Népsport, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-03 / 1. szám

2 NÉPSPORT RÖPLABDA Az út másik oldalán Szilveszter az újév­ várás mellett a nagy elhatározások napja is. De sokan fogadják meg éjfél előtt, hogy le­mondanak káros szenvedélyeikről, az italról, a cigarettá­ról, a feketéről (vagy éppen a szőkéről...), vagyis, hogy január 1-től „új életet kezdenek’’. A pezsgés percekben a fogadkozást jóformán semmi sem nehezíti, a megvalósí­tás viszont később annál több akadályba ütközik. Vannak, persze, olyan elhatározások is, amelyeket nemcsak az évváltás pillanatának máshoz nem hasonlít­ható hangulata vált ki, hanem átalvatlan éjszakák soka­ságán érlelődött meg, kristályosodott ki. A megvalósítás ilyenkor sem könnyű, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy évek múltán visszatekintve a történtekre, az illető utólag is megállapíthatja: akkor, azon a napon valóban új életet kezdett. Világító szemek a korai szür­kületben. Ablakok a lakótele­pen. Hatodik emeleti kislakás, egy a sok közül. Az ajtón a névtábla: KOVÁCS KÁROLY. A továbbhaladó felvonó surro­­gásába disco-zene vegyül. Sen­kit sem zavaróan, diszkréten . .. Kovácsék. Röplabdás család. Karcsi — kell-e bemutatni? — a bajnok Csepel egyik legjobb­ja, többször az év legjobbja is, száznyolcvanszoros válogatott. A felesége, Lajos Zsuzsa, a BKV Előrében játszott, aztán erőseb­ben vonzotta a másik pálya, s ma felelős beosztásban dolgo­zik a Budapesti Közlekedési Vállalatnál. Igaz, „újrakezdte” a röplabdázást is, de számára már csak a kikapcsolódást je­lentik a mérkőzések a régi já­tékostársak között, az Építők SC-ben. A lányuk, Barbara négyéves, máris egy méter húsz magas. Olimpiai bajnok lesz és — „vízilabdás” — kislakás. Egy a sok közül. A falak frissen tapétázva. Itt min­den Karcsi keze munkáját di­cséri! A csupaszom szálfaembernek alig észrevehetően megcsuklik a hangja. „Kicsit szíven ütött, amikor a Népsportban megje­lent a válogatott keret névsora, és tizenegy év után először nem láttam ott a saját nevemet. Pe­dig tudtam, hogy így lesz, hi­szen én határoztam így ...” Beszélgetünk. A pályán töltött évekről, a röplabdáról, a tár­sakról. Az edzőkről. Arról, ami Kovács Károlyt mindig kiemel­te a többiek közül: a szorga­lomról! Nem véletlenül terjedt el róla, hogy ha kell, a siker érdekében még a falra mászást is vállalja... Az edzők ezért hálásak voltak neki, társai már nem mindannyian. Hányszor, de hányszor tették fel neki gúnyo­san a kérdést: ugyan minek hajtja úgy magát? Azért, hogy ne 3:0-ra, hanem 3:1-re kapja­nak ki? Hányszor kapott szem­rehányást a kényelmesebbektől, hogy ha ő ott van, másoknak is automatikusan emelik a mér­cét ... Korábban is sok keserűséget okozott neki a „mintagyerek” szerepkör — hiszen semmi egyebet nem csinált, mint ami szerinte a sikerhez elengedhe­tetlenül