Népsport, 1984. július (40. évfolyam, 155-182. szám)
1984-07-01 / 155. szám
XL. 155. ♦ 1984. július 1 0] Labdarúgás )___________________________ Numera egy: Hannich Péter „Merjük végre megcsinálni, amit tudunk!” Azon a bizonyos június közepi péntek reggelen ugyanúgy ásítozva, szemét dörzsölgetve trappolt le a harmadik emeletről a postaládájukhoz, mint általában mindig. Nagynehezen kibányászta a Népsportot — anélkül, hogy leejtette volna, mint legtöbbször... — a fali alkalmatosságból, de nem nyitotta ki. Az sem szokása. Csak ha már felért, a megszokott kényelmes fotelba süppedve kezdi böngészni. Gertrúd, a felesége már a konyhában sürgölődött a családi reggeli érdekében, a nyolchónapos Péter pedig elmélyülten merengett a kezében tartott színes csörgőt szemlélve. És akkor egyszercsak nagyot kurjantott a családfő! Hannich Péterné riadtan rohant be a szobába, Péterke is a sarokba vágta ijedtében a fontos kelléket. „Képzeld, én lettem az felső!” Ezek voltak Hannich Péter aznapi első szavai, látva a rámeredő kérdő tekinteteket. És büszkén mutatta a családnak a vastagbetűs címsort: HANNICH PÉTER AZ ÉV JÁTÉKOSA. Miközben a Rába ETO kiválóságának győri otthona felé ballagtam, rögtönzött leltárt készítettem a tizenhatszoros válogatott középpályás legutóbbi három „fényes” esztendejének eredményeiről. Amiből gyorsan kiderült, az említett időszak legveszélyesebb honi gólvadászával találkozom hamarosan! Hannich ugyanis a három bajnoki évben összesen 57-szer keserítette meg az ellenfelek kapusainak életét, és csak úgy „mellesleg” két évvel ezelőtt második, tavaly negyedik, ezúttal pedig első helyen végzett lapunk abszolút ranglistáján. Ezzel a remek eredménysorral csupán Póczik József tudott lépést tartani, amíg nem szerződött külföldre... Aztán már nyílott is a győri Kun Béla lakótelep egyik harmadik emeleti lakásának ajtaja. Gertrúd asszony szívélyesen beljebb invitált, ahol apa és fia éppen a tekintélyes lemezgyűjteményt igyekezett rendbe tenni... Miután ezt befejezték, a bajnoki év legjobbja, ölében örökmozgó csemetéjével — mosolyogva rogyott a fotelba, és máris indíthattuk a társalgást. — Péter, tedd a kezed a szívedre, úgy válaszolj: számítottál ekkora sikerre? — Egyáltalán nem. Egészen biztosra vettem, hogy valamelyik honvédos srác lesz az első. A saját átlagomat pontosan tudtam, hiszen évek óta jegyzem az osztályzataimat. De azt még csak nem is sejtettem, hogy az én jegyem mire lesz elegendő ... + Mit gondolsz, minek köszönheted az elsőséget? — Talán annak, hogy viszonylag sikerült egyenletes formában végigjátszani az évet. Már amikor éppen nem voltam sérült... Az ősszel sokat kínlódtam egy kellemetlen húzódással, amiből aztán kisebb szakadás lett. De most már az a fontos, hogy kutya bajom! Boldog, elégedett ember benyomását kelted. Vagy netán tévedek, és csak pillanatnyi jókedv, derű tükröződik az arcodon? — Ugyan, dehogy! Én valóban végtelenül elégedett, sőt nyugodtan mondhatom, boldog vagyok. Miért is ne lennék az, amikor megnyertem a Népsport Kupát, a bajnokságban és az MNK-ban ezüstérmet szereztünk, hoszszabb ideje tagja lehetek a válogatottnak, jól van a családom, aranyos a kisfiam. Hát kell ennél több? Igazán nem szeretnék ünneprontó lenni, de bizonyos kérdésekben esetleg igen .. . Hiszen úgy is fogalmazhatnánk: elvesztettétek a bajnoki címet, ráadásul az NB II-es Siófok elporolt benneteket az MNK-döntőben ... — Ez mind igaz, én mégis azt mondom: ha a Honvédmeccset nem veszítjük el úgy, ahogy, akkor ma megmutathatnám neked a harmadik aranyérmemet is! Utána viszont idegileg már nem bírtuk a hajrát, így azt kell mondanom, a kispestiek végül megérdemelten lettek bajnokok. Az MNK-döntőről csak annyit: ott az első félidőben mi futballoztunk jobban, ráadásul 1-0 után fejeltem egy szabályos gólt, de nem adták meg. A szünet után viszont valóban jobb volt a Siófok .. . -! Már megint a játékvezetők . .. Komolyan gondolod, hogy valamiféle „égi sugallat” hatására szándékosan rendre a Rába ETO terhére tévednek a síp gazdái?! — Nem, azt nem hiszem, hogy szándékosan fújnak időnként ellenünk a bírók. De azért nem hagy nyugodni a gondolat, hogy amióta a játékvezetői