Népsport, 1981. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1981-09-20 / 223. szám
XXXVII. 223. ♦ 1981. szeptember 20 S3 Labdarúgás 3liSit»rhf»srf«V/fVnvha atérhúzások ? A totózók a vasárnapra voksolnak Erfv luíninni sincs* h°gy partnernak "SJ llUUdJJd hívtuk a szurkolót, hallassa hangját a mérkőzéskezdési időponttok közmegelégedésre történő meghatározásában. „Szurkoló szavazólapot”, tettünk közzé, hogy az ötnapos munkahéten törvényszerűen változó, terjedelmében, összetételében gyarapodó szabadidő, futballal kapcsolatos összefüggésrendszerében eligazodjunk. Spontán közvéleménykutatásunk méretei nem ütötték meg az intézményesített táncdalfesztivál-szavazásét, de a szurkolók visszajelzéseikben így is bizonyságot tettek a foci szeretete mellett. A beérkezett szavazócédulák „dombja” napról napra magasodott szemet gyönyörködtetően terebélyesedett. A környező szocialista országokban élő magyaroktól, sőt még az NSZK-beli Hammelburg városából is kaptunk javaslatot. E sorok papírra vetésekor 800-ig jutottunk az összeszámlálásban, a kezdeményezés tömegbázisa mégis tízezres nagyságrendűre tehető. Sokan munkahelyi, fotózó kollektívák képviselőjeként adtak postára egyetlen, de 25— 30 aláírással megerősített — szavazatit. Egy szál vokssal képviseltette magát például „egy ezred fradista”, alátámasztva a feltételezést, hogy körvonalazódik a tömegvélemény. Az érdeklődők köréről alkalmasint teljes keresztmetszetet adó, szociográfiai öszszefüggésekre is fényt bocsátó reprezentatív minta, vagyis a 800 szavazócédula „tartalmi megoszlása” a következő (a táblázat adatait százalékban fejeztük ki): A százalékarányokból — első rátekintésre is — kirajzolódnak bizonyos erővonalak. Az élvonalban minősített többséget (csaknem 43 százalék) szerzett a szombat délutáni, a másodosztályban abszolút többséget (több mint 53 százalék) a vasárnap délutáni mérkőzéskezdet. Tehát sokan ragaszkodnak a hagyományoshoz, vonakodva változtatnának a rögződött, beidegzett szurkolói magatartásformán. De az is valószínű, hogy a pillanatnyi szisztémát életképesnek tartják a jövőben is. Az NB I-ben törpe kisebbségbe szorult a szombat és a vasárnap délelőtt, továbbá kedvezőtlen fogadtatásra talált a péntek délutáni futball ötlete is. Csaknem egyöntetű az elzárkózás a péntek délutáni és szombat délelőtti NB II-es sportprogramtól, sőt, a vasárnap délelőtt is alacsony tetszésértéket kapott. A víkendezők, a kirándulók és szombati sziesztázók csoportjával alkotnak „koalíciót” a bázisiparágakban, a közlekedésben, a hírközlésben, az egészségügyben, a vendéglátó- és szórakoztatóiparban dolgozók, hiszen mindannyian értelemszerűen nem élvezhetik az ötnapos munkahetet. A hétközi forduló „elfelejtését” kérik végezetül a diákok és az eltávozási engedélyre a hét végén számító katonák! A korosabbak a nosztalgiahullámon lovagolva a hajdani futballvasárnapok varázslatos hangulatát sírják vissza, de fajsúlyosabb érv, hogy jövőre az NB II egy csoportra fogyatkozik, így a nemzeti bajnokság két osztályában létjogosultságot kaphat az egyidejű vasárnapi kezdés. Hiszen egyszerűen nem lesz „honnan” elvonni szurkolókat. Talán csak a területi bajnokságban elsődlegesen érintettek sziszszennek fel. Mert legyen bármily aprócska egy csapat, a szőkébb pátriában mégiscsak a „mi fiaink” hevítik a törzsgárdát. Gyanítottuk előzetesen is, hogy a totózás szervesen beépült az állampolgárok hétvégéjébe, a levelek közt tallózva mégis sűrűn leesett az állunk. A szavazólapok hemzsegnek a sportfogadást éltető jelszavaktól. „Első a totó". „Mindent a totóért” hirdetik a Fortuna kegyét keresők. Már-már