Népsport, 1984. július (40. évfolyam, 155-182. szám)

1984-07-01 / 155. szám

XL. 155. ♦ 1984. július 1 0] Labdarúgás )___________________________ Numera egy: Hannich Péter „Merjük végre megcsinálni, amit tudunk!” Azon a bizonyos június közepi péntek reggelen ugyan­úgy ásítozva, szemét dörzsölgetve trappolt le a harmadik emeletről a postaládájukhoz, mint általában mindig. Nagy­­nehezen kibányászta a Népsportot — anélkül, hogy leej­tette volna, mint legtöbbször... — a fali alkalmatosságból, de nem nyitotta ki. Az sem szokása. Csak ha már felért, a megszokott kényelmes fotelba süppedve kezdi böngészni. Gertrúd, a felesége már a konyhában sürgölődött a csa­ládi reggeli érdekében, a nyolchónapos Péter pedig elmé­­lyülten merengett a kezében tartott színes csörgőt szem­lélve. És akkor egyszercsak nagyot kurjantott a családfő! Hannich Péterné riadtan rohant be a szobába, Péterke is a sarokba vágta ijedtében a fontos kelléket. „Képzeld, én lettem az felső!” Ezek voltak Hannich Péter aznapi első szavai, látva a rámeredő kérdő tekinteteket. És büszkén mutatta a családnak a vastagbetűs címsort: HANNICH PÉTER AZ ÉV JÁTÉKOSA. Miközben a Rába ETO kiválóságának győri otthona felé ballagtam, rögtönzött leltárt készítettem a tizenhatszoros válogatott középpályás legutóbbi három „fényes” esztende­jének eredményeiről. Amiből gyorsan kiderült, az említett időszak legveszélyesebb honi gólvadászával találkozom ha­marosan! Hannich ugyanis a három bajnoki évben össze­sen­ 5­7-szer keserítette meg az ellenfelek kapusainak éle­tét, és csak úgy „mellesleg” két évvel ezelőtt második, ta­valy negyedik, ezúttal pedig első helyen végzett lapunk abszolút ranglistáján. Ezzel a remek eredménysorral csupán Póczik József tudott lépést tartani, amíg nem szerződött külföldre... Aztán már nyílott is a győri Kun Béla lakótelep egyik harmadik emeleti lakásának ajtaja. Gertrúd asszony szívé­lyesen beljebb invitált, ahol apa és fia éppen a tekintélyes lemezgyűjteményt igyekezett rendbe tenni... Miután ezt befejezték, a bajnoki év legjobbja, ölében örökmozgó cse­metéjével — mosolyogva rogyott a fotelba, és máris indít­hattuk a társalgást. — Péter, tedd a kezed a szívedre, úgy válaszolj: szá­mítottál ekkora sikerre? — Egyáltalán nem. Egészen biztosra vettem, hogy vala­melyik honvédos srác lesz az első. A saját átlagomat pon­tosan tudtam, hiszen évek óta jegyzem az osztályzataimat. De azt még csak nem is sej­tettem, hogy az én jegyem mire lesz elegendő ... + Mit gondolsz, minek kö­szönheted az elsőséget? — Talán annak, hogy vi­szonylag sikerült egyenletes formában végigjátszani az évet. Már amikor éppen nem voltam sérült... Az ősszel sokat kínlódtam egy kelle­metlen húzódással, amiből aztán kisebb szakadás lett. De most már az a fontos, hogy kutya bajom!­­ Boldog, elégedett ember benyomását kelted. Vagy ne­tán tévedek, és csak pillanat­nyi jókedv, derű tükröződik az arcodon? — Ugyan, dehogy! Én va­lóban végtelenül elégedett, sőt nyugodtan mondhatom, boldog vagyok. Miért is ne lennék az, amikor megnyer­tem a Népsport Kupát, a baj­nokságban és az MNK-ban ezüstérmet szereztünk, hosz­­szabb ideje tagja lehetek a válogatottnak, jól van a csa­ládom, aranyos a kisfiam. Hát kell ennél több?