bizottság elnöke azt nyilatkozta, feltűnően sok 11-est ítélnek a javunkra, azóta valahogy alig-alig rúghatunk büntetőt... " No jó, akkor váltsunk át valamivel kellemesebb témára. Hogy tetszett a nemrég véget ért Európa-bajnokság? — Vegyes benyomást tettek rám a mérkőzések és a csapatok. Megint kiderült, hogy amíg nem kell az eredmény egy gárdának, addig nincs igazán jó futball. Senki nem nyílik ki, csak az a fontos, gólt ne kapjon, így aztán nem csoda, hogy akadtak időszakok, amikor csak egy csatárral játszott mindenki ... Óriásit csalódtam az NSZK válogatottjában, annál kellemesebben viszont a dánokban. Szerintem ők voltak a legjobbak ezen a tornán! Nagy kár, hogy nem jöhetett létre a francia—dán álomdöntő. És lehet, hogy lesznek, akik megköveznek, de én nem voltam elragadta a annyira Platinitől... Tigana, Giresse és Arnesen volt szerintem az igazi sztár! — Számodra milyen tanulsággal járt az európai elit mérkőzéseinek szemlélése? — Először is azzal, hogy újólag megerősített hitemben, amit Mezey György szövetségi kapitány fogalmazott meg a minap: igenis, a magyar futballisták rendelkeznek azokkal a képességekkel, amelyekkel a legjobbak! Csak meg kell tanulnunk játékosan is játszani! És ami legalább ennyire fontos lenne: merjük végre megcsinálni a pályán azt, amit tudunk! Ha ezeket sikerül megvalósítanunk, akkor biztos, hogy kijutunk a mexikói világbajnokságra. Én legalábbis szentül hiszek abban, hogy így lesz ... + Bár már ott tartanánk... De addig neked (is) a válogatottbeli feladatok mellett illene helytállni győri társaiddal egyetemben az UEFA Kupában, nem beszélve a bajnokságról és az MNK-ról! Gondolod, hogy lesz erőtök újítani klubszínekben is a következő évben? — Egészen biztos, hogy lesz! Bárki bármit állít ugyanis, mi nem vagyunk „jóllakottak”. Ma is éppúgy akarjuk a győzelmeket, mint két évvel ezelőtt. Vissza kell hoznunk közönségünket a lelátóra, mert túlságosan megszoktuk, hogy roskadásig tele van a nézőtér. Ma már fáj fél ház előtt futballozni.. . Ehhez viszont legalább két követelménynek kell(ene) eleget tenni Győrben. Először is nagyon nagy szükségünk van egy roppant kemény nyári alapozásra. Másodszor: végre igazolni kell olyan védőket, akikkel bátran alkalmazhatjuk a begyakorolt védekezési rendszerünket. + Póczik? ... — örülnék, ha megintegyütt játszhatnánk, elvégre neki sokat köszönhettem az előző két évben. De hogy nélküle is mennyire jó csapat a Rába, azt bizonyítja, hogy bár a legtöbb gólt kaptuk a bajnokságban, mégis másodikak tudtunk lenni! " Hétfőn kezdődik a felkészülés. A jelenlegi ranglistaelső magyar futballista milyen gondolatokkal vág neki az új feladatoknak? — Nemcsak vágyom, hanem akarom is a sikereket mind a klubomban, mind a válogatottban! A Rábával újra legalább a dobogón illik végeznünk, az UEFA Kupában pedig minimum három fordulót ki kell bírnunk állva. No, és a válogatottal feltétlenül ki kell jutnunk a világbajnokságra! Mexikó az utolsó nagy lehetőségem lenne. Többek között arra, hogy bizonyítsam a világnak: mert mifelénk is akadnak jó középpályások . . . Zsiday István Együtt a Hannich család. Péter elégedetten mosolyog, Péterke gondterhelt, Gertrúd asszony tekintetében pedig mintha büszkeség bujkálna... (Z. Szabó Orsolya felvétele) Irieger és Rummenigge (mindketten fehér mezben) az ősztől az olasz szurkolókat sukoztatja. Távozásuk tovább gyöngítette a Bundesliga amúgy sem tüneményes játékosállományát NÉPSPORT 3 Továbbgyűrűzött a Bundesliga válsága lehet-e csek a dicsőségért játszani? Eltűntek az egyéniségek, Aegyabdarúgás szellemi fegyvertárában hosszú évek óta fontos szerepet töltött be a megállapítás, az a tény, hogy a Bundesligát méltán tartották a világ egyik legszínvonalasabb bajnokságának. E magabiztos érzést mélyen megrendítette az Európa-bajnoki szereplés, az NSZK válogatottjának korai elhullása Franciaországban. A következtetés, mely szerint a nemzeti tizenegy szereplése hűen tükrözi a bajnokság színvonalát, gondolkodásra készteti még a legelfogultabb szurkolót is, aki kedvenc csapatával szemben sokkal nagyvonalúbban gyakorol kritikát, mintha a válogatott teljesítményéről lenne szó. A Bundesliga valóban