Népsport, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
4 NÉPSPORT lépéselőnyben Akik Heidenheimben beírták nevüket az „emlékkönyvbe” — ezúttal egymással szemben: Szijj (jobbról) és Kolczonay Ernő (Koppány György felvétele) Vívás] Érthető “n beszélekedve. A boldog ember az egész világ tudomására akarja hozni, hogy ez egyszer neki sikerült kikanyarítatni egy szeletet a boldogság oázisából. De Szijj Károly, a Bp. Honvéd párbajtőrözője — mert hogy róla van szó, róla, aki a heidenheimi vívó maratonin második lett , pontosan tudja, hogy: „minden csoda három napig tart”, és már igencsak túl vagyunk a három napon. Vasárnap este pedig már egy újabb versenyről, a legnanói párbajtőr Világ Kupáról várjuk a óta párbajtőrözik a Bp. Honvédban, előtte tizennégy évig öttusázott. A válogatott keret tagjai közül nem ő az egyetlen, aki korábban az öttusázók kenyerét ette. A heidenheimi második hely élete eddigi legnagyobb sikere. 1981- ben, a Clermont-Ferrand-i világbajnokságon bekerült a csapatba, tavaly Rómában már nem. Most újra eséllyel pályázik arra, hogy a bécsi világbajnokságon pástra lépjen. Pap, Székely és Kolczonay Ernő helye biztosnak látszik a párbajtőr-válogatottban, két hely azonban még kiadó. A jelek szerint Dénes, Gelley, Pásztor, Szijj és Takács közül kerül ki az utazó nehézeket. Tavaly Heidenheimben Kolczonay Ernő győzött, s akkor azt fejtegette, hogy minden versenyző álma, hogy nyerjen egyszer a maratoniin, amelyen közel négyszázan lépnek pástra. Heidenheimnek nagy varázsa van, megíratott már sokszor, az érdekes azonban az, hogy minden év tartogat szép számmal meglepetést — a kellemesek közé tartozik Szijj Károly második helye is. Nem olyan régen Császári Attila, öttusa-válogatottunk tagja végzett a második helyen. Három fordulót követően 64 -es táblára kerülnek a résztvevők, de ettől kezdve egyetlen vereség már a végső búcsút jelenti. Reményág nincs. Ennek a ténynek a tudatában még nagyobb értéke van a sikernek. Hogy közben milyen drámai csaták zajlanak, arra elég egy példa az idei versenyről. A 64-es táblán találkozott a moszkvai olimpia párbajtőrbajnoka, a svéd Harmenberg (azóta visszavonult, de úgy látszik, a szíve visszavitte oda, ahol szintén győztes volt egyszer) és a feltörekvő nemzedék egyik jeles képviselője, a foggiai Európa-bajnok, az olasz Mazzoni. Tizennyolc percig semmi sem történt a páston. Még csak nem is imigyedik és ötödik. Szijj azt mondja: „Mindenki számításba jöhet, akinek penge van a kezében.” Ha túlzás is, amit állít, kétségtelen, hogy a heidenheimi második hely nem döntött el még semmit, mindenesetre „jókor jött” , s ezt is ő teszi hozzá. A vágyak közt emlegeti: „Nem adtam fel, hogy kikerüljek a Los Angeles-i olimpiára.” Heidenheimre emlékezve mondja az edző, Horváth Kornél: „Még nem láttam Karcsit ennyire jól és okosan vívni. A döntőben, a négy között nagy show volt a Mozsajev elleniasszója. Még sosem győzte le szovjet ellenfelét, aki ebben az idényben két nagy versenyt is nyert. Most sikerült...” Mit kell tudni még Szijj Károlyról, aki Heidenheimben megmentette a magyarok becsületét? Erényei közé tartozik, hogy ritkán veszti el a fejét. „Aki nem tudja elviselni a vereséget, ne sportoljon.” Ez is az ő megjegyzése. A rendszeres és kemény munka híve, nem szereti, ha azt mondja valaki az edzésre, a versenyzésre: szórakozás ... Kevesen tudják, hogy húga, Szijj Ágnes négypárevezősben a magyar válogatott tagja volt a montreali olimpián, és egységük a döntőbe vezetállták a támadást. Álltak egy helyben, farkasszemet meresztettek egymásra és vártak. Az idő persze lejárt, egy találatra vívtak. És a tizennyolcadik percben Mazzoni lábon szúrta Harmenberget. Ennyi volt az egész. Az olasz tovább vívhatott, a svéd mehetett az öltözőbe, kedte