Népsport, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-30 / 25. szám

4 NÉPSPORT TENISZ ’83 Az elédök a rosztá­ban Amikor a jelen köteles Abcug vagy vivát... Szájbiggyesztve szokták mondogatni, hogy a szur­koló már ilyen, temet vagy ünnepel. Igen, az embert könnyen elviszik az ese­mények, s az általuk ki­váltott indulatok. Érdekes, hogy egy adott időszak sportági történéseit mérle­gelve, még bizonyos idő távlatából is, nehéz elke­rülni ugyanezt a hibát. Tegyünk próbát! Ha azt mondom, magyar tenisz 1983, majdnem biztos, hogy azt mondod: szomorú bú­csú, csúfos kiesés a Király Kupa B-osztályából. Ha fi­gyelmeztetlek arra, hogy a tagadhatatlanul fájó vere­ségsorozat teljes egészében 1984-re esett, eszedbe jut a vasárnap délutáni ünne­pélyes díjátadás, s azt mondod: Temesvári And­rea révén kerek huszonöt esztendő után újra tenisze­ző lett Magyarországon az év női sportolója! Igen, a zavaró végletek, azok teszik nehézzé a tár­gyilagosnak szánt véle­ményalkotást. Pedig pél­dáinkban valóban csak a felszínt kapirgáltuk meg, két olyan szélsőségről meg­emlékezve, amelyek között igazság szerint temérdek húron meg lehet szólaltat­ni 1983-at. A lényeg per­sze az, hogy az így kelet­kező „zeneműbe” ne ke­veredjenek disszonáns hangok. Szép, szép — illet­ve példáinknál maradva szép vagy csúnya — az eset­­­leges eredmény, bennün­ket érdekeljen inkább az, ami mögötte van, ami ki­termelte. Éltenisz, utánpótlás, tö­megsport. Ez a hármas ta­gozódás — tagadhatatlan, a sportág jellegéből, nö­vekvő kedveltségéből fa­kadóan is — a teniszben igen jól fellelhető. S mivel a soha nem látott népsze­rűségi hullám hozzánk is „begyűrűzött”, nem pusz­tán remény, hogy ez az irányzat csak erősödni fog a jövőben. A társadalmi és veterán tenisz óriási mé­reteket ölt, lehet-e más a közvetett következmény, mint hogy mind többen is­mertetik meg a fehér sporttal csemetéjüket is?! Ha ehhez hozzáteszünk egy igazán örömteli adatot, hogy tudniillik a jubileumi célt — legyen ezer tenisz­pályánk ! — már erősen túlteljesítettük (a legfris­sebb adatok szerint a pá­lyaszám eléri az ezerhá­romszázat!), biztató a jö­vő. Lelki szemeinkkel már látjuk, miként tódulnak az apróságok a pályákra (túl nagy fantázia nem kell hozzá, megközelítően ez a kép ma is). S mivel — újabb örömteli adat — gyakorlatilag teljesen meg­szűntek az országban a fe­hér foltok (Tolna és Ko­márom után a minap Szol­nok megyében is megala­kult a szakszövetség), el­méletileg gyerekjáték lesz a nagy tömegből a tehet­ségek kiválasztása. Te­gyük hozzá: elméletileg... Merthogy azért nem olyan szép a leányzó. Nem megoldott ugyanis a temérdek magánpálya szakmai felügyelete, s mi­vel napvilágot látott egy, az érdekeltségi viszonyo­kat torzító rendelet — a­­kinek sikerült... Bartos Csilla 1983-ban felküzdötte magát a világranglistára, s immár a legjobb kétszáz közé tartozik klubokban foglalkoztatott edzők nyolcvan forintot kaphatnak óránként, ugyanez a korlátozás a gr­k-kra és a magánpá­lyákra nem vonatkozik­­, mind égetőbbé válik az edzőgond. Miután ebben a sportágban óriási a foglalkoztatási igény, egyre kevesebb