Népsport, 1984. december (40. évfolyam, 289-313. szám)
1984-12-01 / 289. szám
XL. 289. ♦ 1984. december 1. Labdarúgás „Akkor játsz, ha ismét jó tesz a lábam“ Vincze Géza, a Ferencváros vezetőedzője az őszi szereplés értékelésekor nem egyszer nyilatkozta, hogy a csapatgyengélkedésében döntő szerepet játszott az, hogy két kulcsembere, Pölöskei és Koch hosszú időre kivált az együttesből, emiatt aztán — leszámítva az őszi idény néhány összecsapását— nem az általa tervezett együttest küldte hétről hétre harcba. A bajnokság hajrájára végül visszatért Pölöskei, Koch azonban nem. Törzsszurkolói körökben nem egyszer elhangzik az utóbbi időben. . . Hja, kérem, " vizsgaidőszak jön már az egyetemen, s ilyenkor Koch Robi nem ér rá futballozni. Most tanul, mert a kollokviumokat, a szigorlatokat mindennél fontosabbnak tartja . . .” A kérdés tehát kiélezett és válaszra vár. Méghozzá a legilletékesebbtől, Koch Róbert egyetemi hallgatótól. • Hallott a fent említett „vádakról", Robi? — kérdeztem a zöld-fehérek tehetséges futballistáját. Bólintott. — Igen, hallottam én is azt a véleményt, hogy biztosan azért nem játszom, mert készülök a vizsgáimra. Az óvatos érdeklődőknek még elmagyarázom a sérülésem történetét, de végül is az egész szurkolótábornak nem tudok beszámolni arról, milyen rossz a lábam. Ez még a korábbi, a Zalaegerszegen szerzett sérülése? — Sajnos. És nem hogy nem javult, de sokkal roszszabb lett. Azt hiszem, az alapbaj az volt, hogy a Videoton ellen vállaltam a játékot, pedig akkor még nem gyógyultam meg teljesen. Injekcióval futballoztam, edzés, erő nélkül, ráadásul féltettem is a lábam. Az első összecsapásnál jöttek a fájdalmak. Ma már az Achilles-ín körül be van gyulladva a lábam és fáj a bokám. Több orvosnál is jártam, kaptam sokfajta kezelést, fizikoterápiástól akupunktúráig, de alig javult. A Csepel elleni találkozón mégis beszálltam. Nehéz helyzetben volt a csapat, azt hittem, valamit segíthetek. De semmit sem tudtam. Alighogy bementem. Kincses egészen kicsit meglökött, s attól kezdve kínszenvedés volt a pályán töltött minden perc. — Azóta ? — Próbálom gyógyítgatni magam. A Csepel-mérkőzés után elhatároztam, hogy csak akkor játszom legközelebb, ha ismét jó lesz a lábam. Nem negyedig, nem félig. Teljesen. Erre azonban, úgy fest, hosszabb időt kell várnom. Az őszi idényben tehát már nem is kísérletezgetek. Bár nagyon szerettem volna játszani, mégis inkább lemondok róla. A jövő érdekében. " Mi a helyzet a vizsgákkal? — Azok december második felében jönnek, tehát most vidáman focizhatnék. Ma már össze tudom egyeztetni a tanulást az edzésmunkával és a játékkal. Az edzésekről sem kell hiányoznom ahhoz, hogy az egyetemi munkám rendben menjen. Tanulni, persze, kell, de ez is belefér. Már belerázódtam a kettős feladatba, a tanulás és a futball jól megfúr egymással. Hozzám is eljutottak olyan hangok, miszerint nem veszem komolyan a játékot, csak a tanulmányaimat. Hogy ez mennyire