szükséges. Legfeljebbb egy kicsit többet... Az utóbbi időben viszont már egyre ne­hezebben viselte, hogy ő, a har­madik ikszhez közeledő „vete­rán” válogatott, a csapatkapi­tány éppen a fiatalok céltáblá­ja elsősorban. Azok­é a fiatalo­ké, akiknek még többet és töb­bet kellene tenniük a sportág felemelése érdekében. „Itt van például a húszéves Nagy Lajos esete. A fiú tulaj­donképpen nagy tehetség, még­sem merném állítani, hogy va­laha egyáltalán játékos lesz be­lőle. Nemrégiben Bukarest után Budapesten is vereséget szen­vedtünk a BEK-ben a Steauától, többek között éppen azért, mert amikor a továbbjutás eldőlt, a többség feladta. Mintha nem érezték volna át, azért mégis­csak más győzelemmel búcsúz­ni ... Mintha feledték volna, hogy ha győztesen esünk ki, szerzünk magunknak egy olyan elégtételt, amelyért érdemes hajtani! Nos, ezen a meccsen feltűnő volt, hogy a románok fél csapata olyan magasra emelkedik, hogy a válluk eléri a hálószegély szintjét. Nálunk legfeljebb a könyök... Ezt Nagy Lajos is meglátta. De nemhogy erőt me­rített volna belőle a további ed­zésekhez, rossz következtetést vont le. Azt mondta: mi min­dig is ki fogunk kapni... A lemondás nem vihet előre! Sze­rintem a mai sportban foko­zottan előtérbe kerülnek az aka­rati tulajdonságok. Ekkora kü­lönbséget csakis önedzéssel le­het behozni." Önedzés... Az 1977-es Euró­pa-bajnokság után egyszer már úgy határozott: búcsúzik a cí­meres meztől. Finnországban, az első meccsen, a finnek ellen nem ment túl jól a játék, utá­na meg kevés bizonyítási lehe­tőséget kapott. Neki az kellett, érezze a bizalmat__ Meg az­tán: a negyedik helynek olyan nagyon örült, s úgy gondolta, ennél nagyobb sikert ő már úgysem érhet el. A klubjában, persze, folytatni akarta, hiszen a játék a mindene. Akkoriban a feleségével kimentek az óbu­dai szigetre, egy kis önképzés­re ... „Karcsi rossz helyről ug­rott, alatta volt a labdának. Én talán jobban láttam, mint az edzők, akiknek az egész csapat­tal kell foglalkozniuk. Minden­esetre a Racing Paris elleni BEK-mérkőzésen élete talán legjobb teljesítményét nyújtotta, egyszerűen nem tudott hibáz­ni ...” Pontosan egy évvel ezelőtt — talán éppen a franciák elleni játékának hatása alatt — Ga­­ramvölgyi Mátyás, a válogatott vezető­edzője arra kérte Ková­csot: maradjon! Egyrészt, mert szükség van a játékára, más­részt mert jelenlétével, edzés­moráljával jó hatással van a többiekre. Karcsi három nap gondolko­dási időt kért, aztán: igent mondott! Vállalta az elkerülhe­tetlen otthoni zsörtölődéseket — „Már megint edzésre mész, ki segít itthon?!’’