Népsport, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-02 / 26. szám

XXXIX. 26. ♦ 1983. február 2. Vilasikfzzsünk rajta MI LESZ VELED, JÁTÉKVEZETÉS? A futballbírókat soha senki nem szerette. Az őskor hajnalán, amikor még nem voltak tisztségviselésre jogosító vizsgák és igazolványok, a két mérkőzni akaró fél közösen felkért valakit, akinek pártatlanságához nem fért kétség, hogy legyen ő a döntnök! A bizalom azonban az első gól, megadott vagy meg nem adott büntető után akkor is megingott, s a feljegyzések szerint nem egy fontos mérkőzés a kölcsönös sértegetés miatt szakadt félbe. Vagy a megbízott vágta földhöz a sípot, vagy lecserélték. Ugyancsak megegyezéses alapon lehívtak a helyére valakit a lelátóról ... Pedig akkor még a suszterinasok sem merték mások előtt kimondani azokat a jelzőket, amelyeket napjainkban a páholyokból is harsognak a bírók felé, s nyoma sem volt annak a kérlelhetetlen gazdasági háborúnak, amely manapság a profivilág színfalai mögött dúl. A mindenáron győzni akarás pedig — ez előre kiszámítható volt — válsághelyzetet idézett elő. És a megoldhatatlan problémák következménye a játékvezetés szintjén is jelentkezett. A VB bírói szemmel teljes csőd volt! Már az 1968-as, angliai világbajnokságon érezni lehetett, hogy a kivételes tudású játékosokra soha nem tapasztalt veszélyek leselkednek. Pelé azt mondta erről nekünk a sajtóértekezleten, hogy úgy érezte magát, mintha nyúl lenne egy közvadászaton ... Igyekezett ő minden portugált kikerülni, de Morals utánament, és amikor egy buktatás miatt már elvesztette az egyensúlyát, szétrúgta a térdét... A portugálok győztek azon a mérkőzésen, és a cél elérése ebben az esetben is tisztára mosta az eszközt. Mindenesetre új fogalommal bővült a futball szótára: megismertük a „fejvadászokat”. Tavaly, a spanyolországi VB-n is láthattunk néhányat munka közben és a játék „szabadfogáséivá” válása most is felkészületlenül érte a játékvezetői kart. Soha ennyi jogos bírálat nem érte meg a FIFA játékvezetőkkel foglalkozó bizottságát, amelynek biztosítania kellett volna a szabályok egységes értelmezését, és a világ legjobbjaiból összeválogatott játékvezetői kart is, mert erélytelen volt, s mindent csinált, csak nem uralta a mérkőzéseket! A sportág történelmében most fordult elő először, hogy világbajnoki mérkőzés félbeszakadásától tartó bíró visszavonta a már megadott gólt, aztán hogy jónevű FIFA-játékvezetőket a verseny közben el kellett tiltani a további szerepléstől. A spanyol televízió többek között bebizonyította, hogy bírói segítség nélkül nem juthatott volna tovább az első körből a házigazdák válogatottja, és az NSZK—Franciaország mérkőzés vezetője, a holland Corver le sem fújta azt az esetet, amikor Schumacher, nyilvánvalóan emberre menve, kiütötte Battiston fogait és elrepesztette a nyakcsigolyáját. Joao Havelange, a FIFA elnöke érthetetlenül csóválta a fejét, amikor a riporterek a játékvezetés csődjének okairól kérdezgették és a legegyszerűbb megoldást választva mellébeszélt... Most azonban senki sem törődött ezzel, és a VB után szerte Európában arról tanácskoztak a labdarúgó-szakemberek és a legjobb játékvezetők, miként lehetne megmenteni a futballt. A sportolók testi épségét és a játék szépségét... S nem utolsósorban a játékvezetés tekintélyét, a játékvezetők becsületet tehet, előre felhívták a figyelmet arra, hogy a megfelelő felkészültség hiányát jó néhányan nálunk is megpróbálják majd a pályán erőszakoskodással helyettesíteni, mégsem sikerült megakadályozni a bukást! Az őszi idény hajrájában, különösen a Népstadion emlékezetes kettős rangadója után, olyan magasra csaptak a bíráskodással kapcsolatos vita hullámai, hogy