Népsport, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-03 / 1. szám
2 NÉPSPORT RÖPLABDA Az út másik oldalán Szilveszter az újév várás mellett a nagy elhatározások napja is. De sokan fogadják meg éjfél előtt, hogy lemondanak káros szenvedélyeikről, az italról, a cigarettáról, a feketéről (vagy éppen a szőkéről...), vagyis, hogy január 1-től „új életet kezdenek’’. A pezsgés percekben a fogadkozást jóformán semmi sem nehezíti, a megvalósítás viszont később annál több akadályba ütközik. Vannak, persze, olyan elhatározások is, amelyeket nemcsak az évváltás pillanatának máshoz nem hasonlítható hangulata vált ki, hanem átalvatlan éjszakák sokaságán érlelődött meg, kristályosodott ki. A megvalósítás ilyenkor sem könnyű, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy évek múltán visszatekintve a történtekre, az illető utólag is megállapíthatja: akkor, azon a napon valóban új életet kezdett. Világító szemek a korai szürkületben. Ablakok a lakótelepen. Hatodik emeleti kislakás, egy a sok közül. Az ajtón a névtábla: KOVÁCS KÁROLY. A továbbhaladó felvonó surrogásába disco-zene vegyül. Senkit sem zavaróan, diszkréten . .. Kovácsék. Röplabdás család. Karcsi — kell-e bemutatni? — a bajnok Csepel egyik legjobbja, többször az év legjobbja is, száznyolcvanszoros válogatott. A felesége, Lajos Zsuzsa, a BKV Előrében játszott, aztán erősebben vonzotta a másik pálya, s ma felelős beosztásban dolgozik a Budapesti Közlekedési Vállalatnál. Igaz, „újrakezdte” a röplabdázást is, de számára már csak a kikapcsolódást jelentik a mérkőzések a régi játékostársak között, az Építők SC-ben. A lányuk, Barbara négyéves, máris egy méter húsz magas. Olimpiai bajnok lesz és — „vízilabdás” — kislakás. Egy a sok közül. A falak frissen tapétázva. Itt minden Karcsi keze munkáját dicséri! A csupaszom szálfaembernek alig észrevehetően megcsuklik a hangja. „Kicsit szíven ütött, amikor a Népsportban megjelent a válogatott keret névsora, és tizenegy év után először nem láttam ott a saját nevemet. Pedig tudtam, hogy így lesz, hiszen én határoztam így ...” Beszélgetünk. A pályán töltött évekről, a röplabdáról, a társakról. Az edzőkről. Arról, ami Kovács Károlyt mindig kiemelte a többiek közül: a szorgalomról! Nem véletlenül terjedt el róla, hogy ha kell, a siker érdekében még a falra mászást is vállalja... Az edzők ezért hálásak voltak neki, társai már nem mindannyian. Hányszor, de hányszor tették fel neki gúnyosan a kérdést: ugyan minek hajtja úgy magát? Azért, hogy ne 3:0-ra, hanem 3:1-re kapjanak ki? Hányszor kapott szemrehányást a kényelmesebbektől, hogy ha ő ott van, másoknak is automatikusan emelik a mércét ... Korábban is sok keserűséget okozott neki a „mintagyerek” szerepkör — hiszen semmi egyebet nem csinált, mint ami szerinte a sikerhez elengedhetetlenül szükséges. Legfeljebbb egy kicsit többet... Az utóbbi időben viszont már egyre nehezebben viselte, hogy ő, a harmadik ikszhez közeledő „veterán” válogatott, a csapatkapitány éppen a fiatalok céltáblája elsősorban. Azoké a fiataloké, akiknek még többet és többet kellene tenniük a sportág felemelése érdekében. „Itt van például a húszéves Nagy Lajos esete. A fiú tulajdonképpen nagy tehetség, mégsem