... „És még a kezdő hatosnak sem vagy tag­ja ...” —, mert érezte, hogy valóban segíthet az edzőnek. De azért a tavalyi év nagyon ne­hezen telt. A csapatkapitány­nak rossz érzés volt, hogy keve­set játszik, hogy hiába érzi, ha jó formában van, rá inkább az edzéseken van szükség. Becsületére legyen mondva: zokszó nélkül csinálta. Úgy ké­szült minden mérkőzésre, mint régen. Pedig tudta: nem lesz tagja a kezdő hatosnak, érez­te, nem fér igazán bele az ed­ző koncepciójába. Zokszó nélkül csinálta, de el­határozta: az év végén­­ új életet kezd. Nem foglalja többet a helyet egy fiatal elől, talán jobban használhat sportágának, ha az aktív játék mellett má­sok képzésével, alakításával is foglalkozik. És — most már visszavonhatatlanul — lemondta a válogatottságot. „Megingott az önbizalmam. Nem éreztem már magamban­ azt a falra is felhajtó erőt, fél szívvel pedig kár lett volna folytatni. Tudom, hogy egy ki­csit vesztes vagyok, hiszen ezt az évet elsősorban azért vállal­tam, hogy Garamvölgyinek és magamnak is bizonyítsam: rossz lóra tett, amikor nem engem játszatott. De sajnos, be kellett látnom, hogy én már, akár­mennyit edzek is, nem hozha­tom be a románok ruganyosság­beli fölényét. A tehetetlenség szörnyű érzés, hát inkább azt választottam, amiben látok pers­pektívát. Hasznosítani akarom, hogy elvégezzem a Testnevelői Főiskola sportszervezői szakát, bízom abban, hogy tenni tudok a sportágamért. A szemléletet kell megváltoztatni elsősorban!" ★ Az új év küszöbén van­nak olyan elhatározások is, amelyeket nemcsak az év­váltás pillanatának máshoz nem hasonlítható hangula­ta váltott ki. A megva­lósítás ilyenkor is akadályok­ba ütközik, de nagyobb a valószínűsége annak, hog évek múltán visszatekintve a történtekre, az illető utó­lag is megállapíthatja: ak­kor, azon a napon valóban új életet kezdett. És Kovács Károlyban minden képesség megvan ahhoz, hogy ez az új élet ugyanolyan tartalmas mások számára is hasznos legyen, mint amilyen volt az „előző”. Tölgyes Péter VAN, AKI 68 ÉVES KORÁBAN KEZDTE KOCOGÁS LÓHÁTON Éles telefoncsengés hasít bele a portásszoba csendjébe. — Tessék mondani, hány éves kortól lehet lovagolni? — Egytől százig! — hangzik, majd a válaszoló komolyra for­dítja a szót: — Nincs korhatár­hoz kötve, bárki jelentkezhet, aki képesnek érzi magát arra, hogy felüljön a lóra. Még csiz­ma sem kell, csak egy kis bá­torság! Rövid „köszönöm” a válasz, de érezni belőle, hogy rövide­sen újabb érdeklődő kopogtat majd a Kerepesi úti lovardá­ban. A reggel ilyenkor már csil­logó dértakaróval lepi be a Tat­­tersall öreg fáit, ahol a múlt században történt alapítás óta eltelt évtizedek alatt már több tízezer ló koptatta fényesre pat­kóit. Az első csoport már vagy fél órája rója a köröket. Han­gos fújtatás, prüszkölés, a pa­tak ütemes dobogása veri fel a környék csendjét. Közben ve­zényszavak hallatszanak: „Fogd meg a fejét!" „Olyan görbe vagy, mint egy kifli.” „Gyorsab­ban! Lassabban. Szorítani a combokkal, rövidebb szárat!” Válaszra nincs idő, a taná­csokat pedig gyorsan meg kell fogadni, mert különben hamar megismerkedhet a lovas a re­pülés