Népsport, 1985. december (41. évfolyam, 286-311. szám)
1985-12-01 / 286. szám
XLI. 286. ♦ 1985. december 1 A3 Labdarúgás Egyesületi mérleg a hosszúra nyúlt őszről Hagyományainkhoz híven ezúttal is megkérdeztük az NB I-es edzőket, hogyan vélekednek az elmúlt időszakról. Ezt a gyorsmérleget követi majd az a látogatássorozat, amelynek során valamennyi klubot felkeressük, és igyekszünk képet adni a szakosztály életéről. Első lépcsőben tehát halljuk a szakvezetők véleményét. O Milyen tervet készítettek a hosszúra nyúlt őszi idényre? Mit vártak a bajnokságban, az MNK-ban és a nemzetközi porondon? O Az cskpzelésekből mi valósult meg? Melyek azok a területek, ahol nem tudtak előbbre lépni, mi okozott gondot? © Milyen szakmai tapasztalatokat vont le a 19 forduló kapcsán? O Kik azok, akik leginkább segítették elképzeléseinek megvalósítását? Kik okoztak csalódást? © Mit csinálnak március 1-ig, a tavaszi idény folytatásáig? — Tizenkilenc forduló után közel ötvenszázalékos a teljesítményünk. Rettenetesen nehezen jutottunk el idáig. Sok buktatót kellett elkerülünk. Az MNK- ban a tizenhat közé jutottunk, ami önmagában nem kudarc, de nem is jó eredmény! A csapat kialakításánál nehézséget okozott a még rutintalan, de törekvő új fiúk beépítése. Ők a kritikus mérkőzéseken meg-meginogtak. Ezenkívül nem mindenki és nem mindjárt értette meg, hogy a csapat csak a saját erejére támaszkodhat! Sajnos, sok volt a sérültünk, Paróczai és Mohácsi hónapokon keresztül hiányzott. A csapatkapitány Kiss János is kidőlt a sorból. Idegenbeli szereplésünkkel, és a fiúk szezonvégi hozzáállásával feltétlenül elégedett voltam. Hangsúlyozni szeretném: nem tudom, hogy mikor játszott a debreceni csapatban ilyen sok saját nevelésű játékos. Az MNK-ban, sajnos, pont az FTC-t fogtuk ki és Budapesten kellett ellene játszanunk. A KK-ban egyértelműen jónak tartom a szereplésünket. Mindkét mérkőzésen nagy közönségsikert arattunk, a második hely szép eredmény. — A Bp. Honvéd, továbbá két-három csapat egyértelműen kimagaslik a mezőnyből, a többiek között nincs jelentős különbség. Szinte a teljes magyar bajnokságban játékrendszerben változások történtek. Általában a kerekes támadójáték érvényesül. A képzésben ezért a sokoldalú, több poszton is otthonosan mozgó játékosok nevelésére kell törekedni. A DMVSC előrelépésének is ez az egyik feltétele. " A labdarúgó-szakosztály vezetésével közös és helyes volt az a törekvésünk, hogy új szakmai és erkölcsi alapokra helyezzük a munkát. Egyenlő esélyt adtunk a saját nevelésű játékosoknak. Mező kapust, Szűcs Jánost, valamint a csapatkapitány Kiss Jánost emelem ki. Tavasszal Magyar Zsolttól, Supkától és Vargától többet várok. — December 7-én és uián Debrecenben rendezik négy NB I-es labdarúgócsapat teremtornáját, így hazai pályán játszunk a továbbjutásért. Ezt követően — január 2-ig — aktív pihenőt kapnak a labdarúgók. Január első napjaiban kezdjük el a hoszszú távú és alapos, egyénekre szabott, speciális felkészülést. Februárban szeretnénk több edzőmérkőzést játszani itthon és külföldön. Szó van egy spanyolországi túráról is, egyszer Sárvárra utazunk a termálfürdőbe. Túrát nem tervezünk, de a