Népsport, 1986. július (42. évfolyam, 157-183. szám)

1986-07-10 / 165. szám

XL!­. 165. ♦1986. július 10. JÓAKARAT-VERSENYEK* 1/b­Pfcsl AOBPOI/I BDAI/1 ★ GOODWILL GAMES ffitissa — Hicai palffti Megvan a bronz Egy róka tűcseréjét arattak a lányok Búcsúzik az öttusa a Jó­akarat-versenyektől. Az idő­­járás besegít. Felhős az ég, talán esni is fog. (Néhány csepp később csakugyan hull . . .) A lényeg azonban az, hogy így délidőben még­sem tűz a nap a bitcai lo­vaspályán és környékén ka­nyargó futósávra, a kifeszí­tett piros és fehér kötelek közé. Fontos ez a nap (bár­me­lyik nem volt az?) magyar szempontból: A fiúk éremért futnak. Talán befogjuk a lengyeleket, mert az ameri­kaiak alighanem túlfutnak minket — így az előzetes szakmai találgatás. A lányoknak mindenesetre már megjött az amerikai „átok”. Lehetetlenség volt tartani a nagy vetélytársat. Hatodik a csapat. Hatodik — és boldog. Sikerült a nagy premier, máris ott vagyunk a legjobbak nyomában. A legjobbak számára ismeret­lenként. És már van tekintélyünk is. Mindenki dicséri a csapa­tot. Különösen Tulok And­reát, idei bajnoknőnket. A Győri ÁÉV 17 éves verseny­zője meg is érdemli. Példá­ul azért, mert azt tudjuk ugyan róla, hogy jól fut, hendikepes versenyen vi­szont még nem indult ... Mire lesz így képes? Mint kiderül, sokra. Újonc­ként is javít helyezésén: he­tedik. A lengyel világbajnok­nő Barbara Kotowska a ne­gyedik. Közben már várjuk vissza a férfiak mezőnyét. Az égen helikopter kering, ajtaján operatőr lóg ki ka­merával. Ő legalább látja milyen a pálya. Nekünk a végén Demeter József mesél róla: — Kétezerig enyhén emel­kedik, nagyon megváltat­ja az embert. Visszafelé persze lejt, de gonosz völgyekkel van tele. Olyan, amilyennek egy öttusapályának lennie kell... Erről az „olyanról” nem a vezető Juferov érkezik el­sőként, amint arra­ számítani is lehetett. A magas, enyhén testes versenyzőnek nyilván sok gondja van a futással, amikor beérkezik végül ket­ten kapják el oldalról. Hanem aki elsőnek jön, ar­ra sem sokan számítottak. Jagorasvili, Tbilisziből, 22 éves, tavaly junior világbaj­noki aranyat nyert Kijevben. A Jóakarat-versenyek prog­ramfüzetében azt olvassuk róla, hogy Sokáig a futás volt a gyengéje, de már ja­vul . . . Látjuk. Szovjet versenyzők érkez­nek egymás után, majd­­ vég­re megjön az .. első magyar, Szenvedés A végsőkig kimerült sportoló örök fotótéma. A szenvedés látványa ősi szenzáció, az ember te­kintetét tudat alatt vonzza. Talán a maga valamikor eljövendő tes­ti kínjait akarja ki-ki előrelátni, fájdalom nél­kül átérezni. Az utolsó tusa befutóit is azonnal körülveszik, van akit ketten vezetnek el. Aki pedig az ájulás határán van­, akörül nyü­zsög a legtöbb fotós. Pedig istenigazában azt kellene megörökíteni, ahogy a sportoló szerve­zete a hatalmas igénybe­vétel után percek alatt regenerálódik. Még fá­radt ugyan, persze, hogy fáradt, de már társalog, vitatkozik, vagy éppen nevet. És másnap ismét edzésbe áll. A sportban a meg­újulásra képessé ed­zett test és a megújító akarat az igazi csoda. Az benne­­ a példa is. Pajor Gábor is. Bár most nem az egyéni a lényeg . . . Benedek Ferenc edző előtt egy nagy papír. A verseny­zők közben az úti tapaszta­latokat vitatják meg. Végül Bárdi Róbert szól oda a mesternek. — Nem kell számolgatni, egész biztos, hogy megver­tük az antikat. Ők tudják, ők láttá­k, hogy álltak személy szerint az el­lenfelekkel. Az edző le is te­szi a papírt. És gratulál. Férfiak Futás. Egyéni: 1. Kadlec (csehszlovák) 12:14.40 — 1363, 2. Gaszudarjev (szovjet) 42:24.50 — 1333, 3. Ruer (francia) 12:36.10 — 1207, 4. Mahony­­(brit) 12:36.40 — 1297, 5. Makejev (szovjet) 12:38.40 — 1291, 6. Sztarosz­­tyin (szovjet) 12:44.00 — 1273, ...27. Demeter 13:15.20 — 1180 ...33. Baráth 13:23.10 — 1156, ...50. Bárdi 13:40.00 — 1105, . . .51. Pajor 13:40.10 — 1105. Csapat: 1. Szovjet­unió 3798, 2. Lengyelország 3591, 3. Csehszlovákia 3521, 4. Spanyolország 3474, 5. Olaszország 3444, 6. Bulgária 3441, 7. Franciaország 3432, 8. Magyarország 3390. összetett, végeredmény. Egyéni: 1. Vahtang Jagoras­vili (szovjet) 5581, 2. Avgye­­jev (szovjet) 5522, 3. Svarc (szovjet) 5495, 4. Juferov (szovjet) 5479, 5. Sztarosztyin (szovjet) 5466, 6. Lipejev (szovjet) 5385, ... 18. Baráth­ Nándor 5209, ... 23. Pajor Gábor 5138, ... 27. Bárdi Ró­bert 5087, ... 36. Demeter József 5021. Csapat: 1. Szov­jetunió (Jagorasvili, Szta­­rosztyin, Avgyejev) 16 607, 2. Lengyelország 15 557, 3. Magyarország (Demeter, Pa­jor, Bárdi) 15 294, 4. Egye­sült Államok 15 106, 5. Cseh­szlovákia 15 099, 6. Olaszor­szág 15 075. Nők Futás. Egyéni: 1. Zsana Gorlenko (szovjet) 6:41.60 — 1205, 2. Nielsen (dán) 6:44.80 — 1280, 3. Holling­ton (brit) 6:55.40 — 1225. 4. Kroning (NSZK-beli) 6:56.80 — 1220. 4. Norwood (ameri­kai) 6:57.40 — 1215. 6. Ball (brit) 7:00.90 — 1200, ...11. Szigeti (magyar) 7:12.90 — 1140, ... 14. Tulok (magyar) 7:19.90 — 1110, ...26. Hei­lig 7:25.70 — 1075, ...38. Kun­hő (magyar) 7:49.20 .— 955. Csapat: . 1. Nagy-Bri­­tannia 3555 pont, 2. Egye­sült Államok 3265, 3. Len­gyelország 3255,­ 4. NSZK 3240, 5. Szovjetunió 32­25, 6. Magyarország 3205. Összetett, végeredmény. Egyéni: 1. Tatjana Csernec­­kaja (szovjet) 5280, 2. Mo­­resse (francia) 5232, 3. Nor­wood (amerikai) 5175, 4. Kotowska (lengyel) 5133, 5. Nielsen (dán) 5120, 6. Be­lemer (francia) 5082, 7. Tu­lok 5068, . . . 26. Szigeti 4826, . . . 30. Emkő 4677, ...48. Heilig 4219. Csapat: 1. Lengyelország (Boján, Kotowska, Dobrowska) 15 183, 2. Szovjetunió 14 913, 3. NSZK 14 882, 4. Francia­ország 14 816, 5. Egyesült Államok 14 517, 6. Magyar­­ország (Szigeti, Tulok, Em­kő) 14 501. Ők így látják Benedek Ferenc, a fér­­ficsapat edzője: — Nagyjából azt hoz­tuk, amit várni lehetett ebben az időszakban, et­től az együttestől. Végig lépést tartottunk a len­gyel első csapattal és olyanokat győztünk le, mint a csehszlovák és a lényegében teljesnek te­kinthető amerikai válo­gatott. Szombathelyi Tamás, a női csapat edzője: — A lányok számára ez volt az első nagy nemzetközi megméretés, s hogy milyen jól helyt­­álltak, azt az mutatja leginkább, hogy beke­rültünk a nemzetközi érdeklődés középpontjá­ba. A vezetők gratulálni jönnek hozzánk, a ve­­télytársak beszélgetni, barátkozni a lányokhoz. Dr. Nagy Imre, a nem­zetközi szövetség öttusa bizottságának titkára: — A szovjetek hagyo­mányaikhoz méltó szép versenyt rendeztek. Vál­tozatlanul gondot jelent azonban, s jelentett itt is, a futás hendikepes le­bonyolítási formája. Le­hetetlenség a versenyző­ket századmásodpercnyi pontossággal indítani. Ma ezzel nincs mit tenni, a szabály 1988-ig minden­képpen érvényben ma­rad. Utána viszont szük­séges a változtatás. Aki átugrott a XX­I. századba Szergej Bubkáról sok min­dent tudtunk eddig is, de kedd este (amikor 601 cm-rel világcsúcsot ugrott rúddal) az is kiderült, hogy „aranyos” ember. Gondolatait okosan kifejező nyilatkozó. Magya­rán, fel van vértezve azokkal a szellemi tulajdonságokkal, melyek ma már nélkülözhe­tetlenek ahhoz, hogy valaki az átlagsportoló szintje fölé tudjon kerekedni. Minden további