e csapat, s ez nagyon fontos. Senki sincs elkapatva. Jó a hangu­lat köztük, örülnek egymás si­kereinek is. S tudnak örülni, ez nagyon fontos. — És Törőcsik? — Nem rossz gyerek, csak néha ne­m tud uralkodni magán. „Kollktív munka eredménye" — Mi az oka a jó hangulat­nak? — Nem a játékosokat hibáz­tatjuk, ha valami nem úgy si­kerül, mint ahogy elterveztük. Mi azt szerettük volna, ha már Tbilisziben bebiztosítjuk a to­vábbjutást. A fiúk azonban már a görögökre koncentráltak. Ez emberileg érthető, s mi nem is hibáztattuk ezért őket. Az is na­gyon jó, hogy elismerik egymás erényeit, s ha valaki hibázik, nem esnek neki, inkább segí­tik átjutni a holtponton. Külö­nösen, az idősebb játékosok se­gítettek sokat a nehéz idősza­kokban. — Ennyit a válogatottról, s mit csinál a kapitány, ha pi­hen? — Az unokáimmal játszom. Remélem, a fiúból jó labdarúgó lesz. — Akkor búcsúzhatunk is? — Még csak annyit: még egy­szer szeretném hangsúlyozni, az eddigi siker kollektív munka eredménye volt, s a felkészülés hátralevő, idejében is erre lesz szükség. — Már csak az van hátra hogy sok sikert, erőt, egészsé­get kívánjunk az új esztendőre a kapitánynak és csapatának egyaránt. — Köszönöm, a fiúk nevé­ben is. Szabó Béla Négyszemközt a kapitánnyal Sikerült egy lelkes csapatot összekovácsolni XXXIV. 1. ♦ 1978. január 1 Mit vár­ a mieinktől a világbajnokságon? A Stadion szálló igazgatója (Folytatás az 1. oldalról) “7 . ~ „A külön-Dr. Dobos György: köző cso­---------------------------------portbe­osztási variációk majdnem ma­tematikussá tettek. Otthon a fiammal, Zsolttal számolunk — és nemegyszer vitatkozunk —, hogyan lehetne továbbjutni a „brazil csoportból”, hogyan az „NSZK-csoportból”, hogyan az „argentin csoportból” és hogyan az „olasz csoportból”? És vég­eredménynek mindig az jön ki: csoportmásodikként a nyolc közé kerülünk! Persze, ehhez egy komoly fajsúlyú együttest kell két vállra fektetnünk ... Ér­zésem szerint ez Argentínában sikerülni fog! Tehát: nyolc kö­zött leszünk, s ott már min­den megtörténhet, s a tovább­jutás sem­ kizárt... De addig még jó néhányat kell aludnunk. A VB alatt úgyse nagyon tu­dunk majd, mert ott ülünk a tévé előtt.” Az olimpiai bajnok Pézsa Tibor: „A vívás áll hoz­zám a legköze­lebb. Ugye ez természetes?! Életem nagy ré­szét a páston töltöttem el, de mindig szakítottam arra időt, hogy a labdarúgás se hiányoz­zék az életemből, gyakran ott ültem és ott ülök a lelátón és szurkolok. Szorítottam a válo­gatottnak is — nem hiába. Hi­szem, hogy ezek a fiúk, akik kiharcolták a 16-os döntőbe ju­tást, nem elégedettek. Egy él­sportolónak ugyanis, minél föl­jebb jut, annál elégedetlenebb­nek kell lennie! Ez a siker egyik kulcsa! Ha a magyar csa­pat hittel, lép pályára, s a já­tékosok tudatosítják magukban azt, hogy nincs legyőzhetetlen ellenfél , messzire juthatnak... Nem szoktam jósolni, de most úgy érzem, bármilyen csoportba kerül is csapatunk, a legjobb nyolc közé­ jut. Erre biztosíték­nak látom a csapat, a játékosok tudását.” II Videoton sportköri elnöke n • „Válogatott Bencsik István: tünk az utób­b-------------------------- Ki két év alatt jelentős fejlődésen ment keresztül, s manapság olyan já­tékerőt képvisel, amelyre már külföldön is méltán felfigyeltek. Én már azt is bravúrnak tar­tom, hogy ott lehetünk a VB 16- os mezőnyében, hiszen Argentí­nából számos olyan ország válo­gatottja hiányzik, amelynek erős a labdarúgása, például Anglia is. Csapatjátékunk tu­datos, szellemes, ütőképes. Meg­ítélésem szerint játéktudásban ott vagyunk a legjobb nyolc között. Gondolom, ez Argentí­nában is realizálódik majd. Az­tán