Népsport, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-24 / 19. szám
XXXIX. 19. ♦ 1983. január 24. Grundbirkózó-parádé Negyedikes és ötödikes fiúk a küzdőtéren 9 Országos csapatverseny — értékes díjakért 9 A döntő a Budapest Sportcsarnokban, az Európa-bajnokság idején 9 A legjobbak helyet kapnak az EB nézőterén 9 Iskolai háziversenytől az országos döntőig Grundbirkózó-parádé ’83 címmel nagyszabású gyermekversenyt hirdet meg a Budapesti Birkózó Szövetség és az 1983. évi budapesti birkózó Európa-bajnokság szervező bizottsága , a KISZ KB, a Magyar Birkózó Szövetség, a Népsport és a Szivárvány Áruház Vállalat támogatásával. Országos csapatverseny keretében küzdenek meg egymással az általános iskolák — birkózásban vagy cselgáncsban nem igazolt — fiú tanulói. A legközelebbi birkózószakosztályok szakemberei természetesen segítséget nyújtanak az iskoláknak a küzdelmek rendezésében, lebonyolításában. A verseny házibajnokságokkal kezdődik, ahol a legjobbakból kialakul az iskola negyedikes és ötödikes válogatottja. A helyi, iskolák közötti összecsapások után a legjobb csapatok jutnak el az országos döntőbe. A dobogós helyezésekért 1983. április 24-én a Budapest Sportcsarnokban folyik a küzdelem, a birkózó Európabajnokság kötöttfogású döntői előtt. Az április 23-i előcsatározások résztvevői, s természetesen a végső küzdelemben is érdekelt csapatok tagjai tiszteletjeggyel nézhetik végig az EB két zárónapjának küzdelmeit. A legjobbak igen értékes díjakat kapnak. A két korosztályban az 1—3. helyen végző csapatok iskolái 10, 5, illetve 2 ezer forint értékű sportszervásárlási utalványt vehetnek át. Erről a „sportágról” röviden csak annyit: erőt, kitartást, virtust, ötletet kíván, netán némi furfangot is, persze, amennyit a szabályok megengednek. A jó kedvű, izgalmas játék a Népsport 1978. évi akciójában már sikert aratott a fiatalok között, és sok minden más mellett azt is bebizonyította, hogy nem balesetveszélyes. Ha az ország iskolái kedvet kapnak erre a játékra és az ország birkózószakosztályai segítik őket , nagyszerű játék kísérheti a felnőttek komoly Európa-bajnokságát. A szervezők anynyit máris elárulnak, hogy az előkészületek során valamennyi budapesti és számos vidéki szakosztály lelkesen fogadta a grundbirkózó-viadal gondolatát, és részvételéről biztosította a Budapesti Birkózó Szövetség elnökségét. És most már aligha marad hátra más, mint hogy ismertessük a grundbirkózás szabályait és a részvétel feltételeit. A küzdőjáték szabályai A grundbirkózás küzdőkörben zajlik, és célja az, hogy a versenyző ellenfelét felemelje vagy a körből kitolja. KÜZDŐTÉR A mérkőzés a lehetőségektől függően 4-5 méter átmérőjű bárhol megrajzolható küzdőkörben zajlik. A GYŐZELEM MÓDJAI — tiszta győzelem — pontozásos győzelem. TISZTA GYŐZELEM — az ellenfél egyszeri, függőleges testhelyzetben való felemelése és levegőben tartása három másodpercig; — az ellenfél leléptetése szabálytalanság miatt. AKCTŐK — az ellenfél függőleges irányú felemelése, amikor a társ mindkét lába elhagyja ugyan a talajt, az emelés azonban nem éri el a három másodperces időtartamot — 2 pont — az ellenfél kitolása vagy rögzített kilendítése (tehát nem kilökése!) a küzdőtérről úgy, hogy annak mindkét talpa teljes terjedelmével túl legyen a határvonalon, miközben a támadó a kiléptetés pillanatában legfeljebb fél lábbal kerülhet a küzdőkörön kívül — 1 pont; — ha a versenyző a körből való