merném állítani, hogy valaha egyáltalán játékos lesz belőle. Nemrégiben Bukarest után Budapesten is vereséget szenvedtünk a BEK-ben a Steauától, többek között éppen azért, mert amikor a továbbjutás eldőlt, a többség feladta. Mintha nem érezték volna át, azért mégiscsak más győzelemmel búcsúzni ... Mintha feledték volna, hogy ha győztesen esünk ki, szerzünk magunknak egy olyan elégtételt, amelyért érdemes hajtani! Nos, ezen a meccsen feltűnő volt, hogy a románok fél csapata olyan magasra emelkedik, hogy a válluk eléri a hálószegély szintjét. Nálunk legfeljebb a könyök... Ezt Nagy Lajos is meglátta. De nemhogy erőt merített volna belőle a további edzésekhez, rossz következtetést vont le. Azt mondta: mi mindig is ki fogunk kapni... A lemondás nem vihet előre! Szerintem a mai sportban fokozottan előtérbe kerülnek az akarati tulajdonságok. Ekkora különbséget csakis önedzéssel lehet behozni." Önedzés... Az 1977-es Európa-bajnokság után egyszer már úgy határozott: búcsúzik a címeres meztől. Finnországban, az első meccsen, a finnek ellen nem ment túl jól a játék, utána meg kevés bizonyítási lehetőséget kapott. Neki az kellett, érezze a bizalmat__ Meg aztán: a negyedik helynek olyan nagyon örült, s úgy gondolta, ennél nagyobb sikert ő már úgysem érhet el. A klubjában, persze, folytatni akarta, hiszen a játék a mindene. Akkoriban a feleségével kimentek az óbudai szigetre, egy kis önképzésre ... „Karcsi rossz helyről ugrott, alatta volt a labdának. Én talán jobban láttam, mint az edzők, akiknek az egész csapattal kell foglalkozniuk. Mindenesetre a Racing Paris elleni BEK-mérkőzésen élete talán legjobb teljesítményét nyújtotta, egyszerűen nem tudott hibázni ...” Pontosan egy évvel ezelőtt — talán éppen a franciák elleni játékának hatása alatt — Garamvölgyi Mátyás, a válogatott vezetőedzője arra kérte Kovácsot: maradjon! Egyrészt, mert szükség van a játékára, másrészt mert jelenlétével, edzésmoráljával jó hatással van a többiekre. Karcsi három nap gondolkodási időt kért, aztán: igent mondott! Vállalta az elkerülhetetlen otthoni zsörtölődéseket — „Már megint edzésre mész, ki segít itthon?!’’... „És még a kezdő hatosnak sem vagy tagja ...” —, mert érezte, hogy valóban segíthet az edzőnek. De azért a tavalyi év nagyon nehezen telt. A csapatkapitánynak rossz érzés volt, hogy keveset játszik, hogy hiába érzi, ha jó formában van, rá inkább az edzéseken van szükség. Becsületére legyen mondva: zokszó nélkül csinálta. Úgy készült minden mérkőzésre, mint régen. Pedig tudta: nem lesz tagja a kezdő hatosnak, érezte, nem fér igazán bele az edző koncepciójába. Zokszó nélkül csinálta, de elhatározta: az év végén új életet kezd. Nem foglalja többet a helyet egy fiatal elől, talán jobban használhat sportágának, ha az aktív játék mellett mások képzésével, alakításával is foglalkozik. És — most már visszavonhatatlanul — lemondta a válogatottságot. „Megingott az önbizalmam. Nem éreztem már magamban azt a falra is felhajtó erőt, fél szívvel pedig kár lett volna folytatni. Tudom, hogy egy kicsit vesztes vagyok, hiszen ezt az évet elsősorban azért vállaltam, hogy Garamvölgyinek és magamnak is bizonyítsam: rossz lóra tett, amikor nem engem játszatott. De