nyitányig tizenöt-tizenhat mérkőzés szerepel programunkban. A tervek szerint a Grazer AK mellett több élvonalbeli osztrák csapattal találkozunk. Aztán március 1-én Siófokra utazunk, az első bajnoki mérkőzésre. Temesvári Miklós (Tatabányai Bányász) — A szakosztály az elnökség jóváhagyásával a következő célokat határozta meg: a bajnokságban az ötödik-hetedik hely megszerzése, az MNK-ban — a nyári döntőbe jutás után — most is a lehető legtovább jutni. A KEK- ben az erőviszonyoknak megfelelően , kívántunk szerepelni. Ami a csapatjátékot illeti, új fiúk beépítése, eredményesebb csapatjáték kialakítása és a tavalyi ,„foghíjas” védelem átszervezése volt a feladat. — A bajnokságban a meghosszabbodott őszi idény után a 9. helyen fordulunk, egy ponttal és rosszabb gólkülönbséggel elmaradva a meghatározott helyek egyikétől. Az MNK-beli teljesítményünk dicstelen volt: megyei első osztályú csapattal szemben maradtunk alul! A nemzetközi szereplés elmaradt a várttól, mert már az első fordulóban az elmúlt évi KEK-döntős Rapiddal kerültünk szembe. Hogy kiestünk a KEK- ből, abban véleményem szerint rajtunk kívülálló okok is közrejátszottak. A kupában a Tatabánya nem vallott szégyent, mert Bécsben egyértelműen a játékvezető számlájára volt írható a nagy gólkülönbségű vereség, emiatt a visszavágó formálissá vált. Egyébként az új játékosok beépítése sikerült, Józsa, Vincze József és Udvardi is kapta a legtöbb lehetőséget. Csapattag lett Szalma és Vincze István is. Védőjátékunkat sikerült javítani, hátsó soraink megerősödtek. Az őszi célkitűzések elmaradásának okai között első helyen említem középpályás sorunk gólképtelenségét. Az eddig játszott mérkőzéseken csupán egy-egy gólt szerzett középpályás. Az előretolt csatárokat lefogták, középpályásaink pedig nem adtak számukra megfelelő támogatást. Sérülések is közrejátszottak abban, hogy nem szerepeltünk eredményesebben. Szalma, Kiprich, Udvardi II, Udvardi I, Barabás, Schmidt hoszszú ideig nem állt rendelkezésre sérülés miatt. Ha játszanak, talán négy ponttal többünk lenne. — Úgy érzem, játékunk szervezett és csupa szív volt, de a támadójátékunk sok kívánnivalót hagy maga után. De nem azért, mert védekezésre épül a taktikánk. A fő ok: a középpályásoktól nem kapnak megfelelő támogatást. A támadóktól jobb, eredményesebb teljesítményt reméltem. Főleg a helyzetek kihasználásában higgadtabbnak kell lenniük a csatároknak. A feltételek adottak az eredményesebb szerepléshez, ám a napi munkában adódnak zökkenők. Az akarással nem volt baj, a játékkal már inkább. — Részt veszünk a teremtornán, Szolnokon. A továbbjutástól függetlenül december 21-ig edzésben maradunk. Január 2-án kezdjük a tavaszi felkészülést. Először Tatabányán, napközis rendszerben készülünk. Január közepén Görögországban szeretnénk folytatni felkészülésünket, februárban pedig igyekszünk eleget tenni a Dynamo Berlin és a Górnik Zabrze meghívásának. Dr. Puskás Lajos (DMVSC) — A két idényre külön nem bontottuk le tervünket. Az éves cél az, hogy a csapat harminc pontot szerezzen és az első tíz között végezzen. Az MNK- ban a nyolc közé akartunk jutni. A Közép- Európa Kupában való indulásunkról csak a