magát. A bátty, Károly következik? ... A legnanói párbajtőr Világ Kupa-viadal után — május végén — a magyar bajnokságon nem akármilyen csata várható a riválisok között. Kétségtelen: Szijj Károly lépéselőnyhöz jutott. K. A. Szijj Károly Hol a szakvélemény? Nem tudtam, hogy mosolyogjak-e, vagy dühöngjek, amikor lapjukban elolvastam Molnár Ferencnek, a Videoton edzőjének nyilatkozatát a vesztett mérkőzés után. „Gratulálok az MTK-VM-nek”. Miért? Erőltetett udvariasságból? Vagy nem ismeri a szavak értelmét? Az idegen szavak szótárában a gratulálás jelentése: üdvözlést (valamely örvendetes alkalomból), szerencsekívánatot jelent. Milyen örvendetes alkalom az edzőnek a Videoton 13. veresége? Hol itt a szakvélemény? Tudom, hogy sem hely, sem idő nincs hosszabb fejtegetésre. A szurkoló óhaja csupán annyi, hogy az edzők tömören értékeljék saját csapatuk teljesítményét, a mérkőzés színvonalát. Példaként idézném Lakat Károly dr. nemcsak kielégítő, de szellemes értékelését az egyik II. osztályú mérkőzésről: „Ha a két csapat vízipólót játszott volna, a játékosok mind a vízbe fulladtak volna”. Reméljük, az MTK-VM- nek jut még idén őszinte gratuláció is, amikor valóban a jó játékkal érdemli ki azt. Arany Géza, Mór, Hunyadi u. 26. Bal sarok, jobb sarok A labdarúgást szerető sportbarátok szívesen elevenítenek fel a már lejátszott mérkőzésekből egyegy izgalmasabb mozzanatot, de főként azokat a perceket, amelyek megelőzik a gólhelyzetet, illetve a gólok megszületését. Ez sokszor vitát eredményez, amelynek egyik elindítója, hogy amikor akár az élőben, akár a tv képernyőjén látott mérkőzéseket összehasonlítjuk a Népsportban leközölt tudósításokkal, ezek sok esetben eltérnek a látottaktól. Az április 14-i számban olvastam Kiss Imre nyilatkozatát, aki éppen azért tudott tíz 11-est hárítani, mert évekre visszamenőleg kijegyzetelte a Népsportból, hogy ki, hová rúgja a büntetőket és a szabadrúgásokat. S gondolom, ezt többen is megteszik. Ezért is fontos, hogy a tudósítások egyértelműek legyenek. Ugyanebben a számban, olvasható a Magyarország —Görögország olimpiai selejtező mérkőzés tudósítás. A magyar csapat második és harmadik gólja (fejesgólok) az Önök tudósítója szerint, a jobb oldalon ment be a hálóba. A tv képernyőjén úgy látszott, hogy Szokolai fejese a bal felső, Tulipáné pedig a jobb felső sarok tájékán tartott a hálóba. Igaz, a tv képernyője olykor „csal”, s előfordulhat sajtóhiba is, de a különben színvonalas tudósítások mellett az ilyen apró dolgokat sem lehet figyelmen kívül hagyni. Pápai Pál, Ajka, Tanácsköztársaság u. 10. ★ Mindig a kapus és nem a csatár szemszögéből határozzuk meg az oldalakat! Az említett tudósításban a második gól leírásánál hibáztunk: Szokolai fejese valóban a bal felső-, Tulipáné pedig a jobb felső sarok táján jutott a hálóba. Elnézést! Ellentét A Magyarország—Luxemburg EB-selejtező mérkőzésen a közönség viselkedése megengedhetetlennek minősíthető, sokunkat felháborított. Nem értjük, hogyan alakulhatott ki ekkora ellentét a főváros és a vidék labdarúgó szurkolói között. S hogyan lehetséges az, hogy vannak emberek, akik hazájuk színeit képviselő labdarúgót kifütyülnek csak azért, mert más egyesület sportolója, mint amelynek drukkol. Amikor Szentest és Barcsát beállították, füttykoncert fogadta őket, s egyesületüket trágár szavakkal szidták. Nem hisszük, hogy vidéken rendezett mérkőzésen ez előfordult volna. Szeretnénk remélni, hogy ez a szurkolói szemlélet megváltozik, s a közönség „lelkesedése” sportszerűbbé válik! A Híd József Építőipari Szakközépiskola kilenc tanulója, Győr Rangrongáló Évek óta visszatérő téma lapjukban, hogy miért nincs rangja az MNK- nak?! Az április 22-i Népsportban jelent meg az „MNK, Békéscsaba—Vasas” című