Népsport, 1986. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1986-05-05 / 104. szám
6 NÉPSPORT MONDALTABLÓ BRAZÍLIA Zitóék és Zicóék... A hírnév a dicső múlt — önmagá„m nirnev, ^an — még soha senkit sem vezérelt győzelemre, legkevésbé a világbajnokságon!’’ PELÉ. A fekete gyöngyszem intelme igazgyöngy értékű. A brazil labdarúgás rengeteget vesztett az elmúlt években. Barátságos és tétmeccseket, tornákat, képzett edzőket, nagy formátumú játékosegyéniségeket, presztízst és nézőket — százezrével. De bármily terjedelmes a veszteségrovat, a sárga-kékek lenyűgöző örökség letéteményesei. Fussanak ki bárhol a gyepre, a néző látni fogja a glóriát a gyapjas fejek fölött. Címerük közepén a szárnyas Niké, a győzelem istennője megrovóan néz. A Jules Rímet Kupa névre hallgató ikertestvérét is elvesztették a brazilok. A sudár szobrocskából aranyrúd lett egy riói ötvösműhely rejtekén. A három VB- győzelmet megtestesítő ereklye nincs többé. Tekintsük ezt a vétkes hanyagságot szimbólumnak. De vissza a címerhez. Niké fölött három csillag ragyog az 1958-as, ez 1962-es és az 1970-es diadal emlékezetére. Amikor csillagdísz gondolata felvetődött, sokan berzenkedtek, mondván: jönnek majd az újabb VB-aranyak, és akkor hogyan helyezik el a negyedik, az ötödik csillagot. A „csillagkérdés’’ régóta nem szaporítja a brazilok amúgy is temérdek gondját. És mostanában senkinek sem nyilatkozik meg a közeljövő: a szambafoci táncos lábú mesterei még csoportjukból sem kecmeregnek tovább, avagy varrhatják a címer fölé a negyedik csillagot? Megtörténhet ez is, az is. Éppen ez okból olyan titokzatos és idegesítő a mad brazil válogatott. Mert nem csupán 120 millió brazil szorít értük, vagy legalábbis — a nemzeti érzés kiélése mellett — rokonszenvezik velük Sokan féltjük őket, hiszen esetleges bukásukkal a színpompás, a művészi, a gondolatgazdag foci ítéltetik halálra. És mértékadó szakemberek tucatjai állítják: ilyen felkészületlen, szedett-vedett brazil válogatott még sosem állt a nagyvilág színe elé! Tudva tudjuk hogy a Népstadionban lUuvd lUUJUK, látott csapat sem személyi összetételében, sem játékfelfogásában nem mérce, de még csak nem is iránymutató jelzés. A labdaművészeket a szívükön melengetők azért jó okkal aggályoskodnak. A PLACAR című riói szaklap szerint a labdarúgás jelenleg az átalakulóban lévő brazil társadalom pontos lenyomata, tükrözi az ország kusza gazdasági, társadalmi, szociológiai állapotát. Samey államelnök és az országot a demokrácia felé elmozdító polgári kormányzat — sok egyéb nyűg mellett — nyomasztó futballörökséget kapott a juntától. Joao Baptista Figuerido tábornok a futballban — amely a katolicizmus után Brazília második „államvallása” — a junta népszerűségét gyarapító eszközt látott. „A játék számunkra nem lehet otromba tréfák tárgya. Kezeljük valamennyien a futballt sokkal több gyengédséggel, szeretettel." (GUIMARAES, a szövetség elnöke.) Könnyű ezt kérni, de teljesíteni? A katonai junta botor rendelkezéseinek jóvoltából a néhány tucatból rövidesen 450 (!) profiklub burjánzott ki. 25 tartomány bajnokságát emelték az „első osztály” rangjára, összezavarodtak az erőviszonyok, felhígult, kilúgozódott az élvonal. Ki hallott olyan első vonalbeli csapatokról, mint az Apucarana, a Tubaié, a Campo Grande, a Serrano, a Londrina, a Matsubara vagy az Ypiranga? A kezdetleges bajnokik tömkelege elűzte a lelátókról a