kitolás, illetve az emelés ellen úgy védekezik, hogy leül vagy lefekszik a küzdőkörben, az első esetben figyelmeztetést kap, minden további esetben viszont 1 pont megítélendő az ellenfélnek; — ha a két versenyző egyszerre kerül a küzdőtéren kívülre, akció egyik félnek sem ítélhető. szabálytalanságok A grundbirkózásban az egyértelmű durvaságokon (ütés, rúgás, karmolás stb.) kívül leléptetés jár az alábbi szabálytalanságokért : — az ellenfél gáncsolása ; — az ellenfél szándékos földre lökése, illetve rántása; — az ellenfél nem függőleges testhelyzetű, tehát balesetveszélyes emelése. MÉRKŐZÉSIDő A grundbirkózó-mérkőzés időtartama 2 perc. Ha a találkozó azonos pontszámmal ér véget, hoszszabbítás következik az első, értékelhető akcióig. SÚLYCSOPORTOK A Grundbirkózó-parádé ’83 csapataiban nyolc versenyző szerepel. A negyedik osztályosok (1972. szeptember 1—1973. szeptember 1. között születettek) felső súlyhatárai: 29, 32, 35, 38. 42, 46. 50 és + 50 kg; az ötödikesek (1971. szeptember 1—1972. augusztus 31. között születettek) felső súlyhatára: 30 34, 38, 42. 40, 50. 55 és + 55 kg. Döntetlen csapateredmény esetén a több tiszta győzelem, másodfokon az egész csapatmérkőzés során elért több akciópont dönt, s ha az is egyenlő, a legalsó súlycsoportban szereplők ismét megmérkőznek egymással — természetesen a győztes csapata jut tovább. (Helyi versenyen, esetleges körmérkőzéses formában a döntetlen eredmény nem kizárt, ugyanezek a szabályok a végső sorrend holtversenye esetén lépnek életbe.) NEVEZÉS Kérjük az ország általános iskoláinak testnevelő tanárait, hogy csapataik nevezését 1983. február 5-ig adják postára a Budapesti Birkózó Szövetség címére (1364 Budapest, V., Váci utca 62—64.), a nevezési időszak február 10-én lezárul. A benevezett iskolák részére a Grundbirkózó-parádé ’83 szervező bizottsága pontos versenykiírást küld, és javaslatot tesz, melyik — legközelebbi — birkózószakosztály szakembereihez forduljanak tanácsért, konkrét szervezési, lebonyolítási segítségért. Kérjük az ország valamennyi birkózószakosztályát, hogy mozgósítsa a vonzáskörzetébe tartozó iskolákat, és a lehetőség szerint kollektív jelentkezési lapon küldje el névsorukat a BBSZ címére (ez esetben az iskoláknak külön nem kell jelentkezniük). A benevezett szakosztályok ugyancsak írásban kapják meg a további teendőket, hiszen azt természetszerűleg befolyásolja majd az érdeklődés nagysága. ORSZÁGOS DÖNTŐ 1983. április 24-én a Budapest Sportcsarnokban a két korosztály helyosztóira kerül sor. Az előző napon (szombaton) délután ugyancsak Budapesten folynak a küzdelmek, amíg a helyosztók mezőnye kialakul. A vidéki jelentkezők figyelmét felhívjuk arra, hogy az országos döntőre utazásuk és szállásuk feltételeit maguknak kell biztosítaniuk. Ebben a szakmai támogatást nyújtó szakosztály — a helyi erők összefogásával — jelentős segítséget tud adni. A kép a Népsport 1978. évi grundbirkózó-akcióján készült. Ez bizony gáncs — ezért leléptetés jár! A szigorú szabályoknak köszönhetően a grundbirkózás nem lett balesetveszélyes sportág ZÁSZLÓVIVŐK Harc és béke „A kánikula után beköszöntött az esős évszak, amely éppen az olimpiai megnyitóra érte el tetőpontját. Olyan kegyetlenül szakad az eső, mintha dézsából öntenék. A stadionban csak az A-lelátó fedett, a közönség háromnegyed része szabad prédája az időjárás viszontagságainak. A salakon akkorák a tócsák, mint Londonban az 1500 méteres döntő alatt. A víz