az olyan megszállott, igaz sportem­ber, aki háttérbe szorítja az anyagi szempontjait — a szakmaiak kedvéért... Ma, amikor a teniszpálya akár már diplomáciai, meg üzleti tárgyalások hangulati elősegítője, nem lehet ezt nem tudomásul venni. Mint ahogy azt is, a sportág új helyzete számos új intézkedést, mindenek­előtt új módszerek kikísér­letezését igényli. Teljesen egyértelműen lépni kell az edzésfegyelemmel kapcso­latos rossz beidegződések megszüntetése érdekében, ma ugyanis elsősorban a játékos diktál. E téren nem érdemes azzal érvelni, hogy a tenisz más sportág, mint a többi. Mert annyi­ban más, hogy ha lehet, még nagyobb a versengés, a tülekedés, még nehezebb hát közel kerülni a tűz­höz. Következésképpen ugyanúgy fel kell építeni, rendszerbe szervezni a szakosztályi foglalkozáso­kat, mint másutt teszik, ugyanúgy megkövetelni a bemelegítést, az együttes­­ ottlétet és így tovább. S az eddiginél jóval nagyobb gondot fordítani a klub- és a központi edzések össze­hangolására. Emiatt is szá­mít az elmúlt év egyik po­zitívumának, hogy a négy­éves sportágfejlesztési terv egyik fő pontja a kettő kö­zül máris megvalósult:­­László László személyében főfoglalkozású szövetségi edző irányítja a szakmai munkát a férfiak­nál. A másik lényeges pont a fejlesztési tervben az, hogy — a legjobbak és az utánpótlás ma már alapkövetelménynek szá­mító egész éves gyakorol­tatása érdekében — jusson önálló fedett létesítmény­hez az MTSZ. A szűkös anyagi lehetőségek ellené­re sem halva született öt­let ez, hiszen az Olimpiai Csarnok előtti három pá­lya viszonylag elfogadható anyagi ráfordítással befed­hető. A folyamatos foglalkoz­tatás — és az ehhez kap­csolódó új elem, a mened­zselés előtérbe kerülése — létkérdés. Férficsapatunk fiaskója a legjobb példa annak igazolására, milyen nagy árat kell fizetni min­den egyes elvesztett na­pért. Sokan és sokszor kö­vetelték a fiatalok szere­peltetését, erre egész a legutóbbi időkig nem ke­rült sor. Utólag is elfogadható a szövetség szakmai elkép­zelésének azon része, hogy a Davis Kupában mind­annyiszor a lehető legerő­sebb gárdát küldte a po­rondra. A Király Kupában azonban már korábban váltani kellett volna, s at­tól kezdve, hogy az első­ség megszerzésére nem volt valós esélyünk, legalább a Taróczy melletti második helyen lehetőséget biztosí­tani a jövő embereinek. Gulyás István szokta mon­dani, hogy ha úgy vesszük, neki annak idején bizo­nyos vonatkozásban köny­­nyű dolga volt: magyar bajnokként meghívták a nemzetközi versenyekre. Ma — így igaz — senkit nem érdekel a verseny­­szervezők közül, hogy Kiss Sándor például három baj­nokságot is nyert 1983-ban. A továbblépéshez elenged­hetetlen versenyzési le­hetőséget — a Temesvá­riéhoz, Bartos Csilláéhoz hasonló nehéz úton — sa­ját magának kell kihar­colnia. Úgynevezett Satel- Zíte-viadalok egész során kell helytállnia ahhoz, hogy felkerüljön a világ­ranglistára, s ne minde­nütt kelljen a caknem ki­­látástalan kvalifikációban szerepelnie a táblára ju­táshoz ... Kiss, Guti, Zentai mö­gött — újabb néhány év szünettel — minden kor­osztályban vannak tehet­ségeink. Velük