közönséget. A Flamengo—Fluminense örökrangadó egykor 100 ezres nézőtömege is az idén 14 500-ra csökkent; a legendás Santos manapság 3000 híve előtt játszogat; a Maracana — Vava létesítményigazgató fájdalmára — utoljára Pelé búcsúmérkőzésén telt meg. A hirtelen támadt kaszszahiány iziben külföldre hajtotta a legújabb generáció krémjét. Zico, Falcao, Socrates, Cerezo, Edinho, Junior, Dirceu és Oscar külföldre szerződése szinte lefejezte a brazil bajnokságot. És felszívódott a masszív középmezőny is. Csak Portugáliában 28 brazil idegenlégiós kereste a kenyerét 1986 tavaszán. *_ llf'J.r — látszatta — biztosítják a HZ UlC'UQll folyamatosságot. Brazília 1983-ban és 1985-ben is megnyerte az Ifjúsági Világ Kupát, 1984-ben az olimpiai válogatott ezüstöt szerzett. Hiába. Valamennyien láthattuk, hogy Dida, Müller, Sidney, Silas és a többi tejfeles szájú egyelőre még nem mérhető Zitóék, de még Zicóék mércéjével sem. Nem segíti a foci magára találását a gazdasági átalakulás egyre gyorsuló folyamata sem. Brazília szeretne mielőbb szabadulni ,,a világ első számú adósa” címtől. Az ország északi területein gigantikus ipari beruházások folynak. A tömeges munkalehetőség százezreket „csalt fel” délről, a futball hagyományos központjából. A gazdasági váltás megváltoztatta a focinak a társadalmi értékrangsorban elfoglalt helyét és sokszor a szó tényleges értelmében veszi el a helyét. A Botafogo egykori sporttelepének helyén például egy bányaipari tröszt építkezik, miközben valamennyi profiklub veszteséges, és az ország 800 képesített edzőjének fele munkanélküli. A zűrzavart példázandó 1982 óta négyszer választottak „új” szövetségi kapitányt. Santana, Carlos Alberto Parreira, Edu, Evaristo, hogy azután az idén újra Santanára testálják a fővesztéssel fenyegető tisztséget. Természetesen minden főnök kipróbálta a maga embereit. Parreira a Flamengóra, Edu a Fluminensére épített, Santana a Sao Paulo játékosaiban hisz. A meg-megújuló fiatalítási hullámok — négy év alatt 73-an viselték a sárga-kék szerelést — oda sodorták a csapatot, hogy ma csakis Zicóék „összedrótozott” öreg gárdája háríthatja el a vészt. De hogy az 1982-es Mundial csodás zsonglőrjei mit érnek 1986-ban, ezt talán még Tele Santana sem tudná biztonsággal megmondani. - e az a hírhedt magabízás. A CS aztán World Soccerben olvastam egy hátborzongató nyilatkozatot. Megvallom, bujkált bennem a kétely: csak nem adtak Santana szájába ilyen vérlázító nyegleséget? Budapesten alkalmam nyílt ellenőrizni a nyilatkozat hitelességét. Kérésemre újra, szó szerint elhangzott a brazil mentalitást mindennél fényesebben példázó mondat. „Az olaszok ellen a legutóbbi Mundialon csak negyed óra volt hátra, amikor a harmadik gólt kaptuk, mégis teljesen biztosra vettem, hogy harmadszor is egyenlítünk!’’ SANTANA. Végzetes tévedés volt... Török Péter Casagrande örömében ölbe kapja Zicót, bánt, a karikatúra nem ismer lehetetlent. Mert hasonló jelenetet lencsevégre kapni, a jugoszlávok elleni meccsig aligha lehetett volna XLII. 104. ♦ 1986. május 5 MAFC-titok ? A lehetőségeket elsősorban maguk teremtik meg EGYETEMI SPORT. A világ több országában ez a kifejezés egyet jelent a mindenkori élsporttal. Úszók, atléták, kosárlabdázók, tornászok tucatjai kerültek ki világklasszisként az egyetemi, főiskolai csapatokból, hogy átadják a helyüket az újabb tehetségeknek. Hazánkban a legidősebb diákok sportja hajdanán