hiába mondott le a JB elnöke, nem tudta megállítani a hegyomlást. A sok évi gyakorlattal szakítva nyilvánosságra hozták az eltiltott bíró büntetését, de a közvélemény haragját ez sem tompította, további szigorú vizsgálatokat és intézkedéseket követelt. És most is beigazolódott a szélről és a harasztról szóló közmondás igazsága: valóban akadtak olyanok, akik nem tudtak ellenállni a kísértésnek és így méltatlanná váltak arra, hogy a pályán a szabályokat képviseljék! Akire árnyék esett, attól elbúcsúztak. Szokatlan körülmények között fiatalítottak is, de mindenki tudja, hogy az utóbbi is kényszerlépés volt. Az idény közben felkerülők eddig csak a tehetségüket bizonyították, az NB I-ben pedig ennél jóval többre is szükség lehet! Feladták a függetlenséget Az országos játékvezetői keret tagjai az elmúlt héten ismét fizikai teszteléssel egybekötött továbbképzésen vettek részt. Átismételték a szabályokat, meghallgatták új elnökük igényeit és vele együtt megállapították: a bírói kar emberemlékezet óta nem volt olyan nehéz helyzetben, mint amilyenből most indul, a tavaszi idény rajtjánál! Az edzők jó része az ősszel azzal tért ki a felelősségvállalás elől, hogy őket okolta a pontok elvesztéséért. Most, hogy súlyos presztízsveszteségeket szenvedtek, ez a tendencia várhatóan csak erősödni fog. A válogatott tétmérkőzései miatt külön kell majd vigyázni a keretek tagjaira — ez örökzöld téma! —, nehogy megsérüljenek vagy valami miatt kiállítsák őket... Régi követelés, hogy a nehéz találkozókra a legjobb formában lévő bírókat küldjék, de — ki tudja azt előre, hol ugrik egymásnak két csapat, és milyen formában lesz másnap az a bíró, aki a múlt héten a legmagasabb osztályzatot kapta?! Hogyan lehet, s egyáltalán lehet-e ennyi támadási lehetőséget egyszerre kivédeni? Szlávik András, az új elnök a legkézenfekvőbb megoldással kezdte: lemondott a bizottság eddig foggalkörömmel védett függetlenségéről! A javaslatokat és a terveket az MLSZ elnöksége elé tárja, s azt is fölajánlotta, hogy a szövetség vezetői vizsgálják meg a bíróküldést is. Nehogy utólag legyenek kifogások!... Meghívták a táborba előadónak Páncsics Miklóst, az MLSZ főtitkárát, mondja el: mit várnak tőlük? Figyelmeztették a bírókat: ne akkor legyenek különösen szigorúak, amikor személyes sérelmet kell megtorolni, hanem amikor valaki a társa testi épségét veszélyezteti!... Különös gondot fordítanak majd a legtöbb vitát kiváltó leshelyzetek jobb megítélésére és elfogadják azt a régi óhajt, hogy a mérkőzéseket eldöntő bírói tévedéseket az ellenőrök ne úgy kezeljék, mint egyet a sok közül, hanem aláhúzottan. Mert ezek valóban nagyon fájdalmasak lehetnek ... összeállítottak egy brossúra vastagságú jegyzetet, 100 kérdés, 100 felelet címmel, előre bejelentették, hogy erősítik majd az ellenőrzést és szigorúbban számonkérik a formaingadozásokat ... És még fél oldalon keresztül lehetne sorolni a döntéseket és a terveket, de ennél fontosabb az a felismerés, hogy — bármennyire felkészülnek, magukra hagyva nem birkózhatnak meg a tavaszi idény nehézségeivel! Az országos keret tagjai az elmúlt héten ismét fizikai teszteléssel egybekötött továbbképzésen vettek részt... A gondok nálunk is „begyűrűztek” Magyarországon is volt az ősszel egy bírói továbbképzés, amelyen nagyon részletesen elemezték a történ bíró átvitt értelemben is tartozék A szabály kimondja, hogy ha a labda a játékvezetőről netán a hálóba vágódik, a gólt meg kell adni, mert ő a pálya tartozéka. Mint például a kapufa! Egyik nélkül sem lehet mérkőzést rendezni, és ha így van, vigyázni kell rájuk! A játékvezetők most különösen rászorulnak a támogatásra. A cikk elején említett vizsgálat azt is