bajnokság kezdete után értesültünk, így előzetesen a KK nem szerepelt a célok között. Kálkai László (Haladás VSE) — A bajnokságban ötvenszázalékos eredményt terveztünk. Természetesen figyelembe vettük a zsúfolt programot, a nehéz sorsolást. Az MNK-ban azt irányoztuk elő, hogy legalább a legjobb nyolc közé jussunk. Ebben külön kitétel volt: csak NB I-es csapat üthet el bennünket a továbbjutástól! Nemzetközi téren az volt a célunk, hogy minél erősebb külföldi csapatokkal találkozzunk barátságos mérkőzéseken. — Jóformán semmi!... A bajnokság tizenkilenc fordulóját mínusz két ponttal zártuk, az MNK- tól területi csapat, a MÁV DAC búcsúztatta a Haladást. Nemzetközi porondon a granadai torna megnyerését jónak értékelem. A célkitűzések teljesítésének elmaradását egyértelműen idegi fáradtságnak tudom be, a csapat a hosszúra nyúlt idény végén már nem tudott kellően összpontosítani. — A mezőny most talán jobb, kiegyenlítettebb, mint az elmúlt bajnokságban. A Bp. Honvéd után bárki következhetne a sorban. A helyezések bizonyítják, hogy a vidékiek előretörtek. Ami a hullámzó, mármár egymásnak ellentmondó teljesítményeket illeti, abban éppen a Haladás járt az élen. Szokásunkhoz híven most is a végén buktunk el. Az egyébként az egész mezőny dicséretére szól, hogy ezt a zsúfolt programot jól bírták erővel a csapatok. — Maradéktalanul senkivel nem vagyok megelégedve. A legjobb átlaga Nagy Józsefnek van, rajta kívül elfogadhatónak értékelem még a csapatkapitány, Vörös Csaba játékát. A többiek váltakozó teljesítményt nyújtottak... Elégedetlen vagyok Hegedűs, Vörös Imre és Horváth játékával Többet vártam Topártól, Mártontól, Dántól és a bajnokság végén Domjántól. De szinte felsorolhatnám az egész keretet! — A jövő hét végéig edzésben maradunk, december 7-én, 8-án a házigazda ZTE, valamint az FTC és a Rába társaságában szerepelünk Zalaegerszegen az NB I-es teremtornán. Ha továbbjutunk, akkor egy héttel később kezdődik a szabadság, ha nem, akkor 9-edikétől. Január 3-án találkozunk újra és napközis rendszerben dolgozunk Szombathelyen. Hetente — A tavasszal jól ment a csapatnak, az ötödik helyet szereztük meg. Ezért az új idényre újabb előbbrelépést terveztünk. Nem nagyot, csupán egy foknyit. Ebből a hosszúra nyúlt őszi idényre huszonegy pontot irányoztunk elő. Az MNK-ban a legjobb nyolc közé akartunk jutni. Szakmai téren a csapatjáték eredményesebbé tétele volt az elsődleges. — A tervezett ötödik helytől jelenleg messze vagyunk. Ennek sok összetevője van. Kezdem a saját felelősségemmel. Időnként túlzottan is türelmetlen voltam, túlságosan gyorsan változtattam az együttes összetételén. Lényegében öt új, vagy korábban keveset szerepelt játékost akartam beépíteni. Mészöly, Szijjártó, Teodóra, Balogh Attila, Nyúl és Ivara került a csapatba, nekik természetesen idő kell ahhoz, hogy gyökeret verjenek. Nem számoltam azzal sem, hogy Kiss László pótlása egyelőre megoldhatatlan feladat, továbbá az sem növelte ütőképességünket, hogy Birinyi dr. nem nyújtott olyan teljesítményt, mint a tavasszal. Sérülések és a sárga lapok miatt gyakorta voltam kénytelen változtatni — szinte mérkőzésről mérkőzésre — a csapaton. Ebben