Népsport, 1982. szeptember (38. évfolyam, 212-237. szám)
1982-09-01 / 212. szám
XXXVIII. 212. ♦ 1982. szeptember 1. mérkőzéseken láttuk Mi várható tőlük? FÓKUSZBAN GYŐRI KÖZÉPPÁLYÁSOK Az elmúlt évi bajnokságban a legjobb teljesítményt — sokak véleménye szerint — a győri középpályás sor nyújtotta. Oroszlánrésze volt a Rába bajnokságában, Póczik az év játékosának, Hannich a legeredményesebb góllövőnek bizonyait. A nyitányon különös figyelmet szenteltünk a Hannich, Póczik, Burcsa trió játékának. A VB tapasztalatainak értékelése után, s az új válogatott keret összeállítása előtt külön értékeltük, hogy menynyit futnak, milyen a gyorsasági állóképességük és a fejtátékuk, hogyan látják el a védekező feladatokat, és végül mennyiben segítik a támadásokat. Az együttes vezető edzőjét is megkértük, hogy ezeknek a részfeladatoknak a teljesítését 1-től 10-ig külön osztályozza. A edző hozzátette, hogy amint az átlagokból is kiderül, elégedett a középpályás sor teljesítményével. Tagjai rengeteget futottak, és mivel a DVTK jobbára csak védekezett, minden erejüket a támadások szervezésére összpontosíthatták. Póczik kitűnően irányított, kapura is veszélyes volt, akár három gólt is lőhetett volna. Egyedül Burcsa játszott a szokottnál halványabban, nem találta a helyét, de ő sem okozott csalódást. Verebes taktikai okokból cserélte le. Mindez — számokban és szóban — az edző véleménye —, de természetesen közreadjuk saját észrevételeinket is. Mi úgy láttuk, hogy a DVTK a helyzethez illően igen taktikusan játszott. Játékosai tudták, hogy a győri csapat legjobb része a középpályás sor, s ezért követő emberfogást alkalmaztak ellene, de csak akkor, amikor tagjai átlépték a felezővonalat. A tapasztalt Póczik ezt gyorsan felismerte, és saját térfelére húzódott hátra, ahova őrzője, Oláh már nem követte. Póczik az itt megszerzett labdákkal már lendülettel érkezett a diósgyőri térfélre és ilyenkor már nehéz őt elválasztani a labdától. Erre Oláh sem volt képes. Póczik tehát ezúttal is karmestere, irányítója volt a győri csapatnak. Különösen a jobbszárnyat és elsősorban Szabót dobta többször is támadásba, gyakran vállalkozott átlövésekre, bár ezekkel nem volt szerencséje. Méltó társa volt Hannich, aki ugyancsak sokat futott, állandó oldalirányú mozgással rázta le őrzőjét, Kerekest, rendre megjátszható volt, átadásai azonban nem mindig jutottak el a célhoz. A második gól igazi klasszis alakítás volt, oktatni kellene! Hannich hozta fel a balösszekötő helyén a labdát, Póczikhoz játszott, ő egyből emelte át a labdát a védők felett, a pontosan érkező Hannich elé, s máris zörgött a háló! Volt, persze, a győri középpályások játékának árnyoldala is. Túlságosan is jobb oldalon erőltették a támadásokat, elvétve alkalmazták csak a súlypontáthelyezéseket, így Burcsát valósággal kikapcsolták a játékból. A bal oldali középpályás emiatt sem tudott igazán játékba lendülni. Hiába futott, helyezkedett, nem kapott labdát, s emiatt szemmel láthatóan elkedvetlenedett. Különösen az első félidőben akadozott a folyamatos játék, ekkor túlságosan is sokat cipelték a labdát, nem megfelelő ütemben és nem pontosan továbbítottak, középen túlzásba vitték a finom kombinációkat, és így a tömörülő védők számára alkalmat