cikk. Elgondolkodtató volt ez a mondattöredék: ... „Kiss pedig válogatottbeli feladata miatt nem játszhat”. Miért? A mérkőzés és az angol—magyar válogatott küzdelme között hat nap telt el. Az MNK-ban a tét a legjobb négy közé jutás, tehát gondolom, a Vasasnak nem mindegy, hogy milyen csapattal tud kiállni. Az MLSZ-nek tekintetbe kéne vennie az egyesület érdekeit, azaz: nem vonok el egy jó képességű játékost, hiszen ez az MNK rangjának megkérdőjelezése is! Nem hinném, hogy ez Angliában előfordulhatna, de tán másutt sem. Mire való ez a vattába csomagolás? Ha egy 25 éves fiatalembernek öt nap nem elegendő egy mérkőzés fáradalmainak kipihenésére, akkor ott vagy az erőnléttel, vagy a szemlélettel valami baj van. Érdekelne, erről mi az Önök véleménye? György József, Budapest, Luther u. 4—6. ★ Egyetértünk Önnel." Kiss László valóban játszhatott volna ezen a kupamérkőzésen. A szövetségi kapitány azonban másként ítélte meg a helyzetet, feltehetően azért, mert nem akarta a játékos esetleges sérülését kockáztatni. Nem akarta, hogy a döntő fontosságú mérkőzés előtt a csatár kiszakadjon a közös felkészülésből. Világjáró bakancsosok A Népsport 1979. október 28-i, 254. számában jelent meg cikktúránkról. XXXIX. 102. ♦ 1983. május 1 amely segítette utunkat. Háromszázhuszonöt kilométert tettünk meg gyalog lakóhelyünktől, a Gyilkostótól, Prágán, majd az NSZK fővárosán, később Brüsszelen, Bécsen és Budapesten keresztül. Most egy újabb nagy gyalogtúrára készülünk. Május 10-én indulunk Gyulára. A további úticél: Budapest — Komárom — Pozsony — Cheb. Itt a cseh határ közelében kezdődik a 3-as számú európai távgyalogút, amely 2292 kilométer hosszú; az NSZK-n, Luxemburgon és Franciaországon keresztül az Atlanti-óceánig vezet. Mi ezen a turistajelzéssel ellátott úton, csak Fuldáig megyünk, ahol július 21. és 25. között az NSZK Turista Szövetsége rendezi évi találkozóját. Ennek a randevúnak az idén különös jelentősége van: száz évvel ezelőtt a Német Turista Szövetséget Fuldán alapították. Hivatalos meghívót kaptunk a rendezvényre. A román határtól Fuldáig az út 1280 kilométer. Az idei európai turistatalálkozót az Európai Turista Szövetség az olaszországi Velencében rendezi meg szeptember 29. és október 2. között. Ezen az eseményen szintén részt szeretnénk venni. Az út hossza kb. 1300 kilométer. Hatvanöt nap áll rendelkezésünkre, hogy Burdából Velencébe jussunk. Ez átlag napi 20 kilométeres gyaloglást jelent, szünnap nélkül. Tekintve, hogy eddigi távgyalog-túráinkon a napi átlag 24,3—24,8 kilométer volt, bízunk abban, hogy a nehéz terep ellenére, meg tudunk birkózni az úttal. Sok barátunk, ismerősünk van Magyarországon, vannak, akik személyesen ismernek bennünket, mások látásból, hallásból tudnak rólunk. Reméljük, hogy újra találkozhatunk. A Keller házaspár, Románia Felsőbb osztályba léphet! A Népsport április 18-i számában Jakab József (ásd egyébként tagja a MÖSZ Utánpótlás Bizottságának) Második nekifutás címmel méltató hangvételű cikket közölt a másodízben megrendezett ökölvívó úttörőolimpiáról. Sok ilyen, a végzett munkát felismerő, ugyanakkor a fejlődést igénylő, reális hangvételű írásra lenne szüksége minden sportágnak. Csupán azt sajnáljuk őszintén, hogy az értékelő írás szerzője személyesen nem lehetett jelen az országos döntőn. Ugyancsak nélkülözni voltunk kénytelenek őt az Utánpótlás Bizottság azon ülésén is, ahol az úttörőolimpia tapasztalatait összegeztük és a jövő feladatait fogalmaztuk meg. Véleményével, javaslataival minden bizonnyal gazdagíthatta volna az értékelést, hozzájárulhatott volna a továbblépéshez. Nem utolsósorban pedig még teljesebb képet tárhatott volna az ökölvívás iránt érdeklődő olvasók elé. Ezért néhány olyan részlettel egészíteném ki a cikket, amelynek ismerete