már a tör­téntekből okulva kell sá­fárkodnunk, ha csak nem akarunk időtlen időkig ar­ra hivatkozni: nincs jobb. Öröm azért, hogy csak­­csak kialakult egy ambi­ciózus, fiatal edzői mag, a reménységek (például újonc Európa-bajnok fiú páro­sunk!) felbukkanása már az ő munkájuk eredménye. Egészséges szemléletük le­het a biztosíték arra, hogy ami a magyar teniszsport­ban még a sokkal kisebb nemzetközi versengés idő­szakában is csak egykék­nek sikerült, az talán most mások, egyidőben többek esetében megvalósul: a nagy tehetség a huszadik életéven túl is kamatozik.... Miért lenne kizárt az, hogy a magyar teniszsport a férfiak Davis és Király, valamint a nők Federation Kupájában is örömet sze­rezzen híveinek? Hisszük, hogy Taróczy Balázs és Temesvári Andrea siker­­útja reprodukálható — ki­vált a feltételek szüntelen javulása közepette. Fur­csa, de így igaz: az előre­lépésre nem is annyira a sokat emlegetett múlt köte­lez, mint­­ a jelen. Tölgyes Péter ­a Randevú a Pilisben A kíváncsiság húzatta fel velem a vekkert, vasárnap hat órára. Azt akartam megtudni: vajon egy olyan monstre túra után, mint amilyen január 21-én zaj­lott — az Olimpiai ötpróba téli csúcstúrája —­, amelyen közel tizennégy ezren áll­tak rajthoz — lesznek-e résztvevők? Hiszen az idő­járás nem kedvez, s a Nép­szava, a SZOT testnevelési és sportosztálya és a Ma­gyar Természetbarát Szö­vetség által meghirdetett akció legfeljebb egy em­léklapot ígért a vállalko­zóknak a Népszava emlék­­túrán. Meglepetés ért. Pomázon, a rajthelyest egyikén, alig fértem az el­igazítók mellé. Ifjak, több­ségében szakmunkástanulók vették körül Kovács De­zsőt, a BTSZ ifjúsági bi­zottságának vezetőjét, aki immár lassan két évtizede szervezi a fővárosi közép­fokú tanintézetek diákjai­nak turizmusát. — Kollégistáink között folyik a verseny — mond­ta. — A cél, hogy ilyen­kor, télvíz idején is kivi­gyük a gyerekeket a ter­mészetbe. Verseny folyik a kollégiumok között, melyik tud több szakmunkástanu­lót mozgósítani egy-egy sportrendezvényre. Nos, ez a mai nap sem sikerült rosszul, hiszen ezernél több szakmunkás­jelölt adta le a nevelését... Szavait igazolandó, Buj­­tor Sándor, a FŰSZER kol­légiumának nevelő tanára lépett mellénk, s közölte: — Éjszakai­­ügyeletet tar­tottam, de a gyerekek any­­nyira akartak kirándulni, hogy nem tudtam ellenáll-­ ni. Hatvanad magammal tesszük meg az utat a La­­jos-forrásig ... Aztán nekivágtak a ki­lenc kilométeres távnak. Szentendrén, a másik rajthelye felnőtt természet­barátokat várt az MTSZ karszalagos vezetője, Gyer Ián Győző, aki egyebek kö­zött, annak idején a Nép­sport túrájának is egyik szervezője, vezetője volt. — Nem tudom, hányan jövünk össze. Busszal me­gyünk fel Lajos-forrásra, s onnan gyalog jövünk vissza Szentendrére. Közben, az érdeklődőknek felelevení­tem a hetvenegynéhány esztendő történetét. Azt, hogy az egykori nyomdá­szok, a TTE tagjai itt, s ezen az útvonalon vezették első túráikat — vázolta a programot a hetedik ikszen jóval túl lévő, közismert túravezető. Fiatal ember, feleségével, s két kis gyermekével hall­gatja a beszélgetést. Fé­lénken