sajnos, be kellett látnom, hogy én már, akármennyit edzek is, nem hozhatom be a románok ruganyosságbeli fölényét. A tehetetlenség szörnyű érzés, hát inkább azt választottam, amiben látok perspektívát. Hasznosítani akarom, hogy elvégezzem a Testnevelői Főiskola sportszervezői szakát, bízom abban, hogy tenni tudok a sportágamért. A szemléletet kell megváltoztatni elsősorban!" ★ Az új év küszöbén vannak olyan elhatározások is, amelyeket nemcsak az évváltás pillanatának máshoz nem hasonlítható hangulata váltott ki. A megvalósítás ilyenkor is akadályokba ütközik, de nagyobb a valószínűsége annak, hog évek múltán visszatekintve a történtekre, az illető utólag is megállapíthatja: akkor, azon a napon valóban új életet kezdett. És Kovács Károlyban minden képesség megvan ahhoz, hogy ez az új élet ugyanolyan tartalmas mások számára is hasznos legyen, mint amilyen volt az „előző”. Tölgyes Péter VAN, AKI 68 ÉVES KORÁBAN KEZDTE KOCOGÁS LÓHÁTON Éles telefoncsengés hasít bele a portásszoba csendjébe. — Tessék mondani, hány éves kortól lehet lovagolni? — Egytől százig! — hangzik, majd a válaszoló komolyra fordítja a szót: — Nincs korhatárhoz kötve, bárki jelentkezhet, aki képesnek érzi magát arra, hogy felüljön a lóra. Még csizma sem kell, csak egy kis bátorság! Rövid „köszönöm” a válasz, de érezni belőle, hogy rövidesen újabb érdeklődő kopogtat majd a Kerepesi úti lovardában. A reggel ilyenkor már csillogó dértakaróval lepi be a Tattersall öreg fáit, ahol a múlt században történt alapítás óta eltelt évtizedek alatt már több tízezer ló koptatta fényesre patkóit. Az első csoport már vagy fél órája rója a köröket. Hangos fújtatás, prüszkölés, a patak ütemes dobogása veri fel a környék csendjét. Közben vezényszavak hallatszanak: „Fogd meg a fejét!" „Olyan görbe vagy, mint egy kifli.” „Gyorsabban! Lassabban. Szorítani a combokkal, rövidebb szárat!” Válaszra nincs idő, a tanácsokat pedig gyorsan meg kell fogadni, mert különben hamar megismerkedhet a lovas a repülés érzésével. Megállás nincs. A kitágult orrlyukakból előtörő vastag párafelhő beborítja a lovasokat. A kör közepén állva, hosszú ostorát csattogtatta Rigó István, a délelőttös „műszak” edzője: — Nálunk korán kelnek a lovak, mert sokan még a munka, vagy az iskolába menet előtt szeretnének egy órácskát lovagolni. Ilyenkor mindenki siet. Együtt tesszük fel a lovakra a nyerget, a szerszámot, majd irány a pálra. Lépés, ügetés, utána egy kis vágta. Mire a lóról lekerülnek, már minden testrészüket megmozgatták, frissen mehet mindenki tovább. Egy főorvos, aki villamoson érkezik Mindössze 10—15 f6 áll erre a célra az istállóban, a kihasználtság foka mégis messze elmarad a lehetségestől. Pedig bárki jöhet, nemre és korra való tekintet nélkül. Van sok kisiskolás, egyetemista és tisztviselő, egyre több, főleg a délutáni óráidban a gyári dolgozó, de találhatunk szép számmal orvosokat, sőt még nyugdíjasokat is! A Tattersall valószínűleg leglelkesebb látogatója egy főorvos a tüdőszanatóriumból. Minden reggel villamoson érkezik. Van, aki úszással, vagy futással kezdi a napot, és lovaglással. Az eredmény mindhárom esetben ugyanaz. Béllei István orvosegyetemre jár, őt is mindennap megtalálni a