szintén az élsport utánpótlásának alapját jelentette. Azóta azonban ez a funkciója igencsak háttérbe szorult. Hogy ez szerencsés vagy sem, ez egy másik cikk témája lehetne. Mindenesetre tény, hogy az egyetemi sportklubok szerepe elsősorban tömegsport jellegűvé alakult át. A szabadidősport lehetőségei talán éppen ezekben az intézményekben a legtágabbak. A kollégiumok falai közé zárt, mindig egyforma világ ellensúlyozása lehet egy-egy meccs, túra, vagy akár a szurkolás is a lelátón. Ezt a tényt a MAFC vezetői ismerték fel a legkorábban. 1981-ben megalakult a szabadidő szakosztály. — A hetvenes években számunkra is az olimpiai pontszámok voltak a mérvadók. Ha szereztünk, jól dolgoztunk, ha nem, vághattuk sutba az egész évi munkánkat. De egy egyetemi klubnak a mai oktatási rendszerben nem lehet ilyen követelményeket felállítani. Mire idekerülnek a diákok, többségük már végleg eltávolodott a sporttól. Nekünk tehát csakis az lehet a feladatunk, hogy rendszeres mozgásra neveljük őket, hiszen az élsporttól már nagyon meszsze kerültek. Dr. Hegyháti József, az egyesület elnöke értékelte így tevékenységüket, a múltat már egy kicsit a jelen tükrében is. A számok őt igazolják. A Műszaki Egyetem 7000 hallgatója közül korábban ezernél csak kevéssel többen vettek részt az egyesület munkájában. Alig öt esztendő alatt ez a szám a verseny szakosztályoknál 1820-ra ugrott (!), és ez nagyrészt a szabadidő szakosztály munkájának köszönhető. Jelenleg a részletes kimutatások tanúsága szerint mintegy ötezren járnak rendszeresen a sportfoglalkozásokra. Igaz, ez a szám az egyetemen dolgozókkal együtt értendő. De így is olyan hátteret jelent a versenysport számára, amiből természetszerűleg lehet kiválasztani a tehetségeseket. MODELLKÉNT IS használható a MAFC szabadidő szakosztálya a többi egyetemi klub számára. A lelkesebbek ugyanis nemcsak tömegsporttal foglalkoznak. Kétszázötven egyetemista versenyszerűen játszik alacsonyabb osztályban. Wladár Sándor testnevelő tanár felügyelete alatt lényegében edző nélkül készülnek a bajnoki összecsapásokra. Edző nélkül, de nem szakmai ismeretek híján. A MAFC ugyanis támogatja azt a törekvést, hogy minél többen végezzék el a TF segédedzői tanfolyamát, így nem meglepő, hogy a kosárlabdázók és a kézilabdázók is megállják a helyüket a fővárosi I. osztályú bajnokság küzdelmeiben. Sőt, a sakkozók eséllyel pályáznak az OB II-be jutásra. Éppen ezért őket már versenyszakosztályként kezelik. .. A megkülönböztetett támogatást élvező szabadidő szakosztály mellett — másfél milliós költségvetéssel dolgozik! — a versenyszakosztályok is működtetnek szabadidős szakágakat, így a 64 igazolt teniszező mellett az elmúlt év végén 776 kedvtelésből játszót tartottak nyilván. — Voltaképpen elégedettek lehetnénk, de ha másra is látunk igényt, hogyan pihenhetnénk a babérjainkon? — teszi fel jószerivel önmagának a kérdést Hegyháti József. — Most például egy többtusa szakág felvételét fontolgatjuk. Ehhez valószínűleg az egyetemi KISZ-szervezet triatlon bajnoksága, és az olimpiai ötpróba MAFC-os lehetőségekre történő adaptálása teremtette meg a kedvet. Mi minden kezdeményezést örömmel fogadunk, ha a lehetőségeink megengedik. Sajnos, a létesítményeink igen elavultak, mintegy másfél évtizedes elmaradást mutatnak. De ha ez sem veszi el a fiatalok kedvét, voltaképpen az is sikerként értékelhető. Persze, igyekszünk azért, jobb