­­ Igazán nem szeretnék ünneprontó lenni, de bizo­nyos kérdésekben esetleg igen .. . Hiszen úgy is fogal­mazhatnánk: elvesztettétek a bajnoki címet, ráadásul az NB II-es Siófok elporolt ben­neteket az MNK-döntőben ... — Ez mind igaz, én mégis azt mondom: ha a Honvéd­meccset nem veszítjük el úgy, ahogy, akkor ma meg­mutathatnám neked a har­madik aranyérmemet is! Utá­na viszont idegileg már nem bírtuk a hajrát, így azt kell mondanom, a kispestiek vé­gül megérdemelten lettek bajnokok. Az MNK-döntőről csak annyit: ott az első fél­időben mi futballoztunk job­ban, ráadásul 1-0 után fejel­tem egy szabályos gólt, de nem adták meg. A szünet után viszont valóban jobb volt a Siófok .. . -! Már megint a játékve­zetők . .. Komolyan gondo­lod, hogy valamiféle „égi su­gallat” hatására szándékosan rendre a Rába ETO terhére tévednek a síp gazdái?! — Nem, azt nem hiszem, hogy szándékosan fújnak időnként ellenünk a bírók. De azért nem hagy nyugodni a gondolat, hogy amióta a já­tékvezetői bizottság elnöke azt nyilatkozta, feltűnően sok 11-est ítélnek a javunkra, az­óta valahogy alig-alig rúgha­tunk büntetőt... " No jó, akkor váltsunk át valamivel kellemesebb témá­ra. Hogy tetszett a nemrég véget ért Európa-bajnokság? — Vegyes benyomást tet­tek rám a mérkőzések és a csapatok. Megint kiderült, hogy amíg nem kell az eredmény egy gárdának, ad­dig nincs igazán jó futball. Senki nem nyílik ki, csak az a fontos, gólt ne kapjon, így aztán nem csoda, hogy akad­tak időszakok, amikor csak egy csatárral játszott minden­ki ... Óriásit csalódtam az NSZK válogatottjában, annál kellemesebben viszont a dá­nokban. Szerintem ők voltak a legjobbak ezen a tornán! Nagy kár, hogy nem jöhetett létre a francia—dán álomdön­tő. És lehet, hogy lesznek, akik megköveznek, de én nem voltam elragadta­ a annyira Platinitől... Tigana, Giresse és Arnesen volt sze­rintem az igazi sztár! — Számodra milyen tanul­sággal járt az európai elit mérkőzéseinek szemlélése? — Először is azzal, hogy újólag megerősített hitem­ben, amit Mezey György szö­vetségi kapitány fogalmazott meg a minap: igenis, a ma­gyar futballisták rendelkez­nek azokkal a képességekkel, amelyekkel a legjobbak! Csak meg kell tanulnunk játékosan is játszani! És ami legalább ennyire fontos lenne: merjük végre megcsinálni a pályán azt, amit tudunk! Ha ezeket sikerül megvalósítanunk, ak­kor biztos, hogy kijutunk a mexikói világbajnokságra. Én legalábbis szentül hiszek ab­ban, hogy így lesz ... + Bár már ott tartanánk... De addig neked (is) a válo­gatottbeli feladatok mellett illene helytállni győri tár­saiddal egyetemben az UEFA Kupában, nem beszél­ve a bajnokságról és az MNK-ról! Gondolod, hogy lesz erőtök újítani klubszí­nekben is a következő év­ben? — Egészen biztos, hogy lesz! Bárki bármit állít ugyanis, mi nem vagyunk „jóllakottak”. Ma is éppúgy akarjuk a győzelmeket, mint két évvel ezelőtt. Vissza kell hoznunk közönségünket a le­látóra, mert túlságosan meg­szoktuk, hogy roskadásig te­le van a nézőtér. Ma már fáj fél ház előtt futballozni.. . Ehhez viszont legalább két követelménynek kell(ene) ele­get tenni Győrben. Először