lovardában. • Nagyon szeretek lovagolni. A sok magolás, a könyvtár és a kis albérleti szoba bezártsága után nagyszerű felüdülést jelent ide kijönni, ahol a lovak társaságában szinte minden gondjától megszabadul az ember. Amióta ezt csinálom, sokkal jobb erőben is vagyok, hiszen a lovaglás az izmok teljes skáláját megdolgoztatja. Túl a hatvanon Dél felé elcsendesedik a lovarda. Csak az istállóból szűrődik ki zaj. Megkezdődött az etetés-itatás, majd néhányórás pihenés következik. A szélső bokszban az öreg (19 éves) Edison álldogál. Az ő lábait már mindennap kenegetni kell. — Ez a kedvenc lovam, a számból veszi el a cukrot — mondja Magdi néni, akit ország-világ így ismer, s aki már jóval túl van a hatvanon. — Éveken keresztül valamilyen allergiás betegség kínzott, de ahogy elkezdtem lovagolni, az új környezet, az istállók különleges szaga, vagy egyszerűen csak a sportolás hatására egyik napról a másikra megszabadultam tőle. Orvosom valamilyen külföldi gyógyszerre gyanakodott, és állandóan faggatott, ugyan áruljam el már a nevét. Elárultam! Kezdetben csupán szórakozást jelentett a lovaglás, 1970 óta azonban már edzőként dolgozom. Azóta sokan fordultak meg a kezem alatt. Különösen a vadászati világkiállítás után nőtt meg az érdeklődés, de most is szinte nap nap után találkozunk új arcokkal, öreggel, fiatallal kavarrat. És ez a jó! Sokan csodálkoztak, amikor az egyik nap egy 63 éves hölgy jelentkezett, hogy lovagolni szeretne. Ő jelenti azóta is a követendő példát: inén, még ebben a korban is el lehet kezdeni a lovaglást! Persze, nem mindenki ikren bátor. Emlékszem, egyszer egy meglett úrra rákiabáltam: „Férfi maga!?" .Jaj, most nem tudom" — válaszolta ijedten, * * ez természetesen harsány nevetést váltott ki. Nagyon szeretem a gyerekeket is. Talán azért, mert ők elsősorban a lovak miatt járnak ide. Jellemző, hogy az egyik, amikor lepottyant és a ló véletlenül rálépett a kezére, még mielőtt bármit is tehettem volna, pityeregve kiáltott felém: „Ne tessék bántani, nem ő volt a hibás!" ... A lovak sem egyformák. Némelyik jobban vonzódik a gyerekekhez, mint például a szürke Templar, igaz viszont, a felnőttekkel megáll, vagy valamilyen fondorlattal a lehető leggyorsabban megszabadul tőlük. Szabad szombat, telt ház Az elmúlt esztendőben több mint 1600-an fordultak meg a Kerepesi úti lovardában. A Budapesti Lovas Klub tizenharmadik éve tartja fenn az istállót, ahol bárki naponta akár kétszer is lovagolhat. Az edzők is két műszakiban dolgoznak, így a résztvevők megfelelő oktatásban részesülhetnek. A főidény a nyár. Ilyenkor szünet van az iskolákban, s a felnőttek közül is többen vannak szabadságon. Ezt elsősorban a lovak sínylik meg, mert ezekben a hónapokban jóval több kilométert kell megtenniük. Egyébként a tél sem alkalmatlan a lovaglásra, sőt a sűrű hóesésben, amikor mindent fehér lepel takar, még izgalmasabb, még romantikusabb a vágtatás. Telt ház csak a szabad szombatokon van. Ilyenkor teljesen kiürülnek az istállók. Sokan csak a korlátokat támaszthatják, s az órájukat lesve várhatják, hogy sorra kerüljenek. Hogy tömegsport-e a lovaglás? Ma még nem lehet igennel válaszolni, habár évente csak a Tattersallban közel kétezren