szószaporí­­tás helyett álljon itt a Bubka­­sajtókonferencia kérdezz-fele­­lek-je. — Miért nem folytatta a versenyt, miután elérte a vi­lágcsúcsot? — Sokan vannak, akik ké­pesek arra, hogy egy világ­csúcs elérése után tovább emeltessék a lécet. Én azon­ban nem. Képtelen vagyok tovább koncentrálni, a ma­gasságra figyelni, hiszen elér­tem — az adott napon — a maximumot. — Kit tart nagyobb ellen­félnek, a magasságot vagy a versenyzőtársakat? — Ez egy-egy versenyen belül is változik. Ameddig föl nem térképezem, hogy ki, milyen formában van, addig az ellenfeleket. Ha ők halvá­nyabbak, vagy ha egyáltalán gyengébb a mezőny, akkor az örök ellenfélre koncentrálok: a légtérre, a lécre. — Valóságos akrobata-mu­tatványokat végez ott hat méter körül. "Soha nem félt még? — Ez eszembe se jutott. Ha így lenne, el kellene felej­tenem a rúdugrást. — Kiváló fizikai képessé­gekkel rendelkezik. Milyen eredményekre képes más at­létikai számokban? — Százon futottam már 10.2-t, távolban 760 cm-t ug­rottam, magasban pedig két méter körüli eredményre va­gyok képes. Fekvenyomásban 130 kilóig jutottam, lökésben 100 kiló a legjobbam. — Nem gondolt arra, hogy tízpróbázzon? — Nem, mert ott is csak a rúdugrásra koncentrálnék. — Számított az új rekord­ra? — Igen is, nem is. Az idei eredményeim nem voltak szenzációsak. Szerintem en­nek az az oka, hogy új ru­dakkal ugrottam. Ezek vala­mivel nehezebbek voltak a megszokottnál, azoknál, ame­lyekkel tavaly, a sikeres idényben ugrottam. Most új­ra azokat vettem elő, s jól tettem­. — Véleménye szerint mennyivel volt a 601 cm fe­lett? — Edzőmmel, Vitalij Pet­­rovval többször is végignéz­tük a videofelvételeket, kö­rülbelül húsz-huszonöt centi levegő volt még. — Azt mondják, hogy ed­zésen ugrott már 630 centit is. — Lehet, nem tudom. A gyakorláskor ugyanis nem lé­cet teszünk fel, hanem egy gumizsinórt. Meg aztán nem is figyeljük a magasságot. — Kedvenc fővárosa? — Eddig a „600-as” Párizs volt a kedvencem. Tulajdon­képpen most is az, mert or­szágunk fővárosa mindenek fölött áll a szívemben. Most meg különösen jó itt lenni. — Meddig srófolható a re­kord? — Azt nem tudom. Viszont teljességgel elégedett lennék, ha minden év július 8-án ug­­ranék új csúcsot. Ez ugyanis kisfiam születésnapja, s ha még néhány évig ellátnám őt „rekord ajándékokkal”, ak­kor már nem elképzelhetetlen a 630 sem. Nagy érdeklődéssel kí­sért tájékoztatót tartott szerdán délelőtt Juan An­tonio Samaranch, a NOB elnöke. Marat Gramov, a Szovjetunió Állami Testne­velési és Sportbizottságá­nak elnöke kíséretében válaszolt az újságírók kér­déseire. A NOB elnökének a szöuli olimpiával kapcso­latos kérdésekre adott vá­laszaiból, kiderült, hogy az elkövetkezendő hónapok nagyon lényegesek, s sportdiplomáciailag igen fontosak az olimpia jövő­jét illetően. Elmondta, hogy Dél-Korában, Szöul­ban jó ütemben folynak az előkészületek, a stadionok, a versenyszínhel­yek gya­korlatilag már készen vár­ják, hogy a szeptemberi Ázsiai Játékokon a spor­tolók is birtokukba ve­gyék azokat. (Legközelebb ekkor utazik a NOB elnö­ke Szöulba, ahol újabb szemlét tart, s megbeszé­léseket folytat a helyi szer­vezőkkel.) A fennálló po­litikai problémákkal ... kapc­­solatban Samaranch kije­lentette, hogy nagyon bízik az okos, az olimpia szelle­mét tiszteletben tartó megoldás létrejöttében, mert „ezt a szellemet tisz­telni kell!” A következő megbeszé­léseket a két Koreának és a NOB vezetőinek alapo­san, az eddiginél gondo­sabban kell előkészíteni, az olimpiai játékok kez­detéig ugyanis már csak