sokáig megfelelő és kimeríhetetlennek hitt alapot biztosított a nyugatnémet szövetségi edzők számára, hogy kiválosgassák a legjobbakat és belőlük ütőképes csapatot formáljanak. Az EB után leváltott Jupp Dsrwall viszont egyre többször hivatkozott arra, hogy a rendelkezésére álló játékosállománnyal nem tud és más sem tudna komolyabb eredményeket elérni. Nem vitás, hogy a kiemelkedő játékosegyénségek száma érezhetően megcsappant a Bundesligában. Ugyanakkor azonban döntő változás tapasztalhatóa futballisták hozzáállásában is, máramikor a nemzeti tizenegy érdekeiről van szó. A nyugatnémet labdarúgásban pillanatnyilag uralkodó beállítottság és hangulat az bizonyítja, hogy a játékosok idealizmusára felépített válogatott elvesztette létjogosultságát és a múlt időszerűtlenné vált emlékei közé tartozik. A magyarázatot a hivatásos futball íratlan törvényei között kell keresni. A profizmus alkalmazottjainak hétről hétre keményen meg kell dolgozniuk azért, hogy biztosítsák helyüket, szintenmaradásukat. Teljesítményükért remek fizetést kapnak, sokkal többet, mint bármelyik átlagpolgár. A legjobbak közé befutottaknak azonban évente 10—12 alkalommal még további megterhelést kell magukra vállalniuk: a válogatottban való szereplést. A címeres mez viselése jobbára csak erkölcsi sikert jelent, anyagilag különösebb szerepet nem játszik. Csak a dicsőségért játszani pedig maradt, régen túlhaladott, porlepte hozzáállást jelent. „A pénz mindenek felett” A mentalitás szemüvegén keresztül a „nemzeti becsület” jelszava egyre többet veszít jelentőségéből és hatásából. A megállapítás, hogy „úgy játszott, mint egy profi” a múltban még egyértelmű elismerést jelentett. Ha viszont ma azt halljuk, „úgy gondolkodik, mint egy profi” tekintetbe kell vennünk a hivatásos fogalom értelmében tapasztalható értékeltolódást. Ez nem holmi erkölcsi kategóriából származik, hanem kizárólag üzleti meggondolásból, amely a tőkebefektetést az abból származó nyereséggel hasonlíja öszsze. A hivatásos labdarúgó alaptőkéje az egészség, az erőnlét, a technikai tudás, a harci szellem. Ezekkel tud kalkulálni és ezek formálják lelki beállítottságát. A hazafias szellemnek e számításokban alig marad hely. Nemzeti öntudat nélkül. E^USb&i' kiindulva a nyugatnémet sportújságírás egyik vezető személyisége, Horst Vetten, a Kölnische Rundschau hasábjain a következő véleményre jut: „Mivel a mai labdarúgók kizárólag így gondolkodnak, soha többé nem fogunk olyan válogatottat megélni, amelyet valaha az idealizmus, az őrjöngés határáig hajtott előre. A mai nyugatnémet csapat a jövőben is hol jól, hol rosszul fog játszani, egyszer nyer, másszor veszít. Mindezt azonban a legcsekélyebb nemzeti öntudat nélkül. Ennek pedig előnye is van, a vereségek nem tűnnek olyan fontosnak, és persze a győzelmek sem!” A nemzeti érzések további gyengülését, és a nemzetköziség egyre erősödő körvonalait jelzi, az EB legsikeresebb játékosának, a francia Michel Platininek a felhívása, aki az EB-t követően kijelentette : „Minden nemzetközi sztár, aki valamit is ad magára, Olaszországba szerződik, mert ott találja meg a világ legszínvonalasabb bajnokságát!” Az EB-torna számtalan részvevője máris magáévá tette ezt a célt. Az olasz első liga a külföldi hírességek egész sorát fogja majd felvonultatni az elkövetkező bajnoki idény során. A svéd Elkjaer Larsen, a nyugatnémet Hans-Peter Briegel, az angol Ray Wilkins és Mark Hateley mellett a brazil futball is ismert egyéniségekkel képviselteti magát. Dr. Socrates például nyolcmillió márkáért szerződött Firenzébe, Junior pedig a Torinó színeiben kergeti majd a labdát. A Maradonáért folytatott versenyfutás sem ért még véget! Az olasz paradicsomország szövetségi kapitánya, (így a brazil Edu, a dán Piontek, vagy az angol Robson) bérletet válthat magának az olasz légitársaság gépeire, mert csapatát csak akkor tudja összeállítani, ha állandó figyelemmel kíséri az olasz labdarúgóélet alakulását. Frinz Beckenbauer is nyilván eljár majd Itáliába, hogy figyelje Rummenigge, Briegel és H. Müller szereplését. Ha marad még ideje, elrepülhet Madridba (Stielike), és Barcelonáiba (Schuster) is. Hiába, a pénz... Stefan Lázár