is nagyon nagy szükségünk van egy roppant kemény nyári alapozásra. Másodszor: végre igazolni kell olyan védőket, akikkel bátran alkalmazhat­juk a begyakorolt védekezési rendszerünket. + Póczik? ... — örülnék, ha megint­­együtt játszhatnánk, elvégre neki sokat köszönhettem az előző két évben. De hogy nélküle is mennyire jó csa­pat a Rába, azt bizonyítja, hogy bár a legtöbb gólt kap­tuk a bajnokságban, mégis másodikak tudtunk lenni! " Hétfőn kezdődik a fel­készülés. A jelenlegi ranglis­taelső magyar futballista mi­lyen gondolatokkal vág neki az új feladatoknak? — Nemcsak vágyom, hanem akarom is a sikereket mind a klubomban, mind a válo­gatottban! A Rábával újra legalább a dobogón illik vé­geznünk, az UEFA Kupában pedig minimum három for­dulót ki kell bírnunk állva. No, és a válogatottal feltétle­nül ki kell jutnunk a világ­­bajnokságra! Mexikó az utolsó nagy lehetőségem len­ne. Többek között arra, hogy bizonyítsam a világnak: m­ert mifelénk is akadnak jó kö­zéppályások . . . Zsiday István Együtt a Hannich család. Péter elégedetten mosolyog, Péterke gondterhelt, Gertrúd asszony tekintetében pedig mintha büszkeség bujkálna... (Z. Szabó Orsolya felvétele) I­rieger és Rummenigge (mindketten fehér mezben) az ősztől az olasz szurkolókat su­koztatja. Távozásuk tovább gyöngítette a Bundesliga amúgy sem tüneményes játékos­állományát NÉPSPORT 3 Továbbgyűrűzött a Bundesliga válsága lehet-e csek a dicsőségért játszani? Eltűntek az egyéniségek, Aegyabda­rúgás szellemi fegyvertárában hosszú évek óta fontos szerepet töltött be a megállapí­tás, az a tény, hogy a Bundesligát méltán tartották a világ egyik legszínvonalasabb bajnokságának. E magabiztos érzést mélyen megrendí­tette az Európa-bajnoki szereplés, az NSZK válogatottjának korai elhullása Franciaor­szágban. A következtetés, mely szerint a nemzeti tizenegy szereplése hűen tükrözi a bajnok­ság színvonalát, gondolkodásra készteti még a legelfogultabb szurkolót is, aki ked­venc csapatával szemben sokkal nagyvo­nalúbban gyakorol kritikát, mintha a válo­gatott teljesítményéről lenne szó. A Bundesliga valóban sokáig megfelelő és kimeríhetetlennek hitt alapot biztosított a nyugatnémet szövetségi edzők számára, hogy kiválosgassá­k a legjobbakat és belő­lük ütőképes csapatot formáljanak. Az EB után leváltott Jupp Dsrwall viszont egyre többször hivatkozott arra, hogy a rendel­kezésére álló játékosállománnyal nem tud és más sem tudna komolyabb eredménye­ket elérni. Nem vitás, hogy a kiemelkedő játékosegyé­n­ségek szám­a érezhetően meg­csappant a Bundesligában. Ugyanakkor azon­ban döntő változás tapasztalható­­a futbal­listák hozzáállásában is, már­­amikor a nemzeti tizenegy érdekeiről van szó. A nyugatnémet labdarúgásban pillanatnyilag uralkodó beállítottság és hangulat a­z bi­zonyítja, hogy a játékosok idealizmusára felépített válogatott elvesztette létjogosult­ságát és a múlt időszerűtlenné vált emlé­kei közé tartozik. A magyarázatot a hiva­tásos futball íratlan törvényei között kell keresni. A profizmus alkalmazottjainak hétről hétre keményen meg kell dolgozniuk azért, hogy biztosítsák helyüket, szintenmaradásu­­kat. Teljesítményükért remek fizetést