téves nézet, arra bizonyíték az elmúlt alapozás, amit, úgy érzem, tisztességesen végigcsináltam. Nem is volt probléma eleinte. Volt erőm, állóképességem, s úgy érzem, a játék is ment egy kicsit. Na de azért dolgoztam .. . Hogy bizonyítsak. Most lettem végre stabil csapattag, most kerültem hosszú idő után egyenesbe, sok volt hát a veszítenivalóm. És sokat is veszítettem. Hónapokat, meccseket . . . megint kezdhetek mindent elölről. Az erőgyűjtést, a formába lendülést. Ha felépül, vége a sípcsontvédő nélküli korszaknak? — Azt hiszem, igen. Bár ezt a rúgást azzal sem tudtam volna elkerülni. Tulajdonképpen a kérdés tisztázódott: Koch Róbert gyógyulásra vár és arra, hogy mielőbb ott lehessen a zöldfehér labdarúgók között. v. s. Ifielőkészület a Ciprusra Néhány hét alatt öt barátságos nemzetközi mérkőzést játszott labdarúgó ifjúsági A- és C-válogatottunk. Októberben Orosházán az NDK ellen 5-0-ra hengerelt legjobb ifjúsági gárdánk, aztán következett a C-válogatott (az UEFA-csapat) a hasonló korú török ifjúságiak ellen Dunaújvárosban 0-0-lal, illetve a paksi 1-0-ás győzelemmel. Legutóbb pedig november 20-án és 22-én szintén ez a csapat lépett pályára, ezúttal idegenben az NDK ellen játszottak két mérkőzést: Közben (2-0) és Stendhalban (0-1). Ezekkel a mérkőzésekkel lezárult a felkészülésben egy szakasz, következik a Ciprus elleni idegenbeli EB-selejtező december 15-én, ahol az ifjúsági A-válogatott lép ismét pályára. Előbb azonban arra kértük Bicskei Bertalan szövetségi kapitányt, értékelje az UEFA-csapat négy mérkőzését. . . összesen 30 játékos szerepelt ezeken a találkozókon. Előreléptünk a csapat szerkezeti kialakításában, bár a törökök ellen itthon jobban ment, mint az NDK-ban. Azt is meg kell mondanom, hogy a legutóbbi két mérkőzésen jó néhány játékosnál kiütközött a hiányos felkészültség, például erőnlétben. Az is igaz, hogy olyan ksucsjátékosokat kellett nélkülözni sérülés miatt, mint Vedres, Udvardi, Tuboly és Huszák. — Nagyon keveset hallani a B-válogatottról? ... — Pedig ők lettek a nyáron a Tokaj Kupa ezüstérmesei — folytatta a gondolatsort a kapitány. — Ez a korosztály jövő év júniusáig, sajnos, semmiféle tétmérkőzést nem játszik! Az UEFA ismert változtatása az ifjúsági EB és az UEFA-torna két, illetve évenkénti megrendezésével kapcsolatban okozta ezt a kényszerű helyzetet. És mégis — furcsa, de így van — ők folytatják majd jövő ősszel az A-válogatott által megkezdettEB-selejtező mérkőzések sorát, mert — a mostaniak addigra kiöregszenek .. . — Nincs sok idő már a Ciprus elleni mérkőzésig. Hogyan készül erre az EB- csapat? — Többször — már novemberben is — három-háromnapos összetartások lesznek a Népstadionban, ahol az eddig gyakorolt csapatjáték elemeit elevenítjük majd fel. Felmérjük a játékosok erőállapotát és természetesen gyakorló jellegű edzőmérkőzéseken tovább sulykoljuk a tanultakat. Decemberben, az elutazás előtt egyhetes edzőtáborozáson vesznek részt a