fordulnak meg. Nem is beszélve a különböző lovastúrákról, a rendszeres lovaglási lehetőségekről, amelyek az ország legtávolabbi pontjain is fellelhetők. A lovaglásnak is van tehát helye abban a nagy egészben, amely az emberek felfrissülését, egészségvédelmét, szórakozását szolgálja. Ahol lehet éljünk vele! A Tattersall mindenkit szeretettel vár. Marschall István CSELGÁNCS !Lessálló ágiban Tanácstalanul toporgok egy számomra vadidegen iskola folyosóján. Sehol egy lélek. Próbálok bemenni a tornaterembe. Zárva. — Kit keres? — kérdi egy hang mögöttem. — A cselgáncsozók edzését szeretném megnézni — felelem. — Ne is keresse őket, ma nem tartanak edzést — mondja az iskola takarítónője. — Mikor tudnék beszélni az edzőjükkel? — Kedden és csütörtökön, de néha szombaton is itt vannak. Csak este hat után jöjjön, akkor kezdenek. A tornatermet azért kinyitja. Furcsa helyiség. Mint egy nadrágszíj. Hosszú és keskeny. Elég nehéz lehet ide egy tatamit elhelyezni — jut eszembe, látva a terem szélességét. — Legalább 40—50 gyerek préselődik ide edzésenként — mondja alkalmi idegenvezetőm és informátorom. Hogy fér el itt ennyi ember úgy, hogy hasznosan töltse el azt a 2x2 órát hetente? — dereng fel egy újabb kérdés. A válasz legalább egy napot késik. Ma ugyanis szerda van..." A második kísérlet már sikeres. Az Esztergomi Spartacus Elnökének szobájában ugyanis együtt találom a Duna-parti város cselgáncssportjának teljes vezérkarát. Bánki Gyulát, a Spartacus elnökét, Pfltner Attilát és Rácz Zoltánt, a fiatal edzőket. Részlet a Magyar Cselgáncs Szövetség 1977. évi szakosztályértékeléséből: „Az Esztergomi Spartacus minimálisan teljesítette a B-kategóriás szintet. Munkájuk elmaradt a követelményrendszerben előírtaktól. I.e'•'•'őségeik, javításával jövőre ",h,hna léphetnek.” — Ehelyett 1978-ban erősen visszaestünk, és ha valami csoda nem történik, 1979-ben még azt a leszálló ágat sem tudtuk tartani — mondta az elnök. Ritkán hallható, őszinte, önkritikus szavak, így rögtön „éhgyomorra”. Pedig néhány éve még az ifjúsági válogatott keretben is képviseltette magát az egyesület Bakács János révén. 1976- ban a szakosztály 28 olimpiai pontot gyűjtött, de még 1977-ben is több arany-, ezüst- és bronzjelvényes versenyzőjük volt. Most jó, ha lesz két aranyjelvényes cselgáncsozó__ — Egy társbérlő soha nem főbérlő — mondja Pfluger Attila. A Kossuth Lajos Általános Iskola nadrágszíjnyi tornatermére céloz. A probléma nem egyedi, sőt B- és C-kategóriás egyesületeknél szinte általános. „Megkapjátok a termet, de hetente csak két alkalommal és akkor is csak este.” ..........Itt nyugodtan gyakorolhattok, de a terembér havi ötezer forint.” Ilyen és ehhez hasonló válaszok, megállapodások egyértelműen az ősz hajszálak számát és a munkába vetett hit megrendülését hozzák magukkal. A szakosztály 57 igazolt sportolója az összes korosztályt képviseli. 