a helyzetben is siettettem a fejlődést, ám ez nem sikerült teljes egészében. Ettől függetlenül nincs pánikhangulat a Vasasban! Hibánkat kijavítva, igyekszünk felzárkózni az élmezőnyhöz. Az MNK-ban a nyolc között vagyunk. Két következő ellenfelünk a döntőbe vezető úton alacsonyabb osztályú gárda. Anélkül, hogy lebecsülném bármelyiküket is, a Vasasnak le kell győznie mind a Dunaújvárost, mind pedig a SZEOL-Délépet. — Ami a szakmai kérdéseket illeti, köztudott, ma is az a koncepcióm lényege, hogy a Vasas támadószellemben futballozzon. Most sem kívántunk mást. Voltak ezen a téren biztató jelek, de az már igencsak elgondolkodtató, hogy négy olyan hazai meccsünk is volt, amelyen nem lőttünk gólt. Védekezésben a sok hiányzó és a cserék miatt volt elmaradásunk. Ami az NB I-es mezőnyre vonatkozik, az a véleményem, hogy a Honvéd kiemelkedik a mezőnyből, kár hogy a kispestieken kívül nincs igazából nagycsapat, ez nem tesz jót a színvonalnak. Visszatérve a bajnok-ságra, úgy vélem, voltak nagyon jó mérkőzések vidéken és a fővárosban egyaránt. Akadt néhány négycsillagos találkozó is. De hosszú távon elég sok a hullámzó teljesítmény. Hogy csak a saját példánknál maradjak, legyőztük a Népstadionban a Bp. Honvédot, a Debrecen Viszont minket vert a Fáy utcában. A Volán kikapott otthonában a Csepeltől, majd legyőzte ugyanott az ITU-t. De említhetném a Zalaegerszeget. A kékek nyertek Pécsett, biztosan verték a Honvédot, de megverte őket a Debrecen Egerszegen! És folytathatnám a sort. A bajnokság színvonalát egyébként az is befolyásolja, hogy kevés a klasszis futballista a csapatokban, az olyan játékos, aki a fontos pillanatokban döntésre tudná vinni a dolgot. Az ősszel tulajdonképpen egyetlen csapat okozott igazán nagy meglepetést: a Pécs. A piros-feketék szinte végig lépést tartottak a Honvéddal, otthon és idegenben is megállták helyüket. Több példát nem nagyon sorolhatnak fel a szakemberek. Ez egyébként — mint már korábban említést tettem róla — nem emeli a bajnokság általános színvonalát.. Régen több volt a jó csapat. Bár erőfeszítések sok helyütt történtek, gyors eredményt nem lehet elérni. Egy biztos, a feltörekvő új csapatok mellé előbbutóbb felzárkóznak a régi nagy egyesületek is.- Az egyesület vezetése és a szakosztály irányítói mindent megtettek a sikeres szereplés érdekében. Messzemenően támogattak bennünket, ezért erről a köszönet hangján kell beszélnem. A játékosok közül Balog Tibor nyújtotta a legtöbbet, rajta kívül Kakas, továbbá Farkas, Szijjártó és Borostyán számos mérkőzésen szerepelt jól. Többen közepes teljesítményt nyújtottak, itt van például Nyúl. Benne több van, mint amit láttunk tőle. Balogh Attilának, Mészölynek és a többieknek még idő kell a beilleszkedésre, bár jó néhány alkalommal kaptak lehetőséget arra, hogy eredményesebben szerepeljenek. Mindent, mérlegre téve, ebben a csapatban jóval több van, mint amennyit nyújtott. — Készülünk a teremtorna csoportmérkőzéseire, szeretnénk két hét múlva Miskolcon döntőt játszani. Ezt követően január 2-ig szünet lesz. Utána teljes lendülettel itthon készülünk. Portyáról szó sem lehet ebben a helyzetben! Illovszy Rudolf (Vasas) NÉPSPORT 3