úgy tetszik az 1, x, 2 szelvényre írása érdem, hiszen a levelekből refrénszerűen cseng vissza az „ennyit a totózók is megérdemelnek” kitétele. Voltaképpen miért az elégedetlenség? A jelek szerint egyenlőségjel kívánkozik a totózó és a szurkoló fogalmak közé. Vagyis a totómérkőzések vonzereje nagyobb. Többen kiülnének a lelátókra, amennyiben halmozhatnák az élvezeteket és a sportélmény mellett a szerencse forgandóságát is szemmel követhetnék! „...Szeretnénk NB I-es csapatokra tippelni. Lehet, hogy csökkenne a nyeremények összege, hiszen szaporodnának a helyes tippek. De kisebb nyeremény tudatában is kedvvel tippelnénk. Nem mindenig a totóból akar megélni..(Bozóki István, Szeged). A mfít a labdarúgás is nyer a vasár- IUSA nap egyeduralmának visszaállításával — ígérik a „totópártiak” és egyúttal aggályoskodnak: „Mivé lesz a totó, ha minden klub akkor játszik, amikor akar...” (Tarjányi Mihály, Kiskunfélegyháza). A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság „szabad vasárnaptól” megfosztott dolgozói, valamint a forduló időbeli széthúzását szorgalmazók viszont tiltakoznak. Hallgassuk meg a másik véglet szószólóit is. „Úgy osszák el a mérkőzéseket, hogy péntektől vasárnapig mindig legyen látványosság.” (Horváth László, Dunaújváros). „... Térjenek ki egymás elől. Hadd tudják meg a később kezdők a korábbi eredményeket! Ennyin múlna a sportbecsület? A bevétel meg nem fontos?” (Schlanger József, Budapest). Korai még állásfoglalással elfojtani a kibontakozóban levő párbeszédet. Mindöszsze két fontos mozzanat kiemelésére szorítkozunk zárásképpen. — A helyi igényeket valóban célszerű lenne felmérni, hiszen ahány egyesület, annyi elképzelés. Sokat segíthetnének a klubok, ha öntevékenyen tovább finomítanánk felmérésünket. A mérkőzések csak úgy válhatnak a program szerves részévé, ha az egyszer megállapított időpontok állandóak lesznek. „...A szervezettség és velejárója, a rendszeresség a labdarúgásban is hatékonyságnövelő tényező. Ha a szurkoló jó előre tudja a kezdési időpontokat, akkor beprogramozza a mérkőzésre járást. Ne az MLSZ alkalmazkodjon a megnövekedett szabad idő kiszámíthatatlan tömegösztön■éhez, hanem rendszerességgel menjen elébe ennek.. . Ha a labdarúgás mechanizmusa rugalmasan, mégis óramű pontossággal működik, akkor kényszerpályára viszi az egyéneket, akik megszokják a pontosságot, a fegyelmezettséget, saját, életüket is szervezettebbé teszik és óriási alkotó energiák szabadulnának fel...” (Dr. Nagy József, Székesfehérvár). Szabatos, bölcs szavak, minden vitázó számára alapállásként elfogadható gondolatok. Egyúttal apró lépés a nézetazonosság felé, amelyet jobbára csak az általánosságok szintjén biztosíthatunk. íme: „.. . Az igazi szurkoló minden körülmények között kimegy csapata mérkőzésére.” (Kulcsár László, Budapest). „... Bármikor legyen is a meccs, legyen színvonalas ...” (Balogh Ferenc, Győr). A Cziivnyik — remélhetően — csak eze( JiaVuzdi) után kap teljes lendületet, az összfutball-társadalmi konzultáció most bontakozik ki a maga teljességében. Továbbra is számítunk a szurkolók vitakészségére, kedvére. Az ötletbörze hetente hét napon át tart nyitva. Török Péter NB I NB II Péntek délután 13.54 5.46 Szombat délelőtt 2.60 5.98 Szombat délután 42.96 18.75 Vasárnap délelőtt 11.71 16.66 Vasárnap délután 29.16 53.12 A kiejtéses módszer szellemében szűkíthetjük a kérdést. Ragaszkodjunk-e a jelen gyakorlatához, avagy léptessük elő a vasárnapot az első és másodosztály egységes focinapjává? A „maradjon, úgy, ahogy van” feliratú lobogó alá gyűltek a legtöbben, ám, a „vasárnapotok” ellentábora sem