11 serdülő, 20 úttörő, 12 ifjúsági, 6 junior és 8 felnőtt versenyző próbál eredményeket felmutatni. Nem sok sikerrel ... Pedig az utóbbi években az egész magyar cselgáncssport rendkívül gyors fejlődésnek indult. — Képtelenek vagyunk hathatós szakmai munkát végeztetni a gyerekekkel. Természetes, hogy a technikai jellegű edzések és a szőnyegmunka során egész mást kell gyakorolniuk a felnőtteknek, mint például az ifjúságiaknak vagy a serdülőknek. Minden korosztály másmás képzést igényelne. Több mint ötven emberre jut egy szőnyeg, ezért ez a problémánk szinte megoldhatatlan — legyint szomorúan Rácz Zoltán. Megismerve gondjaikat és lehetőségeiket, úgy tűnik, hogy az esztergomi gyerekek érdeklődése lanyhul. Egyre inkább a környező falvak iskoláai biztosítják az utánpótlást. A Spartacus igazolt versenyzőinek 70 százalékát ők alkotják. Az edzések viszont az estébe nyúlnak, búvárat pedig vagy van, vagy nincs... Balszerencsés esetben másfél-két órát is várnak a buszra a gyerekek. A két edzővel együtt hallgatunk. Nehéz itt okosnak lenni, vagy szépet, mázosat látni a tények ismeretében. Bánki Gyula szavai törik meg a csendet, és talán egy kicsit a reménytelenséget: — Van egy „előretolt helyőrségünk" Piliscsabán. Az ottani általános iskola igazgatója maga ajánlotta fel, hogy rendelkezésünkre bocsátja a tornatermet, amikor megtudta, hogy érdeklődnek a sportág iránt Élünk is ezzel a lehetőséggel. Nagyon helyesen! Az ilyen megértő, önzetlen segítőszándék lendíthet legtöbbet a más módon szinte meg sem oldható, helyi gondok megszüntetésében. S a jó példát előbb-utóbb másutt is követik, de legalábbis követhetik. — Fizel József próbálja cselgáncsozóvá formálni ezeket a gyerekeket. A legtehetségesebbek kerülnek át ide, Esztergomba. — Jó a kapcsolatuk a Kossuth Lajos iskolával? — Hát,... ha minden igaz, 1980-ban már saját termünk, lesz a most épülő sportcsarnokban. Ezt a két évet kell a lehetőségekhez képest jól átvészelnünk — válaszolja diplomatikusan Pfluger Attila. Dr. Babjátó Istvénné, a KossuthLajos iskola igazgatónője is „vallomást” tesz. — Nagyon szeretem a sportot, valamikor én is kosárlabdáztam. A cselgáncsozókat iszeretem, bár amikor a tanítási szünetekben mindennap edzenek, nem rakják össze gyakorlás után a szőnyegeket. A parketta ilyenkor nedves lesz. . . El sem tudja képzelni, mennyire várjuk már, hogy elmenjenek tőlünk a cselgáncsozók.. Szerettem volna érdeklődni testnevelő tanárnőtől is a cselgáncozók iránt, hiszen egy részük ebbe az lökerébe járthát napközben ő látja a gyerekeket. Sajnos, nem állt kötélnek Nem ért rá. Érm-n kis' ■' evett... Róth Ferenc XXXV. 1. * 1979. január 3. TOTÓ ÚTMUTATÓ Csak olasz mérkőzések 1. HÉT A párosításoknál a nért után a bajnoki helyezési számok. Ezt követben a legutóbbi években egymással játszott bajnoki mérkőzések eredménye — ha volt —, ha több is akadt, úgy mérleggel. Majd a legutóbb otthon, 111. idegenben játszott két mérkőzés és mérleg. Rövidítések: o = otthon: 1 = idegenben (mindkettő a most: pályaválasztó szempontjából); gy — győzelem; d — döntetlen; v » vereség. A-OSZTALY 1. AVELLINO (12.)—ATALANTA <16.j. 1975-76: 2-0 (o). 0-il (1); 76—77: 1-0 (o), 0-1 (1). AvelUnóban: 4 Avellino-gy., 0 d., 0 Atalanta-gy. AVELLINO: Florentina 1-1, Ascoli 3-1. Otthont 2 gy., 3 d„ 1 v. ATALANTA: Internazionale 2-2, Ascoli 0-i. Idegenben: 0 gy., 4 d., 2 v. Tipp: 1, X. 2. FIORENTINA (4.) — JUVENTUS (5.). 1976 — 77: 1-3 (o), 0-0 (i); 77 — 78: 1-1 (o), 1-5 (i). Firenzében: 17 Fiorentina-gy„ 15 d., 11 Juventus-gy. FIORENTINA: Lamerossi 0-0, Roma 2-0. Otthon: 5 gy., 1 d., 0 v. JUVENTUS: Atalanta 0-1, Roma 0-1. Idegenben: 1 gy., 4 d., 1 v. Tipp: X, 1. 