túlságosan sok a csatornáknak. A zenekar is elunja a játékot és esőszünetet tart. Közben az égi áldás tovább ömlik, a szél is erősen fúj, egyszer például az olimpiai esküemelvény előtt felállított dísznövények is eldőltek ...” (Részlet a Népsport 1952. július 20-i számában megjelent tudósításból. Az előző napon nyitották meg a XV. olimpiát.) ■ Igen, így, ilyen borúsan, ilyen hideg szelekkel kezdődött az az olimpia, amelyre emlékezve még ma, három évtized múltán is felfénylenek a szemek, melegség járja át az élő tanúk egész benső lényét. Mert csodavárás, öröm volt a helsinki olimpia 1952-ben, és nagyon kellett azokban a borús, hideg szelekkel, borzongással teli időkben a csoda, az öröm. Ezt hozta az az aranyvonat: a sport magyar hőseit és velük jött a várt csoda, az ujjongás, a könnyeket fakasztó boldogság. Akkor, amikor az immár legendás hírű magyar olimpiai válogatott felvonult a finn főváros stadionjában a megnyitó ünnepségen, a csapat előtt a magyar zászlót Németh Imre kalapácsvető, a londoni olimpia bajnoka vitte.■ „Emlékszem, míg a stadionon kívül gyülekeztünk a felvonulás előtt, ragyogó idő volt, tűzött a nap, az egyik pakisztáni ellenfelem kölcsönadta a turbánját, hogy védjem már akkor is csak gyér hajjal fedett, fejemet, így sétálgattam, nagy derültséget keltve. Ez az időszak, a felvonulás előtti gyülekező, minden nagyobb versenyen a legoldottabb, ekkor nyílik alkalom arra, hogy szót váltsunk olyanokkal, akikkel később, a versenyek sodrában már nem is tudunk találkozni. Helsinkiben különösen örömteli volt a felvonulásra készülődés színes forgatagában felfedezni a jó barátokat, ellenfeleket és ismerősöket, mert ez volt a háború utáni első olyan olimpia, amelyen együtt volt az egész „olimpiai család”, először vettek részt a játékokon a szovjet sportolók, nagy létszámú csapatokkal képviseltették magukat a háborúban különösen sokat szenvedett európai országok, így boldogan ölelkezhettek össze olyanok, akik a világégés óta itt találkozhattak először egymással. Mire sorokba rendeződtünk és megkezdődött a felvonulás, hatalmas vihar kerekedett, ömlött az eső. Bevonulásunk idejére azonban megszűnt a vihar, a stadion lelátóit zsúfolásig megtöltő közönség lelkesedését pedig cseppet sem hűtötte le a hűvösre fordult idő. Még ma is sokszor eszembe jut, milyen érzések töltöttek el, míg fegyelmezett csapatunk élén a magyar zászlóval elvonultam az ujjongó, tapsoló tömeg előtt. Kérdezgettem másokat is, akik akkor ott meneteltek a helsinki stadion salakján, ők mit éreztek, és kiderült, hogy mindannyiunkat hasonló gondolatok és érzelmek töltötték el. Velem együtt vallották, hogy ott, az idegen stadionban, lobogónk mögött vonulva sokkal súlyosabban érezték, sokkal világosabban megértették, hogy itt most hazájukat, Magyarországot képviselik a világ figyelő tekintete előtt, mint amikor megtudták, hogy olimpiai válogatottak lettek. Megéreztük, hogy amikor nekünk tapsol a lelátó, népünknek tapsol. Alapvetően ez az érzés motivált aztán bennünket a versenyek során is. Természetesen szerettem volna megismételni a londoni diadalt, ehhez megfelelőnek mutatkozott a formám is. Minden nap bizonyítani akartam magamnak, hogy képes vagyok a szükséges eredmény elérésére, az edzéseken nagyokat dobáltam. A verseny előtti napon aztán elhatároztam, hogy a délutáni edzést kihagyom, ehelyett sétálok egyet a közeli erdőben. Elgondolkozva küszködtem magammal és eltévedtem. Órákig bolyongtam míg késő este visszataláltam a táborba. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem sikerült győznöm, csak harmadik lettem, de fő, hogy magyar fiú állt a dobogó tetején. Csermák Jóska..." ■ A londoni olimpia, a világégés után rendezett első ötkarikás találkozó. Itt már ismerték, becsülték a magyar atlétákat, akik az olimpia előtt többször szerepeltek sikeresen angliai versenyeken. Különös tisztelet övezte Németh Imrét, aki világcsúcsot dobott, és ezzel a kalapácsvetés bajnoki címének várományosává lépett elő. Az eredményét ismerték, de nem tudhatták, milyen kemény elszántság, makacs hit vezérelte, ezt a szálló termetű, de kalapácsvetőnek túlontúl vékony sportembert a készülődésben. Alig csendesedtek el a harcok a budai várban, ő már a Városmajorban dobálta a kalapácsot. Szovjet harcosok voltak a lelkes nézői és segítői is, amikor egyszer egy fa tetején kötött ki egyetlen és féltve őrzött sportszerszáma . .. " „A londoni olimpiai felvonulás előtt is megható találkozásoknak lehettünk szemtanúi, régi sportbarátok örvendeztek a viszontlátásnak. A még romos, sokat szenvedett London közepén, az olimpiára készülve sokakban itt vált, először erős hitté a remény: van lehetőség arra, hogy a gyűlölettel fertőzött, fájdalmakkal, gyásszal teli világ megbékéljen és szebb jövő épüljön az emberiség számára. Mi, akik az országok nemzeti lobogóit vittük, arról beszélgettünk, ki hogyan hajtja majd meg a zászlót a királyi páholy előtt. Emlékszem, akadtak, akik berzenkedtek az ellen, hogy egy király előtt tisztelegjenek ... Én tudtam, hogy a meghajtott zászló nem a király személyének, hanem a népének szól, amelyet akkor a stadionban ő képviselt. Bennünket Londonban senki sem tekintett olyan ország fiainak, amely a háborúban a felszabadulásig az angolok ellenségének oldalán harcolt. Soha úgy, mint akkor, nem éreztük, hogy a sport milyen nagyszerű eszköze a megbékélésnek, a népek közötti barátság és megértés erősítésének. Ezt a kifejezést azóta is, ma is használják, de azt hiszem — és ez érthető — ma már nem érzik át annyira a sportolók ennek az igazát, mint ahogy mi éreztük egész valónkkal ott, 1948-ban Londonban, a háború utáni első olimpián! A háború még ott volt körülöttünk — és idegeinkben. A gépkocsikat, amelyeken edzésekre, a versenyre mentünk, azok az angol katonalányok vezették — hallatlan nyugalommal és biztonsággal — akik a bombázott, romos, égő, halálszagú városban szolgáltak a háború alatt. A stadionba vezető út mentén végeláthatatlanul sorjáztak azok a bádogházak, amelyekben a kibombázott londoniak húzták meg magukat. Minden hozzájárult ahhoz, hogy bennem is felerősödjenek a gondolatok vereségről és győzelemről. Éreztem, hogy itt egy háborúba sodort kis nép békevágyáról, tehetségéről is vallanom kell az eredményemmel. Az előzőleg elért világcsúcs, a címeres mez is kötelezett. Ezek a gondolatok kavarogtak bennem, amíg mentem a stadionba a versenyre, így harcoltam meg a magam harcát. Az is nyomasztott, hogy a kalapácsvetés döntőjéig a magyar sportolók nem értek el kiemelkedő eredményt. Éreztem, hogy egy győzelem lendületet adhat egész csapatunknak. Olimpiai bajnok akartam lenni. És még egy döntő : mozzanat: hittem is ebben...”- Három évtized távolába tekintett vissza Németh Imre olimpiai bajnok, aki kétszer vitte olimpiai csapatunk előtt a magyar lobogót. Üzenete —a mának szól. Pap Kornélia Útban a helsinki stadionba NÉPSPORT 5