utána már minden lehet­séges. Szükségesnek tartom meg­mondani azt is, hogy ha nem­ sikerül továbbjutnunk, akkor sem leszek elkeseredve, hiszen az utóbbi évekhez képest így is nagyot léptünk előre.” H Csepel szakosztályelnöke — ~ 1 „A­­világbaj­nok­ Lazar Lajos: 1 ság 16-os döntő­______________1 jébe való jutás mintegy megkoronázása annak az útnak, amelyre a magyar lab­darúgás néhány esztendővel ez­előtt rálépett. A munkába vetett hit juttatta az együttest idáig, s a jövő eredményei is­ ugyaneb­ben rejlenek. A világ labdarú­gásának élvonalával manapság már­ csak és kizárólag szinte aszkétikus edzésmunkával ké­szülő csapatok tudnak lépést tartani, s roppant kedvező, hogy a mai magyar válogatott gerin­cét az erre hajlandó játékosok alkotják. Véleményem szerint egyébként egyértelmű esélyese nincsen a világbajnokságnak, há­rom-négy valóban nagy tudású válogatott mögött a többiek kö­zül bárki óriási meglepetéseket okozhat. A magyar csapatot min­denképpen a legjobb nyolc kö­zé várom, egyáltalán nem alap­talanul ! a Vasas technikai vezetője ' " „A VB-n na-Doktor István: gyom ki­__________________- egyenlítettek lesznek az erőviszonyok, hiszen a többség közel egyforma já­tékerőt képvisel. Ilyen esetek­ben pedig döntő lehet a küzdő­képesség,­ az akaraterő. Nos, a magyar válogatott 1977-ben min­den mérkőzésen csillogtatta ezt az erényét. Lelkesedésben alig­ha találunk legyőzőre. És játék­tudásban is a legjobbak között vagyunk! Nyolc közé várom a magyar csapatot, s úgy gondo­lom, hogy a világbajnoki címre Brazília a legesélyesebb.” M Rimaúj­városi Hellász, módszertani vezetője „Amióta a ma­ Hack Ferenc, gyár válogatott _______________ kiharcolta a to­vábbjutást, baráti társaságban sokat beszélünk arról: vajon mi lesz Argentínában? Már az is óriási, hogy egyáltalán ott va­gyunk. Mennyivel más lesz le­ülni a képernyő elé úgy, hogy nemcsak a világ legjobbjainak a vetélkedését látjuk, hanem szurkolhatunk nemzeti színeink sikeréért is. És mindez a közös összefogás eredménye, szakem­berek, játékosok nagyszerű pro­dukciója. Bármelyik csoportba kerülünk is, úgy vélem , to­vábbjutunk. Én arra számítok, hogy kikapunk a kiemelt csa­pattól, de legyőzzük a másik kettőt. Az európai csapatok kö­zül legjobban az NSZK-tól és Hollandiától tartok, a dél-ame­rikaiak közül pedig Argentíná­tól. A brazilok kiválóak, de mi szeretünk ellenük játszani!...” H­­at ahányat Bányász játékosai „Én, sajnos, aligha leszek ott Argentí­nában, a képernyő előtt szív­szorongva szurkolok majd a fiúk sikeréért, hiszen ha valaki, akkor én tudom, hogy milyen nagy megtisztelést jelent címe­res mezben játszani. A mi együttesünk bravúros, meggyőző teljesítménnyel harcolta ki a VB 16-os mezőnyében való rész­vételt. Miért ne sikerülne a folytatás, hiszen van ehhez ön­bizalom, lelkesedés, erőnlét, har­cosság, keménység és játéktudás is. Válogatottunk egységes, ösz­­szeforrt, taktikus gárda. A Vidám Színpad művésze­ ­ „Futballdra-Zentai Ferenc: ma lesz Az­________________Ar­gentínában, mégpedig azért, mert a csapa­tok többsége azonos játékerőt képvisel, megítélésem szerint főleg az európaiak. Igaz, az NSZK és talán Hollandia egy gondolattal többet , tud, mint a többiek, de nem annyival, hogy abszolút esélyesként lépjenek pályára. Az az érzéseim, hogy a döntőben Európa és Dél-Ameri­­ka találkozik egymással. Lehet, hogy Brazília és az NSZK mér­kőzik az aranyéremért. De hát sokkal jobban érdekel bennün­ket az, hogy a mi fiaink meny­nyire állják meg a helyüket, hi­szen a további útkeresést meg­szabja a VB-szerepl­ésünk. Ar­gentína lesz az igazi erőméről

Next