teszi fel a kérdést: — Magukkal tarthatunk? — Természetesen. A túra nyílt, mindenkit szeretettel várunk — jelenti ki az ősz „mester”, Gyelán Győző. A kérdező, Dudás János megnyugodva veszi tudo­másul. Aztán elmondja, ho­gy az újságokból, a rá­dióból értesült az esemény­ről, s mert Békásmegyeren, a lakótelepen élnek, úgy döntött: indul a túrán. Méghozzá családostól. S ha kedvező tapasztalatokat gyűjt, akkor a jövőben minden ilyen rendezvényen részt vesz ... Az egyik csoporttal vá­gunk neki a Pilisnek, a megkapóan szép erdei ös­vényeknek. Csodálatos a táj. Zúzmarától roskadoz­nak a fák, a hótakaró szű­ziesen fehér. Szerencsénk van: vaddisznópár csörtet, kicsivel tovább őzcsapattal nézhetünk farkasszemet. Ilyen tájképet festeni is aligha lehet: giccsfestők vásznára kívánkozik. A célban, a Lajos-forrási turistaháznál már egymás­nak adják a kilincset az emléklapgyűjtők. A Magyar Posztóból, az Ikarusból, az Izzóból, a Ganz-Mávagból, a különböző szakmunkás­­tanuló intézetekből és kol­légiumokból adtak itt egy­másnak randevút az érdek­lődők. Kovács Lajosnak, a TTE egykori főtitkárának, a Népszava-emléktára egyik szervezőjének min­denkihez van néhány ked­ves szava. Emlékezik az elődökre, történeteket me­sél a múltból, közben arra is jut ideje, hogy elárulja: hol lehet kapni forralt bort, megfelelő falatokat... Megérkezik dr. Eperjesi László, a SZOT testnevelési és sportosztályának vezető­je is. Bizakodva néz körül, és megjegyzi: — Ez a rendezvény is azt igazolja, hogy hagyo­mánytisztelő és hagyomány­teremtő programokra van szükség, s az emberek szí­vesen, örömmel jelennek meg. Az kellene, hogy egyetlen hétvége se legyen szabadidős sportrendezvény nélkül. Akkor talán több lenne a rendszeresen sportoló! Egyetértünk. Sőt, már a korai kelést sem bánom. (V. GY.) XI. 25. ♦ 1984. január 30 Górcső alatt a lakóhelyi sportélet A jeges út ellenére ponto­san érkezett az a 47 lakó­­területi testedzéssel foglal­kozó sportvezető Dunavar­­sányba, aki az ország külön­böző városaiból jött össze, hogy kicserélje tapasztalatait és felkészüljön az idei fel­adatokra. A tanácskozást a hagyományokhoz híven, az OTSH szabadidősport és tu­risztikai főosztálya szervez­te, az előadásokat pedig a tömegsportosztály munkatár­sai tartották. Értékelték az 1983-as mun­kát és vázolták az idei fel­adatokat. A tervek során a sporttanfolyamok szervezése, a kevesek által ismert és igénybe vett tornatermi le­hetőségek is szóba kerültek. Ezt követően az Edzett ifjú­ságért mozgalomról, az Olimpiai ötpróbáról és a Játssz velünk akcióról tá­jékoztatták a megjelenteket. Az MTSZ főtitkára a lakó­­területi természetjáró szak­osztályok alakítását sürgette és módszertani tanácsokat is adott. Nagy érdeklődést váltott ki az új jogszabályokról, vala­mint a költségvetési és pénzügyi lehetőségekről el­hangzott tájékoztatás. Az előadások után az „így csináljuk mi” tájékoztatók sorozata következett, amely afféle tapasztalatcserének számított. Ringeisen András, a salgótarjáni Kistarján vá­rosrész lakóterületi sport­vezetője büszkén sorolta az 1981-ben alakult SE eredmé­nyeit, gyarapodását. Varga