érzésével. Megállás nincs. A kitágult orrlyukakból előtörő vastag párafelhő beborítja a lovasokat. A kör közepén áll­va, hosszú ostorát csattogtatta Rigó István, a délelőttös „mű­szak” edzője: — Nálunk korán kelnek a lovak, mert sokan még a mun­ka, vagy az iskolába menet előtt szeretnének egy órácskát lova­golni. Ilyenkor mindenki siet. Együtt tesszük fel a lovakra a nyerget, a szerszámot, majd irány a pálra. Lépés, ügetés, utána egy kis vágta. Mire a lóról lekerülnek, már minden testrészüket megmozgatták, frissen mehet mindenki tovább. Egy főorvos, aki villamoson érkezik Mindössze 10—15 f6 áll erre a célra az istállóban, a kihasz­náltság foka mégis messze el­marad a lehetségestől. Pedig bárki jöhet, nemre és korra való tekintet nélkül. Van sok kisiskolás, egyetemista és tiszt­viselő, eg­yre több, főleg a dél­utáni óráidban a gyári dolgozó, de találhatunk szép számmal or­vosokat, sőt még nyugdíjasokat is! A Tattersall valószínűleg leglelkesebb látogatója egy fő­orvos a tüdőszanatóriumból. Minden reggel villamoson érke­zik. Van, aki úszással, vagy fu­tással kezdi a napot, é­s lo­vaglással. Az eredmény mindhárom esetben ugyanaz. Béllei István orvosegyetemre jár, őt is mindennap megta­lálni a lovardában. •­ Nagyon szeretek lovagol­ni. A sok magolás, a könyvtár és a kis albérleti szoba bezárt­sága után nagyszerű felüdülést jelent ide kijönni, ahol a lovak társaságában szinte minden gondjától megszabadul az em­ber. Amióta ezt csinálom, sok­kal jobb erőben is vagyok, hi­szen a lovaglás az izmok tel­jes skáláját megdolgoztatja. Túl a hatvanon Dél felé elcsendesedik a lo­varda. Csak az istállóból szű­rődik ki zaj. Megkezdődött az etetés-itatás, majd néhányórás pihenés következik. A szélső bokszban az öreg (19 éves) Edi­son álldogál. Az ő lábait m­ár mindennap kenegetni kell. — Ez a kedvenc lovam, a számból veszi el a cukrot — mondja Magdi néni, akit or­szág-világ így ismer, s aki már jóval túl van a hatvanon. — Éveken keresztül valamilyen allergiás betegség kínzott, de ahogy elkezdtem lovagolni, az új környezet, az istállók külön­leges szaga, vagy egyszerűen csak a sportolás hatására egyik napról a másikra megszabadul­tam tőle. Orvosom valamilyen külföldi gyógyszerre gyanako­dott, és állandóan faggatott, ugyan áruljam el már a nevét. Elárultam! Kezdetben csupán szórakozást jelentett a lovaglás, 1970 óta azonban már edzőként dolgozom. Azóta sokan fordul­tak meg a kezem alatt. Külö­nösen a vadászati világkiállítás után nőtt meg az érdeklődés, de most is szinte nap nap után ta­lálkozunk új arcokkal, öreggel, fiatallal kavarrat. És ez a jó! Sokan csodálkoztak, amikor az egyik nap egy 63 éves hölgy jelentkezett, hogy lovagolni sze­retne. Ő jelenti azóta is a kö­vetendő példát: inén, még eb­ben a korban is el lehet kezde­ni a lovaglást! Persze, nem mindenki ikren bátor. Emlék­szem, egyszer