bebizonyította, hogy a többség feddhetetlenül becsületes, kiváló sportember! Olyan munkása a futballnak, aki évtizeden keresztül minden hét végét a pályán tölti, s tulajdonképpen semmiféle nyilvános elismerést nem vár. Tanítják is őket arra, hogy az igazán jó bíró — észrevétlen ... A közös platform keresése, persze, nem lehet elvtelen. Minden eddiginél határozottabban meg kell tőlük követelni, hogy érezzék a történtek felelősségét és súlyát! Ne egyénieskedjenek, hanem a továbbképzéseken hallottakat maradéktalanul végrehajtva, egységesen alkalmazzák a szabályokat... Ne törődjenek azzal, kinek mi a véleménye a sárga és a piros kártyák mutogatásáról és hányadik percben kell büntetőt ítélniük ... Ne kedvezzenek a válogatottaknak, mert idén is bebizonyosodott: itthon elkapatott futballista nemzetközi mérkőzésen, külföldön is megfeledkezik magáról... És legfőképp: sose mérlegeljenek, mert az elkerülhetetlenül bukást eredményez! És ha mindezt megteszik, de mégis tévednek, fogadjuk el jószívvel, hogy ők is emberek. Vagy legalább másnap már ne haragudjunk rájuk, mert az sajnálnivaló nyomot hagy. Bennünk is!... Borbély Pál NÉPSPORT 3 Az ellenőriz, aki fizet A csepeli modell A Csepel egyelőre szinte egyedülálló módon oldja meg a szakmai és az ellenőrzési feladatokat. Köztudott, hogy elsőként az országban, függetlenített szakosztályelnök kezébe tették le a dolgok irányítását. Az elnök pedig kiválasztotta munkatársait, s velük azonos hullámhosszon, a feladatokat jól elosztva oldja meg a nem kis feladatokat. Modell is lehet, ahogyan csinálják. Hosszú távú terveket készítenek, s azok kidolgozásába bevonják mindazokat, akiknek végre kell hajtani a tennivalókat. Résztávokat ellenőriznek, s nem a napi foglalkozásokat. Most például, az idény kezdete előtt, a felkészülési munka értékelése kerül terítékre. Tervezés a labdarúgásban? Ma még sokak számára idegen munkastílus. Akik szeretnek „zsebből dolgozni”, gyakran még azt sem tudják, mi lesz két nap múlva. Sikerül-e a portya, vagy sem? Kit engednek el, ki marad, s kit hoznak? Ki legyen az edző? A véletlen sodor sok szakosztályt. Éppen ezért érdekes, amit Csepelen hallottunk. Szögezzük le: nem egyetlen beszélgetést rögzítettünk most. Pedig nem ez az első eset, hogy a tervszerűségről, az előre gondolkodásról szót váltunk a szakosztály irányítóival. Sokak számára valamiféle varázsszó a menedzselés. Pedig nélküle nem lehet valójában hatékonyan dolgozni. Csepelen, s ez is rendhagyó a nyugati tapasztalatokhoz képest, nem egyetlen, hanem négy ember végzi ezt a munkát. Fogalmazhatjuk úgy is: A CSAPAT! Hallgassuk meg ezzel kapcsolatosan Kun Jenő szakosztályelnök véleményét: — A távlati tervek kidolgozása nem lehet egy ember kiváltsága. Nem beszélve a végrehajtásról, az ellenőrzésről, a feltételek megteremtéséről. Nagyon elmélyülten és sokoldalúan készítettük elő terveinket. És hittel vallom, érdemes volt előre gondolkodni. Rögtönözni lehet egyszer vagy kétszer. De ez nem végső megoldás, csak napi lehetőség. Nem lehet a futballban sem arra számítani, hogy a 19- re bejön az alsó,mint a kártyajáték hazárdőrei várják. A futball, kis túlzással, olyan üzem, ahol figyelembe kell venni mindent, igazodni az állandóan változó körülményekhez, de lenni kell egy előrelátó tervnek is, amely nem dogma, mégis irányt mutató. Mi most a második hároméves tervet teljesítjük. A második bajnoki esztendő felénél vagyunk, tehát, pontosan „félidőben”.