József, a Bp. XIII. ker. ATTE ügyvezető elnöke az egyesület szolgáltató tevé­kenységéről tartott nagy si­kerű előadást. Mészáros Gyula, a kiskunfélegyházi Petőfi SE elnöke, testnevelő tanár a nyitott iskola példá­ját mutatta be: felsorolta a Petőfi városrész lakóinak sportlehetőségeit. A békéscsabai József Atti­la lakótelepről Lovas István sem jött üres kézzel. Azt bi­zonyította be, hogy miként lehet — nagyrészt társadalmi munkával — jól szervezni a 750 ezer Ft évi költségvetés­sel gazdálkodó SE munkáját. A sportcsoportot tömörítő szolnoki lakóterületi SE kép­viselői, Tenyeri István és Tóth Sándor, ismertetőjüket filmvetítéssel egészítették ki. Bemutatták a több ezer fiatalt és felnőttet mozgósí­tó Sportnapjaikat. Dunaújvá­rosban három hónappal ez­előtt két lakóház úgy dön­tött, hogy sportegyesületet alakít. Németh Imre elmond­ta, hogy a lakók most 50 Ft tagdíj ellenében szabadon használhatják a nemrégiben átadott kondicionáló termet. Majd folytatódott tovább: Érd, Siófok, Szigetvár, Bu­dapest Józsefváros küldötte ismertette a lakóterületi klub tapasztalatait. A tanfolyam befejezése­ként fórum következett. A feltett kérdésekre dr. Hegyi Ferenc, a HNF OT, Bihari László, a SZOT, Salga Pé­ter, a KISZ KB és Marthy Gábor, az OTSH képvisele­tében válaszolt. Az idei feladatokat Marthy Gábor, az OTSH osztályve­zetője ismertette. A legfon­tosabb teendő: a városok többségében alakuljanak meg a lakóterületi SE-k. Felada­tuk újszerű, nem tűri a ma­radi szemléletet. Az egyesü­leteknek a lakók igénye sze­­rint kell dolgozniuk. Minél több sportversenyt, testedzé­si alkalmat kell kínálniuk, s ezeket célszerű kulturális programokkal is kiegészíteni. Mégpedig annak érdekében, hogy minél többen és minél rendszeresebben sportolhas­sanak a lakosság köréből. Az SE-k többsége már ed­dig is jórészt önfenntartó volt. Ezt a helyes gyakorla­tot kell a jövőben is foly­tatni, igényelve az illetékes tanácsok támogatását. (­hg.) Nem igazi tél a tél hó nélkül. Amikor hullani kezd, kipirul a gyerekek arca, valami rakoncátlan nyüzsgő-mozgó hangulat vesz erőt rajtuk. Lehet hancúrozni, kitörni a sza­badba ... örülnek a hónak a gyö­nyörködni vágyók: „Nincs szebb a fehér tehertől roskadozó zöld fenyők­nél !...” „Ha a pilleként szállongó hókristályokat nézem, felemelő könnyed­ség fog el.. Odahúzzák székeiket az ablak elé az idősebbek. Hó... ha fehérleni kezd a szem­közti háztető. Főleg, ha jó meleg a szoba, s elme­rengenek a természet vál­tozékonyságán ... Akadnak, akik bosszan­kodnak. Már a hó esése­kor a locs-pocsra gondol­nak, az eltakarítását je­lentő munkára, a cipőtal­pakról a fényes padlóra és a szép szőnyegre folyó tócsákra... A vérbeli sportolók pe­dig egészen furcsán fo­gadják a havat. Egészsé­ges lelkületű, edzett em­berek lévén első látásra örömmel üdvözlik. Aztán átvillan rajtuk a tény: mennyivel nehezebb lesz futni a hóban! Egy pilla­natra elkomorul az ar­cuk, majd enyhülnek a vonások: amennyivel ne­hezebb futni a hóban, annyival értékesebb az alapozó munka... A célt tisztán látó, a sikert akaró értelemé lesz az érzelmeket befolyásoló hatalom.

Next