egy meglett úrra rákiabáltam: „Férfi maga!?" .Jaj, most nem tudom" — vá­laszolta ijedten, * * ez természe­tesen harsány nevetést váltott ki. Nagyon szeretem a gyere­keket is. Talán azért, mert ők elsősorban a lovak miatt járnak ide. Jellemző, hogy az egyik, amikor lepottyant és a ló vélet­lenül rálépett a kezére, még mielőtt bármit is tehettem vol­na, pityeregve kiáltott felém: „Ne tessék bántani, nem ő volt a hibás!" ... A lovak­­ sem egyformák. Né­melyik jobban vonzódik a gye­rekekhez, mint például a szür­ke Templar, igaz viszont, a felnőttekkel megáll, vagy vala­milyen fondorlattal a lehető leg­gyorsabban megszabadul tőlük. Szabad szombat, telt ház Az elmúlt esztendőben több mint 1600-an fordultak meg a Kerepesi úti lovardában. A Bu­dapesti Lovas Klub tizenhar­madik éve tartja fenn az istál­lót, ahol bárki naponta akár kétszer is lovagolhat. Az edzők is két műszakiban dolgoznak, így a résztvevők megfelelő oktatás­ban részesülhetnek. A főidény a nyár. Ilyenkor szünet van az iskolákban, s a felnőttek közül is többen vannak szabadságon. Ezt elsősorban a lovak síny­­lik meg, mert ezekben a hóna­pokban jóval több kilométert kell megtenniük. Egyébként a tél sem alkalmatlan a lovaglás­ra, sőt a sűrű hóesésben, ami­kor mindent fehér lepel takar, még izgalmasabb, még romanti­kusabb a vágtatás. Telt ház csak a szabad szom­batokon van. Ilyenkor teljesen kiürülnek az istállók. Sokan csak a korlátokat támaszthatják, s az órájukat lesve várhatják, hogy sorra kerüljenek. Hogy tömegsport-e a lovag­lás? Ma még nem lehet igen­nel válaszolni, habár évente csak a Tattersallban közel két­ezren fordulnak meg. Nem is beszélve a különböző lovastú­rákról, a rendszeres lovaglási lehetőségekről, amelyek az or­szág legtávolabbi pontjain is fellelhetők. A lovaglásnak is van tehá­t helye abban a nagy egészben, amely az emberek fel­frissülését, egészségvédelmét, szórakozását szolgálja. Ahol le­het éljünk vele! A Tattersall mindenkit szere­tettel vár. Marschall István CSELGÁNCS !Lessálló ágiban Tanácstalanul toporgok egy számomra vadidegen iskola fo­lyosóján. Sehol egy lélek. Pró­bálok bemenni a tornaterem­be. Zárva. — Kit keres? — kérdi egy hang mögöttem. — A cselgáncsozók edzését szeretném megnézni — felelem. — Ne is keresse őket, ma nem tartanak edzést — mondja az iskola takarítónője. — Mikor tudnék beszélni az edzőjükkel? — Kedden és csütörtökön, de néha szombaton is itt vannak. Csak este hat után jöjjön, ak­kor kezdenek. A tornatermet azért kinyitja. Furcsa helyiség. Mint egy nad­­rágszíj. Hosszú és keskeny. Elég nehéz lehet ide egy ta­tamit elhelyezni — jut eszem­be, látva a terem szélességét. — Legalább 40—50 gyerek préselődik ide edzésenként — mondja alkalmi idegenvezetőm és informátorom. Hogy fér el itt ennyi em­ber úgy, hogy hasznosan töltse el azt a 2x2 órát hetente? — dereng fel egy