két esztendő van hátra. Több kérdést, kapott a sportdiplomata a jóakarat­versenyekkel és azok jö­vőjével kapcsolatban. El­mondta, hogy azok jövő­jéről természetesen nem tud nyilatkozni, de a moszkvai vetélkedésnek kitűnő, igazi sportbaráti hangulata van, örvende­tesek a kitűnő mezőnyök, a ragyogó eredmények, de a legfontosabbnak az „együttversenyzés örömét” nevezte. A mamutmező­nyökről és az egyre több pénzt felölelő világtalálko­zókról kijelentette, hogy ma már kevés pénzből nem lehet igazán nagy versenyt rendezni. S a technikai felszerelések, a stadionok, a sportpályák hibátlan minőségének elő­állítása és fenntartása is egyre több pénzbe kerül. Ez azonban nem lehet akadálya a kitűnő sport­­találkozóknak. Kérdés hangzott el a szöuli olimpiával kapcso­latban úgy is, hogy hol kívánják elhelyezni a fel­tehetően többezer újság­írót. Samaranch válaszá­ban elmondta, hogy külön olimpiai falut terveznek a tollforgatók, a fotósok,­ a tévések és a rádiósok ré­szére is, ami újítás lenne az olimpiák történetében. Végül egy kérdés, amit az arra adott válasz miatt szó szerint idézünk: „1988- ban profik is indulhatnak az olimpián. Nem okoz ez nagy gondot?” Válasz: „Uram, én abban remény­kedem, hogy a NOB vala­mennyi tagországa elküldi sportoló fiataljait az 1988- as olimpiai játékokra.” NÉPSPORT 5 „Ezt a szellemi tisztelni kell!” MOSZKVAI ÜZENET Zenekíséret M­egyek be a Luzsnyi­­kiba. A nap már lemenőben, kelle­mes fuvallatok űzik el a fülledt, forró délután em­lékét. Nagy a nyüzsgés, pavilonok egész sora kínál szörpöt, kvaszt, csokoládét, fagylaltot. De még a fel­díszített, végeláthatatlan zöld térség sem áraszthat magából annyi hangulat­többletet, hogy úgy érzem, hirtelen, de szép vagy, világ! S önkéntelenül is meggyorsítom lépteimet. Megvan. Valami zene szól. Pattogó. Az borul jóté­kony lepelként a nyüzsgő, ámde darabjaira szétszed­hető tárgyi világra. A zene, amely megfog­hatatlan valami. Amely akkor is van, ha mi nem akarjuk, mert dalol a ma­dár, mert az árván maradt zongorában is meg-meg­­pattan egy-egy húr. Itt, Moszkvában azonban akarják a zenét. A miti­csnőtér pisztoly­terme a­­nyaga nemesen egyszerű külsejével és belső fakiképzésével olyan hangulatot áraszt, mint egy falusi kápolna. Még csendet is kérnek gyak­ran. Odakint a pihenőtérben viszont lankadatlanul szól a zene. Hol a legújabb szovjet sláger, hol a Mo­dern Talking, hol az AB­­BA-ék. És az az érdekes az egészben, hogy foly­vást, de mégis diszkréten csordulnak elő a hangok. Ha akarom, lebegek raj­tuk, mint a tenger hullá­main. Ha akarom, elenge­dem a fülem mellett. Amikor a kosárlabda-mér­kőzéseken időt kér az egyik edző, azonnal meg­szólal a muzsika. A szovjet-perui női röp­labdamérkőzés pillanatnyi és hosszabb szüneteiben szolid hangerővel latin­amerikai ritmusok érkez­tek. A perui szurkolók et­től külön is lázba jöttek. Az úszóversenyeken pat­togó induló hangjaira ve­zették fel a vízbe készü­lőket. De nem folytatom, úgyis csak az volt a célom, hogy elmondjam: zenekísérettel zajlik a Jóakarat jegyé­ben meghirdetett verseny. És még azt is, hogy na­gyon jól van ez így. Mert ha összetartozik a béke és a sport, ha egy tőről fa­kad a sport és az ifjúság, akkor miért maradna ki a láncolatból az ifjúság és a zene... A zene és a tánc. Mert nyilván tánc is lesz a bú­csúestén, a Rosszija Szál­ló nagytermében. De ne beszéljünk még a búcsúról! Szóljon csak az a zene sokáig. Mert a muzsika elfeledteti világunk ha­mis, bántó fegyverszim­fóniáit. Mi több: harcol ellenük. Szekeres István

Next