játékosok. December 12-én utazunk el Ciprusra. Így fest tehát a körkép ifjúsági válogatott csapataink háza táján. És ha azt is megemlítjük, hogy a serdülőknél javában folynak két korosztályos válogatott kialakításának előkészületei, elmondhatjuk, hogy az eddigi tervszerű munkát folytatja továbbra is az ifjúsági válogatott szakvezetése. (pápai) A Videoton vasárnap már őszi bajnok lehet • A Vasasban a sok sérülés — Kákassi, Kissé, Rixeré, Teodoráé, Izsóé, dr. Birinyié, Karajetié — okoz gondot Mészöly Kálmánnak. De nincsenek sokkal jobb helyzetben a vendégek sem, hiszen Mező és Till belázasodott, sérülés miatt kérdéses Supka szereplése. A Bp. Nonrádban Nagy húzódással bajlódik, Esterházyt pedig az influenza verte le a lábáról. Bacsó István, a Tatabánya edzője Udvardi, P. Nagy, Kiss, Barabás sérülése és Kiprich három sárga lapja miatt bánkódik. • A Zalaegerszegre látogató Rába ETO-ból hiányozni fog Sturucz, aki e héten vonult be katonai szolgálatra. A sérülésé-ből felépült Mile, továbbá az eltiltását letöltött Hannich viszont tagja lesz a kezdőcsapatnak. • Szegeden a sérült Kovácsot Takó váltja fel a középpályán. A vendégeknél Törőcsik, Ambrus, Kovács J. sérülés miatt nem szerepel, s Szabó játéka is kérdéses. 0 Az Üllői úton pályára lépő békéscsabai együttesben Stteigenwald újra helyet kap a kezdő tizenegyben. A hazaiaknál Zsiborác idén már nem védhet, sérült még Deáth, Koch és Rab. 0 A Haladást fogadó MTK-VM-ben Gáspár sérülése nem jött rendbe, így nem szerepelhet. Helyét továbbra is Brünyi foglalja el a kapuban. A vendégeknél Vörös Cs., valamint Bognár a sárga lapok miatt hiányzik, Nagyot pedig — aki egyhetes eltiltást kapott — a Vasas elleni mérkőzésen állították ki. Ez azt jelenti, hogy a zöld-fehéreknél Szaki személyében újonc mutatkozik be a Hungária körúton. 0 Csepelen Budavári és Fischli sérülés, Tulipán pedig sárga lapjainak száma miatt nem játszhat a hazaiaknál. 0 A Videoton nem változtat a Partizan Beograd ellen sikerrel szerepelt csapatán. A vendég egriek természetesen nagyon fogadkoznak. Csank Jánosnak az okoz gondot, hogy Megyesi sérülése komolyabbnak bizonyult, játéka kérdéses. A labdarúgó NB I utolsó előtti őszi fordulójában öt mérkőzést játszanak szombaton, háromra vasárnap kerül sor. A 14. forduló kérdése: megszerzi-e már most az őszi bajnoki címet a szerdai kupafordulóban bravúrosan szerepelt Videoton? Az eredmények alakulása ezt lehetővé tenné. Ehhez persze az is szükséges, hogy szerdán az MNK-ből kiesett Vasas a Fásy utcában magára találjon és legyőzze a DMVSC-t. Kedvező helyzetben van az MTKVM, hiszen hátralévő két mérkőzését hazai pályán vívja. Az Ü. Dózsa viszont mindkétszer idegenbe utazik. A többi együttes egy-egy hazai, illetve idegenbeli mérkőzést vív meg. Az NB I állása A 15. forduló (december 5., szerda) műsora: MTKVM-ZTE, DMVSC—D. Dózsa, Haladás—SZEOL AK, Tatabánya-Csepel, FMSC-Videoton, Eger-FTC, Békéscsaba—Bp. Honvéd (valamennyi 13 órakor), Rába