újabb kérdés. A válasz legalább egy napot késik. Ma ugyanis szerda van..." A második kísérlet már sike­res. Az Esztergomi Spartacus Elnökének szobájában ugyanis együtt találom a Duna-parti város cselgáncssportjának tel­­jes vezérkarát. Bánki Gyulát, a Spartacus elnökét, Pfltner Attilát és Rácz Zoltánt, a fia­tal edzőket. Részlet a Magyar Cselgáncs Szövetség 1977. évi szakosztály­értékeléséből: „Az Esztergomi Spartacus minimálisan teljesí­tette a B-kategóriás szintet. Munkájuk elmaradt a követel­ményrendszerben előírtaktól. I.e­­'•'•'őségeik, javításával jövőre ",h,hna léphetnek.” — Ehelyett 1978-ban erősen visszaestünk, és ha valami cso­da nem történik, 1979-ben még azt a leszálló ágat sem tud­tuk tartani — mondta az elnök. Ritkán hallható, őszinte, ön­kritikus szavak, így rögtön „éhgyomorra”. Pedig néhány éve még az ifjúsági válogatott keretben is képviseltette magát az egyesü­let Bakács János révén. 1976- ban a szakosztály 28 olimpiai pontot gyűjtött, de még 1977-ben is több arany-, ezüst- és bronz­jelvényes versenyzőjük volt. Most jó, ha lesz két aranyjel­vényes cselgáncsozó__ — Egy társbérlő soha nem főbérlő — mondja Pfluger At­tila. A Kossuth Lajos Általános Iskola nadrágszíjnyi tornater­mére céloz. A probléma nem egyedi, sőt B- és C-kategóriás egyesületek­nél szinte általános. „Megkapjá­tok a termet, de hetente csak két alkalommal és akkor is csak este.” ..........Itt nyugodtan gyakorolhattok, de a terembér havi ötezer forint.” Ilyen és ehhez hasonló­ válaszok, meg­állapodások egyértelműen az ősz hajszálak számát és a munkába vetett hit megrendü­lését hozzák magukkal.­­ A szakosztály 57 igazolt spor­tolója az összes korosztályt képviseli. 11 serdülő, 20 úttörő, 12 ifjúsági, 6 junior és 8 fel­nőtt versenyző próbál eredmé­nyeket felmutatni. Nem sok si­kerrel ... Pedig az utóbbi évek­ben az egész magyar csel­gáncs­sport rendkívül gyors fejlődés­nek indult. — Képtelenek vagyunk hatha­tós szakmai munkát végeztetni a gyerekekkel. Természetes, hogy a technikai jellegű edzé­sek és a szőnyegmunka során egész mást kell gyakorolniuk a felnőtteknek, mint például az ifjúságiaknak vagy a serdülők­nek. Minden korosztály más­más képzést igényelne. Több mint ötven emberre jut egy szőnyeg, ezért ez a problémánk szinte megoldhatatlan — legyint szomorúan Rácz Zoltán. Megismerve gondjaikat és le­hetőségeiket, úgy tűnik, hogy az esztergomi gyerekek érdeklődé­se lanyhul. Egyre inkább a környező falvak iskolá­ai biz­tosítják az utánpótlást. A Spar­tacus igazolt versenyzőinek 70 százalékát ők alkotják. Az ed­zések viszont az estébe nyúl­nak, búvárat pedig vagy van, vagy nincs... Balszerencsés esetben másfél-két órát is vár­nak a buszra a gyerekek. A két edzővel együtt hallga­tunk. Nehéz itt okosnak lenni, vagy szépet, mázosat látni a tények ismeretében. Bánki Gyula szavai törik meg a