teremtettek a rombolásra. Póczikék védőjátékáról ezen a mérkőzésen nem lehetett valós képet alkotni, mivel a diósgyőriek jobbára csak védekeztek. A Rába csapatjátékában azonban megfigyelhető volt a totális labdarúgás jó néhány jellemzője, észrevehető volt, hogy tudatos, begyakorolt a csapatjáték. Az előretörő középpályások helyének biztosítására megfelelő váltások történtek, így Szabó, Hajszán és Szentes nem egy esetben szerelt a győri térfélen vagy akár a győri kapu előterében. Mindez érthető, hiszen attól a középpályástól, aki az egyik pillanatban még az ék posztján harcol és az ellenfél kapuját veszélyezteti, nem várható, hogy a következő pillanatban a saját kapuja előtt szereljen, összességében a győri középpályásoktól láttunk már jobb teljesítményt is, mint amit a nyitányon nyújtottak, de ezúttal is bizonyították, hogy értékei a Rába csapatának. Azzal azonban számolniuk kell, hogy jövőben ellenfeleik egyre jobban felkészülnek kikapcsolásukra, szoros őrzésükre, és ez ellen még több futással, állandó helycserékkel, a megszerzett labdák gyors és pontos továbbításával lehet csak eredményes harcot folytatni. Mint ahogyan azt a DVTK elleni mérkőzés egyes időszakaiban tették. H. B. Póczik Hannich íme, Verebes József véleménye, osztályzatokban kifejezve: Hannich Póczik Burcsa Futásmennyiség8 8 8 Speciális gyorsasági állóképesség 10 10 10 szerelés8 8 8 fejjáték7 6 6 szellemi összpontosítás8 8 6 támadásszervezés8 8 6 támadásbefejezés 109 8 átlag 8.4 8.1 7.4 Burcsa NÉPSPORT 3 Az NB I első fordulójának válogatottja Kovács 7 (Rába ETO) Rácz 7 Lakatos 7 Szikszai 6 Péter 7 (Békéscsaba) (Tatabánya) (Nyíregyh.) (ZTE) Soós 7 Kelemen 7 Nagy 7 (ZTE) (Csepel) (D. Dózsa) Nagy I. 7 Kiss 7 Jankovics 7 (PMSC) (Nyíregyh.) (DMVSC) A forduló játékvezetője: Nagy M.**** (FTC-Haladás) A második csapat Menyhárt 7 (Bp. Honvéd) Huber 6 Kereki 6 Teodorus 6 Szécsi 6 (PMSC) (ZTE) (DVTK) (Nyíregyh.) Lőrincz 7 Póczik 6 Török 6 (PMSC) (Rába ETO) (ZTE) Tulipán 7 Nyilasi 6 Pölöskei 6 (Csepel) (FTC) (FTC) A harmadik vonalból A területi bajnokságban is zajlik az élet. Eddig alig ismert kiscsapatok vernek el neves, fél esztendővel ezelőtt még az NB II-ben szerepelt együtteseket, késztetnek gyötrődésre volt NB I-es futballistákat. Ezrek és ezrek szórakoznak, izgulnak, mérgelődnek hétről hétre a harmadik osztály összecsapásain is. A kép a Hódmezővásárhelyi Porcelán—H. Kun B. SE találkozón készült. Védők, támadók lendülnek a labda felé ... (Gyenes Kálmán felvétele) „Nem szakadt le a plafon...” Hadvezérek csata előtt. . . Vajon miről beszélgethetett az NB I nyitófordulójának legnagyobb meglepetését szolgáltató két gárda edzője, Szőcs János és Illovszky Rudolf? A rosszmájúak talán arra is gondolhatnának: így születik meg egy „barátságos” mérkőzés. Ami azonban a Fáy utcában történt szombat délután, nos, az még a leghitetlenebbeket is meggyőzhette: a ZTE 30 perc után 3-0-ra vezetett a Vasas otthonában! S jóllehet szünet után a piros-kékek mindent elkövettek azért, hogy a maguk javára fordítsák az eredményt , kikaptak . .. A meglepetés fő kovácsa természetesen a zalai gárda volt, elvégre tagjai hajtották végre a bravúrt. Most azonban ne a győztest ünnepeljük, kíséreljük meg inkább a vesztes szemüvegén