kap­nak, sokkal többet, mint bármelyik átlag­polgár. A legjobbak közé befutottaknak azonban évente 10—12 alkalommal még további megterhelést kell magukra vállal­niuk: a válogatottban való szereplést. A cí­meres mez viselése jobbára csak erkölcsi sikert jelent, anyagilag különösebb szere­pet nem játszik. Csak a dicsőségért ját­szani pedig maradt, régen túlhaladott, por­lepte hozzáállást jelent. „A pénz minde­nek felett” A mentalitás szemüvegén ke­resztül a „nemzeti becsület” jelszava egy­re többet veszít jelentőségéből és hatásá­ból. A megállapítás, hogy „úgy játszott, mint egy profi” a múltban még egyértelmű el­ismerést jelentett. Ha viszont ma azt hall­juk, „úgy gondolkodik, mint egy profi” tekintetbe kell vennünk a hivatásos foga­lom értelmében tapasztalható értékeltoló­dást. Ez nem holmi erkölcsi kategóriából származik, hanem kizárólag üzleti meg­gondolásból, amely a tőkebefektetést az abból származó nyereséggel hasonlíja ösz­­sze. A hivatásos labdarúgó alaptőkéje az egészség, az erőnlét, a technikai tudás, a harci szellem. Ezekkel tud kalkulálni és ezek formálják lelki beállítottságát. A ha­­zafias szellemnek e számításokban alig marad hely. Nemzeti öntudat nélkül. E^USb&i' kiindulva a nyugatnémet sportújságírás egyik vezető személyisége, Horst Vetten, a Kölnische Rundschau hasábjain a követ­kező véleményre jut: „Mivel a mai labda­rúgók kizárólag így gondolkodnak, soha többé nem fogunk olyan válogatottat meg­élni, amelyet valaha az idealizmus, az őr­jöngés határáig hajtott előre. A mai nyu­gatnémet csapat a jövőben is hol jól, hol rosszul fog játszani, egyszer nyer, másszor veszít. Mindezt azonban a legcsekélyebb nemzeti öntudat nélkül. Ennek pedig elő­nye is van, a vereségek nem tűnnek olyan fontosnak, és persze a győzelmek sem!” A nemzeti érzések további gyengülését, és a nemzetköziség egyre erősödő körvo­nalait jelzi, az EB legsikeresebb játékosá­nak, a francia Michel Platininek a felhí­vása, aki az EB-t követően kijelentette : „Minden nemzetközi sztár, aki valamit is ad magára, Olaszországba szerződik, mert ott találja meg a világ legszínvonalasabb bajnokságát!” Az EB-torna számtalan részvevője már­is magáévá tette ezt a célt. Az olasz első liga a külföldi hírességek egész sorát fog­ja majd felvonultatni az elkövetkező baj­noki idény során. A svéd Elkjaer­ Larsen, a nyugatnémet Hans-Peter Briegel, az an­­gol Ray Wilkins és Mark Hateley mellett a brazil futball is ismert egyéniségekkel képviselteti magát. Dr. Socrates például nyolcmillió márkáért szerződött Firenzébe, Junior pedig a Torinó színeiben kergeti majd a labdát. A Maradonáért folytatott versenyfutás sem ért még véget! Az olasz paradicsom­­ország szövetségi kapitánya, (így a brazil Edu, a dán Piontek, vagy az angol Robson) bérletet válthat magának az olasz légitár­saság gépeire, mert csapatát csak akkor tudja összeállítani, ha állandó figyelemmel kíséri az olasz labdarúgóélet alakulását. Frinz Beckenbauer is nyilván eljár majd Itáliába, hogy figyelje Rummenigge, Brie­gel és H. Müller szereplését. Ha marad még ideje, elrepülhet Madridba (Stielike), és Barcelonáiba (Schuster) is. Hiába, a pénz... Stefan Lázár

Next