maroknyi. Eredeti célunk volt az ellentétes nézetek ütköztetése, amelyet már csak azért is megtehetünk, mivel a felhívásra válaszolók tekintélyes hányada a vokshoz csatolt levelében bővebben is kifejtette álláspontját, így fel sem vetődhet a szavazócédulák „szinkronizálásának”, a sminkelt kirakatálláspont kínálgatásának vádja, összpontosítsunk most az új jelenségre, vegyüljünk el a vasárnapot éltetőik között. „ Mi sokan, kisebb Hajdú-Bihar megyei városokban élők, a munkahelyi elfoglaltságon túl szőlőtermesztéssel, sertéshizlalással foglalkozunk. Mindkettő munkaigényes. A háztáji még este sem engedi, hogy a hétköznapokon meccsre járjunk ... Ha viszont vasárnap délelőtt játszana a Kinizsi, délután a DMVSC, akkor egy utazással, egy költséggel két mérkőzést is láthatnánk Debrecenben ...” (Fekete István, Hajdúnánás). Akad, aki estig töri magát, más a hét hatodik napján lazít. Egy fővárosi Anonymus (hogy miért restelli a nevét?) velős üzenete: „Szombat délelőtt — takarítás, főzés, délután — szieszta. Vasárnap délelőtt — kirándulás, délután — meccs!” Vpívtis 57fa Összefüggés. A magánélet •CgJUMUJ szentsége iránt elkötelezett emberek a Herkó Péternek sem farigcsálnak le a hosszú víkendből. Persze, minek belviszályt szítani! A válások számát amúgy is nagymértékben növeli a házastársak eltérő érdeklődése, programigénye. Majd eljön a vasárnap délután, amikor a gyengébb nem képviselők is hajlanak az engedményre és felkerekedik a család. A kistelektulajdonosok, az autós NÉPSPORT 3 ÖLTÖZŐ! HANGULATJELENTÉS Kallódó emberek megtérése Ózdon köszönik az ajándékjátékosokat A kezdet teljes ívű pályafutást sejtetett. Becsei Péter „jókor reggel” kelt, 18 esztendősen tette le a névjegyét. Dudás Tibor 21 éves korában rajtolt az élvonalban, Ittassy Gyula sem halogatta a pályakezdést. De itt pontot tehetünk a méltatás végére. Valahol valami elpattant. A töretlennek ígérkező pálya helyett riasztó cikcakkokat írtak le. Aztán kikerültek látómezőnkből és elkönyveltük őket a veszteségrovatban. Ők hárman merőben másfajta könyvelést végezhettek, mert egyidőben bukkantak fel Ózdon. És olyan lázas igyekezettel borítanak leplet a sajgó múltra, hogy hovatovább hajlunk arra: a futballsors igazságtalansága miatt hányódtak, kóvályogtak. Becsületes választ kértünk: miért tört meg az első nekilendülés, miért teltek, múltak értékes évek — haszontalanul? „ ... Több mint egy évtizedet pazaroltam el a Vasasban. Beletörődtem abba, hogy a cserepadra szögezzenek. Előbb talpra kellett volna kászálódnom a fásultságból. De rajongtam Angyalföldért, anyaegyesületemért. Hittem, hogy piros-kékben is bizonyítok. Csúnyán elszámítottam magam. Egyre távolabb sodródtam a kezdőcsapattól. Katonaság, sérülések és az a temérdek gyanakvás, amely célba vett. Még azt is rámkenték, hogy szimulálom a sérülést! Én, aki élek-halok a futballért? Velem kedvükre passziózhattak. Akaratgyenge, puhány emberré tett a hoszszas tétlenkedés. Vehettem volna éppen néhány leckét, hogyan szerezhető érdem nagyszájúsággal, kilincseléssel, simlisséggel, de ezt nem vette be a gyomrom! A legfurcsább az egészben, hogy pont én — a visszahúzódó periférikus játékos — kerültem az erkölcsi roncs hírébe. Mindig mindenki összekevert József bátyámmal. Pedig én még sosem kaptam fegyelmit .. Az ideális alkatú (185 cm, 83 kg) szőke balszélső (olykor középpályás) leplezetlen felindultsággal emlékezett. Megértjük, öt év alatt összesen 27 mérkőzést kapott a klubjától, de csak hetet tölthetett maradéktalanul a pályán! Márpedig a kispadról bizonyítani? Ilyen csodát még senki sem művelt! De hamut a történtekre. Pusztán