csendet, és talán egy kicsit a reménytelenséget: — Van egy „előretolt helyőr­ségünk" Piliscsabán. Az ottani általános iskola igazgatója ma­ga ajánlotta fel, hogy rendel­kezésünkre bocsátja a tornater­met, amikor megtudta, hogy érdeklődnek a sportág iránt Élünk is ezzel a lehetőséggel. Nagyon helyesen! Az ilyen megértő, önzetlen segítőszándék lendíthet legtöbbet a más mó­don szinte meg sem oldható, helyi gondok megszüntetésé­ben. S a jó példát előbb-utóbb másutt is követik, de legalább­is követhetik. — Fizel József próbálja csel­­gáncsozóvá formálni ezeket a gyerekeket. A legtehetségeseb­bek kerülnek át ide, Eszter­gomba. — Jó a kapcsolatuk a Kos­suth Lajos iskolával? — Hát,... ha minden igaz, 1980-ban már saját termünk, lesz a most épülő sportcsarnok­ban. Ezt a két évet kell a le­hetőségekhez képest jól átvé­szelnünk — válaszolja diploma­tikusan Pfluger Attila. Dr. Babjátó Istvénné, a Kos­suth­­Lajos iskola igazgatónője­ is „vallomást” tesz. — Nagyon szeretem a spor­tot, valamikor én is kosárlab­dáztam. A cselgáncsozókat i­­szeretem, bár amikor a tanítási szünetekben mindennap edze­nek, nem rakják össze gyakor­lás után a szőnyegeket. A par­ketta ilyenkor nedves lesz. . . El sem tudja képzelni, menny­i­re várjuk már, hogy elmenje­nek tőlünk a cselgáncsozók.. Szerettem volna érdeklődni­­ testnevelő tanárnőtől is a csel­­gán­cozók iránt, hiszen egy ré­szük ebbe az lökerébe jár­t­­hát napközben ő látja a gye­rekeket. Sajnos, nem állt kötélnek Nem ért rá. Érm-n kis' ■' evett... Róth Ferenc XXXV. 1. * 1979. január 3. TOTÓ ÚTMUTATÓ Csak olasz mérkőzések 1. HÉT A párosításoknál a nért után a bajnoki helyezési számok. Ezt kö­vetben a legutóbbi években egy­mással játszott bajnoki mérkő­zések eredménye — ha volt —, ha több is akadt, úgy mérleggel. Majd a legutóbb otthon, 111. ide­genben játszott két mérkőzés és mérleg. Rövidítések: o = otthon: 1 = idegenben (mindkettő a most: pályaválasztó szempontjából); gy — győzelem; d — döntetlen; v » vereség. A-OSZTALY 1. AVELLINO (12.)—ATALAN­TA <16.j. 1975-76: 2-0 (o). 0-il (1); 76—77: 1-0 (o), 0-1 (1). AvelUnóban: 4 Avellino-gy., 0 d., 0 Atalanta-gy. AVELLINO: Flo­­rentina 1-1, Ascoli 3-1. Otthont 2 gy., 3 d„ 1 v. ATALANTA: In­­ternazionale 2-2, Ascoli 0-i. Ide­genben: 0 gy., 4 d., 2 v. Tipp: 1, X. 2. FIORENTINA (4.) — JUVEN­TUS (5.). 1976 — 77: 1-3 (o), 0-0 (i); 77 — 78: 1-1 (o), 1-5 (i). Fi­renzében: 17 Fiorentina-gy„ 15 d., 11 Juventus-gy. FIORENTINA: Lamerossi 0-0, Roma 2-0. Otthon: 5 gy., 1 d., 0 v. JUVENTUS: Atalanta 0-1, Roma 0-1. Idegen­ben: 1 gy., 4 d., 1 v. Tipp: X, 1. 3. LANEROSSI (11.)—ASCOLI (10.). 1974—75: 1-0 (o), 0-1 (1); 76 — 77: 1-1 (o), 1-2 (1). LANE­ROSSI: Roma 1-0, Avellino 2-1. Otthon: 3 gy., 2 d„ 1 v. ASCOLI: Juventus 1-0, Avellino il-3. Ide­genben: 1 gy„ 1 d., 4 v. Tipp: 1. 4. NAPOLI (7.)—LAZIO (8.). 