körülményeket is teremteni, de hát ez nem elsősorban a szándékon múlik. .. AZT MONDJÁK, manapság már a fiatalok is magukba fordulók, közönyösek. Éppen a sport lehetne az, ahol ezt levetkőzhetnék, hiszen a közös mozgás eleve közösséget, társaságot jelent. Talán ez a pezsgő sportélet az egyik titka, hogy a műegyetemre manapság szívesen járnak a diákok. Rónai Egon 39. Békeverseny • Hosszú az út Prágáig SL Kerékpár Május 6-án Kijevben megkezdődik az amatőr kerékpárosok legrangosabb országúti körversenye, a Békeverseny. A hőskorban, a negyvenes évek végén még csak Lengyelország és Csehszlovákia országútjain vetélkedtek egymással a porfelhőlovagok. Aztán bekapcsolódott az NDK is, és hoszszú időn keresztül, évente más-más rajttal és befutóval Varsó—Berlin—Prága, úgy kétezer kilométer körüli, kéthetes vetélkedés volt. Tavaly újabb ország, a Szovjetunió is házigazda lett. Az idei, 39. Rukeverseny egyik, a mieink számára nem éppen kedvező újítása, hogy ezúttal a 2106 km-es össztávú, nagyon kemény erőpróbán csupán egy pihenőnap lesz. Kijelölték a hétfőn utazó magyar válogatottat: Sajó Péter (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus), Zámbori György (Csepel), Prommer Gyula (Csepel), Hirt József (PMSC), Végvári Sándor (DMVSC), Csíkos János (DMVSC). Csapatvezető: Ermler Sándor, edző: Botos Gábor, gyúró: Dávid László, mechanikus: Kozma Attila. Bár a hőskorban és később is akadtak magyar részsikerek a Békeversenyen — Juszkó, Megyerdi, Takács András, Szlipcsevics szakaszgyőzelmére gondolunk elsősorban —, végül is a legjobbak vetélkedésébe nemigen tudtak a mieink beleszólni. Aligha lesz ez most is másként. Ráadásul túlnyomórészt fiatal, rutintalan kerekesekből áll az utazó gárda. Sajón és Zomborin kívül a többiek még nem hajtottak ezen a versenyen. És tulajdonképpen félnek is tőle. Érthetően szívesebben hajtják a pedálokat rövidebb, kis versenyeken.Mindenesetre megfontolandó, hogy kiket engedjen a szövetség a „vajaskenyér” versenyecskékre. Mert, aki a nehezet, a hazai kerékpársport szolgálatát nem vállalja, az ne részesülhessen a könnyebből sem!) Szóval nagy eredményeket nem várhatunk. Országúti válogatottunk legfőbb célja az ütőképes 100 km-es csapat összehozása. Nos, ezt jól szolgálja a Békeverseny végighajtása. A csapattagok három olaszországi verseny kilométereivel a lábukban szállnak majd nyeregbe, tehát nem felkészületlenül. Éppen ezért egy-egy szakaszon, akciózgató versenyzéssel nem elképzelhetetlen egyszámjegyű helyezés elérése. És alapfeltétel — ha sérülés nem jön közbe —, hogy valamennyien végighajtsák a távot. A Békeverseny útvonala. Május 6-án, prológ, Kijev, 7 km. 7-én, I. szakasz: Kijev, körpálya, 130 km. 8-án, II. szakasz: Kijev, csapatverseny, 50 km. 9-én, III. szakasz: Kijev, körpálya, 141 km. 10-én, IV. szakasz: Varsó, körpálya, 65 km. 11-én, V. szakasz: Kutno—Poznan, 196 km. 12-én, VI. szakasz: Poznan—Gorzów, 174 km. 13-án, VII. szakasz: Gorzów —Szczecin, 148 km. 14-én, VIII. szakasz: Szczecin—■ Berlin 190 km. 15-én, IX. szakasz: Berlin—Halle, 200 km. 16-án, pihenőnap. 17-én, X. szakasz: Halle (egyenkénti indításos) 35 km. 18- án, XI. szakasz: Halle—Karl- Marx-Stadt, 176 km. 19-én, XII. szakasz: Karl-Marx- Stadt—Karlovy Vary, 130 km. 20-án, XIII. szakasz: Karlovy Vary—Plsen, 152 km. 21-én, XIV. szakasz: Plsen—Mlada Boleslav, 181 km. 22-én, XV. befejező szakasz: Mlada Boleslav—Prága, 131 km.