3. LANEROSSI (11.)—ASCOLI (10.). 1974—75: 1-0 (o), 0-1 (1); 76 — 77: 1-1 (o), 1-2 (1). LANEROSSI: Roma 1-0, Avellino 2-1. Otthon: 3 gy., 2 d„ 1 v. ASCOLI: Juventus 1-0, Avellino il-3. Idegenben: 1 gy„ 1 d., 4 v. Tipp: 1. 4. NAPOLI (7.)—LAZIO (8.). 1976-77: 1-1 (o), 0-0 (1): 77 — 78: 4-2 (o), 1-1 (i). Nápolyban: 16 Napoli-gy., 15 d., 6 Lazio-gy. NAPOLI: Milán 1-1, Perugia H-l. Otthon: 3 gy., 2 d., 0 v. LAZIO: Catanzaro 1-3, Torino 2-2. Idegenben: 1 gy., 2 d-, 3 v. Tipp: 1, X. 5. PERUGIA <2.)-VERONA (15.). 1976-77: 1-1 (o), 0-2 (i): 77 — 78: 0-1 (o), 0-0 (i). Perugiában: 2 Perugia-gy., 2 d., 1 Verona-gy. PERUGIA: Torino 0-0, Catanzaro 1- 0. Otthon: 3 gy., 2 d., 0 v. VERONA: Lazio O-l, Catanzaro 1-1. Idegenben: 0 gy., 2 d., 4 v. Tipp: 1. 6. ROMA (12.) — INTERNAZIONALE (3.). 1976 — 77: 2-3 (o), 0-3 (i): 77 — 78: 1-2 (o), 2-4 (i). Rómában: 16 Roma-gy., 10 d., 19 Inter.-gy. ROMA: Avellino 2-1, Juventus 1-0. Otthon: 3 gy., 1 d., , 2 V. INTERNAZIONALE: Ascoli 2- 1, Juventus 1-1. Idegenben: 2 gy.. 3 d„ 1 v. Tipp: X, 2, 1. B-OSZTALY 7. BRESCIA (9.) —PTSTOIESE (4.). 1977 — 78: 1-0 (o), 2-3 (1). BRESCIA: Palermo 2-1, Foggia 4-3. Otthon: 5 gy., 1 d., 0 v. PISTOIESE: Léccé 1-1, Bari 1-1. Idegenben: 0 gy., 3 d., 3 v. Tipp: 1. X. 8. FOGGIA (5.)—CESENA (13.). 1973 — 74: 1-1 (o), 0-2 (1); 76 — 77: 0-2 (o), 3-2 (i). Foggiában: 2 Foggia-gy., 3 d., 1 Cesena-gy. FOGGIA: Taranto 1-1, Varese 1-0. Otthon: 4 gy., 2 d., 0 v. CESENA: pistoiese 0-2, Temana 0-0. Idegenben: 0 gy., 3 d., 3 v. Tipp: 1, X. 9. LÉCCÉ (12.)—GENOA (7.). LÉCCÉ: Pescara 2-2, Temana 0-0. Otthon: 3 gy., 4 d., 0 v. GENOA: Varese 0-1, Pescara 1-1. Idegenben: 1 gy. (de ez Is Genovában, a Sampdoria ellen). 3 d„ 3 v. Tipp: X, 1. 10. RIMINI (18.)— TARANTO (16.). 1976 — 77: 2-0 (o), 0-1 (1); 77 — 78: 1-3 (o), 1-1 (1). Riminiben: 1 Rimini-gy„ 1 d., 1 Taranto-gy. RIMINI: Lecoe 0-0, Cagliari 1-2. Otthon: 1 gy., 3 d., Il v. TARANTO: Cagliari 0-2, Cesena 1-1.'Idegenben: 0 gy., 4 d., 3 v. Tipp: X, 1, 2. 11. SAMPDORIA (15.)—MONZA (6.). 1977 — 78: 1-0 (o). 0-0 (i). SAMPDORIA: Palermo 3-1, Léccé 0-0. Otthon: 1 gy., 4 d„ 1 v. MONZA: Nocerina 2-0, Genoa 0-1. Idegenben: 1 gy., 4 d., 1 v. Tipp: X, 1. (Karácsonykor játszották: Monza—Udinese 1-1.) 12. SAM3ENEDETTESE (20.) — PALERMO (3.). 1976 — 77: 2-1 (0) , 0-0 (i); 77 — 78: 2-1 (o), 0-0 (1) . San Benedetto dei Trontőban: 1 Sambenedettese^gv., 3 d., 0 Pa'srmo-gy. S AMB7.V 3DZ3TESE: Foggia 1-1, Varese 3-1. Oithop: 2 gy., 4 d., 0 v. PALERMO: Samploria 1-3, Brescla 1-2. Ideg.n'en: 1 gy., 2 d., 3 v. Tipp: 1, X. 13. VARESE (19.)—BARI (11.). 1973 — 74: 1-0 (o). 0-0 (i): 77 — 73: 2-2 (t), 0-3 (1). Várisiben: 1 Varese-gy., 2 d., 0 Bari-gy. VARESE: Genoa 1-0, Spal 0-1. Oláhon: 1 gy., 4 d., 1 v. BARI: Taranto 0-1, Palermo 1-1. LVg-on* ben: 0 gy., 3 d„ 4 v. T’.-'p: 1. PÖT7ISR” : ITVlEK B-OSZT ALY. 14. PTT " '4 (3.) — SPAL (10.). 19 5 —7G: C-0 (o). 7 3 (i); 77 — 71: 3-1 (o). 4-2 (i). 'jscavábivn: 2 Pescara-g'-., 1 d., 9 Spal-gy. Tipp: 1, X, 2. — AOSZTALY. 15. MILÁN (1.) —CATANZARO (9.). Tipp: 1. — 16. TORINO (6.)—BOLOGNA (14.). Tipp: 1. X.