ETO -Vasas (15). .... mw mmémmek ........., _______&J SZOMBAT VASAS-DEBRECEN Fey I1., 13. V: Dsigán (Köböl, Eőry). Vasas: Gulyás — Farkas, Rácz, Komjáti vagy Balogh, Csorba — Szíjjártó, Balogh vagy dr. Birinyi, Kuti — Katona, Nyúl, Borostyán. DMVSC: Tokaji — Paróczai, Szigeti, Deákvári, Kiss — Szabó J, Tóth, Supka vagy Fodor — Magyar Zs., Mörtel, Benyó. BP. HONVÉD-TATABÁNYA Kispest, 13. V: Szabó B. (Boy, Juhl). Bp. Honvéd: Menyhárt - Sallai, Nagy vagy Dózsa, Garaba, Varga — Sikesdi, Gyimesi, Détári — Bodonyi, Dajka, Esterházy vagy Kovács. TBSC: Dombai — Szabó, Lakatos, Fejss, Fischer — Hermann, Emmer, Schmidt — Plotár, Vincze, Simon. ZALAEGERSZEG-RÁBA ETO Zalaegerszeg, 13. V: Győri (Lázin, Fekete). ZTE: Balázs — Varga, Csepregi II, Török, Péter — Czigány vagy Nagy T., Soós, Galántai — Nagy I., Gass, Kovács S. vagy Farkas. Rába ETO: Mészáros — Turbók, Judik, Mile, Magyar — Csonka, Hannich, Preszeller — Szabó, Szentes, Stark. SZEOL AK-Ú. DÓZSA Szeged, 13. V: Hartman (Makó I., Juhász I.). SZEOL AK: Szabó L. — Balázs, Kozma, Szabó Gy., Polyvás — Takó, Móricz, Gruborovics — Deák, Kun, Balogh. V. Dózsa: Szendrei — Herédi, Kardos, Bogdán, Kozma - Steidl L., Ebedli vagy Szabó, Kovács E. - Schróth, Kerekes, Kiss. FERENCVÁROS-BÉKÉSCSABA Üllői út, 15. V: Kovács I L. (Maczkó J., Lauber). FTC: Józsa — Jancsika, Pintér, Szántó, Keller — Kovács, Rubold, Pogány — Zsinka, Szabadi, Pölöskei. Békéscsaba: Leboniczky - Vígh, Kerekes, Takács, Fabulya - Steigerwald, Pásztor, Királyvári — Kanyári, Sulija vagy Fecsku, Szekeres. VASÁRNAP MTK-VM-HALADÁS Hungária krt. 11. V: Jaczina (Hamar, Lovassy). MTK-VM: Brünyi — Turner, Tóth J., Huszárik — Kékesi, Fülöp, Borsó vagy Tóth A., Turtóczky — Fodor, Boda, Kajdy. Haladás: Hegedűs — Horváth, Fitos, Pásztor, Vörös I. — Demján, Szalai, Marton, Topor — Gyurmánczy, Görög. CSEPEL.PÉCSI MSC Csepel, 11. V: Nagy L. (Hazafi, Lója). Csepel: Gelei — Kincses B., Elekes, Szabó, Gálhidi — Kelemen, Krisnyánszky, Kincses S. - Kénoszt, Csucsánszky, Kovács F. PMSC: Kollár — Schulteisz, Torna, Róth, Brezniczky - Lutz, Dárdai, Rendes vagy Gadai - Réfi, Dobány, Mészáros. VIDEOTON-EGER Székesfehérvár, 15. V: Rozin (Kőrös, dr. Rákóczi). Videoton: Disztl P. - Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth — Burcsa, Csongrádi, Vadász — Májer, Szabó, Novath. Eger SE: Bodolai - Smuczer, Zsidai, Varga vagy Megyesi, Szert- Szébegyinszky, Lengyel, Csepregi — Kiss Gy., Kiss T., Sass. 1. Videoton 13 8 3 2 21-11 192. Debrecen 13 7 4 2 15- 9 18 3. Bp. Honvéd 13 6 4 3 13- 8 16 4. MTK-VM 13 6 3 4 20-15 15 5. Rába ETO 13 6 3 4 22-20 15 6. Zalaegerszeg 13 5 4 4 20-15 14 7. Tatabánya 13 5 3 5 19-16 13 8. Csepel 13 5 3 5 11- 9 13 9. Pécsi MSC 13 4 5 3 5 16-15 13 10. Haladás 13 5 3 5 12-12 13 11. O. Dózsa 13 5 2 6 13-11 12 12. Eger 13 4 4 5 9-16 12 13. Vasas 13 3 5 5 17-18 11 14. Ferencváros 13 4 2 7 16-20 10 15. Békéscsaba 13 4 2 7 13-24 10 16. SZEOL AK 13 1 2 10 12-30 4 A NÉPSPORT 3