keresztül vizsgálni az eseményeket. Ok éppen van rá, nem is kevés. A Vasas lehangolóan szerepelt a legutóbbi bajnokságban. Játéka, helyezése az évad egyik negatív szenzációja volt. Természetesen lépni kellett. Léptek is a piros-kékek, mégpedig látványosan. Néhány játékosukról lemondtak, a vezetésbe is új emberek kerültek, a szakmai irányítást pedig a magyar labdarúgásban igen jól csengő nevű mesterre, a szíve mélyén mindig angyalföldinek számító Illovszky Rudolfra bízták. Rudi bácsi jött és munkához látott, a tőle megszokott eréllyel, az egyéniségétől elválaszthatatlan elhivatottsággal. A túrán már egészen bíztatóan játszott az együttes, az első vizsgán azonban... Dehát ez már tény: vereség a Fáy utcában. Mit gondolhat ilyenkor az edző? Senki nem vethetne rá követ, ha egy picit úgy érezné, összedőlt a világ... — Na, szép is lenne! — kezdte Illovszky Rudolf. — Nem egyetlen mérkőzésre szerződtem, hanem az egész bajnokságra... Hogy voltak hibák a csapat játékában? Voltak. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy kétségbe esünk, hogy sopánkodunk. Nem szakadt le a plafon! Én még csak a játékosokat sem tudom elítélni. Már szombaton reggel találkoztunk, együtt voltunk a találkozó kezdetéig. Van annyi tapasztalatom, hogy különbséget tegyek a minden mindegy alapon készülgető és a minden porcikájukban bizonyítani akaró labdarúgók között. Nos, most az utóbbi volt a jellemző, mégpedig egyértelműen. A régiek meg akarták mutatni a szépszámú közönségnek, hogy más ez a Vasas. Az újoncok? Minden idegszálukkal arra törekedtek, hogy ők is megmutassák, mit tudnak. — Talán épp a nagy akarás váltott görcsösségbe? — Pontosan. Megijedtek a fiúk, a döntő pillanatokban a rossz megoldást választották. Szinte fel sem ocsúdtak, máris gólokkal vezetett az ellenfél. Lehetnék nagyon elkeseredett, mégsem vagyok az. Aki ugyanis már megfordult néhányszor a labdarúgópályán, azelőtt világos: az ellenfél háromgólos vezetése esetén sokféle fordulatot vehet egy találkozó. Amelyik csapat összeomlik, feladja, ott nagy bajok vannak. De amelyik még ilyen helyzetből is talpra tud állni... Nálunk ez volt a helyzet, második félideji teljesítményünk alapján kis szerencsével nyerhettünk volna. Ha sikerül, óriási lendületet adhatott volna... — De nem sikerült. Mi ilyenkor a teendő? — Semmiképpen nem fogom a játékosok nyakába varrni a vereséget! A hibáknak köszönhető, hogy a ZTE három góllal vezetni tudott. Ezeket ki kell küszöbölni, fel kell hívni a figyelmüket a legapróbb részletekre is. A pozitívumokra pedig, úgy gondolom, nyugodtan lehet építkezni. A töretlen harci szellem, az elszánt akarás csodákat művelhet, mindenképpen segíti az egységesebb, hibamentesebb csoportjáték kialakítását. Az újoncoknak most nem ment, de továbbra is élvezik a bizalmat. Alkalmat kell nekik adni, hogy tanulva saját hibájukból, maguk köszörüljék ki a csorbát. Ennél többet a jelenlegi helyzetben nemigen tehetek. Közel sem jó csapat még a Vasas, vérmes reményeink nem is lehetnek a bajnokság végigmenetele szempontjából. A jelenlegi alapokra építkezve viszont minden feltétel adott a felzárkózáshoz! Ki kell használni. Sokkal inkább erre kell törekednünk, semmint az első kudarcon sopánkodni! (Koppány György felvétele)