1976-77: 1-1 (o), 0-0 (1): 77 — 78: 4-2 (o), 1-1 (i). Nápolyban: 16 Napoli-gy., 15 d., 6 Lazio-gy. NAPOLI: Milán 1-1, Perugia H-l. Otthon: 3 gy., 2 d., 0 v. LAZIO: Catanzaro 1-3, Torino 2-2. Ide­genben: 1 gy., 2 d-, 3 v. Tipp: 1, X. 5. PERUGIA <2.)-VERONA (15.). 1976-77: 1-1 (o), 0-2 (i): 77 — 78: 0-1 (o), 0-0 (i). Perugiában: 2 Perugia-gy., 2 d., 1 Verona-gy. PERUGIA: Torino 0-0, Catanzaro 1- 0. Otthon: 3 gy., 2 d., 0 v. VE­RONA: Lazio O-l, Catanzaro 1-1. Idegenben: 0 gy., 2 d., 4 v. Tipp: 1. 6. ROMA (12.) — INTERNAZIO­NALE (3.). 1976 — 77: 2-3 (o), 0-3 (i): 77 — 78: 1-2 (o), 2-4 (i). Ró­mában: 16 Roma-gy., 10 d., 19 Inter.-gy. ROMA: Avellino 2-1, Juventus 1-0. Otthon: 3 gy., 1 d., , 2 V. INTERNAZIONALE: Ascoli 2- 1, Juventus 1-1. Idegenben: 2 gy.. 3 d„ 1 v. Tipp: X, 2, 1. B-OSZTALY 7. BRESCIA (9.) —PTSTOIESE (4.). 1977 — 78: 1-0 (o), 2-3 (1). BRESCIA: Palermo 2-1, Foggia 4-3. Otthon: 5 gy., 1 d., 0 v. PISTOIESE: Léccé 1-1, Bari 1-1. Idegenben: 0 gy., 3 d., 3 v. Tipp: 1. X. 8. FOGGIA (5.)—CESENA (13.). 1973 — 74: 1-1 (o), 0-2 (1); 76 — 77: 0-2 (o), 3-2 (i). Foggiában: 2 Foggia-gy., 3 d., 1 Cesena-gy. FOGGIA: Taranto 1-1, Varese 1-0. Otthon: 4 gy., 2 d., 0 v. CESENA: pistoiese 0-2, Temana 0-0. Idegenben: 0 gy., 3 d., 3 v. Tipp: 1, X. 9. LÉCCÉ (12.)—GENOA (7.). LÉCCÉ: Pescara 2-2, Temana 0-0. Otthon: 3 gy., 4 d., 0 v. GE­NOA: Varese 0-1, Pescara 1-1. Idegenben: 1 gy. (de ez Is Ge­novában, a Sampdoria ellen). 3 d„ 3 v. Tipp: X, 1. 10. RIMINI (18.)— TARANTO (16.). 1976 — 77: 2-0 (o), 0-1 (1); 77 — 78: 1-3 (o), 1-1 (1). Rimini­ben: 1 Rimini-gy„ 1 d., 1 Ta­­ranto-gy. RIMINI: Lecoe 0-0, Cagliari 1-2. Otthon: 1 gy., 3 d., Il v. TARANTO: Cagliari 0-2, Ce­­sena 1-1.'Idegenben: 0 gy., 4 d., 3 v. Tipp: X, 1, 2. 11. SAMPDORIA (15.)—MONZA (6.). 1977 — 78: 1-0 (o). 0-0 (i). SAMPDORIA: Palermo 3-1, Léccé 0-0. Otthon: 1 gy., 4 d„ 1 v. MONZA: Nocerina 2-0, Genoa 0-1. Idegenben: 1 gy., 4 d., 1 v. Tipp: X, 1. (Karácsonykor ját­szották: Monza—Udinese 1-1.) 12. SAM3ENEDETTESE (20.) — PALERMO (3.). 1976 — 77: 2-1 (0) , 0-0 (i); 77 — 78: 2-1 (o), 0-0 (1) . San Benedetto dei Trontőban: 1 Sambenedettese^gv., 3 d., 0 Pa­­'srmo-gy. S AMB7.V 3DZ3TESE: Foggia 1-1, Varese 3-1. Oithop: 2 gy., 4 d., 0 v. PALERMO: Samp­­loria 1-3, Brescla 1-2. Ideg.n'en: 1 gy., 2 d., 3 v. Tipp: 1, X. 13. VARESE (19.)—BARI (11.). 1973 — 74: 1-0 (o). 0-0 (i): 77 — 73: 2-2 (t), 0-3 (1). Várisiben: 1 Varese-gy., 2 d., 0 Bari-gy. VARESE: Genoa 1-0, Spal 0-1. Oláhon: 1 gy., 4 d., 1 v. BARI: Taranto 0-1, Palermo 1-1. LVg-on* ben: 0 gy., 3 d„ 4 v. T’.-'p: 1. PÖT7ISR” : ITVlEK B-OSZT ALY. 14. PTT " '4 (3.) — SPAL (10.). 19 5 —7G: C-0 (o). 7 3 (i); 77 — 71: 3-1 (o). 4-2 (i). 'jscavábivn: 2 Pescara-g'-., 1 d., 9 Spal-gy. Tipp: 1, X, 2. — A­­OSZTALY. 15. MILÁN (1.) —CA­TANZARO (9.). Tipp: 1. — 16. TORINO (6.)—BOLOGNA (14.). Tipp: 1. X.

Next