Érdemes visszalapozni a tervekben. Az első hároméves ciklusban kellett megalapozni az új Csepelt. Bár voltak zökkenők, s ki is esett a csapat az NB II-be, ebben a szakaszban határozott előrelépés indult meg. Kicserélődött az együttes. Évről évre újak jöttek, olyanok, akik beleillettek az új tervekbe. A második három esztendő első évében a Csepel tovább erősödött, a fejlődés törvényszerű volt. Most, a második esztendőben pedig ugrásszerű az előrelépés! A tavaszi idényt az első helyről várják. Fellapoztuk a tervet. Ez áll benne: „Ebben az időszakban (tehát 1981 ősze és 1981 nyara között), a Csepelnek az első hat között kell végeznie úgy, hogy fokozatosan javul.” És kicsit arrébb: „A második vagy harmadik évben pedig lesz egy olyan bajnokság is, amelyben a Csepel főszerepet játszik. Ez függ a külső körülményektől, de jórészt attól, hogy az új csapat mennyi idő alatt válik ütőképes egységgé?” A készítés dátuma: 1981 tavasza. Tehát két évvel korábban már így számoltak. A jelek szerint a mostani lesz a „meglepetés év”.) A másik fontos rész, amely az egyes időszakok feladatait rögzíti. Itt mi a helyzet Csepelen? — Vegyük a legfrissebb terveket — javasolja Kun Jenő. — Az őszi, kimagaslóan jó szereplés után mit terveztünk közösen a vezető edzővel? A dobogón maradást! Ehhez készítette el a szakmai tervet, ezt hagytuk jóvá. Úgy, hogy természetesen a kidolgozását megelőzően hosszasan konzultáltunk. Ilyen kérdések kerültek például napirendre: Hol legyen az edzések zöme? Mikor és hová menjünk el a felkészülés második szakaszában? Személy szerint kinek miben kell fejlődnie? Hogyan léphet előre a csapat technikai és taktikai téren? Miután a terveket együttesen alakítottuk ki, nincs szükség a napi ellenőrzésre. És megmondom őszintén, soha nem voltunk ennek hívei. Keszthelyi Mihály a hároméves terv kétharmadára, két évre szerződött. Teljes a harmónia közöttünk, amióta közösen kimunkáltuk a tennivalókat. De addig, amíg nem volt végleges terv, vitázhattunk, s meg is tettük. Persze most is naponta tanácskozunk, s ha kell, közösen másként határozunk. A fő célt soha nem lehet szem elől téveszteni! (Számos alkotó légkörű munkamegbeszélésen vettünk részt mostanság. Keszthelyi Mihály néhány szavas beszámolójából mindig kirajzolódott a kép, hol tart aznap a csapat? Ha valakivel probléma akadt, azonnal igyekeztek megoldani. Látszott, olyan összeszokott csapat dolgozik együtt, amelynek tagjai fél szóból is értenek. A Kun, Keszthelyi, Losonczi, Mednyászky négyes a véletlent a lehető legkisebb területre szorította vissza, s ez eddig az első helyet hozta meg a Csepel számára. De azzal tisztában vannak az érintettek: ez nem végeredmény. Csupán az „első félidő!” Ezért nagyon fontosnak tartják a fizikai alapok további erősítését, s utána mennek az NDK-ben portyára, ahol három nehéz meccset játszanak. És ezért készítik elő nagyon alaposan a tavaszi terveket, különös tekintettel a csapat jelenlegi helyezésére, s arra a tényre, hogy sűrített program, válogatottbeli kötelezettségek, meg az MNK is rangos feladatot jelent. A FORMAIDŐZÍTÉS, a terhek jó elosztása a következő szakaszra... ez most a fő feladat! Ki ellenőriz tehát Csepelen? Elsődlegesen maga a szakosztály. Menetközben konzultál a vezetés a napi dolgokról, majd egy-egy időszak lezárása, és az új kezdete előtt megszabja a további tennivalókat. S ezeken a vitákon mindig ott van az ügyvezető elnök, meg a szakosztály társadalmi vezetése is. Ott véglegesítik, fogadják el az operatív csoport, a négyfős menedzsercsapat terveit A szakmai kérdésekben egyszemélyi felelős a vezető edző, de azt hajtja végre, amit közösen terveztek! A csepeli modell most, az őszi sikerek tükrében eredményesnek és jónak mondható. És — figyelembe véve a helyi viszonyokat — másutt is minden bizonnyal eredménnyel alkalmazható lenne. Fory Csepelen idáig eljutottak, azt sok kudarc, vargabetű (még a kiesés is) megelőzte. Végül is megérte! V. B.