nélkül esetleg félreérthető a mondanivalója. Az, hogy sok vagy kevés a 3 400 induló, arra a válasz nem egyéb, minthogy lényegesen kevesebb annál, amennyit az ökölvíváshoz kevésbé értők előzetesen vártak, de több, mint bármely más korosztályban a hasonló versenyeken részt vevő ökölvívó. A jövő szempontjából tehát mindenképpen biztató. Más kérdés (s erről Jarkato József természetesen nem tudhatott), hogy ebben a korosztályban éppen egészségvédelmi okok miatt korlátozva van a lehetséges mérkőzések száma. Ugyanakkor az edzőket fokozottan felelőssé tették abban, hogy csak a felkészült versenyzésre alkalmas fiatalokat indítsanak. Azt hiszem, nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy mi a különbség egy 2000 m-es mezei futóversenyen 4—500 m-es hátránnyal, úgymond kiütéses vereséget szenvedni, és mit jelent ugyanez ökölvívásban. Ezért tartjuk mi magunk is balgának azt, aki az első évek tapasztalatai ismeretében is nagymérvű létszámbeli növekedést várt egyik évről a másikra. A hosszú távú létszámnövekedést azonban feltétlenül megalapozhatja az érzékelhető jelentős minőségi fejlődés. Amikor a kiemelkedő nevelőmunkát végző edzők nevét említjük, a salgótarjáni Varga Tibor, a kecskeméti Balsai Károly, és a dombóvári Lampert Gábor neve mellett feltétlen ide kívánkozik a jánoshalmai Oláh Gyula, akinek a legtöbb — nem kevesebb mint 7 — versenyzője került az országos döntőbe, vagy a tiszadobi Bugya István, aki — a helyi termelőszövetkezet támogatásával — az országban a második legtöbb (19) versenyzőt indította, és az országos döntőn is helytálltak fiai. Országos bajnokot nevelt az említetteken túl a Bp. Honvéd, a Vasas SC, az U. Dózsa ás a Tatabánya mellett az ÉVIG, a Hatvani SC és a Sárospataki SC is. Az a megállapítás, amely szerint ugyanazok jeleskedtek, akik egy évvel ezelőtt, csak úgy igaz, hogy az 1932. évben kiemelkedő eredményt elért egyesületek és megyék közé újak nőttek fel. Így öröm számunkra, hogy például az egyesületek közötti versenyben a Vasas SC, amely Biatorbárgyon ökölvívóbázist épített ki, közel megduplázta pontjait. A nevelő munkájáért többször elmarasztalt Bp. Honvéd tizenhat, a Győri Dózsa pedig harminc hellyel került előbbre. A megyék közötti pontversenyben Nógrád megyét emelném ki, amelyik 5-ről 34-re növelve pontjait, a 14. helyről a 3. helyre lépett előre. A summás megállapítások helyett, talán szerencsésebb lett volna a pontos sorrend és tendencia közlése, amelyből az is kitűnne, hogy vannak egyesületek és megyék, amelyek viszaestek, úgy mint a KSI, aHonvéd Kun Béla, a Mohács, a Kaposvári Sí és az Oroszlányi Bányász, vagy a megyék között Baranya, Veszprém és Zala. Továbbra sem hallatja megfelelően hangját Hajdú- Bihar, Fejér, Békés, hogy csak a komoly ökölvívó múlttal rendelkezőket említsem. Az 1933. évi ökölvívó úttörő-olimpia országos döntőjén legeredményesebb egyesületek és megyék sorrendje (7—5—3 pontozás alapján) a következő volt: Egyesületek: 1. Salgótarjáni SC 34, 2. Jánoshalma 25, 3. Kecskeméti SC 23, 4. Vasas SC 20, 5. Bp. Honvéd 18, 6. Dombóvári Sp. 17, 6. Győri Dózsa 17, 8. Egri Építők 14, 9. Borsodi Bányász 13, 10. Tiszadobi TSZ SK 11. Megyék: 1. Budapest 57, 2. Bács-Kiskun 53, 3. Nógrád 34, 4. Heves 21, 5.S. Borsod és Tolna 20—20, 7., Szabolcs 19, 8. Győr-Sopron 17, 9. Komárom 12, 10. Pest 10. Jócskán van még tehát mit tennünk, hogy a legfelsőbb osztályba léphessünk, mert ugyan előreléptünk, de még távol vannak tőlünk reálisan kitűzött végső céljaink. Nemcsak önkritikával, de konkrét programmal is rendelkezünk ahhoz, hogy egy év múlva a budapesti, debreceni, kaposvári, tiszadobi területi és jánoshalmai országos döntő után, újabb fejlődésről adhassunk számot. Dr. Gyenesei István, a MÖSZ utánpótlás - bizottságának elnöke