egyetlen „apróságot” kér: ne keverjék össze a Pétert a Józsival. „ ... Már Salgótarjánban a tűz körül keringtem, de életem lehetőségét Tatabányán szalasztottam el 1979-ben. Nincs kit pokolra kívánnom. Kaptam játéklehetőséget, ám a jelek szerint gyengének találtak. Örömest megtelepedtem volna a bányászvárosban, remekül éreztem magam Csapóék társaságában, de tovább kellett állnom. Csupán a búcsú „előkészítése” hagyott tüskét bennem. Ahelyett, hogy a szemembe vágták volna: „nem számítunk rád, öreg”, kifundálták, hogy rendezetlen a magánéletem. Azért, mert egyetlen egyszer igazolatlanul távol maradtam edzésről. Történetesen beteg gyerekemet vittem orvoshoz __” A 31 esztendős balszélső tárgyilagosan pillant visszafelé. Pedig a csipetnyi iróniára, méltatlankodásra vagy elérzékenyülésre jó oka van. A Bányászban — írd és mondd — hét (!) végigjátszott bajnokin hat (!) gólt ért el. Nem rossz „termelési adat”. Mi magunk is furcsálltuk, miért nem kap több megbecsülést. Talán érkezését időzítette rosszul. Akkortájt formálódott a P. Nagy, Kovács, Schmidt trió és negyedikként a ma Szombathelyen remeklő Hegyi várakozott. Pedig az aprótermetű csatár — túl a harmadik ikszen — kozmikus sebességgel száguldozik a partvonal mentén, sőt a góllövés mesterségét is érti. Nem csoda, hogy Ózdon hálásan köszönik a Bányász gáláns ajándékát, Dudás Tibort, „ ... Szánalmas vidéki benyomását keltettem a dörzsölt kispestiek között. Egyszer üldögélek az öltözőben és hirtelen beszélgetés üti meg a fülem a folyosóról: ,Mi a fenének hozták ezt ide?” Rólam társalogtak. A folytatást képzelhetik. Mindinkább erőt vett rajtam a magányosság, a keserűség. A tartalékban így is sorozatban jól futballoztam. Később már marasztaltak, de alig vártam, hogy visszatérhessek Ózdra .. A táncdalfesztiválon Eszményi Viktória életre keltette „vidéki kislány” pompásan feltalálta magát Budapesten. Az Ózd környéki „vidéki kisfiú” viszont gyötrődött ugyanott, öt NB I-es találkozón láthattuk. Egyiken lőtt egy focitörténelmi gólt, és kiejtette az élvonalból a Csepelt. Aztán riadtan menekült. Oda, ahol az öltözőfolyosón azt mondják: „De jó, hogy idehozták Utassy Gyuszit!” Miért ne mondanák? A göndörhajú támadó gyors, erőszakos, a kapu előtt is feltalálja magát — legalábbis Ózdon ez a rögtönzött látlelet róla. A „kallódó emberek” — látszólag — otthonra leltek a bányászvárosban, ők pedig hetes-nyolcas osztályzatokkal a hat fordulóban elért tíz góllal hálálják meg a szíveslátást. S hogy mostanában miért „jön be” mindaz, ami régen balul ütött ki? Feleljenek ők — kórusban. A vidéki kiscsapatok portáján úgy nyitják-csukják az öltözőajtót, hogy a gáncsoskodás, a gyűlölködés be ne szivárogjon. A kapcsolattartás formája, tartalma összességében kimeríti a „közösségi” kritériumot. Az óhatatlan viták parlamentáris módszerrel folynak. A játékosok nem egymás macerálásában élik ki magukat, hamm a játékban. Senki sem kárörvendezik a másik hibáján, itt nem roncsol a túlhajtott bűnbakkeresés. A cikizés, a fúrás, a klikkezés majdhogynem ismeretlen jelenség. Egyszerű, természetes, nyílt legényekből verbuválódik a társaság. Szívesen időznek együtt, nem spriccelnek szét mérkőzések, edzések után. Nincsen sztárkultusz, de az átlagon felüli képességűek azért érzik hasznosságukat, a megbecsültséget. Tudják, hogy a társak rájuk testálják a vezérlést a sorsdöntő pillanatokban , hiszen ők főszerepre hivatottak. Mindenki jót akar önmagának, de a csapatnak is! Ilyen végtelen egyszerű módon egyenesedik ki a görbe vonal, halványul hófehérré a fekete, telítődik értelemmel a leírt labdarúgók létezése. (tk)